Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-05-16 / 41. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 41-ik szám. Csütörtök, május 16. BEEESHEGrTEl KÖZLÖNY i'eiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok ncin ndatnnk uisszn. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EltOFIZBTÉSI DH : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éoricgycdcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILSB VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptnlajdonos : SZIEIELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Könyv az ország parasztságáról. A békésmegyei könyvpiac egy ér­tékes és aktuális művel gazdagította tegnap a magyarországi szociálpolitikai irodalmat. E mű annyival is inkább felvértezheti magát a mulhatatlanság biztositékainak becsével, mert nem üres közjogi pufogtatások deus ex machinája csattog benne, s nem is a politikai bonbonierek csinos szelencéjéből ki­guruló elmésségek ragadják meg abban az olvasó figyelmét, hanem ez a könyv egyenesen arra hivatott, hogy poros bölcseségek betűit tisztítsa s ezeket a betűket láthatókká tegye. Mindazonáltal nem alkot magának abszolút értékeket s épp ezért minden szavát az elfogu­latlanság teszi átlátszóvá és világossá. Tiszta levegő vonul keresztül gondo­latain, melyek a tapasztalás árnyaiból soha ki nem térnek. Ez • az igazán becses munka a magyarországi parasztság helyzetéről szól. Írója: Szeberényi Lajos Zs., békéscsabai evangélikus lelkész. Lesz­nek, akik mikor keresztül futják a címet, a hétköznapi szociálizmus katonájának vélik majd Szeberényit. A vérvörös­lobogó alatt küzdők, a jogért ordítok, a bűnös és könnyelmű hétköznapias­ságnak közhelyeit használók egyiké­nek, aki hangulatkeltő frázisait nyomda­festék piszkába szorította s ugy tálalja föl az országnak, mint a szociálista­apostolok a maguk ostobán szellemes verkliszónoklatait. Szeberényi Lajos Zs. ellenfelei — akár politikaiak, akár sze­mélyiek — sanda pillantással vonulnak majd odébb könyve mellől s gondola­taik — kevés külömbözetben — bizo­nyára meg fognak egyezni ezzel a következtetéssel. De az uj merészsé­geknek igazmondásai után vágyók fel­áldozzák majd ellenségeskedésük érde­keit a szellemi érdekek sokaságának s e könyv átolvasása után kétségtelenül Szeberényi igazait fogják proklamálni. Békéscsaba, május 15. Szeberényi igazságai pedig nagyon öregek, mert Ibsen szerint ezek is alá vannak vetve a szerves ember elkerül­hetetlen sorsának. Ám ez nem jelenti, hogy akár emberek, akár igazságok nyom nélkül múlnának el. S ha az e könyvben felsorolt igazakkal mégsem akartunk ezelőtt találkozni, lehetséges, hogy ez az akarat nem volt egyéb annál az áll-udvariasságnál, melyet egy öreg, de egészséges orgánizmus köve­tel tőlünk csak azért, hogy ugyan­ekkor saját igazságtalanságait ismerje be a hallgatag lélek. Határozottan nagy és becses anyagot hordott össze Szeberényi „A parasztság helyzete Magyarországon" című köny­vében. Élénk, markáns színekkel iga­zolja be, hogy az a paraszt, amelyik Qorkij könyvében „ehető állat", vagy Brandesnél a „földszint férge", Magyar­országon sincs sokkal kedvezőbb anyagi helyzetben, a Basilicata és Szardínia földet-mivelő nyomorultjai­nál, akik Arturio Labriola szerint szükségképpen szegények, mert a tőkés mezőgazdaság elkerülhetetlen létfelté­tele a mezei munkás nyomora. Ebből az axiómából magyarázható meg az az alapelv is, amelyre Szebe­rényi Lajos Zs. könyve fölépült és amely alapelv szerint a tőkés mező­gazdaság — végeredményben — az ország elszegényedését okozza. E lánc­szem hosszas statisztikai ismertetések után tovább szövődik s az utolsó fe­jezetek felé már mint erős agrárpolitikai bálványoknak tagadója bontakozik ki előttünk az alapgondolat. Itt olvasván a becses könyvet, eszünkbe jut Kautsky, a szociálista iró, ki először tárgyalta nagyobb ösz­j szefüggő munkában az agrár-kérdést, j És találkozik a más utakon haladó j Szeberényivel ott, ahol azt állítja, hogy | a mezei félproletárok és proletárok I nagy tömege munkájuk erélyes meg­j védésével nyerhető meg lelkileg a ha­! zának. Elsősorban a parasztvédelem­' ről kell gondoskodnunk — idézzük | folytatólagosan az alapgondolatot; — másodsorban a mezőgazdaság védel­mére és a fejlődés.útjának egyengeté­sére szolgáló törvényes intézkedéseket sürgessük. De, véleményünk szerint, az általá­nos anyagi bajok általános anyagi orvosszerének kérdésénél Szeberényi sem követ elfogadható irányt, amikor a parasztság mai helyzetét egyedül csak a parcellázás kérdésének sikeres megoldásával véli maradandóan javít­hatónak. Hiszen ott van Olaszország például, ahol Mezziogiorno parcellá­zási kisérletei meghiúsultak, ott van Anglia, ahol J. Arch küzdelme ha nem is mindenben vezetett meddő ered­ményhez, de kielégítő befejezéssel mégsem járt. mert a föld, amely jára­dékot fizet birtokosának, hasznot a bérlőjének, adót az államnak és uzso­rát az uzsorásnak és a törpebirtok rendszerben nem elégíti ki a tulajdo­nost. Egy újságcikk sorai között bajjs volna Szeberényi Lajos Zs. értékes könyvének minden fejezetével foglal­kozni. Csak nagy általánosságban mutattunk az állapotokra, amelyek erős, biztos gerincként szövik át á müvet. Végezetül még csak azt konstatálhat­juk, hogy e mű értékéhez méltó fel­tűnést fog kelteni országszéltében és hogy az a bírálat, amely majd útjai­ban kisérni fogja, emez igazán szociá­lis vonatkozású munkának szüzséjét . — harmonikusan a könyv tartalmával — igy fekteti majd le axiómaképpen: „Minél fejlettebb valamely társadalom, annál inkább értéküket vesztik benne a konzervatív tényezők és annál kizá­rólagosabb jelentőség jut abban a tár­sadalomban a liberális és a fejlesztő tényezőknek." (sz.) Munkás-otthonok. Irta: Fábry Károly, orsz. képv. A theorétikus tudósok, a szocioló­gok előtt is csak mint ábránd lebegett még rövid idővel ezelőtt az a szociális gondolat, hogy a munkások könnyen, olcsón „saját otthont" nyerhessenek, alapithassanak. Ez az ábránd gyorsabban kezd valóvá válni, mint ahogy gondoltuk. A nép, az államalkotó nép boldogulá­sát előmozditni óhajtó nemzeti kormány egyik munkásjóléti törvényjavaslatot a másik után terjeszti elő. Kedden már tárgyalták is, söt a Ház el is fogadta : »a gazdasági munkásházak építésének állami támogatásáról« szóló törvényjavaslatot, amelynek főbb intézkedéseit akarom rö­vid vázlatban ösmertetni. Mielőtt azonban erre rátérnék, rá­mutatok arra, hogy eddig is támogatta az állam a munkásházak építését, így pl. Békéscsabán 12.000 kor. államsegél­lyel felépült 9 munkásház s a folyó évre 11 ilyen ház felépítése terveztetik Békésen 20.000 kor. államsegély fel­használásával felépült 44 gazdasági mnn­kásház, melyhez a munkások 12 óv alatt visszafizetendő egyenkint 600 kor. kamat­mentes kölcsönt kaptak. Orosháza községben 16.200 kor. állam­segélylyel 25 ház épült. A munkások itt a házakat a községtől felépítve, készen kapták és egy telek kúttal együtt 928 kor. 39 fillérbe került, amit 16 év alatt kell kamatmentesen vissza, illetve megfizetni. Szentesen 112 ház épült 40.000 kor. államségélylyel. A munkások a házépí­tésre 250—oOO kor. kölcsönt kaptak, 250 kor.-t kamatmentesen, a többit 4% kamatra, 10 évi törlesztésre. Ugyanígy épült Csongrádon 64 ház 30.000 korona községi segélylyel, ugy hogy minden | munkás kapott 450 koronát kölcsön, I 300 kor.-t kamatmentesen, 150 kor.-t I 4%-ra. I Amint látjuk eddig, kísérletet akként ! történtek, hogy a ház épitési tőkét j előlegezte az állam, vagy község rész­ben ingyen, részben olcsó kamatos kölcsön, — de azzal a segítséggel, amit az állam évenként e célra fordíthatott (300,000 kor.) kevés házat lehetett fel­építeni, — most ha egy-egy házat csak 500 - 450 kor ra vesszük is, — ugy egy év alatt legfeljebb 500—450-at. Másmódját kellett tehát keresni an­nak, hogy miként lehetne évenként 1000 számra építeni fel munkáslaká­Békésmegyei Közlöny tárcája. Most is ... Most is szól a nóta Éppen úgy — mint régen. Most is énekelnek Fonóban a lányok, Erdők sűrűjében Most is egyre nyilnak Kékszemű ibolyák S fehér gyöngyvirágok Éppen úgy, — mint régen. Igen ! Minden úgy van, Éppen úgy, mint régen De az én lelkem már Nem érzi, nem látja, Hisz' az én tavaszom Odalent pirladoz, Akácos temető Virágos sírjában Régen, — nagyon régen. Dr, Gcdán Ferencné. Mozgó fényképek. - A gyomai tiszteletes élményeiből. ­Irta : Halmy Gyula. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. ­• Alig mult el fél éve annak, hogy a nagy magyar kurucpapot: Kálmán Far­kas, boldogult apósomat elföldelték, por­részét átadván az anyaföldnek, de lel­kének jobbrésze, az a föld feletti, itt ma­radt : müveiben, anekdótáiban, amely­től csak ugy sziporkázott ragyogó lelke, ugy, hogy aki ismerte, azt mondta róla, hogy ez az ember talán még a halálon is kifog, sohse fog meghalni. Abból az alkalomból különösen, hgy f. hó 12-én vasárnap Békésgyulán az ő sírkövének a felállítására ünnepséget rendeztek, egyszóval emlékezetének meggyújtották az elismerés, hála szövétnekét, nem lesz érdektelen, ha mint hozzá közel álló, sőt jól ismerője, egypár vonással lefotogra­fáljuk, megörökítjük e lapok hasábjain, amelynek a megboldogult is egykor munkatársa volt. Lelki-testi jó barátja. Eötvös Károly orsz képviselő, a kiváló iró azt mondta róla: „aki Kálmán Far­kast nem ismerte, az nagyon sokat ve­szített az életben, mert ő : unikum volt!" Mi ebben a kis elmefuttatásban sem ne­krológot, sem jellemrajzot irni róla nem akarunk, azt avatottabb tollra bizzuk, csak egypár mozgófényképet akarunk leve­títeni, amelyek hű képet vetnek az ő örökké ragyogó — sohsem borús — kedélyére. El lehet mondanunk, hogy Kálmán Farkast még a? Isten is jóked­vében teremtette, mert ő az életet min­dig derűs oldaláról ismerte s ha voltak is neki gondtelt percei, ő azokat olyan jól el tudta markírozni, hogy róla min­dig csak jókedélyt lehetett leolvasni, ugy, hogy sok ember előtt — aki nem volt pszichiáter — „könnyű vérű ember" színében tünt fel: de ő korántsem volt az, mert mindig azt tartotta, hogy mi köze van ahhoz a világnak, hogy nekem bánatom vagy bajom van, tehát ő a vi­lágnak, az idegen embereknek mindig sziporkát szórt a szemébe, hogy félre­vezettesse, csak felesége körében volt néha gondtelt, de mihelyt valamelyik gyermeke bement hozzá, rögtönt elröp­pent arcáról a redő s hirtelen öröm vál­totta azt fel ugy, hogy a nép, hivei is „énekes Kálmánnak" nevezték. Mint Csokonai Vitéz uramat nem lehetett el­képzelni csikósbőrös kulacs nélkül, Kál­mán Farkast sem lehetett látni úgyszól­ván sohasem pipa és hegedű nélkül, C3ak akkor, amikor papolt; kiváló tenorhangú, lelkes papiszónok volt. Már gyermekkorában feltűnt társai között jó vicceivel, aranyos jó kedé­lyével. Iskoláinak nagy részét a pápai kollégiumban töltötte el, a hires Tarczay tanár alatt, kit Jókai is megörökített. Pap fia lévén, atyja beadta a kon­viktusba, ahol evés közben sok minden­féle kisabb-nagyobb kaliberű gyere­kekkel összeismerkedett. Pompás, jóétvágyu gyermek lévén, azt tartotta: mikor a magyar ember eszik, nem szeret beszélni; ő sem sze­retett. Pajtásai, akik véle egy tálból ® ték a jó túrós, tepertős haluskát, nagyon jól tudták ezt s hogy ne egyék annyit, folyton szóhoz akarták juttatni, de ő egy szóval elütötte az egész dol­got Konskolárusa' tudták, hogy sze­gény atyjának a halálát itt-ott, bizal­masabb körökben, egész terjedelmében elbeszélte, tehát mikor már nem tudták egyébbel szóhoz juttatni, hát előhozták az apja halálát, hátha aobahagyja az evést, de őt az sem hozta ki a kerék­vágásból, t. i. a nagyevésből. Föltették neki a kérdést: te Farkas, hogyan halt meg apád ? Ő lakonice odavetette: „fekve!" s azzal evett tovább. Mikor madocsai, sosvertikei, gyüdi pap volt — ezek mind a Dunántul van­nak, Tolna- és Baranyamegyékben, — Jókai Mór felfedezte benne az ős humor­sziporkát s megnyerte a „Kakas Márton" és az „Üstökös" cimü élclapok mellé munkatársnak s a politikai lapokai csak ugy küldözgette neki Gyüdre, hogy írjon minél több politikai Viccet, karri­katurát. Amely társaságban megjelent, min­dig ő vitte a tónust s hol szalon, hol drasztikus viccek járták. A leányai már ismerték a termé­szetét s szó nélkül álltak föl az asztal­tól, mert az öreg intett s akkor a zaftos viccek járták. Mikor irt, az volt a szo­kása, hogy először a pipáit hozta rendbe, sorba megtöltötte és felállította őket mind az íróasztala köré s hozzáfogott az íráshoz. Kiszítta az egyik pipáját, rágyújtott a másikra és igy tovább. Ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom