Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-10-06 / 79. szám

114 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907 szept. 15 5reg asszony megkóstolta a pogácsát, le nem jól ízlett neki, csak egy falatot jvett. Mikor kezében tartotta a pogácsa­iarabot, a kutya elkapta kezéből a pogá­csát s az ól mellett megette. Az öreg asszony nem tört másikat, nem is kellett neki aznap az étel, mert szédülni kez­dett s hányingere támadt Az apa és a fiuk, akik csak kenyeret ettek, ugyan­ilyen tünetek közt betegedtek meg, mintha kolerába estek volna. Egyik az egyik vackon, másik a kamarában fetren­gett ; az apa a halott mellett nyögött. De még akkor sem gondoltak a mérgezésre. Mintegy másfél óra elteltével a meg­halt asszony szomszédban lakó nénje azzal jött át, hogy a kutyájuk meg­döglött. Másnap reggelre pedig azok a tyúkok is mind elhullottak, melyek a pogácsa morzsáit felszedték. Csak akkor jutottak arra a gondolatra, hogy a pogácsa és a kenyér meg lehe­tett mérgezve.. Kedden délig a család tagjainak ál­lapota valamiképpen javult, de az apa még mindig a halál torkában van. Mi­helyest az eset a csendőrség tudomására jutott, azonnal jelentés érkezett a főszol­gabirósághoz, s Berthóty főszolga­bíró elrendelte, hogy a kenyereket és pogácsákat hozzák be az orosházai rendőrhatósághoz. Ez tegnapelőtt meg is történt s az élelmicikkeket holnap /elküldik az országos vegyvizsgáló állomáshoz. Az eddig megejtett nyomozásból ki­derült, hogy a háznál a kenyérsütés idején s azt követő napokban senki ide­gen nem volt. A végzetes vacsora után már 8 órakor lefeküdt a család s ekkor átszólt hozzájuk az egyik szomszédasz­szony, de választ nem kapott a kérde­zősködéseire. A jelekből az látszik valószínűnek, hogy az asszony szándékosan tette a mérget a kenyérbe, hogy magával együtt az urát is elpusz­títsa. Ezt a körülményt erősitik meg a mellékkörülmények. A család nagyon szegény: az ember iszákos, az asszony hiába igyekezett, takarékoskodott; az ember brutálisan bánt vele s nem egy­szer késsel fenyegette. Mindenesetre a vizsgálat feladata lesz kideríteni, hogy mi volt az előz­ménye ennek a szomorú tragédiának, amely alighanem két áldozatot kíván. Hogy a kenyérbe milyen mér get kever­tek, azt a vegyvizsgálat állapítja meg. Egy kellemetlen bir. A kétegy házai főjegyzőt nem függesztették fel! Bajok az adózás körül. A „Békésmegyei Közlöny" csü­törtöki számának hírrovatában azt ol­vashatta a közönség, hogy P o p o v i t s kétegyházai községi főjegyzőt a gyulai járás főszolgabírója felfüggesztette állá­sától. Ez a hir — kénytelenek vagyunk az igszság érdekében kijelenteni — nem felel meg a valóságnak. Kétegyháza község tisztikarában tényleg történt fel­függesztés, de nem Popovits főjegyzőt, hanem Szilágyi Pál adóügyi jegyzőt függesztette föl Lukács Endre fő­szolgabíró. E kellemetlen tévedésnek magyará­zatát részint abban a lázas munkában keresse a közönség, mely a szerkesz­tőséa embereinek körültegintését a lap­megjelenés napján még jobban decentra­lizálja, részint pedig abban a körül­ményben, hogy a hirt, minden nóvem­litós nélkül, czak a lapnyomást megelőző percben kaptuk. Popovits főjegyzőnek felfüggeszté­séről szóló híradásunkat különben a kö­zönség is kételkedve fogadta, mert Po­povics egyik legtekintélyesebb, leglelki­ismeretesebb és legbuzgóbb tagja a bó­késmegyei községi tisztviselőkarnak, akit hivatalos elöljárói is számtalan esetben kitüntettek már elismerésüknek kifejezésével. Kétegyházán tehát nem Popovitsot, hanem Szilágyi Pál adóügyi jegyzőt füg­gesztette föl állásától a járási főszclgabiró. Szilágyi ügyét már hónapokkal ezelőtt ismertettük. Lanyha kötelességteljesitése és mulasztásai miatt az adóhátralékok rendkívül felszaporodtak Kétegyházán. Szilágyi ellen elrendelték a fegyelmit megelőző vizsgálatot, amelynek befe­jeztével Lukács főszolgabíró csütörtökön felfüggesztette állásától s helyettesítésé­vel Tóth László volt csabai községi számvevőt bizta meg. Az orosházai hátralékos adók tár­gyában is bonyolódni kezd a helyzet. Mult számunkban röviden megírtuk, hogy B é z y adóügyi jegyző választ küldött azon hírünkre, amelylyel a Bézy ellen megindított eljárásnak előzményei­ről ós okairól értesítettük olvasóinkat. Bézy védekezésére tegnap ezeket jelen­tette ki a pónzügyigazgató-helyettes: „Az orosházai adókezelésnek meg­vizsgálására egyenesen az alispán uta­sította a pénzügyigazgatóságot. Nem igaz tehát, mintha a pónzügyigazgató­ság közegeinek eljárása csák és csu­pán Bézy ellen irányult volna. Az orosházai adóügyi jegyző hivatalát mindig minta-hivatalnak tüntették föl s ennek dacára mégis arra kellett rá­jönnünk, hogy súlyos beszámítás alá eső mulasztásokat követnek abban el. Mi mindenütt egyforma regorozitással járunk el. Kivételt senkivel és sehol nem teszünk. De hivatalos elismeré­seket sem osztogatunk senkinek, aki arra méltatlan. Az orosházai hátralékos adók kű-. lönben tiz esztendőre is visszanyúlnak Gryneusz György királyi pénzügy­igazgató-helyettes tegnapelőtt terjesz­tette az alispán elé az orosházai esetről szóló jelentését, amelynek befejező so­raiban azt kéri Ambrus Sándortól, hogy ennek az állapotnak erélyes intézkedés­sel végett vessen. „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A kiegyezés ügye Budapestről jelenti tudósítónk : A kiegyezési tárgyalásokat fél 10 órakor folytatták. A tanácskozás másfél óránál tovább tartott. Ezen a tanácskozáson a magyar kormány részletesen preci­zirozta az egyes függőben álló kérdé­sek tekintetében elfoglalt álláspontját s ezt Írásban adta át az osztrák mi­nisztereknek. Ugy az osztrák, mint a magyar miniszterek 11 órakor külön tanács­kozást tartottak. Egy óra elmultával közös tanácskozás volt. A miniszterek még ebédre sem mentek. Sieghardt osztrák sajtófőnök a kilátásokat pesszi­misztikusan jövendöli. Október 10. Budapesten. A nemzetközi szociálisták köztu­domás szerint október 10-én tüntető felvonulást akartak rendezni. Ezt a felvonulást Boda főkapitány nem en­gedte meg. Az V., VI. és VII. kerület­ben egyáltalán nem engedélyez semmi­lyen felvonulást, mert ezzel veszélyez­tetve látja a parlament tanácskozási szabadságát. Ellenben megengedte azt, hogy a nemzetköziek a — Városliget­ben tüntethessenek! Bécsi hangok. Bécsből jelentik Budapestre, hogy az osztrák politikai körök számolnak azzal a lehetőséggel, hogy a kiegyezési tanácskozások esetleges megszakítása nem lesz végleges. Ha végleges szaka­dás állna be, akkor ez nagy katasz­trófákkal járna ugy a magyar, mint az osztrák részről.\ ÚJDONSÁGOK. Október 6. Foszló húrján szent emlékezésnek Évről-évre gyászos, könnyes ének Elbukásról miért zeng e napon ? Mintha egykor, akkor — haldokolva Nem is ama hősök győztek volna, De hóhérjuk: az orv hatalom. — Nem, nem! Ők, a rabul is vezérek, Amidőn a vesztőhelyre léptek, Akkor vívták fő győzelmüket: Élve addig mindhiába győztek, Győzhetetlen léte a dicsőknek Épp haláluk által született. Láthatatlan árnyaik vezettek Titkos harcán dacos türelemnek — Rabságból új szabadság felé . . . S törne csak ránk újra olyan ármány Nemzetünket új szilaj csatáján Náluk jobban ki vezérlené ? / Ezt a népet harcra tüzesebben Neveiknél jobban mi tüzelné? Ilyen tűznél dicsőbb mi lehet ? . . . Napján ama megdicsőülésnek Zengjen inkább diadalmi ének Elbukásról siró dal helyett! Telekes Béla. — Időjárás. Az országos központi időjelző ál­lomás mára enyhe időt jelez, nyugaton elvétve csapadékkal. — Ferenc napja Magyarország apos­toli uralkodójának pénteken volt a név­ünnepe. Ezen a napon vármegyénk összes róm. kath. templomaiban hálaadó istentiszteleteket tartottak s középüle­teinkre kitűzték a háromszínű lobogót is. Vármegyénk tisztikarát Ambrus Sándor alispán vezette a hálaadó isten­tiszteletre, melyen részt vettek az állam­épitészeti hivatal tisztviselői Perszina Alfréd főmérnök, a pénzügyigazgatóság tisztikara Gryneusz György pénz­ügyigazgató-helyettes és a város tiszt­viselői dr. L o vi c h Ödön polgármester vezetésével is. — Képviselőtestületi közgyűlés Csabán. Békéscsaba község képviselőtestületét holnap délelőtt 9 órára rendkívüli köz­gyűlésre hivták egybe Áchim Tamás községi bíró és Korosy László fő­jegyző. A rendkívüli közgyűlésnek tárgy­sorozatába tiz tárgyat vettek föl, ame­lyeknek letárgyalását és elintézését a sürgősség kívánja meg. Első helyen az a miniszteri leirat áll, mely a központi választmány tagjainak újból való meg­választására vonatkozik. Majd illetőségi ügyekre vonatkozó alispáni rendeletek­neK ismertetése fog következni, amit M i k 1 e r Sándor tanfelügyelő azon fel­hívása követ, hogy képviselőtestületünk gondnoksági tagokat válasszon. Az ön­tözött rét felujilása és a kiutalandó ál­lamsegélyeknek kérdése szintén egyik érdekes pontját képezi a tárgysorozat­nak, amelynek kevósbbó jelentős ügyei ezek még: Az anyakönyvi helyisig fo­lyosójának beüvegezése ; az áliami elemi iskola konyhájának bővité e; Décsey József és Iritz Aladár bérátruházása; kéményadó 1907. évre ; Kelemen László szabadság-kérelme tárgyában. Közigazgatási bejárás. A Körös­tisza—marosi ármentesitő társulat leg­utóbb sok gondot fordit csatornáinak fejlesztésére. Ez az ármentesitő társulat most békés—bábockai csatornáján léte­sít néhány müvet, amelyek összekötte­tésben fognak állani a vármegyei köz­utakkal. Erről a szándékról értesítette a társulat Ambrus alispánt is, aki a léte­sítendő műtárgyak közigazgatási bejá­rását október hó 20 ós 21-ik napjaira tűzte ki. A bejárásokon vármegyénket dr. Daimel Sándor főjegyző fogja képviselni. — Október 6. A békéscsabai evang. Rudolf-főgimnázium önképző-köre házi ünnep keretében tegnap délután 2 óra­kor emlékezett meg az aradi vértanuk­ról. Megnyitó-beszédet mondott Bu­kovszky János VIII. o. t, a vértanukról Lenhardt János VII. o. t. olvasott föl; Herczegh Dezső VIII. és Szegedi Lajos VII o. t. szavaltak. Végül Bukovszky János igazgató és dr. Rell Lajos elnök buzdították hazaszeretetre az ifjúságot. Az ünnen, amelyen a tanári kar is részt vett, a Szózat elóneklósóvel ért véget. — A Dócsey-cég kiegyezett. A rend­kívül bonyolódott és megoldhatatlannak látszó Décsey-cég válsága teljes meg­oldást nyert immár ós pedig hitelezőre, piacra és nagyközönségre nézve egy­aránt örvendetes módon. A cég teljesen kiegyezett nemcsak' a hitelezőkkel, ha­nem a bankokkal is, ami különösen ab­ból a szempontból érdemli meg a fi­gyelmet, mert ezzel a kiegyezéssel sok válságos helyzetbe került kiskereskedő menekül a bukástól. E kiskereskedők a cég ügyeinek rendezése folytán most egyfillórnyi kárt sem fognak szenvedni. A Décsey-fóle fizetéskép­telenségi ügyet nagy szakavatottsággal ós aránylag rendkívül gyorsan K u 1 p i n Ferenc dr. ügyvéd bonyolította le, érté­kes szolgálatot teljesítvén ezzel a kö­zönség ós a piac érdekeinek is. A Déc3ey-féle cég most már akadálytala­nul folytatja üzletkörét. — Elhunyt diák. A csabai Rudolf­főgimnázium tanulói tegnap délután megint kikísérték egyik diáktársukat a temetőbe. Az elhalálozott diák K1 i m e n t Z. Jánosnak, a függetlenségi párt alel­nökének Mihály nevü fia volt, aki a Rudolf-főgimnázium VI. osztályú jeles tanulói közé tartozott. Kiiment Z. Mi­hály tragikus sorsa a temesvári torna­versenyen vette kezdetét. Itt hült meg a kis diák s hülése tüdővészhez veze­tett. Gondos édesapja hiába fordult az orvos-tudományhoz s hiába küldte föl fiát Stószra is, ahol oltásokkal gyógyít­ják a tüdőbajban szenvedőket. A be­tegre nem hozott enyhülést az orvosi tudomány s Kiiment Z. Mihály csütörtö­kön éjjel meghalt Tetemét a felsővégi sírkertben hantolták el. Az elhunyt diák temetésén a tanári kar vezetésévet vet­tek részt a diákok, akik társuknak ra­vatalára koszorút is helyeztek. — Bókésmegyei küldöttség a miniszter­hez. A bókésmegyei közkórház kibőví­tésének tárgyában Berkes Sándor dr. közkórházi igazgató a kórházi bizottság utasítására köztudomásszerint egy me­morandumot dolgozott ki, melyben a kórház kibővítésére szükséges egymillió koronának kiutalását kéri a bizottság a minisztertől. Ezt e memorandumot hét­főn adja át Andrássy Gyula gróf belügyminiszternek egy küldöttség. En­nek a küldöttségnek Berkes Sándor dr. kórházi-főorvos, Ambrns Sándor alispán és dr. Z ö 1 d y János megy ei tiszti-főorvos lesznek a tagjai. — Bókésmegyei munkásházak és a miniszter. Tudvalevő, hogy abban a nagy szociális-programban, melyet a földmivelésügyi miniszter maga elé tűzött, nagy rész jut a békésmegyei munkásházakra is. Vármegyénkben sok munkásházat fognak építeni a már tör­vénynyó vált programnak az alapján s a kivitelhez nemsokára hozzáfognak. Darányi Ignác földmivelésügyi minisz­ter most arról értesítette a vármegye közönségét, hogy a munkásház-épitósek körüli útbaigazításoknak megadására vármegyénk területére Keller Gyulát küldte ki. — E'jegyzés. Lukoviczky Endre csabai ág. ev. tanitó eljegyezte Luko­viczky János csabai birtokos leányát, Mariskát. — A vármegyei virilisek névjegyzéke Lapunk hirt adott már arról, hogy vár­megyénk virilise nek névjegyzékét össze­állították. Ez a névjegyzék 15 napi köz­szemlére vo t kitűzve, amely idő arra szolgált, hogy az esetleges észrevétele­ket az érdekeltek megtehessék. — Az 1908. évi virilisek névjegyzéke ellen most csak hárman adtak he felszólalást: M i k o 1 a i István, dr. B i k á d y Antal és Kontúr József. E felszólalásoknak felülbírálására az állandó választmány folyó hó 11-ikén fog ülést tartani. — Csabai ügvvédek Budapesten. A jövő héten tanácskozásra gyűlnek össze Buda­pesten a magyar ügyvódek. Ez az or­szágos ügyvédgyülés az ügyvédi kar vitális érdekeit érintő kérdéseket fogja tárgyalni. Megelőzőleg dísz-közgyűlés lesz Werbőczy István arcképének leleplezésével. Legfőbb célja a gyűlés­nek az ügyvédi karnak alsó és felső rendszerű felosztása. Tiz évig lenne minden kezdő fiskális alsó ügyvéd és csak azután tárgyalhatna a kollégiális bíróságok előtt. Természetes, hogy e fontos kérdések iránt nagy az érdeklő­dés országszerte s erre való tekintettel j kedvezményes vasúti jegyeket eszközölt ki a fővárosi ügyvédi-kamara. Ezen a gyűlésen vármegyénkből is számosan résztvesznek. Csaba község ügyvédi kara részéről dr. T a r d o s Dezső ós dr. F á y Samu utaznak fel ez alkalom­ból Budapestre. — Nem jön az autóbusz! Aradról szerzett információink alapján megírtuk, hogy az Arad által személyszállításra megrendelt automobil-omnibuszok egyi­két be fogják mutatni Békésmegyének is s ezen célból az egyik automobil közónk érkezik. Most arról értesülünk, hogy az automobil csak 8 nap múlva jön Békésmegyébe, mert a próba-gép le van szerelve már s annak újbóli fölszerelése legalább is öt napot igé­nyel. Az aradiak különben teljes anyagi felelősséget kívánnak Békéscsabától az esetre, ha a gép útközben elromolna. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom