Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-01-10 / 3. szám

Békéscsaba. 1907. január 10. keztében elállott szándékától s Csaba he­lyett más állomást keres. A szinügyi bizottság határozata után ugyanis Maros György jegyző, a szinügyi bizottság lelkes titkára, aki a társulatok érdekeit csak ugy szem előtt tartja, mint a közönségét, hü képet nyújtott a csabai viszonyokról Mezey Kálmán színigazgatónak. Ez a helyzet­ismertetés feltétlenül elkedvetlenített volna olyan színigazgatót, aki színtár­sulatának erkölcsi értékébe nem fektet olyan erős bizalmat, mint Mezey Kálmán s innen van, hogy a besztercebányaiak derék színigazgatója minden elkedvet­lenítő információ dacára is kedden má­Békéscsabára küldte titkárát, M a r g i t a i Gyulát, hogy az előadások meg­kezdésére vonatkozó előintézkedéseket megtegye. Tegnap már megjelent az előleges szinházi jelentés is. E jelentés szerint az első előadás folyó hó 12-én lesz. A társulat névsora ugyanaz, melyet már ismertetünk egy izben. Régi ismerős csak egy van a tagok között: R á t h o­n y i Stefi, akit a békéscsabai közönség szívesen lát viszont egyéniségének meg­felelő szerepekben. Az elfogulatlan tollnak elismeréssel kell megemlékeznie Mezey Kálmán re­pertoárjáról, amely oly szép és gazdag újdonságok dolgában, hogy a legoda­adóbb támogatásra számithatna Mezey Kálmán a figyelemért még ott is, ahol csak azért építenek színházat, hogy kí­vülről bámulják a kőfalait. — Ámde ugy véljük, hogy ezúttal mégis csak fölébred közönyéből a békéscsabai kö­zönség s a pártolásnak olyan arányú mértékével emeli majd az idei szini­szezonnak anyagi értékét is, amilyen mértékben a kitűnő műsor és Mezey Kálmán gondos figyelme megköve­teli ezt. Bemutatóra kerülnek Békéscsabán: A babatündér, Láthatatlan ésMaryAnn; drámák; Az áldozati bárány, Gyöngy­élet, Három Ajax, Mádi zsidó, Az őran­gyal, Pereszlényi juss és Papa leánya bohózatok és vígjátékok; Koldusgróf, Legvitézebb huszár, Leányka, Mulató istenek, Rab Mátyás, Yig özvegy és Rákóci operettek. A február végéig ter­jedő szezonban tehát tizenkét újdon­ságot kapunk. A bérletek árai csak a régiek : Pá­holy 24 előadásra 176 korona, 12 elő­adásra (páros) 90 korona, páratlan 90 korona, páholyszék és támlásszók 24 előadásra 40 korona, 12 előadásra pe­dig 22 korona. Az első előadás szombaton lesz és akkor a fővárosban páratlanul nagy si­kert aratott Gül-Baba kerül szinre. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 3 Mulatságok, séges ahoz, hogy előre lássuk azt a szép sikert, melylyel ez az estély lezá­rulni fog. Belópti-dij: Személyjegy 2 kor., családjegy 5 kor. Kezdete 8 óra­kor este. — A tulpán-szövetség estélye. Szom­katon kigyúlnak a vármegyeház nagy­termének csillárai is. A bókósmégyei tulipánszövetség tartja ekkor táncesté­lyét s az előkelő mulató-társaság egy gondtalan éjszaka kereteiben fog szol­gálatott tenni a magyar iparnak és ke­reskedelemnek. Ez a bál minden fénye mellett is a legegyszerűbb bálja lesz az idei farsangnak. Résztvevői kerülni fogják a fényűzést s a tulipán­szövetség alapszabályainak szellemében hölgyek ós urak a legegyszerűbb hazai estély-öltözékben fognak megjelenni azon. A rendezőség tisztikara 1500 rneg­' hívót küldött szót. Akik igényt tartanak a meghívóra, de azt még nem kaptak, jelentsék be nevüket rövid uton Kon­koly Tihamér dr. vármegyei aljegyző­nél, aki haladéktalanul gondoskodni fog a meghívók elküldéséről. Irodalom. — A „Zenélő Magyarország" uj évvel a 14.ik évfolyamba lépett. Tizennégy éve, hogy tar­talmas, a zenének minden válfaját felölelő füzetei­vel szórakoztatja s nélkülözhetetlen barátjává vált a zeneértő közönségnek. A „Zenélő Magyarország: újévtől megnagyobbított, rendes hangjegy alakban s teiszetősebb formában jelenik meg. Programmja a nevesebb hazai és külföldi zeneszerzők kiválóbb müveinek közlése. A január 1-sei füzet tartalma ­,Három csillag van az égen" és „Árok, árok, de mély árok", két magyar népdal Huber Sándor át iratában. A „Sogun", á Királyszinház közkedvel operettéjének két legszebb zeneszáma, u. m. : „A minta házaspár és „Hold románc" énekre és zon­gorára magyar szöveggel. Lányi Ernő „Cansonetta" cimü éedekes zongora müve. Megjelenik havonta 2 füzet, 10-19 zeneoldal tartalommal. Előfizetési ára negyedévee 3 korona. Előfizetések Klökner Ede ze­nemükiadóhivatalához, Budapest, VIII., Józsefkörut 22 tntézendők. — Gazda-bál. Hót vármegyének ha­tárai között hires volt valamikor a békéscsabai gazda-bál, amely sikerben és fényben eseményét jelentette mindig a vármegye mulató-időszakainak. Ké­sőbb, a változó időkhöz simultan, már veszített régi melegségéből és közvet­lenségéből ez az estély is, de azért mégis a leghívebben őrizte meg azt a közvet­lenséget, mely a régi idők báljainak hírnevét példaszerűvé tette az utókor előtt. Békésvármegyének, sőt az egész Alföldnek ma sincs szebb, rokonszen­vesebb estélye, minta békéscsabai gazda­bál, amely folyó hó 26-án az idén is hangossá fogja tenni a redout'termeit A bálra vármegye széltében készülődik gazdatársadalmunk s nem kell jóstehet­TORVENYKEZES. § Áchim L. András pörei. Áchim L. András békéscsabai földmivesnek pálya­udvari botrányával kedden foglalkozott a csabai járásbíróság. Áchim védője dr. T a r d o s Dezső, azonban már a tár­gyalás elején azt kérte, hogy e becsület­sértósi pörnek aktáit tegyék át a nagy­váradi törvényszékhez, ahol Áchim L. Andrásnak több ügye folyik, melyekkel ezt egyesíteni kérte. Domokos István büntető-biró helyet adott Tardos kéré­sének s igy a tanuk kihallgatására nem is került sor. Az ügy azonban mégis itt lesz letárgyalva, mert aligha egyesitik ezt a pört Áchim András s a j t ó p ö r e i­v e 1. A jeles népvezér sajtópörei külön­ben a befejezés stádiuma előtt állanak. A vár^di királyi törvényszék vizsgálóbí­rója már mindegyikben befejezte a vizs­gálatot és a vádiratot legközelebb kézbe­síteni fogják Áchimnak. Ügyeivel a leg­közelebbi esküdtszéki cikluson foglalkoz­nak a polgárbirák. Áchim L. András egy egész csapat demokrata fiskálist kért föl védelmének ellátására. § Delegált bíróság egy vizsgálóbíró ügyében. Pop Aurél, a gyulai kir. tör­vényszék vizsgálóbirája rágalmazásért és becsületsértésért pört indított Pala­tínus József békéscsabai hírlapíró el­len. Ez ügyben a gyulai törvényszék vádtanácsa folyó hó 9-én tartott tárgya­lást, ahol fümaganvádlótdr. Berényi Ármin gyulai ügyvéd képviselte, vád­lottat pedig dr. Kun Ándor, csabai ügyvéd védte. Védő kifejtve, hogy a gyulai törvényszék ebben az ügyben, melyben saját birája dolgában kellene ítélkezni, elfogulatlan nem lehet, kérte, hogy a Curia kerestessék meg aziránt, hogy a gyulai törvényszék más bíró­ságot küldjön ki ez ügy elbírálására. A törvényszék ily értelemben határozott ós érvel alapján az iratokat áttette a Curiához új bíróság delegálása végett. Mily óriási a különbséq oly otthonban, hol a gyermekek nem be­tegesek, nem gyöngék és nem idegesek, hcnem egészségesek, boldogok és állandóan tó kedélynek örvendenek. A gyermekek gyógyítására és egészségben tartására egyike a legjobb szereknek az alphosphor- ' savas mész ós nátron hozzáadásával készülő : Scott-féle Emulsio, mely rendkívül erősítő j és gyógyerejóvel a gyermeket gyorsan ^ juttatja erőteljes egészséghez. — A Scott- ' féle Emulsio kellemes, édes ízű, minélfogva könnyen bevehető ós mivel egyúttal fel­tótlenül könnyen emészthető is, az étvá­gyat gerjeszti és az összes emésztési szer­vek működését rendezi, hatásának erejében okvetlenül messze felülmúlja a közönséges csukamájolajat. A Scott-féle Emulsio valódi­ryje^x ságának jele a „hátán nagy csu­//íCw' kahalat vivő halász" védjegy. /11 Ja Ezen lapra való hivatkozással és U r^T 75 (j||j r levéibályeg beküldése ellenében mintával bérmentve szolgál: Dr. BUDA EMIL „Városi gyógyszertára" BUDAPEST, IV., Váczi-utcza 34/50. Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 f. Kapható minden gyógyszertárban . KüZG A.ZDASAG Gabona árak. Békéscsaba, jan. 9. A Fudapesti gabonatőzsde irányzata a hét elején sziiárdult s az árak is ja­vultak. A csabai piacon meglehetős volt a kínálat. T. rendű búza 18-40—13 60 II. „ „ 13*20—1340 Árpa 11.40 .— Morzsolt tengeri .... 8-40-8-40 Budapest, jan. 9. (Saját tud. távirata.) Kószbuza irányzata csendes; áprilisi buza 14-90, októberi 15-46, tengeri 10 24. liirdetnivny. - IV-ed oszt. ker. adó alá tartozó jöve­delmek bevallása tárágyban. 1907-ik évt január havában az állan­dó fizetés, nyűg, kegy vagy tisztHletd'jat húzó állatni, törvényhatósági, alapítványi, közsági, egyházi, társulati és magántisztek, tisztvise­lők, hivatalnok, közeget, nyűg- vagy kegydijat húzó özvegyek, állandó alkalmazásban levő üzletvezetők, felügyelők, kezelók, könyvelök, péo'/táruokok s általiban 40 írtnál több haW dijt huzó segédek, segédmunások, állandó fize­tést élvező lelkészek, tanárok, taoitók, nevelők' irók, művészek,hivatalszolgák stb., a kereset' negyedik osztálya alá tartozó keresményüket­az alább említendők kivételével, részükre inj gyen kiszolgáltatandó vallomási iveken beval­lani tartoznak,, azonkívül a vállalatok és inté­zetek igazgatósága, elöljáróság, pénztár, föld­birtokos, vagy üzlettulajdonos, a kitől, vagy a melytől az fdóköteks fizetését húzza, szintén kötelezhető arra, hogy a nála, illetve üzletében állandó fizetés mellett alkalmazott egyének név- és fizetósjegyzékót az adókivető hatóság­nak nyújtsa be. Az adókötelesek az összes rendes fizetést, nyűg-, kegy vagy tiszteletdijat, szóval mindazokat a járandóságokat, me­lyeket az állásukkal egybekötött bármily néven nevezendő szolgálatuk fejében akár készpénzben, akár terraesztményekben, akár egyéb járulékokban élveznek — a folyó évi vagy ha az a folyó évre meg­állapítható nem volna, az előző évi álla­pot szerint vallomásba felvenni tartozkan. Ezen keresmények bevallása alól azok az illetmények sem vétetnek ki, a melyek adóztatás tárgyát nem képezik, mert annak elbiralására : vájjon valamely készpénzbeli vagy termesztmónybeli já fandósag, avagy egyéb járulék a kere­setadó negyedik osztálya alá esik e vagy Sem, kizárólag az adó kivetésére illeté­kes közegek vannak hivatva. A IV. osztályú keresetadó alá tartozó járandóságoknak az államkincstár meg­rövidítésére irányzott szándékból törtónt valótlan bemondása vagv be nem val­lása (1875: XXIX. t.-czikk 31. szak.) jö­vedéki kihágást képez, melynek birsága 1—8-annyi, mint az az összeg, melylyel az államkincstár megkároáittatott. Kár­összegnek vétetik az az összeg, melyet a közadók kivetésére illetékes közegek jogórvényesen megállapítottak. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek tisztviselői vallóit mást nem adnak, ezeknek illetmények az illető vállalatok és egyletek kötelesek bevallani, a kivetett keresetadót tőlüb beszedni ós az állampénztárba évnegye • denkint besfo'gáltatni. Tisztek, ti ztviselők és hivatalaokok kik fizetéseiket állami vagy államkeze­lés alatt alló közalapítványi pénztárból húzzák, vallomást adni nem kötelesek, ezen adókötelesek keres'itadójat a pénz­ügyi hatóság szibja ki, ós havi levoná sok utján a közpónztár szedi be Ha valaki a IV. osstályu kereseti adó tárgyát képező többrendbeli illet­ményt élvez, ilyen esetben a IV. osztályú keresetadó az illetmények összevont ösz­szege után vettetik ki. Békéscsabán, 1906. dec. 25. Csaba község elöljárósági Pályázati hirdetmény. A Szeghalom községnél üresedesbe jött egyik i orvosi mm pályázatot hirdetek s felhívom a pályázni kívánókat, hogy orvostudori oklevéllel, szolgálati bizonyítvánnyal s születési anya­könyvi kivonattal felszerelt pályázati kér­vényeiket a f évi január 24-ig bezáró­lag adják be hozzám, mert a később érkező kórvényeket figyelembe nem veszem. Az állás javadalma: évi 1200 K fize­tés, 400 K. lakpénz, a szegény menház látogatásáért 80 K tiszteletdíj. Látogatási dijak : az orvoz lakásán 40 fillér, a község belterületén a beteg lakásán 80 fillér, a község külterületén fuvaron kivül 6 kmig 2 K, 6 knoen túl 4 K. E díj? k járnak, akár ír az orvos vényt, akár nem. Foghúzásért az orvos lakásán 1 K, a beteg lakásán 2 K. Érvágásért az orvos lakásán 60 fillér, a beteg lakásán 1 korona. A halottkémlés s a szegények gyógy­kezelése díjtalanul teljesítendő. Szeghalom község lakosainak száma 9315. Szeghalom, 1907. január 2. Csánki Jenő, főszolgabíró. Eladó szöllők. A váradi hegyen, egészen közel a város belterületéhez, 9 kat. hold legneme­sebb fajú vesszőkkel beültetett, lakó-, vin­cellér- és borházzal és kúttal fölszerelt szöllö ós Nagyvárad közvetlen közelében Fugyi-Vásárhelyen U\ hold területi szöllö, a többi rész pedig gyümölcsös és kaszálló, eladó. Fölvilágosítást alulírott ad. dr. Mihelfy Lajos, ügyvéd Nagyváradon. nm~ lrázay­fél e sósborszesz Óvakodjunk utánzatoktól! Ha etkezés után Brázay-féte sósborszeszszel vizzd keverve - öblögeti a száját, úgy fogai a száj és íny tiszták maradnak s megvédetnek a romlástól. % W v cf \ ^ ífe Pk ¥T bb / í r s. t w . CD : 1 ss­rn

Next

/
Oldalképek
Tartalom