Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-04-11 / 29. szám

Békéscsaba 1009 április 11. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 9 — No már az igaz —• jegyzi meg a plébános a főszolgabíró szavaira. — Egyszer már kivételt is tehetnél. Nem fordulna ki a világ a sarkából, ha egyszer itt maradnál. Neked még csak az asszonytól sem kell tartani. — Hehehe — nevetett közbe a jegyző. — Megszoktam már — mondta a doktor. — Hátha ma itt maradsz, huncut a | nevem, ha nem rugók ki a hámból. Olyan j murit csapunk, hogy csak ugy pörög. — Éljen, maradunk — kiáltották a je­lenlevő kaszinótagok. És a doktor egykedvűen letette a felöl- ' tőjét, visszaült a helyére. — Hanem az asszonyoknak jó lesz j üzenni — aggályoskodott a járás minden­ható atyja és odaszólt a már kalapja után keresgélő gyakornokához : — Öcsém, szaladjon át a feleségem­hez, mondja meg, hogy választmányi ülés van és itt vacsorázunk. — Akkor már hozzánk is beszólhatna — jelentkeztek sorba a feleséges emberek. Mig Kürtös Pista, a közigazgatási gya­kornok sorra járta a házakat, a kaszinó asz­talára felvonultak a spriccerek és három­decik s megkezdődött a „koccintsunk csak", meg a „mit is mondott a kabai asszony ? !" — Mintha innánk komámasszony, — s a főszolgabíró kupán legyintette elsőnek a doktor poharát, jelezve, hogy fenékig. A borjú pörkölt és a pörcös turós­csusza jó ágyat vetettek az itókának. Már a kabai asszony emlegetése nélkül is ittak. Lassan-lassan előkerültek a jó öreg nóták, meg az anekdoták. Éjfél felé pedig egyen­ként ürítgették fenékig a bort. Ez nótaszó mellett történt és sorra került mindenki. A barátság elől a doktor sem térhetett ki, mert nála is elrecsegték ezt a szép nótát: „Én iszom, te iszol, Ő meg szomorkodik. Hej, tilaj, tilaj, tilaj ácsi, Most iszik a doktor bácsi Haj!" És a doktor bácsi, bár nem szerette az italt, kénytelen volt inni. Még harmadszor is közbejárt a Tilaj-ácsi, de ekkora már az egész választmány elázott. A jegyző tele torokkal énekelt. A pati­kus egy elégiát szavalt a szublimátról. Az állatorvosnak eszébe jutott boldogtalan sze­relme és sirt a jegyző mélabús nótáján. A gyakornok csókolgatta a főbíró vizslakutyá­ját. A járásbiró már harmadszor kezdett bele egy pikáns történetbe és végül is azt fejezte be, amelyiket nem kezdte el. A doktor, akinek józanul egy szavát is alig lehetett venni, erőnek erejével tóasztozott. Senki sem figyelt a szavára, de azért ren­dületlenül kitartott és sorba köszöntött fel mindenkit. Összehordott tücsköt-bogarat és felköszöntőiben már az állatvilágba té­vedt. Egy véletlen csendben szavát hall­hatták, éppen a pupus kutyáról szónokolt. — Halljátok, a doktor a púpos kutyá­kat köszönti fel! Az az óriási nevetés, amely a járásbiró borizü hangja után kitört, még inkább lel­kesítette a doktort és ilyen sikerült ötlet­nek találta a kis púpos kutyát, amelyről érdemes tovább is beszélni. — Hiszen nincs is púpos kulya, — kiáltott közbe a plébános. — Púpja csak az embernek van, — szólott a járás atyja. — Hát akár van púpos kutya, akár nincs, én mégis a púpos kutyáról beszélek — erősítette az. — Halljuk, halljuk! — Én tudom, milyen állatnak van púpja — fitogta tudományát a patikus — A tevének. — Éljen a teve. — Csendet kérek, uraim. A doktor tette le a garast, az övé a szó — állította helyre a csendet a főbiró. A doktor fejében nagy összevisszaság­ban futkostak a gondolatok, ő maga sem tudott eligazodni bennük. Nem tudta, hogy mit is akar voltaképen a púpos kutyával. Beszélni akart, mindegy miről, csak beszélni. Járt a szája: — Volt egyszer egy kis púpos kutya, de nem is ugy. Volt egyszer egy tiszt­tartó . . . — Éljen a tiszttartó — szakította meg a patikus, hogy ihassék rá. — Ennek a tiszttartónak volt egy leá­nya és a leányának volt egy kis púpos kutyája. — Éljen a púpos kutya! Itt megakadt, nagyokat nyelt, de ha­marosan kisegítették a zavarból: — Gyantázzunk! — A cselédek — folytatta utóbb a doktor — már a patak vizébe akarták dobni a hibás kölyök-kutyát, de az ispán lánya . . . — Előbb tiszttartó lányát mondott, — szóit közbe újból egy hang. — ... de a tiszttartó lánya meg­sajnálta a nyöszörgő állatot. Ölébe vette, cirógatta, simogatta, megetette, megszerette. A doktornak tetszett ez a bevezetés és magában konstatálta már, hogy ő nincs is berúgva. Sőt azt is észrevette, hogy a kis állat sorsa érdekelni kezdi. Kíváncsi volt rá, mit is fog majd kihozni belőle ? — A kis púpos állatnak jó dolga volt. A nagy komondorok nehezteltek is rá, mert a gyenge falatokat}} ő kapta, mig nekik csak a vastag csontokat dobták oda. Meg aztán a kis púpost Jbecézte is a gazdája. Puha kezével végig simogatta a hátát, ő maga etette meg, s hogy bizton­ságban legyen a többitől, külön helyet kapott a mosókonyhában. Nappal pedig szabad bejárása volt a szobákba. — Hagyjuk azt a púpos kutyát, — szólott a járásbiró —- inkább igyunk egyet. — Csak hadd' beszéljen, meglátjuk, mit tud a doktor, — mondotta a főszol­gabíró és hörpintett egyet a poharából. —- Az iskolás gyerekek nagy ellen­ségei voltak a kis púpos jószágnak. Szép szóval csalogatták magukhoz s amikor közelükbe ért, megütötték, megrugdosták, megdobálták, pedig az szerette őket, öröm­mel ugrándozott volna körülöttük. A doktor egészen elérzékenyült a me­séjén. Eszébe jutott, hogy milyen kegyet­lenek is az emberek. Már az aprók is. Sajnálta azt a szegény megrugdosott ku­tyát. Ugy látta, hogy ez nem is bizarr ötlet, amelyen nevetni lehet, hanem egy tragikum, amelyen sirni kellene. Most már meggyőződésből beszélt: — És ennek a kis kutyának nagyon fájt, hogy a gyerekek bántják, amikor ő szeretni akarja őket. Sirva, nyöszörögve ment a kis gazdájához, aki megsimogatta s bekötötte neki a kőütötte sebet. Egyszer nagyon megdobták a hibás kutyát, alig tudott vánszorogni. Oda feküdt gazdája lábai elé és sirva panaszkodott. De a gazdája most nem vigasztalta, észre sem vette. Fontos beszédben volt. Szerelemről szólott hozzá az udvarlója s a leány félve, pirulva leste minden egyes szavát. Ahogy pedig a kis púpos fájdalmában újra nyö­szörögni kezdett, a gazdája megrúgta, ki­kergette. És ez a szegény kis állat mene­kült. Már nem a kőütést érezte, hanem azt a rúgást, amit a gazdájától kapott. Össze­szedte kis lábait és szaladt, szaladt végig a kerten, a réten, a mezőn, be az erdőbe. Csak el messzire. Mikor már gyenge lábai nem birták tovább, lepihent a fa tövébe és sirt, vonított keservesen, mig el nem nyomta az álom. A doktor egy pillanatra megállt, hogy lélegzetet vegyen. Szeme a füstfelhőkön keresztül a múltba látott. Eszébe jutott a maga könnyekkel, keserűséggel teli élete. Az a sok igazságtalanság, az a sok csaló­dás. Sirni tudott volna. Az arca kipirult, a szeme csillogott. Ugy érezte, hogy ennek a kis púpos kutyának története hasonlít az övéhez. A táisaság többi tagjainak fejében is tisztulni kezdtek a gondolatok. Egész komolysággal hallgatták a doktort. — Álmában is sirt, nyöszörgött a sze­gény kis állat. Amikor fölébredt, már el­felejtett mindent Mint valami nagy bünős sompolygott vissza a régi hűséggel, a régi helyére. A jó napok eltűntek. A púpos kutya már fölösleges volt a háznál. A kis gazdája, aki eddig becézte, nem törődöt; vele s a szobába sem volt szabad bejönnie. Később pedig odaadták egy cigányasszony­nak. Még csak most következtek rá a ne­héz napok. Nem tudta, mit vétett a kis gazdájának, hogy igy eltaszította magától. Sokszor gondolta, hogy visszamegy, de érezte, hogy nem mehet, mert megverik, kirúgják. Es a kis púpos kutya napról­napra szomorúbb lett és sokat sirt. Még sokszor megverték, megrúgták, megdobál­ták és nem tudta soha, hogy miért. Itt sem volt maradása, megszökött a sok ütés elől. Gazdátlan, kóbor kutya lett. De nyugta sehol sem volt. Az emberek mindenütt bántották, üldözték, mindenhonnan kimar­ták .. . — Igen, az emberek, — mondotta nyomatékkal, nekihevülve a doktor. — Az emberek, azok a kegyetlen, komisz embe­rek. Azt a szegény, ártatlan állatot, amely semmit sem vétett se nekik, se az életnek. De ő elfelejtett mindent s szerette tovább is az embereket. Még sokáig kóborolt gazda nélkül, mig végre egy öreg asszony magá­hoz vettte házőrzőnek t szegény kis púpos sorsüldözött állatot. S most hűséggel szol­gálja a vén asszonyt, mig az is ki nem veri, vagy mig el nem pusztul. — Szegény kis púpos, — sóhajtotta a főbiró. — A kis púpos, — jegyezték meg töb­ben is. A doktor elhallgatott, ellökte maga elől a poharat és belebámészkodott a füs­tös levegőbe. Sokáig csend volt. Egyiknek sem jutott eszébe inni; mindenki a maga átélt fájdalmára gondolt. A doktor már addig volt, hogy a könyeit tartogatta vissza nagy erőlködéssel. Egy könycsepp mégis belopódzott a szemébe. — Nézzétek, a doktor sir, — szólalt meg az egyik. — Bizony fiuk, az a kis púpos kutya én vagyok — kitörülte az előbujt könyet a szeméből. Ahogy rágondoltak erre a nehéz, bűn­nel, bajjal teli éleire, valamennyien kijóza­nodtak. Felcihelődtek és otthagyták a füs­tös, borgőzös kaszinót. A doktor is haza­felé botorkált a sötétben s a fogai közt mormogta : — Te szegény kis púpos kutya! Tarkaságok. A tatárok bejövetele. Egyik gömörmegyei ev. főgimnázium­ban egy igen-igen kis diák feszeng a tér­kép előtt. Azt kellene megmutatnia a tanár ur kívánságára, melyik útvonalon jöttek be a tatárok a vereckei szorostól Pest vidékéig. A kis nebuló végre rászánja magát s nagy vargabetűt kanyaritván pál­cikájával a térképen, mutat egy irányt. Tanárának ugy tetszik, hogy az az irány a Kassa—Miskolc—Szerencs—Debrecen— Püspökladány—Szolnok mentén haladó út­vonallal éppen egybeesik. Meg is kérdezi eziránt a tanítványt: — A vasúti vonalat mutattad, fiam ? — Igen, — volt rá a válasz. — Hát a tatárok talán vonaton jöttek be ? — kérdi emeltebb hangon a tanár. — Nem, — volt rá az igen bizony­talan felelet. — És miért nem ? De már e kérdésre végképp elfogy a kis diák mersze s szinte elhaló hangon mondja: — Mert nem fértek el a vonaton. Az uj módszer. Mikorában a ref. egyháztanács elfo­j gadta az uj tanítási módot, az úgynevezett irva-olvasás rendszerét, azt egy füzeikébe foglalva kiadta minden rektornak s meg­hagyta, hogy ezentúl e módszer szerint kell a gyerekeket oktatni. Egyik megyei községünk öreg tanitója is megkapván, feltette okuláréját és nézi, hogy micsoda bolond dolgot eszeltek már megint ki az egyház bölcsei. Olvassa a cimet: „Utenyrenszer s irva-olvasás". — Hohó, barátaim, ezzel ugyan nem mondatok ujat ; negyven esztendeie taní­tok én már ezen metódus szerint! T. i. ő igy olvasta: „Ütenyrendszer, sirva-olvasás". Még nem próbálták. Ugyanezzel az öreg pedagógussal esett meg az alábbi história is : Vizsgát tartott az iskolában, hová Debrecenből ki küldtek egy lelkészt is Természetesen a lelkész is tesz fel kérdéseket s a többek között azt kérdi az egyik nebulótól, midőn a számtanból vizsgáztak: — Hát kis fiam, megtudnád-e mon­dani, hogyha édes atyád három köböl kölest vesz, 6 forintjával köblét, mennyit fizet a három köböl kölesért? A fiúcska nagy zavarban van ós hall­gat. A lelkész biztatja, hogy csak gondol­kozzék, de a fiu csak hallgat. Erre a nem kisebb zavarban levő öreg rektor odasúgja a papnak : — Nagytiszteletü ur, még kölessel nem próbáltuk ! . . . Az osztály disze. Csakis ezzel a jó, öreg rektorral tör­ténhetett az alábbi eset is. Ugyancsak vizsga alkalmával történt, hogy felhívott egy kicsi növésű tanulót, mint olyat, akivel dicsekedni akart ; A jelenlevő szülők és a vizsgáló lel­kész figyelemmel néztek a kis pöszére. — No, Dómján Pistika, mondd meg nékem, de állj fel a padra, hogy láthas­sanak, mondd meg nékem, de hangosan, hogy mennyi a kétszer kettő ? De nagyot kiálts ! A kis Pista erre nekifohászkodik es ahogy a torkán kifért, ugy kiáltotta: — Nem tudom én ! Tableau ! Pista báosi. Tanügy. * Tanítók ülése. A békésvármegyei ált. tanitó-egyesület békéscsabai járás­; köre április 15-én, délután 3 órakor j tartja Békéscsabán, az állami iskolában i rendes tavaszi közgyűlését Uhrin Károly elnöklete alatt. A közgyűlés sor­rendje : Elnöki megnyitó. Gyakorlati tanítás a számtanból: T a n t ó József. A szociálizmus, előadja : Laczó Endre. Netaláni indítványok. A pénztáros ós a könyvtáros jelentései. A bizottságok je­lentései. T03VENYKEZES. §, A hajóhinta halottja. Nagy vásárok alkalmával a népnek egyik legkedve­sebb mulatsága a hajóhinta. Tűhegyre kibajuszpedrözött bakakáplárok ezzel kedveskednek szivük párjának, a tenye­res-talpas Julcsának, vagy Málcsinak. Ez a gavalléria még a kaionaviselt em­berekben is megmarad. Igy hintáztatta meg Gyomán 1908 augusztus hó 16-án Buza Imre is Kajla Annát. A leány hiába mondta, hogy nem akar beleülni, mert szédül. Imre nem tágított. Végre is beleültek és megindult a mulatság. Imre ki akart tenni magáért és ugyan­csak hajtotta a hintát. Közben még ka­cagott is a félénk leány sikoltozásán. Egyszer aztán megtörtént a szerencsét­lenség. Egyik nagy svungnál Kajla Anna kivágódott a hajóból és messzire elrepült. A szegény leány agyroncsolást szenvedett ós még ott a helyszínén meghalt. Buza Imrét gondatlanságból okozott emberölés vétségeért csütörtö­kön vonta felelősségre a gyulai tör­vényszék és 3 hónapi fogházra Ítélte. Az itólet jogerős. § Enyves kezű leány. Ladányi Er­zsébet füzesgyarmati leányzót igen eny­ves kézzel áldotta vagy verte meg az ég. Minden hozzáragadt ahhoz a kézhez, amerre csak járt. A legelképzelhetetle­nebb tárgyakat lop f.a. Szerepel ezek között ruha, kés villa, dézsa, kenyér, csupor, tányér, cipő, csizma, kalap, po­hár, üveg, kanál, kancsó — egyszóval minden, ami mozgatható. Igy megkáro­sította többó-kevésbbé Huszár Pétert, Gidai Mihályt, Schwarcz Mártont, Beke Pétert, Hauszmann Lajost, Fodor Pétert és Grósz Áront. Mint e névsorból lát­ható, helye is volt bőven. A törvény­szék, tekintettel a lopott tárgyak cse­kély értékére, lopás vétségeért csak három hónapi fogházra itólte Ladányi Erzsit. § A cinkostársak. Nagy Antal kö­röstarcsai ember össze szövetkezett Szántó Dezső cselédjével: Papp Lászlóval. És mikor a gazda nem volt otthon: 1908 szeptember 22-én elloptak közösen a magtárból öt ós fél mázsa búzát A lopást ugy hajtották végre, hogy Papp létrán felmászott a 6 méter magas nyíláson kérésziül a magtárba s onnan eregette le a búzát az alant álló Nagy Antalnak. A gazda Papp bün­tetését nem kívánta s igy a törvényszók csak Nagy Antalt itélte' el másfél hó­napi fogházra. § Kleptománia. H. J.-nó, dúsgazdag mezöberényi úriasszony, nemrégen az ottani egyik boltban egy gyermekkabá­tot lopott. Mivel az eltulajdonítást a rendőrség előtt is beismerte, megtették ellene a bünfenyitö följelentést a csa­bai járásbíróságnál. Szerdán tárgyalta az érdekes ügyet Jankovich j'árás­biró. Az úriasszony itt is beismerte a lopást, de azzal védekezett, hogy abban az időben nagybeteg volt egyik gyer­meke, operációt is végeztek rajta s az ezzel járó nagy lelki szenvedés annyira megzavarta egész idegrendszerét, hogy szinte öntudatlan állapotban cselekedte, amit tett. A biróság dr. Hetzog Hen rik védelme után, ki szintétv idegkór­tani motívumokra vezette vissza a lo­pást : H. J.-nét 3 napi fogházra itélte, azonban tekintette] a vádlott büntetlen előéletére, az itólet végrehajtását az uj novella értelmében három évre felfüg­gesztette. Szaiírpps könnyen elmúlik a SCOTT-téle Emulsio használata folytán. Orvosok, bábák és szü­lök bizonyítják ezt ezer és ezer levélben. fl Scott-flle Stnulsio segit azért, mert Blsörangu al­katrészei és az eredeti SCOTT­féle eljárás kiváló szerré teszik, sőt tápereje is elsőrangú. Már az első adagtól csodálatosan ja­vul az általános egészség. Eljegyzési Ml és „Henneberg"-se­i i J . • A I HA Mt lyem 135 K-tól feljebb Lakodalmi % fi Ilin 111 t/ órmentve és va m. Damast llMUfr|||l mentesen. Eolienne WUIJ Ulll Mintn postafordultával. Megrendelések bármely'."nyelven intézendők : an Seidenfabrikt. HENNEBERG in ZÜRICH. Az Emulsio vásári ásánál a Scott-féle módszer véd jegyét, a ha­lászt, kérjük figyelembe venni. Nyáron is legjobb eredménynyel adagolható. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 f. Kapható minden gyógytárban. K02 GAZDASÁG. * Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság folyó hó 3-án tartotta évi ren­des közgyűlését Csekonics Endre grót v. b. t. t. elnöklete alatt. Az igazgatóság ré­széről az ügyeket a társaság vezérigazga­tója, Ormody Vilmos főrendiházi tag adta elő. Az igazgatóság felolvasott jelentésé­ből, valamint az előterjesztett zár- és mér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom