Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám
1907-04-18 / 30. szám
BÉKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1007. április 18. Úgyszintén az orosházi dalegylet meghívására disz-zászlajának pünkösd másodnapján nagyszabású ünnepség keretében rendezendő felavatási ünnepélyén testületileg vesz részt. Majd megejtetvén a tisztújítás, egyhangúlag ismételten megválasztattak : Elnök Korosy László, alelnök Wagner József, jegyző ifj. Horváth Mihály, karnagy G a 11 i János, II. karnagy U h r i n Pál, ügyész dr. U r s z i n y i János, pénztárnok J e n e y Endre, ellenőr M e n g y a n Endre, zászlótartó Valentinyi Mihály, serleg gondozó Kelemen János, hangjegyt. S z i k o r a Pál. Választmányi tagok: Irsa Ferenc, Timár Endre," Beke Ferenc, Betyár György, Dubravcsik János, Gyebrovszky Lajos, Hudák János, Karácsonyi Gyula, Sabasitz Gyula, Szlavkovszky József. A közgyűlést dal és áldomás fejezte be. — Időjárás. Az országos központi időjelző állomás mára enyhe időt jelez, sokhelyütt csapadékkal. — A csabai közkórház igazgatója. Hetekkel ezelőtt megírtuk már, hogy a békéscsabai Közkórház igazgató-orvosául alkalmasint a legnagyobb képesítéssel rendelkező pályázót, Remenár Eleket nevezi ki az alispán. A kinevezés szombaton történt meg értesitésünkhez híven. Igazgatóul Remenár Eleket, belgyógyászati osztályorvosul Wagner Dánielt nevezték ki. Az uj kórházi igazgató ma délelőtt tesz esküt a csabai képviselőtestület plénuma előtt. Állását május hó elsején foglalja el. — Tüdőszanatoriumi bizottság. A Józseffőherceg tüdöszanatorium-egyesület az ország minden részében szervezi a helyibizottságokat, melyeknek igen áldásos hivatása: a tüdővész óriási pusztításának meggátlása, abban szenvedő embertársak orvosi'segélyezése, jut feladatul. A legújabb helyi bizottság tegnap özv. Debreczeny Endréné elnöklete alatt Gyomán tartotta alakuló ülését. A központból az egyesület agilis titkára, Yerner László is megjelent, aki keresetlen szavakkal, de annál hatásosabb érvekkel ismertette az egyesület igazán humánus hivatását. — Az uj helyi bizottságnak 64 tagja van már és most megválasztották a vezetőséget. Elnök özv. Debreczeny Endréné, társelnök Pálffy Béla, alelnökök Bartha Gusztávné és Hartenstein Vilmosné, titkár Hüke Lajos, pénztárnok Szőke Ferenc, ellenőr-jegyző Debreczeni Géza, orvosok dr. Eisler Vilmos és dr. Nagy Ernő. Választmányi tagok: Garzó Gyuláné, Sarkadi Jánosné, Pap Gáborné, özv. Králik Pálné, Manyiné Prigl Olga, Kalocsa Istvánné, Böszörményi Róza, Szerető Jánosné, Barabás Gyuláné, Iványi Aladárné. — A munkásházak ós megyei képviselők. A képviselőház munkásügyi bizottsága tegnapelőtt délután ülést tartott, mely alkalommal Darányi Ignác földmivelésügyi miniszternek a vármegyénkre nézve is nagy jelentőséggel biró munkás-törvényjavaslatának megvitatása került szőnyegre. A felszólalók közül különösen nagy érdeklődéssel hallgatták a bizottság tagjai Kecsk e m é t h y Ferenc békési és Fábry Károly gyomai képviselők érveléseit, akiknek felszólalásai után a bizottság általánosságban és részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. — A békéscsabai nőegylet felolvasó délutánjai. Községünk jótékony nőegyletének felolvasó-délutánjait esetről esetre lelkes közönség látogatja. Vasárnap tartották a második felolvasó - délutánt, amely erkölcsi tekintetben egy nívón állott az elsővel. Palatínus Józsefné Rossininak „Teli Vilmos" nyitányát zongorázta ügyes technikával. Palat i n u s József a „Bm. K" elhunyt poéta-lelkü szerkesztőjének síremléke érdekében frvta föl felolvasása kapcsán a társadalom figyelmét. S z e m e r e Viola kedvesen és megkapóan m.onotogot mondott. Az első felolvasó- délutánt Linder Károly dr. felolvasása vezette be a madárvilágból. Zsilinszky Margit Váradi Antalnak „Szivárvány" cimü költeményét szavalta el nagy hatással. Seress Jolán magyar rapsodiát zongorázott s játékával zugó tapsokra ragadta a közönséget. MIT IGIIJXK? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb ovószer. — Elmaradt bankett. Emiitettük már lapunkban, hogy a gyulai kir. törvényszék bírói és tisztviselői kara sztmiklósi Nóvák Kamill törvényszéki elnök 40 éves birói jubileuma alkalmából szombaton tiszteletére bankettet is rendez. Ez a bankett a jubiláns határozott kérelmére elmarad. — Kivándorlás ra csábító agitátorok. Érdekes és mindenesetre jellemző vonás a csabai volt Áchim-párt vezetőinek működésére az a két ítélet, melylyel egyegy Achim-párti vezetőt sújtott a csabai főszolgabiróság. Ezek a vezetők kapitányukkal egyetemben — folyton a kivándorlás miatt panaszkodnak s ezenközben hűségesen zsebrerakják a kivándorlási társaságoktól az ügynököknek járó koronákat is. Az Achim-párt két oszlopos tagjáról, a bőrkabátos Tóth Pálról és S u r i n á s Jánosról, ki ismételten volt Amerikában, kiderült, hogy kivándorlásra csábítják a népet. Prospektusokkal és hirdetményekkel árasztják el a környék lakosságát s rábírni igyekeznek őket arra, hogy mind tömegesebben siessenek Amerika feléSailer Elek főszolgabíró Tóth Pált két hónapi elzárásra és 300 korona pénzbüntetésre, Surinást pedig egy hónapi elzárásra és 200 korona pénzbüntetésre ítélte. — A békésmegyei görög-keletiek. Érdekes könyv jelent meg a budapesti könyvpiacon. írója dr. R e i n e r Zsigmond, miniszterelnöki titkár, aki „A keleti vallású magyar nemzeti egyház" szervezése cimen élénk világításban tárja elénk azt az aknamunkát, melyet az oláhok a keleti egyház tanait valló magyarok körében a magyarság rovására folytatnak. Ebből a munkából megtudjuk, hogy Békésen 347, Csabán 300, Újkígyóson 170 és Gyulán 910 görög-keleti vallású magyar van, akiket mesterségesen eloláhositani iparkodnak. E magyar anyanyelvű görög-keleti hivek megmentésére uj egyházalakulást javasol Reiner s ezt a kérdést figyelemreméltó alapossággal indokolja is. — Mikor alakítják át.a színházat ? Ez a fogas kérdés megfejtése a békéscsabai szinügyi bizottságra vár, amely másfél év óta mást sem csinál, mint „átalakítja" a színházépületet. Persze azt azonban nem köti időhöz, hogy mikor kezdeti meg a munkát, amely tetszetős külsőt adjon a színház nézőterének. Eleintén sőt a későbbi megállapodások értelmében is, március hó folyamán kellett volna megkezdeni a munkálatot, de még ma is „készülnek" a tervek. Kit terhel e halasztás? Az épitészt-e, vagy a bizottságot? — Az orosházai kisbirtokosok szövetségéből. orosháza község kisbirtokosai nemrégiben alakították meg az orosházai szövetséget. Kidolgozott alapszabályaikban benne volt az is, hogy a szövetség tagjainak a munkásokkal kötendő szerződéseit maga a szövetség irányítja. Ezt a pontot nem találta helyesnek és jogosnak a miniszter s ezért felhívta a szövetséget, hogy módosítsa az alapszabályait. A szövetség eleget tett ennek a rendelkezésnek s a módosított alapszabályokat most a miniszter is jóváhagyta. — Halálozások. Herodek István, hosszú éveken át volt gyulai, utóbb eleki vendéglős szombaton éjjel Eleken elhunyt. M i c h n a y János, Csabának egyik régi és köztisztelt iparosa hunyt el szintén vasárnap hajnalban élte 67-ik évében. A jó apát siratja V a r g a Mihályné, Povázsay Zsigmondnó és Gyula gyermekei, továbbá testvérei és unokái. Temetése hétfőn nagy részvét mellett ment végbe. Jankó Károly csabai központi r. kath. tanitót ós nejét nagy bánat érte. A nyolc éves kis P i s t i k á j u k a t, éleseszü, virgonc fiacskájukat az angya lok seregébe szólította a Mindenható. — Uj járási számvevő. A szeghalmi járás számvevője: Horváth Endre nemrég elhunyt. A pénzügyminiszter most töltötte be állását s kinevezte Odri János eddigi eperjesi segéddijas számIgyunk mohai Igyunk mohai Igyunk mohai Igyunk mohai gyakornokot, kit egyúttal számtisztté is előléptetett a miniszter. — Hirek a Mübutorgyárról. Az Első Magyar Mübutorgyár válságos helyzetét még mindig nem sikerült kedvezően megoldani. A gyárnak mintegy 800.000 korona tőkére van még szüksége, hogy a további üzem zavartalanul fenntartható legyen, a nagyobb szállítások szünetelnek s a nagyobb munkavállalásokat is beszüntették. Legszomorúbb ebben a bizonytalan helyzetben az, hogy a gyár legjobb munkaerői, akik elbocsájtattak, kivándoroltak Amerikába. — Gazdák aktiója. Békésről irják, hogy a bélmegye^i gazdák egy része a mai nehéz gazdasági viszonyok között különös súlyt kívánnak fektetni a tejtermelésre s ezért, hogy a tejtermő-állatok beszerzését megkönnyítsék, küldöttségileg támogatást kértek a földmivelésügyi minisztertől. Darányi miniszter szívesen fogadta a küldöttséget és megígérte, hogy a gazdák álral felvett kölcsön kamatjának két százalékát adja államsegély gyanánt. A kölcsön felvételét, illetve ennek támogatását a városnál óhajtották megszerezni, de az elöljáróság nem pártolta az eszmét. Igy aztán a „Nópbank"-hoz fordultak a gazdák, mely a legnagyobb előzékenységgel és a mai viszonyok között megadható legnagyobb engedményekkel folyósított 30.000 korona kölcsönt. — A csabai betegsegélyző egylet választmányi ülése. A csabai betegsegélyző és temetkezési egylet f. hó 14-én választmányi ülést tartott. Décsey József elnök az ülés megnyitása után meghatott szavakban emlékezett meg az egylet kiváló tagjait és pártfogóit, özv. bajzai B e 1 i c z a y Rezsőnét, Lőrinczy Lászlót és Szi-helszky Józsefet ért súlyos csupásról. A választmány mély részvétének jegyzőkönyvileg adott kifejezést és elhatározta, hogy erről őket jegyzőkönyvi kivonatban órtesiti. — Haltenyésztés Békósmegyében Szarvason közgyűlést tartott minap a halásztársulat. Áz elmúlt évi beszámolóból megtudjuk, hogy a társulat Mezőtúr alatt halivadékot nevelő halastókat akar létesíteni. A kettőskörösi társulat az elmúlt évben 300 ezer süllő-ikrát helyezett el s a békési hid és Poprád közöttifhullámtéri kubikgödröket fiasitó telepeknek használja föl. — Háziipari kiállítás Szarvason. A szarvasi tulipán-egyesület derék hölgyei fáradtságot nem ismerő lelkesültséggel buzgólkodnak a háziipar megteremtésén. Ezt az intenciót szolgálják azzal is, hogy pünkösd napjain kiállítást rendeznek az ipariskolában. Azok, akik ezen a kiállításon tárgyaikkal résztvenni óhajtanak, jelentkezzenek K o 11 á í Lajos községi jegyzőnél, vagy F a r a,g ó Mór orvosnál. A szépen készített munkákat dijakkal és dicsérő oklevelekkel tűntetik ki. — Panasz a motoros ellen. A tegnapi postával panaszos levél érkezett szerkesztőségünkhöz, melyben a levélíró az Alföldi Első Gazdasági Vasút járatain észlelt mizériákat sorolja fel. Április 14-én — mondja a levél — a Békésről Vésztő fel * induló vonaton három kocsiban mintegy 250 utas szorongott. Visszajövet pedig nem volt kevesebb az utasok száma, csak a személyszállító kocsik apadtak meg egygyel. Az egyik kocsiban koromsötét volt s csak az utasok többszöri sürgetésére helyeztek el abban egy szál — faggyu-gyertyát . . . Nem hiszszük, hogy az üzletkezelősógnek tudomása volna ezekről az állapotokról, amelyeken egy kis jóakarat könnyen segíthet. — Füz-telep Dobozon. Az az örvendetes fejlődós, melyet a békósmegyei kosárkötő iparnak házi foglalatossága mutat, arra készteti az egyes községeket, hogy nagyarányú füz-telepeket létesítsenek. Doboz község képviselőtes- j tülete is elhatározta, hogy a szana-zugi j területen füz-telepet létesít, de ezt a j határozatot a képviselőtestületi tagok ! közül többen most megfelebbezték a törvényhatósági bizottsághoz. A felebbezők azért kifogásolják a képviselőtestületnek álláspontját, mert a Szanazug környéke kitűnő lucernásföld s mai állapotában többet jövedelmez, mint hogyha fűz-teleppé alakítanák. — Egy irnok fegyelmije. J a n t s o v i t s Kálmán, békésszentandrási községi irnok ellen fegyelmi eljárást indított annak idején dr. F á b r y Sándor főispán. Jantsovits bűne az volt, hogy magánmunkálatokat vállalt el s azokért pénzt is kivánt. A fegyelmi vizsgálat foganatosításával dr. W i e 1 a n d Sándor szarvasi főszolgabíró lett megbízva, aki a vizsgálat befejezésével Jantsovits ellen beszüntette az eljárást, mert nem látta beigazoltnak a vádakat. • — Oszlik a tábor! . . . Milyen más táborról eshetnék szó, mint az Á c h i m L. Andrásóról, amelyet még csak ezelőtt egynehány héttel is megdönthetetlennek hirdetett! ? Megbízható forrásból ugyanis azt közlik most velünk, hogy a „Népegylet"-et legközelebb már 50—60 tag fogja otthagyni. A józanabb gondolkozású kisgazdák pedig máris fennen tagadnak meg minden közösséget a volt pártvezérrel, akinek nimbusát P o 111 á k Arnold és társai most készülnek megcsorbitani. Hahj, hahj! . . . Terjed a világosság. Csak az a baj, hogy egy kicsit későn . . . — Gabona-piac Kondoroson. Régi hiányon segített Kondoros községében a Schlesinger ós Polákovits-cég szarvasi képviselője, mikor a napokban piacot nyitott a gabonának, kibérelvén az evang. egyház nagy magtárát. Ez külö nősen azoknak a szegényebb sorsuaknak előnye, kik nem szállíthatták be gabonájukat a szomszédos nagyobb piacokra s kénytelenek voltak azt potom áron is eladni. Most már a rendes szombati és szerdai piacon elkél az áru a rendes napi árakon. Hátha még a kondoros—gyomai vasút terve megvalósulna, akkor a község és környéke gabona-árak dolgában előnyben volna a szomszédos piacok mellett. — Ebzárlat a megyében. Öcsöd és Békésszentandrás polgárai sok veszedelmen estek keresztül. É két község ebállománya között nemrégiben veszedelmes arányokban terjedt a veszettség s alig mult el nap, hogy ebben a bajban szenvedő ebek meg ne támadtak volna egy-egy járókelőt. Á rendőrhatóság ebzárlatot rendelt el mindkét községre s a zárlat elrendelésére vonatkozó határozat többször meg is újíttatott. Most végre azt a hirt vesszük, hogy a beteg és a gyanús ebeket sikerült elpusztítani, ami a' zárlat feloldását vonta maga után. • — Botrány Körösladányban. Szeghalomról vesszük az értesítést, hogy a körösladányi kaszinó nagy botrány színhelye volt a minap. Az egyik kaszinótag kihívta az olvasóteremből egy társát s mikor a kihívott ur megjelent, hamarosan arculvágta őt, amit az inzultált ember rögtön viszonozott. A botrány éles bírálatot provokált Köröstarcsa uri köreiben. Értesülésünk szerint a bíróság előtt folytatása lesz még a két csattanós pofonnak. — Tavaszi gyógyítások. Az életébresztő tavasz meleg napsugaraival földünk minden élő szervezetére hihetetlen hatással van. Életet ad és életet vesz! Különösen utóbbbit bizonyítja sok embertársunk szomorú kimúlása, a kik áldozatai a márciusi nagy ébredésnek. Mert a tavaszi meleg nemcsak a test élettani sejtjeit szaporítja, hanem ilyenkor a testet emésztő kóros sejtek is rohamosun fejlődnek ós pusztítják a testet. Ez okból leginkább tavasz idején szorul a szervezet az orvosi tudomány támogatására, mely hivatva van a test ellenálló képességét;öregbiteni ós netalán fennálló betegségeket körülhatárolni, visszaszorítani. Az uralkodó orvosi irányok között ezen hivatásnak legtökéletesebben felel meg a vérgyógyitás (Hemopatia), mivel ez élettani uj ós tökéÁGNES forrást, ha gyomor-, bé.-és légcsöhuruttól szabadulni akarunk forrást, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk, forrást, ha étvágyhiány és emesztési zavarok állanak be. forrást, ha máj ajoktó! és sárgaságtól szabadulni akarunk. A mohai Ágnes-forrás, mint természetes szénsavdús ásványvíz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtártalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanetn a benne foglalt gyógysóknál fogjva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyszeevi betegségeknek. 26 év óta bebizonyosodott, hogy még ragályos betegségektől is, mint typhus, cholera, megkíméltettek azok, akik közönséges ivóvíz helyett a bakterinmmentes mohai Ágnes-vizzel éltek. Legjelesebb orvosi szaktekintélyek által ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavval telitett viznél, sőt a szódavíznél is olcsóbb; hogv az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb .. i . •> . • ember Is könnyen megszerezhasse. nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztettek, ugyanott a forrás leiáásának ismertető füzete ingyen kapható. A forráskezelőség yQfVÍZ Kapható minden fűszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. Főraktár Décsey József úrnál Békéscsaba.