Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-05-30 / 43. szám

9 WW^Tt, Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 53-ik szám. Vasárnap, julius i BEKESME6YEI POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kézíratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliOFIZBTÉSl Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. El5fizetni bármikor lehet eunegyedenbelQI is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZK7 JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A tüzes nyelvek. Békéscsaba, május 29. Gyönyörű szép, misztériumokkal teli az első Pünkösd legendája. Az égből kettős tüzes nyelvek, a Szentlélek jelképei szállottak az apostolok fejére és ezeknek csodálatos hatása alatt tudtak beszélni minden nép nyelvén. A körülöttük sereglő zagyva sokaság, mely az akkor ismert világ csaknem minden részéből összegyűlt Jeruzsálembe, elálmélkodva hallgatta a különböző nyelven elharsogott gyújtó szónoklataikat a Szeretet vallásának terjedése érdekében és hihetetlenül rázva fejüket, kérdezgedték : „Vájjon nem édes bortól részegedtek meg ezek?'' Piros pünkösd napján önkéntelenül is eszünkbe jut ez a gyönyörű legenda, ha végig tekintünk a kietlen, sóvár magyar politikai heiyzeten. Nem akarjuk ezt a bibliai legendát megszentségteleníteni azzal, hogy egész terjedelmében a politikai helyzetre alkalmazzuk. Ezt nem is lehetne megtenni. Csak a „a tüzes nyelvek" kifejezésről ötlenek eszünkbe azok a tüzes nyelvek, amelyeket kedves szomszédaink, az osztrákok öltögetnek felénk mostanában. Ennek a perfid, gyalázatos népnek minden tagja valóságos tüzetokádó hétfejű sárkánynyá válik, mikor Magyarországról van szó. „Mindent nekünk, semmit a magyaroknak1" Az odaát a jelszó. Ha egymásközt marakodnak is a pártok, az újságok: egyszerre tömör falanxszá válnak, mihelyt Magyarország kiván valamit. Ékes bizonyítékai ennek az állitásnak a legutóbb lezajlott események is. Valamelyik nagy osztrák lap kikombinált egy kibontakozási tervet, melylyel állítólag Wekerle járult volna az osztrák kormány és az uralkodó elé. Nosza, lett erre haddelhadd! Az öszszes osztrák lapok részletesen foglalkoztak a kibontakozási tervvel és végi eredményben egyöntüleg kimondották, | hogy az állítólagos magyar tervet, a mennyiben annak kivitele Ausztriától függ: nem lehet elfogadni , . . L áthatjuk ebből is, hogy az osztrák csakugyan egységes velünk szemben. Remekül tud klavirozni a sajtón és bámulatos az a gyorsaság és egyöntetűség, ahogy a legutóbbi kibontakozási hirre is menten feljajdultak az osztrák lapok, összeült az osztrák miniszterelnökség kiegyezési bizottsága, összeült a német pártok végrehajtó bizottsága, megszólaltak a politikusok s mind ugyanazon melódia szerint. S ezzel szemben a magyar politika nemcsak hiszi, de hangosan hirdeti, hogy már csak taktikából is kötelessége az ellenkező szélsőséges álláspontra helyezkednie. Valójában pedig ez a taktika nem taktika, hanem be- j ugrás Luegeréknak, akik az ilyen szélsőséges állásfoglalásokra még makacsabbul ellentállanak minden engedékenységnek, hivatkozva a magyar telhetetlenségre. A luegerizmus annyira szemtelen, annyira ostoba és inpolitikus, hogy rendes körülmények között kinevetnék, vagy pedig bosszúsan löknék félre a komoly politika útjából. De mindig meg van az a szerencséje, hogy tud igazolást hozni és ezt az igazolást rendesen mi szolgáltatjuk neki, ami által még az az egy-két osztrák is gondolkozóba esik, aki Ausztriában talán még nem gondol arra, hogy minden magyart ki kell irtani a föld színéről. Még ez a szélsőséges állásfoglalás érthető volna, ha mi is az osztrákok mintájára csinálnánk; ha egységesek volnánk. De nálunk csak néhány neki- j busult kuruc szokta elszólni csak ma- j gát Lueger urék nagy örömére, a többiek nem akarván szégyent hozni a magyar nemzet világszerte ismert „lovagias" jelzőjére, hallgatnak és udvariasan bókolnak a nyelvöltögető osztrákok pimaszkodásaira. Ez a. helyzet — mindenkinek be kell látnia — tarthatatlan. Kenyértörésre kell vinni a dolgot. Ez pedig nem lehet másképen, minthogy ki kell mondani a nagy jelszót: El Ausztriától ! És ezt a jelszót minden magyar embernek a szivébe kell vésnie és esküdnie reá! Nem pillanatnyi, katasztrofális elszakadást értünk ez alatt. De lassan, fokozatosan, lépésről-lépésre kell a teljes különválást, Magyarország teljes önállóságát keresztül vinnünk. Ettől az átkos szövetségtől szabadulnunk kell, mielőtt még teljesen tönkre tenne bennünket! A magyarok Istene bocsássa le szentlelkének áldását erre a törekvésre piros Pünkösd ünnepén ! Békésvármegye közgyűlése. Második közlemény. Bókésvármegyének hétfőn és kedden tartott óriási tárgysorozatu közgyűléséről csütörtöki számunk szűk tere miatt nem tudtunk egész terjedelmében beszámolni. Pedig a referádánkban szereplő tárgyakon kivül is kerültek szőnyegre olyan ügyek, amelyek igen közelről érdekelhetik a vármegye közönségét. Ezért malasztásnak tartanók, ha pótlólag is meg ne emlékeznék a közgyűlésnek azokra vonatkozó határozatairól. Ez ügyek nagy része fölött simán siklott át a közgyűlés, mert mikor tárgyalás alá kerültek, már akkor a megyeatyák érdeklődése nagyon megcsappant. A közgyűlés végén — mondhatni — csak a gyulai megyebizottsági tagok voltak jelen. A közgyűlés többi tárgyairól a következőkben számolunk bo. A földmivelésügyi miniszternek a bornyilvántartás vezetése s a nyilvántartás kötelezettsége alól való felmentés tárgyában küldött rendeletére nagyon sok jelentés és felmentés iránti kérelem érkezett a megyéhez. E kérelmek és jelentések alapján kimondotta a közgyűlés hogy nyilvántartás alól ki vannak véve azok a bortermelők, akiknek szőlőföldje nem haladja meg az 500 D-ölet és akik a termést a prés alól eladják. Megemlékeztünk már az öcsödiek mozgalmáról, akik azt szeretnék keresztül vinni, hogy a Mezőtúr—tiszaföldvári utat Mesterszálláson és Öcsödön keresztül vezessék. Öcsöd e tárgyban kérvényt intézett a kereskedelmi miniszterhez s ezt a kérelmet a törvényhatóság pártolással fogja a minis/ter elé terjeszteni. A vármegyei gazdasági egyesületnek azt a kérelmét, hogy a tulajdonát képező házra a vármegye 20,000 koronás követelését megelőzőleg 9000 koronás földhitelintézeti követelés bekebelezése megengedtessék : az állandó választmány pártoló javaslata alapján teljesítette a közgyűlés. Vita nélkül jóváhagyásra talált Békéscsaba községnek a 630,000 koronás kölcsön felvétele ügyében kelt határozata is, a pénzintézettel közjegyző előtt kötött szerződéssel együtt. Dr. V a n g y e 1 Endre orosházai tb. szolgabírót az alispán előterjesztésére a kihágási ügyekben önálló eljárhatási joggal felruházta a közgyűlés. A vármegyei közművelődési pénzalapból kiosztandó jutalmak odaítélésére hivatott bizottság tagjaiul az alispán előterjesztésére a következőket választotta meg a közgyűlés: Gyuláról: F o 11m a n n János, Csabáról: Varságh Béla, Szarvasról: H a v i á r Dániel, Szeghalomról: R e c k Géza, Békésről: dr. T ö r ö k Gábor, Gyomáról: P á 1 f y Békésmegyei Közlöny tárcája. Pünkösd napján. Tudja a jó Isten, hogy miért nem adnám > Mikor a harang szól piros pünkösd napján ! Fénynyel, boldogsággal Lelkemet megrakja . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja ! Mosolyogva kelünk a nagy ébresztőre, Kicsal a faluból virágos mezőre, Sokkal szebb, mint máskor, A gyöngyharmat rajta . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja ! A harangszót játszi szellők messze hordják, A dalos madarak dalukkal megtoldják. A pünkösdi rózsa Kinyilik, hallgatja . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja ! Templomozni készül, a kis falu népe, Édes boldogságtól ragyog fel a képe. Fölzeng az orgona, Dal száll ajkról-ajkra . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja! [vecske, Mintha látnám most is : száll a lángnyelA lángoló hitnek, az erőnek lelke, E hit a megnyugvás Forrását fakasztja . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja! Délutánra kelve, a mezőre mennek, Vége hossza nincsen a játékos kedvnek. Még az öreget is A jókedv megkapja . . . Szilaj paripákon a legények szállnak, Vájjon, ki akad meg * pünkösdi királyinak ? Örömkönyet sir a Győztes apja, anyja . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja ! Majd víg dalolás közt a lányok csoportja »Püskösd királynőjéU megköszönti sorba, Virágkoronáját i Fején büszkén tartja . . . ' Lelkemből köszöntlek | Piros pünkösd napja ! Esti harangszóval hazamennek szépen, Szép ősi erények virágos ölében Fakadt emlékeknek Lelkünk öröm rabja . . . Szivemből köszöntlek Piros pünkösd napja! Fiit el Szántó Lajos. Virraszt a szerelem. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Gulyás József. Borongós, kora tavaszi idő. Az égen ólmos, szürke fellegek suhannak tova zajtalanul, csöndesen. Valami mélabús bágyadtság ül az emberek kedélyére ; az a hangulat, amelyet az angol spleennek nevez. Jókedve nincsen senkinek. Megszokott napi dolgát mindenki kényszeredetten végzi, vidám füttyszó, dévaj kacagás seholsem reszketteti meg a levegőt. A természet utolsó harcát vivja a pusztulás kiaszott rémével. Ennek a kétségbeesett küzdelemnek leverő hatása tartja hatalmában a lelkeket anélkül, hogy bárkinek eszébe jutna meleg életadó napsugarat, mosolygó virágokat, viruló mezőt és lágy lombsuttogást remélni. Bözsike asszony is rosszkedvű. Gesztenyefürtös bájos fejét tenyerére hajtva ül a tágas szalón egyik intim sarkában, és álmodozón bámul ki az élettelen, unalmas világba. Kebléből olykor egyegy sóhajtás tör elő s barna szeméből nehéz könycseppek peregnek halvány, kedves arcára. Mi történhetett vele ? Ez a fiatal asszony, aki máskor maga a viruló élet, ezüstcsengésü kacagása fel tudja deríteni a legpettyhüdtebb társaságot: szomorú is tud lenni ? Szinte hihetetlen. Pedig ugy van. Azok a könyben uszó, merengő szemek, az a halvány arc mindennél ékesebben beszélnek. Igen, Bözsike asszony szomorú. De hát ki is gondolt volna olyan véletlen invázióra, amilyen délelőtt érte a lelkét. Rendes bevásárlásait végezte a piacon éppen. A kis cseléd utána loholt nagy buzgalommal s izzadásig erőlködve vonszolta a megrakott kosarat. Egyszerre csak valakit látott Bözsike asszony. Egy férfi volt. Széles vállú, domború mellű dalia, akinek orra alatt hatatmas fekete bajusz pompázott. Bözsike asszony azt se tudta, hova legyen a meglepetéstől. Hiszen ez Sándor volt, az ő első és őszintén szólva igazán egyetlen szerelme, akit nem látott már négy óv óta. Tudta, hogy távolmaradásának ő az oka, azt a jóságos poétalelkü fiút elűzte a csapodárságával, könnyelmű gondolkozásával. Pedig az szerette öt éven keresztül, trubadurhüséggel, kimondhatatlanul. És ő egy gyönge pillanatában, anyja szavára, feláldozta a szivét és odadobta magát egy nála húsz évvel idősebb, kilumpolt agglegény karjába, akit a mamák és a kávénénikék városszerte jó pártinak tartottak. , Bözsike az asszonyság első hónap1 jaiban nem is vágyott valami nagyon Sándor után. De mikor az ünnepnapok után bekövetkeztek az unalmas, szürke hétköznapok, mindig többször és többször gondolt vissza az első szerelem tüneményes idejére. Ráragyoktak álmodozása közben a Sándor érzéstől ragyogó szemei, hallotta meleg, csengő hangját, érezte forró kézszorítását. Eszébe jutottak azok a kimondhatatlanul boldog órák, mikor együtt sétálgattak szerelemre hivó nyári alkonyatkor az erdő sima, hajladozó pázsitján és Sándor beszólt neki ragyogó jövendőről, nagy terveiről ós dicsőségről. Milyen más is volt az a Sándor, mint ez a hétköznapi arcú, szigorú, blazirt férj, ez a szárazlelkü bürokrata. És látta Sándort négy év után. Mennyivel szebb lett, hogy megférfiasodott, milyen komoly és milyen büszkén haladt el mellette! Még csak rá sem nézett, mintha nem ismerné. Bözsike asszonynak ez fájt nagyon, ezért hullottak a nehéz könycseppek halovány arcára, ezért nézett ki olyan szomorúan az élettelen világba . . . Mo3t már úuta az otthont. Férjét ki nem állhatta. Alig szólt hozzá néhány szót, azt is hirtelenkedve, haragosan, idegesen. Kereste az alkalmat, hogy minél többször mehessen az utcára, hátha látná Sándort, hátha beszélhetne vele! Érezte, hogy jobban szereti, mint valaha. De alkalom csak nem akart kínálkozni, pedid megtudta, hogy Sándor kerek egy hónapig odahaza marad. Egyszer mégis eljött a várva-várt pillanat. Bözsike asszony egy mellékutcában összetalálkozott Sándorral. Ugy remegett, majdnem összerogyott, mikor meglátta. Szivében fellobogott minden régóta eltitkolt érzelem, a jó, az édes, a páratlan férfi iránt táplált szerelem viharként reszkettette meg gyönge testét és szinte őrjöngő örömmel sietett feléje.