Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-04-04 / 26. szám

BÉKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. április 4. 20 korona pénzbüntetésre itélte a közigazgatási hatóság. A vármegye közigazgatási bizottságának tehát elég izgalmas ülése lesz a hétfői. A tárgysorozat teljes összeállításával e hét végéig elkészülnek s akkor rátérüuk még erre a kérdésre. Nincs sebol béres-sztrájk. Falra festett ördög. Békésvármegye veszedelme. Április elsejét félve várták Békésmegye gazdái. Ekkorrá volt t.gyani3 jelezve az, hogy a béresek és az összes gazdasági cselédek sztrájkba lépnek, ha a gazpák nem teljesítenék az eléjük szabott követeléseket. Április elsején aztán sürün csilingelt a telefon vármegyeszéltében. A közigazgatási hatóságok egymástól kérlek értesítést, hogy valóban olyan komoly-e a helyzet, amint az előre jelezve volt? S a válasz beigazolta aztán, hogy cselédeink megegyeztek a gazdákkal, akik meghallgatták a méltánylást érdemlő óhajoknak egyrészét. Most azonban nyilvánvalóvá lett az is, hogy a cselédséget munkás-izgatók bujtogatták föl erre a fenyegetésre. Békéscsaba környékén s a hozzánk közel eső uradalmakban — bizonyítékaink vannak reá! — a „Népegylet" tagjainak egyik-másika is segített a munkásuszitóknak. Törekvésük azonban épp ugy siker nélkül járt, mint a vándorapostolok békésmegyei működése általában s csak itt-ott hallani még elégedetlenségéről, de ez nem olyan veszedelmes mérvű, hogy komoly következményekre kellene elkészülve lennünk. A munkásnép köréből már panaszok is érkeznek a hatósághoz, hogy az uszítók^— törekvésüknek sikertelenségét látván — nem nagyon tartózkodnak a munkásnép józanságával szembe helyezkedő véleményüknek kifejezést adni. Ez a vélemény sértő is, terrorizáló is. Indokolt tehát, hogy messzemenő szigorral megfékezze a hatóság a rakoncátlankodó uszítókat. Ezért határozták el most illetékeseink, hogy könyörtelenül fognak eljárni azokkal a helyicsoportokkal, szakegyletekkel és más ilyen irányú munkásegyletekkel szemben, amelyek arra használják befolyásukat, hogy a munkásnép kedé lyét hazug apostoloskodással fölizgassák s megbontsák igy azt az összhangot, mely a munkkadó és munkás közötti viszonyt egyedül teheti csak áldásossá és gyümölcsöthajtóvá. Teljesen értjük s méltányoljuk tehát a hatóságnak azon szigorát, amelyet most tanusit a munkásuszitók és munkásegyletek ellen. Békésvármegye vidékein oly fékezetlenül garázdálkodtak a borosbrinduszok, achimandrások s más hozzájok hasonlatos kaliberű félművelt egzisztentiák. hogy a szegény, agyonterrorizált munkásnépnek akarva, nem akarva, utánuk kellett haladni, mert lépten-nyomon találkozott velük. Ennek az aranjuzi-kornake azonban most vége lesz. A hatóság teljes súlyával rá fog feküdni erre a gyomos területre s rendet csinál egyhamar. Ezt a beavatkozást régen várjuk már. S ha előbb történik ez, ugy most nem állanánk égető dilemmák előtt. A gyulai csatornázás. Megint felebbeznek. Nem akarják kiépíteni. Alföldi vármegyékben élő polgártársaink nagyon is ismerik azt a veszedelmes betegséget, amely évenkénti pusztításának végeredményében mindig megtizedeli a magyar fajt s amit tüdővésznek nevezett el az orvosi tudomány. Ezt a halált, mely még a pestisnél is iszonyúbb, nem pusztán a rossz lakásviszonyok, hanem jórészt a poros, egészségtelen aiföldi levegő okozza. Áz utakat, utcákat megfekvö porréteg nyári időben valóságos porfelhőkké alakul a levegőben s szemcséivel viszi a halálos kórt is. Ezért van, hogy a községek, ahol csak megengedik ezt az anyagi viszonyok, költséges befektetéssel igyekeznek megakadályozni a porképződést, vagy legalább is elviselhetőbbé tenni azt a nyomorúságos állapotot, mely az alföldi embernek egészséget megrontja s életét megrövidíti. Gyula város azonban itt is kivételt képez. O privilégiumot szerzett magának arra, hogy közigazgatásában s köirendészetében a m. t. képviselőtestül ti többség által kiállított salvus conduktus mellett fejtetőre állított tanok és nézetek érvényesülhessenek. Megszerezte magának a jogot, hogy a hátramarádottság, a konzervativizmus, a közegész! ségügyi, köztisztasági és közrendészéti kérdésekben csak a kivetni valót keresse és merőben a mesebeli bohóc munkáját végezné az a föltétlenül tiszteletreméltó nyárspolgár, aki ezzel a bölcs többséggel szemben az észszerűség elzete, mint azoknak a törvényeknek, melyekkel a modern jogtudósok sújtják az országot. Ember legyen, aki egyes mondataikat rajtok kivül megérti. Nem is olvassa végig valamennyit a kapitány úr, átadja a reglamát őrmester úr Sólyomnak. Kolozsi Mihályt fegyverbe állítja s kinevezi őrnek az ezredpénztárhoz. Az ezredpénztárt az egyik legény ládája helyettesitette. Odaállította a kapitány úr az ajtó mellé s melléje állította őrnek Kolozsi Mihályt. Szigorúan meghagyta neki, hogy helyét semmi körülmények között el ne hagyja és az ajtón se be, se ki ne eresszen senkit. — Csak azt szabad ki, vagy beereszteni, aki a jelszót tudja. A jelszó: bajonett. Jól jegyezd meg, most neked nem parancsol senki a világon. Se én, se semmiféle tiszt úr. El ne hagyd a helyedet, mert háborúban aztán fejbelövés vár rád. Kolozsi Mihály megértette, megszívlelte a kapitány úr beszédét. Olyan komolyan sétált fel és alá a láda előtt, mintha csakugyan az ezred pénzét őrizte volna.- A többiek néha rámosolyogtak, de ő kötelessége tudatában a félvilágért nem mosolygott volna. Eközben őrmester úr Solyom bevégezte a reglama szakaszainak felolvasását. Kapitány úr Komorcsák odaszólt Kolozsi Mihálynak: — Eredj a helyedre ! Kolozsi Mihály azonban nem mozdult. Egész komolyan vette a kapitány úr előbbi szavait. — Nem hallod, mit mondok ? Eredj a helyedre! — kiáltott rá a kapitány s feléje indult. Ebben a pillanatban infanterist Kolozsi fertigbe vágta fegyverét s nagyot kiálltott: — Halt, mert lövök ! S hogy megmutassa, hogy nem tréfál, mindjárt be is csapott a fegyverbe egy éles golyót. Ez a legény bolond, gondolta a ka pitány ur és szép szóval kérlelni kezdte : — Hisz most nem vagy vártán te oktondi, most csak azt tanultad, hogyan kell magad viselni, ha majd vártára mégy. Tedd le a fegyvert s eredj a helyedre. Infanterist Kolozsi kétkedve nézett a kapjtány úrra, s azt gondolta magágában, hogy nem engedi magát bolonddá tenni. A kapitány ur most csak azért beszél, hogy kitapasztalja, megtartja-e a parancsot, melyet akkor adott neki, mikor a láda őrizetére felállította. Nem mozdult volna meg a helyéről a világért se. Lövésre készen tartotta fegyverét, hogy a kapitány ur Komorcsák akaratlanul is hátrált néhány lépéssel. Végre is belátta, hogy igy nem boldogul Kolozsi Mihálylyal. Ugy tette tehát, mint ahogy reglama szerint szokás tenni. Mikor újra feléje indult, megmondotta a jelszót : — Bajonett! Erre aztán vállára kapta fegyverét Kolozsi Mihály s magához engedte kapitány Komorcsákot, aki szerette volna ugyan összeteremteni, cl * mert a parancsot hiven teljesítette, kénytelen-kelletlen meg is dicsérte. Ezután az éneklésről tartott előadást a kapitány ur. Előadta, hogy minden katonának kötelessége az éneklés, a dalolás. Ha pedig nem tud, kötelessége megtanulni. Egyrészt azért, hogy ha mars közben elfárad, erőt meríthessen a danolásból, másrészt azért, hogy csatából danolva menjen az ellenségre. Mert ha akkor is danol a katona, oroszláni bátorságot mutat s már ezzel is megfutamítja az ellenséget. Az, hogy melyiknek milyen hangja volt, nem válogatta, Bassus-e, tenor-e, azzal nem törődött. Csak azt parancsolta meg, hogy melyiknek vastag, dömbölő hangja van, az ne akarjon vékony hangon énekelni, a melyik pedig magasra tudja felvinni az éneket, az ne dörmögjön valahol lenn a pokolban. Elővette a krétát s a táblához állott. A legényeknek pedig megparancsolta, hogy papirost, plajbászt vegye nek elő s irják le, amit ő felir a táblára. Egy dalt ír fel, amit tudni kell minden katonának. Ha leírták, akkor majd el is dalolják: A táblára a következő verset ' irta : Isten álld meg királyunkat, Védelmezd meg országunkat! Növeljed meg dicsőségét, Oltalmazd meg szent személyét, Éljen a magyar dicsőség ! Éljen a király ! Mikor leírta s a katonák is leírták megkérdezte : — Tudja-e valamelyitek ezt a dalt ? Sen i se válaszolt, egy se tudta. — D hogy is tudjátok ! Hát egyitek se ismeri ezt az éneket! — „Esik eső karikára . . ." A század egyszerre kiáltotta fel: — Ho<:y is ne tudnánk kapitány ur ! — Noh t ez az az ének. Arra á melódiára kell énekelni ezt is. Csakhogy vigyázzatok, el ne téveszszétek a verset, ugy ne énekeljetek mint ahogyan otthon szoktátok, mert abból baj lesz. A másik percben már tele torokkal, tele tüdővel fújta az egész század a dalt. Némelyik el is tévesztette a nagy buzgalomban a verset, s ugy énekelte, a hogyan otthon szokták." A legény azt maga sem vette észre, de észrevette az őrmester ur Solyom, aki nádpálcával közöttük ólálkodott. És ha valamelyik eltévesztette a verset, olyant húzott a nádpálcával a fejére, hogy elment a kedve még a danolástól is. Igy éneklik a katonáknál a Kossuthnótát. veit prédikálná, vagy aki szembehelyezkednék a gyulai többségi akarattal. Ez a többség akarta és akarja megpecsételni a közegészségügyi szempontból oly nagy horderejű csatornázási ügyet is. Ez a kérdés évek óta foglalkoztatja már a gyulaiakat. Hol igy, hol ugy. Aszerint, amint a józanabb, vagy a korlátoltabb többség kerül havonként a közgyűlési terembe. Egy szerencsés pillanatban elhatározták a gyulaiak, hogy csatornázni fogják a várost. Jött a mssik csoport s ez „merőben felesleges munkának" jelentette ki a város csatornáztatását. A dolgon nem lehetett azonban segíteni már s igy történt, hogy a csatornázási munkálatoknak első részéhez hozzá is kezdtek s be is fejezték azt. Ámde a második rósz már nehezebben megy. Gyula huzta-halasztotta a ( kérdést, miglen a törvényhatóság a hátramaradt munkálatok dijának fedezésére hivatalból 5000 koronát illesztett a városi költségvetés III. csoportbeli adónemeinek rovatába. Most ezt a lia

fározatot felebbezi meg a város. E felebbezésből megtudjuk, hogy a tanácsot maga a közgyűlés tiltotta el a csatornázás munkálatainak elrendelésétől, mert ez a képviselőtestületi többség „célra nem vezető törekvésnek" véli a csatornázást. De felebbez azért is, mert a III. csoportbeli adók növekvése izgalmat szülne a város polgárai között, ami sajnálatos következményekkel járhatna. Nem tudjuk, minők lehetnek azok a következmények, amelyektől Gyula város bölcs atyái tartanak. De sejtjük azt, hogy ez alól a kötelesség alól nem fog sikerülni kibujniok, mert felsőbb fórumaink sokkal jobban ismerik már a gyulaiak szokását, semhogy akármilyen indokolás megtéveszteni tudná őket véi leményiikben. A' felebbezést egyébként Ambrus alispán tegnap küldte föl a belügyminiszterhez. Egy érdekes röpirat. Veres József contra Szeberényi. Pennaháboru a nye'.vkérdés körül. Amikor Szeberényi Lajos Zs. békéscsabai ágostai evang. lelkésznek „Gondolatok és elmélkedések" cimü s bizonyos tekintetekben politikai vonatkozású röpirata megjelent, előre tudtuk azt, hogy erre a rendkívül érdekes kérdésre válasz is érkezik, mert tartottuk annyira fontosnak az ügyet, hogy illetékes körökben is figyelemre méltassák azt. Föltevésünkben nem csalatkoztunk. Szebarényi Lajos Zs. lelkész röpiratára ma válasz érkezett Orosházáról. A válaszos röpiratnak irója Veres Józef országgyűlési képviselő, orosházai lelkész, a békési egyházmegye esperese. A tizennyolc oldalra terjedő röpirat minden sorában izzó, lelkes soviniszmus ég s talán ennek is tulajdonithatjuk, hogy Veres József sokkal veszedelmsebb dolgokat olvasott ki a Szeberónyi-féle röpirat soraiból, mint amilyet azok valóban magukban rejtettek. Nem mond kevesebbet Veres József mint azt, hogy Szeberényi befolyásolni akarta röpiratával a felsőbb egyházi bíróságot, amely április 11-én hoz utolsó ítéletet az ismeretes Hrdlicska-féle ügyben. Majd igy folytatja Veres : »A sovinizmus túlzásait én is helytelenítem. Á magyart épp ugy, mint a tótot. Szeberényi azonban csak a magyar sovinizmust kárhoztatja. A tót soviniszták sovinizmussal vádolják a magyart, ha nem engedik őket zavartalanul dolgozni a pánszlávizmus akna-munkájában." Ezután keserűen jegyzi meg Veres József, hogy ha csakugyan volna magyar sovinizmus akkor nem Írhatnák Hodyna urék például ilyen panaszokat is a lapjukban : „üsd, rúgd, v e r d a m a gyarhimpelórt! . . ." Tüntetésnek mondja Veres a magyarság ellen azt, hogy Szeberényi Zs. Lajos nem vett r szt a békéscsabai Kossuth-szobor leleplezésén. A kondorosi ág. ev. egyház magyar nyelven tartott istentiszteleteiről szól ezután a brozsura-iró s azt bizonyítja, hogy az egyház pánszláv érzelmű papjai el akarják szoktatni a templom és iskolalátogatástól a népet A tótkomlósi ügyek kapcsán azt árulja el Veres József, hogy az egyik tót újság Hrdlicskának és Sztiknek Tótkomlósra bankot javasolt alapítani, mert nekik a szlávizmus érdekében „ott kell maradniok." Tótkomlóson, irja tovább Veres és egy esküt tett tanú szájába adja a szót, oly veszedelmes mérvben terje~zkedett a pánszláv propaganda, hogy a tanfelügyelő is figyelmeztette Sztike't, hogy ne terjessze a pánszláv szellemet. Személyes jellegű kérdéseknek letárgyalása után Haviár Dánielt veszi védelmébe Veres József imigyen: Meggyanúsítja Szeberényi Haviár Dánielt; „éles elméjű férfiú, de politikailag, különösen a nyelvkérdésben, hihetetlenül elfogult". Ha Haviár éles elméjű, bizonyosan tudta, hogy abban a pörben kétszeresen kell vigyázni a megdönthetetlen igazságra, mert a pánszlávok gyanakvó figyelemmel kisérik és mert az ügy kényes, fontos; de van lelkiismerete is hozzá, hogy éles elméjét illetéktelenül és igazságtalanul nem használtatja fel. „Pár év előtt Posenban járt Haviár D„ hogy a porosz rendszer kiválóságait a helyszínén tanulmányozza". Nem tudom, mit gondol a porosz rendszer „kiválóságai alatt" Szeberényi, pedig én értek magyarul; azt sem tudom, hogy a porosz rendszer kiválóságait meddig volna szükséges a helyszínén tanulmányozni, azt "sem tudom, hogy mi jogon ellenőrzi kémeivel Szeberényi Haviárt ezen kijelentésével Szeberényi, — de azt tudom magától Haviártól, s tudtával ime kijelentem, hogy soha életében nem járt Posenban. S végül ezzel fejezi be rendkívül érdekes röpiratát Veres József : „Szeberényi minket fenyeget, akik éppen egyházunk érdekében távol akarjuk tartani egyházunktól a nemzetiségi b u j t o g a t á s t! Már pedig azt szó nélkül nem tűrhetjük, hogy a magyart saját hazájában háttérbe szorítsák, egyházi alkotmányunkat nemzetiségi törekvések valósítására használják, a közvéleményt, a nemzet jóakaratát e miatt tőlünk elidegenitsék, elrabolják. Ha Szeberényi magyarul ir, ha a tényeket érdeke szerint elferdíti, ha elmélkedéseit hamis nyomon indít a, ha vádaskodik, csakhogy a figyelmet a tótokról eltéríthesse, ha olyanokat gondol és ugy elmélkedik, hogy mindig és mindenben a magyar maradjon bűnbak: akkor a magyarság hiszékenységére számit. Ne felejtse azonban, hogy a magyar türelmes ugyan, de türelmének van ám vége is ; hiszékeny, de igazságszerető is; becsületes őszinteségében naiv, de mégsem ostoba. Szeberényi gondolatait igazaknak venni, elmélkedéseit jogosultaknak, őszintéknek elfogadni a lények és adatok ellenében, már nem naivság volna, hanem sokkal több : együgyűség. Gyanúsításait cáfolat nélkül hagyni már nem türelem volna, hanem sokkal több: bűnös közöny. Ferdítéseit le kellett lepleznem; az igazság, az egyház, a magyarság, a meghurcolt békési egyházmegye és törvényszék tekintélye megköveteli ezt tőlem ; teljesítenem kötelesség volt". Á nagy feltűnést keltő röpiratot bizonyára nem hagyja válasz nélkül Szeberényi Lajos Zs., akit személyében is megtámadnak Veres József vádjai. A brozsura hasábjairól kihagytuk a személyi vonatkozású részeket, aminthogy kihagytuk azokat Szeberényi Lajos Zs. röpiratából is.