Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-03-07 / 19. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 márc. lg. az ármentesitő társulatoknak is juttassék szerep Ezt pedig olyan módon gondolná elérni, hogy az ármentesitőtársulatok alapszabályainak módosításával működési körüket kell bőviteni. A társulatok ne csak az ármentesitéssel foglalkozzanak, hanem vegyék programmjukba a viz hasznosításának minden ágát. Gondoskodjanak például haltenyészdék felállításáról, a halászat okszerűbbé tételéről, a vízben szűkölködő vidékek vizzel való ellátásáról stb. Ha erre sikerülne rávenni az ármentesitőtársulatokat, akkor lehetne a megye területén egy ipari és gazdasági gyárat is létesíteni, amelyre szintén nagy szükség van már. Ez indítványnak különösen az utolsó része csakugyan a jövő zenéje. A megyei közgyűlés minden valószínűség szerint napirendre fog térni fölötte. Hja, Magyarországon minden ideális törekvésnek e < a sorsa szokott lenni! Vasút és vasutnélküliek Békésmegyében. Abból a régi közmondásból indulva ki: ,,Aki közelebb ül a tűzhöz, hamarább melegszik'', föltétlen bizonyossággal megtaláljuk azt is, hogy aki közelebb van a vasúthoz, hamarább, olcsóbban, kényelmesebben utazhatik; de nemcsak becses személyére áll ez az embernek, hanem minden rangú, rendű foglalkozás, eladás- és vételcikkekre nézve is. Nincs hát szomorúbb jelenség, mely az egész közönségen megboszulja magát, mint mikor egy szükséges és létesíthető vasúti mozgalomban még az is vita tárgyát képezheti: kell-e vasút, vagy nem kell ?! Éppen olyan kérdés ez : akarja-e valaki, hogy jobb sorsa legyen, vagy nem ?! Éppen ilyen elkedvetlenítő, elzsibbasztó, mikor egyes faluhelyeken családi vagy vagyoni patricularizmus szerint megoszlik a vezetőség, mindenki nagy szakértelmet, a felsőbbeknél nagy személyes befolyást tulajdonit magának | s ha egyéb néni is, de annyi megtör- j ténik, hogy az élet, a haladó kor megkövetelte szükség kielégítése elodázódik, sokszor évekre. Mi kár van ebből, felelik talán sokan. ha megérik az eszme, úgyis megvalósul. Vasútról lévén szó, riem éppen ugy , áll a valóság, mert mig az egyik köz- j ség egy évtizedig vajúdik, a másik egy évtizedet, sokszor kettőt is halad, fejlődik, vagyonosodik oly mérvben, amit vasút hiányában nem lenne képes elérni. Hogy személyi, ki- és beviteli árúk tekintetében hasznos-e, szükséges-e, a vasút, azt egy külön cikk keretében, speciálisan valamely község viszonyaiból lehetne bizonyítani; de azt, hogy nem hasznos, nem szükséges bármelyik egy községnek, nem lehetne igazolni; mert még egy olyan község sem volt Magyarországon, mely a vasút következtében visszafejlődött, vagy a vasút megszüntetését kívánta volna. Ily gondolatok közt olvasva Békésmegye monográfiáját, egy különösen szembeötlő tény tárul elénk, ha annak 27 községbeli állapotát, a vasúti hálózat és a lakosság számaránya szerint összehasonlítjuk, melyben — tekintve a népszámlálás óta eltelt időt — a megkezdett százas számot egésznek vettem a lakosságnál, a következő: Vasút mellett van, vagy két kilométer közelségben: Lakossága Gyula 22 500 Kétegyháza 4.400 Békéscsaba 37.600 Újkígyós 4.300 Orosháza 21.400 ^Tótkomlós 10.300 Szentetornya 4.900 Nagyszénás 3.500 Szarvas 25.800 Kondoros 3 800 Gyoma 11.600 Békés 25.500 Mezőberény 12.900 Szeghalom 9.400 Füzesgyarmat 9.100 Körösladány 7.200 Vésztő 8.000 Endrőd 11.900 Nincs vasútja, vagy 3—15 kilométer távoságra van hozzá: Lakossága Gyulavári 3.400 Doboz 6.000 Pusztaföldvár 2.800 Csorvás 5.000 Békéssámson 4 000 Gádoros 3 900 Békésszentandrás 7 300 Öcsöd 8.300 Köröstarcsa 5.500 íme, ha lélekszám szerint teszünk összehasonlítást, Öcsöd a 12-ik nagyközség, Békósszentadrás a 14-ik a 27 községből. Ha pedig a kisebb, vasutnélküliek közt nézzük, legeiszigeteitebben van ugy attól a szellemi haladástól, mint az anyagi ki- ós beviteltől, amit. a vasút közelebb visz, olcsóbbá tesz: Öcsöd. És ezt nem lehet a fö drajzi fekvés rovására írni, mert ha azt nézzük, forgalmi vonalba esik; de a pár tizedéves vita, sokszor az anyagiak miatt a képtelenség feló való törekvés, elmarasztotta Öcsödöt az elérhető s megfelelőtől. ' Kéttized óv egy község életében is számottevő. Várjuk, vájjon kimegy-e Öcsöd és Békésszentandrás a „9"-ek közül, belátható időn belül, mert nagyságuknál fogva meg is értek volna talán ugy reá, mint Kétegyháza, Újkígyós, Kondoros, Szentetornya ? Egy olvasó. Csabai küldöttség Budapesten. A Rudolf-főgimnázium államsegélye. — Gerendás elkapcsolása. Apponyi Albert gróf kultuszminiszter és Andrássy Gyula gróf belügyminiszter elé mintegy húsz tagból álló küldöttség járult Csabáról csütörtökön délelőtt. A küldöttsógjárásnak kettős célja volt. Egyik a gimnázium államsegélyének fölemelése, másik a belügyminiszternél Csorvás község Gerendást elkapcsoló szándékainak meghiúsítása, illetve a csabai elöljáróságnak a közigazgatási bizottság sérelmes döntése ellen a miniszterhez benyújtott felebbezése kedvező elintézésének kieszközlése. A küldöttségnek, melyet mindkét miniszter eló Fábry Károly országgyűlési képviselő vezetett, tagjai voltak: Beliczey Géza, Korosy László főjegyző, Haan Béla, dr. Fáy Samu, dr. Tardos Dezső, dr. Saller Vilmos, Seiler Gyula, Szeberényi Zs. Lajos, Rosenthal Adolf, Babich Pál, Such Albert, Zahorán János, Kovács György, továbbá több gerendáspusztai és csabai gazda. Mindkét miniszter a képviselőházban fogadta a küldöttséget, mely elsősorban Apponyi Albert gróf kultuszminiszternél tisztelgett. A fogadtatás a képviselőház fogadó-termében történt. Fábry Károly országgyűlési képviselő néhány szóval bemutatván a miniszternek a küldöttséget, Szeberényi Zs. Lajos előadta a főgimnázium óhajaitMarkáns kifejezésekkel ecsetelte a fentartó csabai ág. ev. egyház szorult anyagi helyzetét és kérte a minisztert, hogy a gimnázium 32.000 koronányi államsegélyét emelje fel, mint ahogyan a többi intézetekkel történt, 38.000 koronára. Kérte ezenkívül, hogy a gim názium 200.000 koronás állami építkezési segélye után fizetni kívánt 3%-os nyugdijilletéket, mely évi 6950 koronát tesz ki, továbbra is az állam fizesse, mert ilyen terhet sem az egyház, sem a főgimnázium nem bir el. Apponyi miniszter szives szavakkal jelentette ki, hogy a kérvényt elfogadja, azonban sokkal nem biztathatja a küldöttséget, mert hasonló célokra a fedezete kevés és az is nagyon igénybe van véve. ígérte azonban, hogy megvizsgálja büdzséje állapotát ós amenynyiben fedezetet talál rá, szívesen teljesiti a kérelmet. A pénzügyminisztert kellene rávenni, úgymond, hogy nagyobb összeget juttasson a kultusztárcának. Fábry Károly szólalt erre fel külön a gimnázium érdekében. Hivatkozott a miniszternek Csaba iránt többször tanúsított jóindulatára. Itt egy derűs epizód játszódott le. Fábry Károly ugyanis beszéde végén megjegyezte: — Különben is, kegyelmes uram, én már beszéltem ebben a dologban Ootthard miniszteri tanácsossal és az minden jóval biztatott. — Ha beszélté], — válaszolta mosolyogva Apponyi, — akkor jól van. Ugy látszik, Gottharnak több pénze van, mint nekem. A kihallgatás végeztével a küldöttség egy része báró Barkóczy Sándornál, az illetékes ügyosztály főnökénél is tisztelgett, aki szintén megígérte, hogy amennyiben a költségvetésben megállapított összegből valamelyes megtakarítást el fog érni a minisztérium, a kórelem teljesítésének mi sem áll útjában. A gerendási ügy. Ezután a küldöttség ugyancsak Fábry Károly vezetésével Andrássy belügyminisztert kereste fel, aki a Ház belügyminiszteri szobájában fogadta a küldöttséget. Fábry Károly rövid bemutató beszéde után Korosy László főjegyző igen formás ós tartalmás beszédében adta elő Csaba kérelmét. Röviden vázolta az elkapcsolási mozgalom történetét és kérte a minisztert, ne engedje meg, hogy egy önálló pusztának egy része elkapcsoltassék Csaba testéből, melyhez már évszázadok óta tartozik s ne alkosson határozatával sérelmes precedenst. Fábry Károly szintén lelkes beszédben ajánlotta a miniszter jóakaratába a kórelmet. Kérte Andrássyt, hogy az ügy elintézését személyesen vegye kezébe, mert a csabaiak csak az ő országszerte ismert pártatlanságába, törvény- és jogtiszteletébe vetik bizalmukat. Rámutatott a küldöttségben jelenlevő néhány gerendási polgárra, akik szintén azért jelentek meg, hogy az elcsatolás ellen demonstráljanak. Eszük ágában sincs elszakadni Csabától, különösen most, mikor már régi vágyukat, a külön közigazgatási kirendeltséget teljesíteni fogja Csaba községe. További szavait elnyomta a fuldokló zokogás. Egy ideig szótlanul nézte az ősz apa fia keserves vergődését. Azután könnyes szemeit megtörülte s reszkető, de szívből jött hangon szólt a fia szivéhez: — Fiam, te még kábult vagy azoktól a szép álmoktól, amelyekben ringattad magad. Nem az életet ismerted meg, hanem magadat. Az élet most is olyan, mint amilyen volt, amikor te szép álmaidat szövögetted. Nem hazug az élet, csak mi magunk vagyunk azok, a gyenge, gyarló emberek. Amikor az élet kedvezőtlen alakulása, egy kis tapasztalat elvezet bennünket az önmegismerésben, bizony a magunk gyarlóságát belátni, szenvedés nekünk. Mások hibáiba kapkodva akarjuk megmenteni magunkat, mert bennünk él a látszatra való törekvés, mert ösztökél erre a hiuságunk. Hidd el, édes fiam, könnyebb is, rövidebb is az ut a tétlen, lélekölő életuntsághoz, mint erős akarattal felvenni a harcot a hibáinkkal szemben. A vigaszt, a megnyugvást meghozza számodra az idő. — Szép dolog az. — folytatta az ősz apa — átadni minden gondolatot a szivünknek s ringatni magunkat a fájdalomnak hitt zsibbasztó érzésben és tudni, érezni, hogy hiányzik valami. De ilyenkor nem szabad csüggedni, hanem hitet kell meriteni önmagunkból, bizni kell önmagunkban, hogy megtaláljuk azt, ami hiányzik. — Ha nekem még hitem volna, ha még bizni tudnék magamban, hogy elég akaratos és lemondó leszek, ugy nem csüggednék. De már nincsen hitem s nem találok semmi ujat, ami biztatna. — Ne keresd az ujat, fiam, csak az igazat és ne. is önmagadban. Ez visszahozza hitedet, fájdalmadra enyhülést ad, a bánatra örömet, a bün helyébe erényt. Fogj munkához és ez majd egy uj képét fogja adni a jövőnek. Igy vigasztalta szépen hangzó szavakkal az aggódó apa egyetlen fiát, az álmodozó Bandi gyereket. És valahányszor rátévedt szeme a csalódott fiu bánatos arcára, elszorult a szive ós kótség gyötörte. — Még valami bolondot tesz. — szokta mondani ilyenkor. Megpróbálkozott mindennel, hogy gondolatait más irányba terelje, de eredménytelenül. Bandi kedélye nem derült fel. Érezte, hogy a fiatal szív erősebb minden igaz, okos szónál. Anikó járt folytonosan a fejében, nem tudta elfeledni azt a csacsogó kis leányt, akiben ő minden szépet látott, akitől most elszakadt. Szerette volna megvallani a komoly apának, hogy szerelmes, hogy szép lesz az élet, csak szeresse Anikó. De nem volt bátorsága szólani. Az élet hazugságairól beszólt folytonosan és csak szomorította vele az apját. Anikó, az a kicsi leány, akin Bandi szeme megakadt, fiatal volt, gyerek még, álmokat szőtt ő is. A Marlitt-regónyekből szedett képzelete tarka képeket. Nagyon akart szeretni, az egész szivével. De nem tudott. A fólreértés kettőjük közé állt, mintha csak mondani akarta volna : — Ne legyetek álmodozók, rajongók ! Az élet más. Itt vagyok ón, egy kicsi röpke szó és széjjeltépek mindent: barátságot, szerelmet. Sziveket marcangolok, könyeket fakasztok, de fólreállok, ha levetitek a hiúságot, ha megtanultok megbocsájtani. Anikó aggódó anyja hamarosan felismerte leánya betegségét. Először is számítani kezdett. — Megélhetnek, mind a kettőnek van valamicskéje, — mondotta a jóságos öreg ós legott levelet irt Bandinak, hogy jöjjön, Anikó szereti, várja . . . Ez a kis levél visszahozta Kerekesók házába az életet, a reményt. Bandi újra rózsás színben látta a világot s nem akarta ismerni az életet. Boldognak hitte magát. Mig a vonat menyasszonyához röpítette, nevetett. Kinevette önmagát Frázis lett az ősz apa vigasztaló szava, gyerekség a csalódása. Az ősz apa örült a fordulatnak s csak annyit mondott: — Öreg róka vagyok, tudhattam volna . . . Ilyenek a fiatalok ... Az élet meg olyan, amilyen szemüvegen nézzük . . . Á sziv, meg a pénz tesz rövid, vagy messzelátóvá mindnyájunkat . . . Az arisztokrata. — Irta: Zsoldos László. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Fejőné, a derék számellenőr szőke bóbitás, ifjú felesége, valami gyűrött, veres párnafélére dülleszkedve, könyökölt az ablakban és kinézett az utcára. Az ablak — a lakás összes ablakainak számszerint éppen a fele — a harmadik emeleten volt s a Tököli-ut elejéről a Baross-szobor előtt levő térségre nyílott. Következésképp az ifjú számellenőrnó — akiből igy hátulról, a szobából nézvést, nem látszott egyéb, mint a fekete ruhával bevont karcsú teste — kedvére gyönyörködhetett a tér gyalogjáróin összeverődött néptömeg sorfalai közt tovarobogó hosszú kocsisoron, a mely a Rottenbiller-utcából és a Rákócziutról kígyózva haladt kifelé a külső Kerepesi-úton levő Tatterzálba. Ez estén volt tudniillik a Tatterzálban a Mátyás-korabeli lovasjátók első előadása az udvar és a főúri világ jelenlétében. A fogatok, amelyeket Fejőné a Baross-téren át a Tatterz'ál feló látott ügetni, bárókat, grófokat ós hercegeket vittek. A tarka virágdiszes kalapok, a melyekre sóvár tekintete innen felülről esett, bárónők, grófn ... Nem osztályozhatta tovább. Mélázó kék szemébe tolakodó könycsepp szivárgott s ő, ajkán könnyű fohászszal, visszalépett az ablaktól. — Nem jó nekünk itt lenni, — olvasható a Szentírásban s a számellenőrnó nem lehetett istentelen asszc mert becsukván az ablakot, fájdali megadással, lassan kifelé indult a s. bából. Ebben a pillanatban csöngeti Kívül az előszoba üvjgajtaja előtt Fej ur becsületes körvonalai látszottál Ilyenkor szokott hazaérkezni a délutá. mellékfoglalkozásából. Mert a derék számellenőrn' lékkeresete is volt. A háztartás, o tátik tudni, sokba kerül s a sza... allén őri fizetés mindjárt nem elég, miheb csak kicsit is kényelmesében akaruii élni. Fejő ur pedig minden áron ké nyelemben akarta tartani feleségél minthogy — emberi gyöngeség — szerelmes volt belé. Szerelemből vette el. Sőt a leány is szerelemből mónt hozzá. Legalább ő maga azt hitte. Annay Margit — ez volt Fejőné leánykori neve — nem kevesebb, mint két' kérőjót kosarazta ki a derék számellenőr miatt, a kire, még akkor nem lévén abban az állásban, várnia kellett, mig előlép. Nem állítom ugyan, hogy a kikosarazott két ur a szó szoros értelmében megkérte volna a kedves leány kacsóját, de azért bizonyos, hogy mind a ketten pályáztak rá. Sőt egyikük, a főhadnagy, egy ízben már csaknem „vallott". Ugyanis azt mondta a leánynak: — Milyen szép keze van. Ennél tovább valóban nem juthatott volna az elmés katona. Először azért, mert egyiküknek sem volt meg a házassághoz szükséges pénzbiztosítékuk, másodszor pedig mert, ha meglett volna, sem kellettek volna egymásnak. A másik kérőről már szólni sem érdemes: ez a bolond bánatában elvett