Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-03-08 / 20. szám

10 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908. márc. 8. cégtábla díszeleg. Békéscsabán s általá­ban véve a vármegye egyetlen közsé­gében sincs annyi bank, araennyi túl­sóknak mutatkoznék, de kevesebb sincs, mint amennyinek szükségét látja a min­dennapi élet. Azok a városok bankjai tükrözték vissza leginkább a pénzpiac ingadozó helyzetét, amelyeknek saját vidékükön is érezniök kell, hogy immár túlteng a bankalapítási készség. Nemrég alkalmunk volt foglalkozni a csabai községi takarékpénztár tervbe­vett eszméjével. Mi bárha helyeseljük a községi tőke egy részének ily módon való gyümölcsözését, azért a mai bizony­talan pénzviszonyok mellett a súlyos felelősséget viselő igazgatóság és veze­tőség összeállítása nehéz kérdését is tekintve, talán mégse mutatkozik reális­nak a terv megvalósítását sürgetni. Határozottan helytelenítenünk kell azonban azt a tervet, amely a felvidéki Tátra-banknak fiókot akar felállítani Bé­késcsabán. E tervet a „Paraszt-párt" ve­zetősége és egy csabai ügyvéd, aki ösz­szeköttetésben áll a felvidéki tót-körök­kel, akarja megvalósítani s nem lehe­tetlen, hogy a helyi viszonyok és érde­kek teljes ignorálásával, a Tátra-bank a fiókot valóban fel is fogja állítani. Pe­dig, hogy Békésmegyében s kiváltkép Békéscsabán pénzintézetre abszolúte nincs szükség, ezt a mai pénzintézetek helyzete és üzletköre kellőképpen doku­mentálja. Az uj pénzintézet föl se ve­hetné a versenyt régebbi pénzintéze­teinkkel, amelyeknek különösen egy­része napról-napra erősödik. Verseny­ben mindennek kell lenni s a pénzpiacon leginkább; de a banktultengés, amely különösen egyes vidéki központokban kifejlődött s kifejlődni akar, mindennek inkább nevezhető, csak egészséges kon­kurrenciának nem. S vájjon természetes állapotnak mondható-e az, hogy némely kisebb kereskedelmi jelentőségű váro­sokban kétszer annyi a pénzintézet, mint a közgazdasági és kereskedelmi élet gócpontján? Már pedig Szabadkán például 14 bank van Arad város 6 bank­jával szemben. A bankok túlságos elszaporodását sokban a helyi körülmények okozzák. Egyéni ambíciók, melyek a bankok ál­tal elérhető hatalmat akarják szolgála­tukba fogni, a társadalmi csoportokban bizonyos rejtett célok eléréseért való tömörülése s végül az ügyefogyott spe­kuláció. Csoda-e hát, hogy az ily alapon létesült pénzintézetek egymásután jutnak válságba s ezt megakadályozandó — ott, ahol a vezetés nem céltudatos irányo­kat követ — fúzióhoz folyamodik az észszerűen gondolkozó agy! ? Temes­várról már a második bankegyesülés hire érkezik. Ezt a példát még sok bank fogja követni és ezzel igazolni azt, hogy az úgynevezett törpebankoknak ma már alig van létjogosultságuk s az uj inté­zetekről sem mondhatunk mást. Aradnak a Körösök. A folyammérnöki hivatal jelentése. Veszedelmes vízállás. A beállott gyors olvadás és a napo kig tartott esőzések következtében a Körös-folyók áradással fenyegették Bé­késvármegye községeit. Legnagyobb volt a veszedelem március 3-ikán és 4-ikén, de az esőzés megszűntével a vízállás apadni kezdett. Az áradás Biharmegyében kezdő­dött s az egész Körös-völgyet elöntés­sel fenyegette a viz. A folyammérnöki hivatal jelentést tett a várható veszede­lemről vármegyénk alispánjához, akit arra kért, hogy a törvényes óvintézke­dések foganatosítására minden intézke­dést tegyen meg. Leginkább a Sebes-Körös fenyegette elöntéssel a medre mellett fekvő vidé­ket. Nagyváradon negyedikén hajnal­ban kazdődött az áradás s 131 centi­méterről 156-ra emelkedett a viz. Reg­gelre már 186 volt a vízállás. Körös­1 a d á n y n á 1 389 centiméter magas a Sebes-Körös. Veszedelemtől azonban aligha lehet tartani, mert a meder apadni kezd s mert ennél sokkal nagyobb víz­állásai is voltak Körösladánynál a folyó­nak. így 1881-ben 528, 1890-ben pedig 539 centiméter volt a vízállás. Gyulán folyó hó 3-ikán264, 4-én pedig 358 centiméter volt a vízállás. 1881-ben 564 és 1890-ben 532 volt a viszszint Békésnél a Kettős-Körös 3-ikán 465, 4-ikén 568 volt. 1879-ben 734,1881­ben 716 centiméterre növekedett. G y o m á n a Hármas-Körös 3-ikán 430, 4-Skén 490 centiméter magas volt. Itt a legmagasabb volt a vízállás 1877-ben, mikor is 691 centimétert mutatott. 1879­ben 686 centiméter volt a vízállás. Legfenyegetőbb a veszedelem ma is a Békésmegye határában fekvő Kornádi községnél, ahol az ár nagyon nekifek­szik a gátaknak. Pekanoics Imre, a Sebes-Körös ármentesitő társulat főmér­nöke minden óvintézkedést megtett s a Körös medrének 28 gátját kellő munka­erővel rendelkező őrök figyelik, hogy az esetleges kiöntéseket megakadá­lyozzák. A Berettyó áradása is árvizvesze­delemmel fenyeget. Nagyobb a baj Szeghalom község határában, ahol a Fekete-Körös és Sebes Körös vissza­hatása folytán a Berettyóba feltorlódik az ár. Itt szivattyúval dolgoznak a gá­taknál, hogy a kiöntés elejét vegyék. Általában azonban az áradás nem ha­ladja meg a közepes nagyságot. A Be­rettyót illetőleg Toták Zoltán főmérnök a szükséges intézkedéseket megtette. A Fekete-Körös áradásánál is be­állott az apadás. A szalontai Fekete­Körös ármentesitő társulat jelentése szerint a legnagyobb vízmagasság 628— 700 cm. közt ingadozik. Tegnap délelőtt állandó apadas állott be és estig 2—3 centimétert apadt az ár. A gátakat csend­őrök s a társulat emberei figyelik. Iinminens veszedelem sehol sem fenye­get, s ha az esőzés néhány napig szü­netel, az áradás simán, minden nagyobb veszély nélkül fog lefolyni. Mí lesz i910-ben ? Meg kell kérdezni a parasztpárttól. Már most szervezkednek. Békésmegyéről sokszor és sokan megénekelték már, hogy a rébuszok hazája. Társadalmi és politikai vonat­kozásokban annyi itt a talány, ameny­nyit nem szedhetünk össze egykönnyen hét vármegyében se. A legteljesebb bizonytalanság máról holnapra a leg­világosabban megoldott kérdéssé lett s a legérthetőbb dolgok teljesen érthe­tetleneknek látszanak sok esetben. Hogy ágbogas közéletünk fájára ilyen sokszínű csudák is akadnak, ezt jórészt az a körülmény eredményezi, hogy teljesen érthetetlen, naiv egyéni­ségek mozognak a fórumon s fejükbe szállván a dicsőség, olyan kótyagos önérzettel csapnak a mellükre, hogy a jó istenke menazsériájának nadrágot viselő madárkái ijedten rebbennek széj­jel a közelükből. Ezek a megittasult lángeszek a világegyetem gócpontjainak képzelik önbecses személyüket s divi­náló-tehetséggel a jövőbe „látnak". Meg­jósolják a történendőket s csalhatatlan­nak látszó fölénynyel rántanak egyet az események természetszerű folyamá­nak szekerén. Ilyen figyelemre méltó epizódalakok mellett nem csuda, ha a három év mul­tán bekövetkezendő események félig­meddig már világos perspektívában ál­lanak előttük. Azonban ezt is egy ki­válóan „nagynevű" zseninek köszön­hetjük, aki kincses szellemtarisznyájából időnkint ki-kipotyogtet egy-egy nagyon is értékes jóslatot. E zseni oszlopos tagja a csabai, illetőleg a megyei parasztpártnak s mint ilyen, azt véli magáról, hogy a dirigáló­hatalom az ő kezében volna a leg­imponálóbb. Ennek a hiedelemnek ter­mészetszerű következménye az, hogy mindig többesszámban beszél: — A mi jövőnk ] ... A mi befo­lyásunk! ... A mi főispánunk! . . . stb. stb. Többes számban beszélt a napokban is, amikor ezt a kolosszális kijelentést tette: — Meglátjátok, hogy az 1910. évi megyebizottsági tagválasztások alkalmá­val mind olyan uj tagokat választunk, mint amilyen a csabai polgármester is lesz! ... Hogy a csabai polgármester milyen lesz, arról nem tartotta érdemesnek szót ejteni, mert ez még minden esetre időelőttibb kérdés, mint az 1910-iki megyebizottsági tagválasztás. Ugyan­ekkor kijelentette, hogy csak azért is „megcsinálja a rendezett ta­nácsot" (hm! hm!...), mert a csabai intelligens elemek nem akarják ezt. E „korszakos jelentőségű" kijelen­tésekből megtudjuk, hogy a csabai parasztpárt már most kezd szervez­kedni az 1910-iki megyebizottsági tag­választásokra. Ez a korai szervezkedés minden esetre intelmül is szolgálhatna nekünk, ha nem tartanók célravezetőbb­nek azt, hogy nyárspolgári türelemmel számítgassuk 1910-ig, vájjon hányan hullanak ki addig a glédából s hányan leszünk még életképes erőben 1910-ben ?! a gyulavidéki vasútnál. Weisz Mór lemondott. A protekció jegyében. A gyulavidéki helyiérdekű vasút ügyeiről jóidéig hallgatott a krónika. Ez a néma csöndben elmúlott idő se lássék eseménytelennek. Sőt éppen ez alatt történt az a nevezetes esemény, amely ma már teljes bizonyossággal elejét jelenti egy munkás, eredményes kornak, amelyben nem a protekció, de az arrahivatottság és a jól teljesített munka arányában fogják értékelni az alkalmazottak egyéniségét. Szekér Gyula vezérigazgatónak és Zerkovitz Emil igazgatónak tá­vozásával tudvalevőleg nagy dilemma elé került a gyulavidéki vasút. A hirte­len felvetődött kérdéseket megoldani nem tudták s bár Zerkovitzot nyomban helyettesitették is, de a Szekér helyére vonatkozólag csak átmenetileg határoz­tak akként, hogy az igazgatói teendők — Végre, — fohászkodott magában a nőhódító — végre a karomba zárha­tom ! (Tudniillik nem a szobaleányt, hanem az úrnőjét.) A szobaleány azonban kijött egészen az előszoba küszöbéig, és ridegen ennyit mondott: — Kérem, nincs itthon a nagyságos asszony! Ezzel gyorsan becsapta Kőszály ur orra előtt az ajtót. A szobaleány miután belülről jól be is zárta az ajtót, már rég eltűnt az előszobából, de Kőszály Tibor ur még mindig ott állt a bezárt ajtó előtt, akár a sóbálvány. Végre hiúságában és önérzetében végig sebezve, lehorgasztott fővel, mint a megvert kutya, elkullogott. És méltó haragjában soha, de soha többet rá sem nézett özvegy Bokorkánéra. Még csak nem is köszönt neki, ha találkozott vele. Pedig kár. Mert ha köszönt volna neki, akkor egyszer talán Bokorkáné is leküzdötte volna magában Kőszály Tibor ur iránt ama nevezetes látogatás óta érzett vad gyűlöletét, s nem való­színűtlen, hogy égy gyöngébb pillana­tában mégis csak megkérdezte volna a kiutasított udvarlótól : j — Mondja csak Kőszály, micsoda j arcátlan tréfa volt az magától, hegy — \ akkor a feleségével meg gyermekeivel ! akart betolakodni a lakásomra ? Miféle j eljárás volt ez magától ? És ebből a haragos kérdésből sz'e- j gény Kőszály Tibor egy csapásra meg- \ értette volna a szörnyű valót, hogy j tudniillik ama látogatáskor minő név- i jegyet küldött be a szobaleánynyal a j szép özvegynek. Tudniillik olyan név­jegyet, amelyet egy, az egész családjá- j val tett múltkori látogatása előtt dugott volt a tárcájába arra az esetre, há az illető família, amelyikhez mentek és amelyiket otthon is találtak, netalán nem volna odahaza ós amelyik név­jegyre éppen a családi látogatás kidom­boritása végett a név után, hogy : „Dr. Kőszály Tibor" ironnal még ezt irta volt oda: „nejével és gyermekeivel." Ezzel a famózus névjegygyei jelen­tette be magát Kőszály ur a várva-várt találka idején a szép özvegynél. A Julcsa „szerencséje." Irta: Győrtelepi Gizella. Igenis igy nagy „Sz"-szel! Mivel hogy ez jelenleg élő személyt helyette­sitett, név szerint Szabó Gábort, aki tiszti kocsis volt a József-majori intézőnél ós Szentgyörgy nap előtti csütörtökön annak rendje ós módja szerint meg­kérette Julcsát. Julcsának nem sok biztatás kellett, hogy „igent" mondjon, mert Gábor volt az első legény még az Anna-majorban is. De Julcsa se volt alpáribb, olyan fehércseléd sem termett minden bokor­ban, takaros, szemrevaló, na meg, ami szegény embernél a fő, (a szépséget nem eszik kanállal) dolgos, iparkodó. Már harmadik esztendeje, mióta belsőleány az Anna-majori kasznáréknál s a tekin­tetes asszonynak ugy kedvére tud járni, hogy még a gondolatát is kitalálja. Mondta is a tekintetes asszony nem egyszer : no, ha Julcsának szerencséje akad, nem megy el tőlem üres kézzel. Nem is hiába mondta ezt a tekin­tetes asszony, megvette most Julcsának a suplótot, — négy fiókosat — meg­adott neki egy olyan töltött dunyhát, hogy Biró Panni néne se birta össze­hajtogatni kétrétre. Három hét múlva megvolt a Jul­csáék lakodalma. A Panni néni állítása szerint még kevés olyan lakzi volt a határban, mert ott még az árvagyerek is jóllakott, (Éjfélkor is csigalevest'ettek, móg a cigányok is.) Mult az idő sebesen, már a kukoricá­ban a második kapálást is megtették. A Panni néne jelentése szerint nagyon faintos kis menyecske lett. Kuporitó, ne.n kofás, amely asszonyi tulajdonság tudvalevően nagy veszedelme a pusztai embereknek, mert, hogy a kofás fehér­cseléd elkilózza a lisztet a kofának na­rancsért, meg egyéb haszontalanság­ért, oszt' fertály derekán kibújik a kenyér a hajából, koplalhat a szegény dolgos ember. Azt is biztosan tudja a Panni néni, hogy az ura nagyon szereti, mert a saját két fülével hallotta, hogy mikor napszámosokat hitt a kerülő repcegyüj­téskor, oszt' a Julcsa is ki akart menni, azt mondta neki az ura : De hiszen, le is töröm a derekadat, ha kimész. Azt persze az Anna-majorban senkinek sem kellett magyarázni, hogy annál jobban szereti az asszonyt az ura, minél nyo­matékosabban tiltja meg neki a nap­számba járást. Nem is törtónt Julcsáéknál addig semmi hiba, mig Török János oda nem állott a tanyába sommásnak. Neki nem volt még asszonya és odakóredzkedett Julcsáókhoz kosztérozásra, mert ugy nézte, hogy Julcsa a legtalponjáróbb asszony a majorban. Gábor se ellenezte, hát Julcsa elvállalta a kosztérozást, ugy, hogy Török odaadta az egész kommen­czióját, fizetésképpen. így ment minden a maga rendjón, mikor Gábor valamiért összerugta a sarkantyúját az első igás kocsissal, aki veszekedés közben csak ugy foghegy­ről vágta oda neki: — Neked meg jobb volna, ha a magad portáján széjjelnóznél, ne koto­rásznál mindig a más szemetjébe! Mit gondolt vele a szomszéd, mit nem, azt Gábor nem kutatta, hanem ment be a házba, ahol (mit nem tud a véletlen) Julc3a éppen akkor készítette a kosztos tarisznyájába a kenyeret, sza­lonnát s hogy Török meg bejött a bun­dájáért — éjszakára ki volt rendelre őrségre a repceszérűhöz — hát elbe­szélgettek Julcsávái a nagy szárazság­ról. (Már a kukorica is lesült.) Szabó nem nézett, nem kérdezett ám semmit, csak nekiesett Töröknek és éktelen káromkodással kilökte az ajtón. Hogy Julcsával ketten mit végeztek, azt nem tudni, az asszonyok csak azt látták, hogy Julcsa kiment délben a do­hányos tanyára oszt' estefelé jött elő a sógorával, szekéren. A sógor felpakkolta az ágyat, sup­lótot, meg a négy karszéket (azt is a Julcsa hozta a házhoz), Julcsát maga mellé ültette s azon melegiben elindul­tak az Anna-major felé. Móg Kerekes Örzsi néninek se mondta Julcsa azt se, hogy eb vagy kutya, hát Isten áldjon meg! pedig mindig az ő szónavonójá­val fűtött, mikor kenyeret sütött, meg tavaszszal is adott neki egy szép jórcét ajándékba. Az Anna-majorban Szűcsné éppen a süldőmalacokat etette, mikor meglátta, hogy hozza a sógor Julcsát cakkumpakk hazafelé. Behajtotta a süldőket az ólba, megnézte, nincs-e tojás a tyukkasban, egy patkánylukba a kas mögött egy kis üveget tett, aztán bement a házba, Julcsa éppen a karszókeket törülgette a kötőjével, az anyja megszólította: — Hát te mi dologba gyüttél haza. — Vissza se mik többet, ides anyám, kótfelé vágtuk a kenyeret Gáborral!

Next

/
Oldalképek
Tartalom