Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-03-19 / 23. szám

Békéscsaba, 1908. márc. 19. BÉKÉSMEGYE] KÖZLÖNY 5 kezik s épp oly elbírálás alá eshetik a társadalom részéről is, mint azoké a sokszor ártatlan leányoké és asszo­nyoké, akiket néha irigységből és fél­tékenységből éppen ők rágalmaznak meg férjük s udvarlóik előtt. Igy ter­jed aztán a tudós hölgyekről alkotott vélemény, mely az ő példaadásukkal párosulva, elsőrendű technikai vívmány, mint ojtószer a nősülés ellen. Persze, a nősülendő ifjúságnak is van hozzá esze, hogy a szerény, kezdő fizetés mel­lett a házasélet olykor nehéz igájától idegenkedjék. Pláne, ha minden fele lősség és következmények nélkül sza­lónból szalónba járhat, szép asszonytól szép asszonyhoz zsurozhatik, aki par­kettes szobájában kecsesen húzza maga után a legtöbbször hitelbe vásárolt csipkepongyoláját s tömi szájába tulaj­don hófehér kezeivel a s endvicset, massziroztatja halántékait a migrén el­len Igy futnak az órák, az évek. A bohó ifjú, akit igy nevelnek a szép asszonyok, ott a szalónokban érik meg öreg tacskóvá s csak végre, adós­ságai tetemes növekedésével, jut eszébe a hetedik szentség, a mikor aztán zsebé­ben egy csomó hajnövesztő és ifjitó recepttel elindul, hogy a szerelme vég­akkordjául oltárhoz vezesse valamelyik ártatlan leány „hozományát." Aki viszont már csak haszonból is, mihamarább alapító tagja lesz egy olyan férjképző intézetnek, mint a milyenből az ő derék ura került ki. A kartonruhás diák-ideálok, a súrolt szobák tündérei, kik olykor szégyen­lősen dugták vörös, dolgos kezüket a köténykéjük alá, — felejtve vannak . .. Valahol egy kis falusi iskolában szívják a poros levegőt, vagy tűrik a posták alólról-felülről jövő gorombáskodásait, a hivatalfőnökük ostromát, megosztva olykor családtagjaikkal a száraz és sós könnyűvel áztatott kenyeret. Vagy tán még futnak a kinevezésük után, kilin­cselik a választópolgárok ajtóit, türel mesén elviselve, hogy keresztülnézzenek rajtunk. M >rt hisz' a lovagias magyar férfiú tényleg szégyeli, sőt még a parasztja is lekicsinyelve érzi magát, ha az asz­szonya, leánya dologra jár. A kenyér­kereső „kisasszonyok" at se sokba ve­szik hát. De azért csak'növekedik az a küzdő tábor s már-már "kevés a hely, szük a tér A férfiak kezdik félteni pozícióju­kat. Olykor a türelmes női munka, a józan fej és becsület felér a férfimun­kával. Itt-ott utat njátnak az elkesere­dett ökölcsapások. Pedig anyagilag rosszabbul honorálják őket, az elisme­rést velük szemben legtöbbnyire csak udvariasságnak minősiti a világ, a protekció meliékérd8kekkel és gondo­latokkal van kibélelve. Társulásukat, mert hisz a többségben rejlik az erő, gúnyolják, pennára kapva, kifigurázzák. Pellengére állítják a tulajdon édes leá nyuk, unokájuk sorsát! Mert közös velünk az Isten. Akik ma gőgösen ke­resztül nézünk sokak felett, holnap talán nyomorultabbak leszünk azoknál, akiket lekicsinyeltünk épp azért, mert dolgozni tudnak. „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A király betegsége. A király állapota, eltekintve a nát hától, amely már oldódni kezd és a szünőfélben lévő köhögéstől, állandóan kielégítő Az elmúlt éjszakát a király smét zavartalanul töltötte és ma, mint rendesen, már a kora reggeli órákban államügyeket intézett el. A király reg­gelijét jó étvágygyal fogyasztotta el Életmódján és napirendjén a legkevésbé sem változtattak. A néppárt a kétéves katonai szolgá átért. A néppárt utolsó értekezletén be­hatóan foglalkozott a kétéves katonai szolgálat kérdésével és kimondta, hogy ennek érdekében már most nagy agi­tációt kezd. A pártnak ebben az irány­ban kérvénye is van a Ház előtt, ame­lyet 180.000 választó irta alá. Kossuth szobra a képvisalöházban. A képviselőház inditványkönyvébe sürgős indítványt jegyzett be ma Len­gyel Zoltán. Indítványozza, hogy Kos­suth Lajosnak Budapesten építendő szobrára szavazzon meg a képviselőház sürgősen száz aranyat s ezt az összeget az elnök utján nyomban utalványoztassa a költségvetés terhére. A függetlenségi párt és a házszabály revízió. A függetlenségi párt holnap délután öt órakor Kossuth Ferenc elnöklé­sével ülést tart, melyen a házszabály­revizió módosításaival foglalkozik és ál­lást foglal az indítvány részletes vitája dolgában. Polónyi visszalép. A képviselőház folyosóján ma az a hir terjedt el, hogy Polónyi Géza, a | házszabályrevizió letárgyalása után, visz­j szalép a függetlensági és 48-as pártba. — , Szabálytalanságok egy banknál. i Eszéken a Szávabródi Kereskedelmi Banknál, éppen a közgyűlés határnapja előtt, több szabálytalanságnak jöttek nyomára, aminek következtében a köz­gyűlést el kellett^halasztani. Híre jár, hogy 80 000 korona összegű tőzsdei veszteségekről van szó, amelyet a ba nk egyik vezető tisztviselője, az igazgatóság tudta nélkül, tőzsdei ügyletekbe fekte­tett és elvesztett. Az igazgatósági ta­gok rendelkezésre bocsátották a hi­ányzó nagy összeget ugy, hogy a bank vagyona egészen érintetlen. Pagliaruzzi, az osztrák-magyar bank eszéki fiókjának vezetője tegnap a tényállás megállapí­tása céljából Bródban időzött. A vétkes tisztviselőt a bank már elbocsátotta. Franko visszatérése. A Morn. Leader jelenti Lisszabon­ból : Itt nem akar elnémulni az a szen­zációs hir, hogy Franko visszatért Por­tugáliába. A diktátor állítólag Cardiga­ban, Lisszabon mellett, egy barátjának a házában lakik, melyet a rendőrség erősen őriz. ÚJDONSÁGOK." - Időjárás. Az országos központi időjelző ál­állomás mára változékony, hűvös időt jelez, sok helyütt csapadékkal. — Vendéglátó főispán. Dő r y Pál fő ispánnak vendége érkezett hétfőn. A vendég Tolnavármegye árvaszékének elnöke, aki több napig szándékozik Békés megyében maradni. A tolnamegyei árvaszéki elnök látogatást tett Ambrus alispánnál és az árvaszék helyettes elnö­kénél is. — A csabai reformátusok lelkésze. A békéscsabai ev. ref. egyház híveinek most megválasztott lelkésze, Koppányi Gyula szentesi segédlelkész kedd óta Békéscsabán tartózkodik. Az uj lelkész rokonszenves megjelenésű és modorú fiatal ember s látogatásának célja ^az, hogy megismerje a csabai egyház híveit. Koppányi Gyula legközelebb elfog­Jalja^már állását is. — Szarvas község közügyei. Szarvas község képviselőtestülete ezen a héten két közgyűlést is tart. A képviselőtes­tület ma aljegyzőt és közpénztári köny­velőt választ. Ekkor töltik be a válasz­tás folytán esetleg megüresedő irnoki állást is. A beteg főpénztárnok helyet­tesítéséről szintén ez a közgyűlés fog gondoskodni. A második közgyűlés szombaton lesz. Ekkor a községi zár­számadásokat vizsgálják felül. — Eljegyzés. Özv. T e r é n y i Lajos­nénak leányát, A r z e n i k á t, eljegyezte W a 1 d e r Jenő gyulai honvédhadnagy. — Átirat Békósmegyéhez. A gazdasági szeszgyárak ellenőrzésének szigorúsá­gára sokat panaszkodtak ezelőtt is a városok és a megyék. Ez az ellenőrzés nevetséges módon túlhajtott s egyál­talán nincs indok, amely ezt igy mon­daná szükségesnek. Trencsén vármegye törvényhatósága most egy feliratot in­tézett e tárgyban a kormányhoz s arra kéri Békésmegyét, hogy pártolólag csat­lakozzon az általa megindított mozga­lomhoz. — Az orosházai ipartestület közgyűlése. Az orosházai ipartestület most tartotta ez évi rendes közgyűlését. A közgyű­lésen szenvedélyes hangú felszólalások ! hangzottak el. Elnökül Hódy Károly ! kerékgyártó választatott meg. A tagsági 1 dijak tekintetébi an határozatot hoztak, hogy az orosházai tagok 10, az idegenek pedig 20 koronát tartoznak fizetni. A pénztárosnak nem adta meg a felmentvényt a közgyűlés, mert egy tételt nem látott igazoltnak. E kérdés tisztázására hat tagu bizottságot küld­tek ki. — Ácbim L. András sajtópöre és a csabaiak. Sohasem nyilvánult még olyan érdeklődés valamely tárgyalás iránt, mint most, amikor Áchim L. András ügyében ítélkezik a nagyváradi esküdt­bíróság Sőt a petíció tárgyalásának idején sem érdeklődött a csabai társa­dalom ennyire az eredmény után. A „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatal a előtt a délutáni órákban 50-100 főnyi csoport várakozott s várta az uj híreket. Lapunk már a tárgyalás első napján, délután rendkívüli kiadásban számolt be a tárgyalás menetéről. Ezt a kiadást éppíugy, mint a következő napnak rend­kívüli számát, sok ezer példánban szét­kapkodták az érdeklődők. — Uj közgazdasági előadó. Békésvár­megye közgazdasági előadójának, Sze­kér Gyulának helyére Darányi földmivelésügyi miniszter Pfeiffer Istvánt, a Békés megyei Gazdasági Egye­sület titkárát nevezte ki. Pfeiffer István eddigi működésében és nagy szaktudá­sában, nemkülönben fáradhatatlan agi­litásában teljes garanciát láthat a megye közönsége a tekintetben, hogy Pfeiffer a megye közgazdaságának állapotairól nemcsak hü képet fog adni jelen téseiben, de fel fogja tárni eseten­ként azon sérelmeket is, melyek a mezőgazdaságot sújtják. A kinevezés­ről szóló okiratot kedden kézbesítették Pfeiffernek, aki már mint közdasági előadó a napokban fog tisztelegni D Ő r y Pál főispánnál. — A gyulavidéki vasút ügye. A „Pesti Hírlap" című laptársunk tegnapi számá­ban olvassuk a következőket: Nemrégi­ben említést tettünk arról, hogy a Nyír­egyháza— dombovárvidéki, gyulavidéki és az aradhegyaljai keskenyvágányu vasutak küldöttségileg jártak a keres­kedelemügyi miniszternél, hogy az ál­lamvasuti kezelésbe való átvételt kérjék. Akkor nyomban megírtuk, hogy itt olyan beteg vállalatról van szó, amely­nek átvétele egyenesen botrány lenne és éppen ezért határozottan kívánatosnak tartottuk, hogy ezt az ügyet a legteljesebb nyilvánosság előtt kezelje a kormány. Erre annál inkább szükség lenne, mert nyílt dolog, hogy az egyik átveendő vasútnál (ez a gyulavidéki) József fő­herceg is érdekelve van s hir szerint erről az oldalról gyakorolnak erős nyo­mást a kormányra. Az ilyen természetű tranzakciókból azonban már éppen elég volt, a további áldozatokat — és éppen az amúgy is küzködő Máv. terhére — semmikép se tartunk indokolhatónak. Az érdekelt vidékek tekintélyesebb lapjai most újra foglalkoznak ezzel a kérdés­sel, melynek megoldasára nézve jogo­san várhatunk végre megnyugtató nyi­atkozatot a kormánytól. — Ahol a tisztviselőket „szeretik". Békésmegye községei között alig van még olyan sanyarú helyzete a segéd­és kezelőszemélyzetnek, mint Tótkom­lóson. A méltányos tótkomlósiak ugy vélik, hogy csak a magasabb állású tisztviselőknek kell élni s ha a többiek fizetésfelemelést óhajtanak, egyszerűen megtagadják, hogy joguk volna ehhez. Ilyen álláspont mellett a törvényható­ság hivatalból rendelte el Bukovszky János és társai községi írnokok fizeté­sének felemelését. Tótkomlós község azonban következetes akar lenni ön­magához s a törvényhatóságnak határo­zatát megfelebbezte. — A békésiek tengeri kígyója Békés 1 községben régóta húzódik már a Fekete­j Körös holt medrének ügye. E meder­ügyben a község pört indított a part­; birtokosok ellen. P o p o v i c s főszolga­bíró ez évi január hónapban megke­reste a községet, hogy a szegény isko­lás gyermekek segélyezésére alapot létesítsen s ezt a kérdést legkielégitőbb formában ugy lehetett volna megol­dani, ha a partbirtokosok által megvál­tatná a község a holt medert s ezt a pénzt az alap létesítésére fordítaná. Erre való figyelemmel a legutóbb tar­tott képviselőtestületi közgyűlés több­sége kimondotta aztán, hogy a pört megszüntetni kívánja. A község eleddig mintegy 6000 koronát fizetett perkölt­ségre s eredményt felmutatni mégse tud. Tehát bármiképpen vesszük is a dolgot, helyesebb, ha a község békés uton intézi' el a holt meder ügyét. — Gyula megint felebbez. Ismeretes olvasóink előtt az az ominózus képvi­selőtestületi határozat, amelylyel Gyula j város megtagadta Hoffmann Fe­j rencné törvényben biztosított mortuálé­; jának kiadását. A város azért nem fo­j lyósitott mortuálét, mert Hoffmann I Ferenc öngyilkossá lett. (!) Ezzel szem­ben a törvényhatóság kimondotta, hogy 1 a mortuálé megtagadása jogtalan volt. ! A város most megfelebbezi ezt a ha­j tározatot s azt állítja felebbezésében, j hogy Hoffmann Ferenc egy ellene folyó fegyelmi eljárás során lett öngyilkossá i s hogy ezen fegyelmi eljárás eredmé­nyeként Hoffmann bizonyára elveszítette volna állását. 1 — Kendertermelés Békésen. A békési kisgazdák P ü s k i István kezdeménye­zésére 230 an kérvényt adtak be Békés község képviselőtestületéhez, amelyben hivatkoznak a miniszternek mult évben a Gazdasági Egyesülethez küldött azon leiratára, hogy a miniszter a kender­termelés terjesztése érdekében hajlandó az egyes községeket a kenderáztatók létesítése körül a legmesszebb menő támogatásában részesíteni s azt kéri' hogy a képviselőtestület vegye fogásába ezen ügyet és kérje minisztert, hogy a mükenderáztí, sitésében őket anyagi támogatásba szesitse. Kérik továbbá, hogy a min55 ter kiküldöttje által választassa ki azt' helyet, ahol a kenderáztató a legkeve­sebb költséggel felépíthető lenne. Ezen fontos ügjnek tárgyalása érdekében 10 képviselő megkérte már a bírót, hogy a képviselőtestületi közgyűlést mielőbb hívja össze. — Erzsébethelyiek panasza. A pálya­udvari hidnak építéséről írván, azt kö­zöltük a mult számunkban, hogy az erzsébethelyiek ós a vasút környékén lakó polgárok panaszos beadványban kérni fogják a községet egy olyan gyalogjárónak kiépítésére, mely a köz­raktártól a Kakas-vendéglőig vezessen Kolpaszky László erzsébethely jegyző arról értesít most minket, hogy ez nem az erzsébethelyiek kívánsága, mert a Csaba-Erzsébethelyen lakó pol­gárok husz év óta egy gyalogjárón köz­lekednek, amely ma is nyitva áll előttük — Egy felebbezós története. Valahány­szor egy-egy állás üresedik meg Békés­megye közigazgatásának területén, föl­szinre kerül Chrisztó Miklós neve mindig. Chrisztó egy időben vármegyénk tisztviselője voít, de sokat betegeskedett, ami azt eredményezte, hogy megvizs­gálták és a hivatalával járó teendők további elvégzésére alkalmatlannak talál­ták. Nem sokkal ezután Chrisztó maga kérte nyugdíjaztatását és ez — munka­képtelenségére való tekintettel — meg is történt. Chrisztó ujabban megint meg­pályázott valami állást, de a kandidáló­bizottság nem tartotta jelölhetőnek őt. Ezt a hatáiozatot a pályázó megfeleb­bezte. A közigazgatási bíróság most azzal küldte vissza az iratokat, hogy csatolják azokhoz a nyugdíjaztatásra vonatkozó aktákat is. — Fegyelmi ügyek Csabán. Megírtuk annak idején, hogy az alispán két csa­bai írnokot, J a n c s ó k Endrét és Albrechtovics Gusztávot hivatal­vesztésre itélt, súlyosabb hivatali mu­lasztások miatt. A két elmozdított írnok­nak felebbezése folytán a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya csak pénzbüntetést szabott ki az írnokokra, akiket visszahelyezett állásaikba is. A választmánynak eme határozata ellen most már a község adott be felebbe­zést, amelyet nemsokara elbírálás alá vesz az illetékes fórum. — Ezüst-lopás a gyulai vasútállomáson. Ehrenfeld Salamon gyulai lakos­nak ezüstnemüje |érkezett hétfőn. Az ezüstöt tartalmazó ládát a teher leadási rak­tárba helyezték. Ezt megtudta D é s i Jakab, aki olykor-olykor a pályaudva­ron végez napszámosi teendőket s az­alatt, mig a munkások a kocsitolatással voltak elfoglalva, felfeszitette a ládát s kilopott abból 18 drb ezüst evőeszközt. A lopást nyomban észrevették s jelen­tést tettek az esetről a rendőrségnek, amely azonnal Désit fogta gyanúba. A rendőrség emberei kikutatták Dési lá­dáját s az ellopott holmik megkerültek. Dési most az ügyészségi fogház lakója. — Kifosztott szarvasi asszony. Nem­rég a vármegye déli részén űzték cigá­nyaink a mesemondást ós kuruzslást. Most pedig Szarvason történt egy ezek­haz hasonló eset. Három cigányasszony beállított K u n t s á k Györgynéhez s

Next

/
Oldalképek
Tartalom