Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-07-18 / 56. szám

XXXIV-ik évfolyam. 56-ik szám. Csütörtök, július 18. i j BEEESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElrOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évncgyedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. — Főszerkesztő : Felelős szerkesztő: Laptulajdonos: Kéziratok nem adatnak vissza. Dr. SAILER VILMOS SZÉKELY BÉLA 1 SZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 • Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Az idegen kéz. Békéscsaba, julius 17. Magyarország és Horvátország sajnálatos konfliktusa napról-napra komolyabb jelleget ölt. A horvát obstruktorok megkezdték aknamunkájukat s utópisztikus terveiket igyekeznek beplántálni az egész horvát nép lelkületébe. Már bojkottálják a magyar ipart, a magyar pénzintézetekkel az ottaniak megszakítják az összeköttetéseket, mindenekfölött pedig nyilatkoznak, manifesztumokat gyártanak, amelyek hemzsegnek a hazugságoktól s valóságos tárházai a törvények félremagyarázásának. A horvát-szerb koalíció már nyiltan hadat üzent Magyarországnak, Horvátország teljes függetlenitését követelik. Szó Sincs róla, aggasztóan komoly tünetek ezek, még pedig beteges tünetek. Hát friajd gondoskodunk orvosságról. Ok kezdték, ők fogják megbánni. A magyar alkotmánynak és a magyar törvénynek van annyi ereje, hogy a magyar korona országai ellen támadókat legyőzze és megbüntesse. Ámbár kétségtelen, hogy ez az egész affér Magyarország és Horvátország benső ügye, amelyhez nincs és nem lehet köze másnak, minta magyaroknak és a horvátoknak ; egész határozott formában jelentkezik a tény, hogy a két ország ezen benső ügyében idegen kéz is működik. Nem ismeretlen előttünk ez a kéz, ott láttuk még eddig mindenütt, ahol magyarellenes mozgalomról volt szó. Jól ismerjük Bécs város pdlgármesterének világhírű és józan észszel föl sem fogható magyargyűlöletét, mindamellett megdöbbentett bennünket Lueger urnák az a vakmerősége, amelylyel ebbe a dologba beavatkozott. Mert ha a horvátok között vannak obskurus alakok, akik a teljes szeparáció eszméje mellett agitálnak, bármily ostoba is a törekvés, nem szólhatunk ellene semmit. Majd cselekedni fogunk. De hogy egy teljesen idegen állam polgára ebben az ügyben vezető szerepre vállalkozzék és Horvátország Magyarországtól való elszakadását készítse elő, szóval, hogy beleavatkozzék a mi legprivátabb államügyeinkbe, nem hagyhatjuk szó nélkül. Nem tűrhetnők el ezt senkinek sem, de legkevésbé szabad eltürnünk Luegernek, aki irántunk való féktelen és vad gyűlöletének már annyi, de annyi fényes tanújelét adta. Teljesen közömbös dolog, hogy Lueger ur beavatkozásának lesz-e eredménye vagy nem, és az sem lényeges, hogy az ő beavatkozásának esetleg a tisztelt horvátok adják meg keservesen az árát. Kifogás alá az a vakmerőség esik, amelylyel a hírhedt polgármester Magyarország belső ügyeibe avatkozott. És ezt megtorlatlanul hagyni nem szabad. Az utólag kiadott cáfoló nyilatkozatoknak nem hiszünk. Nemcsak azért, mert nem zörög a haraszt, ha nem fú a szél, hanem azért is, mert ezekből a dementikből az tűnik ki, hogy Luegernek csakugyan része van a horvát mozgalom irányításában. Azt pedig minden nagyobb fejtörés nélkül megállapíthatjuk, hogy ha Luegernek a magyargyűlölet munkájában része van, akkor az a rész bizonyára oroszlánrész. Bármennyire legyen is érdekelve a főkeresztény ebben a kérdésben, azt pontosan meg kell állapítani, annak megtörténte után pedig ezt az illetéktelen beavatkozásta leghatározottabban vissza kell utasítani. Nem első eset, hogy osztrák politikusok Magyarország belső ügyeibe avatkoznak. Az ilyen előkelő idegenek azonban mindig megkapták ezért a magukét, még ha nem is voltak olyan vakmerők, mint Lueger és ha kevésbé fontos dolgainkba avatkoztak is bele, mint a mostani horvát-kérdés. Szó nélkül hagyni az ilyesmit egyértelmű volna annak az elismerésével, hogy az osztrákoknak jogukban áll a magyar « tartomány" legintimebb ügyeibe is beleszólni, azokat irányítani. Hát ennyire nem vagyunk és bízunk a Gondviselésben, hogy sohasem is leszünk. A magyar kormánynak föltétlenül első kötelessége meggyőződést szerezni arról, hogy a magyarfaló bécsi polgármester keze mennyire hatolt be a horvát-kérdés szövevényes szállai közé és ha csakugyan ott találja ezt az idegen kezet, akkor arra alaposan rá kell koppintani. Meg kell tanítani ezt az urat, hogy Magyarország önálló állam, amelynek belső ügyeibe büntetlenül beleavatkozni senki fiának nem lehet. Meg vagyunk győződve szentül, hogy a magyar kormány tudja a kötelességét és mindent meg fog tenni ebben az ügyben, ami a magyar állam tekintélyének megvédése érdekében szükséges, de azért nem tartottuk fölöslegesnek ilyen irányban felszólalni, mert felszólalásunk a magyar hazafias közvéleményt fejezi ki, amely nem hajlandó eltűrni, hogy idegen kéz, hozzá még piszkos osztrák kéz, a magyarok belső ügyeiben kotorásszon. Közgyűlés a vármegyén. 3 i késvírmegye törvényhatósági bizottsága hétfőn délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott dr. Fábry Sándor főispán elnöklésével. A közgyűlés érdekes tárgysorozatánál sokkal érdekesebb volt az a körülmény, hogy az úgynevezett szélsőbal-frakció, amelynek három tagja máskor üres szalmacsépléssel untatja az egybegyűlteket, nem emelte ma kiválóan magas megjelenésével az egybegyűltek hangulatát. Csak egyetlen egy tagja jött fel e frakciónak, de a csöndes, nyugodt és méltóságteljes tárj gyalási hangot figyelvén, ugy elszégyelte magát, hogy két perc múlva már kereket oldott. Persze, a karzat is üres volt, meg a széksorokban sem láttunk gazdákat. De hiányzott a teremből az az elem is, amelynek tücsköt-bogarat össze lehet szavalni és amely elemnek a kedvéért ez a szélsőbal-frakció megalakult, hogy szó-tűzijátékkal dirregjen és csattogjon: — Ide nézz! Ki a legény a csárdában ! ? Azt a kutyafáját . . . Hiányozván a honmentőknek ez a társasága, a közgyűlés tárgysorozatát — amely különben is kevés pontból állott — 11 órára letárgyalták már. Mindenkit megnyugvással töltött el ez a körülmény, csak Morvái Miska bátyánk pödörintelte végig türelmetlenül a bajuszát: — Ejnye, ez már mégsem járja! Amikor legjobb kedvében van az ember, akkor nem jön egy gyönge ínu vitéz se, hogy illőképpen válaszolhatnék kiruccanására . . • Ez a közgyűlés egyébként utolsó olyan közgyűlésünk volt, amelyet Fábry Sándor főispán vezetett. Meglátszott ez azon a lelkes óváción is, melyben a megyebizottság tagjai Fábry Sándort részesítették. Mikor a terembe lépett, dörgő éljenzés fogadta, amikor fölállott az elnöki székből, ekkor is igy fejezték ki a tagok szivük érzelmeit. A közgyűlésről ez a tudósításunk szól: A 700.000 koronás kölcsön. Több izben irtuk már, hogy a közúti alap terhére történendő építkezések céljából a vármegyének 700.000 koronás i kölcsönre van szüksége. A törvényható| ság erre vonatkozó határozatát jóváhagyta a miniszter is s ez alapon a vármegye alispánja megtette a kölcsön felvételére vonatkozó intézkedéseket. Tudakozódásaira azonban csak a Pesti Első Hazai Takarékpénztár válaszolt, I amely oly horribilis feltételek mellett Békésmegyei Közlöny tárcája. Kötelesség. Ó Kötelesség, hogy gyűlöllek! Te hideg rém, te vasmarka üresség, Te vettéd el újra tőlem, Te Irgalmatlan, zsarnok Kötelesség! A csókja erejét megtörted S a szivem reszketését túlüvöltöd Még egyre most is, hogy ne fájjon. De én gyűlöllek, én gyűlöllek ! S ha volna szörnyű, rontó átkom, Sikoltva szórnám csúf, siket nevedre. És nem akarok emlékezni többé Egyetlen parancsodra sem soha. Tudod mi vagy ? A mesebeli álnok, Irigy, gonosz, lelketlen mostoha. De én Hamupipőkéd nem leszek. Nem, soha többé. . . Küzködtem sirva S vergődtem némán, panasztalanul Nevta kegyetlen, vad súlya alatt. Fiatalságom messze elmaradt A küzdelemben s vele sok-sok álmom. A tavasz minden üdve, sugara, Mit másnak pazar kézzel szór az élet. S te jutalmul, hogy neked élek, Mind mélyebbre igáztad a nyakam. De most fölemelem, gőggel, kevélyen — És eltiporni nem hagyom magam ! Nem. Hallod-e? Most élni akarok. Én visszahívom! Megmondom neki, Hogy semmi, senki sincs, — csak ő, csak ő ! A lelkem lángja eddig reszkető, Halovány mécs volt. Most villámsúgár. Gyújt, perzsel, pusztít, gyilkol, éget. . . Ám borúljon lángba s váljék üszőkké A régi, kedves, puha, kicsi fészek — Mit bánom ént Leszek vándor-madár is S a félnők országútját vele járom S pihmőre jó lesz az ingó nád is, Ha edaölcl szivére a párom ! . . . Kacagsz, hideg rém ? Mit kacagsz ? Talán. . Jaj! . . . a fészekben fiókák is vannak . . . Árva fiókák, fázó kis madárkák . . . Kacagj, üvölts — Megtartottál magadnak! Kacagj, üvölts — Legyőztél, hallgatok — Tiporj át rajtam, — hisz rabod vagyok S irgalmat úgysem ismertél soha ! .. . Eredj csak, álmom, legszebbik, utolsó. Eredj s ne térj meg többé sohasem. Ne bánts, ne gyöngíts, ne tégy árulóvá! Ne borítsd könybe a szemem . . . Elbúcsúztunk Örökre szóljon ! Ne legyen visszatérés ezután. Csak a kis fészek megmaradjon A fiókáknak melegen, puhán . . . Csak ez... csak ez... S maradjon itt bent, A szivemben is csönd, békesség. — Vezess tovább, te szent, te áldott, Te irgalmatlan, zsarnok Kötelesség ! Nil. A subjectiv butaság. Irta: Theo von Thorn. — Kedves barátom, igaz, hogy a méregkeverés és ezzel rokon tudományoknak tudora vagy, ámde azért, sőt talán épp azért, túlokos nem vagy. Semrau erdész vállait vonogatta és ez a gesztus teljesen kifejezte azt is, amit elhallgatott. Dr. Wurm Jenő gyógyszerész igen okosan fogta fel a dolgot; érzékeny ember nem volt ugyan, pláne régi barátjával, iskolatársával szemben, de az az értelmisége ellen intézett támadás mégis bántotta. Balkezét zsebre dugta, jobbjával pedig aranykeretes szemüvegét igazgatta. Ez volt dr. Wurmnak az a pozíciója, melyből támadásra készült. — Azt hiszem — szólalt meg, — hogy neked legkevésbé van jogod szellemi képességeimet kisebbíteni; csak arra emlékeztetlek, hogy az iskolában például latinból csak hogy átcsúsztál. Semrau gúnyosan válaszolt. — Persze, hisz a tiedről másoltam mindig a latin pensumot. Wurm megsértődött és izgatottan szólni akart, de barátja közbevágott: — Soh'se izgasd magad, kedves dotor és ha még hatszor olyan tudós volnál is, akkor is van bizonyos subjektiv egyéni butaságod, amely mindig elő tűnik. Nézd, fiam, azt tudom, hogy az erdőtanácsos, aki különben kedvetlen öreg ur, téged szeret; ez az ember hozzád adja a leányát, az bizonyos; sőt ha vadászatok alkalmával olyan alamuszi nem volnál, talán még adoptálna is. Hisz engem is azért kedvel, mert a barátod vagyok; ami pedig Margitot illeti, nála pláne csütörtököt mond a te tudományod. Azt hiszed, hogy az az egészségtől duzzadó, eleven gyerek tényleg felhasználja azt a sok patikaszert, amit tőled vásárol ? Odakünn nálunk csak a ciankálinak van haszna, de a svájci piluláidnak, saliniák-pasztilláidnak és más boszorkányszereidnek odakint nálunk senki sem veszi hasznát. Hisz itt mindenki egészséges úgy, hogy ha mindenki olyan volna, bizony bezárhatnád a patikádat. Minden doboz, minden tégely néma szerelmi vallomás; persze, te ezt nem látod. Ugy-e, most felderül a képed? Nahát, barátom, kövesd tanácsomat, vedd hasznát a holnapra szóló meghívásnak, gondom lesz, hogy Margitkával együvé kerüljetek- a vadászaton s udvarolhatsz kedvedre, de fegyveredhez ne nvulj, mert még valakiben kárt teszel. Tégy igy barátom s nekem örökké nyugtom lesz szerelmi nyavalygásodtól. Ha ezt nem teszed, nagyobb szamár vagy, mint hittem. És az erdőtanácsosék aztán a tőled vásárolt portékával konkurrens-patikát nyithatnak ! Ehhez tartsd magad, tudós barátom! Másnap korán reggel az erdőben együtt találjuk Wurm doktort imádott Margitjával. Mindkettőjüknek ki volt pirulva az arca; a leánynak a vadászati kedvtől, a doktornak az izgatottságtól. — Csak csendesen, barátom — szólt a leány, — csendesen maradjunk, nehogy elriasszuk a szarvast, melynek erre kell mennie. Menjünk fel erre a dobogóra, ez lesz ami leshelyünk. A doktor ügyetlenül előre ment a létrán s ha a leány nem segiti, bizony leesett volna. Elhelyezkedtek a dobogón, a leány egyre csitította, mert a doktor ugy fészkelődött, hogy félő, miszerint összetörik az egész alkotmány. — Állapodjunk meg, — szólt a leány - melyikünk fog lőni, ha jön a szarvas. — Édes kisasszony, én nem lövök, én rossz patront hoztam magammal; ezt a puskát az apámtól örököltem, az öreg valamikor Afrikában járt és ezt a vizilóágyutt ott vásárolta, itt nem kaptam hozzá töltényt. — Hallgasson, — súgta a leány. Ámde a doktort most a vallomástól semmi sem tudta visszatartani. — Nem azért vagyok itt, kisasszony, hogy szarvasra várjak, el kell mondanom, ami a szivemet hónapok óta nyomja. Hónapok óta gyötör a bizonytalanság, most végre bizonyosságot akarok szerezni.