Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám
1908-04-05 / 28. szám
BÉKESMEGYEI KOZLONT Békéscsaba, 1908. április 5. letre hivta össze a testületeket, de ekkor is csak a csabai testület küldte el a maga képviselőjét a gazdasági egyesület választmányi ülésére, amely kimondotta, hogy még egyszer meg kell hivni az ipartestületek képviselőit egy közösen tartandó értekezletre s ez a megkeresés hozta össze most az iparosokat. B e 1 i c z e y Géza megnyitotta az értekezletet. Az előzmények ismertetése után Katonai Endre kilátásba helyezte azt, hogy a kiállítás ipari része is kellőképpen fog majd sikerülni, de kívánatosnak mondaná, hogy az iparosoktól ne kívánjanak térdijat s főleg ne kívánják azt, hogy az ipartestületek vállaljanak e tekintetben garanciát. Molnár László kijelentette, hogy a gyomai ipartestület ezen az ülésen sem képviselteti magát hivatalosan és ő mint magánember jelent meg. A gyomai kerület iparosainak érdeklődése azonban nem számottevő. B e 1 i c z e y Géza mindenekelőtt azt tartja fontosnak, hogy egy bizottság a kereskedelmi minisztertől is támogatást kérjen. Ha ez a támogatás biztosítva lesz, remélni lehet, hogy az iparosok térdijmentesen állithatnak majd ki. R o s e n t h a 1 Adolf is ezt a propoziciót pártolta Koncsek Gy. József iskolaigazgatónak azon indítványával szemben, hogy Békésmegye iparosait már most keressék meg a kiállításon való résztvevés érdekében. Wagner József, a csabai ipartestület elnöke, szintén Beliczey indítványát támogatta s előterjesztésére kimondották, hogy a kereskedelmi miniszter elé járuló küldöttség vezetésére Kristyóry Jáuos kamarai elnököt kérik fel. Kristyóryt az értekezlet ezen határozatáról R o s e n t h a 1 Adolf és Wagner József értesítették is már. A deputáció tagjai pedig a következők lettek: Wagner József, Rosenthal Adolf, Beliczey Géza, Havran Lajos, Kován Endre, Katonai Endre, Hencz Antal és Sall József. Yégül elhatározták megkeresni az összes megyebeli ipartestületeket, hogy a deputációban képviseltessék magukat. A békésmegyei háziipari tanfolyamok. A köröatarcsait bezárták. Az a nagyszabású akció, amelyet a vármegyei gazdasági egylet, majd pedig Ambrus Sándor alispán a háziipar fejlesztése érdekében megindított, áldásos gyümölcsöket kezd teremni. Békésmegye területén alig van immár község, amelynek derék munkásnépe ne ragadná meg azt az alkalmat, hogy téli kenyérkeresetét biztosítandó, elsajátítani igyekezzék a háziipar kultiválásának titkait. Vármegyénk háziipari bizottságának < h'tdója, W i 1 i m István, nagy buzgalommal munkálkodott azon, hogy az egész vármegyében bevezesse a háziipari foglalkozást. Nehéz feladatának teljesítése körül nagy segítségére voltak Wilimnek a községi elöljáróságok, melyek az alispán utasítására, úgyis, mint a község erkölcsi szervei, úgyis, mint érdeklődők felügyeltek a háziipari tanfolyamokra s anyagi támogatást eszközöltek ki a községektől is. Akik figyelemmel kisérték a békésmegyei háziipar fokozatos fejlődését, készséges előzékenységgel és örömmel ismerik be azt, hogy ennek a fejlődésnek leghathatósabb biztositéka elsősorban az a buzgalom volt, amelylyel a bizottsági előadó gondozásba vette az ügyet, másodsorban pedig az az odaadás, melyet a háziipari bizottság nemes céljainak készséges támogatásában a községi elöljárók kifejtettek. Egyik a másik nélkül nem vezetett volna olyan üdvös eredményre, aminőt ma konstatálhatunk s nem is érte volna el a megyei háziipar azt a fokot, amely most alapját képezi a további fejlődésnek és haladásnak. Igaz, hogy az egész vármegyében nem mindenütt ilyen örvendetes az eredmény. Községeink között kivált a szarvasiak érzéketlenek a jövedelmező foglalkozási ágak gyakorlása és üzése tekintetében. De az eredmény általában felülmúlja a várakozásokat. A kormánytámogatással rendezett háziipari tanfolyamok most nyernek befejezést. S a tanulási időnek erkölcsi összegezéséből kitűnik, hogy népünk dolgos része nemcsak elsajátítja, de aránylag igen rövid idő alatt nagy tökélyre is tesz szert a háziipari ágakban. Kitűnt ez a köröstarcsai tanfolyamnak bezárásával kapcsolatosan is. Ezt a tanfolyamot csütörtökön délután zárták be a községi elöljáróság és a háziipari bizottság előadójának jelenlétében. Petneházy Ferenc községi főjegyző intézett beszédet a tanfolyam növendékeihez, akik között gyermekek és felnőttek egyenlő arányban voltak. Beszédének gerince az volt, hogy az állam és a megye olyan foglalkozási ágakban képeztette ki a köröstarcsai népet, amelyek szép keresetet biztosítanak neki tél idején is. A most készített munkáknak fele a készítőké, fele pedig a megyójé, hogy azok eladásából a nyersanyag árában visszakaphassanak valamit. Utána Wilim István köszönte meg j a résztvevők buzgólkodását s az elől, járók, valamint a községi főjegyző köz| benjárását is a tanfolyam sikerének j biztosítása körül. A tanfolyam hallgatói ! másfél hónap alatt 950 kosarat s több mint 300 kefét és szalmakalapot kötöttek. Az alispán Gyula városához. Megint a tisztviselői összeférhetlenség. A belügyminiszter rendelete. Andrássy Gyula belügyminiszter nemrég rendeletileg szabályozta a vármegyei tisztviselők összeférhetlenségének kérdését. Most a városi tisztviselői állásoknak a részvénytársulati, vagy szövetkezeti alapon szervezett pénzintézetek és nagyipari vállalatok igazgatósági, vagy felügyelő-bizottsági tagsági állásaival való összeférhetősóge tárgyában intézett rendeletet a megyéhez és a városok törvényhatóságaihoz. Ambrus Sándor alispán tegnap küldte meg Gyula városához ezt a miniszteri rendeletet, melyben a miniszter többek között ezeket mondja : A városi közigazgatás akadálytalan menetének biztosítása érdekében szükségesnek találom, hogy a városi tisztviselői állásoknak részvénytársulati, vagy szövetkezeti alapon szervezett pénzintézetek és nagyipari, vagy közlekedési vállalatok igazgatósági, avagy felügyelőbizottsági tagságával, vagy hasonló megítélés alá kerülő bármely más szervezetű állásával való összeférhetlensége iránt felmerülő kérdések és az ezek elintézése körül követendő eljárás tekintetében az alábbi irányitó utasításokat adjam. Ha a mellékfoglalkozásként tekinthető igazgatósági tagság, vagy más hasonló megítélés alá eső állás a tisztviselő idejét oly mérvben foglalja el, hogy ebből a hivatali ügymenetre bármily csekély hátrány is ered, vagy pedig, ha a pénzintézet, illetőleg vállalat üzlete az illető tisztviselő rendes, hivatalos ügykörében előforduló ügyekkel érdekeltség miatt akadályozva lenne, vagy pedig, ha az intézet, illetőleg vállalat szervezete, vagy működésének iránya olyan, ami kizárja azt, hogy annak igazgatásában a város tisztviselője a hivatali állás tekintélyének s az állam érdekeinek sérelme nélkül résztvehessen. Kötelességévé teszem a város tisztviselőinek, hogy mindannyiszor, valahányszor a fent körülirott igazgatósági tagsági, vagy hasonló állásra hivatnak meg s ezt elfogadni kívánják, az összeférhetőség kérdését eldöntendő az ügyet esetenként a város képviselőtestületének közgyűlése elé terjesszék. Azok a városi tisztviselők pedig, akik a város tisztviselőinek kifejezett engedélye nélkül töltenek be ezidőszerint ily állásokat, ezen körülményt a közgyűlésnek haladék nélkül bejelenteni s amennyiben ezen nehéz foglalkozás hivatali állásukkal összeférhetetlennek mondatnék ki, a vonatkozó határozat jogerőre emelkedésével ettől megválni tartoznak. A hatósági mészárszék és a Mégis drága a csabai hús. Egy képviselőtestületi tag sorai. Vasárnapi számunkban helyet adtunk egy csabai mészáros cikkének, melylyel alaposnak látszó érvelések kíséretében helytelenítette a községi képviselőtestületnek azon állásfoglalását, hogy Békéscsabán egy hatósági húsmés: árszék felállításával kell elejét venni a hús-árak folytonos emelésének és a hús-drágaságnak. A hivatott közlemény irója kétségtelen szakértelemmel szólott a kérdéshez, amelyet szerinte csak egy módon lehet helyesen megoldani s ez az egy mód az, hogy ejtsék el végleg a hatósági húsmészárszék kérdését, mert ezzel csak anyagi veszteség érheti a várost. Ezzel az állásponttal szemben a tegnapi postával egy ujabb cikket vettünk, amelyet, már csak a vélemények helyes kialakulása érdekében is, helyénvalónak látunk közzétenni. A közlemény igy szól: Igen tisztelt szerkesztő ur! Az »Egy mészáros" által irott múltkori közleményük általában véve ellenszenvvel találkozott a nagyközönség rétegeiben. Ez a közlemény olyannyira magán viselte a föltétlenül érdekelt f é 1 gondolkozásának jellegzetességét, hogy már önmagában is megdöntötte önmagát. A major káromkodva kezdte a vallatást. A boldogtalan néma maradt. A major rúgott egyet rajta. Erre felszisszent a meglövöldözött ember. — Attól tartok, a végét járja, — aggodalmaskodott a hadnagy. — Pedig valahogy meg kellene a lelket tartani benne, amig kivesszük a titkát. Küldjük a tábori kórházba. A megsebesült megvizsgáltakor egykét öreg, tapasztalt katona azt mondotta, hogy az ilyen lábat a felcser urak mindég leszokták vágni. Arra megkönnyebül a sebesült. — Éppen tegnap fogtunk el egy doktort, — jutott eszébe a hadnagynak. Bári Gábort előhozták. A major ráparancsolt, bizonyítsa be rögtön, hogy csakugyan doktor. Vágja le a sebesült lábát. Bári Gábor megrendült. Még sohasem operált. Sietni! — kiáltott fel a hadnagy. Előhozták az orvosi szereit. Bári azt gondolta magában, majd rámondja, hogy nincs szükség operációra. A fogoly sebesültnek a füvön vetettek ágyat. A rá alkalmazott kötéseken átszivárgott a vér, homlokáról is vér patakzott kíntól eltorzult arcára. Fájdalmasan lihegett. — Gábor bátyám, te is itt ? ! Bári Gábor megtántorodott. Mihály öcscse szavát hallotta. Térdre ereszkedett melléje, mert úgysem bírt a lábán állani. Egy káplár kezdte kibontogatni az összeroncsolt lábat. — Valósággal fityeg a térden alul, — magyarázta a káplár. — Hamar, doktor. Én segítek. Sok ilyet láttam már. Gábor kábultan szorongatta az öcscse kezét. — Vágd le, — suttogta a sebesült. — Na, doktor, na! — kiabálta a granárium ablakából a hadnagy. — Nem érted a doktorságot? Még sincs meg ? Gábor elküldte a káplárt, hogy hozzon egy dézsába vizet. — Gábor, én már az üzenetet el nem vihetem, — suttogta Mihály, — neked hát meg kell szabadulnod. — Orvosnak mondtam magamat. — Bizonyítsd be, hogy az vagy. Vágd le a lábamat. Hátha meghalok és nem jutok akasztófára. Isten veled, el ne áruld magadat. Vizet hoztak. A hadnagy megint az ablakhoz ugrott ós türelmetlenül kiáltott ki. Az egyik katona a sebesült mellől válaszolt a hadnagynak: — Meg van már, jelentem alássan a hadnagy urnák. — Bravó, doktor! Most vigyázzon a gazemberre, hogy életben maradjon. — Ölj meg, — hörögte Bári Mihály, — borzasztó a hóhér kötele. Mentsd meg a nyomorultaktól a csontomat és a bőrömet. Elkezdem a halotti imádságot. Aki igy beszólt, már a halál révpartjáról intézte szavait az innenső partra. Bári Gábor megkövesedett gyötrődő öcscse mellett. Az összeroncsolt Misi arca már kéklő szürkébe játszott. A két szeme j pedig különös fényben ragyogott, mint ' a napfényes légbe eregetett szappanbuborék. Emelkedett a melle, mint a fuvó; ós hörgött a torka, mintha száz galamb búgott volna benne. — A titkos irás, amit nálam találtak, nem ér semmit Készakarva irtam. Ha fogságba jutok, lássák, hogy csak egy trágár nóta. Ah, kegyelmes ég, a hóhér kezétől pedig oltalmazz meg engem. Amikor az előkelő Bári családnak egyik fia igy imádkozott, a hóhér még nem vált oly tüneményszerű metgorrá, mint október hatodika után, még nem árasztott glóriát az áldozataira. Esteledett. Hausknecht major a kantinba készült. Tudni akarta, hogy mi készül a két fogolylyal. — Akit megamputáltak, az haldoklik, — jelentette a hadnagy. — A másik, az orvos, kivette belőle a titkos irás kulcsát. A sipkájában talált titkos irást most már megfejthetjük. — Aztán felkötni! — parancsolta a major. Reggel nyolc órakor jelentették, hogy a fogoly spion meghalt. A doktor egész éjjel mellette virrasztott. — Nem doktor, hanem hóhér kell ide! — dünnyögött a major. — Vigyétek a doktort a főhadiszállásra. Ott még hasznát vehetik. Jó példa lett volna már tegnap felakasztani. A titkos irás megfejtése még jobban dühbe hozta a majort. Bári Gábort bekísérték a generális lógerjóbe, mint akkor hivták a tábort. Mivel azt üzenték mellé, hogy a magyaroktól megszökött doktor, hát mindjárt dologra fogták a lazarethumban, ami a Vöröskereszthez hasonló valamit jelentett. A második nap már megszökött innen, eljutott Érsekújvárra. Az üzenetet ott elmondta. Az egyik Bari fiu életébe került az. Bari Gábor hiába kerestette az öcscse sírját. Porait magába foglalta az édes haza földje és magába rejtette. A divatról. Ahányszor azt olvassuk, hogy egyikmásik előkelő divatterem tulajdonosa Párisba mant „modellekért", mindig izgatottan várjuk vissza. De hiába az izgatottság, mert már jó ideje annak, hogy különösebb változást az uj idény sem hoz. Van ebben valami jó is. Ha nem vesszük is a dolog gazdaságos oldalát, mely lehetővé teszi nekünk, hogy hoszszabb ideig is elviselhessünk egy ruhát anélkül, hogy az mint divatját mult öltözék, lerína rólunk ; megvan másrészt az az örömünk, hogy arról a divatról, amelyet már megszerettünk, ne kelljen egyik idényről a másikra, amúgy hirtelenében, lemondanunk. Nagyon kellemes az, ha a divat lassan alakul át, megszokhatjuk az ujat és észrevétlenül mondunk le a régiről, anékül, hogy ez valami nagy áldozatunkba kerülne. És ami mindennél jobb: azt, ami uj van a divatban, jórészt alkalmazhatjuk egy kis átalakítással a régi ruháinkon is, feltéve, hogy azok csak annyiban régiek, hogy nem éppen ujak és nincsenek nagyon elviselve, mert a ragyogó tavaszi napsugár kegyetlen és nagyon is megvilágítja öltözékünk esetleges fogyatékosságait. Legnagyobb változatosságot látunk az ujjak és a szoknya szabásában ; de valamennyire megváltozott a derék formája is. Lássuk mindenekelőtt az ujját: a még most is divatos fólhosszu ujj mellett, mely azonban már feltétlenül leér a könyök alá, a háromnegyed hosszúságú ujj uralkodik ós pedig többnyire egészen szük, vagy csak félig bő. Szinte ránc nélkül simul bele az ujjkivágásba, szerpentinszerüen bővül lefelé és dudorosra, vagy sonkaformára alakul. Ritkább a sima, mint a szóles, kereszthajtásokba rendezett forma, melynek hajtásai könnyedón oda vannak öltve a béléshez. Ami a szoknyát illeti, hát megint csak a tunikás alj kisórt. Párisban már régen küszködnek vele, hogy megtegyék