Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-10-29 / 87. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 87-ik szám. Csütörtök, október 29. KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EltOFIZBTÉSI 1111 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Elí3fÍ7.elni bármikor lehet éwnesyedenbelűl Is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELS7KY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A politikai szintérről. Békéscsaba, október 28. Az a nagy izgalom, mely még a közelmúltban is hatalmában tartotta nemcsak Magyarországot, de mondhatni, az egész Európát, lassanként el nyugszik, mint vihar után a tenger felkorbácsolt tükre. A balkáni kérdés két nagy szenzációja, Bosznia annektálása és Bulgária függetlensége foglalkoztatja ugyan még a diplomáciát, de előreláthatólag nem fog nagyobb bonyodalmat okozni. A legkényesebb ügyet is el lehet intézni simán a konferenciák zöld asztala mellett. Szerbia még berzenkedik, még fenyegetődzik Bosznia miatt, de ez a fenyegetés olyan, mintha az egér rontana neki az oroszlánnak. Az sem okoz nagyobb félelmet Európának, hogy György trónörökös Szentpétervárra utazik Péter király sajátkezű levelével, melyben állítólag a cár segedelmét kéri Szerbia számára. Az uralkodók diplomáciai kérdésekben nem urai saját akaratuknak, mert a világpolitikai helyzet szokott rendjének megbolygatásával nagy veszedelembe dönthetik nemcsak magukat, de trónjukat és országukat is. Miklós cár sem teheti meg, hogy mig külügyminisztere: Iswolski az európai egyensúly biztosítékairól tanácskozik, addig ő a kis Szerbia érdekeiért kockára vesse a még úgyis nagybeteg Oroszország biztonságát. György úrfi utja tehát előreláthatólag eredménytelen lesz. Idehaza nálunk a munka korszaka kezdődik a politikában. A delegációk után nemsokára összeül az országgyűlés, melynek ez őszi ülésszaka történelmi fontosságú lesz. Magyarországnak oly óriási érdekei függenek a szőnyegen levő kérdések megoldásának módazataitól, hogy a parlament működése most nem lehet közömbös egy magyar ember előtt sem. Nem is közömbös. Mert a magyarságot gyöngíteni nem szabad. Ez a pár szó a vezérmotivuma Szélt Kálmán Szatmárnémetiben tartott nagy beszédének is. Mint egy veszedelmet jelző tárogató, olyan hatalmasan zendült bele ez a beszéd a belpolitikai élet mostani csendjébe. Második honfoglalást sürget. „ Ebben az országban nem szabad tűrni se román, se tót, se szerb, se német irredentát! És semmi olyan törekvést, mely belső tagolást vagy csoportosulást idézne elő. Mert ez az ország nem föderalisztikus irányzaton, ez az ország a magyar állameszmén épül fel I" Lehetetlen e beszédben az Andrássy-féle választási reformtervezet ellen szövetkezni akaró szociáldemokraták és nemzetiségiek megfenyegetését nem látni. Mindazonáltal Széli Kálmán, a tapintatosság politikusa, most sem ragadtatta el magát annyira, hogy az államellenes frakcióknak békejobbot ne nyújtson. A szenvedélyek elvakultságával szemben oda áilitja tehát a józanság, — a nemzetiségi önérdek j józan belátásának erejét és rámutat arra, hogy a nemzetiségi önérdek mond I elsősorban ellent a nemzetiségi aspiI rációk érvényesülésének, mert ez a nemzetiségek között, egymás között, idézné föl az osztozkodás marakodását. A beszéd mindenesetre stílszerűen | vezeti a politikai -élet munkás korszai kát és megerősíti azokat, akiket a megvalósítandó fontos kérdésekkel szemben talán a bizalmatlanság és félénkség kerített hatalmába. A törvényhatóságok választói reformja. Mentsük meg a vármegyéket! A választói reform nagy problémájának kérdésében rendkívül fontos helyet foglal el a törvényhatóságok választási módszerének megoldása is. Az 1886. XXI. törvénycikk szerint ugyanis, nem lehet törvényhatósági bizottsági tag (tehát törvényhatósági választó sem), aki nem bir azon szellemi és anyagi kellékekkel, melyek a képviselőválasztási állandó névjegyzékbe való felvételre jogosítanak. Nagyon nehéz probléma ennek a kérdésnek a nemzeti ügyre kielégítő megoldása a választási reform törvénytervezetében. Mert az országos választói jog akár plurális lesz, akár általános és egyenlő : ott még mindig lehet alkalmas választókerületi beosztással biztosítani a magyarság szupremációját. De a megyékben és törvényhatósági városokban, hol kü'önösen a nemzetiségek vannak túlsúlyban, a megoldás nagyon nehéz. Mert egy olyan megyében, hol a nemzetiségek már létszámuknál fogva is előkelő helyet foglalnak el: nagyon könnyen megtörténhetik, hogy a törvényhatóságok élére valóságos magyarfaló hivatalnokok kerülnek, akik bizva az autonomikus törvényben, valóságos idegen államot képeznek az államban és perhorreszkálják a miniszterek rendelkezéseit. És ha a gróf Andrássy Gyula reformja a nép széles rétegeit politikai jogokhoz juttatja, ismeretlen elemeknek, milliókra menő tömegeknek ad politikai hatalmat, érvényesülésre módot és alkalmat : ugy a törvényhatósági életben is hasonló változás fog beállani. Ugyanazok, akik képviselőválasztói jogot nyertek, egyúttal törvényhatósági választói jogosultságra is szert tesznek s nemcsak a képviselőház képét változtatják meg, hanem a törvényhatósági bizottságokban is, főképpen a nemzetiségi vármegyékben, nevezetes változásokat idéznek elő. Két olyan nagyszabású reformnak, mint az országos és törvényhatósági választói jog reformjának egyidőben való megalkotása, ílyképen nem kívánatos, sem a magyar állam, sem a magyarság jövője szempontjából. Egyhamar nem szabad kísérleteznünk tudományos jelszavak és demokratikus frázisok, mint „korszellem, „haladás" és „evolúció" szempontjaival. Bennünket minden politikai ténykedésünkben a magyarság és a magyar faj érdekeinek kell vezetn

;e, axely hatalmasabb minden általános emberi jelszavaknál. Ha már a választói jog reformja megnyitja az alkotmányos élet kapuit a nép széles és politikai jogokra, úgyszólván éretlen tömegei előtt s ha már a képviselőházban a históriai, ezer éves nagy múlttal biró magyar nemzet ellenségei előreláthatólag nagy számban foglalnak helyet: akkor legalább a törvényhatóságokban, annak bizottságaiban tartsuk fenn a magyar faj, a magyar értelmiség szupremáciáját ós ne csináljunk akaratlanul is, bona fide, a magyar vármegyékből nemzetiségi vármegyéket! Ám csinálják meg az általános, egyenlő és községekenkint való képviselőválasztás reformját az illetékes faktorok a most divatos eszmeáramlatok szerint, engedjék be a törvényhozásba a nemzetiségeket és az internacionális szociálistákat, de az ősi magyar vármegyét, a nemzeti jogoknak ez ősi és megdönthetetlen védőbástyáját ne bántsák. A törvényhatósági választói jogot hagyják érintetlenül. Békésmegyeí Közlöny tárcája. Ossi hangok. Vörösre változott a kőrisfa lombja, Rezgő nyárlevéllel hulldogál halomra. Messze-messze tájon nem láthatni zöldet, Búsan zörgő avar fedi be a földet. Elszállott a gólya, el a villás fecske, Útszéli rögökön jajgat a pipiske. Boldog az élete a vándormadárnak, Tél elűzi őket és tavaszt találnak. Az emberi létnek csak egy a tavasza. Nincs erő, mely többé virulásra hozza. Elsárgul a lombbal, lehull a levéllel, S aluszik a sírban örökös reménynyel! Páczai Mihály. Pusztai emberek. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta : Hajdú Miklós, ! ! Örökség. | Estefelé leesett az első hó. Lágyan, | csöndesen szálltak a pelyhek és mire a hold nevető ábrázata megjelent, szelid nyugalommal bóbiskolt a sok apró cselédház a fehér bunda alatt. Csöndes az idő és megejti a szemet, lelkes a gyönyörű világosság. Minden fehér : a föld, a tető, a fa és ezüstös-kék a fényesség; vidámabbak a csillagok és jobb kedvében van a hold is. Néma az egész puszta. A kutyák se vonítanak, valamelyik kuckóban meghúzzák magukat; amelyik szalmára akad, szinte a mennyországban van, egyiknek sincs kedve friss nyomot vágni a csikorgó hóban. A hó mellett sárgás a falak fehérsége. És apró fekete pontok vannak a falakon, ezek az ablakok; egyik-másik előtt gyékény, hogy a hidegség valahogy be ne férkőzzék a szobába. Egyik ablakon át mécses világa látszik. Pedig éjfél felé jár az idő. És beteg nincs a pusztán. Hát baj van valahol, hiába senki se égeti az olajat. Az ispán azt mondja, menjünk arrafelé, hátha éppen a tanítónál van a baj. — zvegy ember, az ősszel halt meg a felesége. Talán a kis lánya beteg ? Igy találgatja a dolgot az ispán. De hogy közelebb érünk, látjuk már, hogy a tanitó ablaka sötét. Egyik cselédházban van a világosság. Megállunk az ablak alatt. Egy öreg asszony ül a kályha előtt, valami szűr van a lábán és egy kék keszkenővel törülgeti a szemét. Sir. Az asztal sarkánál meg egy legény könyököl. — Az öreg számadó felesége, Orbán Mátéé, — mondja az ispán. Talán meghalt az öreg ? Pestre vitték a kórházba. Szent Mihály után egy rozsdás szegbe lépett és a doktor azt javasolta, hogy vigyék mennél előbb Pestre, mert le kell vágni a lábát. Az uraság fölvitette az öreget, fizeti is érte a kórházat. Ugy fordult, levágták a lábát és szegény öreg a mankó helyett a koporsót választotta. A legény az édesanyja felé fordul. Aztán fölvesz az asztalról egy kis darab papirt. — A tanitó ur az este kapta a levelet. Nincs ebben se több, se kevesebb, csak annyi, hogy nem mondja bizony el még a királynak se. — Hát mi'lösz akkor mibelőlünk ? — Mi lösz? Gsak mögélünk azér' valahogy . . . Erre aztán már hangosan sir egy nótát a szegény asszony. — Pedig mögmondhatná. Láthatja | a tanitó ur irását, nincs ellene senki gonosz szándékkal. Mi rajtunk mög segíthetne. Úgyis kódisok vagyunk . . . Az ispán álmélkodik, bámul, nem érti a dolgot. Gyanakszik is, mondván: — Pedig becsületes emberek . . . Kis vártatva hozzá teszi: — Valami baj van. No, be kell nézni holnap a birka-akolba. Gondol egyet az ispán, aztán azt mondja, menjünk be hozzájuk. — Jó . . . Kopog az ablakon Az asszony föltekint : nem ijed meg, nem fél itt senki az éjszakától. A legény feltápászkodik és az ablak felé jön. A ködmene ujjával letörüli a jégvirágokat az ablakról, aztán kitekint. — Az ispán ur . . . — No, nyisd ki az ajtót ... — sürgeti az anyja. Kinyitja az ajtót és bemegyünk az alacsony szobába. Az ispán kaiapján a tollbokréta éppen a mestergerendát éri. Az asszony fölkel a kályha mellől (nincs abban egy csöpp tüz sem, csak szokásból ülhet ott) és bólintgat a fejével, mij kor köszön. — Mi a baj ? — kérdezi az ispán. — Pestről kaptak hirt? — Onnét, tekintetes ur, onnét . . . Az este gyütt mög a levél, a tanitó urnák küldték. — De pár hete jó hirt adtak az öregről . . . — Mög is van a nyomorúságában, — szól a számadó fia. — Hát akkor nincs baj. Majd kigyógyítják, ha ma nem, holnap. Kap az öreg olyan lábat, hogy még táncol is majd a Gyurka lakodalmán. — Van bizony azér' baj, tekintetes ur; - panaszkodik Gyurka. — Még hozzá nagy, ki se hevergyük. Itt a levél róla. A mécs mellett alig lehet kibetűzni. Az ispán megkérdezi, mi van a levélben. Helyet mutat az asszony és a fia elmondja a bajt. — Az édesapám talán meg se gyün többet, azt irták az ispitábul. Hát mi bele is törődnénk a veszedelembe, de van még nagyobb bajunk is. A tekintetes ur jő szívvel van hozzánk, nem is takargatjuk a dolgot. A Körösztös Pétert, azt tartom, ismeri a tekintetes ur. Asztagrakó volt itt a nyáron. A lányát, a Vicát el akarom vönni feleségül. Jómódú, takarékos népek, az édesanyám is azt mondja, hogy egymáshoz illünk. De most az édesanyám is az én kenyeremen él, hát én akartam számadó lenni az édesapám után. — Ugy is dukál, — biztatja az ispán — az édesapad az öregapád után lett számadó-juhász. — De az öregapám adott örökséget az édesapámnak, ami fölér ezer jószággal is. Az édesapám meg nem bizza rám, pedig mögillet engöm. — Erről szól a levél ? — Errül. írattunk a tanitó úrral az ispitába a legelső doktornak, hogy kérdözze mög az édösapámtul, mibül csinálta nyíráskor, usztatáskor a birkának való orvosságot, amitül megszűnt minden betegség. Az édösapám a levelünkre mög azt mondta, hogy nem b'zza ő idegen emberre a titkot. Nem tudja azt az orvosságot még a megyei felcser sem. A füvet a reketyésben szödte hozzá, de három patikában is vött hozzá pori, a bótosnál mög kámfort, mert a patikárus elül is takargatta a mestörségit. Igy vagyunk most. Pestre én nem möhetek, másra mög nem bizza az édösapám a titkot. Nem is löszök én számadó itten...