Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-03-29 / 26. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 26-ik szám. Vasárnap, március 29. BEEESHGCfTEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElíOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. ElSflzetni bármikor lehet evnegvcdenbelül Is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Az uj ellenzéki párt. Békéscsaba, március 28. Az a dicsőség, mely a függetlenségi és 48-as pártnak keretei között a politikai mezőny fiatal arszlánjaira várt, nem elégített ki egyformán minden nagyért lelkesülő keblet. Igy aztán az érvényesülés más útjait keresték fel a fiatal arszlánok s Lengyel Zoltánnal élükön megteremtették az úgynevezett balpártot, amelynek más programmja nincs, csak a gégemüvészet fitogtatása. Ezen párt szerint Apponyi közönséges hazaáruló, Kossuth Ferenc pedig akasztófa-virág; ellenben Hodzsa Milán derék magyar ember s nagyon derék fiuk a cseh radikálisok és a szociálisták is. A nemzet — élén az ő elismert vezéreivel — gyötrő gonddal, veritékes homlokkal folytatja a maga kínos, nehéz munkáját, amelyben egy-egy szerényebb lépést is csak erőfeszítések árán tud megtenni. S most előáll egy tucatnyi magyar ember és mig habozás nélkül gördit köveket a maga nehezen vánszorgó nemzetének lábai elé, azalatt gyönyörrel öleli keblére ellenségeinket. Megengedjük, hogy az uj ellenzéki párt, mely a függetlenségi párt régi elveinek programmját hangoztatja, létjogosult. De nem oly alapon, amelyen ma működik, mert igy nem mutatja meg azt az utat, hogy miként lehetne egy számottevő ellenzéket teremteni. Megengedjük azt is, hogy a balpártra szükség van, mert Ausztriával szemben kell egy párt, amely a nemzet eszményi politikáját hirdesse, de erre nem tartjuk alkalmasnak a mostani alakulatot s inkább egy olyan pártnak látjuk létjogosultságát, mely az esetleg agrár-feudálissá elfajulni akaró kormányzással szemben az országban belpolitikai kérdésekben védelmezze a dolgozó polgárok érdekeit. Mialatt mindenütt Európában már a polgári rend viaskodik a munkások pártjaival, addig nálunk a feudálisok és a munkások folytatnak harcot s ebben a küzdelemben mindenik a polgárságot gyomrozza, sőt ha éppen ugy tetszik: pofozza és rugdossa.Nálunk a politikának manapság az a főeredménye, hogy sztrájkolván a nagy gazda aratói — utoljára learatják a gabonát s megelégszik a gazda is, a munkás is; de a szegény kisboltos, kisiparos és tisztviselő olyan drágán kapja a kenyeret, hogy éppen csak éhenhalnia nem nehéz. A polgári társadalomnak a magyar országgyűlésben nincsen képviselete és az ember szeretne belenevetni a mondat közepébe, amikor leirja, hogy a politikai élet területén nem számit az a társadalmi réteg, amelynek a legtöbb szavazója van s hogy mindenkinek érdekeit képviselik a magyar érdekviszontbiztositó intézetben: a képviselőházban, csak éppen a nemzetföntartó polgári elemét nem. És amikor szomorúan konstatálnia kell a nemzetnek ezt az igazságot, akkor megalakul egy balpártnak nevezett politikai frakció, amely csak azért, mert nincs megelégedve a részükre juttatott szereppel, a vezérek megbuktatására összeszűri a levet a legtulzóbb nemzetiségi, sőt a külföldi föderatív áramlatokkal. S vájjon mi lenne akkor, ha a Lengyel Zoltánokat ültetné nyeregbe a véletlen? Szerencsére csak a perspektíva kedvéért kell ezt az eshetőséget felemlitenünk. A magyar nemzet politikai érettségén megtörik minden ilyenfajta őrült kísérlet ereje. De azoknak, akik jóhiszeműen keveredtek Lengyel Zoltánék közé, csupán azért, mivel a politikai helyzetet nem a magasabb, átfogó szempontok, hanem a napi politika nyomorúságai szerint ítélték meg: ezeknek a jóhiszemüeknek most már kinyílhatna a szemük. Megláthatnák azt, hogy most, a súlyos időkben nem okvetetlenkedéssel, nem gyűlölködő pártoskodással, hanem csakis becsületes, komoly és egyetértő munkával lehet a haza sorsán lendíteni. Mert a pártviszály oda sodorja őket, ahová ők maguk akarnak legkevésbbé jutni: a haza ellenségeinek sorába. A mai viszonyok nem alkalmasak arra, hogy a balpárthoz hasonló politikai frakciók rakoncátlankodjanak. Meg kell várni azt, hogy teljesíttessenek a várt feladatok. Aztán egy uj ellenzékipárt szervezéséhez kell fogni. De nem a Lengyel Zoltánok politikájával, hanem azoknak az érdekeknek védelmezésére, melyek a polgárság létfeltételeivel párhuzamosak. Ez az ellenzék erkölcsi alapokon nyugvó lesz. De a hecepolitikosok pártja nem az. A hatósági mészárszék kérdéséhezFölösleges »tanulmányozás.*- — Csaba a legolcsóbb. — A vésztői hus. — Ki vállal anyagi garanciát ? — A budapesti mészárszék. — Reális eredmények. Most, hogy a Békéscsabán felállítandó hatósági mészárszék ügye mind aktuálisabbá kezd lenni s hogy ez a kérdés már a legintenzívebben foglalkoztatja társadalmunkat, időszerűnek tartjuk, hogy az audiatur et altéra pars elvének szolgálván, ismertessük azt a levelet is, melyet a csabai mészárosoknak egyike intézett szerkesztőségünkhöz és amely levélnek nagyon is megfontolandó állitásait>alkalmasnak tartjuk arra, kogy a közvélemény egészséges kialakulását elősegítsék. A levél kimerítően foglalkozik a hatósági mészárszék kérdésével, amelyet ilyen megvilágításban csöppé sem tartunk annyira örvendetesnek, mint ahogy azt az első pillanatban tartottuk. A felvilágosító sorok teljes egészükben igy hangzanak : Igen tisztelt Szerkesztő Ur! B. lapjában már ismételten szóvá tétetett a csabai hatósági husmészárszék ügye. Ezt a kérdést, melyet csak a legnagyobb könyelmüség vethetett ezidőszerint a közélet forumára, olykép tárgyalja a polgárság, amint erre irányi tást talál a közvéleményt irányító újságokban s épp ezért nem csodálkozhatunk azon, ha a hatósági húsmészJrszéknek felállításával nyomban megszűntnek hiszi mindenki azt a sok szokatlanságot, amely rendes viszonyokat is kizökkentette — különösen a megélhetés tekintetében — régi, jó időinknek kerékvágásából. Pedig nagy a csalódás és nagy az optimizmus ebben a feltevésben. Békéscsabán épp ugy forog a föld, mint a világ bármelyik tájékán. A viszonyok hasonlatossága egyebütt is megadhatta volna az emberi agyvelőnek azt a találékonyságot, hogy ilyen hatósági, községi jelíegü komédiázással igyekezzenek az emberek olcsóbbá tenni a megélhetést. Történtek ezirányban, sőt a közös-konyhát sem szabad ettől elütő intézménynek tartanunk, de még ez az aránylag olcsó befektetést igénylő intézmény sem tudott seholsem prosperálni. Igy Gyulán is rövid hat hét alatt 3000 korona veszett el a szövetkezeti konyBékésmegyei Közlöny tarcaja. Mese. Volt egyszer, hol nem volt. . . Valamikor régen, Kicsi kis falunak Kökényszemü lánya. Valakivel együtt Járta az erdőket, Mosolygott az erdő Mindenik virága. Ah ! de ez már rég volt! S ők egymástól távol Járják életüknek Szörnyű Oolgotáját, Mosoly alá rejtve A nehéz keresztet, — Takargatják a mult Legszebb tündérálmát. Dr. Godán Ferencué. Regényesen. Irta: Zöldy Márton. Közel a morva határhoz, a kis tót község vasúti állomásán várakoztam a vicinálisra. Nagynénéinnél, a járási orvos özvegyénél voltam látogatóban s az öt napi falusi csendélet egészen idegessé tett. Az idegességet az őszi eső okozta, mely a városi élethez szokott embert faluhelyt kínosan gyötri. Kimenni alig lehet és öt napig a szobában tartózkodni miben sem különbözik az enyhe tünetü börtöntől. Tessék hozzávenni nagynénémnek azt az asszonyos természetét, mely a legcsekélyebb bajt művészileg eltúlozza, s özvegyi kötelességnek véli boldogult férjét naponta háromszor négyszer elsiratni. A vasúti állomáson a menetrend szerint két és fél órát kellett várnom. Az utolsó félóra elején az állomásfőnök nyájasan tudatta, hogy a vonatnak harminckilenc perc késése van. Keserűen jegyeztem meg: — Harminckilenc? Ugy látszik, önök nem szeretik a kerek szamokat . . . Vonat robogott be az állomásba. Kíváncsian néztem ki az ablakon, hogy ugyan ki száll itt ki. Még mielőtt láttam volna, szántam a boldogtalant. Az az ember, aki kiszállt, csakugyan rászolgálni látszott a részvétre. Magas, kissé hajlott vállú férfiú volt, rőtes szakállal. Ruhája, kalapja csupa gyűrődés. Mintha épp most gázolták volna el. A rőtszakailu ember viselkedése is feltűnő volt. Noha szemzett a hideg, barátságtalan eső, tétován járt fel s alá a perronon s valamit kémlelni látszott. Hallottam, hogy az egyik váltóőrtől tudakolta, hogy nem volt-e kocsi az állomáson. — Csak két ökörszekér, — hangzott a válasz. A desperátus külsejű férfiú a váróteremhez közeledett. Nem hihettem mást, minthogy ez az ember most került haza valamelyik fegyházból. Nincs podgyásza, nem várja senki s nem tudja merre induljon. De ez a hóbortos ötlet csak egy pillanatig tudta magát tartani. A másik pillanatban már egymást ölelgettük, őszintén, melegen, igaz örömmel. A desperátus külsejü férfiú ugyanis legkedvesebb iskolatársam, Zsóti Elemér volt, a „kivel hét esztendeig laktam együtt. O volt a legderekabb és a leggazdagabb fiu az egész gimnáziumban. Apja nábobhirben állott, ki minden professzornak karácsony előtt kövér, hízott ártányt hajtatott az udvarára, gyöngéd figyelem okáért. Sietek megjegyezni, hogy azokból a hízott disznókból teljesen hiányzott a vesztegetésnek minden eleme. Záóti Elemér szorgalmas tanuló volt, prematurosz lett. — Honnan jösz ? — tudakoltam. — Az Orfeumból. — Mi a szösz . . . Zsóti Elemér igyekezett rendbehozni ruháját és eszét. — Igen, — mondotta — tizenegy napig dőzsöltem Budapesten. Nagyot sóhajtott. — Ah, — folytatta — egyik csapás a másik után ér. Most örököltem a Lina néni férje után száznyolcvanezer forin! tot készpénzben. De ez semmi! — Ohó, — mondottam — ez valami. — Ez az örökség, érzem, bajt hoz | reám. Ne hidd, hogy babonás fó lelem; ről van szó. Pozitív, igazi veszedelemről beszélek, katasztrófáról . . . Milyen jó, hogy veled találkoztam. Sohasem volt ekkora szükségem egy jó barát eszére ós szivére, de főleg az eszére, mint ebben a pillanatban . . . — Rendelkezz velem, még van harmincöt perc . . . Elemér ijedten meresztette rám a szemét. — Mit, - kiáltotta kétségbeesetten — te el tudnád hagyni barátod az imminens veszedelemben, az örvény szélén ? Megfogta a kezemet. — Nem, azt nem fogod tenni . . A barátság nem puszta szó. És hasonló helyzetben az ágyú torkának is nek: mennék a barátomért. Esküszöm ! — De hát mi a baj ? Beszélj ! Elemér leült és felém hajolt. — Rövid, egyszerű és világos leszek Tudod, hogy megnősültem. — Hallottam. — Már nyolcadik esztendeje. Aí ezredesem leányát vettem el. Édes terem tés, de egy kastélyt örökölt a nagy bátyja után. Borzasztó, barátom. — Az örökség ? Ugyan ne beszél bolondokat. Elemér csüggedten rázta a fejét. Sirolin tmelt az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a —— köhögést, váladékot, éjjeli izadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan lanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kinálnak, kérjen mindenkor „Beohe* eredeti csomagolást. F. Hoffmann La Roche & Cie. Basel (Svájc.) Roehe íí Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban. Ára üvegenként 4 — korona, r