Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-10-10 / 81. szám

f Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 81-ik szám. Vasárnap, október 10. BEKESMEGYEI POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 9 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évneflyeden beiül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr, LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Siralomházban. Békéscsaba, október 9. A régi jó időkben a halálraítélt delikvensnek azt az egy szívességet megtették, hogy az ítélet végjehajtása előtti napon minden jóval ellátták, utolsó kívánságát teljesítették, hozzátartozóit odabocsájtották s egyáltalában mindenkinek bejárása volt az elitélthez, akinek csak kedve tellett abban, hogy végső gyötrődésének szemtanuja lehessen. Ez az állapot a siralomházban jellemezte a régi kor „humánus" szellemét, ezzel kívánta kiengesztelni azt az igazságtalanságot, hogy egy embert életétől megfoszt. Ez a siralomházbeli állapot jellemzi jelenlegi politikai életünket is. Mintha az egész magyar parlament ilyen kivégzés előtti eszem-iszom, dinom-dánom hangulatban lenne. Mindent megengednek neki, mindent elnéznek érette, hiszen szegény úgyis a végét járja, hadd tombolja ki magát utoljára. A képviselőház, mely együtt van, de nem politizálhat, mely nem napolja el önmagát, de bármely pillanatban elnapolható királyi kézirattal, mihelyt akad olyan minisztérium, mely azt ellenjegyzi, az ilyen parlament élete nem élet, hatalma nem hatalom s ténykedése a semmivel egyenértékű. Egész Magyarország egy halálraítélt delikvens benyomását kelti. Önmagával meghasonlott, semmi nincsen Ínyére, Ha egyik nap egyik párt igy határoz, másik nap a másik párt éppen az ellenkezővel lepi meg a politikus világot. Soha, sehol egyöntetűséget, együttes eljárást nem láthatunk. Mikor arra volna legnagyobb szüksége, hogy egy akarat, egy vezérlet érvényesüljön, akkor szerte huz a parlamentnek nemcsak minden egyes pártja, hanem még a pártok között sem látjuk azt az összhangot, mely ilyen válságos időkben a félgyőzelemmel egyenlő. Bécs minden erejével ellenünk fegyverkezik. Ami csalafinta dolog a politikában, ami ravaszság a diplomáciában ősidők óta rejtőzködik, az most mind napfényre kerül, hogy a magyar érdekeket lesújtsa, porba alázza. A bécsi sajtó oly egyöntetűen, oly egyformán fújja a magyargyülölet kigyókövét, hogy még azok a sajtóorgánumok is, melyek máskor tüzzel-vérrel harcolnak egymás ellen, most megkötötték a szent treuga deit s egyformán ostorozzák a magyarok jogos kívánságait, szerény és méltányos igényeit. Nálunk azt lesik, hol sebezhető meg leginkább ez vagy amaz a hazafias párt, vagy pártvezér, Nem szövetkeznek azok egymással, inkább az ördöggel, hogy egymást elpusztítsák. Mi ez? A százados hun átok, mely Attiláról maradt reánk örökül ? Vagy a nemes magyar faj, miként a lengyel, önvéreitől hulljon áldozatul a gaz és álnok ellenségnek? Nem térünk észhez még akkor sem, mikor tnár az ország ott raboskodik a siralomházban. Mikor már semerre sem látszik kiút a vészes rengetegből, senki sem segíthet a magyaron. Térjünk magunkhoz! És tartsunk össze most, mikor végre elérkezett az a szent, az a magasztos pillanat, mikor el kell dőlnie egy ezeresztendős produktív, munkás, törekvő nemzet sorsának, mikor végre betetőzik évezredes alkotmányunkat azzal a záradékkal, amely nélkül eddig csak papiros-alkotmány volt s amely nélkül azt tehették vele, amit csak akartak. Kitartás és összetartás! Ez legyen most a jelszavunk. A megfélemlítés nem a bátrak kenyere. Csak gyáva ijed meg a saját árnyékától. Láttuk a múltban, mire képes a kitartó akarás és élvezni fogjuk a jövőben harci készségünk gyümölcseit. Csak egymást ne áruljuk el. Tartsunk össze most, az utolsó órákban. Akkor, amikor már elleneink azt hiszik, hogy az utolsó órája ütött alkotmányunknak, akkor, mikor ugy tetszik, hogy az egész nemzet a siralomházban ül. Még nem bizonyos, hogy kinek ütött a végórája, még nincs itt az ideje a kétségbeesésnek. A siralomház még a vigasságok tanyája lehet, de vegyük fontolóra, hogy mindig és mindenkor a nemzeteken mullott az, hogy soha többé olyan helyzetbe ne kerülhessenek, hogy ők legyenek foglyok ott, ahol nékik kellett volna uralkodniok. A papi javak szekularizációja. Hajduyármegye felirata a megyegyülés előtt. Békésvármegye október 11-én tartandó őszi közgyűlésének egyik legérdekesebb és az egész ország érdeklődésére számot tartó tárgya lesz Hajduvármegye felirata az országgyűléshez a papi javak szekularizációja iránt. Ez a kérdés évek óta izgatja már a magyar közvéleményt. Csirája visszavrL&íhető arra a nagy küzdelemre, mely néhány év előtt Franciaországban dult és amelynek eredménye az állam és egyház különválása, továbbá a szekularizáció lett. Magyarország lakosságának különösen a szosializmus felé hajló részét élénken foglalkoztatta a franciaországi harc. Lelkesedve, sőt irigykedve hangoztatták, hogy a francia nemzeti vagyon a szekularizáció folytán mennyi rengeteg millióval gyarapodott. Ez a lelkesedés, vagy jobban mondva irigykedés önkénytelenül felszínre vetette azt az eszmét, hogy vájjon nem lehetne-e Magyarországon megcsinálni azt, amit Franciaországban megcsináltak ? Sok ideig csak a levegőben lebegett ez a kényes probléma. Egyszer aztán nyíltan, a maga őszinteségében megjelent a közélet porondján. Dr. B a 11 h a z á r Dezső hajdúböszörményi esperes ugyanis az Országos Református Lelkészegyesület alakuló gyűlésén kibontotta a lobogót és nyiltan hirdette, hogy a papi javak Magyarországon is szekularizálni kell. B a 11 h a z á r beszéde országos szenzációt keltett. 'A lapok vezércikkekben napokon keresztül foglalkoztak véle, jelentős nevü államférfiak öles nyilatkozatokban foglalkoztak a dologgal, sőt ujabban a törvényhatóságok közgyűlésének is napirendjére került. Tény, hogy a papság kezében itt Magyarországon is óriási földterületek vannak. Megközelítő számítás szerint másfélmillió holdat tesznek ki a magyarországi papi birtokok. A dolgokkal nem ismerős emberek természetszerűleg azt gondolják, hogy ez a rengeteg vagyon nem járul hozzá egy cseppel seni az ország terheinek viseléséhez és csak arra való, hogy az érsekek, püspökök, meg a kanonokok urizáljanak belőle. Pedig sok kötelezettséget kell a főpapoknak ebből a vagyonból teljesíteniük. Iskolákat tartanak fenn, tanítókat, papokat, középiskolai vallástanárokat fizetnek, jótékonyságot gyakorolnak és számtalan alkalmazottat tartanak. Mindazonáltal előnyös volna az államra nézve, ha a papi vagyon az ő birtokába menne át, mert a bevételek mégis óriási módon túlszárnyalják a kiadásokat. Magyarország azonban nincs még megérve erre az eszmére. Franciaország úttörője mindenkor a modernségnek, kulturája összehasonlíthatatlan magasabb fokon áll a miénknél, mégis milyen elkeseredett, sőt véres küzdelembe került, mig keresztül tudta vinni a szekularizációt. A szekularizáció Magyarországon még darázsfészek, amelyet megbolygatni veszedelmes. Minden modernül gondolkozó ember meg van győződve arról, hogy szükség van rá, hogy eljövetele a kóáőbbi idők folyamán bizoBékésmegyei Közlöny tárcája. Te és én. Te erdőszélen nőttél, altatód Az esti szellő suttogása volt. A ringó nádas sötét rejtekén Örök homályban, — ott születtem én. Bibor palástként hull a fény reád, Csilló gyöngyharmat a te koronád. Imbolygó, sápadt lidércláng csupán Mi néha-néha fényt vet én reám. Tenéked himesszárnyu pillehad Csókolja nyiló bársony szirmodat, Köröttem meg lápszülte éjbogár Surranó szárnyon, döngicsélve száll. És igy akarta már ezt végzetünk, Hogy egymáséi soha ne legyünk. Te elhervadnál itt, a sás tövén, Elfonnyadnék erdőszélen én. Jellenffy Ivette. Halász Imre ur és családja. — Visszaemlékezés. — Irta: Zlinszky István. - A „Békésmegyei Közlöny

0 eredeti tárcája. — I. Nem tudom, mindenki ugy van-e vele, mint ón, hogy öregsége napjaiban : jóformán a múltban él? Én, aki 7(3 ' éves korban vagyok s emlékezőtehotségem kezd fogyatékos lenni, ami a jelent illeti, — mert miért tagadnám, — biz' nagyon kezdem a tegnapi, sőt a mai dolgokat is feledni, de azért 50—60 esztendőre visszaemlékezni teljesen képes vagyok. Ez lesz az oka, hogy a régmúlttal szeretek foglalkozni, hogy ott élek, ott vagyok én otthon, — emlékeim terén. Jól is esik gyermekkoromra visszavisszaemlékeznem, mert most már belátom, hogy csak a gondtalan gyermekkorban boldog igazán az ember. Csak az a baj, hogy a gyermek nem tudja felfogni, átérezni ezt a boldogságot s csak akkor jut annak tudatára, mikor már az élet gondjai esőstől hullanak a nyakába. Most is oda térek vissza, abba a boldog gyermekkorba s ezzel az én akáclombos, homokbuckás szülőfalumba, Alsódabasra. Gyón, Alsó- és Felsődabas, e három kis falu ugy össze van épitve, hogy még a helybeliek közül is sokan nem tudják, hol a választó vonal. Lakosai, de különösen birtokosai ugy össze vannak rokoni kötelékekkel fűzve, hogy alig van uricsalád, — hacsak nem uj jövevény, — aki ne lenne egymással rokonságban. De különösen a Halászás Zünszky-családok dominálták akkori időben a három falut: Gyónt és a két Dabast. A Halász-familia, kinek csipkegombja — Dobozy rektor uram halotti búcsúz tatója szerint — csupa szalamia, híres volt Pestmegyében ugy nagy száma, terjedelmes birtokai és kiváló, részint eredeti egyénei révén. Ott volt a régiek között Halász Bálint táblabíró, aki ötven esztendőn át minden nyáron vendége volt Balatonfürednek; meg is ülte Füred az ötvenes években látogatásának félszázados jubileumát. Ott volt Halász Móric, a vármegye legügyesebb kortese és főmérnöke, Balázs, a vármegye főfiskusa, Kálmán, a rendi országgyűlések jeles készültségü követe, Boldizsár, ügyvéd s 1848/9-ben képviselő, egyike azon radikális képviselőknek, kik a detronizáció kimondását sürgették, Péter, a Rákóczi generálisának egyenes leszármazottja, akinek legjobb fajú arabs ménese volt a vármegyében, Geiza, Pest városának főorvosa, később országgyűlési képviselő. Az ujabb generáció közül Halász Bálint parlamenti tag, Zsigmond kamarás ós több cikluson át a dabasi kerület képviselője stb. és végre Imre, a megtestesült Pató Pál. Róla és családjáról akarok most egyetmást elmondani. Halász Imre urambátyámnak volt három leánya, Hermin, Tercsi és Zsuzsika. Valamikor a mult század elején születtek, bizonyosan nem tudom, hogy mikor, mert az én gyermekkoromban már ott tartottak a „Balzak" női korában, t. i. ugy a negyvenes évek körül, de már mint asszonyok. Nevezetesek voltak ezek a kisaszszonyok különösen lábaikról, mert azok oly nagyok voltak, hogy mi,, gyermekek, elmentünk a lábnyomaikon, melyek a homokban szépen kivehetők voltak. Igaz az is, hogy akkor még nem volt divat a niagassarku, lábatrontó, szemet csaló cipellő, hanem az angolos, lapossarku cipők uralták a női lábacskákat. _ — Erre mentek a Halász kisasszonyok, — mondottuk, ha valahol megláttuk nyomaikat a homokban. Ezek között is Hermin vezetett, t. i. neki voltak a „legszebb" nagy lábai, ő róla igazán ellehetett mondani, hogy meg tud állani a lábán. De a szive is nagy volt, a vagyona sem volt kicsi, nem csoda tehát, hogy meghódította Gönczy urat, egy fejérm'egyei birtokost, aki azután Gyónra költözött s az ipa ) portáján építtette fel lakóházát. Érdemes lesz felemlítenem, hogy • Halász Imre urambátyám egy kisebbszerű házban lakott, amelyből csak estenden mozdult ki, hogy a nagy j karosszékben, a nagy eperfa alatt foly- | tassa a pipázást; "vagy ha olykor vadászás ürügye alatt távozott, a gyakori perpatvar elől menekülve. A takarítást nem tűrte, mert délig is elhevert az ágyon, irtózatos füstöt fújva öblös tajtpipájából, mely csak akkor lett nyugalomba téve, amikor evett, vagy aludt s igy idő sem volt a takarításra, sepi vetésre, mert ebéd után ismét csak adt egyet, amikor pedig nem szabad volt háborgatni. Ebben az egyben ur volt s nem engedett, mert más egyébben az asszonynónóm szava volt a döntő. Egyszer, midőn már a három grácia eladósorba jutott s látogatásokra kellett számítani, azt mondja az asszonynónóm az öreg urnák: — Édes apjukom, kisasszonyaink már eladósorba jutottak, látogatásokat lehet várnunk, jó lenne ezt a te szobádat is Kipádimentumoztatni, mert ez a földes szoba sérti a finomabb gusztust. Addig te kivonulhatnál a kerti szobába, ott nem háborgatna senki. — Bizony, anyjuk, mondasz valamit, de nézd csak, ón ugy emlékszem, hogy ez a szoba is pádimentumos volt valamikor. — Ugyan, hogy gondolod azt, édes öregem, arra ón is csak emlékeznék? — No pedig az ugy van, most már arra is emlékszem, hogy a Trefka asztalos pádimentumozta ós Soroksárról hozattam hozzá a deszkát. Derikve az lett a vita vége, hogy kapát hozattak be a kocsissal, aki azután ki is kapálta a pádimentumot. Hát biz' az ugy esett, hogy a piszkos deszkázatot valamelyik szorgalmatos cseléd bemázolta s azután addigaddig mázolták sárral, mig a pádimentum eltűnt. Herminkát, a lábakban legdusabbat, — mint fentebb emlitém — Gönczy