Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-06-07 / 46. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 46-ik szám. Vasárnap, junius 7. BEEESHEBTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éunegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKEI.? BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKT JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések v és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Uj idők. Békéscsaba, junius 6. Újra itt van a rózsát fakasztó piros pünkösd, a meleg napsugár, pacsirtaszó; mindaz, ami az életnek szép oldalát fordítja sóvár szemeink elé, mert a természet mindig ugyanaz marad, igaz és szép és jó. Csak az embernek van a kiváltsága, hogy föléje kerekedni törekedjék, bár benne gyökeredzik: előjoga, de amelyet megelégedettségével és boldogságával fizet meg, mely a sürü botlások keservét a dicsőség hideg ragyogásával próbálja feledtetni. Vagy nem olyan kor szakadt ránk most is, amely értéktelenné teszi mindazt, amiért eddig lelkesedtünk? Eddig jártunk-e álutakon, vagy most tévelygünk? Ki mondhatna erről bizonyosat?! Csak azt érezzük, hogy a végzet ereje hajt előre, hogy bekellett következnie az átmenetnek az ismert régiből a titokzatos újba, hogy mindaz, amivel a vergődő értelem kiséri, egy kavargó porfelhő, melyen keresztülhatolnunk csak a nemesebb ösztönök delejtüjének segítségével lehetséges. Nem a Nietsche-féle jövő emberének karján; mert a jelen azé, s ha tőle függ, ez a vigasztalan jelen nem lesz | egyhamar szívesen feledett múlttá. „Én I vagyok az erő", hirdeti büszkén s vakmerőn ellöki magától azokat a formákat, melyek közt eddig érvényesült. „Az erő csak forma", hirdeti a mult embere, s mi több, meg is mutatja. A tömeg, a társadalom nyomorultjai s a maradiság fanatikusai a késhegyig menő harc jelszavát harsogtatják s félrelökik az útból, akik más eszközöket ajánlanak a sürgős létkérdések megoldására. Végképp lehanyatlik a „fair play" napja. Vagy eltaláljuk-e az aranyos középutat a gazdasági kérdésben, nem állanak-e ebben is a vetélkedő pártok ellenségekü! egymással szemben, akiken nem fog már a meggyőző érvelés, mert a küzdelem hevében a józan, igazságos mérlegelésre nincs többé képesség ? Agrárérdekek iránya a mercantilisek rovására előtérbe nyomulnak s az ipar- és kereskedés oly nehézségei közt, melyeknek láttára a régi jó idők emlegetése már nem üres szó. Pedig az utóbbiak emelkedése elsőrendű létkérdése az országnak s föltétele azon aspirációk teljesülésének, melyek az egész politikai helyzetet dominálják. Micsoda értékek lehetnek azok, amelyeknek a kedvéért ebben a kérdésben a megoldáshoz nemhogy közelednének, de sőt távolodnak tőle az intéző tényezők? Hogy senki se hozza tisztába, micsoda célja is van az amúgy is nehéz helyzet ezen összezavarásának, az a körülmény minden egyebet képes lehet fölkelteni, csak nem bizalmat a jövőbe. Mintha minden arra esküdt volna össze, hogy az összeegyeztethetlenségek számát, mely ugyancsak tekintélyes közéletünkben, inkább szaporítsa, mint kevesbítse. Aztán a kulturai fölény van odaírva a nemzeti állam kiépítése munkásainak zászlajára s millió kéz hangyaszorgalommal dolgozik e magasztos és jogos eszme szolgálatában. De a társadalmi válaszfalakat azért csak magasítjuk, sőt ha nincsenek valahol, sietünk emelni. Csuda e aztán, ha a nemzetiségi mozgalom mérges kelevényekben üt ki. A cél és eszközök közötti incongruentia ebben is tisztázatlannak tünteti föl a helyzetet. Erők állanak elő, melyekkel nem számoltak, melyeket nem sejtettek, akik a válságok éveit fölidézték, melyek számadásaikat megoldhatatlan problémákkal | rakják tele. Pedig a célt őszintén nem I akarni, lehetetlen minden magyar emberre nézve. A helyes eszközök is ismeretesek és könnyen szaporithatók s alkalmazzuk is, de semmi sem akar ugy sikerülni, mint a hogy kellene, mint a hogy várjuk ; szerencsétlenebbé lett a kezünk, mint a milyen eddig volt ? Da el ezekkel az ünneprontó gondolatokkal 1 A bizonytalanság fojtó ködét zavarja el lelkünkből a nyár, sajnos, nagyon is forró szellője. Abnormitást észlelhetünk az időjárásban, 1 éppen ugy a társadalmi élet érverésében is. Ámde ennek az anyaföldnek őstermő ereje és a törvényszerűség biztatnak minket, hogy a virulás nem maradhat el. A keservek kálváriája vezet a megdicsőülés felé. A kettő öszszetalálkőzik, s a boldogulást biztosító önállóságunk elfelejteti, hogy poklokra kellett szállanunk. Kérdések igazi felelet nélkül. A „Békésmegyei Közlöny" számára irta: Benka Gyula. Szereti közönségünk a monológot ? Magamban kezdek elmélkedve beszélni. Talán kevesen hallgatnak reám. Lehet azonban, hogy a reám hallgató kis csoport, folytatja majd magában azon feltolakvó kérdéseket, melyek sok tekintetben ellentétbe hoznak bennünket a mai közélet sokféle bajaival, melyektől legtöbben sokkal inkább félnek, sem minthogy e kérdésekre igaz feleletet keresnének, vagy kaphatnának. Ezek a katonaügyre vonatkozó kérdések. Miért tartják fenn az államok a drága fegyveres békét, mely jobban felemészti a nemzetek életerejét, mint sok véres háború. Az állami szervezetbeu együtt élő gondolkodó emberek közös meggyőződése az, hogy a háboritlan tartós béke a népek és nemzetek anyagi gazdagodásának, művelődésének s minden néven nevezendő boldogulásának feltétele. Hajdanta mondogatták ugyan: „békét akarsz? Kósdts háborút!" Mi azonban tudja mindenki, hogy a háború rosszabb a dögvásznél, mely virágzó nemzeteket elemészt. Es mégis a legtöbb állam a hajdan korból végzetesen reánk szakadt azon felhivást követi, hogy a fegyveres béka alakjában híborut készit. Hiába való minden Haagai béke-congreszszus, eredménytelan fejedelmek és diplomaták gyakori találkozása. A véres kard ott lebeg a nemzetek felett s a militárizmus szertelen túltengése megnehezíti és csaknem lehetetlenné teszi a nemzetek vagyonosodását, művelődését, iparát, művészetét és zavartalan erkölcsi fejlődését. Miért nehezedik reánk végzetes szerencsétlenség gyanánt ez a drága fegyveres béke ? * Nem lehetne-e a haderőt egyszerűsíteni, tervszerűleg leszerelni s a nemzetek szerves életébe oiy módon beleilleszteni, hogy ne tüske gyanánt fájó sebet okozzon, hanem a nemzetek vérkeringésének alkotó részévé váljék ? Ha már annyira nera nélkülözhető az államok mai fegyveres békéje s a katonaságra oly nagy szükség van, mint Békésmegyei Közlöny tárcája. Hiába várlak... Ködös, hideg, sötét az éjfél; Az égnek nincsen csillaga. Denevérek fakó csoportja Röpköd, imbolyg ide s tova. Fel-feltámad borongó sejtés; A lázas szívnek nincs nyugalma. 5 hogy felszakítom ablakomat — És kinézek egy pillanatra : Ugy rémlik : künn ott téged látlak... Várlak ... A néma, szent, halotti csendbe Belézokog az éji szél. Valami nagy tragédiáról, Valami holt üdvről beszél. . . Meg megremeg a gyertya lángja. Kisértet jár kicsiny szobámban. S én eszmék nélkül, néma vágygyal, Égető, bús szerelmi lázban Vergődve esdeklek utánad; — 5 hiába várlak ... B Bagossy Kálmán. A beragasztott kép. Irta: Mányiné Prigl Olga. A kis szalon egyik fantasztikus zugában nagy japáni legyezők, csipkés levelű páfrányok közé voltak csoportosítva a fényképek festői elrendezéssel. Fehér vállú' asszonyok, kiknek szeme versenyt ragyogott gyémántjaikkal, könnyű estélyi ruháikban, bűvös-bájos mosólylyal ajkaikon. Ábrándos nézésű fiatal leányok, tarkitva egy-egy vasalt ruhás, cilinderes gigerlivel, - csipkebóbitás bébék, amoretteknek maszkij rozott fiúcskák. Kissé hátrább, nagykeI retes képen pezsgőző kompánia. Magasra | emelik rajta a karcsú poharakat, — ka; cag egyik, a másik is. Furcsa fehér I folt világit a szögletében, hosszú, véí kony alakot takar a ráragasztott selyempapiros. A kis Bekényné ép most kapta le róla a szemét s neki jól álló kecses borzongással súgja oda a társnőjének: — Emmi, hogy nem pusztítja el ezt a képet egészen. A szegény Léky olyan rajta, mint egy kisértet... — No csakugyan, igazán bizarr gondolatjai vannak Emminek. Bekényné félig lehunyta szemét s hátravetett fejmozdulattal szorítja öszszébb keskeny szájszéleit. Szinte látszanak az apró gyöngyfogai, a mint ajakába harap. A teát szervírozták apró asztalkákon s engem a büszkélkedő Gál Gusztival osztottak együvé. Mint vidékinek, nekem adták az elsőbbséget. — Mondja csak, — kérdeztem tőle hirtelen, — miért ragasztották be azt az alakot, azon a vidám képen ? Heccből, vagy valami jelentősége van ? Gál Guszti elkomolyodott. — Szomorú történet, nem ide való, — mondta rendesen. Szörnyen dolgozott be nnem. a kíváncsiság : — De mondja el, kérem .. . — Maguk lányok mind ilyenek, nem tagadhatják meg nemüket, — felelte s halkan szörpölgette a teáját. — A szegény Léky, — kezdte utóbb, — talán olvasott is akkortájt a lapokban a városi banksikkasztásról ? Nagy port vert fel abban az időben. — Ah, — emlékeztem vissza, — a ki meglőtte magát ? Gál Guszti intett a fejével. — S ha ismerte volna milyen fiu volt! Gavallér volt minden izében, ahány asszony, leány, mind bolondult utána. — S aztán ? ... A sorsát senki el nem kerülheti. Ha Léky gavallérnak született is, ki tehetett róla, hogy a fizetése csekély volt hozzá. Pedig a világ követelte a gavallért minden áron, és most meg követ dobnak rá s az emlékét is eltörülik. Rongyos három forinton kezdte előbb, rovatot vezetett róla pontosan. Fokról-fokra haladt tovább, mert az aféle pénz olyan, mint a lavina, egyre többet sodor magával. Mig utóbb napfényre nem kerül minden. — S maga is elitéli ? Gál Guszti komoly meggyőződéssel ejtette ki: -- Nem. A társaság zsibongott. A fiatal hölgyek felváltva zongorához ültek, Gál Gusztit Bekényné intette magához. Az aztán ugy elfoglalta, hogy hozzám se « juthatott többé s nem diskurálhattunk tovább a szegény Lékyről. Másnap délre tervezten elutazásomat. De azon este váratlanul még egy csomó vidéki vendég érkezett s a külömben tág lakás tömve volt. Szinte borzongás futott rajtam keresztül, hogy a nagynéném számomra a kis szalont rendezte be hálószobának. A lámpát nem is mertem eloltani, csak lecsavartam kissé. Szüntelen Léky járt eszembe százféle alakban. Láttam kiterítve fej nélkül, majd a kétségbeesés őrületében. Szép, szenvedő arca volt, később lázas, szerelmes tekintete. Tüzes lehelletét éreztem az arcomon s nem mertem megmozdulni. Félve nyitottam fel a szememet. A kis szalon selyemdrapéiiás csipkefüggönyein kísérteties fénynyel szűrődött be a hold sugara, küzdve a lámpa gyér világosságával. Sötét árnyékot rajzolt a csipkés páfránylevél, mint valami sírkoszoru halottak éjszakáján. Kis, fénylő, kerek tárgyon rezgett utóbb s homlokomon izzadságcssppek verődtek ki a félelemtől. Gyorsan fölcsavartam a lámpát s magamra kaptam a ruháimat. Reszketett minden tagom s csak ledobtam magam egy fotelba. Valahány rém-mese, mind eszembe jutott. Az elátkozott vár-termek falain megmozdult ősök képei, amint komoly, méltóságteljes arccal lépnek ki a kertből, — suhog a ruhájuk selyme. Majd a kandallók története, — mert azon ke

: resztül is nagyon szeretnek a szellemek megjelenni. Átsuhannak a lángon, az ő testüknek nem árt, csak még fehérebaz étvágyat és a testsúlyt, megszűnteti a • köhögést, váladékot., éjjeli izadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza Jtj* ellen 62ámtalan tanár £s örvös által naponta ajánlva. Jj* Minthogy értéktelen utánzatokat is kinálnak, kérjen mindenkor „Roehe* eredeti csomagolást. F. HoffmannLa Roche & Cie. Basel (3?ájc.)