Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám
1908-04-23 / 33. szám
BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY gyöngéit, mégse tettek semmit e tekintetben, hogy meghosszabbítsák kiskorúságát. A hatóságnak nem kötelessége igy, hogy biztosítsa az érdekeltek reménybeli örökségét. Végezetül kitűnik az indokolásból az is, hogy a felperesek egyike a közgyámnak és a magángyámnak tetemes összegeket ígért az esetre, ha őket nevezik meg örökösökül. A királyi tábla ítéletét tegnap kézbesítették a megyének. Botrányos vasúti mizériák. Az üzletvezetőség figyelmébe. Csendélet a Gyula—szegedi vonalon. Sorozatosan követik egymást a Nagyvárad-Csaba-Szeged közötti vasutvonalain azok a botrányos jelenetek, amelyeknek egyikére csak az elmúlt hetekben figyelmeztettük az aradi üzletvezetőséget. Ez az üzletvezetőség azonban nyugodtan emésztő közönynyel tér napirendre a panaszok fölött s egyáltalán nem lehet reménye az utazó közönségnek, hogy e vasútvonal tűrhetetlen forgalmi viszonyai változást nyerjenek. Épp ezért most már nyomatékosan teszünk említést az ujabban észlelt mizériákról s föltételezzük, hogy végrevalahára elismerik az utasok azon jogát, hogy panaszaikat nyilvánosság elé vigyék és sérelmeiknek orvoslását követeljék. Az az állomás, ahol leggyakoribb a panasz: kétségtelenül a gyulai állomás. Itt vigan tolatnak a személyvonatok előtt s elzárják az utat, hogy senki ne hagyhassa el a pályatestet, amíg be nem fejezték a tolatási munkálatokat. Az ide vonatkozó szabályok pedig azt mondják, hogy minden tolatást, ami a vonat érkező utasainak közlekedését zavarná, a vonat beérkezése előtt már percekkel be kell szüntetni. A leggyakoribb és legbénitóbb ez az anomália a gyulai állomáson s nem egy balesetet eredményezett. De azért az üzletvezetőség nem látj^ még időszerűnek, hogy energikus közbelépéssel végét vesse ezeknek az állapotoknak. Tegnapelőtt megint épületes dolog történt a gyulai állomáson. Az 5014. számú motorvonat sok utast szállított. Ugyanerre a vonatra sokan vártak Gyulán is. Mikor az 5014-es Nagyvárad felől Gyulára érkezett, eléje kapcsolták a csak Békéscsaba és Gyula között közlekedő motorost is, amelyen több másodosztályú és egy harmadosztályú kocsi is volt. A Gyulán várakozó másodosztályú utasoknak egy része befért a Váradról érkező motorosra, de mintegy húszan nem kaptak helyet. Ezek azt kívánták, hogy az előre csatolt másodosztályú fülkét is nyissa ki a kalauz, aki igy válaszolt: — Üljenek be a harmadosztályba. A pad egyforma kemény itt is, ott is. A derék ember, aki bizonyára nem az istállóban nyerte a műveltségét, kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy valaki az elsőbb kocsiosztályokba jusson, mert — úgymond — „ott bajos az ellenőrzés" . . . A MÁV. tekintélyét rontja ós kisebbiti az, ha ilyen közegek és ilyen mizerábilis esetek nullifikálják a közönség érdekeit. Kívánatos volna, hogy a felsőbb körök több figyelemmel lennének ezekre az érdekekre, mint a bölcs és mindenható kalauzoknak egyik-másika. Az űzletvezetősógtől nyomatékosan követeljük, hogy a közönség érdekeit megvédelmezendő, több figyelmet fordítson a Szeged—nagyváradi vonalon történő dolgokra. A csabai gyalogezred jubileuma. 1883-1908. Felhívás az ezred első katonáihoz. Jövő hónapban lesz 25 esztendeje annak, hogy a csabai 101-es gyalogezredet megalakították. Ez a jubiláris évforduló arra késztette a házieziednek még élő első katonáinak egyik-másikát, hogy a félszázados évforduló megünneplésének eszméjét vessék föl. E tárgyban már érintkezésbe léptek a csabai zászlóalj parancsnokával is, aki készségesen megígérte, hogy illetékes helyen hivatalos formában is említést tesz az öreg katonák tervéről. A jubiláris évfordulón való visszaemlékezés — a határnapot még nem állapították meg — külsőségeiben is ünnepies lesz. Az ünnepet Csabán szándékoznak megtartani s ez alkalomból lejön az ezredparancsnok ős az ezred zenekara is. De az ezred zászlója alatt nemcsak a csabai zászlóaljat, hanem minden századnak egy-egy különítményét is látni fogjuk. Ebből az alkalomban megemléke zünk a 101. gyalogezred eredetéről. Ez az ezred a 37-, 39-, 46- és 68- gyalogezredektől elvont legénységből lett alakítva s előbb a szolnoki fiukat indították útnak. K i 1 i c s alezredes maga elé rendelte az 5-ik zászlóaljat s tudtukra adta a katonáknak, hogy eltávoznak a 68-asok köréből, mert egy uj ezred kötelékébe kell lépniök. Azok a békésmegyei öreg fiuk, akik ma mint a polgári élet egy-egy hasznos tagjai ujitják föl üres óráikban ezt a reminiscetiát, még ma is büszkén hirdetik, hogy alezredes Herr von Kilics bizony együtt könyezett a jobbadán békésmegyei fiukkal. Torth őrnagy vezetése mellett elindultak aztán Békésmegye felé. Hogy útközben mindenütt kitüntető vendégszeretettel találkoztak: mondanunk sem szükséges. Vésztő község különös figyelemmel fogadta a katonákat. Enni, inni valót adott nekik, sőt amikor utrakeltek, minden bakának borral töltötték meg a kulacsát. A rákövetkező napon találkoztak a szolnoki bakák a nagyváradi helyőrségnek Békésmegyébe vezényelt embereivel, akikkel csatározniok kellett. S a fárasztó, nehéz meneteléstől elcsigázott békésmegyei fiuk oly szépen oldották meg feladatukat, hogy meg is dicsérték őket a feljebbvalók. Az ezred első parancsnoka Agrod o v i c s Eduárd volt. Egy horvát származású ember, aki csak császárt ismert s nem a legrokonszenvesebben bánt a magyar fiukkal. Az uj ezredi uniformist 1883. január 8-ikán kapták meg a 101-esek. Addig minden katona és tiszt régi ezredének egyenruhájában járt. Uj háziezredünket királyunknak is szándékában volt egyszer meglátogatni, de csak Albrecht főherceg jött helyette s a gyakorlatozás eredményei fölött teljes megelégedését és elismerését fejezte ki és a bakákat megdicsérte egy parancsban. A jubiláris évforduló megünneplésének eszméjét Szilágyi Demeter mezőberényi lakos, volt szakaszvezető vetette fel, aki most lapunk révén is felhívást intéz az első 101 ik gyalogezredben bakákhoz, hogy jelentkezzenek nála levél ulján s beszéljék meg a teendőket. Az ünnepnapra lehozzák az ezred zászlóját is, amelyet gróf Wenckheim Frigyesné zászlóanya jelenlétében adták át az ezrednek. A zászlót meg fogják koszorúzni s ezen célra gyűjtést indítanak majd. A gyulai szennyvizek. Utasítás az alispánnak. Tiszta lesz a Körös-csatorna vize. Érdekes miniszteri rendeletek érkeztek a napokban vármegyénk alispáni hivatalához. Ezek a rendeletek az Élővíz-csatornába levezetett szennyvizekre vonatkoznak s alkalmasak arra, hogy teljes megelégedéssel és megnyugvással töltse el azokat, akik aggódva figyelték azt, hogy az Élőviz-csatorna vizét napnap után ujabb levezetett vizek szenynyezik be A miniszter egyik rendelete a gyulai kötött- és szövött-iparárugyár szennyvizeinek levezetésére vonatkozik. Vármegyénk közigazgatási bizottsága elrendelte ugyanis, hogy a gyárból kikerülő szennyvizek tisztításának kötelezettsége mindaddig a gyárat terheli, mig a városi csatornázás elkészül. A gyár sérelmesnek találta ezt a határozatot, de szintén sérelmesnek találta azt a halélettani állomás is s igy két felebbezés is érkezett be az ellen. A miniszter kimondotta, hogy a gyárból kikerülő szennyvizek nemcsak ideiglenesen, hanem állandóan tisztitandók és indokolja ebbeli elhatározását azzal, hogy az összes meghallgatott szakközegei oda nyilatkoztak, miszerint a gyárból kikerülő szennyvíz ugy a talajt, mint a vizet megfertőzni alkalmas. Ezt a kérdést megelőzően Herbert Alajosné gőzfürdő-tulajdonos panaszszal fordult a miniszterhez, hogy a gyulai tejszövetkezet és a kötőgyár vize annyira bepiszkítják az Élővíz-csatornát, hogy nem használhatják a csatorna vizét. Ez a panasz nagyon régi keletű s alig van tisztaságot szerető embere Gyula városának, aki ne ismételte volna azt meg egynéhányszor. A miniszter most ebben a kérdésben is döntött és pedig olyképp, hogy hivatalból tette kötelességévé az alispánnak mindazon vizmütulajdonosok ellen eljárni, akik az előirott formalitások betartása nélkü' vezetik le szennyvizeiket. Rég várják már a gyulaiak ezt a miniszteri rendelkezést, mert aligha akadunk még egy olyan helyre, ahol anynyi szennyvizet vezetnének az Élővízcsatornába, mint Gyulán. A gyulai Élővizcsatorna fertőzöttségét legkivált nyár idején figyelhetjük meg. Ilyenkor meszsze a város határain kivül is szótárad a dögleletes büz, ami közegészségügyi szempontból is kifogásolható. Most azonban a miniszter energikus rendelkezése véget vet ezeknek az állapotoknak. véletlenül rája tévedt s Böske kiasszony legédesebb mosolyával adta \ issza a pap pillantását. Ilyen világnyelvvé alakult ki később a francia ós legújabban a szigetország hatalmas terjeszkedése folytán az angol. Utóbbinak nagy hibája, hogy hiányzik belőle minden dallamosság. Olyan száraz és merev, mint az angol nép maga. Kállay Gyuszi gyűlölködő pillantást vetett a dobogón ülő professzorra. — Állat! — gondolta magában. — Ez a kis angol lány itt mellettem, csupa virágillat! A szemének valóságos zenéje van! Maga a költészet, egy ábrándos varázslat ez itt ós ez a rhinocórosz száraznak és merevnek mondja. — Ugyan, nézd csak a Kutlik Böske ruháját. Micsoda szörnyízlés 1 — mondta Geréb Olga Gortvay Rózsinak. — Bizonyosan Tomacskónó varrta! — felelte Rózsi. — Nem hiszem. Tomacskónó nem dolgozik hitelbe. A két lány összenevetett. De egyszeribe elkomolyodtak, mert Weyner professzor ur véletlenül éppen oda nézett és neheztelő pillantást vetett a két fiatal lányra, akik nem méltányolják a „nemzetközi érintkezés egyöntetű formájának" magasztos és komoly céljait. A két pajkos szinte kiérezte a méltatlankodást a tanár ur hanghordozásából, aki ujabb néhány korty viz lehörpintése után, elmésen igy folytatta tovább: — És csodálatos módon, mégis az angol nyelvből indul ki az első jelentősebb siker a nagy feladat felé. Az angol world szóból, jelentése : „világ" ós a speak szóból, jelentése : „beszélni", > származott a volapük, amely elnevezést a nyelvészeti tudománynak egy elévül- j hetetlen érdemű bajnoka, Schleyer lelkész adta az általa alkotott világnyelvnek. Schleyer Márton János 1831-ben született. Oberlaudában, Badenben, mint lelkész működött és 1885 óta Konstanzban nyugalomba vonultán él. — Ez a lexikont mondja el nekünk, — dörmögte Pattantyúsné és alig tudott elnyomni magában egy kitörni készülő ásítást. — Nézzed csak a lódoktornét, — figyelmeztette Gortvay Rózsi Geréb Olgát. — Még mindig a tavalyi kalap van rajta, azzal a lilára festett libatollal. — Az idén nem hullottak a malacok, — huncutkodott Olga, — majd ha dög lesz megint, mindjárt lesz uj kalap. — Ne fecsegjetek, leányok, — mordult rájuk Szikoráné. — Ha Weyner meglátja, szünetet tart ós akkor . . . még tovább tart. A professzor azonban nem nézett oda. Mig a teremre, az egész hallgatóságra, a nőegylet aprajára-nagyjára lassanként rászállott az ólomnehéz, terpeszkedő unalom, azalatt Wevner tanár ur lankadatlanul döcögött előre az előadásával s a hangja emlékeztetett az alföldi rónákon jól ismert parasztszekór kenetlen kerekének lomha zörgésére. — Schleyer Márton János 1879 ben teremtette meg a volapük-nyelvet, amelyen a legkülönbözőbb nemzetek fiai egymást egyaránt megérthetik. Ennek a műnyelvnek legértékesebb része felettébb egyszerű grammatikája. A volapük világnyelv deklinációja tudniillik az esetnek megjelölésére alkalmas módon a szótörzshöz illesztéséből áll három hangzónak, úgymint az á-nak, az ó-nek és az i-nek. — Az i-át Wejnerhez kell illeszteni, — súgta Geréb Olga Rózsinak. Ostobaság, gondolta magában Gyetvayné, csak az élő nyelvnek van joga térfoglalásra. A halál sohasem pótolhat életet! — A többesszámot pedig az s betű képezi. Igy például: men = az ember, mens = az emberek, mena = az emberé, menas — az embereké, mene = az embert, menes — az embereket, meni = az embernek, rnenis = az embereknek. — Meni, meni, — sóhajtott Szikoráné. — Csak már el lehetne menni. Nem lehetett. A tanár ur kezdett belemelegedni ós a kenetlen szekér vontatottan nyikorgott tovább. — Még egyszerűbb az igeragozás. A szótörzshöz itt egyszerűen hozzáragasztjuk az én, te, ő, volapükül ob, ol, om névmásokat és a többesszámban még az s betűt ós igy képezzük a szavakat. Póldául a löf szótörzsből igy lesz : löfob = ón szeretek, löfol = te szeretsz, löfom = ő szeret, löfobs = mi szeretünk. — Vájjon alszik-e már a missz, gondolta Balajthynó, de nem mert hátranézni A nőegylet elnöknője mellett ült az első sorban, aki igen szigorú hölgy volt és bizonyára megbotránkozott volna, ha valaki a közelében másfelé is néz, mint a tudós felolvasó felé. — Wernernek milyen vadgalambszínű a mancsettája, — elménckedett Gortvay Rózsi. — Azt is az ó-korban húzta föl, — konstatálta Geréb Olga- — A friss mancsettát Werner nem szereti. Hogy is mondják volapükül: nem löfom. Kállay Gyuszi mindebből nem hallott semmit. Valami csudálatos, vagy nagyon is közönséges változás az, ami a felolvasás alatt az ő lelkében végbement. Itt ült e mellett az idegen földről ideszakadt kis vadvirág mellett, akit ma látott először, akivel beszélni nem tudott, akit nézett eleinte csak a szomszéd köteles figyelmével, később egyre fokozódó érdeklődéssel s amint egyre gyakrabban és hosszabban nézte, egyszerre ugy tűnt föl előtte, mint valami régen megálmodott vágynak eleven képmása. Hullámos szőke haja a villanyos lámpának odaomló fényében olyannak látszott, mint az arany. Azokból a nagy, kék szemekből valami megnevezhetlen báj ragyogott elő, ami hovatovább mindjobban elvakította, megbabonázta. Ott, a fővárosi szalónokban ós a báltermek parkettjén látott ő már szebb arcot nem egyszer. De amennyi könnyed természetesség, amennyi keresetlen szépség ebben a leányban volt, egyszerre ugy érezte, hogy azt még nem látta, nem csodálta még soha. És az angol leány, csodálatos, nem érzett ma semmi álmosságot. Valami megbűvölő, mámorba ringató érzés az, mikor észrevesszük, hogy egy idegen szempár olyan hosszan, olyan kitartóan keresi a mí szemünket. Az ajkaknak ilyenkor nem kell beszélni. Beszól helyettük, ós tündérmeséket mond el a szem. Átolvad azon az egyik lélekhez a másik. És a lelkek megértik egymást. Napfényes mennyország támad ottan a népes teremben, amit nem lát az idegen, de megtalálnak, benne járnak ők ketten. És a mennyország megnépesül. Tele lesz illattal, dallamos muzsikával, a vért megperzselő melegséggel, hangtalan vágyaknak, tündérszép álmoknak csodás szivárványával. A környező világ elvész előlünk. Kiszállottunk belőle és magunk maradtunk mi ketten. Én, meg ő. És akkor megdobban a szivünk é 5? még szebben formálja meg az érzést: Én, meg te! .. . És mintha azt a forró lángot, ami égni és pa f ,\kzani kezdett két fiatal szívben, onnan lopták volna el a villanyos-teleprőJ, egyszerre kialudtak a Nőegylet dísztermében a lámpák Csak egy rövid percre. Csak éppen mig végigmorajlott a teremben a tréfás rémüldözósnek pi^anatnyi lármája. Csak éppen mig odatévedt egy erős férfikéz egy puha leánykézhez, hogy megszorítsa, hogy visszaszorítsák. A következő percben' már megint kigyúltak a villanyos körték ós kacagva üdvözölték a visszatért áramot a megriadt asszonyok, leányok. És jó szerencse, hogy ebben a
