Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám
1908-04-30 / 35. szám
Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 35-ik szám. Csütörtök, április 30. f BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre S kor. Negyedévre 3 kor. EI3fizetni bármikor lehet éunegyedcnbelül Is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Egy bűnpör aktáihoz. Békéscsaba, április 29. Ez a hét nálunk a nagyszabású igazságszolgáltatási szenzációk viránykora. Az egyik bíróság egy borzalmas rablógyilkosságnak tettesei fölött Ítélkezik. Válogatott iszonyatok, vadállati gazságok véres jelenetei, bestiális sötétségek vonulnak fel beláthatatlan sorban a magyar igazság ítélőszéke előtt. E rettenetes bűnpör érdeme voltaképpen egy Európaszerte jelentős szociális, illetve civilizatorius probléma: a kóbor-cigánykérdés. Mint a pusztitó, nagy járványok előmozdítják a közegészségügyi viszonyok javulását, megfelelő védelmi reformok, óvatossági intézmények létesítését, azonképpen szeretjük hinni, hogy ez a szörnyű cigány-szenzáció serkentőleg hat a belügyi kormányra a cigánykérdés megoldásának ügyében. Ez a pör csak egy sürgető bizonyság és érv amellett, hogy ezt a kérdést nem szabad, és saját biztonságunk érdekében sem szabad, tovább is megoldatlanul hagyni. A másik, szintén nagystílű igazságszolgáltatási dráma: aPolónyi-Lengyel ügy. A becsületét keresi egy, tehetségeinél, SZÍVÓS akaraterejénél és törhetetlen energiájánál fogva nevezetes szereplője az országnak. Kell keresnie, mert támadója, a parlamenti tenorista, a vadászkutyának ösztönével az inába harapott s még akkor se bocsájtotta el, mikor kiráncigálta őt az igazságügyminiszteri székből. Hát mi lesz ebből a pörből? Sikerül Polónyinak bebizonyítani a maga vitatott igazát ? Végeredményben mit ér el vele? Azt az egyéni integritást, ami a közéleti vezérszereplésnek elengedhetetlen előföltétele, a maga karcolástalan épségében nem szerzi vissza számára, nem még maga az utolsó ítélet sem. A Lengyel Zoltán elitélése vagy fölmentése szintén nem lényeges alkotó eleme a kiszolgáltatott igazságnak. Ha bűnösnek mondja ki az esküdtszék, vájjon lehet-e olyan zord, az inquizició sötét borzalmaira emlékeztető ítéletet hozni fölötte, mely az elkövetett becsületgyilkosságért a sértettnek s a félrevezetés útján megbántott közlelkiismeretnek szatiszfakciót nyújt? Bizonyára nem. A megtorlásnak legkezdetlegesebb formája a lynch. A tetten kapott bűnös felett nyomban Ítéletet ül a közvélemény s végre is hajtja azt. Itt a közlelkiismeret a garancia aziránt, hogy az ítélet az igazi bűnt sújtja, mert az emberek egyenként lehetnek a legveszedelmesebb söpredék is, de tömegbe állva, mindenkor bizonyos ethikai magaslatra emelkednek. A tévedés a tanult, törvényesen konstituált bíróságoknál sincs kizárva. A hivatásos biróság mellett az esküdtbiráskodás éppen erre nézve akar kjrrektivum lenni, hogy a közlelkiismeret védő paizsa alá helyeztessék az itélet. Mindazok közt az egyszerű, vagy bonyodalmas, de emberi észszel, célszerűségi szempontból kitalált konvenciók közt, melyek a zóon politikon társas együttélését szabályozzák, nyilván a legkényesebb természetű, legfinomabb szövésű : az igazságszolgáltatás. Az ember némi oknyomozó töprenkedés után rájön, hogy egy igazi bíró tulajdonképen meglehetősen azonos természetű közéleti funkcionárius egy igazi pappal. Kezében élet és halál, emberek, családok jóléte vagy tönkrejutása s a törvény ingatag, fogyatékos támasztékán tul nincs más segítőtársa, mint a tulajdon belső birája: a lelkiismeret. Az ítéletnek valójában birói ihletből kell származnia. Pusztán a ténykörülmények, bizonyítékok egybevető latolása nem elegendő kezesség arra, hogy a birói végzemény csakugyan az igazságot szolgáltatja ki az azt kereső jogos magánérdekeknek, vagy megsértett jogrendnek. Épp ezért a Polónyi-Lengyel pörben is nagy kíváncsisággal nézünk az itélet elé, amelynek irgalmatlanul le kell csapnia a bűnösre, mint ahogy az is összetévesztette a kutyaösztönt az emberi tulajdonokkal. 1 . - • 1 1 Közgyűlés Gyulán. (A házeladások ügye. — Duttkay kap és mégsem kap nyugdijat. — Mi lesz a villamos társasággal? — Apróbb ügyek) Kedden délelőtt tartotta meg Gyula város képviselő-testülete azon közgyűlését, amelyről mi már hirt adtunk lapunknak előző számában. A közgyűlés iránt meglehetős érdeklődés mutatkozott, amit annak kell betudni, hogy a tárgysorozatban fontosabb dolgok is szerepeltek. Ezek közé tartozik elsősorban a város tulajdonát képező házak eladásának kérdése. Amint ez olvasóink előtt is ismeretes, azzal a kérdéssel foglalkoznak már régebben gyulai polgártársaink, hogy eladják a csak üok költséggel fentartható ós keveset jövedelmező városi házakat ós az igy kapott összeget ahhoz a tőkéhez csatolják, melyből az uj városházát épittetik föl. A közgyűlés hozzájárult ehhez a tervhez és kimondotta, hogy a házakat nyilvános árverésen fogják eladni, kivéve a tejszövetkezeti épületet, a „Nap" épületet és a józsefvárosi hid melletti épületet, amelyet árverés mellőzésével adnak el. Duttkay Béla volt polgármester ügyében kimondotta a közgyűlés, hogy folyósittatja Duttkaynak a megállapított nyugdijat, de abból a biróilag letiltott részt levonja s a fenmaradó összeget pedig mindaddig visszatartja, mig Duttkay nyugdíjhátraléka teljesen letörlesztve nincs. Ez a bölc3 határozat telhát kielégíti a kecskét, de ugy, hogy a káposzta is megmaradjon. A villamos társasággal kötött szerződés felbontását kimondandó pör folyamatba tételét nem javasolta a tanács. Nem javasolta pedig azért, mert a pör kimenetele kétséges volna s mert maga a tiszti ügyész sem véleményezte ezt. A közgyűlés vita nélkül tette magáévá a tanácsi javaslatot, amit az a körülmény is elősegített, hogy a szerződés felbontását írásban indítványozó városatyák egyike sem jelent meg a közgyűlésen. Ezután kiutalta a közgyűlés S a 11 Béla neveltetési járulókát és teljesítette G u b i c z a Károly volt napidijasnak azon kérelmét, hogy a részéről befizetett nyujdijösszegek kiutaltassanak. — Több jelentéktelen ügynek letárgyalása után a közgyűlés véget ért. Békésmegyei Közlöny tárcája. Levelem jött... Levelem jött, kedves levél, messzöirl, Már külseje elárulja, hogy kitől, Kusza írás, sok közte a nagybetű, Csaknem minden sora ilyen kezdetű ... De annál is több benne a szeretet, Mert hisz' anyám küldte ezt a levelet, írja szegény, ugy szeretne látni már, Mert felőlem nagyon sok rossz álma jár... Nincs-e bajom, betegségem ? kérdezi, Kell hogy legyen, ő ugy sejti, érezi. írjak mindjárt, nyugtassam meg kételyét, S megírjam, ha akármi nagy baj is ért. .. Hosszan nézem, olvasom e sorokat... És mintha köny mosott volna el sokat... Bizony, bizony, édesanyám könnye volt, Attól esett írásában ez a folt. S amint nézem sokáig a sorokat, Egy köny futja végig halvány arcomat, Odacseppen azokra a foltokra, S ölelkeznek azok helytt, ki ontotta. ... Megírom a válaszoló levelet, A kérdésre, melyet anyám felvetett, Nincsen bajom, édesanyám, légy nyugodt, Rossz álom volt a te álmod, hazudott... Ráca Sándor. A komédiás. Irta: Vértesy Gyula. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — A vizsgálóbíró rágyújtott egy szép, sárga trabukóra és odaszólt az írnoknak : — Nem kell mindent belevenni a jegyzőkönyvbe, amit ez a komédiás összefecseg. Csak a lényeget. — De kérem, tekintetes uram, épp ez a dolog lényege! Nem menteni akarom én magam. Csak azt akarom, hogy megértsók az urak, miért öltem meg a feleségemet. — Hát beszéljen, bánom is én! — Csodálatos teremtés volt ő, bíró ur, nagyon csodálatos. Máig sem tudom, hogy mi volt: angyal-e, ördög-e ? A teste talán mégis az ördögé volt. A lelkébe nem láthattam bele. Mikor kirepült a testéből azon a kis nyíláson, amelyet az én késem vágott hófehér mellén, még akkor sem láthattam. „Most se tudom, fehér volt-e, vagy fekete? Talán majd ha odafent, vagy odalent találkozunk, akkor megtudom az igazi szinót. „O csodálatos teremtés volt, én pedig gyáva és ostoba voltam. De hát hol van az a szerelmes ember, aki elég bátor a lemondáshoz és aki elég okos ahhoz, hogy belássa, miszerint az, akit szeret, nem neki való ? Legalább is nem feleségnek. „De ha látta volna, bíró ur, milyen szép volt! Milyen szép ! A szeme olyan ártatlan, olyan tiszta fényű volt! S a hangja? Mintha tündórharang csengett volna ! S a járása, a mozdulSta, a tánca: csupa ritmus, csupa költészet és mellé csupa érzókizgató, szilaj mámor! Aki látta, elveszítette az eszét. Hát még aki szerette, aki nemcsak bírni akarta, de becsületesen, lélekkel, túláradó szívvel szerette! Ugy, ahogy én ! „És ez az édes, bájos, bűvös teremtés mindennel és mindenkivel az életben csak játszott. Ugy született, hogy ne tudja az életet komolyan venni egy percig sem. „Nem is vette. Játszott a szerelemmel is, a becsülettel is, a hűséggel is, I ahogy játszott a kis foxterrierjóvel, | vagy valamelyik udvarlójával, vagy . velem. „Még talán engem vett volna legkomolyabban, ha ón nem vettem volna őt komolyan. Ha léha szerelemmel közeledtem volna feléje, talán lebilincseltem volna. Hiszen néha olyan igaz szerelemmel közeledett felém, mikor előadás után olyan fáradtan ültem odahaza. Hogy ugrott a nyakamba, hogy ölelt, csókolt! „Azt hiszem, hogy meg kell őrülnöm, ha eszembe jut, hogy soha többé nem fog megölelni, megcsókolni." — Bizony az nem fogja, — mormogta a biró ur, — de hát kedves barátom, akit szeretünk, azt nem szoktuk ám lebicskázni. — Azért öltem meg, mert szerettem ! És mert azt hittem, hogy megcsalt. — Hát még hozzá bizonyítéka sem volt ? Csak hitte ? — pattant fel a biró ur. — Csak hittem! Egyre kutattam utána, egyre kételkedtem benne. S mi bizonyítékom volt ? Egy csók, amit anynyinak ad egy színésznő. Kényszerből is, játékból is. Ez volt, semmi egyéb. S az utolsó percben megesküdött, hogy csak engem szeretett, nem csalt meg senkivel! Ez az irtózatos! Meg az, hogy én még most sem hiszek neki! Neki, aki haldokolva esküdött!" — Ne szavaljon és ne patetizáljon! Nincs itt publikum. A dologra! — Hát megöltem! Akasszanak fel! — vágja oda dacosan és azzal elhallgat. Hanem később megint csak beszélni kezd: — Kiálhatatlan, utálatos voltam. Egyre féltékenykedtem. Hát még mikor láttam egy-egy operettben ingerlően szép és szemtelen jelmezeiben ! Buja tűzben ragyogott a szeme ; mozdulataiban annyi bűnös kacérság volt és mo solyában, tekintetében annyi széditő mámor. „Oh, ilyenkor azt hittem, hogy az a nő befertőzi az én becsületemet és megszentségteleníti a művészet templomát ! Mert én annak tartottam a színpadot! „De mikor szóltam neki, kinevetett: — Csak nem játszhatom ugy, mint te! Nem vagyok én drámai színész ! Nekünk ingerelni kell! Azért fizetnek ! Meg aztán jól is esik látni, hogy bomlanak utánam! „Később aztán rámunt. S a szememre hányta, hogy minek vettem el! „— Elvetted a legnagyobb érdekességemet ! Kit érdekel többé egy színésznő, akinek férje van ? Végünk van, ha tudják rólunk, hogy az előadás után, odahaza papucsban meg hálókabátban vár a férj. Aki a színpadon hódítani akar, annak meg kell őriznie a leányság látszatát. Vagy pedig ugy kell játszania, hogy a férfiak a fejük tetejére álljanak ! „És rosznak is kell leni, kérdeztem egyszer tőle. „— Dehogy kell. Csak mutatni kell, mintha rosszak lennénk! Kacérkodni, ingerelni, hódítani kell őket! Szeretni, csak téged szeretlek! „És akkor elhittem neki! Abban a percben ! De már a következőben nem. Irtózatos élet volt ez! S még hozzá az az irtózatos ellentét, ami köztünk volt a művészeti kérdésekben. Nekem szentség volt a művészet és oltár a színpad, neki kenyérkereset és vidám kacérkodási hely. S mikor néha magasabb művészi célokról kezdtem előtte beszélni, kikacagott s felkapva a szoknyáját és formás lábát, belekezdett valami pikáns kupiéba : „— Ez kell a publikumnak, fiam! — Térjen már végre a dologra. — Rátérek. Próbánk volt aznap délelőtt. Az én próbám már elvégződött, de az övé még tartott. A színpad homályos volt s ő nem látta, hogy én ott állok az egyik oldalfal mellett. Nem volt jelenése s nem messze tőlem, a hátulsó színfal mögött, beszélgetett azzal az utálatos vörös kritikussal, aki engem mindig levágott, őt pedig mindig dicsérte.
