Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-06-27 / 50. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 3 gáncsvetésükkel hiába akarták megálli tani őt férfias, erős munkájában, akik irigykedtek nagy tudására, hozzáférhetetlen jellemére s előhaladására és akik mint a haragos ölebek megcsaholták benne a kimagasló férfiút, most bizonyára boszusan veszik tudomásul azt az impozáns bucsut, amelyben Fábry Sándornak Hódmezővásárhelyen része volt. A tiszteletteljes s szeretetteljes ragaszkodásnak annyi kedves köteléke fűzi Hódmezővásárhely város törvényhatóságát és egész közönségét Fábry Sándor személyéhez, hogy a tőle való megválás nem történhetett meg a hivatalos élet szürke formaságai között, mert ebből a bucsuzkodásból a hódmezővásárhelyi társadalomnak minden rétege ki akarta venni a maga részét. A búcsúzás módjának ós formaságainak megbeszélése és megállapítása céljából értekezletet tartottak előbb a hódmezővásárhelyiek Juhász Mihály polgármester elnöklésóvel s emez értekezlet megállapodásainak keretében folyt le a tegnapi ünnepeltetés is. Tegnap délelőtt közgyűlést tartott a törvényhatósági bizottság. A közgyűlési terem zsúfolásig megtelt bizottsági tagokkal és előkelő kzönsóggel. A távozó főispán rövid beszédben szívélyes bucsut mondott a törvényhatóságnak s szavaira Juhász Mihály polgármester, majd egy törvényhatósági bizottsági tag vett bucsut a főispántól. A búcsúszavak befejeztével lelkes, ünnepies tüntetésben törtek ki az egybegyűltek és percekig tapsoltak Fáy Sándornak. Este 8 órakor díszvacsora volt a népkerti Vigadóban. Az asztalok körül egyetlen hely sem volt üres s ennek a lakomának során láttuk csak igazán megnyilatkozni azt a szeretetet és tiszteletet, amely Fábry Sándort Hódmezővásárhelyen körülvette. Ez a búcsúzkodás jól eső érzéssel töltött be mindenkit s elsősorban bizonyára magát a távozó főispánt, aki megígérte, hogy uj állásában is csak örömmel fog visszagondolni arra az időre, amelyet Hódmezővásárhely törvényhatóságának élén töltött el, mert ennek a városnak falai között csak szeretettel találkozott mindig. Békésmegyei sajtóperük Nagyváradon. Hogyan akar bizonyítani Áchim L. András ? — Több bizonyos tanú és egy bizonyos okirat. — Nem sikerült rászedni a nagyváradiakat. — Fogház következik most. A nagyváradi királyi törvényszék- | szenves hatást tesz a bírákra. Tehát meg nek vádtanácsa két békésmegyei sajtó- | kell jelennie minden tárgyaláson. Terpörrel foglalkozott a keddi napon. E két | mészetes, hogy Áchim L. András is megpör köziil azonban csak az egyik érde- jelent a keddi tárgyaláson. Ha nem jekes, bár a másodsorban tárgyalt ügy sem nélkülözi a különlegesség izét. Ez a pör egyike azoknak, amelyekért B erényi Ármin, a kiváló gyulai fiskális — izzad most. Berényi ugyanis azt hitte, hogy sajtópörei majd a gyulai törvényszék előtt nyernek elintézést, ahol ő, az újságírókkal szemben — igy véli legalább — mindig kész ereredményt várhat. Számításait azonban megtépázta egy kissé a királyi tábla, amely esküdtszék elé utalta a Berényi-ügyeket s igy megfosztotta őt is attól, hogy pöreit házilag intézze el. Ebben az ügyben a vádlott most is Palatínus József, békéscsabai hirlapiró volt, akit a vádtanács vád alá is helyezett. Sokkal érdekesebb ennél az ügynél az az ügy, amely Áchim L. Andrást szólította ugyanekkor a vádtanács elé, Békéscsaba volt képviselőjét most gyakorta láthatjuk a bírósági termekben. Védői bebeszélték neki, hogy rokonlent volna meg: annál jobb lett volna. Nem kellett volna legalább közvetlen tanúnak lennie annál a kegyetlenül érdekes jelenetnél, mikor az derült ki, hogy tanúi és cimborái cserbenhagyták őt. A tanúi nem, csak a cimborái. Mert csak azok vonták vissza vallomásaikat, akik közjegyző előtt bizonygattak egyetmást. Hogy mit bizonygattak? Hát valótlanságot. Igy történt most aztán az, hogy Áchim L. András miatt még sok embernek fog meggyülni a baja. „Vissza népcsalók!" Áchim L. András mandátumát köztudomás szerint a „Paraszt Ujság"-ban megjelent cikkei miatt semmisítette meg a Kúria; közöttük volt a „Vissza népcsalók" cimü is. Amikor ezek a cikkek megjelentek, Áchim mindegyik alá odaírta a nevét. Később azonban megzavarták gerendási magányát a bírósági idézőlevelek, amelyeknek mindenike egyegy ujabb sajtópörről beszólt. Ekkor kapott észhez Áchim L. András ós sokat érintkezvén a szocialistákkal, egy régi, jól beváit módszerhez folyamodott: strohmannokat keresett, akik magukra vegyék a cikkei szerzőségével járó felelősséget. Brindusz Mihály „bizonyít." Eközben történt, hogy a kir. Kúria hozzáfogott az Áchim ellen beadott petíciónak letárgyalásához. Az ügy sokáig elhúzódott. Eleintén az okmánybizonyitás járta. Később meg rákerült a sor Áchim L. András cikkeire, melyek a ..Paraszt Ujság"-ban láttak napvilágot. Ezek nyújtották a legtöbb okot és alapot arra, hogy Áchim L András mandátumát megsemmisítsék. A Kúria ítélete elé teljes bizonyossággal néztek már a peticiónálók; de sejtették az eredményt Áchim L. Andrásék is. Nem az okmányok, hanem azok a cikkek okoztak nagy aggodalmat. De Áchim nem azért volt a „Paraszt Újság" főszerkesztője, hogy ne tudott volna védekezni. A kritikus pillanatban azt állította, hogy a cikkenet „m ások" írták. Igy a „Vissza nópcsalók !"-nak Boros Brindusz Mihály a szerzője, amit bizonyítani is kiván. És állításának igazolására bemutatott egy közjegyzői okiratot, amelyben Brindusz Mihály magáénak vallja a cikket. Szerepelt ezen az iraton több más tanú is, akik viszont azt állították, hogy azt a cikket előttük irta Boros Brindusz Mihály . . . A következmények. A legfelsőbb birói fórumot azonban nem lehetett tévútra vezetni s megsemmisítette Áchim L. András mandátumát. Ugyanekkor leküldte az iratokat ós a cikkeket az ügyészséghez, hogy Áchim ellen lázítás és izgatásért indítsa meg a bünfenyitő eljárást. A dolog tehát komoly fordulatot vett. A. birói eljárásnak eredménye nem lehetett kétséges sem Áchim L. András, sem a „tanuk" előtt. Megindulván a vizsgálat, Boros Brindusz Mihályt is kihallgatták. De Boros ekkor már nem volt hajlandó ,, bizonyítani" . . . Kijelentette a vizsgálat során, hogy ő ezt a cikket csak nyomtatásban oivasta először s hogy egyáltalában sohasem irt a „Paraszt Ujság"-nak. Igy aztán a keddi tárgyaláson nyilvánvalóvá lett az is, hogy hamis adatokat mondtak be a vizsgálat félrevezetése céljából s azok, akik Boros állítását bizonyították — hamisan bizonyítottak. Bakos kontra Áchim. Bizonyos emberek lélektanához tartozik, minden rosszban a következetesség. Kinek a rágalmazás és becsületsértés az eleme : mindig rágalmaz és mindig sért. Áchim L. András sorban cikkezett Békósvármegye polgárairól. Ugy találta helyénvalónak, hogy senkiről se írjon jót, ha nadrágot viselt valaki. A nadrágot-viselők mindig „nadrágos gazemberek", a tulipánt viselők pedig „tulipános gazemberek" voltak előtte. Nem tett kivételt biró, hivatalnok, ügyvéd, vagy földbirtokos stb. között e tekintetben. Amikor szembekerült egy választás A gyermek felvetette szemeit Flaviára és könnyedén inosolygot. — Milyen szép, milyen szép, — mondta Flavia csodálkozás hangján, kezeit összekulcsolva s az apa füleibe súgta: — Cézár mondd meg neki, hogy csókoljon meg. — Paolo akarsz a hölgynek egy csókot adni? — Igen, — mondta a gyermek s szeretetreméltó, óvatos mozdulattal fogta a szép, drágakövekkel ékített kezeit és megcsókolta. — Akárcsak mint egy udvarias lovag. Brávó Paolo! — mondotta az apa büszkén, mig Flavia folyton a gyermeket nézte. — Fiam, nem akarsz itt maradni ennél a hölgynél, mig a közelben valamiről gondoskodom ? — Visszajössz nemsokára, papa? — Igen, gyermekem. Mivel a gyermek is beleegyezett, nem mertek egymásnak kezet nyújtani. Csak gyors pillantást váltottak. Flavia lehajolt, kezén fogta Paolot ós a szalónba vezette a nyitott erkély ajtó mellé, hogy jobban láthassa. Egyenesen állt itt, olajzöld bársony - öltözetében, kinyújtott kezében a bársony-sapkát szorongatva. — Olyan szemeid vannak, mint a papádnak — mormolta Flavia, a kis fiu haját simogatva. — Igen, de a szám olyan, mint a mamámé — mondta a kicsike büszkén. — Nem akarsz papádhoz hasonlítani ? — Hangja bizonytalanul csengett. — A papa szép, de a mama sokkal szebb ; hosszú haja van és kicsi, egészen kicsi keze. Nem ismered a mamát ? — Nem. — És miért nem ismered ? — Nem tudom. — Lehajtotta fejét, l miközben szemei könnyekkel teltek meg. | Paolo kíváncsian nézett reá és hallgatott. | Felkelt és nyalánkságokat hozott neki. ! Barátságosan visszautasította, de az édességeket kezeiben tartotta, mint egy jól nevelt gyermek, aki nem meri azt elfogadni, amit szeret. — Miért nem veszed el ? — Mert nem illik; köszönöm. — De ha tetszik, vedd el, Paolo. Az iskolában tanítottak téged erre ? — Nem, a mama tanított meg rá. Nem járok iskolába. — És ki tanít téged? — A mama. Nem maradhat egyedül otthon reggeltől délutáni háromig. Igy tehát ő tanít délig. — És délben? — Délben ebédelünk. A mama, meg én . . . egészen egyedül. A papa délben sohasincs az asztalnál. Nagyon sok dolga van, roppant sok dolga. Rövid hallgatás. — Vedd el az édességeket, Paolo! — Nagyon sok, — mondta Paolo utolsó védekezésül. — Valamelyik kis barátoddal megfogod osztani. — Nincs. — Kivel játszol hát akkor ? — A mamával, ha jó kedve van. — Nincs mindig jókedve ? — Nincs. — És miért ? A gyermek elhallgatott és ránézett. Az ijedtség kimondhatatlan gyors kinyomata futott végig Flavia arcán. De a kicsike nem tudott semmit és bizonyára meg sem értette a kérdést. I — Nem sokat mulatsz akkor, — I folytatta a beszélgetést és felsóhajtott, I mintha lidércnyomástól szabadulna. — Ó igen, mulatok. Mama himez, zongorázik és én nézegetem a képeket a könyvekben, építő-kövekkel játszom és nézem az embereket, akik az utcán mennek. — Mindig egyedül ? — Többnyire, de a papának ugyan nálunk kellene lenni, de sok, nagyon sok dolga van. — Ki mondta ezt neked ? — A mama ... ah .. . meséket is mond, ha unatkozom. De meséi mind nagyon szomorúak és mindig megríkitanak. Nem tudsz olyan meséket, melyek megnevettetnek ? — Nem, kedvesem. Bizonyára este mesél neked a mama? — Igen, este Szeretnék megint a szinházba menni, ahová a papa vitt engem és a mamát. De most a papa már nem kisérhet el minket és igy korán lefekszünk. Későn, késő éjjel jön haza és csendesen, egészen csendesen megy a másik szobába, hogy ne zavarjon minket. De a mama mindig ébren van és hallja. Néha ón is felébredek. Papa itthon van, mondja ilyenkor a mama halkan hozzám. És ha a papa bejön, hogy megcsókoljon engem, lezárjuk a szemeinket és ugy teszünk, mintha aludnánk. — És megcsókol téged a papa? — Igen ós azután lábujjhegyen távozik, a mint jött. — A mamát nem csókolja meg ? — Nem — mondta a kicsike ós elgondolkozott. — Te tehát a mama szobájába alszol ? — Igen. Azelőtt nem ott aludtam, de a papa egyszer egy hónapra elutazott és a mama félt egyedül aludni és alkalmával Bakos Mátyás csabai gazdával, kitalált egy uj titulust. Nem mondhatta Bakosnak azt, hogy „paraszt gazember", mert akkor a pártja fordított volna neki hátat. De valaminek C3ak el kellett nevezni őt. Elnevezte hát „esküszegő gazemberének egyik aláirott cikkében. Persze csak a birói fórum küszöbén vallotta e«t a csikket magáénak. Mikor aztán Bakos pört indított ellene, strohmann után szaladt. A keddi vádtanácsi tárgyaláson már hivatkozott is egy ilyen strohmannra. Békéscsabai ember az illető. S a b 1 e r Mihálynak hivják. Ezzel szemben dr. P á n d y István, B ak o s Mátyás jogi képviselője szintén két tanút, P o 11 á k Arnoldot ós L i p t á k Mihályt kért kihallgatni arra vonatkozólag, hogy a sértő ós rágalmazó cikket tényleg Áchim L. András irta. Pándi István dr. érdekes ós magvas felszólalás keretében ismertette a vádtanácscsal Áchim L. Andrásnak közéleti szereplését. Ő volt az, — úgymond — akinek vállain Áchim L. Andrásból országgyűlési képviselő lett. De nem tudta, hogy kit támogatott s, csak most látja be a nagy csalódást. Áchim L. András válasza után a vádtanács elrendelte ez ügyben a vizsgálat kiegészítését, amelynek befejezése után meg lesz a tárgyalás is. Eljárás a „tanuk" ellen. Mindezek azonban nem zárják még le az Áchim-aktákat, mert azok ellen, kik a közjegyző előtt aláírták azt az ominózus iratot —eljárást fog megindítani a királyi ügyészség. Igy nő nagygyá a békéscsabai Áchimügy, amely sok embernek és sok „tanúnak" szerez még kellemetlen perceket. Kétszer megfizetett temetés. Visszaélés a stólával. Eljárás a kétegyházai elsó

r jegyző ellen. Kétegyháza községből rég nem érkezett már szerkesztőségünkhöz érdekesebb esemény. Az adóhátrálókok körüli zúgolódásnak lecsillapultával s az ezt követő hivatalos eljárásnak megindításával mintha kiesett volna abból a vonalból Kótegyháza község, amely csak a közelmúltban is érdekes események központjává tette őt. Az előlegezett jóindulat azonban most kétkedve csóválhat fejet megint, mert Kétegyháza jámbor lakói, akik felvilágosultságukban észrevenni kezdik, hogy uj ügyvédi irodák nyílnak Gyula városában, ahol minden sérelmükre kaphatnak gyógyító füvet, újból aktióba léptek most s a hiszókenységük ellen megcselekedett visszaélések miatt tett panaszaikkal megint elég sürün foglalkoztatják a bíróságot. A nemrég mult napokban Nagy Kálmán gyulai járásbiró is egy ilyen az én ágyacskámat- is bevitette szobájába. S azután bent maradtam. — Kedves dolog ez nagyon. Flavia hátradőlt a karosszékben, mintha el akarna ájulni, a kicsike bámuló szemekkel nézett rá. Nem beszélt, nem mozdult ós Paolo félni kezdett a szép sáppadt hölgytől. Gépiesen összenyomta sapkáját ós kívánta, hogy apja mielőbb jöjjön érte. Flavia most erőt vett magán, felemelte fejét és arca oly fájdalmat tükrözött vissza, hogy a gyermek hozzásimult, mint anyjához és kérdezte: — Mi bajod ? Könnyezni kezdett és megcsókolta a gyermeket. Könnyei Paolo nyakára és arcára hullottak. — Ne sírj, ne sírj, nem tesz semmit. — Nem, nem, nem sírok már, adj egy csókot mint a mamádnak. Karjaival körülölelte nyakát és megcsókolta. — Isten veled, kedvesem. Maradj egy pillanatig itt. Mindjárt jön papád ós hazavezet. Nekem ki kell mennem. — Megmondjam a mamának, hogy itt voltam ? — Miért? — Mert a papa megparancsolta, hogy ne mondjam meg. Gondolkozott, azután mintha az utolsó kétségtől akart volna szabadulni: — Mond meg a mamának, hogy Flaviánál voltál. Egy pillanatig a szép kéz a gyermek fürtjein pihent, mintha meg akarná áldani. Cézár és Flavia nem látták egymást többé. i i