Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-03-14 / 21. szám

6 különböző hatósokat képes előidézni a divat. Annyi fényűzést és hóbortos ötletet pedig sehol sem lehet tapasztalni, mint éppen a divatnál. A divatcsinálók fantá­ziája különösen a női kalapok formájának kieszelésében kimeríthetetlen. Néha olyan kicsi a karimája, hogy még a fejet is alig takarja el, máskor meg olyan terjedelmes, akár a Kinizsi malomköve. A legújabb párisi hóbort megint ez utóbbit eszelte ki. Megjárta ám széles karimájú kalapjával egy budapesti nagy­világi hölgy, aki mindig a legutolsó fran­cia divat szerint öltözködik és mód nélkül örül, mikor látja az utcán, hogy a többi „elmaradt" asszony irigykedő pillantást vet reá. Egy keskeny ajtajú koronaherceg­utcai boltban akart valamit vásárolni. Büszke léptekkel fordult meg, mikor a bolt elé ért, hogy bemenjen, de oh fátum, nem lehetett! Nem engedte a nagy kalap. Először azt hitte, más akadálya van a bemenetelének és próbálgatta a bemene­telt, de hiába. Ha lábait fel is tette már a lépcsőre, vissza kellett hőkölnie. A kalap nem fért be az ajtón. A kíváncsi pesti nép azonnal köréje sereglett és gúnyos mosolylyal nézte a kétségbeesett küzdelmet. Az utca népe elég udvariatlan volt hangosan is röhögni. A csődület egyre növekedett, ugy, hogy a közlekedés is megakadt. Őnagyságát meg ette a méreg és a szégyen. Yégre is egy oda siető rendőr segítette ki a zavarból, aki szétoszlatván a töme­get, ajánlotta néki, hogy — vegye le a kalapját és ugy menjen be. Ónagyságának, akarva, nem akarva, meg kellett ezt tennie. Az üzletből azon­ban csak az udvar felől, a kapu alatt tá­vozhatott. Több, mint bizonyos, otthon mérgesen csapta oda a kalapot, a drágát . . . sóskút FORRÁS vAsim Orvosilag ajánlva: Hugysavas diathesis, köszvény-, cukorbetegség-, gyomor-, vese­és húgyhólyag-bántalmakuál stb. Mint üditö és borviz páratlan ! Bővebb felvilágosítással szolgál a Központi iroda: Budapest, V., Lipót-körűt 29. Főraktár: Frled Lipót úrnál Békéscsaba. Kapható gyógytárak, drogueriák ZZT és fűszerüzletekben. . SZÍNHÁZ * Szép Helena. A halhatatlan Offen­bach e legrégibb és dalamgazdag ope­rettéje szerdán este nagy közönséget vonzott a csabai színházba. De nemcsak az operette, hanem a vendégszereplő Mihályi Ernő operaénekes is, mert tudta a közönség, hogy oly Párist hall énekelni, aki ma már ritkaság számba megy. Mihályi pompás, minden regisz­terben egyenletesen csengő szép tenor­ját kitűnően érvényesítette s már belépő nagy áriáját ismételten meg kellett a szűnni nem akaró tapsokra újrázni. Solti Vilma nemcsak szép Helena volt megjelenésben, hanem szép énekével méltó partnere a vendégművésznek. Barna Manci (Orestes) kis szerepével is érvényesült. Derengi (Menelause) kabinetalak volt s diskrét komikumával csak növelte játékának hatását. Gás­pár augurjáról is csak dicsérettel em­lékezhetünk meg. A többiek jó játékuk­kal hozzájárultak az est sikeréhez. * A tanítónő, Bródy Sándor kitűnő színmüve csütörtökön zsúfolt házat csi­nált. A darab jó előadásával az eddigiek­nél is nagyobb hatást értek el a közre­működők, különösen S p ó n e r Ilonka, Ernyei, Vándor y, Torday. * A kornevillei harangok, az operette irodalom e gyöngye volt az idei szini­saison egyik legjobb előadása. A kö­zönség a nyújtott igazán művészi élve­zettel megelégedetten távozott a szín­házból. Az operette, bár rég ismert szép zenéje, az újdonság ingerével hatott, mert alig volt még alkalmunk azt ugy énekelni hallani, mint Mihályitól,a vendégművésztől, ki Grenisőt játszotta. Nehéz énekszámait könnyen győzte szép, terjedelmes hangjával, játéka pedig pá­ratlannak mondható énekesnél. A kö­zönség lelkesen, hosszan tapsolta. Ser­polette nagyon hálás szerepét Solti Vilma játszotta nagy kedvvel, hangja azonban fáradtnak látszott. Derenghi (Gáspár apó) játékban és hangban igen jó zsugori volt, mig Gáspár a biró szerepét érvényesítette kitűnően. Már­kus (Germain), Vajda (Henry) tudá­suk legjavát nyújtották s a kar is nagy­ban hozzájárult az operette-est sike­réhez. * Jutalomjáték. Mezey színtársulata még egy hétig játszik Csabán. A társu­lat jeles koloratur-énekesnő jónek: S o 11 i Vilmának, ki oly sokszor nyújtott igen szép énekével gyönyörűséget a közön­ségnek, szerdán lesz a jutalomjátéka. „Lili"-be, e bájos Zenéjü operettben al­kalma lesz a közönségnek szeretetét e kitűnő énekesnővel szemben telt ház­zal demonstrálni. * Operaénekes mint karnagy. Mihályi Ernő operaénekes, ki nagy sikerrel vendégszerepel Csabán, a Mezey-szin­társulatnál, szerdán a „Lili", csütörtö­kön a „János vitéz" operettét fogja a karmesteri székből dirigálni. Ugyanis a társulat karnagya, Kovács Miksa a Budapesten tartandó szinészegyesületi közgyűlésen képviseli a társulat érde­keit, igy őt M i h á 1 y i Ernő, a kitűnő énekes fogja helyettesíteni, ki mint di­rigens is, országosan elismert tekintély. * Színházi műsor. A szintársnlat Csa­bán már csak nyolc előadást tart. Az igazgató ez utolsó Iv'tre igen érdekes műsort állított össze : Vasárnap este: Elnémult harangok, színmű. — Hétfőn fél helyárakkal: Nagymama, operette. — Kedden itt először: A király, vígjá­ték. - Szerdán Solti Vilma jutalom­játékául : Lili, operette. — Csütörtökön: János vitéz, operette. — Pénteken fél­helyárakkal : Vigécek, bohózat. — Szom­baton és vasárnap este, Mihályi Ernő operaénekes vendégfelléptével, itt először: Szerencse-malac, operette. Ez operettében játsza Barna Manci prima­donna legjobb szerepét, öltözékei pedig párisi minta szerint készülve, páratlan szépek lesznek. M OLL-FELE [»S EIDLlTZ-PORhl bnyhe, oldó háziszer mindazoknak,.kik emésztés zavarokban és az ülő életmód egyéb következ méi/eíbsi iz3.i/"Jíie;<. Egy eredeti doboz ára 2 korona. Vidéki gyógyszertárakban kérjük NULL készítményeit M O LL-FELE woncsiMé Badörzsijlás, elismert, régi jó hírnevű háziszer szagga'ás és hűtésből származó min­dennemű betegségek ellen. Eredeti üveg ára K 2. Kaoható minden gyógyszertárban és drogériában. Főszétküldési hely : MOLL A., gyógyszerész es. és kir. udv szállító. Bécs. I Tuchlaube tfi Mulatság. — Purimbál templom javára. Az en­drődi izr. hitközság templomalapja ja­vára mult vasárnap igen sikerült pu­rimbálat rendezett, amely nemcsac er­kölcsileg, hanem enyagilag is fényesen sikerült, mi elsősorban a rendezőség buzgólkodásának s a gyomaiak nagy pártfogásának köszönhető. Az igen ke­délyes vigalom a templomalapnak 600 koronát jövedelmezett­— Nyugtázás ós köszönet. A körös­tarcsai Gazdakör farsang utolsó vasár­napján szépen sikerült táncmulatságot rendezett. — Felülfizetni szíveskedtek : Petneházv Ferenc 2 koronát, Ladányi János, Nagy Antal, Szabó János 1—1 koronát, Nagy Imre, Valki Zsigmond, Gulyás János 80—80 fillért, Schwarcz ^.rmin, Varga Antal, Berta Antal, B. Tóth János, T. Szabó Mihály 40-40 fillért. Serdülő leányok és fiúk erősekké és vidorakká fej lödnek, elvesztik lehangoltságukat, hogyha a szükséges táp­lálékot Scott-féle Emulsio alakjában élvezik, amely az összes erősitő szerek között a legkiválóbb. Orvosok és bábák a SCOTT­féle Emulsiot a legmelegebben ajánlják az ntóbbi 32 év óta. Edes mint a teiszin. lett tehát a lopási szándék. A törvény­szék, tekintettel az ellopott tárgyak csekély értékére, csak hót napi fogházra ítélte Pozsár Józsefet. Az Emulsio vá­sárlásánál a SCOTT-féle módszer védje­gyét - e halászt - kérjük figye­venni. Könnyebben emészthető, mint a tej. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. T0RVE»YK£I£9. § Csalárd bukás. Nagy Benkő János orosházai szabómester a mult évben csődbe került. A csődeljárás fo­lyamán a hatóság többfajta szabályta­lanságot tapasztalt, ugy hogy Nagy Benkő csalárd bukás bűntettével vá­dolva a gyulai kir. törvényszék elé került. Beigazolódott ugyanis, hogy Nagy Benkő hitelezői közül jogtalanul előnyben részesítette a Holzer Sándor és fiai szegedi céget, akinek 5700 koro­nányi követelésére nézve a többi hite­lezőknek kötelezvényt állított ki. Ugyan­ezzel a céggel 24 órai tartamú birói egyezséget kötött. A törvényszék az ügyészség vádját nem találta teljesen beigazoltnak és a 414-ik szakasz har­madik pontja alapján a csalárd bukást nem bűntettnek, hanem vétségnek mi­nősítette s ez alapon Nagy Benkőt 14 napi fogházra ítélte. Mivel a vádlott megnyugodott, az ítélet jogerőssé vált. § A csendörök szakácsnaja. A törvé­nyes rend őreinél, a mezőberényi csend­őröknél fezolgáit Sós Juliánná, mégis letért az egyenes útról a görbére. 1908. szeptember 16-án ugyanis hazament nevelőanyjának, Balog Mihálynénak a lakására, mikor tudta, hogy nincs ott­hon az öreg asszony. Lopott kulcscsal kinyitotta a lakásajtót, a szobában fel­feszitette a szekrényt ós 20 korona kész­pénzt elzsebelt. A törvényszék előtt ta­gadott mindent, de hiába volt, mert két lány látta, amikor bement a lakásba, a szekrény előtt pedig ott felejtette a zseb­kendőjét, amelyet nevelő-anyja jól is­mert. A törvényszék lopás vétsége miatt két hónapi fogházzal sújtotta Sós Ju­liannát, aki nem nyugodott bele az Íté­letbe, hanem felebbezett. § Tolvrfj-szöv -tség. Gergely Vince, Párkányi Sándor, R a c z k ó Má­tyás, Tar Sándor és B e n c s i k Já­nos szentetornyai legények véd- és dac­szövetséget kötöttek és 1908. aug. 2-án M o n t á g Sándor birtokából három zsák búzát elvittek. A zsákmányon az­tán testvériesen meg is osztozkodtak. A szép társaság azonban csakhamar hurokra került. A törvényszék előtt Raczkóra és Bencsikre vonatkozólag csak az igazolódott be, hogy ők jelen voltak ós látták a lopást, de nem vettek részt benne. Részt is a„ hallgatásért kaptak a lopott búzából. Őket tehát or­gazdaság vétsége miatt 7—7 napi, Ger­gelyt, Párkányit és Tart lopás vétsége miatt 14 napi fogházra itólte a bíróság. Elnök: Hallották az ítéletet, beíe­nyugosznak-e ? E kérdésre kórusban zúgták a daliák: — Belenyugszunk. Köszönjük szépen!.. § Tolvaj cseléd. Pozsár József 25 éves legény a gróf Blankenstein János nagymórgesi majorjában volt cseléd­ként alkalmazva. A múltkor szüksége volt egy harapófogóra és egy csavar­huzóra. Elvette tehát az uradalomét. Lopás vétségével vádolva került a tör­vényszék elé. Azzal védekezett, hogy neki esze ágában sem volt ellopni azokat a szerszámokat, csak szüksége volt rájuk s azért vitte be a lakásába. A védekezése azonban hiábavaló volt, mertja nyomozat során tagadta, hogy nála vannak a szerszámok s csak akkor adta már elő, mikor a csendőrök ház­kutatást akartak tartani nála. Világos Eljegyzési Lakodalmi Damast Eolienne és „Henneberg"-se­lyem 135 K-tól feljebb bérmentve ós vám­mentesen. Mintn postafordultával. Megrendelések bármely nyelven intézendők : an Seidenfabrikt. HENNEBERQ In ZÜRICH. Dr. Linder Károly ügyvédi irodáját 1909. évi március hó 15-én a Zsiros-féle házból az Apponyi­** utcába helyezi át. ** KOZGAZDASAG. Gabona árak. Békéscsaba, márc. 13. A budapesti gabonatőzsde irány­zata igen szilárd, folyton emelkedő ár­hullámzással. A csabai hetipiacon csekély a kí­nálat. Buza I-rendü . . . 27. 2740 Buza II-rendű .... 26.40-80 Tengeri, 13.60 .80 Budapest, március 13. Készbuza 15 fillérrel magasabb ; áprilisi buza 27.66, októberi buza 22 80; tengeri 15 36. ÉLŐVIRÁG KÖTÉSZETE TELEFON 57-33. Képes árjegyzék dijtalan. Vidéki megren­delésekre nagy figyelmet = fordítok. = Csokor- és koszorú­kötésért az országban a legtöbb első díjjal . kitüntetve Budape t, Rákóczi út 3 (Nemzeti Szinház) Elhaltak Csabán Március 7-től március 13-ig. Schwartz Mór, borbély, 79 éves, tüdőgyuladás. Csulik Qyörgy, földmives fia, 4 éves vörheny. Özv. Hibszky Andrásné, földmives özvegye, 67 éves, szervi szívbaj. Bohus András, kisbirtokos, 69 éves. máj-zsugor. Bogár Dániel, földbirtokos, 83 éves, szívszélhűdés. Kesjár János, napszámos, 53 éves, szervi szívbaj. Hankó Mátyásné, földmives neje, 70 éves, szívizom elfajulás. Weinfeld Lipót, műszob­rász, 32 éves, tüdőgümőkór. Kesjár Pálné, földmives neje, 26 éves, tüdőgümőkór. Özv. Sztaricskay Pálné, festő özvegye, 72 éves, agyszélhüdés. Benjámin Éva, kereskedő leánya, 10 éves, vörheny. Csicsely Do­rottya, napszámos leánya, 9 éves, vörheny. Tuska András, földmives fia, 11 éves, csontgűmőkór. Sághy György, napszámos fia, 3 éves, vörheny. Eladó földek. Biharmagyében, Tenke vasul i állomástól 9 kilométernyi távolságban, jó országút mentén, Fekete-Györös községben 1200hold elsőrendű búzatermőföldek parcellázás folytán kisebb-nagyobb parcel­lákban eladók, — A földek bármely nap megtekinthetők. Ugyancsak Fekete-Györö­sön, Nadanyi lenö ur házában az árak és a fizetési feltételekről minden felvilágosí­tás nyerhető. Esetleg Nagyváradon dr Ertny Péter ügyvédi irodájában. WEISZ MÓR főtéri mészárszékében (Csali! marhahús kilója 36 krajcár, borjúhús kilója 60 krajcár. KartelEen kivüii SUperphosphát kitűnő száraz, szórható minőségben szállit az Magyarországi képviselete AMSTERDAM'SCKE SUPHRPHOSFAT-FABRIK BAERTHAL és LÉFY BUDAPEST V.. Bálváriy-utcza 26 sz. BUDAPEST V.. Nádor-utcza, 30. szám. AMSTERDAM. TELEFON: 31-79. TELEFON: 51-32.

Next

/
Oldalképek
Tartalom