Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-04-07 / 27. szám

3 Szi helszky József úgy a saját, mint gyermekei: Mica, Irén, továbbá alulírottak nevében megtörten tudatja a legjobb feleség és arya, gyermek, test­vér, sógornő és rokon : Szihelszky Józsefné, szül. Brucker Anna, folyó évi április hó 5-én, reggeli 5 órakor hosz­szas betegség után, életének 44-ik, bol­dog házasságának 19-ik évében történt elhunytát. Á megboldogultat folyó hó 6-án, délután 3 órakor' helyezzük a róm. kat. vallás szertartása szerint a Széchenyi­ligeti temetőben örök nyugalomra ; az engesztelő szent-miseáldozat pedig ápr. hó 10-én, reggeli 8 órakor fog az Urnák bemutattatni. Nyugodj békével jó anya! özv. Brucker Jánosné, anya. Klára, férj. Szigeti Andorné, Lajos, István, Ma­riska, férj. Polonyi Józsefné, tesfvérei. Szihelszky Luiza, sógornő, özv. Szi­helszky józsefné, anyós. Fixmer János és neje, szül. Licht Emília nagybátyja, illetve nagynénje. Bmcker Lajosné, szüt. Malaun Emma, Brucker Istvánné, szül. Gyebrovszky Emilia, sógornő. Szigeti Andor, Polonyi József, sógor. * Tegnap délután ment végbe a teme­tés. És az a részvét, amely ez alkalom­mal megnyilvánult, enyhiti a mi fájdal­munkat, az árván maradt családnak fáj­dalmát is . . . Pedig mi nem akartuk azt megosztani senkivel ... S ha a ke­reszt súlyából mások is részt kívántak, hálával, köszönettel adózunk ezért ne­kik ... És az a halott, ak i-t elföldeltünk ma, megérti majd a siri birodalomban is, a lelke üdvéért sirja szélénél elmon­dott közös imánkat . . . Megérti, hogy vannak mó.^ rajtunk kivül is emberek, akik siratni tudják őt . . . Szeberényi kontra Veres József. „Modern boszorkánypörök." Megérkezett a viszonválasz. Veres József országgyűlési képvi­selő négy hónap elteltével válaszolt arra a röpiratra, melyet Szeberényi La­jos Zs., békéscsabai lelkész irt a pán. szlávizmusról. Szeberényi tul akart tenni Veres Józsefen s négy-öt nap alatt meg­írta. sőt ki is nyomatta visszonválaszát. A két kiváló lelkészembernek elvi alapon vivott röpiratharcát annyival is inkább élénk figyelemmel kell kisérnie a kö­zönségnek, mert érdekes csatározásban méri itt össze erejét a sovén magyar érzés a pánszlávveszedelmet tagadó ér­veléssel. Az orosházaiak országgyűlési kép­viselője ezt a tényt hozta föl Szeberényi ellen, hogy mikor a békéscsabaiJKossuth­szoborra a község pénztárából is kértek bizonyos • összeget, azt mondta Szebe­rényi, hogy a szobor létesítése körül munkálkodó urak alakítsanak részvény­társaságot s igy gyűjtsék össze a szük­séges pénzt. Szeberényi ezzel szemben a következőket irjaiuj és tegnap meg­jelent röpiratában: „A Kossuth-szobor ügye Csabán részben ultramontán sakkhúzás volt. Nem birták a szükséges pénzt közada­kozás utján összehozni, bár e mozgalom élén több ezer holddal biró lelkes haza­fiak állottak, kik évtizedeken át politi­kailag a Kossuth kultuszból éltek. Ezekre célozva mondtam, hogy nem méltó, ha Kossuth szobrát adófillérekből állítjuk fel, (amikor azok, kik azt megszavazzák, ugy is „pusztai birtok" cimén csak fél­adót fizetnek s igy 36.000 koronával kevesebb jön Csaba város községi pénz­tárába) hanem nyissuk meg erszényein­ket vagyoni állapotunkhoz arányosan." Ezután az emlékezetes kondorosi ügygyei foglalkozik majd áttér Hrdlicska Lajos tótkomlósi lelkész elitéltetésére imigyen: „Meg vagyok győződve, hogy sok tisztes hazafi — ha az ellenhazafiaktól függne, nem kerülné el elitéltetését; mert a politikai fanatizmus épp oly vak, mint volt a vallásos fanatizmus a bo­szorkánypörök arany korában! Delegál­ják az orosházai egyházi törvényszéket és én menthetetlenül állásomat viszitem. Haviár Gyula iskolatársam, sőt valaha barátom is volt — őt bizzák meg a vizs­gálattal s látni fogják, hogy talán még több paragraphust huz reám, mint Hrdlicskára és Sztikre." Végsoraiban az Apponyi féle javaslatról is szót ejt Szeberényi: „Thun pátense semmi sem volt azon veszélyhez képest, melyet egyhazunkra nézve magában rejt az Apponyi-féle is­kola javaslat. A pánszlávoknak, a nem­zetiségeknek csak annyiban árt, hogy fejlődésüket megakasztja, de az evan­gélikus egyház nem magyar részét tönkre teszi. Az eddigi rendszer már is néhol visszavetette egy fél századdal evangelikus népünk műveltségét — hát még ezután ha a népiskola puszta nyelv­iskola lesz. Aautonomiánkat lassan el­vesztjük, a róm. kath. egyház támasz­kodva a nemzet rokonszenvére, mahol­nap autonómiát kap". Szeberényi Zs. Lajos röpirata 40 fillér ellenében bármely békéscsabai könyvkereskedésbev, vagy az evangeli­kus egyházi könyvkereskedésben sze­rezhető meg. Áchim „birodalma 6 6 bajban van. Panasz a pénzkezelés miatt. Vizsgálatot inditott az alispán. Van -e valaki Békésvármegyében, aki ne hallott volna valamit a békés­csabai „Népegylet"-ről ? Áchim L. András birodalma ez. Ezt a „Népegyletet" csak az igazán szegényes sort élő kisgazdák és mun­kások alakították, akiknek lelke telis­tele volt keserűséggel, panaszszal az élet nyomorúságai ellen. A közös sors közelebb hozza egymáshoz a szegény embereket. Vájjon csoda-e, ha ezek a panaszkodó, zúgolódó adóalanyok is közös otthont igyekeztek szerezni és amikor megteremtették azt, össze-össze­jöttek időnként, hogy meghányják-ves­sék és elpanaszolják a túlontúl nehéz életküzdelmet ?! De alig kezdte meg ez az egylet működését - Áchim L. András elnöke lett annak. Minden ürességében is nagy­ravágyó egyénisége rögtön észrevette azt, hogy ez a terrénum hálás talaj ambíciójának kielégítésére. Nyers töme­get talált a „Népegylet" falai között, amelynek nehéz életsorja megbénította már az agynak akaratkörét is, megbé­nította a gondolkozást, a szellemet és mely csak arra várt most, hogy egy ember kerüljön közéjük, aki egyenet­lenkedésről, ellenségeskedésről, féke­vesztett gyűlölködésről prédikáljon s azt hiidesse, hogy minden „nadrágot" vi­selő ember „gazember", aki kifosztja és szipolyozza a népet. Áchim L. András teljesen beleélte magát ebbe a gondolatkörbe. Ki is használta azt fenékig. Egy káros, társa­dalmatháboritó és felforgató politikai hilágazatnak kathekismusát tanítgatta ezeknek a vakbuzgalommal hivő, elke­seredett, szegény, becsületes, jóravaló kisembereknek, akik még a fehért is feketének vélték, ha Áchim L. András kívánta ezt igy. Ilyenformán a békéscsabai „Nép­egylet" letért nemes célok felé vezető ösvényéről s rálépett arra az útra, amely néhá-néha keresztezi is a bünte­tőtörvénykönyv mesgyéit. Aratási-sztiáj­kokra való fejbujtás, cseléd-sztrájkok, bojkottok stb. stb. innen gyökerezték be elsőnek a talajt s ha nem is sikerült minden ugy, amint ezt a vezér kívánta volna, ezt csak annak a szerencsének tulajdonithaljuk, hogy akadtak emberek, akiknek még volt szavuk a néphez s akadt olyan újság is, amelynek sza­vát meghallgatta a nép. Mi mindannyiszor őszinte sajnálat­tal vettük tudomásul azt, hogy a mi derék, becsületes népünk olyan veze­tőknek került a hálójába, akik a pa­rasztot, akik kiforgatják emberi mivel­tából és csengő obulusokat, vagy hi­székenységet b'vánnak „atyai oktatá­suk­1 ellenében. Ez a „Népegylet" való­ságos menedékhelye volt a Borosbrin­duszoknak s más velük egyívású ké­tes egzisztenciáknak, akiket Áchim L. András kegye — csakhogy növelje az irántuk való bizalmat — „újságíróknak" és „lapszerkesztőknek" kiáltott ki. De ugyanakkor sejtettük azt is, hogy ez a perverz helyzet nem maradhat igy a végletekig. És amit sejtettünk, ime, bekövetkezett. A békéscsabai „Népegyletben"-ben szakadás állott be. Tegnapelőtt egy kül­döttség kereste fel Ambrus Sándor alispánt. Ez a küldöttség azt panaszolta, föl, hogy a „Népegylet"-ben, ugy kezelik a pénzt, mint a Csáki-szalmáját. Áchim L. András, aki a Kristóffy-korszak ide­jén állítólag a „Népegylet" részére vá­sárolta meg a mai egyleti épületet ezer­kétszáz korona házbért szavaztatott ma­gának ugyanazért a házért, amely állí­tólag a „Népegylet" tulajdona. Ez a kissé különös gazdálkodási rendszer gyanút keltett több, népegyleH vezető­tagban, akik elhatározták, hogy szakí­tanak Áchim L. Andrással s a „Nép­egylet" rendetlen pénzkezelésének tár­gyában jelentést tesznek az alispánnak. Ambrus alispán tegnapelőtt Békés ­csábára küldte Konkoly Tihamér dr. vármegyei aljegyzőt és Horthy Béla számvizsgálót, hogy átnézzék a „Népegylet" könyveit, amelyek nincse­nek. A kiküldöttek S a i 1 e r Elek főbí­róvá] egyetemben azonnal munkához fogtak s értesülésünk szerint oly sza­bálytalanságokra is találtak, amelyek in­dokoltnak mondják az egylet feloszla­tását is. A békéssámsoni elöljárók . . . Mi lett az inségkölcsönnel ? Elmozdított tisztviselők. Az elmúlt esztendőknek kedvezőtlen terméseredményei Békéssámson község polgárságát is nagy nyomorral fenye­gették. A község megkereste ebben az időben Békésvármegye törvényhatósá­gát, hogy inségkölcsönben részesítsék Sámson polgárait is. Ennek a megke­resésnek eredménye lett, amennyiben Békéssámson kamatmentes á'lamsegélyt kapott a szükséges gabonanemüek és élelmiszerek bevásárlására. Mikor a pénz megérkezett már, a sámsoni képviselőtestület egy inségügyi bizottságnak feladatául tette a szükséges cikkek beszerzését és szétosztását. E bizottságnak Szilágyi József, albiró, továbbá Kádi István, Juhász Sán­dor és Pintér Mihály esküdtek lettek a tagjai, akik megbízásukhoz híven be is szerezték a kiosztásra került élelmisze­reket, de már a kiosztásnál nem alkal­mazták a beszerzésnél tanúsított óvatos­ságot. Igy történt meg, hogy amikor el­kellett számolniok az összeggel, nem tudtak elfogadható kimutatást terjesz­teni B e r t h ó t y István dr. főszolgabíró elé, aki ennek alapján s azé^t is, mert meggyőződött, hogy a kiosztás körül súlyos szabálytalanságok történtek, fel­függesztette állásuktót az elöljárókat s megindította ellenük a fegyelmit. Ambrus Sándor alispán kötelesség­szegés által elkövetett vétségért Szi­lágyi Józsefet, Vádi Istvánt és J u­h á s z Sándort elmozdította ál­lásaikból. Pintér Mihályt ellen­ben fölmentette. A szigorú ítéletet azzal indokolta az alispán, hogy az inségbizottságnak há­rom megbüntetett tagja felületesen vé­gezte a kiosztást, hanyagul készítette a kimutatásokat s az inségsegél.yben ré­szesültek közül többen is azt állították, hogy a neveik után irott lisztből, fából, vagy gabonából nem kaptak annyit, mint amennyi részükre feltüntetve volt. Ezekkel a tényekkel szemben Szi­lágyiék aképpen védekeztek, hogy ha az ínséges nem vitte el mind a meg­vásárolt és előjegyzett gabonát, azt ők mégis elkönyvelték s ha később nem jelentkeztek,' ez nem irható föl hibáju­kul. Ezt a védekezést azonban súlyo­sító körülménynek minősítette Ambrus Sándor, mert példát nyújtanak ezzel a felfüggesztett elöljárók arra, hogy a legelemibb közmegbizatás teljesítésére is képtelenek. A felfüggesztett s később elmozdí­tott elöljárók közül Szilágyi József meg­tette azt is, hogy a maga részére szin­tén igénybe vette a terményeket s alárendeltjeitől a maga számára kölcsö­nöket kért. Békéssámson község elmozdított elöljáróinak ügyével holnap a fegyelmi választmány is foglalkozik, mert Szilá­gyiék megfelebbezték az alispáni határozatot s felebbezésüknek alapja az, hogy ők nem mint elöljárók, hanem mint az inségügyi bizottság tagjai jártak el megbízatásukban s követtek el sza­bálytalanságokat. A vizsgálat megállapította különben, hogy az elöljárókra bűnös szándékot rá­bizonyítani nem lehet. A tüdőszanatórium és a miniszter. Válasz a közigazgatási bizottságnak. Várótermet építenek. Mikor a békésmegyei népszanató­riumot fölépítették már, csak akkor vették észre illetékeseink, hogy a tüdő­bajban szenvedők gyulai gyógyhelyét más járómüvei, mint kocsival nem le­het megközelíteni. Pedig az első alföldi népszanatóriumnak éppen az a rendel­tetése, hogy vármegyénk betegeit kira­gadja a megfertőzött, poros levegőből s ne tegye ki a betegeket annak, hogy addig is, amig Gyuláról kocsin megkö­zelíthetik a szanatóriumot, több port szívjanak tüdejükbe, mint odahaza hó­napokon keresztül. Vármegyénk közigazgatási bizottsága a József királyi hercegről elnevezett Szanatórium-egyesületnek megkeresé­sére felirt a kereskedelemügyi minisz­terhez, hogy a szeged—nagyváradi vo­nalon a gyulai tüdőszanatói ium közelé­ben állomást létesítsen. Sok hónap elmultával végre leérke­zett tegnap a vármegyéhez a miniszter válasza. Kossuth Ferenc kereskedelem­ügyi miniszter nem helyezi kilátásba az á'tomás építését fedezet hiányában. Le­irata szerint arra sincs fedezete a kor­mánynak, hogy az újonnan építendő Feketekörös-hidat személyközlekedésre rlkalmassá legye. Ezt célszerűségi szempontból sem tartja kedvező megoldásnak, mert elte­kintve attól, hogy csupán gyalogforga­lomra lehetne alkalmassá tenni, oly nagy költségeket és gyakorlati nehézségeket okozna ez az átalakítás, hogy nem te­kintheti ezt a kérdést a miniszter sem kedvező megoldási módnak. De az egyesület humánus céljainak munkájában segíteni kívánván, hajlandó arra, hogy a bizottság által fölvetett har­madik megoldási mód szerint a Fekete­körös jobb partján, közvetlen a vasuti­és a védtöltés zugában mintegy 15 ezer koronányi költséggel, két külön váró­helyiséget magában foglaló személy- és podgyászforgalomra berendezett meg­állóhelyet létesítsen, ha a vármegye arról biztosítja őt, hogy az Almássy-bir­tokon keresztül az épülettől a szanató­riumig utat építtet. Ez a miniszteri válasz kétségtelenül megoldotta a rége vajúdó kérdést is, mert a rövid távolságú útnak kiépittetése bizonyára nem fog nehézséget okozni. A letartóztatott ékszertolvajok ügye. Vleskó Gellért ártatlan Hízó fogva maradt. Vasárnapi számunkban megemlé­keztünk arról az ékszertolvajlásról, a melyet H i z ó András asztalossegéd követett el kenyéradójának egy vagyo­nos gyulai asztalosmesternek kárára. Hizó a Békéscsabai Takarékpénztár­Egyesületben el akarta zálogosítani az eltolvajlott másfélezer koronás fülön­függőt, de a becslő ékszerésznek, L e­s z i c h Gábornak följelentésére letartóz­tatták a jómadarat. Hizó Andrással együtt egy másik 1 fiatalembert is letartóztatott a rendőr­ség. Ezt Vleskó Gellértnek hívják. Budapesti illetőségű 23 éves asztalos­segéd, aki Hizó Andrásnak tizenkét hó­napig munkástársa volt D i ó s z e g h i asztalosmesternél, ahol Hizó a tolvajlást elkövette. Ezt a fiatalembert a szerencsétlen véletlen juttatta a rendőrség börtönébe, mert ő nem volt részes a tolvajlásban. Mult csütörtökön ugyanis, a tolvaj­lás napján átcsalta Vleskót Hizó András Békéscsabára s itt azt proponált i, hogy zálogosítsa el a zsebóráját és a pénzt kölcsönözze neki. Vleskó, aki tudta, hogy társa nyomorban van, s/.ivesen ráállott az ajánlatra s mielőtt elzálogo­sította volna a zsebórát, bevitte a:,»

Next

/
Oldalképek
Tartalom