Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-06-28 / 52. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 52-ik szám. Vasárnap, junius 28. BEKESMEGYEI EOZLONY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. EI5íizetni bármikor lebet évnegvcdenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAIIaER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Gyula is — szervezkedik. Békéscsaba, junius 27. E héten öröm-mámorban úszhattak a gyulaiak. Hogy is ne, hisz a városok tartották meg amaz értekezletüket, amely anyagi helyzetük javításával foglalkozott. A mi székvárosunk sem hiányozhatott erről az értekezletről. Ez érthető is. Mert ha valahol helyénvalónak látszik a súlyos anyagi helyzet szanálásáról beszélni — leghelyénvalóbb ez Gyulán, amelynek pótadója maholnap betemet minden multat s minden jövendőt. De nemcsak Gyula város látja és láthatja helyénvalónak a szervezkedést. Ugyanezt az utat járják többi városaink is, amelyek egytől-egyig közel állanak az anyagi és erkölcsi csődhöz. Elvitázhatatlan valóság, hogy városaink visszamaradásának egyik legfőbb oka nehéz pénzügyi helyzetükben keresendő. Mig az állam a városokat nagyon is sok oldalról igénybe vette az állami funkciók teljesítésére s ezzel ujabb és ujabb terhet rótt a polgárságnak vállaira, addig elmulasztotta a gondoskodást arról, hogy megfelelő pénzügyi források nyíljanak meg. A városok polgársága tehát a nagy vagyoni megterheltetés folytán elzárkózott attól, hogy a közigazgatást kezükben tartó tisztviselőket oly anyagi javadalmazásban részesítsék, hogy gond nélkül, teljes erejüket szentelhessék hivatásuknak. De ezenfelül, ha voltak is tisztviselők s akadtak is a polgárság körében egyének, kik a város fejlesztésére hatékonyabb politika megteremtését sürgették s ezért harcba szállottak: küzdelmük meddő volt, felhívásuk süket fülekre talált, mert a magas pótadók által máris túlterhelt lakosság ujabb áldozatokra nem volt hajlandó s nem is volt képes, úgyannyira, hogy még akkor is, midőn igazán szükséges, közhasznú intézmények felállításáról, sőt feltétlenül a köz számára jövedelmező vállalatok létesítéséről volt szó, a polgárok idegenkedtek az újításoktól, mert a jelen túlságos terheiért nem kívánták cserébe a jövendőnek gyermekeik számára megérendő gyümölcseit. A városok mozgalmának már ténybeli eredményei vannak. A parlamentnek városokat képviselő tagjai szeretettel karolták fel e nagy nemzeti ügyet s a kormánynak már olyan két, a közel jövőben megvalósuló igéretét nyerték ki, amelyek ezeken a súlyos bajokon hatékonyan segíteni fognak. A városi tisztviselőknek már tarthatatlan anyagi helyzete rövid idő alatt szanálva lesz. De a városok súlyos pénzügyi helyzetén és zavarain is segíteni fog az állam részéről egyes közjövedelmeknek a városok részére leendő átengedése. Gondja lesz a törvényhozásnak arra is, hogy ez a segedelem mindkét irányban intézményszerüleg, törvény által biztosíttassák s ne a változó kormányok kénye-kedvétől tétessék függővé De amidőn az állam megteszi a városokkal szemben kötelességét s ezzel megkönnyíti a városok polgárainak, hogy széleskörű autonómiájuk keretében — annak csorbittatlan fentartása mellett — a modern és nemzeti irányú haladás utján erőteljesebb mértékben fejlődjenek: a városok egész közönségére s első sorban azok tisztviselőire és a vezető emberekre hárul a nemes feladat, hogy a nemzet jogos várakozásának minden tekintetben megfeleljenek. Mindent az államtól ,várni nem lehet és nem is szabad. Éppen azért biztosítanak törvényeink a városoknak tágkörü autonómiát, hogy annak keretében és védelmében az egészséges és biztos fejlődés létfeltételeit és eszközeit önmaguk, saját hatáskörükben állapítsák meg. Szorgos és elsőrendű kötelességük lesz tehát — s ezután kifogásként az állami megterhelésre nem hivatkozhatnak, — hogy a közhasznú, modern és szociális reformok alkotásával a városi lakosság javát az eddiginél sokkal hatékonyabb arányokban előmozdítsák. Az adminisztrációnak javítása, gyorsítása, a túlságos bürokratizmus kiirtása, népjóléti intézmények létesítése, a lakosságnak olcsó és egészséges élelmiszerekkel való ellátása, csatornázás, szegényügy rendezése és még számos közérdekű és közhasznú intézmény létesítésének gondja hárul városainkra. Mindezeknek megvalósítása bizony sok pénzbe kerül, de számos oly pénzforrás áll a városok rendelkezésére, amelyekből eddig egyes élelmes vállalkozók nagyon bőven merítettek. Ezen közérdekű és gyümölcsöző vállalatok városi kezelésbe veendők s jövedelmük közcélokra fordítandó. Ezeknek az intézményeknek létesítése természetesen alapos tanulmányt igényel. De szükséges az is, hogy az egyes városok a helyi viszonyok figyelembevételével ugyan, azonban bizonyos mérvű közös és harmonikus együttműködéssel haladjanak. Ne ötletszerűség, kapkodás, hozzá nem értés, hevenyészett alkotások jellemezzék városi közintézményeinket s azok létesítésinél ne a klikkek érdekei elégíttessenek ki. Ezért igen helyes, ha a városok vezetői a városok között szorosabb kapcsolatot teremtenek, állandóbb szervezkedést és egyesülést inaugurálnak, hogy igy állandó összeköttetést fentartva, közös erővel munkálkodjanak. Legalább is évente kongresszust tartva, a községi élet szükségleteit, az azok kielégítését célzó intézményeket, azoknak előnyeit és hibáit megtárgyalva, egymást a tapasztaltakról kioktatva, egészítsék ki ismereteiket. A gyulai kötött-iparárugyár uj testvértelepeWeisz Móré az érdem. Az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárugyár temesvári gyártelepét tegnapelőtt mutatták behivatalosan a Herte1 e n d y Ferenc főispán és T e 1 b i s z Károly dr. polgármester vezetése alatt megjelent városi bizottsági tagoknak. A gyár most már teljes üzemben van ós 260 munkást foglalkoztat, akik a közegészségügy minden követelményének figyelembevételével berendezett tágas termekben végzik munkájukat. A gyár egyáltalában nem hat a gyárak megszokott jellegével a belépőre. Inkább egy csendes üdülő helynek látszik, parkirozottéés pázsitozott nagy terjedelmű udvarával, szellős termeivel, amelyeket a nap heve ellen függönyök védenek. A termekben mindenütt szinte aggályos a tisztaság, sehol egy csipetnyi por, a csend egyaránt általános mindenütt. A gyár vezetésének minden szála Weisz Mór vezérigazgató kezeiben egyesül, ki tapintattal, éles előrelátással vezette át a temesvári gyártelepet is a kezdet nehézségein. Kiváló szakértelemmel áll ebben segítségére S i 1 b ers t e i n Izidor gyárvezető és P o 1 k e Békésmegyei Közlöny tarcáJa. A kantinos leány. Szitál az eső halkan odaki, Idebe szótlan, álmos unalom . . . Cirmos felhők megeredt könnye Itt kopogtat rám az ablakon. És a lelkembe rajzolódik Megannyi fény, megannyi árny, S valahogy az eszembe ötlik Egy kantinos leány. Kriptaszerii, szűk, sárga kaszárnya, Ahova napfény sohase téved... Volt mégis egy halvány virága, Fehér rózsánál szebb, fehérebb .. . Sok szomjas sóhaj ott pihent meg Leomló dús aranyhaján, Kaszárnyanóták lelke ő volt A kantinos leány. És jött egy nap. Szebb volt mindannyinál. Amilyen egy van életűnkben csak, Amikor a szemekben tűz ég S piros rózsák nyilnak, bomlanak .. . Merengett a komor kaszárnya Szerelmes, lágy dalok szaván, Akkor tanult szeretni szivből A kantinos leány. A langendorfi nagy pavillonban Szálltak a szilaj, táncos ütemek... Ott kezdődött... Az aranyharmat Titkon a szivét ott este meg. ... Fázós forróság futott végig A könnyű kis batiszt ruhán S a táncba szinte beleszédült A kantinos leány. A köhögés... ott kezdődött az is A langendorfi nagy pavillonban. ... Felhő takarta be a hajnalt. Feketeszárnyu, bús, iromba ... Kacagás kedve ott fagyott meg Vékony, vértelen ajakán, Sok víg dalát mig elfeledte A kantinos leány. I Szitál az eső halkan odaki, Idebe szótlan, álmos unalom ... Valahol, a szerb Dunaszélen Temető van a domboldalon ... Kavicsos, kicsi homoksírok, Virágkoszorús mind a hány, Arra ment fényes üveghintón : Egy kantinos leány. Kató Jóiaef. Amorette. - A ,,Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — 1 Irta: Fehér Jenö. Egy lovat hivtak Amorette-nek. Egy karcsú, világosbarna, selyemszőrü lovat, amely csupa ideg volt. Egy pillanatig sem maradt nyugton. Hol a lábait emelgette, hol a nyakát forgatta, hol a farkát csóválta. Amorette-nek Csorbay báró keresztelte el, mert mikor a ló a kastélyába került, az első dolga az volt, hogy kiszakította magát a lovászfiú kezéből és sziláján nekiugrott a kerti gipsz amorette-nek, amely ezer darabra törve hullott a virágágyak közé. — Az amorette! — kiálltotta ijedten a báróné. Miié a báró csetintett egyet a nyelvével. — Az amorette meghalt, éljen Amorette ; Ez volt a szilajvérü paripa keresztelője. A lovászfiú két héten keresztül minden reggel másfélóra hosszat ülte meg Amorettet, hogy kissé ráncba szedje. A tizenötödik napon a bárónak kedve kerekedett kilovagolni rajta. És egy fél órával később összezúzott koponyával hozták őt haza. Amorette ugy odavágta egy éles szikla tövébe, hogy az agyveleje kiloccsant. Harmadnapra eltemették. A báróné, aki mindössze huszonhárom éves volt, amikor özvegyen maI radt, a tragikus eset után mintegy fól| esztendeig utazott a külföldön. Egy nőrokonával bebarangolta Itáliát. Bánatosan merengett a szicíliai partokon egykét könnyet hullatott a Földközi tengerbe, amikor a hatalmas gőzös Afrika felé röpítette és mikor spanyol földre lépett, az arcszíne már visszanyerte régi üdeségét. Nizzában már mosolygott, amikor pedig haza érkezett, szebb volt mint valaha. Egyenesen a haza utazott. A családi kripta ajtajában, férje oszladozó temete lölött rövid imát mondott, azután végig sétált a kertben, ahol éppen rózsákat nyesegetett a kertész. A báróné néhány pillanatig szótlanul nézte a hü szolgát. Azután hirtelen ezt kérdezte: — Mi történt Amorette-tel ? — Le kellett volna bunkózni, méltóságos asszony, azt a bestiát, de hát... nem kaptunk rá engedelmet... Ott van az istállóban. . Ugy tudom, hogy a szomszéd birtokos alkuszik rá ... — Ki az ? — Szentjóbi nagyságos ur. Hogy nem félti a bőrét ettől az álattól! . .. — Legjobb is lesz, ha eladjuk. Nem akarom többé látni azt az állatot! — tette hozzá halkan a báróné. Rövid csend következett. Az emlékek árnyéka suhant végig nesztelenül és komoran a kert fái között. — Mondja meg az ispánnak, hogy adja el azt a lovat... — mondotta végre a báróné és lassú léptekkel fölment a kastélyba. Másnap Amorette már a Szentjóbié volt, a szomszéd uradalom fiatal uráé, aki a terjedelmes birtokot röviddel azelőtt örökölte a nagybátyjától. Szentjóbi attasé volt a párisi nagykövetségen, amikor hírét vette a nagybátyja halálának. A testamentum őt tette meg általános örökösévé. Síivesen szakított eddigi pályával, amelylyel^kezdettől fogva nem nagyon szimpatizált. Amikor Amorettet uj otthonába vezették, Szentjóbi gyönyörűséggel nézte a tüzes állatot. Másnap reggel már fölnyergeltette és útnak indult vele a sárréti erdő felé. Lassan ügetett a virágzó, illatos ákácok alatt a Szűz Mária szobráig. Ott ketté vált az ut. Szentjóbi balra nógatta a lovát, de hiába, a makrancos állat jobbra tartott. Ostorcsapás, sarkantyuzás hiába való volt. Amorette nem tágított. Végre is a gazdája volt kénytelen engedni. — Amorette tehát jobbra vitte a gazdáját; búzaföldeken, kukoricáson keresztül vágtatott, majd letért az országútra, még egy-kettőt kanyarodott s néhány perc múlva megállott a Csorbay-kastóly ráncos kerítése előtt. Szentjóbi idegenül nézett szét. Majd rövidebbre fogta a kantárt és az ostorával nagyot húzott a ló büszkén iveit nyakára. Amorette fölágoskodott. E pillanatban halk sikoly hangzott a kastély erkélyéről. Szentjóbi csodálatos ügyességei megfékezte a páripát s aztán kíváncsi szemmel nézett fel az erkélyre Egy fekete csipkeruha tűnt el az erkély ajtajában. Ideje se volt gondolkozni azon, hogy kinek az ajkain rebbent el az aggódó sikoltás, amikor megnyílt a kertajtó ós egy inas lépett ki rajta. — A méltóságos asszony kéreti a nagyságos urat, tessék vigyázni azzal a lóval, mert nagyon szeszélyes és szilaj. Szentjóbi leszállt a lóról. — Mondd meg őméltóságának, hogy köszönöm a figyelmeztetést. Aggodalma mélyen meghatott. Azzal kantáron fogta a lovat s elvezette az országútig; ott fölült rá és haza lovagolt. Másnap reggel újra nyeregbe ült. Ezúttal szabadjára engedte a lovat. Menjen, amerre akar. Ő maga cigarettára gyújtott és elmerült gondolataiba. Egyszerre fölpillantott. Amorette megint csak ott állott a Csorbay kastély kapuja előtt. Közel a kapuhoz, kényelmes zsöly-