Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-10-24 / 84. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 84-ik sz. Csütörtök, október 24. BEKESH POLITIKAI LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EbOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EI3fizetni bármikor lehet éunegyedenbeliil is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VIX.MOS Felelős szerkesztő : SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : aZIEELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Wekerle adóreformjai. Békósosaba, október 23. Békésmegyében csak ugy, mint az egész országban, lázasan várták a kormány adóreform-javaslatait. Ezek a javaslatok sokkal sürgősebb feladatot képeztek, mint az alkotmányt biztosító, vagy a cseléd és munkaadó közötti viszonyt szabályozó törvényeknek benyújtása, mert adózásunknak igazságtalanságait szinte elviselhetetleneknek látja immár a polgárság s ennek különösen az a része, amely küzdveküzd a mindennapi kenyérért. Wekerle Sándor kormányelnök, mint pénzügyminiszter, kedden terjesztette be ezeket a javaslatokat a képviselőház elé, amely osztatlan helyeslés kíséretében fogadta azokat. E javaslatokban rendkívül sok a tetszetős és üdvös alkotás, ami a kormány szociálpolitikai érzékére és arra a körülményre vall, hogy a tétlenség és Ígérgetés korszakát a munka és az ígéretek beváltásának korszaka váltotta föl. Ezek az adóreformok megszüntetik az első- és másodosztályú kereseti adót és eltörlik a családtagok adóját. Leszállítják a házadót és behozzák a 600 koronás létminimumot. Vármegyénk képviselői közül Fábry Károly volt az, aki a kerületében tartott beszámolóinak során választóit megismertette ezekkel a már benyújtott törvényjavaslatokkal. Mi tanúi voltunk annak a lelkesedésnek, amely ezeket a bejelentéseket kisérte. S hogy ez a lelkesedés indokolt, senki sem vonja kétségbe azt. A kisemberek sorsán ki javitott ezelőtt? A darabontok talán? Avagy az úgynevezett szabadelvü-párt, amely 40 éves uralma alatt mindennek, csak éppen liberálisnak nem bizonyult? Természetes, hogy a mai rendszer ellenségei irigykedve figyelik azt a hangulatot, amely Wekerle törvényjavaslatainak nyomán kerekedett s fontoskodó aggodalmaknak üszkét igyekeznek a nép közé dobni. Hibáztatjuk azonban mi is e javaslatoknak azt a részét, amely a fogyasztási adók felemelését törvényerőre kívánja emelni. A fogyasztási adót nem fizeti sem a termelő, sem a közvetítő. A tapasztalás azt bizonyította, hogy amikor a fogyasztási cikkek valamelyike drágulni kezd, a drágulást a forgalom különböző fokain nem érzik egyenlő arányban meg. Ha a termelő és nagykereskedő között a drágulás egy félszázalék, — a végső fokon, a szatócs és vevője között, ez a drágulás legalább is egy egész százalékká növekszik. Ez nem alapszik a matematikán, de igy van. A fogyasztási adók növekedése nemcsak az adósrófolás percentjével emeli a fogyasztási cikkek árát, hanem annak két-háromszorosával. Ezért azonban nem a kormányt | kell okolnunk. Az adóreformok következtében ugyanis, mintegy huszmílliónyi kár hárul az államra. Ezt a kárt, | hogy államháztartásunkban zavar be ne álljon — pótolni szükséges ott, ahol lehet és ahol a pótlás nem okoz túlságos megterhelést. Ezt a pontot ! pedig csak a fogyasztási adóknál ta! lálhatjuk meg. A jövedelmi adóra vo: natkozólag Wekerle Sándor ezeket monj dotta: „Adórendszerünk sarkpontja ezentúl ! a jövedelemadó lenne, amely a létminimum adómentességének és a progresszív adózásnak is teret nyit. Keresztül is vittem ezt a két elvet a tervezett jövedelemadónál, melynek kivetési kulcsa progresszive: 07 százalékból kiindulva 5 százalékig halad s emellett a természetes személyeknél 600 koronás létminimumot adómentesit. A reform alá eső állami egyenes adók együttes bevételének kontingentálásában gondoskodtam arról, hogy az adómentes létminimum emelhető legyen az esetben, ha az emiitett adóknak bevétele az államnak eddig is elért jövedelmét, a 200 millió koronában kontingentált összeget — amelyre az államnak elengedhetlenül szüksége van — meghaladja. Ez esetben a többlet a létminimum felemelésére fordítandó. A jövedelemadótól eltekintve a létminimumnak alkalmazását s a progresszív adóztatás megvalósítását nem tartom helyén valónak ott, ahol forrásainál vonjuk adó alá az adózónak bevételeit, mert hisz az egyes források elkülönített adó alá vona'sa még nem képezheti ismérvét annak, hogy az adózónak más forrásokból nincs-e a létminimumot meghaladó, vagy pedig az ugyanezen forrás nagyobb tételei nél már fokozottabban adó alá vont magasabb bevétele." Miniszteri biztos a pénzügyigazgatóságnál. A torzsalkodás vége. Gyulán rend lesz ! Mostanában nagy a sürgés a gyulai kir. pénzügyigazgatóságnál. Csütörtökön ugyanis megérkezett Mayer Károly miniszteri biztos, hogy átvizsgálja a pénzügyigazgatóságnak aktáit s azt az ominozus ügyet, amely a gyulai pénzügyigazgatósági tisztviselők között a békés együttmunkálkodást lehetetlenné tette s az egymás iránt kötelező kollegiális érzést megsemmisítette immár. Ez az áldatlan állapot régibb keletű a gyulai kir. pénzügyigazgatóságnál. S mióta ez az állapot kiszakított egy részt a beamter élet munkateréről, azóta a fenekedés, besúgás, denunciálás, egymás érdemeinek lebecsülése, kíméletlen vádaskodás és személyeskedés otthonosok ennek a kiváló erőkkel dicsekedhető pénzügyigazgatóságnak tisztviselői karában. Hogy ilyen eléggé el nem ítélhető viszonyok találtak meghitt otthonra a gyulai pénzügyigazgatóság termeiben, ezt a hatalmi kérdésnek kell tulajdonítani. Tisztviselők, akik egyenrangú társaikkal ugy érintkeznek, mintha alantosaik volnának, jogaik félremagyarázásával az egyenetlenkedés tüzét gyújtották föl s megteremtettek igy egy áldatlan állapotot, amelynek tarthatatlanságát nemcsak ők, de a nagyközönség is érzi. Hogy ez a kanapé-ügy ennyire kiélesedett, ez mindenekelőtt egy aktának tulaj donitható, amelyet G a 11 o v i c h József titkár küldött le K i s s István számvevőségi főnöknek. Gallovichnak felvilágosításra volt szüksége s mert Kiss István nem adta ki a felvilágosítás végett bekért s az aktával összefüggő adatkönyvet, hanem az akta hátlapjára azt irta, hogy ha szüksége van Gallovichnak valamire, fáradjon le a számvevőséghez — megtörtént az első hadüzenet. Gyűlölködő felek pedig csak ezt az első lépést várják. Következetesen és Bókésmegyei Közlöny tarcaja. Este. Leszáll az est ködös sötétje — A koldusokra gondolok, A téli szél is azt süvölti: Segítsetek, ti gazdagok! Fényes fogat visz dáridóra, A koldus fázva vánszorog, Szilaj zenébe sir a sóhaj : Segítsetek ti gazdagok! Ha a bálok síkos termében A villany fénye fölragyog Lássátok meg a kunyhók mécsét — Segítsetek, ti gazdagok ! Dús úrfiak! tivornya fogytán Selyempárna az ágyatok — Azoknak, kiknek szalma jut csak, Segítsetek, ti gazdagok ! S ha bennetek kiég a mámor, S únott már minden csókotok: A sápadt, elhagyott leányon Segítsetek, ti gazdagok ! Higyjétek el, a vég az egy lesz, A forma már csak dolog : Kripta, avagy csak négy szál deszka, Segítsetek, ti gazdagok ! Révész Tivadar. Apró képek. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája, — Irta ; Vértesy Gyula. I. Kétféle mérték. A kifogástalanul öltözött törvényszéki jegyző ur megigazgatja csíkos nyakkendőjét kirántja kézelőit sköhécsel egy kicsit, mert az nagyon jól eshetik a rabnak, ha elegáns uri ember kedves, »sima hangon,, hirdeti ki neki a kúria ítéletét, hogy Őfelsége a király nevében szándékos emberölés bűntettében bűnösnek mondatik ki és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítéltetik!" Aztán leül a helyére s elkezdi a körmeit tisztogatni s figyelmes arccal az elitéltet vizsgálgatja, mert hiába, a pszihologiai tanulmányozás egyik feladata a modern jogásznak . . . Ki kell azt lesni, hogy milyen hatással van az egy emberre, ha megmondják neki, hogy rab, ameddig él. Mindenesetre érdekes tanulmány, persze nem annak, akin tanulják. A rab ott áll szürke darócruhájában s egy darabig mintegy öntudatlanul bámul maga elé. Aztán meg kitekint a tárgyalási terem ablakán. Egy odahajló hatalmas akác nyújtogatja arrafelé fehérvirágos fejét, a napsugár táncol, szökell a rezgő kis illatos fehér csolnakocskákon. Eszébe jut, hogy akkor is ilyen szép verőfényes nap volt, mikor megölte azt az embert. / S amint eszébe jut újra ez a kinos jelenet, melyért cserébe elcsukják örökre az isten áldó napja elől, — egész testében megrázkódik. — Ah, érdekes, nagyon érdekes — súgja a jegyző ur az egyik birónak, aki álmosan bólingat mellette s nem sokat gondol az egész dolog érdekességével. El van ő foglalva más érdekesebb dologgal, azzal, hogy mikor nyeri vissza azt a tiz forintot, amit tegnap este elhúztak tőle a kaszinóban. ... Az akácvirágokat megrázta a szellő, a rab lelkét pedig az emlékezés... — Yan valami mondani valója? — kérdi száraz hangon az elnök. — Yan. Az, hogy az urak se tehettek volna máskép, mint én tettem. A jegyző úrnak hamarosan az a felelet tolul az ajkára, hogy igenis, ők máskép tehettek volna — de a másik pillanatban már mosolyog. Hogy is gondolhatott olyat, hogy ez a szegény falusi csizmadia pártfajra hivta volna ki azt, aki a feleségét elszerette. Hanem azért mégis büszkén fordítja fejét az elítélt felé, mintha mondaná : — Mi máskép tehettünk volna, mert nekünk szabad ölni, minket az a törvény véd, mely téged elitéi. II. A szegénység. Boldogok, igazán boldogok voltak. A költészet fénye ragyogta be náluk az élet nyomorúságát. De egyszer az asszonykának eszébe jutott, hogy egy majálisra el kellene menni. Hízelkedve ugrott a férje nyakába, össze-vissza csókolta és ugy kérte : — ügy-e veszel egy csinos ruhát, csak azt az egyet, többet nem kérek. A férfi éppen azon gondolkozott, hogy honnan vegyen holnapra a konyhapénzt s kedvetlenül bontakozott ki az ölelő karokból. Az asszonyka nem szólt semmit, csak némán nézett maga elé s ugy érezte, mintha az a szép poétikus fátyol egyszerre foszlanék szerteszét s ott állana előtte az élet a maga rideg valóságában. — Igy lesz az mindig ? — kérdé mintegy magától. Azután szétnéz a szegényes bútorzatú szobában — a lemenő nap egy sugára a kopott függönyökön szelid fénynyel áttörve ott ragyog a férj fekete kabátján, — a kopott, pecsétes, rossz állású szalonkabáton. Igy lesz ez mindig ! S elkezd sirni, könyre köny hull lassan, csendesen. Siratja magát, a férjét s azt az egész boldog, poétikus életet, melynek immáron vége lett. Ami ezután jön, az már próza, az élet nyomorúsága. S a férj szemében, mintha könycsepp ragyogna. S megkezdődött az igazi élet, a szegény emberekgondterhes, nyomorult élete, melybe már hiába vet fényt az ifiuság, a szerelem, — örök árnyként lebeg fölötte a szegénység nyomasztó érzete . . .