Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-03-31 / 25. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. márczius 31 6 amelylyel összeütközött. Az összeütkö- j zósben három paraszt elesett és sok j megsebesült. Dolijban is összeütközés j történt. Bailesciben a felkelők 150 sebe­sültet és számos halottat veszítettek. Sok lázadót el is fogtak. Oltban számos bé­relt birtokot pusztítottak el a lázadók. Valcele helyiségben a katonaság kény­telen volt lőfegyverét használni és két paraszt holtan, három pedig sebesülten maradt az összeütközés helyén. Cucu­estiben a tüzérség volt kénytelen közbe­lépni. A brailai kerületben a lázadók számos birtokot felgyújtottak. Ciziruba csapatok érkeztek, mert a kedélyek ott is nagyon izgatottak. A pincérmozgalom megszűnt. Meg van a béke. Budapesten este 9 órától reggel 9 óráig egyhuzamban tárgyaltak a kávés-ipartestület és kávé­házi munkások szakszervezetének dele­gátusai egymással és végre az összes pontokra nézve megegyeztek. A bókét négy évre kötötték meg ós igy alapos a remény, hogy 1911-ig Budapesten nem lesz pincérsztrájk, ha csak közbe nem jön valami. A tárgyalás folyamán mind­két részről engedékenyek voltak. Nagy vasúti szerencsétlenség. Londonból táviratilag jelentik ne­künk : Rettentő vasúti szerencsétlensé­get jelentenek Bostonból, Dól-Kaliforniá­ból, melynek hatvan ember esett áldo­zatul. A sebesültek száma meghaladja a százat. A szerencsétlenül járt vonat New-.Orleánsból tizenkét órai késéssel érkezett és hamis váltóállítás következ­tében óránként ötven mértföldnyi sebes­séggel egy megrakott tehervonatba ro­hant és kisiklott. A legutolsó kocsi rommá zúzódott és a rázkódás ereje négy utast a levegőbe dobott. Négy szalonkocsi azonban, melyekben kilenc­ven utas volt, sértetlen maradt. Polónyi és Lengyel. Ismeretes, hogy Polónyi Géza volt igazságügyminiszternek abban a sajtópörében, melyet Lengyel Zoltán ellen indított, az utóbbi mellőzési indít­ványt adott be a vizsgálóbíró ellen. A mellőzést és más vizsgálóbíró kiküldését azon az alapon kérte, hogy dr. Rutkay István biró, aki az ügyben eddig eljárt, szinte törvényellenesen több tanút hall­gatott ki, még mielőtt a képviselőház Lengyelt kiadta volna. A törvényszékhez intézett kérelmet dr. D o 1 e s c h a 11 biró kapta referá­lás végett, aki — miután ma délelőtt Ruttkay vizsgálóbírótól szóbeli felvilá­gosítást is kért, elkészült az ügy tanul­mányozásával. Valószínű, hogy a tör­vényszék hármas tanács, melyben Zsitvay Leó fog elnökölni és az előadón kivül szavazóbíró gyanánt még dr Dusárdy biró vesz részt a kérdésekben dönt. Az öngyilkosság örü tje. Bécsből jelenti tudósítónk : A men­tők ma egy össze-visszaszurkált embert vittek a Ferenc József-kórházba. Az il­lető T h a I b a m m e r Ernő vegyesáru­kereskedő, most követte el önmaga ellen a harmincadik öngyil­kossági kísérletet. — Már esztendők óta búskomor és ebben az állapotban már az öngyilkosság minden nemét meg­próbálta. Ma délelőtt egyedül lévén Favoritenben levő lakásán, megkereste a nagy konyhakést és tizenhatszor mellbeszurta magát. Sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek. ÚJDONSÁGOK. Húsvét . . . A szellem halhatatlanságának, az eszme örökéletének nagy napja mindig összeesik a tavasz ébredésével. Élet, enyhe fuvalom mindenfelé. Az Istenem­ber feltámadt koporsójából s még öt­ven napig övéi között maradt, hogy bebizonyítsa, beigazolja az eszme hal­hatatlanságát. A keresztény világnak emez ünnepnapján temploméa hívják a harangok a népeket. A kiszenvedésre való emlékeztetést fölváltotta a „Halle­luja !" s tegnap felzúgtak már^a haran­gok is, htrdktvén, hogy az igazság, az élet és a szeretett istene feltámadt. A húsvét ünnepnapjai alatt ilyen sorrend­ben tartatnak az itenttszteíetek: Húsvét első napján az ág. ev. nagy­templomban Korén Pál, a kistemplom­ban Szeberényi Lajos mondja az egy­házi beszédet ; a róm. kath. temlomban húsvét első napján y a9 órakor kismise ; 10 órakor szentbeszéd, tartja Nemeskoy Andor, majd nagy mise segédlettel,; délután órakor vecsernye, melyet segédlettei szintén Nemeskey plébános fog celebrálni. — Húsvét másodnapján ismétlődnek az előző napi szertartások ; a szentbeszédet Hazay Gyula segédlel­kész fogja tartani. — Időjárás. Az országos központi időjelző lomás mára enyhébb időt jelez, elvétve csapadék. — A csabai nőegylet felolvasó délutánjai. Ünnep másodnapján veszik kezdetüket a békéscsabai nőegylet felolvasó dél­utánjai. Ezek a délutánok nemcsak él­vezetesek, de magas színvonalon állók is. Az első felolvasó délután műsorát már ízléses falragaszok ismertetik a kö­zönséggel. Linder Károly dr. felolvas, Molnár Irén monologot mond. Seres Jolán Bánkbán operanyitáját fogja zon­gorázni, Zsilinszky Margit Várady An­talnak „A szivárvány" cimü versét sza­valja el és dr. Kun Andor szabadon előadást tart. — Esküvő. Húsvét másodnapján dél­előtt 9 órakor esküszik örök hűséget a gyomai ág. ev. templomban Huszár Lajos gazdatiszt Kovács Lajos posta­mester kedves leányának : Matyónak. — Eljegyzések. Beienta Frigyes, békési földbirtokos eljegyezte Decker Aladár máv. főfelügyelő és neje, szüle­tett hercegzsöllösy S z ö 11 ö s y Elvira leányát, Saroltát Budapesten. Némedy Béla tiszzaföldvári ta­nító, eljegyezte Csabán M e n g y á n János földbirtokos Erzsike leányát. F i k k e r János csabai kereskedő ma tartja eljegyzését Ötvenesen özv. Groza Tivadarné kereskedő nő leá­nyával, Ilonkával. — Békési küldöttség Apponyinál. Békés község iskolaügye körül még mindig nagy a fejellenség. Ambrus alispán köz­tudomás szerüleg ráírt a községre, hogy az^iskola felépítését a bánhidai telken 30 napon belül annyival is inkább kez­desse meg, mert ellenkező esetben ez alispán hivatalból fogja elrendelni az építést. Ambrus Sándos rendeletének eleget tett ez elöljáróság s a pályázatot meg is hirdette. De a csütörtökön tar­tott közgyűlés aképpen határozott, hogy Apponyi Albert közoktatásügyi minisz­tertől az iskolának az Ibrányi-részen való felépithetését fogják kérni s ezért közvetlen a húsvéti ünnepek után K e c s­k e m é t h y Ferenc országgyüli kép­viselő vezetése mellett egy három tagu küldöttség keresi föl a kultuszminisztert. — Érdekes átirat. Vármegyénk tör­vényhatóságához érdekes átirat érke­zett' Temesmegye törvényhatóságától. Temesmegye különös módját talált i ki a nemzetiségi mozgalmakkal szemben való védekezésnek. Ebben a vármegyé­ben ugyanis nagyon sok lőfegyver van használatban s Temesmegye ugy találta, hogy ezek a lőfegyverek egy nagysza- i básu nemzetiségi mozgalomban vesze­delmes szolgálatot tehetnek. Azért oly értelmű rendeletet dolgozott ki, hogy i bármely gyanús embertől tiltassék el a ! lőfegyver használati joga ós hogy csak huszonnégy évtől felfelé adják meg a polgároknak a fegyverviselési jogot. A rendeletet felterjesztik a miniszterhez, de előbb, pártolás véget megküldték azt Békésvármegye közönségének is. —Takarékpénztári közgyűlés. A Békés­Csabai takarékpénztár egyesület tegnap délután rendkívüli közgyűlést tartott, melyen 37 részvényes jelent meg, 764 darab részvénynyel 558 szavazat kép­viseletében. Ezen a közgyűlésen terjesz­tette elő az igazgatóság azt a javaslatát, hogy 'a megnövekedett üzletkörre való tekintettel, a részvények száma egy ezerrel s igy a részvénytőke 800 ezer koronáról egy millió koronára felemel­tessék s a rendes tartalékalap állandó összege 500 ezer kor. meghagyatván, a külön tartalékalap 38 ezer kor.-ról 268 ezer koronára kiegészíttessék. A céltu­datos indítvány ellen csupán S z a 1 a y József, mellette pedig Haan Béla szó­lott. Az indítványt SzalayJ ózsef ós Sza­lay Gyulán kivül a jelenvoltak lelkese­déssel fogadták el Az uj részvények ki­bocsájtására vonatkozóan egyébként az igazgatóság mai számunkban felhívást közöl. Ezután Fábry Károly, S ü cl y István és M o 1 n á r György azon indít­ványával foglalkozott a közgyűlés, hogy az igazgatóság jutaléka 6, a tisztviselőké pedig 2 % ra szállittassék le. H a á n Béla ós S z t r a k a György hatásos ér­vekkel döntötték meg az indítványt s e felszólalások után a közgyűlés egy­hangulap napirendre tért fölötte. Egy törvényszéki biró gyásza. MizsTey Kálmánnak, a gyulai királyi törvényszék egyik birájának gyásza van. Anyósa, özvegy V u i t s Jánosné Szat­márról veje meglátogatásának céljából Gyulára utazott. Útközben meghűtötte magát s pár napi szenvedés után teg­napelőtt elhunyt. A gyászoló biró csa­ládját sokan keresték föl részvétnyilat­kozataikkal. — A békésmegyei gyermeknapok. Hol­napután lesz az első gyermeknap Bé­késvárinegyóben. Sajnos, sikere b'zo­nyára nemi hozza meg azt a kivánt ered­ményt, amelyet előre jeleztünk, mert a vármegye sok községében fejetlenül, rendezetlenül mentek neki ennek a nap­nak. Békéscsabán pedig maga a tulipán­szövetség elnöksége határozott olyan­formán, hogy a maga részéről nem vesz részt a rendezés munkálataiban s erről a határozatról oly későn értesí­tette a főszolgabírót, hogy nem volt fizikai idő a bizottság megalakítására. Mindazon által hisszük, hogy derék ke­reskedőink és polgáraink meg fogják találni az elhagyott gyermekeken való segélyezés módját. Gyulán egy urna lesz a templom előtt a fillérek egybe­gyűjtésére. Az urnát gyermekek fogják őrizni. — A csabai állomás kibővítése. A bé­késcsabai állomás kibővítésének munká­latai serényen folynak már. A kiépítés alatt álló két sinpár elhelyezésével a napokban elkészülnek s ezután kezdetét veszi a pályaudvar feltöltése, hogy öt pár uj sin is elhelyezhető legyen. Jövő évben az állomásépület újjáépítéséhez fognak. Eleintén csak át akarták alakí­tani az épületet, de később a teljes újjá­építést határozták el olyanformán, hogy a közös főépületben az összes iroda­helyiségek is elhelyezhetők legyenek. — Békésmegyei iparosok lapja. Eízel a cimmel uj lap indult meg Békéscsa­bán. Szerkesztői : Linder Károly dr., Wagner József ésKöny ve sTóth Kálmán. Az uj lap első száma tegnap jelent meg változatos tartalommal. Ve­zető cikkét R e 11 Lajos dr., főgimná­ziumi tanár irta. Közleménye a lap irá­nyáról és céljáról szól. A lap előfizetési ára negyedévre l korona 60 fillér. Meg­jelenésének idejét nem árulják el °a kiadók. — Endrődi függetlenségiek gyülé e. Hirt adtunk már, hogy Endrőd község füg­getlenségi és 48-as érzelmű polgárai virágvasárnapra tervezett alaku'ó gyü­I lésüket bizonytalan időre elhalasztották. Most arról értesülünk, hogy ezt az el­halasztott gyűlést mához egy hétre akar- [ ják megtartani az endrődiek. Alkalmas I formában természetesen nem értesítették 1 még erről a közönséget s alighanem ugy járnak, mint a mult alkalommal: nem lesz elég idejük a gyűlés előkészítésére. — Kálmán Farkas síremléke. A kuruc költészet lelkes híve és művelőjének, Kálmán Farkasnak a gyomaiak néhai református lelkészének diszes síremléket kíván építeni a megyei közönség. A sír­emlék költségeinek fedezése érdekében április hó közepe táján müvészestély lesz a vármegye székhelyén, amelyet Major Simon dr. gyulai ügyvéd, jeles népszinmüiró rendez. Az estély védnöke Fábry Sándor főispán lesz. Az estély rendezői tervbe vették azt is, hogy Eötvös Károlyt kérik föl Kálmán Farkas méltatására. Eötvös jó barátja volt az elhunytnak. — Csorvás község vámszedési joga. Csor­vás község nemrégiben vámszedési jo­gának meghosszabitását s vámdijtételek felemelésének engedélyezését kérte a minisztertől. A miniszter most döntött ebben a kérésben s ezzel elvi jelentő­ségű határozatot is hozott. Eszerint: a a vám jövedelem a vámengedélyes szem­pontjából csak mint segítség jöhet szá­mításba, vagyis a vámszedési jog csak oly mérvben gyakorolható, mennyiben a törvényes bevételi források a szükség­letek fedezésére nem elegendők. Tehát a jelen esetben a díjtételek felemelésének engedélyezésére indokot fenforogni nem lát. — Királyi kitüntetés. Mint értesülünk, ő felsége a közismert és jó hirnevü Egger A. fia gyógycukorka és csokoládé­gyáros cégnek a cs. és kir. udvari szál­lítói .cimet adományozta. E cég gyárt­mányait világszerte ismerik és fogyaszt­ják s mellpasztillái rendkivüli kedveit­ségnek és kelendőségnek örvendenek. — Harmincéves találkozó. Mindazok' kik az 1876/77-ik tanévben G é c s Já­nos néptanító úr tanhallgatói voltak, felkéretnek, hogy folyó év junius 23-án délután 1 órakor a régi tanteremben a harminc éves találkozón megjelenjenek. V a 1 k u s z Adám, egybehívó. Jóváhagyott alapszabályok Három miniszteri értesítés érkezett tegnap Bé­késvármegye törvényhatósághoz. Mind­három leirat alapszabályjóváhagyásra vonatkozik. Andrássy belügyminiszter ezek szerint a Szeghalom-vidéki Régé­szeti és Közművelődési társulatnak, to­vábbá a gyomai Chevra-'.cadisának és a gádorosi keresztény-szocialisták egye sületének alapszabályait változatlanul jóváhagyta. — Feljelentés egy tolonc ellen. Doboli István, szilágymegyei toloncnak esetét ismeri már olvasóközönségünk. Ezt a jeles urat a békéscsabai főszolgabiróság eltoloncolta a illetőségi helyére. Doboli István panaszos beadványt intézett ott­honából az alispánhoz, melyben kímé­letlenül és durván megrágalmazta S e i­1 e r Elek főszolgabírót és Debre­ceni Lajos szolgabírót. Ezenkívül köz­vetleaül a miniszternél is panaszt tett a főszolgabíró ellen, de a miniszter kije­lentette, hogy a szolgabíró nem sértet­törvényt. Doboli ellen most megtették a feljelentést hatóság előtti rágalmazásért. — Iparhatósági megbízottak. Csabán az elsőfokú iparhatóság mellé rendelt iparhatósági megbízottak, 12 kereskedő és 12 iparos választását kedden, április 2-án ejtik meg Seiler Elek főszol­gabíró elnöklete alatt, a városháza nagytermében. — A muskátli asztal mellől Hűvös Iván esküvőjén tengernyi társaság gyűlt össze a dohány-utcai zsinagógában. Jó aratása volt hát annak a jótékonysági perselynek, amely ősi szokás szerint es­küvőkön csörtetve körüljár, hogy egy kis áldozatkészségre ingerelje a nász­népet. Az a templomszolga, aki a perselyt vitte, kőrútjában odaért egy kis csoport­hoz, amely többnyire reporterekből ál­lott. Az egyik reporter könnyed kéz­| mozdulattal odaszólott a perselyesnek : Müvészasztal! . . . Nem fizet! Az őszi idény alkalmából a férfi-világ figyelmét felhívjuk a Löwy Jakab L és Tsa cég szabéüzleiére, nol a legelegánsabb őszi öltönyök és íeiöltők ^n^^^iT i z jziilusk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom