Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-12-12 / 98. szám

4 dezősködni kezdett ennek oka felől, azt a választ kapta, hogy mostoha-nagyanyjuk kiforgatja őket a vagyonból s elpazarol mindent. A Kolompár fiu nemrég levetette a katona-mundért s hazament. Igy aztár meghányták-vetettók testvéreivel a közös sorsot. Egy ilyen tanácskozás után ki jelentette a fiatat Kolompár György hogy mostoha-nagyanyját megfogja ölni. Vasárnap este revolvert vett magá­hoz s átment az öreg kúriájára. Mostoh > nagyanyját a konyhában találte é;:>ptv. A konyha sötét volt, de Kolompái migis mostohája felé tartotta a revolvert és elsütötte. Golyója azonban nem talált. Ekkor maga ellen fordította a fegyvert s négyszer fejébe lőtt. Kolompár élet­veszélyes sérüléseivel nyomban össze­rogyott. Most élet ós halál ko/ött fek­szik édesapja házán , Tegnapelőtt vigj. ' e'"' 5 eszméletét s elmondta, hogy azért akarta lelőni mostoháját, mert attól tartott testvérei­vel együtt, hogy az asszony elpazarolja .családi vagyonukat. ^Békésmegyei Közlöny" táviratai. A képviselőház ülése A képviselőház tegnapi ülésén napirend előtt Kelemen Samu felszólalt s bejelentette, hogy ő volt az, aki az előző ülésen az újságírók karzata előtt hangosan beszélgetett. Ezt annyival is inkább kötelességének tartja bejelen­teni, mert az elnök a hírlapírókat apostrófálta mint vendégeket. Ezután névszerinti szavazást ren­delt el az elnök az 1. szakaszos tör­vényre, amelyet 149 szavazattal 37 ellenében általánosságban elfogadtak. Disszidensek Justhnál. Justh Gyula elnök tegnap meg­jelent a képviselőházban. Justh Gyulát nyomban fölkereste Wekerle Sándor, majd Kossuth Ferenc. Később a disz­szidenseket vezette Justh elé Szappanos István s több mint egy óra hosszat időztek az elnöki szobában. Hogy a disszidensek mit tárgyaltak, az nem szivárgott ki. Részletek a disszidensek bizalmas értekezletéről. Justh Gyula, a képviselőház el­nöke ma már korán reggel megjelent a Házban, ahol tiz óra előtt Wekerle Sándor, Kossuth Ferenc, gróf Apponyi Albert és a két alelnök kereste fel és hosszabb ideig maradtak nála. Utánuk, tizenegy óra felé Szappanos István ve­zetésével a disszidens képviselők cso­portja jelent meg Justh Gyulánál és egy óráig maradtak az elnöki szobában. A beszélgetés tárgyát bizalmasnak je­lentették ki. Amint értesülünk, a disszidensek az egyszakaszos javaslat részletes tárgya­lása dolgában fejtet'ék ki kívánságai­kat s azt óhajtották ^ többi közt, hogy az egyszakasz részletei gyanánt a ki­egyezési javaslatokat tárgyalja a Ház. . p, / i •••! _...<. íi. ipKM t.erjcsinit*tcT-io*!­nek mondta. Ezután csakugyan bizal­mas kérdésekről volt szó az elnök és a disszidensek közt. Justh Gyula mun­katársunk kérdésére ezt felelte : — A tanácskozás részleteiről nem volna helyes most nyilatkozni. — Átveszi kegyelmes uram az el­nökséget ma ? — Igen, mihelyt a névszerinti sza­vazásokat befejezték. A részletes vita alatt már én elnöklök. Minden jel arra mutat, hogy az elnökválság gyors kitörése újra küszö­bön van. Ülés a főrendiházban. Tegnap délelőtt'gr. Dessewffy Aurél elnölése mellett ülést tartott a főrendi ház is. Az alkotmánybiztositó törvény­javaslatok voltak szőnyegen Kautz Gyula és Wekerle Sándor felszólalása után a főrendek a törvényjavaslatot elfogadták. ÚJDONSÁGOK. - Időjárás. Az országos központi időjelző ál­lomás mára enyhe időt jelez, elvétve csapadékkal. — A vármegyei igazsló-választmány ülése. Békésvármegye törvényhatóságá­nak igazoló választmánya kedden dél­után M á r k y János elnöklése mellett ülést tartott. A választmány a meg nem fellebbezett összes mandátumokat iga­zolta. Ellenben megsemmisítette G r y­n e u s z György pénzügyigazgatóhe­lyettesnek megválasztatását, mert be­igazolást nyert, hogy Gryneusz csak 1906. évi junius hó 1-től lakik Békés­megyében. A K i s 8 István pénzügyi számtanácsos ellen beadott fellebbezést, mint alaptalant, elutasította a választ­mány. Kecskeméthy Ferenc és Pálffy Bélát, akiket két-két helyen megválasztottak, felhívja a választmány, nyilatkozzanak, hogy melyik mandátu­mot tartják meg. A legtöbb adótfizetők közül Kovács Jánost Szarvason, dr. Oláh Antalt Öcsödön és Á c h i m Gusztávot Csabán választás utján is be­küldték a megyebizottságba. Ezeket a nyilatkozattételre hivja löl a választ­mány s ha nem a virilismus alapján kívánják gyakorolni jogaikat, akkor a legtöbb adót fizetők közül a sorrendben következő Mengyán Pált (Csaba), Z a h o r á n Pált (Csaba) és B h r i 1 i k Pált (Szarvas) hívják be. — A pónzügyigazgatóság kanapé-ügye. Ismeretes olvasóink előtt az a konfliktus, mely a gyulai pénzügyigazgatóság tiszt­viselőinek karában a b'kés egyetértést megbontotta. Ez ügyben a minisztérium­nak kiküldöttje már hetekkel ezelőtt befejezte a vizsgálatot s tette meg elő­terjesztését a pénzügyminiszterhez, de az elintézés még mindig késik. Most az érdekelt tisztviselők nevében Gryneusz György pénzügyigazgató-helyettes és Kun István számtanácsos külön-külön az akták sürgős elintézésére kérték a minisztert. — Presbitériumi ülés, A csabai ref. egyház presbitériuma kedden délután 2 órakor, Futó Zoltán egyházmegyei főjegyző, szentesi lelkész elnöklésével ülést tartott. A presbitérium ezúttal összeállította az egyház adófizetőinek és választóinak végleges névsorát. — Ugyanekkor kimondotta a presbitérium azt is, hogy az esperességet a lelkészi állásra kiírandó pályázat érdekében megkeresi. Ilyenformán bizonyosra ve­hető, hogy a jövő óv első hónapjában megtörténik már a papválasztás is. — Uj hid a Körösön. A Gyula és Sarkad közötti Feketekörös hidja régi már s rozoga állapotban van. Ezért szükségessé vált a hid újjáépítésének kérdését felvetni. Az államépitészeti hivatal elkészítette az előmunkálatok teendőit s a miniszter most helyszíni bejárást rendelt el. A helyszíni bejárás időpontjául január 15 ik napja tüzetett ki. — A Duttkay-ügy. A gyulai egykori polgárm esternek, D u 11 k a y Bélának ügye, minden vonalon gyors tempóban közeledik a megoldáshoz és a befeje­zéshez. Mult számunkban megírtuk, hogy nemsokára leérkezik ez ügyben a miniszter döntése. Mnct ^ íörvény­a varmegyétől, hogy milyen szám alatt mentek föl ezek az iratok a miniszterhez? A törvényszék alkalma­sint a Duttkay ellen megindított rendes pör érdekében kérdezi ezt az alispántól. — Szűnik a waggonhiány. A wa^gon­hiány, emely legnagyobb csapással fe­nyegette a kereskedő-világot, ugy lát­szik, szünőfélben van. Eddigelé a ke­reskedők s — főképp a fakereskedők — legjobb igyekezetük dacára sem tudtak 10—20 waggonnál többet kapni. Mosta­nában azonban annyi waggont kaplak ; a békésmegyei állomások, hogy a szük- í ségletet teljesen fedezni tudják keres- 1 kedőink. Szem ere Kálmán csabai állomásfőnök nagy gonddal igyekszik ugy beosztani a rendelkezésére álló waggonokat, hogy minden igényt ki­elégítsen, ami a közönség részéről bi­zonyára méltánylással is találkozik. — Árvaszékek vizsgálata. Jantsovits Péter árvaszéki elnök újból betegeske­dik s igy a szokásos vizsgálatok kör­útját sem tarthatja meg személyesen. Erre való tekintettel az orosházai árva­szék megvizsgálására Szabó Emil ülnököt küldte ki, a többi árvaszékek megvizsgálásával pedig S á r o s s y Gyula h. árvaszéki elnököt bizta meg. — Halálozás. Egy szorgalmas és tö­rekvő iparosa Csabának, K e 11 e r Má­tyás csizmadia-mester hunyt el hétfőn éjjel élte 52-ik évében, hosszas beteges­kedés után. A jó férjet és apát siratja neje, Mariska, férjezett Rammacher Jakabné, Ilonka, Irma, Mátyás, Erzsike és Etuska. — Felmentett anyakönyvvezetö-helyet­tesek. Az uj anyakönyvi törvény életbe­léptetésével az anyakönyvvezetést ellátó járási írnokokat ideiglenesen átenged­ték a községeknek. A főszolgabirósá­goknál azonban nem nélkülözhetik a munkaerőt s igy bekövetkezett az, hogy a járások vezető-tisztviselői visszakér­ték az átengedett Írnokokat. A belügy­miniszter ennek következtében Cso­rnák István csabai és Keresztesi Kálmán békési anyakönyvvezető-helyet­teseket ebbeli állásuktól fölmentette s nem tett kifogást az ellen, hogy mint járási írnokok a főbirói hivatalokba visszarendeltessenek. — Választások Gyomán. Gyoma köz­ségben a községi képviselő választások folyó hó 9-én folytak le. Tizedenként megválasztattak: I. Garai Sándor (új), Csalali József (uj), Szilágyi János ren­des, Bogár Antal (uj), Hatvani László (uj) póttagok. II. Csapó János, Biró Benedek póttagok. III. Biró Benedek és Oláh István (uj) rendes, Beinschroth József kőmives (uj) és Zöld István (uj) póttagok. IV. Olajos Sándor (uj), Nyit­rai János (uj) póttagok. Y-ik tized. Pálffy Béla (uj), Szabó Benedek és Kató Gábor rendes, F. Nagy Márton (uj) és Fekete Balázs póttagok. Megválasztatott összesen 8 rendes- és 10 póttag községi képviselő. — Helyszíni tárgyalás Öcsödön. Öcsöd község már régebben tervbe vette bel­vizeinek lecsapolását. Az erre vonat­kozó tervek el is készültek s ez alapon hétfőn megtarthatták a helyszini tár­gyalást is. A helyszini tárgyalás vezetője Kiss László vármegyei aljegyző volt. Az államépitészeti hivatalt P ö p p e 1 Gyula, mig a kulturmérnökséget Vágó Viktor képviselte. A Mübutorgyár közgyűlése A vál­ságba jutott csabai Mübutorgyár Rész­vénytársaság ma délelőtt 10 órakor tartja az ipartelepen közgyűlését, melyen a részvénytársaság, illetve a Mübutor­gyár végleges sorsa fölött hoznak ha­tározatot. A magyar ipar, de különösen Csaba ipara érdekében, üdvös lenne, ha a Mübutorgyár üzemét újra meg­kezdené. Ugy tudjuk, hogy az igazga­tóságnak három tagja ily irányban fá­radozik. — Névváltoztatás id K o n k u s György békéscsabai lakos a saját, vala­mint nagykorú ifj. Konkus György, továbbá János, Pál, Mariska, Mátyás, Ilona és Erzsébet nevü kiskorú gyer­mekei családi nevének K á 11 a i-ra kért változtatását a belügyminiszter meg­engedte. — A békésmegyei munkásházak. Da­rányi Ignác földmivelésügyi miniszter­től egy ujabb rendelet érkezett a na­pokban a békésmegyei munkásházakra vonatkozólag. Ez a rendelet is arra vall, hogy a mai kormány minden lehetősé­get meg kiván adni a szegényebb nép­osztály terheinek könnyítésére. A mi­niszter arról értesiti e rendeJp t,íüen Békésmegye közönségét, b^ey a vár­megye által a munká^izak építésének céljaira felveenr^ oOO.OOO koronás köl­csönnek 9 o/;azalékos kamatát a föld­rrji-i-oiesügyi tárca terhére vállalja 1908. év első napjától számítottan. — Bartha Islván — szabadlábon. Csa­nádapácának szomorú hirre szert tett egyházi plébánosát, Bartha Istvánt tegnap szabadlábra helyezte a szegedi kir. törvényszék. Bartha ügyeiben — köztudomás szerint — a Csanádapácai Népbank részéről dr. Urszinyi Já­noscsabai ügyvéd visszavonta a bűn­vádi panaszt, de ugyanekkor egy másik szövetkezet tett feljelentést Bartha el­len azért, mert a szövetkezetnek a Nép­bankban elhelyezett betétjét állítólag a saját céljaira forditotla. Igy Bartha Ist­vánt — aki szabadlábra helyezését kérte, — újból visszakísérték cellájába. Bartha később újból szabadlábra helyezését kérte s e kérelemnek a törvényszék helyet is adott. A kir. itélőtáblabiró teg­napelőtt hozzájárult a törvényszék ha­tározatához s igy a szenvedések kálvá­riáját járó volt plébános visszakapta szabadságát. — Békésiek Popovits Szilveszter mel­lett. A megyei függetlenségi párt köz­ponti választmányának megállapodásai­val szemben Békés községben is moz­galom indult. E mozgalom eredménye az, hogy 53 békési járásbeli megyebi­zottsági tag Popovits Szilveszter főszol­gabíró érdekében közlevelet intézett a megyebizottság tagjaihoz, amelyben azt kérik, hogy Popovits megválasztásában támogassák a békésieket. Ehhez a kér­déshez egyébként dr. Török Gábor, békési ügyvéd is hozzászól s egy cikk keretében valótlanoknak jelenti ki a Popovits ellen felhozott vádakat. — A szeghalmi járásbíróság. Békés­vármegye minden hivatalában nagy munkaszaporodás konstatálható. Ennek következtében a régi helyiségek egy­más után szűkeknek bizonyulnak. Nem­rég a békési főszolgabiróságot kellett kibővíteni s most a községi székházak kibővítésén van a sor. Csánky Jenő főszolgabíró a szeghalmi községi szék­ház és járásbirósági épület kiterjesztése tárgyában tegnapelőtt előterjesztést tett a megye alispánjához. — Megyei baromfi tenyésztők sikere. A budapesten legutóbb megtartott nemzet­közi baromfikiállitáson a szarvasi ba­romfitenyésztők is résztvettek szárnya­saikkal. A kiállítás társelnöknője báró Brauné cker Lamoralné, a szarvasi baromf itenyésztő-egy esületne k elnök­nője volt. Az egyesület tagjai közül dr. F u x Béla, Kolozsváry Ferenc, L i s k a Gyula és Takács Izsó dr. állítottak ki baromfiakat, amelyekkel mind nagyobb dijakat nyertek. A ren­dezőség igen elismerőleg nyilatkozott a szarvasi baromfitenyészetről. — Megint tyuklolvajlás. Vármegyénk derék csibészei és tyukászai zavartala­nul folytatják működésüket s nemcsak Békéscsabán, de a vármegye többi községeiben is nagy előszeretettel kop­pasztják az aprójószág-állományt. Gyu­lán megint egy nagyobbszabásu tyuk­tolvajlás történt. Ezúttal Gyulai Gá­borné tanyájáról emeltek el 10 darab tyúkot. A rendőrség nyomoz, de tyúkot és tettest aligha kerit kézre. — November hónap bünstatisztikája. A csendőrség e héten terjesztette be az alispáni hivatalhoz Békésvármegye november havi bünstatisztikáját. E sze­rint az ember élete elleni bűntett 1, testisértés 15, magánlaksértés 1, lopáf 67, sikkasztás 2, orgazdaság 9, csalás és gyújtogatás 21 esetben fordult € november folyamán. Kitűnik ebből statisztikából, hogy azok a kifakadásol melyek a tulszámu és gyakori tolvajlé sok miatt történnek, egészen helyé valók . . . Megcáfolt rágalmak. • Mi történik a csabai kávéházal A csabai főbiróság egy dennnc ellen. A békéscsabai kávéházaknak szerint sok az ellenségük. Ha nn szik valakinek az, hogy egyik i boldogabb halandó telt erszényé'* vén, nem akar a .,inisera plebs' vegyülni s már csak a rangosság tek. tétéből is szepai'ét nyittat magának, ön­zetlen erénycsőszeink nyomban meg­röpiratozzák a kávéháztulajdonost, aki vagy megvásárolja a röpirat — korrektú­ráját, vagy pedig *üri azt, hogy ese­tenként 100—200 példányban megjelenő brosúrában csináljanak kávéházának reklámot. Nem ritka eset az sem, hogy a kávéház-tulajdonosok ellen panaszos be­adványt intéznek egyesek. A támadások vitézei mindig a névtelenség köpenyét vetik magukra. Igy könnyebb a rágal­mazás, mert ha eszébe jutna valakinek törvényes uton megtorolni a rágalma­zók időtöltését, senki nem tudja, hogy a névtelenségnek melyik dohos odújá­ban keresse a nagy erkölcsi bátorság­gal dolgozó embereket. Egy ilyen beadvány érkezett szept. hónapban is a belügyminiszterhez. A feljelentő, hogy vádjai nyomatékosabb sulylyal bírjanak, „több csabai polgár" aláírással hitelesítette írását. Nagy álta­lánosságban azt írja és panaszolja el, hogy a csabai kávéházakban erkölcste­len üzelmek folynak. A kávéház-tulajdo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom