Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-05-30 / 45. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. május 16. nak. hogy ha már anyagi oldalról nem is, legalább szellemi elismerésben része­sítse Kálmán Farkast, a Kuruc Feja Dávidban előforduló két régi dal szer­zéséért. Az egyiket ugyanis, egy XYI. századbeli éneket, Kálmán Farkas kuta­tott fel Fényesnek, egy másikat, pedig a kézhez kapott szövegre maga szerzé és ez mindez ideig sem szinlapon, sem kritikákban soha meg nem jelent. Ismétlem tehát, becsüljük meg az olyan szerény, önzetlen és nagyértékü munkást, mint a milyen Kálmán Farkas volt; hiszen úgyis ritka, mint a fehér holló, a síppal-dobbal saját dicsőségét hirdető „tudósok" világában az ilyen ember. Eötvös Károly, Thaly Kálmán, az elhunytnak barátai, Kossuth Ferenc, Apponyi! Félre kell tenni pár pillanatra a m'ndent felemésztő politika gondjait és a nemzeti érzés ápolására, a magyar zene és ének fellenditésére irányuló munkásságot pártfogolni és méltányolni kell, hogy sátnyuló és hanyatló ifjúsá­gunk legalább a gyönyörű kuruc dalok hangjai mellett néha néha álmélkodjék el ősei dicsőségén. Kövessék az arra hivatottak Békés­vármegye lelkes közönségének nemes munkáját és állítsanak márványnál ma­radandóbb emléket Kálmán Farkasnak munkái kiadasával. Igazmondó. „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A képviselőház ülése. A cselédtörvény vitája ma sem ígér izgalmakat. A mai ülés mintha csak a tegnapinak folytatása volna. Éppen olyan ritkák a padsorok s Mezőfi Vil­mos is éppen úgy ontja megbízói ér­dekében való módosításait. Az érdek­lődés tehát lanyha s valószínű, hogy kettedfél óráig, amikor is az interpel­lációkra térnek át, ilyen is marad. Az interpellációkra tartogatjak a fi­gyelmet és érdeklődést, mert azok első­rendű politikai aktualitások, számtalan­szor pertraktált, sok gyanúsításra alkal­mat.adó kérdéseket és eseményeket érin­tenek. Ha elmondjuk, hogy Visontai Soma az amerikai „Szabadság" kitiltá­sáról, gróf Batthyány Tivadar pe­dig Brankovics György karlócai pátri­árka ügyéi Ő1 jegyzett be interpellációt s ha ideiktatjuk azt az alaposnak látszó hirt, hogy Wekerle Sándor minisz­terelnök mind a két interpellációra fe­lelni is fog, r.«ra kell bizonyítanunk az interpellációk érdekes volták. Rakovszky István elnök az ülést tiz óra után nyitotia meg. Több kisérdekü elnöki bejelentés és előter­jesztés után a Ház azonnal áttért a cse­lédtörvényjavaslat részletes tárgyalását nak folytatására. A vezérkari főnök Berlinben. Azon a lakomán, melyet M o 1 t k e altábornok, a porosz vezérkar főnöke Hötzendorfi Konrád osztrák-magyar ve­zérkari főnök tiszteletére adott, Moltke mindenekelőtt Ferenc József császár és királyra és Vilmos császárra mondott felköszöntőt, mire üdvözölte Konrádot a német bajtársak körében. Tisza Istvánt megidézik. A zárszámadási bizottság ma dél­után 5 órakor ülést tart. Ezen az ülésen fogják tárgyalni azoknak a summáknak a dolgát, a melyeket a Tisza-kormány alatt az államvasutak pénztára átutalt a miniszterelnöknek. A zárszámadási bizottság ez ülésén elhatározzák, hogy a bizottság elé idé­zik Tisza Istvánt, hogy adja elő vé­dekezését. Indítványt is készülnek tenni arra vonatkozólag, hogy Tisza István és Hierony m i Károly akkori kereske­delemügyi miniszter vád a'á helyez­tessék. ÚJDONSÁGOK. - Időjárás. Az országos központi időjelző állomás mára hűvösebb időt jelez, elvétve csapadék és zivatarokkal. . , — Űrnapja. A róm. katholikus egyház ma az oltári szentség ünnepét üli. Az ol tári szentségnek napja nagycsütörtök, de ezen a napo", az Üdvözítő elfogatása fölött érzett gyász miatt nem ünnepelik meg azt. A ma tartandó kismísét reggel fél 8 órakor Kozics Gusztáv olvassa. Kilenc órakor nagymise lesz, amelyet Nemeskey Andor plébános énekel. Utána tót nyelven szent beszédet mond H a z a y Gyula. Az ünnep nyoleada alatt minden napon az oltári szentség kitétele mellett olvassák a szent misét. — A csabai képviselőtestület közgyű­lése. Békéscsaba képviselőtestülete hol­nap, pénteken délelótt 9 órakor köz­gyűlést tart. A képviselőtestületnek tár­gyai között szerepel a villanytelepi 200.000 koronás kölcsönnek felvétele, továbbá a Fiume-ssálló átalakítására vo­natkozó tervezetek megtárgyalása is. Ez az utóbbi pont különösképpen érde­kes, mert a község tulajdonát képező Fiume-szálló valóban megkívánja már a renoválást és az átalakítást. A járás­bíróság kibővítésének kérdése nem ke­vésbbé jelentős pontja lesz a tárgyso­rozatnak, amelynek különben huszonegy pontja van. — Fetser püspök bérmautja. F e t s e r Antal fölszentelt püspök szombaton este 7 órakor Gyulára érkezik, hogy másnap a bérmálás szentségével lássa el a gyulai róm, kath. híveket. Gyulán 1899 óta nem volt még alkalmuk a kath. hívek­nek e szentséghez járulni s ez magya­rázza meg a jelentkezők nagy számát is, amely 1800-ra tehető. Vasárnap a püspök szentbeszédet mond a József-templom­ban. Bérmálás után megvizsgálja a fő­pásztor a plébánia ügykezelését. Másnap Újkígyósra megy, ahol szintén bérmálni fog. Fetser Antalt nagy ünnepeltetéssel kívánják fogadni a gyulaiak. — Eljegyzés. Tarján Ernő földink, székesfehérvári kir. kultúrmérnök, elje­gyezte B o d a Sándor a b a i (Fojér­megye) földbirtokosnak leányát,Margitot. Csarejs György, A békéscsabai evangelikus hitvallású egyháznak s ezze[ egyetemben a kultura napszámosainak is halottjuk van. Csarejs György nép­tanító halt meg hétfőn este 63-ik évé­ben s 44 évi tanítói működésének áldá­sos munkája után. Csarejs egyike volt ama néptanítóknak, akik igaz lelkese­déssel küzdik végig rögös pályájukat és akik kiváló eredményekkel gazdag mun­kálkodásukban mindig csak a köteles­ségteljesítés nemes parancsai szerint cselekednek. Az elhunyt tipikus alakja volt a régi tanítók generációjának is. Kötelességtudása, szorgalmas munkál­kodása, puritán igazságszeretete miatt minden körben szerették és tisztelték. Társadalmi életünkben ő képviselte a régi, jó világ egészséges humorát, amely végesvégig kísérő-társa volt a derék tanítónak. Békéscsabán mesés volt az ő memóriája. Mint kiváló orgonista, az egyházi énekeket könyv nélkül s lap­számok szerint ismerte. A társaságban s különösen ismerőseinek körében pó­tolhatatlan veszteséget jelent az ő ha­lála, melyről az egyház külön gyász­jelentést adott ki. Az elhalálozott tanító­nak ravatalára pályatársai ós az egyház koszorúkat helyeztek. Temetése tegnap ment végbe s a gyászmenetben Békés­csaba társadalmának minden rétege óriási számban vett részt. — Fábry Sándor Aradon Békésvár­megye főispánja, dr. Fábry Sándor, akit nagy lelkesedéssel választottak meg az ország legszámottevőbb vasutválla­latának, az Acsev.-nak elnök-igazgatói székébe, mint elnök, vasárnap mutat­kozott be a vasúttársaság közgyűlésének. Fábry Sándor — írja egyik aradi lap­társunk — nem adott nagyszabású programmot. Az ő kiváló szónoki képes­ségének, minden részletre kiterjedő fi­gyelmének és finom tapintatnak köny­nyen sikerült, hogy működésének terveit ! nagy vonásokban vázolja. Fábry Sán­dor bemutatkozásáról általában minden aradi újság rokonszenvesen ir. — A csabai katholikus templom. A bé­késcsabai római katholikus egyházta­nács az uj teniplomépitése ügyében f. hó 26-án nyilvános gyűlést tartott, mely alkalommal az egyházi elnök bemutatta a püspök kívánsága szerint kibővített templomterveket és költségvetést. — Pándy dr. világi elnök ajánló felszó­lalása után nagy tetszés mellett elfogad­ták mindkettőt. Az építés vezetőséget megválasztották: Nemeskey Andor, Pándy István, O s z 1 á c s János, Áchim Gusztáv, B o d ó József, Wag­ner József, Kovács R. György, L e s z k ó János, Keresztes Ferenc, Péli Pál, Láz á rPál ós Reichardt József személyében. Egyúttal azt is ki­mondotta az egyháztanács, hogy a ter­veket, költségvetést és az árlejtési hir­detményt bemutatás, illetőleg jóváha­gyás végett beküldi az egyházmegyei főhatósághoz. Egyszersmind megbízta az egyházi és világi elnököt, hogy az ideig­lenes templom elhelyezése tárgyában a községi elöljárósággal, az uj templom építése iránt pedig a szolgabirósággal lépjen érintkezésbe Az árlejtési hirdet­ményt a „Vállalkozók Lapja", „Építő Ipar", „Békésmegyei Közlöny" és „Bé­késmegyei Függetlenség" cimü lapokban közzéteszik. A ideiglenes templom a vá­rosháza és a plébánia épület között lévő kertnek helyén lesz felépítve. Itt helyén­valónak tartjuk megjegyezni, hogy egy 8000 lélekkel biró hitközségnek egy 15 méter hosszúságú templom kicsi lesz. Ahol csak a templomba járó iskolásnö­vendékek száma is 300—400, hogy lehet kielégíteni annyi felnőttnek lelki szük­ségletét 105 négyzetméternyi területen ? — A békési református hivek uj lelké­sze. Junius hó 9-én érkezik a békésiek körébe Vince Ödön, a békési refor­mátus egyháznak uj lelkipásztora s ez­úttal vegleg elfoglalja hivatalát is. A békési református hivek nagy előké­születeket tesznek az uj lelkész ünnepies fogadtatására s tiszteletére bankettet is fognak rendezni. — Két köröstarcsai jegyző nyugdíjügye. Petneházy Ferenc és B a t i z y Fe­renc köröstarcsai községi jegyzők nyug­díjügyében vármegyénk törvényhatósági bizottságának közgyűlése még az elmúlt óv december havában egy sérelmes ha­tározatot hozott, melyet Petneházyék megfelebbeztek. E felebbezés következ­tében a belügyminiszter most helyet adott a felebbezésnek s Petneházy nyug­dijának 2740 koronát, Batizynak pedig 916 koronát rendel alapul. Ellenben el­utasítja a felebbezők abbeli kórelmét, hogy a nyugdíj kiszámításnál az anya­könyvi tiszteletdijak is kiszámíttassanak. A miniszter helyt adott a felebbezésnek, mert az 1907 évi jegyzői fizetésrende­zés alkalmával Petneházy földhaszonél­vezetének pénzbeli egyenértéke 2740 ko­ronában, Batizyó pedig 916 koronában lett megállapítva s igy ezen törvény alapján kell megállapítani a nyugdíjjá­rulékot is. — Diák-majálisok. A május hónap napjait zajossá és poétikussá varázsol­ják a diák-majálisok, melyeknek üde, derűs hangulatában nagy örömet talál­nak a felnőttek is. Szarvason tegnap tartották meg a főgimnáziumi ifjak az Erzsébet-ligetben ezt a szép diák-mulat­ságot, a melyet többször megzavart a permetező eső. Ez azonban nem riasz­totta vissza a szép számú közönséget attól, hogy véges-végig a legkedélyeseb­ben mulasson. — Békéscsaba község Rudolf-főgimnáziumának ifjai szomba­ton vigadnak a Széchenyi-ligetben és hiszszük, hogy mulatságukon társadal­munk szintén nagy számmal vesz részt Ez alkalommal bankét is lesz s az egyes terítékek ára 3 korona. — Pusztító égiháború. Békósvármegye területe fölött keddről szerdára virradó éjjel nagy égiháború vonult keresztül. Éjfél előtt irtózatos menydörgós vezette b"« az elemek harcát, miközben sűrű egymásutánban csapott le a villám. Az ág. h. ev. torony villámhárítója kétszer fogta föl a villamos szikrát s kevéssel erre a vásártéri Grünberger-féle telek istállójába csapott a villám, közvetlenül az istállóba kötött egyik tehén mellé. Az istállóban két vásáros ember aludt, akiknek — csodaszerü módon - semmi bajuk nem történt. Kondoroson Reiner Béla földbirtokos portáján gyújtott föl egy 11 cseléd család által lakott épüle­tet a villám s ez az épület épp úgy, mint a csabai, szintén leégett.. Itt a kár 14 ezer korona, mely biztositás utján megtérül; a cselédek kára is megtérül, mert azok lakásberendezései a birtokos által szintén biztosítva lettek. Békés­csabáról Gyulán keresztül a felhő Nagy­várad felé vonult. Mindkét helyen a lecsapó villám sok pusztítást okozott. Szarvason Bodvb Mátyásnó tanyájának egyik épületét pusztította el. — Uj szanatórium bizottság a megyében. Mezőberónyben vasárnap V e r n e r László szanatóriám központi kiküldött jelenlétében tartotta a szanatórium-bi­zottság alakuló ülését, melyen nagyszámú női és férfiközönsóg vett részt. A tiszti­kar a következőkképpen alikultmeg: Védnök :Fejórváry Celestine ; elnö­kök : Jeszenszky Károlynó, özvegy Hegedűs Mihályné, Horváth Já­nosné és K o 1 o z.s i Endréné ; elnönök : dr. S t r a s s e r Mórné és P i 11 z Mi­hályné ; pénztáros : Klein Miksáné ; ellenőr : Györké Lujza ; titkár : T a s Ferenc. — Váli vendegek Csabán. A fejér­megyei váli völgyön egy keskenyvá­gányu vasút épül oly célok szolgálatára, mint az Alföldi Első Gazdasági Vasút is. A vasutat épitő érdekeltség nevében Csontos Andor, a váli kerület ország­gyűlési képviselője most arról értesiti Csaba község elöljáróságát, hogy a mi vasutunknak megtekintése céljából egy 60 tagu bizottság látogat el a legköze­lebbi napokban Békéscsabára s kéri a községet, hogy a bizottság tagjainak el­helyezéséről gondoskodjon. Hogy a váliak mikor érkeznek, arról külön ér­tesítést kapunk. — Állásaiktól fölmentett gazdasági tudó­sítók. D a r á n y i Ignác földmivelósügyi miniszter Kun Árpád gyulamezői és C z i r m e s Bálint békéscsabai gazda­sági tudósítókat saját kérelmükre fel­mentette állásaiktól. — Tisztviselők fegyelmi ügyei. Z öldy Géza dr. vármegyei tiszti főügyész most terjesztette be több községi tisztviselő­nek fegyelmi ügyében az ügyészi véle­ményt. E fegyelmi ügyek között sze­repel a Jancsok Endre békéscsabai katonai nyilvántartóé, ki ellen hivatalos kötelességeinek teljesítése körül észlelt kifogásolhatóságok miatt indítottak el­járást. Szilágyi Pál kétegyházai köz­ségi jegyzőnek ügyében a vizsgálat ki­egészítését javasolja a tiszti főügyész. — Megjelent a röpirat . . . Vasárnapi számunk megjelenési idejénél három órával későbben jelent meg az a gyulai röpirat is, melynek dicsekedő hangon föltálalt állításait előbb cáfoltuk, mint ahogy a brosüra megjelent volna. Az aláíró tényleg lenyomatta abban azt az egyéni hiúságot legyezgető levelet, amelylyel felelős szerkesztőnk örvendez­etett mig egy gyulai ügyvédet, aki csak azért tette közzé azt, mert szellemi kvali­tásaira nézve elismerő sorok foglaltat­nak abban. A tényeknek megfelelően konstatáljuk, hogy az idejében érkezett válasz ntán jól mulattak mindenütt az elkésett röpiraton, amelyet sokan vissza is küldtek az irónak. — Értesítés. Kádár József, csabai divatárű-kereskedő tudatja a t. vevő kö­zönséggel, hogy üzlete átalakítása miatt az összes raktáron lévő rőfös, rövidárú és különféle divatcikkeit les záili­tott árban árúsitja, amit a t. vevő­közönség figyelmébe ajánl. — A nyomor halottjai. Szürke, min­dennapos cim. Az élet gúnyos tragédiá­jában minden jelenet ezzel a felirattal kezdődik s ez alá tartozik az az eset is, amely kedden este történt Orosházán. Kovács Bálint napszámosnak felesége, született Takács Júlia, az élet küzdel­meit elviselni gyönge volt s ezért 2 éves leányát el akarta önmagával együtt pusz­títani. Kedden este kivezette leányát a vasúti töltésre s a 64. és 65. számú őrhá­zak között megvárta a 10 órás vásárhelyi vonatot. Mikor a vonat közelükbe ért, a kis leányt ráfektette a sínekre s a mozdony levágta agyerme'k fej ét. Ugyanabban a pillanatban a mozdony elé elé erősített védő-szán oly erővel ütötte le a töltésről Takács Júliát, hogy a mellkasa összezuzódott s nyom­ban szörnyet halt. A tragédiát másnap reggel vette észre az egyik pályaőr, aki értesítette az esetről a hatóságot is. — Cirkusz Csabán. Bizonynyal nagy közönséget fog esténként a katonai lak-' tanya terén felállított arenéba vonzani a K i 11 i á n y varieté-cirkusz. A társulat elsőrendű müvészerőkből áll, kik között kiválóan művészi mutatványokkal lép­nek fel a D i s e 1 1 y nővérek. A'variete­cirkusz művészei legutóbb hosszabb ideig Nagyváradon arattak nagy Tsikert. Mindennap nagy előadás igen változatos programmal. — Elhalasztott esküdtszóki tárgyalás. A „Békésmegyei Hiradó" egykori munka­tarsának Forgács Dezsőnek, kedden megint felelnie kellett volna a nagy­váradi esküdtbíróság előtt egy olyan cikkéért, melyet az ügyészség izga­tás miatt inkrimirált. Forgács azon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom