Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-04-02 / 27. szám

4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908. április 2. — A közkcrház ügye. Régebben irtuk már, hogy a megyei közkórházat kibő­vítik s hogy szennyvizeinek levezetése céljából felterjesztés tétetett a földmi­velésügyi miniszterhez. Darányi minisz­ter leirt most Ambrus alispánhoz s le­iratában arról értesiti a megyét, bogy ez ügyben már legközelebb leküldi szakközegeit. A kibővítés kérdése ezzel szemben aligha nyer egyhamar elinté­zést, mert a szükséges kölcsön felvételét megnehezíti az a körülmény, hogy a pénz még mindig drága. — A munkásbiztositó-psnztár csabai orvosai. Annak idején hirül adtuk, hogy a munkásbiztositó-pénztár és az orvosok között létrejött már a béke. Tegnap­előtt a békésmegyei orvosszövetség ötös bizottsága a megállapodás értei mében kijelölte az orvosokat is, akik kezelni fogják a pénztár betegeit. Ezek az orvosok Békéscsabán a következők: R e i s z Miksa dr., T a r j á n i Dezső dr., Wallfisch Ferenc dr., Vas Vilmos dr. és Weisz Lajos. Ugy értesülünk, hogy e kijelölés nem elégítette ki a várakozásokat s hogy emiatt többen kilépnek az orvosszövetségből is. — Halálozások. Kalocsa Lajos, földbirtokos, gyógyszerész, a megye törvényhatóságának tagja hunyt el va­sárnap' éjjel Gyomán, élete 57-ik évében. A megboldogultat neje, szül. B a r t ó k y Zalán, Jolán, Mariska, István gyermekei és Kalocsa Lajos testvére gyászolják. Jéger József, a csabai Rudolf­főgimnázium tanárát súlyos veszteség érte. Édesatyja, Jéger József, volt 48 — 49 iki honvéd Nyíregyházán vasár­nap élete 75-ik évében elhunyt. A jó apát özv. Fest Lászlóné, Lujza, Etelka, Emma, Irén, József, Paula és Zoltán gyermekei siratják ós nagy rokonság gyászolja. — A köröstarcsai elöfogatok. A körös­tarcsai előfogatok csak olyanok, mint a többiek, amelyeket nem házilag kezel a község. Rozogák, ócskák s mind e mellett jó alkalmat nyújtanak arra is, hogy tulajdonosuk és kezelőjük kihasz­nálja a közönség kényszerhelyzetét. A köröstarcsai képviselőtestület a méltány­landó körülményeket figyelembe véve, 600 koronával felemelte az előfogatos diját. Ezt a határozatot megfelebbezte most Hubert Károly s a felebbezés a legközelebbi törvényhatósági közgyűlé­sen biráltatik el. — Korpótlék az orosházai tanitóknák. Orosházáról irják: A vallás- és közok­tatásügyi miniszter az orosházai ág. hitv. ev. egyház korpótlékra jogosult összes tanitóínak 1907. julius 1-től 1908. január l-ig 100-100 korona korpótlék-több­letet, január 1-től pedig évenként ujabb 200 korona korpótlékot utalványozott. Alaptalan volt tehát az a híresztelés, hogy a megyei tanfelügyelő a kor­pótlék megtagadását a miniszternek javasolni akarta volna. — Ezüst lakodalom. Vidovszky László, a gróf Wenckheim Dénes dobozi uradalmának köztiszteletben álló inté­zője, és neje, szül. W á g n e r Mária ma ülik boldog házasságuknak huszonötö­dik évfordulóját. A boldog házaspár­nak az uradalom tisztikara ovációt ren­dez s értékes emléktárgyat nyújt át. — Megyebizottsági tagválasztások. Vár­megyénk alispánja március hó 31-ikére tűzte ki azokra a megyebizottsági tag­sági helyekre a válásztást, amelyek ré­szint lemondás folytán üresedtek meg. Békésen Mester Gábor választatott meg uj megyebizottsági tagul 161 sza­vazattal P o p o v i t s Elek gör. keleti lelkészszel szemben, aki 56 szavazatot kapott. Szarvason Cséke Gyula vá­lasztatott meg a harmadik kerület ine­gyebizottsági tagjául s mindössze 34 szavazatot kapott. Nem volt nagyobb az érdeklődés Endrődön sem, ahol Kovács Pál választatott meg 37 sza­vazattal. — Az érdem jutalma. Örömmel ve­szünk tudomást azon esetekről, melyek egy-egy szellemi munkás érdemeinek megjutalmazását örökítik meg. Ujabban Orosháza község csatlakozott azon hely­ségeknek sorához, amelyek nem vitat­ják el az érdemeket, hanem kitüntetik azokat. Orosháza község a községi fő­mérnök, a vámosutak fejlesztése, épitése és felügyelete körüli érdemeiért 400 koronás évi jutalmat szavazott meg s ezt folyósítani is fogja mindaddig, inig az utakat a község fogja kezelni. — Útkövezés Orosházán. Orosháza | község képviselőtestülete nagy érdeklő­i dés mellett szombaton közgyűlést tar­J tott. A gyűlés megnyitása s az elöljárói j jelentések után a községi mérnök a vá­J mos kőutak elmúlt éveire vonatkozó j jelentését terjesztette elő, mely szerint | az összes előirányzott költségből, 285.372 1 kor.-ból, építkezésre fordíttatott 236.348 | korona 86 fillér. Az összes megtakari­' tás részint készpénzben s részint kő­anyagban 72.053 korona. Ezen összeg előirányzásával sorrendben a következő utcák kikövezését mondotta ki a kép­i viselőtestület: Erzsébet királyné-utca | uj kövekkel egészben kiszélesittetik, továbbá ki lesznek kövezve az Előd-, Makai-, Kigyó-, Vágóhídi , Uj-, Kistem­plom- és Megye-utca. — A jegyzők özvegyeinek nyugdija. A Békésvármegyei Községi Jegyzők Egye­sülete azzal az előterjesztéssel fordult a napokban a vármegye törvényható ságához, hogy a nyugdíj-szabályrendelet megváltoztatásával a jegyzők özvegyei­nek részére a nyugdíj 50%-át biztosít­sák. A jegyzők özvegyei eleddig a leg­mostohább elbánásban részesültek s hihető, hogy a törvényhatóság figye­lembe is veszi az előterjesztést. — Meglopott tanító. T h u r y Béla gyula-farkashalmi tanitó 28 án este a városban töltötte idejét. Mielőtt eltávo­zott volna lakásáról, gondosan bezárt mindent s gondolni som merte volna, hogy mire visszatér, hívatlan látogatók garázdálkodnak majd lakásán. Reggel aztán azzal a kellemetlen meglepetéssel találkozott, hogy amig ő Gyulán járt, valaki feltörte a lakást és kilopott on­nan több párnát és ruhaneműt. A rend­őrség most nyomoz a tanitó tolvaja után. — Revolver a gyermek kezében. Hor­váth Mihály csabai máv. felvigyázónak az a szokása, hogy esténként mindig éjjeli szekrényére teszi a revolvert. Hor­váth hétfőn Budapestről jött haza és revolverét újból maga mellé tette. Hor­váth Mihály felesége és gyermekei — hogy az ura zavartalanabbul aludhasson — kimentek a szobából. Később azonban a hét éves Pista és az öt esztendős Lenke visszatértek. Horváth még min­dig aludt. Pista felhasználta ezt az alkal­mat s elvette a revolvert az éjjeli szek­rényről. A gyermek babrálni kezdett a revolverre], amely egyszerre csak elsült. A golyó az 5 éves leánykának orrcim­páján keresztül az arcába fúródott, ahol a szemcsontban akadt meg. A sebesültet Wallfisch dr. látta el első segálylyel. Ha komplikációk nem lesznek, a kis leány teljesen fel fog épülni. — Ez is barátság, A hűséges, oda­adó barátnak szerepét játszotta P é r a Illés gyulai lakos C s i s z é r János előtt. Valahányszor csak szerét tehette, mindig Osiszér közelében töltötte idejét s kereste az alkalmat, hogy vele talál­kozhasson. A napokban ís ilyen alka­lomra talált. Rögtön ki is használta azt. Meghívta Csiszért, hogy jöjjön be vele W a 11 n e r Károly korcsmájába, ahol egy-két deci^pálinkát felüritettek. Mikor aztán Csiszér mámoros lett egy kissé, Péra Illés kilopta zsebéből a pénztárcát. A megkárosított ember csak később vette észre a tolvajlást, de ekkor már nem volt közelében a „barát." Esetét a rendőrségnél panaszolta be. — Kabaré a Nádorban. Békéscsaba kávéházi élete rendkivül elevenné és színessé lett. A mozik egymás után „gründolódnak", nagy örömére az estét szerető legényseregnek, amely nem szívesen áldoz sörön ós boron kivül egyetlen fillért se semmire. A Nádor­kávéház agilis ós a közönség iránt min­dig előzékeny bórlője pedig a kabaret­estók tekintetében tesz eleget a csabai i közönség folyton fejlődő és fokozódó ' kívánalmainak. Szombaton egy uj bpesti j társulat kezdi meg vendégjátékát a j Nádorban. Az uj kabaré-társulat 2 napig ! marad Békéscsabán. j — A tótkomlósi legények. Nyolc tót- ( komlósi legény gyalogszerrel igyekezett i hazafelé Orosházáról. Mielőtt elindultak j volna, alaposan bocsudálkoztak az egyik j korcsmában. Ilyen hangulatban érkéz- < tek el Bogárzó állomásig, ahol az ott ! dolgozó pályamunkások használatára i rendelt vontató-kocsit rá akarták emelni a vágányra, hogy hazáig ezen tegyék meg az utat. Az előmunkás azonban megakadályozta őket ebben. Ezalatt du­lakodás fejlődött ki közöttük s többen meg is sérültek. Az osztálymérnökség a pályamunkások panaszára feljelentést tett a garázda legények ellen. — Tüz a gyulai várban. A gyulai vár düledező kőfalai közül hatalmas füst­oszlopok csaptak ki tegnapelőtt. A füstöt tüz okozta, mely a toronyban elhelyezett rezervóár faborkolatát pusztította el. A rezervóárt 'télire fűrész-porral öntötték körül, hogy a hideg ne tegyen kárt abban. Ez a fűrészpor ós a faburkolat gyuladt ki ós égett le. A tüz keletkezé­sének oka rnég ismeretlen. — Köszönetnyilvánítás. A békéscsabai Rudolf-főgimnázium alumneuma szá­mára ujabban a következők adakoztak: a Békéscsabai Takarókpénztár Egyesület mult évi nyereségéből 100 koronát, Nádai Józsefné 100 drb zsemlyét és 10 kgr. zsemlyemorzsát, Félix István 7 liter paszulyt és 16 csomó petrezsely­met. A szíves adakozóknak az intézet nevében hálás köszönetet mond B a­b i c h Pál, főgimn. tanár, eforus. — Felhívjuk háziasszonyaink figyelmét a K u g e 1 Sámuel vaskereskedő és konyhai berendezések cóg lapunk mai számában megjelent hirdetésére. A cég a jövedelem egy részét a gyermekvédő­liga céljaira juttatja. —- Tüz Kondoroson. Kondoros köz­ség lakosságát hétfőn ós kedden tűzi lárma riasztotta fel. Első napon a tüz O r s z á g Ignác állatorvos házánál a melléképület fedelét hamvasztotta el. Másnap ugyancsak az ő házának padlá­sából dő!t ki a füst, hol egy szalma­csomó gyuladt meg s már-már a ház­tető is tüzet fogott s a láng ki is csa­pott, mikor a színhelyen megjelent tüz­oltócsapat minden nagyobb bajnak ele­jét vette. Ám a kérdés gondot okoz: gyújtogatás vagy egyéb okozta-e a ve­szedelmet ? — Háziasszonyok kedves foglalkozása a likőr, rum készítése otthon! Hogy érett, sima italt kapjon, már most ké­szítse el húsvétra is likőrszükségletét! Kaphatók : ananás, absinth, anisett, al • lasch, angolkeserü, barack, borovicska, cognac, curacae, citrom, cacao, char­truese, császárkörte, csokoládé, kávé, kömény, málna, marasquino, narancs, meggy, puncs, rózsa, rostopcsin, rum, vanília, szilvórium. Egy adag egy literre használati utasítással 50 fillér. Vidékre ingyen csomagolás. A háztartási ó-rum literje 2 kor., fél liter 1 korona. Kitűnő orosz teák. D o b a y Kálmán drogériájá­ban Békóscsaba. Az első felolvasó-délután. A csabai nőegylet a szegény iskolásokért. A bőkezűségében ós adakozásában annyiszor dicsőitett társadalom bizonyos idő óta enerválttá, érzéketlenné lett minden oly kérdés iránt, amelyeket ezelőtt gonddal és lelkesedéssel karolt föl. A mizerekordiánusok és mérsékelt érzelmű emberbarátok sohasem nyúj­tották a könyörületesség filléreinek er­szényét hiába a társadalom elé, amely kifogyhatlannak látszott adakozói kedv­ben és részvétben. Az az önmagához mindig követke­zetes siker, melylyel egy-egy humánus célok érdekében megindított akció járt, fölbátorított minden szépért ós jóért lelkesülő emberbarátot arra, hogy ethi­kai szempontokból is pártolni érdemes terveinek anyagi alapját^előteremtendő, a társadalmat adóztassa meg. A társa­dalom pedig adózott és újból adózott. A visszautasítás nem történhetett volna minden átmenet nélkül. De azért na­gyon is érezte ez a társadalom, hogy anyagi erejét jóval meghaladja az a kí­vánság, amelyet most már mind köve­telőbb formában állított az előtérbe mindaz, ami csak egyjösvényen halad a jótékonysági törekvésekkel. Egyszer aztán beállott a fordulat. Az adakozási kedv a legrigorózusabb ta­karókossági hajlandósággá lett. Az er­szények hívebben megőriztó c tartalmu­kat s a jótékonyság beesett arc, bete­ges pártfogoltjai érezni kezdték, hogy a morzsa is megbecsülendő ós megőr­zendő, ha a társadalom nyújtja azt. Gondoskodni kellett tehát oly mó­dozatokról, amelyek alkalmasaknak mu­tatkoztak arra, hogy a ?. adakozás ember­barátai ellenértékét is megtalálják jóté­konyságuknak. Igy léptünk abba az uj korba, melyet a jótékonycélu estólyek és alkalmak korszakának nevezhetünk. Ezen a téren pedig kifogyhatatlannak látszik az ötletesség. A nőegyletek, me­lyek manap letéteményesei a humaniz­mus elveinek és gondozói az elhagyot­taknak, a legértékesebb és legérdekesebb alkalmakra hívják össze a társadalmat, hogy filléreikkel hozzájáruljanak a jó­tékonysági törekvések megkönnyíté­séhez. Ezen alkalmak között pedig a leg­értékesebbeknek tartjuk a felolvasó-dél­ntánokat, melyeket a csabai Jótékony Nő­egylet már rég működési programmjába szorított Ezeknek a délutánoknak sorát vasárnap nyitották meg. A program élvezetes, változatos volt s hozzátehet­jük azt is, hogy értékes nivón állott. Nóvák Rózsi dr., felsőbb leány­; iskolai tanárnő, Lajos király leányáról, Máriáról olvasott föl. A történelmi fel­jegyzéseknek eme megragadó részét gondos érzékre valló csoportosítással ismertette, mindvégig lekötve a hallga­tóság figyelmét, mely zajos tapsban nyilvánította elismerését. R á k o s s y T., róm. kath. segéd­lelkész játszotta el ezután Popp W.-nek gordonkára irt tavaszi dalát, amelyet a tőle megszokott művészettel I r s a Fe­renc kisért zongorán A közönség meg­tapsolta ezt a számot is. Ezt követőleg Petrovszky Erzsike mondotta el nagy hatással la­punk kedves szépirodalmi munkatársá­nak, N i 1-D a p s y Gizellának ez alka­lomra irott „Feminizmus" cimü mo­nológját, amelyet különben tárcarova­tunkban közlünk. Gounod „Ave Maria"-ját, Fráter és Kacsoh dalait énekelte el ezután szép terjedelmű és behízelgő hangon, a kö­zönség zajos ós ismételten megujuló tetszésnyilvánításai kíséretében Csaba egyik kedves vendége, Kovács Mar­gitka Gyöngyösről. Zongorán diskréten dr. Kocziszky Iván kisórte. Végül L ö f f 1 e r László ügyes zon­gorajátéka, ki egy ábrándot, majd nép­dalt játszott, zártaié az élvezetes műsort. A felolvasó-délután szokatlan nagy­számú közönséget hozott össze. Mintha az idő is támogatójául szegődölt volna a nemes célokat istápoló nőegyletnek, derült, napfényes volt az ég s pompás alkalom kínálkozott szép asszonyaink­nak is, hogy szines, illatos tavaszi toalettjeiket bemutassák. Ez az első délután kiváló sikerrel járt s ezt jó ómennek kell tekinteni az április 12-iki felolvasásra, mert a legközelebbi dél­utánt akkor rendezi a nőegylet. Vasárnapi történetek. — Cécó-hősök. — Késelés Gyulavári hatá­rában. — Leány-lopás. — Néha-néha szines esetek tarkítják a rendőrségnek vasár- és ünnepnapok­ról szóló lapjait. Ilyen eseménydús ol­dalak teszik változatossá a vasárnapi rendőrkrónikákat is, amelyeknek három változatából kaleidomkopszerü érdekes­séggel tűnik elénk az emberi indulat megnyilvánulása. Kezdjük mindjárt a gyomai eseten. Gyoma tanyavilágában hangos volt vasárnap az endrődi rész. Fejér Mihály gazdálkodó portáján amolyan hevenyé­ben rendezett cécóra gyűltek össze a legé­nyek, akik a táncvigalom élvezetei he­lyett különbnek tartották azt a gyönyört, amelyet abban találtak föl, hogy a gazda leányának, Fejér Rozaliának szépet tettek. Az udvarlók között kiváltképpen Szekeres Péter endrődi és G. S z a b ó Márton gyomai legények jártak elől jó példával. Ezek legyeskedtek a leány körül legtöbbet s valóságos versenyre kerültek egymással a tekintetben, hogy melyikük foglalja le hosszabb időre a leányt. Köztudott dolog, hogy két dudás nem fór meg egy csárdában. Erre a kaptafára huzhatjuk a szerelmesek min­den históriáját is. G. Szabó Márton és Szekeres Péter érezték, hogy nekik még valamilyen becsületbeli ügyet kell elin­tézniük. Kimentek tehát a legközelebb eső tanya mögé ós ott hajba kaptak Előbb csak ököllel, de aztán fegyverül használták fogaikat is. A két szerelmes kegyetlenül összeharapta egymást s ve­rekedésüknek talán szomorúbb követ­kezménye is lett volna, ha a cécózók szót nem választják a legényeket. A másik eset ott kezdődött, ahol vasárnaponként izzóbb a hangulat ós égőbbek a szenvedélyek: egy gyula­v á r i-i korcsmában. Falusi ember rit­kán ér a korcsmázásra, de amikor ráér, nagy tettekkel óhajtja emlékezetessé tenni időtöltését. Ebben a korcsmában egy nagyobb társaság mulatott együtt. Közöttük volt L a s k a i Ferenc is, aki katonai élményeinek elbeszélésével kö­tötte le a közfigyelmet. Előadása azon­ban oly heves volt, hogy lelki emócióit igen gyakran le kellett hütenie egy-két pohár borral. Nemsokára aztán észre­vette Laskai, hogy az asztal felé füg­gesztett lámpa — mozogni kezd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom