Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám
1907-03-07 / 18. szám
Békéscsaba, 1007. március 3. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 csütörtökön reggel átkísérték a gyulai királyi ügyészség börtönébe, melynek a jogerős itélet meghozataláig lesz a a lakója. Szabó István nótárius alakja a bünügyi folliánsoknak Töméntelen bün terheli a lelkiismeretét, de mindig sikerült elmnekiilnie a hatóságok körmei elől. Mostani letartóztatása is csodaszerüen történt s csak a gyomai csendőrőrsvezetés éberségének köszönhető, hogy a jómadár végre hurokra került. Letartóztatásának részleteiről ezeket tudtuk meg : Január 20-án rabolták ki a gyomai templomot, de a tettes nyomát feltalálni nem tudták. Zinner csendőrőrsmesler azonban nem adta föl a reményt s több napi tevékenykedés után rájött arra, hogy a templomrablást valami Szabó István nevü fiatal csavargó követhette el, aki több napi ot-tartózkodás után váratlanul eltűnt Gyomáról. Ziner arról értesült, hogy Nagyvá radon letartóztattak ecy hasonló nevü csavargót. E hir vétele után nyomban Váradra küldte Takács Károly örsvezetőt és K e n g y e 1 i István csendőrt, de a kiküldöttek hasztalanul jártak, mert ezenközben Szabó Istvánt illetőségi helyére : Nagyszalontára toloncolták. A csendőrök erre Nagyszalontára utaztak, ahol a jeles madarat édesanyjának özv. J a r a b a Sándornénak lakásán letartóztatták. A vasúti kocsiban beismerte Szabó, hogy ő rabolta ki a templomot. Elmondta azt is, hogy a rablott templomi edényeket a : yomai tanyákon rejtette el, A csendőrök a templomba kisérték a betörőt, miközben az utcán nagy néptömeg verődött össze. Szabó István 25 éves, középtermetű, teltalkatu ember, gyulai születésű, de szalontai illetőségű. Három templom rablás ésszámos betöréses lopásért aszamosujvári fegyházban öévet és 3 hónapi börtönbüntetést töltött ki, honnan 1906. évi szeptember hó 12-én szabadult. Azóta bebarangolta az ország nagy részét. Volt Brassóban, majd Háromszék megye Zabola nevü község fürésztelepén dolgozott, sőt bizonyos ideig Békéscsabát is szerencséltette látogatásával, amennyiben a „Nádor" szállodában mint hetes nyert alkalmazást. Alkalmasint innen rándult át Gyomára a templomot kirabolni. Nagyváradon nem is gyanították, hogy milyen veszedelmes csavargót toloncolták el. Szabó Nagyváradon munkásigazolványát kereste a kapitányságnál. Igazolványát lyOO-ban elvették, amikor a régebbi templomrablásokért letartóztatták. Eltoloncoltatása alkalmával egy forgópisztolyt, 22 tölténynyel, egy nagy konyhakést és egy furdancsot találtak nála. Az asztalos furdancsra, állítólag azért volt szüksége, mert a szamosujvári börtönben megtanulta az asztalosságot és ezenkívül aiég a cipészséget is, de mivel munkakönyve még nem volt, igy egy műhelyben sem nyerhetett munkát, hanem egyszer-másszor napszámos munkára vállalkozott éá amint látszik, még a templomrablás mesterségét is gyakorolta. A gyomai templom kincseiből semmi sem hiányzik, mert nem merte az ezüst ós arany tájgyakat eladni. Érdekes megemlíteni még azon körülményt is, hogy Gyom ára folyó évi január 19-én este érkezett és ködös idő lévén a templomot mégis megtalálta, sőt a harangozó gondatlansága következtében a templom mellett még egy lajtorját is talált, melyen az ablakig könnyen följuthatott s a szines, drága festett ablakot betörve, jutott a templomba. Ott összeszedett minden létező szent edényt és mivelhogy a kelyhek alján rá volt vésve a tulajdonos templom neve, azért a kelyheket és a drága monztranciát széttörte s az irott talpakat otthagyta, a többit pedig elrejtette D omokos Benedek tanyáján egy szalmakazalba. A betörőn nem látszik semmi jele a megbánásnak. Nyugodtan beszólt és szinte kedélyesen mondta el élményeit az ügyészségen. „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Kiegyezés váltsága. Bécsből jelenti tudósítónk: A tárgyalások első pontja az volt: mennyi időre köttessék a kiegyezés ? Arról, hogy szerződós vagy szövetség, egyelőre bővebb szó nem esett; tisztán a lejárat határideje állott előtérben és ebben nem tudtak megegyezni. Most előállott az osztrák kormány azzal, hogy ennek a pontnak tisztázásáig további tárgyalásokba nem mehet bele és fentartja magának az elhatározást, hogy vagy magamagával jöjjön tisztába, vagy kikérje a korona döntését. A szakelőadók abban a feltevésben, hogy ilyen vagy olyan megegyezés lesz, folytatták ugyan az előkészítő munkát, de maguk a miniszterek ezután már csak társalogtak és az eshetőségeket mérlegeltek, de érdemben és forma szerint már nem tárgyaltak semmit, hacsak azt nem mondjuk tárgyalásnak vagy megállapodásnak, hogy abban maradtak, hogy az esetleges folytatás Budapesten lesz. A várt koronatanács ma aligha lesz és csak a két miuiszterelnök megy külön-külön a király el5 Ma is ugy nézem a helyzetet, mint első perctől fogva néztem és ma is azt hiszem és tudom, hogy nem lesz uj kiegyezés, hanem formula segítségével a reciprocitás fentartása hosszabb időre. Majd csak a magyar általános választások után fog a kérdés igazán és érdemben eldőlni. Wekerle déli 12 órakor a királyi kihallgatásról visszatért az osztrák miniszterelnökségbe, hogy részt vegyen a további tanácskozásokon, n. kihallgatáson hir szerint ugy a folyóügyekről, mint a tárgyalások menetéről tett jelentést a királynak. Eötvös Bálintot felmentették. A törvényszék mára tűzte ki az itélet kihirdetését abban a bünpörben, amelyben dr. Eötvös Bálintott tudvalevőleg azzal vádolták, hogy a vezetése alatt működött Csepelszigeti Takarékpénztár tulajdonát köpező öt darab ! váltónak, összesen 47'CDO koronát kitevő ! értékét elsikkasztotta. AZ elnök 12 óra után hirdette KI az ítéletet, amely szerint a kir. törvényszék dr. Eötvös Bálintot felmentette az ellene emelt vád alól. Megfagyott színész. Szegszárdról írják : Tolnai Antal Boldizsár színész a dunaszekcsői szigeten megfagyott. A szerencsétlen ember egészen elzüllött. 1883-ban Kecskeméten agyonlőtte leánya csábitóját, a bíróság azonban felmentette. 13 éves korában beállt a honvédekhez és végigkűzdötte a szabadságharcot. ÚJDONSÁGOK. — Időjárás. Az országos központi időjelző állomás mára éjjeli fagyot jelez. — Március hava ... A waggonok százai még ontják a tűzifát, az irtott erdők gazdagságát; akárcsak tél elején, mikor a dermedés kezdődik . . . Fönt a firmamentumon ónos felhő uszkát s a kályhákban vigan pattog a 1117. Ez még a tél . . . De tegnapelőtt már megérkezett a diadalmas, az erős, az ifjú Március és mintha magával hozta volna az ibolyaillatot, a tavasz megejtő hangulatát . . . A hosszú, nagyon is hosszú és viszontagságos tél után bízó reménykedéssel várjuk a természet ujéletre fakadását, amelyet ezelőtt ujongó rímekben énekeltek meg a tavasz alkalmi költői . . . Isten tudja I . .. Régebben minden újságíró a tarsolyában hordta azt a botot, amivel a tavaszi verseket dorongolta le . . . Ma már megszelídültek e sok gúny folytán a verselők s ugy látszik, kezdik hinni, hogy nélkűlök is meg lehet állapítani az időszakok változását ... S hogy a tavaszi strófák Írmagja is kiveszett, annál bensőbb örömmel üdvözöljük a fiatal Márciust, melynek hangulatát a tavaszi költemények nélkül zavartalanul élvezhet az emberiség . . . — Tiszteletbeli járásorvosok. Vármegyénk főispánja két községi orvost ne: vezett ki a napokban tiszteletbeli jáj rásorvosokká. A kinevezettek egyike • dr. B i r ó László köröstarcsai orvos, | aki ugy kitűnő orvosi tudásánál, mint rokonszenves és tevékeny társadalmi ós közéleti szereplésénél fogva érdemesült erre a figyelemre. A másik kinevezett tiszteletbeli járásorvos dr. Dezső Antal kondorosi orvos, aki szintén önzetlen munkásságával szerzett érdemeket a kinevezésre. Dr. Fábry Sándor főispán határozatáról már értesítve lettek a kinevezett tiszteletbeli járásorvosok. — Sztráfkoló béresek. Gyomáról veszszük a hirt, "hogy a nagylapasi major! ban három béres, a „Zsófia" majorban | pedig két béres április elsejére felmondta j a szolgálatot- A munkaadók panaszára j R o h o s k a Mihály főszolgabíró figyel| meztette a béreseket szerződésük megszegésének következményére ; energikusabb beavatkozás szükségét azért sem tartotta indokoltnak, mert a béresek nem hagyták még félbe a munkát. Gyoma gazdái között egyébként általános a panasz, hogy a főszolgabíró nem bánik elég erélyesen a munkásokkal s ezért vérszemet kapnak az alkalmazottak. Az a hir, amint egyik békéscsabai laptársunk kolportált a napokban s mely szerint egy küldöttség járt volna az alispánnál Rohoska Mihály elmozdítását követelvén — nem felel megavalóságnak. A gyomai gazdák csak nagyobb erélyt kívánnak a hatóságtól s 1 Rohoska elmozdítására lépéseket tenni egyáltalán nem is gondoltak. — Wenckheim Dénes a népért. Azok az agitátorok, akik egy emberöltőn keresztül a szegény népnek megváltását prédikálják, de akik egy fagarast sem áldoznak a népért, mit szólnak vájjon ahhoz a példához, amelyet Doboz község nemesszivü földesura állított most a nagybirtokosok elé ? W e n c k h e i m Dénes gróf nemrégiben öntöző-műnek lótesitósót határozta el földbirtokaira, hogy igy dúsan jövedelmező kereseti forrást nyújtson a szegény népnek. Most pedig 600 hold kövér, termő földet ad át Doboz lakosságának 20—24 korona bérösszeg ellenében. A 600 holdnyi földterületre — amelynek bérbeadását március hó 8-ikán veszi kezdetét — eddig 497 kisgazda ós munkásember jelentkezett. A nemes gróf elhatározásának intentióját nincs miért dicsérnünk. Vannak tények, amelyek önmagukban hordják a legszebben beszélő dicséretet is .. . — Békéscsabai tanár értekezése Budapesten. A békéscsabai felsőbbleányiskolánaknagy képzettségű igazgatója :'D O nn e r Lajos, a budapesti Magyar Gyermektanulmányi Társaságnak március hó 9-én tartandó összejövetelén a „Gyermek eszthétikai érzeimei"-ről előadást tart. Donnert, ki a „Gyermeki lélek fejlő- 1 dése" cimü psichologiai munkájával országos érdeklődést keltett annak idején, a társaság előkelő vezetői kérték föl előadásának megtartására. — Békés község uj segédjegyzője. Békés község képviselőtestülete pénteken délelőtt közgyűlést tartott, amely betöltött egy segédjegyzői állást is. Ez a segédjegyzői állás Csikós Jánosnak elhalálozása következtében ürült meg s a testület K i s s B. Mihály megválasztásával gondoskodott az utódról. Kiss B. Mihály Pestpilis-Solt vármegyében sajátította el a közigazgatási titkokat. Ismerői szorgalmas, ügybuzgó embernek ismerik, akinek megválasztatását nyereségnek tartjuk emez informátiók alapján Békés községre. — A békéscsabai közkórház uj orvosai. Január elseje óta a békéscsabai községi közkorházat tudvalevően közkórházi jelleggel ruházta föl a miniszter s igy a közkórházak szabályrendeletének értei mében osztályorvosi állásokat kell kreálni most. Ambrus alispán az uj állások betöltésére kiirta már a pályázatot márc. 25-iki lejárattal. A sebészeti osztálynak külön ós a belgyógyászatinak is külön orvosa lesz, aki egyben az igazgatói teendőket is ellátja. Ezeken kivül egy segédorvosi állás betöltésére is sor kerül. — A tanfelügyelő körúton. Békésvármegye újonnan kinevezett tanfelügyelője, M ' k 1 e r Sándor, alighogy elfoglalta hivatalát, máris megkezdte hivatalos látogatásait. Kedden a gyomai, szerdán a kondorosi iskolákat látogatta meg. Csütörtökön reggel Kondorosról Békéscsabára utazott s pénteken visszatért Gyulára, ahol észleleteiről jelentést tett Fábry Sándor dr. főispánnak. A tanfelügyelő rokonszenves egyénisége mindenfelé kedvező benyomást keltet. — Házfelavatás. A Szarvasi Hitelbank sikerült társas összejövetellel egybekötött házfelavatást tartott a napokban saját, palotaszerü épületében. A felavatáson részt vettek az intézet igazgatóságának, felügyelő-bizottságának és tisztviselőinek tagjai teljes számban. — Az ünnepélyen Scholtz Gyula ág. ev. lelkész és igazgatósági tag szép imában kérte az Isten áldását az intézetre. Az ünnepély végeztével társasvacsora volt, amelyen számos felköszöntő hangzott | el. M i k o 1 a i Mihály, az igazgatóság ! elnöke, vázolta az intézet fejlődését és összetartásra buzditotta az intézet veze tőit. Nagy László vezérigazgató a ház létesítőit, Mikolait, Simkót ésRéthytéltette Scholtz Gyula a tisztviselői karra és a vezérigazgatóra ürített poharat. — Tisztviselőink fizetéskiegószitése. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszternek a vármegyei tisztviselők fizeteskiegészitésére vonatkozó rendelete alapján Kun László aljegyző elkészítette már a részesedési kimutatásokat. E kimutatások alapján megtörtént a kiutalványozás is igy most csak az összegeknek felvétele van még hátra. A fizetéskiegészítés összegeit körülbelül március hó 8—10-ikén vehetik kézhez a tisztviselők. — Megkezdődtek a sorozások. Szerte a vármegyén kiaggatták már azokat a hirdetményeket, melyekből a sorozások idején szükséges tudnivalókat ismerhetik meg a katonaköteles és j sorozó-bizottság elé kerülő ifjaink. Ezek azok az első-fecskék, amelyeket nyomon követ a „legényekelejének" kiválogatása, hogy betöltsék azt az ürt, mely az eleven hadsorban mutatkozik. Szeghalom községben tegnapelőtt állottak a bizottság elé a legények s értesülésünk szerint ez a járás most is az, inely a legtöbb katonát szállítja Békésmegyéből a császár hadseregének. A sorozó-bizottság polgári elnöke Ambrus ^Sándor alispán volt. — Uj törvényszéki jegyző. Dr. N u s zb e k Sándort, lapunk munkatársát az igazságügyminiszter a gyulai királyi törvényszékhez jegyzőnek nevezte ki. Nuszbek Sándor, kinek az irodalom terén is jelentős sikerei vannak, régi, érdemes tagja már az igazságszolgáltatás tisztviselői karának s kineveztetéséhez mi is gratulálunk. — Gazdasági cselédek megjutalmazása. Emiitettünk már, Békésvármegye gazdasági cselédek közül tizet az a kitüntetés ér ebben az évben, hogy hűséges, szorgalmas munkálkodásuk fejében 100—1C0 kor. jutalmat ós dicsérő oklevelet kapnak a földmivelésügyi minisztertől. A megjutalmazandó gazdasági cselédeknek dr. Fábry Sándor főispán által felterjesztett névsorát most elfogadta a miniszter s tegnap érkezett leiratában arról értesítette főispánunkat, hogy a jutalom-összeget is kiutalványozta már. A jutalmakat március 15-ikóig osztják ki a munkások között. — Eljegyzések. Szekér Lajos, orosházai malomtisztviselő eljegyezte Druck e r Simon orosházai fakéreskedő ; leányát, Margitkát. L i s k a Sándor, vármegyei közigazgatási segódkiadó, eljegyeze K i t k a Péter gyulai iparos leányát, E ni i 1 i á t. — Esküvő. N i k e 1 s z k y Géza, a pécsi Zsolnay-gyár tervező festőművésze e hó 5-én, d. u. 4 órakor a békéscsabai ág. h. ev. kistemplomban esküszik örök hűséget K n o t z e r Erzsikánek. — Népszerű tudományos előadás. A békéscsabai ág. ev. Rudolf-főgimnázium tanári kara mult vasárnap kezdette meg a lapunkban már jelzett népszerű tudományos előadások sorozatát. Ez alkalommal dr. R e 11 Lajos tanár szólt a szavak életéről. Eladásának bevezetésében a nyelv eredetére vonatkozó mondai hagyományokat s tudományos elméleteket foglalta össze s kutatta azt a kérdést, — hogy keletkezhettek a szavak. Előadása első részében a szavak |al cotásáról, a második részben a szavak alaki ós jelentéstani változásairól ; végül a szavak elévüléséről, nusztulásáról szólt. Tárgyát ugy igyekezett könnyeddé s élvezhetővé tenni, hogy népszerű nyelven beszélt, érdekes, sokszor tréfás példákat hozott föl állításainak igazolására, Kiválta gyermeknyelv, a diáknyelv, a tolvajnyelv s a népetimológia köréből vett példái tartották ébren hallgatói érdeklődését. — Az elő! adás iránt, amelyen mintegy 50—60 érdeklődő s nagyszámú diák volt jelen, kivált iparosaink tanúsítottak nagy érdeklődést. Itt említjük meg, hogy a második előadás, amelyet J é g e r József tanár fog tartani, ma a vásár miatt i elmarad. Megtartásáról annak idején értesítjük olvasóközönségünket, de már most is felhívjuk rá érdeklődésót. — Békés község utcarendezése. Vármegyénk községei most egymásután készítik el utcaszabályozási térképeiket. Tegnapelőtt Békés község utcaszabályozási tervei érkeztek meg a vármegyéhez. Békés az összes tervekot külön szabályrendeletbe foglalta össze s megállapította azt is, hogy egy-egy négyzetöl | terület, ami a rendezéssel kapcsolatosan kisajátitandók lesz, mennyi értéket kép' visel. Ambrus alispán kiadta Békés köz-