Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-08-23 / 68. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 68-ik szám. Vsárnap, augusztus 23. BEKESME&Y KÖZLÖNY POLITIKAI LAP elefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi ' részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EIíOFIZBTÉSI Dl.l : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyedcnbelüi is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr, LÁNG FRIGYES. Laptulajdonos : SZIHSLSZK7 JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A plurális választói jog. Békéscsaba, augusztus 22. Ma már egészen bizonyos dolog, hogy az uj választói jog plurális lesz; mert másként megoldani azt a feladatot, hogy Magyarországon a magyarságnak jusson a vezető szerep, a vármegyék jelenlegi beosztása szerint nem lehetett. Minden olyan gyökeres rendszerváltozás, ami az államéletnek egész fundamentumáig hatol, nagy izgatottságot szokott előidézni a közfelfogásban és ennek természetes következménye rendszerint bizonyos idegesség, aminek nyomában mindenkor a sötétben látó pesszimizmus fakadozik. A pluralitás elvének a választói jogba való beillesztését már ma is ezek a pesszimisták a jogegyenlőség elvének hóhérjául akarják feltüntetni. Mintha akár Magyarországon, akár az egész világon máshol, érvényesült volna valaha az az ideális jogegyenlőség, amelyre igen sokan lépten-nyomon utalni szeretnek?! Amig a mostani világrend fennáll, amig vagyoni és értelmiségi tekintetben oly óriási külömbség fog lenni ember és ember között, amely külömb. séget évszázadok céltudatos kiegyenlítő törekvése sem fog tudni észrevehető mérvben kisebbé tenni, mert ez az emberiség eddigi története szerint lehetetlen: addig a jogegyenlőség elve csak fikció marad, amelyet a gyakorlati életben megvalósítani lehetetlenség. Avagy jogegyenlőség érvényesült-e a mai választói jognál, amely az ország lakosságának csak egy csekély hányadát engedte oda a választási urnához, hogy százféle állampolgári kötességével szemben egyetlen jogát, a választói jogot is gyakorolhassa? A vagyoni c_nzus és a virilizmus intézménye csak sokkal távolabb esik a jogegyenlőség fogalmától, mint a pluralitás alapján megalkotandó uj alkotmányjogi intézmény, amely végeredményében semmi egyebet nem céloz, mint azt, hogy az, aki állampolgári jogával élni akar, az birjon legalább annyi szellemi képességgel, hogy ennek a jogának horderejét felfogni képes legyen, nehogy azt saját és nemzete érdeke ellen alkalmazza. Ennek a célnak megfelel egyelőre az uj választói jognak az a követelménye, hogy minden választó saját anyanyelvén irni és olvasni képes legyen, meic az ilyen választóról joggal lehet feltételezni, hogy választói jogával helyesen képes élni és megszűnik az a szégyenteljes állapot, hogy a teljesen analfabéta választókat a legképtelenek csalások révén, mint a birkanyájat tereljék élelmes kortesek a választási urnák elé. Az a választói jog, amely azt követeli, hogy a választó végezzen népiskolát, olyan általános, amelynél általánosabbat az államrend veszélyeztetése nélkül elképzelni sem lehetséges. A magyarul irni, olvasni tudás az 1907. évi uj népoktatási törvény következtében önként bennfoglaltatik ebben a követelményben, mert hiszen a jövőre senki sem végezhet ebben az országban elemi iskolát anélkül, hogy magyarul irni, olvasni meg ne tanult volna, amiről az egész országban magyar nyelven kiállított népiskolai kötelező bizonyítványok kellőképen fognak tanúskodni. De nem is volna méltányos és igazságos már ma, az uj népiskolai törvény átmeneti hatását be nem várva, hazafias német, román, szerb és tótnyel vü vármegyéink lakosságát a mult kormányok bűnéért azzal sújtani, hogy megfosszuk őket választói joguktól azért, mert önhibájukon kivül csak a saját anyanyelvükön irnak és olvasnak ; de e mellett igen sok esetben értelmiség dolgában felülmúlják a magyarul irni, olvasni tudókat. Ha tehát a választói jog, igen helyesen, az értelmiség, a szellemi képesség fokozata szerint fog életbe lépni, akármilyen szokatlannak tűnjék is fői első pillanatban, nem lehet jogosan kifogásolni, ha a jogrészeltetésnél különbséget fog tenni az uj törvény, a minimális és maximális képzettség között is. Ha a négy elemit végzett, tehát ennek megfelelő képesség egy bizonyos adag jogot igényelhet, ugy szinte számtani arány szerint önként következik, hogy az érettségi vizsgát tett, vagy magasabb ipari, kereskedelmi, egyetemi képesség, ennek megfelelő nagyobb adag jogot igényelhet; különösen akkor, amikor ez a nyújtott nagyobb jog, csaknem kivétel nélkül, a színtiszta magyar érzelmű elemek túlsúlyát van hivatva biztosítani. Nem olyan fekete az a pluralitás ördöge, mint aminőnek első pillanatra látszik ; különösen, ha tekintetbe veszszük, hogy államférfiaink, akik az uj választói törvény esélyeit elég rég idő óta hányják-vetik: nem tudták más módon a magyarság hegemóniáját biztosítani. A választói kerületek uj beosztása által is lehet még e mellett bizonyos eredményeket ugyanannak a célnak szolgálatában elérni, de egészen ezáltal biztosítani a magyarság uralmát, az általános választói. jog mellett, — teljesen lehetetlenség, Uj mégyebeosztásba fogni, a választói joggal kapcsolatban, olyan elhibázott politika és a 'mellett hosszú évekre kiterjedő munka volna, ami miatt az azzal járó eshetőségeknek ma nem teheti ki magát az annyi ellenség által közrefogott fejlődő Magyarország. Történelmi múlttal, évszázados tradíciókkal bíró vármegyéinket ezektől a nemzeti kincsektől, uj megyebeosztás végett megfosztani — különben is kegyeletlenség, talán öngyilkos politika is volna. Városok és a végrehajtási novella. Egy tisztviselő sorai. Megbénul a pénzügyi háztartás. Ha Gyula város, ez a pótadótól földig szakadt bókésmegyei „metropólis" nem volna a világon, kevesen tudnák meg ezúttal vármegyénkben, hogy a végrehajtási novella miatt megint van miért reszketniök a kínos anyagi gondokkal küzdő városiaknak. Gyulán a pótadó beláthatatlanul nagy száma miatt azonban oly finom ideghálózatra talál minden a városok érdekei ellen intézett merénylet, hogy már a baj első pillanatában megszólal a jelzőkészülék. Ez történt most is. Egy gyulai tisztviselőtől ugyanis a következő sorokat vettük : Téves felfogásra vall az a gyakorta hallott nézet, hogy az uj törvény az adóbehajtásra nem vonatkozik ós hogy adóban (!) le lehet foglalni azokat az ingókat, melyeket a novella a magánjogi igények kielégítése végett kivon a végrehajtás hatálya alól. Kitűnik ez a novella 29-ik szakaszának rendelkezéséből is. Ez a szakasz ugyanis világosan kimondja, hogy „ahol Korábbi törvényekben vagy egyéb jogszabályokban az 1881. LX. t.-c. (régi végrehajtási törvénynek) a jelen törvénnyel (a végrehajtási novellával) hatályon kivül helyezett, módosított, vagy kiegészített szakaszára vagy rendelkezésére történik hivatkozás, azok helyett a jelen törvénynek megfelelő szakaszát vagy rendelkezését kell érteni." A közadók kezeléséről szóló 1383. XLIV. t.-c. 60. §-a szerint pedig közadók fejében nem foglalhatók azon tárgyak és jövedelmek, melyek a biróf végrehajtásról szóló 1881. LX. t.-c. 54. §-a szerint Békésmegyei Közlöny tárcája. Egyedül. Harmatot hintő, hajnali óra Törpe-fenyőkre csókjait szórja, Könyv a kezemben : tanulgatok . . . Harmatot hintő, alkonyi tájon, Könnyem se hulljon, szivem se fájjon, Nézem a képed : úgy mosolyog . .. Harangszó csendül. Jönnek az éjek. Olyan beszélők, olyan fehérek, Mint a te lelked: imádkozom . . . Egyedül vagyok. Szivem oly árva, Mint párjavesztett, zengő madárka, Nincs, ki ápolja. Nincs, ki szeresse. Nincs, ki itassa. Nincs, ki etesse. Nincs, ki meséljen rügyfakadásrul, Naptüzelésrül, szemragyogásrul .. . . . . Sokszor erőt vesz valami rajtam. 5 tüzelő arcom, remegő ajkam, Pipacsfejecském, elhalaványul Levélmódjára, elhalaványul . .. Kiss Ferenc. Szép szóval. Irta: Zöldi Márton. Garamy Péter, a megye főszámvevöje, sok tekintetben a béke apostolának hivatását töltötte be a megye székhelyén. A mélázó szemű, fakó arcú öreg ur mindazt a viszályt, egyenetlenséget, háborúságot, amit az alantas emberi indulatok, a feketemájuság, a gőg, a pök-, hendiség, az erőszakosság termel a tár saséletben, kiegyenlíteni törekedett. Törekvése a legtöbb esetben sikeres volt. Semmi mással, csupán csak szép szóval hatott az emberekre. Ebben művész volt. Öntudatos művész. A szép szónak nem artisztikus elemét, a szónoklatot használta. Garamy Péterben nem volt semmi patétikusság, semmi orátori lendület. Csak józan logika és természetes okfejtés. Simán, szőrmentében kezelte az embereket. A saját szájuk ízével ejtette meg őket, a saját javukra. Nem kivánt inter duos litigantes ama harmadik lenni, aki örvend a mások rovására. Ha a megyegyüléseken a bősz indulatok ártalmas helyi zivatarokat támasztottak, ha a nekivadult szónokok a készenlétben álló összes gorombaságokat, sértéseket egymás fejéhez csap-, ták, ha másnapra lovagias és lovágiatlan folytatást várt, remélt a skandalumért epedő publikum — akkor Garamy Péter egy-két óra leforgása alatt szép szóval levette lábukról a politikai tülekedőket. Ilyeténképp kerülgette meg az embereket: — Nem mondom, öcsém, hogy nincs igazad Nagyon is igazad van. De nem kívánhatod, hogy a másik engedjen, mikor te vagy az okosabb. A másiknak körülbelül ugyanezt mondotta s miután igy szép szóval beléjük szuggerálta, hogy okos emberek, azok okos emberek módjára viselkad tek, vagyis szépen összebékültek. Igy folytatta Garamy Péter áldásos emberbaráti tevékenységét hosszú időn által a társadalmi kulisszák félhomályában, amelyből szürke, igénytelen alakja nem is kívánkozott ki. Az öreg főszámvevő sokszor tűnődve, mosolyogva gondolt arra, hogy mennyivel békésebb, egyszerűbb dolog számokkal dolgozni, mint rakoncátlan emberekkel... De egyszer, hajlandósága ellenére, nagyobb emóciók forgatagába került. Csöndesen pipázgatott a hivatalában és az öreg nyugalmazott alispánnal beszélgetett, amikor Sarolta huga ideges kopogtatás után belépett. A kövér, duplatokás asszony lihegve omlott a nagy, kopott bőr-károszékbe. — No Sári, minek köszönhetem e szerehesét? — tudakolta a főszámvevő az ő nyájas, konciliáns hangján. A kövér asszony Haraszty Béla megyei csendbiztos felesége volt. Mint özvegy asszony álig egy éve, hogy kezét adta a harcias külsejű, már szintén nem fiatal cseridbiztosnak, akit libái, adósságai mellett is szeretett. Most is miatta törte magát. — Az uram miatt jöttem. — Mit csinál? Ugy tudom, jobban van. — Igen, már három napja, hogy fölkelt. De az a tüdőgyülladás nagyon megnyomorította. Egész éjjel hápog, köhög, prüszköl. — Majd elmúlik az is, — biztatta a főszámvevő: — Nem is amiatt aggódom, — folytatta a termetes csendbiztosné, — hanem a nyugtalán természete miatt. Ma reggel hírt kapott valahonnan, hogy a kárászi betyárok a bélesi füzes körül tanyáznak. Holnap este rájuk akar lesni. Az öreg nyugalmazott alispán közbeszolt : — Az a mestersége. Sarolta lármásan folytatta. A jó aszszony á: békés hajlandóságok tekintetében merő ellentéte volt testvér-bátyjának. . Azt tartotta, ha patália, legyen kiadós. - — Majd mit mondok a mesterségére ! — kiáltotta. — Gyönyörű mesterség, akár a kopókutyájé. Aztán meg mondom, hogy göthös. Ha az most lóra ül ebben a csúf, csatakos időben, kezdhetem újra a herbateázást. De a doktor azt mondta, hogy egyéb baja is eshetik. — Egyéb ? — kérdezte a főszámvevő. — Biz' igen, az, hogy újra özvegyen maradok. Ebből nem kérek, éppen elég volt nyolc keserves esztendő. — Hát beszélj okosan az uraddal, — biztatta az öreg alispán. — Azt cselekszem reggel óta. Mondtam neki, mit legénykedik, mit ágaskodik, ha nyavalyás, de nem fér a bőrében, mióta betyárokról hirt kapott. Megszállotta a nagy virtus. Össze is szidtam úgy az imént, hogy a szomszédok mind a kerítéshez szaladtak. — Azt rosszul tetted, — mondotta a főszámvevő, — eredj szépen haza, maradj veszteg, majd elintézem én a betyárokat. — Elintézed? Hogy intézed el? — Majd valahogy szép szóval. Az öreg alispán önkéntelen hahotára fakadt. — Ha ha-ha, Péter öcsém, most elhibáztad, alaposan elhibáztad. A betyárokat, ahogy én ismerem őket, nem lehet szép szóval elintézni, még a te szép szavaddal sem. Ahhoz ember kell a. gátra, kurázsi, elszántság. Ebben a pillanatban érdekes lelki processzus ment végbe a főszámvevőben. Eredetileg nem gondolt arra, hogy a betyárokat kerüli meg szép szóval. Eszeágában sem volt. A sógorára, a csendbiztosra gondolt, hogy azt tereli okosabb elhatározásra szép szóval. De az öreg alispán gúnyos hahotája fölingerelte szunnyadó ambícióját. Tuda-