Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-12-06 / 98. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908 dec. 10 nzügyeinek gyógyítása. zdálkodás. .delet folyományaként jlgármestere a városi ,áni jövedelem, tehát a k jövedelmének átvizsottságot hivott egybe, ttság csütörtökön délután .lésezett és megállapítottá jnthetetlen szomorú igazGyula város földbirtokait ia veszteséggel kezeli. Egyskal kifejezve: évek óta a ^n rondii és rangú polgára at azért, mert a városnak iák. Hogy ezek a földkiknek az érdekeit szoljsleges mondanunk, de Dzérdeket, az napnál vilá • de különösen 1907-ben, zeli számában is megelóiettük Weisz Mór abbeli hitványát, hogy mindazon .ielyekre a város ráfizet, 1. Végre a már fentebb ig, melyben dr. Lovich nester és Jancsovics Emil 1 dr. Berényi Ármin, dr. íos, Kohn Dávid, Weisz Albert, Kukta Ferenc, F. ,ja> István, Schrőder Kornél, Misi Illés vettek részt, kénytelen volt merni Weisz Mór régen hangoztatott állítását, hogy Gyula város föld"

Taira ráfizet; ráfizet, még pedig nagy összeget. a helyi viszonyokat nagyon yének mennyire elfogultak i annak idején, amidőn előjzen indítványát Weisz Mór, •testület a helyi viszonyokat smerő egyik nagytekintélyű eszédéből ideszögezzük a tület érdekelt csoportja ködgy lelkesedést keltett azon kiítését, hogy: . . . legfőbb ideje, y Weisz Mór képviselő által kimutt állítólagos — mondom állítólagos veszteséget a kellő értékére leszáljuk . . . stb. Az elmondott beszéd <gy hatást ért el, még pedig lelkesítő, Jt'.emelő hatást s az indítványozót, csak t . Vfótes, lehurrogták: nem ért hozzá, ez nem pálinkafőzés, nem harisnyakötés stb. közbeszólással. Hát az akkori lehurrogásért, habár szomorút, de elégtételt kapott most egy év után az indítványt tevő, mert kénytelen volt az egész bizottság elismerni, hogy Weisz Mór képviselőnek volt igaza, jóllehet, akkor nem beszólt egy bizonyos csoport szájaize szerint. Amint látnivaló, Gyulán baj van, még pedig nagy baj — és nem is egy : mert beigazolást nyert, hogy a régi földbirtokon — egyetlen egyet kivéve — vesztesége van, még pedig 32.000 korona. De hát ennek a nem megvetendő summának egy kis föle is van. Ugyanis a benedeki földbirtok. Itt már azt mondhatnók, hogy nem is Benedek, hanem inkább: „be neked Gyula város", még csak ez hiányzik! Grönlandban is tudják, hogy a benedeki föld megvételére egytől egyig gazdaszaktekintélyekből álló, köztük Gyula város volt birtoknyilvántartója is, húsztagu bizottság küldetett ki. A benedeki földet a bizottság ajánlatára vette meg a város ós az eredeti vételárösszegből később az eladó gróf móg 80.000 koronát elengedett. Tehát még jutányosabban jutott hozzá az érdekeltség. De uram fia, rémülettel kellett hallani a hármas bizottsági ülésen, móg pedig nem kisebb tekintélytől, mint Kohn Dávid városi képviselő, bizottsági tag szájából, amit különben a jelenlevők is erősítettek, hogy a benedeki föld, ha eladásra kerül, 150.000 koronával kevesebbet ér, mint a vételár. Erre csakugyan azt vagyunk bátrak kérdezni: hol késett a bizottsági tag ur eme nagy ós lesújtó kijelentéssel? Figyelemmel arra, hogy a képviselőtestület akkor határozatilag kimondotta: a bizottság jelentése alapján a benedeki földet megveszi oly feltétellel, hogy ezen vételből a várost kár, illetve veszteség nem érheti. Miután az eddigi eredmény azt igazolja, hogy nemcsak nem érheti, sőt érte és éri, a mi a pótadó-emelkedésben is nyilvánul. | Nyilvánvaló, hogy a banedeki bizottságot súlyos mulasztás terheli ós amenynyiben a mezőgazdasági szeszgyár létesítését kieszközölni nem sikerül, mert csak ez az egyetlen mentő eset lenne, itt nem lehet kíméletet ismerni, csak a vagyoni felelősségrevonás jöhet. Erre nézve egyenesen dr. Berepyi Árminhoz fordulunk és habár tudjuk, hogy ugy a képviselőtestületben, valamint a vármegyén sokaknak kellemetlen volt az ő egyónisóge, azt azonban legnagyobb ellensége sem vitathatja el tőle, hogy soha melléktekintetek nem vezérelték és a közügynek mindenkor és mindenütt önzetlen harcosa volt ós Gyula város polgársága érdekében a benedeki bizottsággal szemben kérlelhetetlen eljárást követel. Gsorvás Község felebbez. Harc a gerendási pusztáért. Ambrus Sándor alispán, mint már megirtuk, elutásitotta Csorvás községnek abbeli kérelmét, hogy a csabai határból Apponyi Gerendás-puszta hozzá kapcsoltassák. Csorvás azonban, amint várható is volt, nem nyugodott meg az ítéletben. Felebbez a közigazgatási bizottsághoz. A terjedelmes, mintegy 9 oldalnyi felebbezés most érkezett meg a törvényhatósághoz s tele van panasszal az alispán ós gyűlölettel, irigykedéssel Csaba ellen. Az érdekes fellebbezés főbb pontjai ós érvei a küvetkezők : 1. Csorvás 1907-ben megvásárolta az Apponyi-Gerendási 2307 katasztrális holdat kitevő birtokot, melyet parcellázás utján 350 részre osztott. Erre a célra 2 400,000 korona parcellázási kölcsönt vett fel, mely be van kebelezve részint a birtokra, részint a Csorvás tulajdonait képező ingatlanokra. Az a terület tehát már Csorvás tulajdona mindenképen, csupán a közigazgatási átkapcsolás hiányzik. A csabaiaknak az az állítása, hogy ez nem ok a közigazgatási átkapcsolásra, teljesen alaptalan. Erre vonatkozólag kéri figyelembe venni a megyei tiszíiügyész véleményét, mely szerint a közigazgatási átkapcsolással'a meglévő tényleges állapot tulajdonkópen csak szentesittítik. 2. Ha egy puszta hovatartozandóságáról van szó, ebben a kórdósben a puszta lakosainak többsége h itároz. Ez esetben pedig Csorvás mellett van a lakosság többségének véleménye. 3. Áz az érv sem állhat meg, hogy az átkapcsolás által Csaba határának egy része és a központ kö/.ött megszakad az összeköttetés, szinte nem áll meg. Csupán a Trauttmannsdorf-fóle 1600 holdas válik el, de azzal is könnyű a közlekedés a Csabi—orosházai törvényhatósági uton Különben is Csaba 60 000 holdnyi határa nagyon sok község határát öleli körül. 4. Az alispáni itólet indokolásának az az állítása, hogy Csorvást e kórelemben csak közigazgatási kénvelem szempontja vezérelte : nem áll. 350 birtokos kényelméről van szó, akiknek például halottaikat 27 kilométer távolságról kell Csabára hurcolniok. 5. Az alispánnak az az érve, hogy ez átkapcsolás Csaba fejlődését megakasztaná, csak egyszerű főszolgabírói jelentésre támaszkodik, mely nélkülözi az adó-ku!cs részletes kimutatását. Csaba pótadója csak 3%-al, közmunkája pedig 1-6%-al emelkednék az átkapcsolás által. Ilyen „csekélység" nem akaszthatja meg Csaba fejlődésót. Hiszen Csaba nyer el úgyis minden közintézményt a többi községek rovására. Minden békésmegyei község a legnagyobb felháborodással nézi Csaba kizárólagos befolyását a közügyekre. 6. A Trauttmannsdorff-gerendási pusztára Csorvás nem számit. 7. Apponyi-Gerendással eddig senki sem törődött. Legknvésbbé törődött pedig eddig Csaba. Nincs előljárósági különítménye, anyakönyvi hatósága s a lakosságnak olyan nagy távolságról kell minden ügyes-bajos dolgukban Csabára fáradni. Csorvás hasonlíthatatlanul közelebb van. 8. Egyházilag már úgyis Csorváshoz tartozik Ápponyi-Gerendás, mert a csabai egyházak egyáltalában nem törődtek a hivek lelki óíetóvel. A csorvási különböző vallásfelekezetü papok pedig ezt megteszik. Ezek rövid körvonalakban a csorvásiak fellebbezésének főbb indokai. Mint láthatjuk, a legelfogadhatóbb érv mind között a közelség érve. Ez az egy is azonbin semmivé törpül, ha Csaba felállít ott egy előljárósági különítményt. Akkor a 27 kilométeres távolsággal hiába dobálódzik Csorvás, mert a g^rendási lakosság egyetlen oka, amiért Csabától elszakadni kíván, megszűnik A többi pontokban az elkeseredés és anitnózitás Csaba ellen annyira világos, hogy komoly ószszámba nem jöhetnek. Á közmondás szerint is aki haragszik, annak nincsen igaza Csorvás pedig nyilvánvalóan haragszik ... A dolog érdemére különben móg visszatérünk. Az Achim-Májer-pör előzményei. Beszélgetés Májer Jenővel. Nemcsak Csaba és Bókósvár megye, de mondhatni, az egész ország közvéleményét élénken foglalkoztatja" az a politikai rágalmazási pör, mely 10 nap előtt vette kezdetét a csabai járásbíróságnál. Egyik munkatársuknak alkalma volt beszélgetést folytatni a pör egyik főszereplőjével, Májer Jenővel, ki ÁchimBora kell, mint a báránynak a farkastól: Van-e valami veszedelmes úrfi is a házban ? A reggelinél láttam először a családot. A mama elhízott, gyanakodó, elegáns asszony. Az apa erősen fiatalítja magát. Hadilábon all az élete párjával és bizonyosan okot ad rá, ho<>y az aszszoriy féltékeny legyen. A kis leány dacos, önérzetes, de rendkívül kedves és viruló szépségnek Ígérkezik. Amellett piros, majd kicsattan. Erős, talán tulerős vérmérséklet, melyet fékezni kell. Ezek voltak megfigyeléseim az első napon. Már a reggelinél észrevettem, hogy a házigazda folyvást kémleli arcomat. Erős, fekete bajuszát pödörgette. Minduntalan igazított valamit magán, miiuua figyelmemet akarná magára vonni Aztán igy szólt: — Tudja-e, hogv már az uton hódított, kisasszony ? De nem csodálom ! Már korán reggel itt volt az unokaöcsém. Együtt jöttek a vasúton . . . Bizonyosan önnek szóit a korai látogatása. E pillanatban Paula, a növendékem, leejtette kanalát a csészére. Ránéztem és láttam, hogy öldöklő tekintettel vizsgál. Atyja tovább évődött velem. Szép ember volt, de arca nagyon is piros, talán a sok szeszes italtól. A reggelinél is három pohár cognacot hajtott le. És minden pohárka után szikrázóbb szemeket meresztett rám. Végre a háziasszony megsokkalta ezt az ostromot és a leánykával együtt a kertbe küldött. Növendékem kacagva kelt föl s mikor a lépcsőn lehaladtuuk, belém csimpaszkodott: — Furcsa ugy-e a mama ? Milyen féltékeny ! Hihihi! Azt hiszi, egyszeribe magába bolondul a papa. Megbotránkozva álltam meg. — Ne folytassa, kisasszony ! De a leány újra nevetett. — Ugyan, hiszen a javát akarom. Már négy kisasszony volt nálam. Mindeniket elkergette a mama. Mert mp- I denikkel kacérkodott az apus. De ha | engem szeret ós velem tart, akkor semmi | baj sem lesz. Forgott velem a világ. Miféle házba j kerültem? Miféle leányka ez? Erős elhatározás támadt szivemben. Jó útra fogom téríteni ezt a koraérett gyermeket. — Hány éves? — kérdeztem tőle. — Tizenöt ... De nem látszom-e tizenhatnak ? Ugy-e jól kifejlődtem ? Vannak asszonyok, akik sokkal gyengébbek nálam. Jaj, csak már . . . csak már . . . Talán a szigorú tekintetem ijesztette meg, vagy más oka volt, de a leányka elhallgatott . . . A kert végében haladtunk, közel az őszi barackfákhoz, melyeknek gyümölcsei a magas kőfal lécein kandikáltak elő. A kis leány fölágaskodott, hogy egy piru'ó barackot leszakítson, majd föl is mászott a léceken és átkandikált a falon . . . Olt fenn körülnézett, majd integetett valakinek ... és hirtelen leugrott ismét. — Mit jelent ez ? Valami titka van ? — Ohó! Még nem vagyunk ennyire bizalmasak! Dé majd beavatom, chóre mademoiselle! Egyszerre kő repült át a falon. De a kő papírba volt göngyölve. Ketten is siettünk, hogy felvegyük Én ráléptem, nehogy a kislány elkapja előlem. Megint rászegeztem a tekintetemet. Ettől ijedhetett meg, mert egy lépést hátrált. — Adja ide, nekem szól I — Majd az anyjának adom át. E szavakra szótlanul megfordult ós a kastély felé sietett a lányka. Fölkaptam a levelet. Mert levél volt. Bizonyára szerelmes levél. S hogy meggyőződjem, sietve én is felmásztam a lóvékén, hogy áttekinthessek a falon. Csakugyan egy fiatalember állt ott, az én éjjeli vasúti ismerősöm, aki tegnap némán bámult az egész uton. Bizonyosan a választ várta most. Csinos ifju volt. Hasonlított önre. Igen, igen. Nagyon hasonlított. Nem volt szakálla, csak bajusza még. A szemei szakasztott olyanok, mint az önéi. Az arcvonása is. Ha nem tudnám, hogy — eh, bolondság ! Az ösztönszerű gyűlölet is bolondság volt, amelylyel itt, e fürdőhelyen napokon át néztem önre, valahányszor találkoztunk . . . Nos, ez a fiatalember, az ön hasonmása, rám bámult, megrezzent, ismét ugy, mint ön most! Növendékem titkos lovagja volt! Mindent tudtam. Azonnal fölmentem az eltévedt leány mamájához. Ott volt ő is. — Keserű kötelességem, asszonyom, hogy mindent kitárjak. Az ön leánykája rossz uton halad! Itt van kérem ez a levél. Nem értem ugyan, de — nézze csak, bizonnyára szerelmi vallomás. Ez bűn ilyen korban ! A háziasszony felpattant. Soha?em felejtem el azt a jelenetet. Oh milyen ház, milyen család 1 — Micsoda ? Az én leányom ? Meg hogy rossz uton halad ? Szerelmes levél ? No már ezt nem tűröm. Tudok én is mindent! Alig tette ön be a lábát a házamba, már kacérkodott a férjemmel! El akarja csábítani tőlem ? — Én ? De asszonyom I — szakítottam félbe. — Hallgasson! Most én beszélek! El akarja csábítani az uramat, igen! Azután a vasúti ismerősének már az első reggelen légyottot ad a kertemben ! Levelet dobat magának s mert a leánykám rajtakapta, most elég vakmerő, hogy őrá fogja s őt mártsa be, az ártatlant ! Elmondott mindent a gyermekem ... De most már vége! Még ma szedje össze a holmiját s ne tegye szerencsétlenné a családunkat! Sirva fakadtam ennyi gonoszságra és sirva hagytam el az önök szép országát. Hazaérve, apám ádáz haraggal, ökleit összeszorítva kiáltott: — Oh, azok az alávalók! Hát te is, te is ? Téged is kiszemeltek, mint egykor édesanyádat ? — Anyám ? — Tudd meg, hogy anyádat, ki nevelőnő volt ott lent, én védelmeztem meg a házigazdája cudarsága ellen. Vendég voltam a háznál és aroul ütöttem a gyalázatost. Megverekedtem vele, nyomorékká lettem, de feleségül vettem az ártatlant. Ez volt anyám titka . . . Hát nincs okom, hogy rettegjek a magyaroktól? III. Márta kisasszony arca olyan fehér lett újra, mint a krizantém, melyet kezében tartott, amelylyel most negédesen felém csapott. A régi emlék ismét haragra lobbantotta. Ránéztem s habár elbeszélése alatt minduntalan fel akartam kiáltani a meglepetésektől, most többé nem birtam magamba fojtani a szót: — Szent Isten! Hát van sors, van végzet? Van csoda? Ha tudná Márta, ha tudná I — De mit? — Ön elhallgatta a városka nevét. Elhallgatta a családot is. — Kérem, nem vagyok gyöngédtelen. — Nos hát, ismerem az ön különös háziasszonyát, a volt házigazdáját ós a furcsa növendéket . . . — Ott volt ön is abban a fészekben ? — Az a fészek szülővárosom ! NagyKomlód, igen ! S az a feketebajuszu, hóditó ur, Jármay Domokos, a nagybátyám I . . . Az a majomszeretettel megáldott anya az én nagynéném ... és a koraérett leányka . . . — Paula! — vetette közbe Márta riadtan. — Az én kis unokahugom. Szegény Márta majd elájult erre a rettentő fölfedezésre, alig birtam tecsillapitani . . . — Sose ijedjen meg. M<% akkor