Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-07-25 / 58. szám

2 BÉKÉSHEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. julíus 25. gondoskodik az általánosan tapasztalható bajok orvoslásáról, ahogy tud. A békétlenkedő szociálizmus hivei libát ölnek s bort isznak, ha keveslik azt a földet, amit szépszerével és aránylag könnyű munkával tudtak megszerezni. Vagy a piros lobogó árnyékában kivonul ez a szociálizmus a berkekbe és ligetekbe, hogy dorbézolással áttöltött éj miatt nyers torokhangon kiáltsa világgá a következő huszonnégy órában : „ínség, nyomorvelünk! . . . Az igazi szociálizmus hivei, a tulajdonképpeni „nemzetköziek", hónapokon át megtakarított filléreikből világot és éhséget megváltó gomblyuktüt vásárolnak, azzal követelvén „jogot a népnek." (A kenyér bizonyára azért maradt el a küriratról, mert abban nem, csak a jogban látnak hiányt) De mit tegyen az a szegény községi irnok, aki nem részesült abban a szerencsében, hogy libahús és bor mellett szavaljon a földbirtoklás aránytalanságairól s hogy a piros lobogó árnyékában vigadjon és éjszakázzon ? Vagy tür s nem panaszkodik és ekkor éhesen marad, vagy lemond az állásáról s ekkor még éhesebben marad. Ehhez a módhoz folyamodott most két községi irnok is : Szász Zoltán, akit Doboz község fizet évi 400 k. oronával és Kovács Kálmán, akit Gyulavári község istápol évenként ugyanennyivel.Lemondó írásukban egyszerű az indokolásuk. Nem tudnak megélni a 400 koronából. Ez a nyomorúságosan szolgai fizetés valóban szégyene a mai modern világnak, amely — amerikai módra — az utolsó izommegfeszitésig dolgoztatja a szellemi munkást, anélkül, hogy végzett munkájával arányban álló fizetéssel honorálná őt. Ez a két lemondás és az a 400 korona úgy aránylik egymáshoz, mint az emberi és az állati erőnek mai értékelése Az arány egyenes, de épp ezért igazságtalan. Gazdálkodással foglalkozó embertársunk megbecsüli a maga jószágát, de nem az állam, vagy a község a maga embereit. S minél nagyobb kímélettel gondoazák az állatot, annál kevesebbre taksálják a szellemi munkás erejét és életét. Ilyen körülméayek között filozofus lesz a legegyszerűbb emberből is s talán nincs messze az idő, amikor Russzó theoriájáról egyöntetűen azt fogjuk vallani, hogy térjünk vissza a szellem- és minden igénynélküli természethez. Lemondásról lévén szó, hirt adunk a dobozi bírónak : H. F e k e t e Lajosnak távozásáról is. H. Fekete Lajos szociálista. Tehát minden bővebb ismertetés nélkül is tudhatja az olvasó, hogy nem anyagi go.ndok miatt hagyja ott az állását. Ámde mégis akadt egy körülmény, amely őt lemondásra kényszeritette. És ezt a'körülményt nem nagyon szeret k a szociálisták. A dolog úgy történt, hogy az ex-lexes időben felgyülemlett adóhátralékok behajtása körül Dobozon is bizonyos megróni valót találtak a hivatalos közegek. Fekete Lajosazonban sokkal kénye mesebb ember, semhogy faggatni hagyja magát s ezért egyszerűen lemondott állásáról, azt hozván föl indokul, hogy a „h á tralékos adók miatt felelősséget nem vállal." Ambrus alispán még nem döntött ebben a kérdésben, de ezt az indokot — előre megjósolhatjuk nem fogadja el a lemondás okául . . . Mi az anyanyelve? Természetesen — tót. . . De ez nem pánszlávizmus. Megszoktuk, hogy könnyelműséggel vádolják a lapokat, ha a legmérsékeltebb sovinizmust is sértő tótnemzetiségi törekvések eseteiből pánszlávizmust olvassanak ki. Épp ezért kijelenteni sietünk, hogy a most elmondandó történetnek izét szerintünk nem a panszlávfüszereknek jóvoltából adja meg a véletlen s hogy szóvá tesszük azt, csupán azért cselekszünk igy, mert egy magyar tanitóról van szó, akit talán azért, mert tót-anyanyelvünek vallotta magát, a közelebb mult napokban elő is léptettek. Hogy hol történt az eset, ez nem érinti a lényeget. Mindenesetre Békésmegyében és pedig olyan helyen történt, ahol leginkább tiltakoznak a pánszlávizmus vádja ellen, de ahol bizonyos területeken még mindig sok a kiirtani való gyom, amelyből a tót-túlzók eszméinek magva csírázik. Statisztikai lapoknak kitöltéséről volt szó ebben a községben a tanítók számának és más tulajdonainak nyilvántartása véget. Az egyház egyik lelkésze intézte a szükséges kérdéseket a tanítókhoz, akik mindannyian kijelentették a többek között, hogy anyanyelvük — magyar. Csupán egy akadt közöttük, aki nem átallotta tüntetőleg azt diktálni a kérdező lelkész tolla alá, hogy: — Az én anyanyelvem nem a magyar-, hanem a tót nyelv / . . . Hát hiszen mi nem is törődnénk azzal, vájjon a volapük nyelvet, vagy pedig a hottentottát beszéli ez az úr szivesebben. De magyar szellemű oktatást ne várjon senki attól a tanítótól, aki a nyelvnek nyilt bevallásával, nyíltan bevallja érzelmeit is ós aki azt állítja, hogy ő szivesebben és többet beszél tótul, mint magyarul. Békésvármegyében a magyarosodás ügye örvendetes arányokban halad a legutóbbi évek óta. Elég ha csak Békéscsabát figyeljük e tekintetben, ahol még a régi generációnak emberei is — kevés kivétellel — mind magyarul beszélnek. De ezzel az örvendetes haladással egyáltalában nem tart lépést a fiatal nemzedéknek magyarosodása s Békésmegye sok községében tapasztalható s a körülményekből következtethető, hogy titkos kerékkötők még mindig a magyarosodás ártalmára vannak. Nem mondjuk, hogy az olyan tanitó is, aki tót-anyanyelvünek vallja magát föltétlenül e titkos kerékkötők közé tartozna s épp ezért nem állítjuk azt sem, hogy abban az iskolában nagyobb ellenőrzést kellene gyakorolni. De ez a tünet mindenesetre érdekes, amelyet jó lesz megjegyeznünk és amelyre jó lesz visszaemlékeznünk. A megyei háziipari bizottságból. Megalakítják a háziipari bizottságokat. Békésvármegye háziiparának fejlesztése körül nagy érdemeket szereztek maguknak a társadalom azon kitűnőségei, akik már évek óta sürgetik, hogy a háziipar ügyének felkarolására egy permanens jellegű bizottság szerveztessék, amely mint erkölcsi központ, figyelemmel legyen a háziipar fejlődésének követelményeire, propagandájával minél több hivet igyekezzen szerezni ennek a gyakorlatilag is kitűnően bevált foglalkozási ágnak. Hosszas sürgetés és az eszme állandó felszínen tartása végezetül is meghozta a maga gyümölcsét. Békésvármegyében megalakult a központi háziipari bizottság, amely máris sikereket tud felmutatni működésének szinterén. Ámde amikor készségesen elismerjük ezeket a kis jelentőségű érdemeket, ugyanekkor nem mulaszthatjuk el megjegyezni azt, hogy az a működés, amit ez a bizottság kifejt, nagyon is nehézkes s egyáltalán nem tesz jó szolgálatot a cél felé való törekvésben. Mert ha már megalakítottuk ezt a bizottságot, elvárnók attól, hogy gyakoribb időközökben hivja össze tagjait s gyakoribb időközökben beszélje meg értekezletein azokat a tennivalókat, melyek a háziipar fejlesztése tekintetében kívánatosaknak bizonyultak. Több hónapja már, hogy ez a bizottság megalakult s még ezideig mitsem tett, minthogy a kormánytól kapott államsegélynek összegét köszönettel nyugtázta S bár ez az összeg is már régebben lekerült, csak most gondolnak arra, hogy a fejlesztés utjain előrehaladván, megbeszéljék azokat a módozatokat, amelyek keretein belül a cél sikeresebb elérhetése inkább biztosítottnak látszik. Egy ilyen bizottságnak nem reprezentációnális tenndői vannak, hanem kötelességei. És pedig a munka jegyében. Ez a tudat hassa át e bizottság elnökét és tagjait s akkor alig hisszük, hogy ehhez hasonló felszólalásokra még több alkalmunk is nyílnék. Mindezek pedig azért jutnak eszünkbe, mert az alispán, aki e bizottságnak elnöki tisztét viseli, a legközelebbi napok valamelyikén — hála Istennek! — megint összehívja a tagokat. Ezúttal már komolyabb lépés van tervbe véve, amenyiben azt tűzik emez értekezlet céljául, hogy a vidéki helyi-bizottságok névlistáját összeállítsák s ezeket a bizottságokat megalakítsák. Ugyanekkor állapítják meg véglegesen azokat a háziipari-ágakat, amelyeknek propag lását ós felkarolását a bizottságok tagjainak kötelességéül teszik. Hanem most aztán végre ugy is történjen ez, amint szerveztetett . . . mániákusává tette. Nádas azontúl sohasem dolgozott, hanem barátainak és ismerőseinek a szabad és független élet röl tartott előadásokat, ahol megfogta őket és akiket mindig megpumpolt kisebb-nagyobb összeg erejéig. Az a néhány ember, aki ezt a sze gény bolondot őszintén szerette, mindent elkövetett, hogy tévelygéséből a helyes útra terelje. De Nádas sokkal jobban ragaszkodott rögeszméjéhez és korlátlan, szabad, független urnák tartotta magát. E mellett pedig éhezett, nyomorgott, lerongyolódott a szerencsétlen Most is arra kapacitáltak barátai, hogy foglaljon el valami állást, de Nádas fölött sokkal inkább úrrá lett már rögeszméje, sem hogy szakított volna vele Meg aztán dologtalanul élni, sokkal kényelmesebb volt és dologtalanságért szívesen tűrte a nyomorúságot. A társaság, amelyet Nádas annyi fölénynyel hagyott ott, sokáig ült szótlanul. Sok tudás, nagy tehetség szórult ebbe a hobortos emberbe; az ő hóbortja nem volt köznapi; afelett eltűnődhetik az ember. Szenes Andor a társaság egyik tagja nagyot lélegzett ós megszólalt: — Pedig ennek a Gyurkának sok igaza van! Hig.yjótek el az ő mániájában nagyon sok a reális igazság. — ördögöt reális igazság, válaszolta a józanul gondolkodó Nagy Jenő, őrültség, amit ez az ember tesz. Ha nem tudnám, hogy bolond, haragudnák rá, mint léha, haszontalan naplopóra. — Barátom, amit ez az ember hirdet, nem bolondság. Tény az, hogy teljeseu szabad ós független; neki senki sem parancsol ós igy teljesen ura tetteinek. — Nagy tévedésben vagy édes Bandikám ! Téboly ez fiam, nem szabadság, nem önállóság, az éhes ember sohasem ura tetteinek. Nádas Gyuri élete céltalan, üres, elhibázott élet. — De azt csak elismered, hogy szép élet! — Miért ? Szerencsétlen felfogás, hogy aki nem dolgozik, az független, az szabad, mint az aki hasznosan ól, akarat nélküli báb, csak szolga, mint ahogy ő mondja. Mivel szabadabb ő, mint ón ? Én a nap bizonyos szakában elvégzem a reám bízott munkát, aztán szabad vagyok. Szenes diadalmasan vágott közbe : — Ugy-e csak azután ? De bizonyos ideig még sem vagy teljesen ura akaratodnak Olyan fesztelen önállósággal mégsem járhatsz, kelhetsz, mint Nádas Gyuri, te csak a robot elvégzése után vagy szabad, de ő sohasem robotol. — Nem robotol az igaz, hanem jár éhesen ós amikor már nagyon gyötri az éhség, akkor megpumpolja a legelső szembejövő ismerősét. — Az igaz. — No látod, igazi függetlenséget csak a pénz biztosit. Akinek pénze van, az szabad, az független; nem kénytelen másnak robotolni, hanem minden ideje szabad. Akkor ós azt ^teszi, amikor ós ami neki tetszik. Mi, akinek azt a keveset, ami megélhetésünkhöz szükséges, gyakran nagyon is terhes, nehéz robottal kell kivájnunk ós csak azáltal a pénz által tudunk némi önállóságot vásárolni magunknak, amit a robotolásért kapunk. Most, hogy megdolgoztam magamért, a mai napra szabad vagyok ós független és úr, mert van pénzem. Szenes ismét közbe vágott: — De Nádas Gyuri egész nap független. Egy kevés pénze csak kerül valahogy és akkor ő függetlenebb, szabadabb mint mi. — Nem ugy van, — vette fel a szót ismét Nagy Jenő. — Én a munkámért j kapok pénzt ós akitől a pénzt kapom, annak nem vagyok lekötelezettje, mert a pénzóért megfelelő értéket adtam neki, tehát quittek vagyunk. De a szegény Gyuri a szerzett pénzért zálogba adja az önérzetét. És, ha velem a kenyéradóm szembe jön, nem kell elkerülnöm, vagy szememet lesütve, hazudoznom, hogy miért nem adtam meg a pénzét. A vitatkozás hirtelen félbeszakadt, mert Nádas Gyuri izgatottan lépett be a kávéházba, ahová egy ember követte. Nádas barátaihoz ment és zavartan szólott: — Fiuk, nézzétek, ennek a pincérnek tartozom öt koronával, megfogott az utcán és követeli a nyomorult a pénzt. Megveréssel fenyegett. Ne hagyjatok el, adjatok még öt koronát kölcsön. Ezt igazán megkapjátok a jövő héten. A iiuk összenéztek. Szótlanul adták össze a pénzt, amit Nádas hálálkodva fogadott. Amint Nádas a követelődző pincérjével elment, a kompánia sokáig hallgatott. — Látod — törte meg a csendet Nagy Jenő. - Ez a szegény Gyuri önállósága. szabadsága. Az a pincér, aki két krajcár borravalóórt engem megnagyságosuraz és készséggel szolgál ki, ugyanaz a „szabad és független" Gyurit néhány koronáért megveréssel fenyegeti. Nem-e jobban alárendeltje az ilyen ember annak, akinek tartozik, mint ón annak, akinek megdolgozom a pénzéért ? Látod, mennyire megvéd engem az ilyesmitől a pénz, amely nekem önállóságot, szabadságot biztosit. Pető Sándorhoz küldöttség megy Lemondatni akarják. Az ígérettel szerzett mandátum. Az a terv, amelyet hetekkel ezelőtt fenntartással közöltünk s mely szerint Pető Sándorhoz, a békéscsabai kerület országgyűlési képviselőjéhez egy küldöttség van menendőben, hogy Pető Sándort lemondásra kényszerítsék, most megint felszínre vetődött. Ez a hír most is a paraszt-párthoz közelálló körökből szivárgott ki, de nagyobb jelentőséget ma sem tulajdonítunk annak, mint első híradásunk alkalmával. Megszoktuk tudniillik, hogy az úgynevezett volt paraszt-párt részéről kibocsájtott híreknek csak igen elenyésző százalékát tüntessük ki a valószínűség hitével. Ezek a hirek legtöbbször ellenőrizhetetlen forrásokból kelnek szárnyra s inkább arra valók, hogy egyes embereknek létezésére és mozgására felhívják a másfelé lefoglalt közfigyelmet. Épp ezért ma is csak szálló és a volt párt tudta nélkül csak önkönyesen kolportált hirnek nívójára kell redukálnunk azt a positiv formában terjesztett elhatározást, hogy a már megszűnt és szétment pártnak részéről egy több tagu küldöttség keresi föl már a legközelebbi hetekben Pető Sándort, hogy emlékeztesse őt azon ígéretére, mely szerint a kerület mandátumáról egy év elteltével lemond s mint „helyettese" volt elvtársának, akit a Kúria fosztott meg mandátumától, zajtalanul s feltűnés nélkül visszavonul. Ezt a hirt a volt békéscsabai képviselőnek környezete terjeszti s mint positivumot adja szájról-szájra. Állítólag már egy volt békéscsabai lapszerkesztőt is felszólított Pető Sándor elődje, hogy vegyen részt a küldöttségben s legyen tanuja enneK a mindenesetre fúra tisztelgésnek. Minden kételkedésünk mellett azonban konstatálnunk kell azt, hogy a közelmúltban terjesztett hírekre sem érkezett cáfolat attól, akitől Pető Sándor elvárta volna azt. De konstatáljuk a/t is, hogy Pető hivei között sem észlelhető semmi olyan hangu'at, amely ennek a megismételt hirnek támogatására sietne. Igy tehát aligha lesz valami abból a küldöttségből. Utazás egy leányiskola körül. A rövidlátó presbitérium. Megfellebbezik a határozatot. Mult számuakban megemlékeztünk a csabai ágostai evangelikus egyház prezbitériumának legutóbb tartott üléséről, amelynek tárgysorozatába az ujjonnan létesítendő polgári leányiskola ügyét is fölvették. Hogy ez a kérdés miképpen intéződött el s milyen viszontagságokon pottyant keresztül a csabai ág. hitv. egyház presbitériumának retortáján, az is köztudott dolog már. Ott, ahol a tanügyi érdekek iránt oly nagy az érzéketlenség, mint a presbitériumnak bizonyos részében, nem várhattunk különb döntést e speciálisan ós igazán eleven tanügyi érdeket illető szakkérdésben, amely gazdatársadalmunk jórészét állandóan foglalkoztatja. Egy polgári leányiskola létesítésének szükségét — akár állami, akár egyházi felügyelet keretein belül — régen érezik már gazdáink. Az az argumentum, amelylyel ezt az iskolát s emez iskola lótesitósónek gondolatát támadó hangon s támadó elvekkel kisérték nyomon a prezbitórium bizonyos részének tagjai, csak a tanügyi kérdésekben teljesen járatlan emberek szőhetik indokaik közé, mert hisz éppen a gazdatársadalom órezi legelső sorban azt, hogy a felsőbb leányiskola — amelyre szintén nagy szükség van Békéscsabán