Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-07-04 / 52. szám

XXXIV-ik évfolyam. 52-ik szám. Csütörtök, július 4. BEKESMEGYEI KOZLONT POLITIKAI LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. szaraú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EltOFIZBTÉSI DID : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet cunegyedcnbeiül is. Egyes szára ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Jegyzetek a kivándorláshoz. Békéscsaba, julius 3. Azon az ankéten, amelyet nemrég tartottak a fővárosban a kivándorlás egyre fenyegetőbb veszedelmének elhárítására, sok üdvös eszme merült föl. Szerintünk — akik Békésmegyében kellő módon figyelhettük ezt a kérdést — ezen a bajon nem segít sem szigorú törvény és rendelet, sem ezek kérlelhetetlen végrehajtása, szintúgy semmiféle egyéb mesterkélt eszköz, hanem csupán a kivándorlás okának természetszerű eltüntetése és pedig állandó munkaalkalom nyújtása és a munkások helyzetének javítása által. Az elméleti, a doctrinair értékű tanulmányozásnak ezen a téren már nincs helye. Itt csakis igen gyors és nagy tettekkel lehet gyökeresen segíteni, olyan tettekkel, amelyeknek végrehajtásánál a szívnek is jut dőntő szerepe. Persze, még a munkával való ellátás, a munkabérek fokozása sem elégséges a kivándorlás megszüntetésére, mert ez mégsem biztosítja a munkásnak a megélhetést. Kormánynak és törvényhatóságoknak módot kell találniok az élelmezés és a fűtőanyag kétségbeejtő drágaságának megszüntetésére, úgyszintén a munkások lakásviszonyainak gyökeres javítására, mert enélkül a magasabb munkabér ellenére is képtelen a munkás megélni, mert hiszen az élelmiszerek, fűtőanyag és a munkáslakások ára, ez utóbbiak rettenetes inferióritása mellett is, aránytalanul magasabbra szökött az utolsó években, mint amennnyit a legmagasabb bérjavitás kitehet. És bármily bizalommal vagyunk is kormányunk minden egyes tagja iránt, bármennyire bizunk abban, hogy minden tekintetben és minden téren csakis hazánk összes lakóinak boldogulását óhajtják működésükkel biztosítani, fájdalommal láttuk, hogy a lefolyt 1906. év és az 1907. év első felének példátlan drágaságával szemben a kormány semmiféle segitő intézkedést nem tudott tenni. Egy nagyszabású élelmezési és lakáspolitika van elsősorban hivatva, a sztrájk-kérdés megoldását elkészíteni, illetve megkönnyíteni. Ennek a politikának problémái pedig olyannyira fontosak, olyannyira ad hominem szólók, hogy az elől elzárkózni, azokat minden egyebet megelőzően meg nem oldani, — est plus qu un erime, est une faute. Nagyon természetes, hogy ezeknek a problémáknak a megoldása még nem oldja meg a munkáskérdés óriási complexumát, sem a kivándorlás minden okát, de azt hisszük, hogy az állandó foglalkoztatás, amely céljából folytonosan kell gondoskodni közmunkák létesítéséről, ami éppenséggel nem lehetetlen; az anyagi viszonyok gyökeres javítása, a munkásközvetitésnek a mainál jobb szervezése, a folytonos parcellázás -- mindezek rövid időn belül olyan orvosságoknak fognak bizonyulni, amelyek sok betegséget gyökeresen fognak kiirtani, ugy, hogy a többi baj orvoslása azután nyugodtabban, fokozatosan történhetik, mert bizony annyi századnak mulasztását egy csapásra a legjobb akarat sem teheti jóvá. Tudjuk, hogy az utóbbi években aránylag sok parcellázás vitetett tényleg keresztül. Bár tagadhatatlan, hogy ezek is sok tekintetben az általunk érintett irányt támogatják, lényegileg mégis nem a hangoztatott főcél megvalósítására, hanem inkább nyereségre irányuló tendentiával vitetnek keresztül, minden jogosultságuk mellett azonban ily alakban nem tekinthetők sem megfelelő, sem kielégítő gyógyszereknek. Ha meg is engedjük ugyanis, hogy a földjét saját legszemélyesebb megmunkálása által gyümölcsöztető kisgazda aránylag nagyobb földjáradékot képes elérni, mégis nem tekinthetjük ezt egymagában jogos cimnek ahhoz, hogy az ily kisebb gazdánál már eleve ki kellene zárni azt, hogy ő ugyanott jutányos árban szerezhesse meg földbirtokát, mint a nagygazda és pedig annál is inkább, mert az ő csekély vagyona teremti meg teljes létfenntartartásának összes eszközeit. A parcellázások ily nem célirányos kiindulási pontja mellett ha figyelembe vesszük, hogy a föld ára nálunk nem annyira általános közgazdasági, hanem inkább az országunkban a fölbirtok utáni általán elterjedt vágyból eredő okokból emelkedett, hogy továbbá ugy az eladó földbirtokos, mint a közvetítő pénzintézet nagyobb rendkívüli nyereséghez tart igényt, hogy végre a szerző kisgazda rendszerint kölcsönpénzzel dolgozik, kétségtelen, hogy a földszerzési ára oly tul magas, hogy az ily birtokvételek nem szolgálnak szilárd, az élet számos viszontagságait győzelmesen leküzdő exisztenciák alapjául. Kétségtelen tehát, hogy ahhoz, hogy a parcellázások tényleg hathatósan szolgálják a hangoztatott célokat, szükséges, hogy azok nem nyereségre irányuló célzattal, hanem az állam áldozatkészségével vitessenek keresztül. Ily módon a legszegényebb földmives-osztál, azaz az, amely nem rendelkezik a vételár részbeni kifizetéséhez szükségelt készpénzzel, fog földhöz jutni, amely pedig annak jövedelmezőségével kellő arányban álló örökáron lesz megvásárolható. Ennyit óhajtottunk megjegyezni a kivándorlás kérdésével kapcsolatban abban a hiszemben, hogy a fölvetett eszmék az ügynek semmiképpen sem lesznek kárára, sőt talán alkalmasak a megszívlelésre is. Fábry Sándor távozása. A békési „Isten hozzád!" Lemondás az elnöki tisztségről. Nem lehetünk már messze attól az időtől, amidőn Fábry Sándor dr. főispán itthagyja vármegyénket. Igazolja ezt az a körülmény is, hogy a főispán már a különböző egyletekben és körökben viselt elnöki állásáról is sorba lemond. A napokban tett eleget ennek a kötelezettségnek Fábry Sáneor dr. s ugy a Békésmegyei Kaszinó, mint a Fehérkereszt-Egyesület, a Tulipánszövetség, a Közművelődési Egyesület, a Gyulai Korcsolya-Egyesület^ s végül a Közegészségügyi Egyesület választmányaival Írásban tudatta, hogy elnöki tisztségeiről rövid időn belüli távozása miatt lemondani kénytelen. Értesüléseink szerint ez a rövid időn belülre jelzett távozás azonban csak augusztus végén, vagy szeptember hó elején történik meg. Fábry Sándor ugyanis többször megsürgette már lemondásának elfogadását s a belügyminisztertől Ígéretet is nyert, hogy junius 27-ikére megkapja a felmentést, de az ujabb m fölszinre került politikai alakulások miatt alig remélhető, hogy Fábry Sándort egyhamar felmentsék Békésvármegyében viselt főispáni méltóságától. Már halljuk, hogy az egyesületek jórésze tüntető és figyelemreméltó módon fogja kinyilatkoztatni Fábry Sándor kimagasló egyénisége iránt érzett szimpátiáját. Ilyen — érdemekben méltó — búcsúztatásban volt része egyébként Fábry Sándornak Békés községben is. A községi képviselőtestületnek legj utóbbi közgyűlésén Szathmáry Gábor főjegyző napirend előtt megemBékésmegyei Közlöny tárcája. Orgonanyiláskor. Sűrű lombok alatt, áloműző este Orgonavirágok hulltak az öledbe. Tüzes volt a szirmuk, dús az illatárjuk, Csillogó könnyet szórt az est keze rájuk . . . Orgonasziromból kis koszorút fonva Rátettem ragyogó,, tiszta homlokodra. Pici, piros ajkad dalolta szüntelen: Bűvös-bájos álom . . . fakadó szerem . . . Sűrű lombok alatt, áloműző este Hullnak a virágok . . . De nem az öledbe. Összeszedegetem a hulló virágot . . . Szerelem szárnyain temetőbe szállok. Hófehér kövek közt, tiszta feketébe, Leborulok egy kis kereszt közelébe. Hintem a virágot zokogva szüntelen .• Szomorú valóság . .. elhervadt szerelem .. . Kiss Ferenc. Kaland a régi várban. A kis város előkelősége az „Arany Patkó" külön szobájában, melyet üvegfal választott el a söntéstől, találkozott mindennap esti hat óra után egymással. Az előkelőséghez tarozott pár hét óta báró Bewens nyugalmazott őrnagy is, ki a kis város festői környékén építtetett magának egy lakályos, apró villát Elbeszélésünk napján a polgármester és a pap voltak jelen, mikor az őrnagy belépett. — Kedves neje francia születésü ? — kérdé a polgármester a beszélgetés folyamán. — Igen, — felelte az őrnagy. — A francia hadjárat idején hódítottam meg. — Ó, milyen érdekes, beszélje el, hogy történt, — kérte a pap. — Nagyon szívesen, uraim. A hadjárat idején hadnagy voltam és mint ilyen, egy szakasz gyalogságnak vezetője, midőn hadtestünk Chalons felé vonult, előre lettem küldve legényeimmel egy közelfekvő várba szálláscsinálónak. A vár udvarába érve, egy kifogástalanul öltözött öreg ur jött elénk, ki mint a grófnő udva: mestere mutatkozott be, felkért, hogy bármilyen irányú kívánságaimat vele közöljem, mert a grófnő tőle tehetőleg ugy engem, valamint embereimet is mindennel el óhajt látni és azt akarja, hogy semmiben se szenvedjünk hiányt. Tekintettel arra, hogy ellenséges területen voltunk, a fogadtatás nem volt épp barátságtalannak mondható. Embereim a közeli falu házaiban lettek elszállásolva, én pedig az öreg ur vezetése mellett indultam a várba. — Mikor tehetném a grófnőnél tiszteletemet ? — kérdém. — A méltóságos asszony bármikor szívesen fogadja báró urat, — volt a felelet. Közben a nekem fenntartott szobába értünk, hová csakhamar belépett hü inasom; átöltöztem és egy félóra múlva az udvarmester elvezetett a ház asszonyá hoz. Tágas fogadószobába jutottam, melynek nehéz, sötét függönyei némileg komor benyomást kölcsönöztek és melynek egyetlen disze I. Napóleon császár életnagyságú olajfestménye volt. Épp azt nézegettem, mikor az egyik oldalajtón egy magas, előkelő megjelenésű, idősebb hölgy lépett be. Meghajoltam, ő büszke fejének könynyed biccentésével viszonozta köszöntésemet ós kék szemei vizsgálódva siklottak rajtam végig. — Remélem, báró ur, hogy monsieur Riquot (az udvarmester) mindent legnagyobb megelégedésére rendezett el ? — Minden a legnagyobb rendben j van, méltóságos asszonyom, köszönöm I szives figyelmét és ha talán valamiben | szolgálatára lehetnék, kérem, parancsoljon velem. —Nagyon kedves, báró ur! Köszönöm. Megint éreztem átható pillantását, mintha lelkembe akarna látni. — Ah, nagy gondom van, legidősebb leányom, De Wyllis márquise, súlyos betegen fekszik a vár jobb szárnyában ; nem él már sokáig a szegény gyermek, idegrendszerét nagyon megviselték a folytonos sorscsapások és szerencsétlen hazánk balsorsa. Megígértem a grófnőnek, hogy a kastély ezen részébe embereimnek megtiltom a belépést, sőt még a közelében való járkálást is. Mikor búcsúzni kezdtem, egy bájos fiatal hölgy lépett be a szobába, a grófnő láthatólag rossz néven is vette hirtelen megjelenését, de nagyvilági hölgy létére leküzdötte felindulását és bemutatott leányának. — Leányom Louison — báró Bewens. Könnyedén meghajolt, majd megkérdezte, mindennel meg vagyok-e elégedve s néhány jelentéktelen szó után elbúcsúztam a hölgyektől. De Louison kisasszony bájos arcocskája csak nem akart eszemből kimenni és rögtön észrevettem, hogy ón is elég jó benyomást tettem reá. Öt órakor jelentette inasom, hogy az udvarmester kéret a dinérhez. A dinér kitűnő volt, nemkülönben a vörösbor is és kellemes hangulatban vonultam szobámba, hol egy jó .szivarra gyújtva, kinéztem az ablakon Önkéntelenül is a vár azon része felé néztem, melyben a grófnő legidősebb leánya feküdt súlyos betegen. Hosszú, egy emeletes épület volt, közepén egy gömbölyű toronnyal, ez a tulajdonképeni ősi vár, még sáncárokkal is körül volt véve, mely azonban most szép fákkal volt beültetve és a várparkba torkolt. Nem tudom miért, de hirtelen gyanakodni kezdtem, vájjon nem rejtenek e az ősrégi falak valami mást is és elhatároztam, hogy egy megbízható altisztemmel megfigyeltetem |a park ezen részét. Nemsokára ezután megjelent az udvarmester ós átadta a grófnő üzenetét, ki teára hivott. A legszeretetreméltóbb fogadtatásban részesített úgy ő, valamint leánya is. Kérdezősködtem a márquise hogylétéről, a grófnő megint vizsgálódva tekintett reám ós észrevettem, hogy a leány kissé elpirult. Nyolc napja voltam már a grófnő vendégszerető kastélyában és viszonyunk a legszívélyesebb volt, természetesen fülig belebolondultam Louisonba, ki szívesen látta udvarlásomat. Még két napom volt, azután — ilyen a katonasors — indulnunk kellett tovább. Délután Louisonnal sétáltam a parkban, mindketten hallgatagok voltunk. Szivem hangosan dobogott, lábaihoz borultam és bevallottam szerelmemet . . . — Szent Isten... keljen fel hamar!... — kiáltá, rettenetesen megijedve. — És nem is látom többé, drága Louison ? — kérdém súgva, mert a grófnő alakja tünt fel a parkban.