Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-26 / 95. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 95-ik szám. Csütörtök, november 26. BEKESMEGY EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak uissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EiSfizetni bármikor lehet éunegyedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEI*. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A kisipar bajai. Békéscsaba, november 25. Ma már nem is az iparosság sorsának javításáról, hanem egyenesen lételének megmentéséről van szó. Az utóbbi évtizedekben a szerencsétlen körülmények egész sorozata zúdult rá a magyar iparos világra, hogy annak létalapját megrendítse, aláássa. Hadd soroljunk föl ezek közül egypárat. Legsúlyosabb baja a magyar iparnak kétségtelenül az erősebb, tőkében gazdagabb, fejlettebb osztrák ipar szabad versenye, melyet nagymértékben fokoz a megrendelések szabad gyűjtése. Nem elég, hogy a kedvezőbb viszonyok között termelő osztrák iparral szemben semmiféle vámvédelmet nem nyujthatunk iparunknak, de türnünk kell azt is, hogy ez az erősebb osztrák ipar ügynökeivel, vigéceivel elárassza az egész országot, behatoljon a legkisebb faluba is és a szó szoros értelmében kivegye a falatot a helybeli adófizető iparos szájából. Végtelenül sajnos, hogy ezen a szomorú állapoton még kilenc évig nem segíthetünk; legutolsó kiegyezésünk biztosítja Ausztriával a szabad forgalmat is, a megrendelések szabad gyűjtését is. Annál inkább kell törekednünk arra, hogy iparunk egyéb bajait orvosoljuk; annál megfeszitettebb erővel kell dolgoznunk azon, hogy iparunk e folytonosan működő, káros, romboló hatással szemben is meg tudja állani a helyét, hogy akkor, amikor a gazdasági függetlenség rég óhajtott napja földerül, legyen mit védenünk. Rászakadt azután iparunkra a hibás ipartörvény folytán a kontármunka. A legtöbb iparágban az iparűzés megkezdését nem képesítéshez, hanem egyszerű bejelentéshez füzi. Ennek folytán a megállapodott tisztes iparnak nyakára nőtt a kontárok serege, aminek az lőn a szomorú következése, hogy még a hazai közönség bizalmát is megrendítette a hazai ipar megbízhatóságában, szoliditásában. Ez is egyik oka annak, hogy Ausztriából való importunk szédületes arányban nő. Megnehezítette kisiparunk helyzetét az az iparfejlesztési politika is, mely nagy gyárak alapításával és szubvencionálásával akarja a versenyt az osztrák iparral fölvenni és azt kiszorítani. Ez bizonyára helyes, hazafias, nemes törekvés, de a dolog természeténél fogva az a nagy tőkével dolgozó és amellett kedvezményekben részesülő nagy gyár nemcsak a külföldi, az osztrák iparral, hanem — és pedig elsősorban — a helyi, a kisiparral veszi föl a versenyt. Kormányunk ezzel a versenynyel szemben kisiparunkat a szövetkezésre utalja, ami nem jelent egyebet, minthogy szövetkezés utján kisiparunk is alakuljon át nagyiparrá, mert a mindinkább terjedő gazdasági fölfogás szerint a tömegtermelésben csakis a nagyipar állhatja meg a helyét. De ha igy áll a dolog, akkor iparfejlesztési politikánknak alapjává nem a nagy gyárak alapítását és szubvencionálását, hanem a szövetkezés utján való iparfejlesztést kell tenni, hogy megmenthessük kisiparosainkat. Azza[ az áldozattal, amit iparunk fejlesztésére fordítunk, meg lehetne csinálni azt, hogy országszerte szervezzük az ipa- j rosok szövetkezését és az összes, ily i módon létrejött ipari szövetkezeteket ! el lehetne látni, aránylag rövid időn : belül, munkagépekkel és a modern [ termelés összes segédeszközeivel. Ilyen módon nemzeti iparunknak sokkal szélesebb alapját tudnók megteremteni, mint a nagy gyárak alapításával, amelyek mindegyike a szociálista terror és izgatás egy-egy tűzfészke. Itt azután elérkeztünk a magyar ipar egyik legsúlyosabb betegségéhez. Erre a zsenge, elgyöngült magyar iparra valami különös, beteg és idétlen szociálizmus szakadt rá, amelynek párját hasztalan keressük az egész világon. Mindenütt a világon azt hirdeti a szociálizmus, hogy az emberi jólét alapja és forrása a munka; nálunk éppen azt az alapot vonja el, éppen ezt a forrást tömi el a nemzeti termeléstől a munka megtagadása, a sztrájkok, a bojkottok utján. A magyarországi szociálizmus nem arra törekszik, hogy a munka gyümölcse igazságosan, méltányosan oszoljon meg a munkaadó és munkás között, hanem arra, hogy tönkretegye a munkaadót. Ezek a magyar iparnak a legfőbb bajai; ezekről panaszkodott az iparoskongresszus is és ezeknek orvoslását kívánja, hozzátehetjük, teljes joggal. Békésesaba közgyűlése. Mosakodik a parasztpárt! Békéscsaba községe kedden megtartott rendkívüli közgyűlése érdekesebb momentumokban nem volt valami gazdag. Csupán a jelenlegi járásbirósági épület bérbeadási ügye vert nagyobb hullámokat. Ugyancsak vita volt a községi orvosok fuvardíja körül is. A gyűlés végén ismét szőnyegre került a Kocziszky-féle bérletmegszüntetési ügy, melyről már megírtuk, hogy 4600 korona kárt okozott a községnek. A paraszt-párt Pilátusként mosta a kezét, hogy ők nem akarták, de " K o r o s y főjegyző rájuk olvasott. Kimutatta — aminthogy igaz is volt — hogy a parasztpárti képviselők szorgalmazták leginkább a bérlet megszüntetését t ezzel veszedelmes praecedenst alkottak, mert azóta tömegesen érkeznek a községhez a hasonló tárgyú kérelmek. A közgyűlés elején Seiler Elek főszolgabíró elnökölt, mert a közegészségügyi bizottság megalakításáról ós hivatali helyettesítésről volt szó. A közegészségügyi bizottság tagjai lettek a hivatali tagokon (orvosok, állatorvosok stb.) kivül: Z s i r o s András, S a i 1 e r Vilmos és W a g n e r József. Jancsók Endre felfüggesztett katonai nyilvántartó helyettesítésével a községi törvény 84. §-a értelmében Tóth László segédjegyző bízatott meg. E két pont elintézése után Seiler főszolgabíró eltávozott a közgyűlésből s az,elnöklést a gyengélkedő Kovács Sz. Ádám biró helyett Z a h o r á n albiró vette át. Tudomásul vette a közgyűlés a pénzügyminiszter leiratát, mely szerint az ő közbenjárására a Magyar Általános Hitelbanktól felvett 400,000 koronás Trauttmannsdorf-féle kölcsönből még fennmaradt 200,000 koronányi összeg fizetési határideje 1909 október hó 3-ig meghosszabbíttatott. A belügyminiszternek a kórházi költségvetést jóváhagyó leirata szintén tudomásul szolgált. A községi bizottságoknak még ez év januárjában történt újból való megválasztását jóváhagyta a belügyminiszter, ellenben a község területén levő közérdekű vállalatoknál a község képviseltetése tárgyában ujabb választást rendelt el. A közgyűlés a Gazdasági Egyesületben való képviseletre kiküldötte Kovács Sz. Ádám .birót, az Alföldi Első Gazdasági Vasúthoz F á y Samu drt és H a a n Bélát, az Alsófehér-Körösi Ármentesitő Társulatba pedig K o r o s y László főjegyzőt, H a a n Bélát és Áchim Gusztáv mérnököt. Tudomásul vétettek a megyei törvényhatóság jóváhagyó határozatai az 1907. évi tulkiadások, az 1908. évi közBékésmegyci Közlöny tarcaja. Emlékezés. Minden szavam egy-egy imádság volt, Minden szavam egy könyörgő sóhaj, Minden érzés bennem érted lángolt, Erted gyuladt bennem minden óhaj . A hűséget nem is én fogadtam, Ő volt, ki azt szentül esküdözte, S hogy hűséges mégis én maradtam, Lelkemet ő zúzta, tépte össze . .. Jobb is annak, ki a nőt a földön Lepkemódra tudja csak szeretni, Mert a nő, mig nincs hol lelket öljön, Hűséget csak addig tud hitetni. . . Somlyó Sándor. Gsákné. Irta: Alba Nevis, — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Csákné, hegyes Feketehegyről, hatvan olajoshaju kis parasztleány oktató nagyságája, finom Kobrák-cipőkben és hollandi főkötőhöz hasonló csipkekalapban sétált a balatonfüredi strandon. A nagysága egész esztendőn át gyűjtögette a fürdőzés költségeit. Csekély fizetéséből az iskolában flanellblouzokat és clottkötényeket viselt, csakhogy augusztusra tafetszoknyát vehessen és japáni selyem sálokat, cikornyás mustrával és puha suhogással. A nagysága még leánykorában szokta meg, hogy önálló nő létére a nyarat egy-egy finom fürdőhelyen üdülje át, ami egy vidéki tanítónő szemében a világi élvezetek nagy összeségét jelenti. És a nagysága most sem tudott lemondani erről kélesztendei házasélet után. Sőt! Volt valami igen kellemes és kényelmes abban a tényben, hogy a vendégkönyvbe most asszonyi nevét írhatja s szegény, kopott, távollevő, szürke kis urának oltalmában sétáltál hatja csípőn feszülő szoknyáját a homokos sétányokon. Az ura azalatt otthon kuksolt és gondozta Tibit, a kis fiúcskát, aki minden éjszakán felébredt és az anyjához kívánkozott és ideges gyermek létére álmában össze-vissza beszélt. A kis fiúnak minden nap el-elhasadt a nadrágocskája és azt fura öltésekkel Csák ur foldozta be, nemkülönben Csák ur maga főzögélte a tejben grízt és a lágy tojásokat is. Ez volt a vakáció, a pihenés, szegény, szürke tanítómesternek, akinek az ujjahegyei gémberedtek lettek a rossz nebulók üstökeinek ráncigálásától. Kedves változatosság! Most csak házidolgokat kellett végeznie és egyet-mást odakünn a zöldséges kertben, meg a tehén körül . . . Az asszony vagy három-négy udvarlóra is szert tett Füreden. Körülbelül minden héten került egy uj fogás. Okos és ravasz pesti gavallérok, akiket izgatott a magános falusi asszony gömbölyüsége, raffinált csipkebetétei és akármelyik párisi kokottot megszégyenítő flirttudása. Igen kevésre mentek nála. Egy-egy csókig legfeljebb, a pongyolája nyitott ujján át a vállára. (Izmos és halványrózsaszinü vállai voltak, néha meg vizgyöngyösek, fürdés után, mint két gyönyörű kagyló.) A legfrissebb udvarlója hires ember volt: kopott és kopaszodó iró, aki az asszonyokat általában bestiáknak nevezte és minden második szavában beprütykölt valakinek. Az iró, akit a kártyán kivül egyáltalán már nem érdekel semmi, de semmi, megtette a szép aszszony kedvéért, hogy három hétig hátat fordított a reménységek mezejet jelképező zöld asztalnak. Hiába ugratták, hiába kacagták a cimborái, mint egy nagy, szelídített farkas ténfergett Csákné után. Az asszonyt néha esti sétára vitte a fák közt, vagy a vizén, de különösen a vizén. Egy kis fojtott melegség ha volt a levegőben, beültek a csónakba és nekimentek a Balatonnak. — Nézze, — mondta az iró mindjárt kezdetben — én nagyon szeretnék magával tisztába jönni ! Én azt hiszem, maga a legbecstelenebb asszonyfajtából, a mindent ígérő, de semmit sem adókból való ... Ha régebben boszorkányokat égettek, az talán hülyeség volt, az ilyen asszonyokat azonban bölcs és jó dolog volna máglyára tenni! — Na, — felelte erre Csákné — az embereket tényleg nem érdemes sokra tartani! Egy ilyen kitűnő iró, mint maga, bizonyos körülmények közt éppen olyan unalmas és nevetséges, mint az otthoni segédjegyzőnk. Azt hittem : megfogja ez a gyönyörű hangulat, puha viz, kék ég s elmesél nekem valami szép, komoly, fenséges mesét, vagy témát, vagy tervet. Szerez egy pillanatot, amilyet közönséges halandó meg se álmodhat s amelyre én odahaza, a falumban mámorosan és kéjelegve gondolhatok majd, de hát maga, ugylátszik, ehhez nem ért . . . A kopasz ember szemében fellángolt valami nagy, határtalan messzeség és tényleg mesélni kezdett; mint mikor a tilinkót művészember ríkatja és kacagtatja, olyan tökéletességgel ihlette meg az asszony éjszakában fénylő szeme. Napokon át ismétlődtek ezek a séták. A viz elmosta a határokat. Az evező gyakran pihent és Csákné ritkán kacagott. DJ augusztus immár vége felé járt ós kellett gondolkozni a hazafelé készülésről. Kezdődik újra a tizhónapos kálvária, az unalmas koránkelósek ós korásfekvések, az iskolaszoba a táblára akasztott térképpel, a nagy ábécék, a törött golyóju számoló-gép, a kifényesedett padok s avas olajszagot árasztó hajukkal a Marik meg a Jucik. Csák, az ura is eszébe jutott néha, az arcán a néhány szál színtelen szőr, hegyes bibircsókok közé ékelve, a vaspiruláktól megsárgult fogai, néha éjszaka, boldogság közben a vigyorgása ... Pfuj ! Csak a fiúra gondolt szeretettel, a hamvas és piros kis jószágra, aki anynyira az övé volt! — Még három nap! — mondta egyszer egy éjszakai csónakpárti közben gavallérjának. — Most jól befotografálom lelkembe ezt a képet, hogy tiz hónap alatt el ne halványodjék Reggel azonban sürgönyt kapott az urától, az iskola nem nyílik meg szeptember elején, mert az egész környéken dühöng a vörheny. — Tehát nem kell hazasietnem, — gondolta az asszony kimondhatatlan örömmel és féléjszakán át imádkozott, hogy a járvány minél tartósabb és nagyobb legyen. Másnap tánc volt, a direktor személyesen hivta meg a vendégeket, odament a szép asszony asztalához is és fülönfogta az irót: — Okvetlenül elgardirozd őnagyságát, — mondta — hiszen te már kopaszodol s nem lehetsz veszedelmes. Az iró mosolygott. Csákné is mosolygott, de bizonyos izgalommal és aztán megígérték, hogy elmennek. El is mentek. Az asszony ragyogó csipkeruhában (lilaszinü csokrok és tüll; fodrocskák között átdomborodott kivá1 natos melle) és drótra épített divatos frizurával. Éjfél után egy kicsit elfáradt, sokat