Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám
1907-03-28 / 24. szám
Békéscsaba, 1907. márczius 31. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY nyerhetnének alkalmazást a telepen, pedig a város erre fekteti a legnagyobb súlyt. Az előterjesztés után Werther Hugó beterjesztette a bizottságnak, hogy beadványát módosítani kívánja s nem 30, hanem 50 munkással ^kezdené meg az üzemet és 30.000 korona helyett 50.000 koronát fektetne az üzembe. Többek hozzászólása után a bizottság a várostól kért ellenszolgáltatást tulmagasnak tartotta s csak ingyen telket szavazott meg, mely azonban csak akkor menne át a gyáros tulajdonába, ha az üzem tiz évig szakadatlanul folyik. Erre a tiz évre teljes községi adómentességet is biztosított, de a többi kívánságot nem tartotta teljesíthetőnek. — Werther Hugó a bizottság határozata után kijelentette, hogy ily feltételek mellett nem létesíthet fiókgyárat s benyújtott kérvényét visszavonta. Oktalan és elítélendő az az ember, aki betegesnek érzi magát anélkül, hogy állapotán segíteni igyekezne és amikor a legkisebb munka is fáradtságosnak tűnik és az ember életkedve fogyni kezd. Ily esetben a gyógycsukamájolajból alphosphorsavas mész és nátron hozzáadásával készülő Scztt-féle Emuisió egyike a legjobb és legbiztosabb szereknek a test és idegrenszer erősbitésére, felélesztésére. A Scott-féle Emulsio csakis a legjobb minőségű alkatrészeket tartalmazza, felülmúlhatatlan tápszer, mely gyorsan új kedvet ós uj életerőt önt az elpetyhüdt szervezetbe. A Scott-féle Emulsio valódiságának jele a „hátán nagy csukahalat vivő halász" védjegy. minden gyógyszertárban kapható. ^f^T Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 f. Menetrendváltozás Gyoma—Nagyvárai között. Kossuth Ferenc intézkedése. A gyoma—nagyváradi vicinális vonalat igénybe vevő vasúti utasok köréből régen halljuk már a panaszt, hogy a vonatjáratok botrányos indulása és érkezése miatt a Gyomáról induló vonatnak utasai alig kapnak csatlakozást Nagyváradon. De nemcsak ssemélyforgalmi, hanem közgazdasági szempontokra való figyelemmel is sok kifogásra és panaszra adtak alkalmat az e vonalon divó közlekedési viszonyok, amelyek kezdettől fogva rendkívül hátrányosoknak mutatkoztak. E sok méltányos panasznak végét vetendő, Nagyváradon is mozgalom indult meg Nadányi Károlynak, a nagyváradi függetlenségi és 48-as párt elnökének kezdeményezésére. E mozgalom célja az volt, hogy ezek a közlekedésügyi viszonyok közérdekből javíttassanak s Nadányi Károly fáradozásának nem is maradt el a várt eredménye. Különpen Kossuth Ferenc is a legjobb indulattal karolta föl ezt az ügyet s intézkedéseket tett e mizériák megszüntetése érdekében A magyar államvasutak igazgatósága a szükséges csat•kozásokat figyelembevéve, a leglényesebb változtatást azzal 'eszközölte, >gy a személyközlekedést külön válaszjtta a teherforgalomtól s o tervbevett változtatás révén a vonatok érkezésének és indulásának késedelmessége a lehetőségik ki van zárva, ami eleddig a botrányos állapotoknak legfőbb oka volt. Kossuth Ferenc miniszter fontos intézkedéséről értesítette már a mozgalom elöljáróit és vezetőit. Arról értesiti e megkeresésben Kossuth az érdeklődőket, hogy a folyó évi nyári menetrend keretében a személyszállító vonatoknak a teheráru forgalomtól való mentesítése meg fog történni. Azonban az ekként foganatosítandó változások dacára sem tehet a miniszter a vonatoknak indulása és érkezése tekintetében az előadott kívánságoknak mindenben eleget. A reggeli vonatnak 6 óra 23 perckor, a délutáninak pedig 2 órakor, tehát megfelelő kedvező időkben való indítása mellett az érkezések csak reggel 9 óra 20 percre és este 8 óra 25 percre tehetők. Ennek oka az, hogy a híjnali vonatok Gyomáról okvetlenül a 608. sz. vonathoz kell indítani és menetideje még erőltetett menet mellett sem szorítható annyira le, hogy Nagyváradra az 503. számú gyorsvonat előtt idejében biztosan beérkezzék. Igy azután amellett, hogy a gyomavidéki érdekeltség a mostaninál is korábbi 3 óra 13 perces < indítás miatt méltán felszólalhatna és a 608. számú vonat késése esetén Nagyváradon a gyorsvonathoz való csatlakozás-mulasztások mégsem volnának elkerülhetők. Ezenkívül az a hátránya is meg volna ennek, — mondja a mi- I niszter — hogy a Nagyváradról reggel induló voaat elindulási idejét a találkozás miatt a most tervezett 6 óra 23 perc helyett 5 óra 30 percre kellene tenni. ' A délutáni vonattal pedig ugy áll a dolog, hogy Gyomáról való indulási idejét a 605. számú vonathoz való fontos csatlakozása miatt meg kell tartani, menetideje pedig jobban meg nem rövidíthető, minthogy 8 óra 25 perckor ' érkezzék Nagyváradra. Ez az előnyösen megváltoztatott menetrend, mely a mostani közlekedésnek számos hibáját tünteti el, május hó 1-én lép életbe. A módosításoknál különös tekintettel kellett lenni a csatlakozások betartására a vonal mindkét végén, nehogy egyoldalú érdekek szem előtt tartásával a közérdek szenvedjen. KUZGAZDASAG * Az elöljáróság figyelmeztetése. A földmivelésügyi minisztérium, hivatkozással az 1894. évi XII. t -c rendelkezéseire a hernyészkek, vértetü és darázsfészkek egyöntetű pusztítása tárgyában kibocsájtotta a 85075 VIII a/2 számú igen szigorú rendelkelkezéseket tartalmazó közrendeletét. A rendelet természetesen az elöljáróságot teszi felelőssé, hogy a törvény és rendeletnek minden egyes szőlő, illetve gyümölcsös tulajdonos eleget tegyen. Az elöljáróság a szükséges intézkedéseket már meg is tette. A rendelet értelmében a jövő hónap első felében a szőlő és gyümölcsösöket felül fogja bizottságilag vizsgáltatni s a hanyag tulajdonosokat a hatóságnál kérleíhetlenül fel fogja jelenteni, mert ez esetben csak az egyöntetűség s a szigor használ. A rendelet szerint is minden jel arra mutat, hogy ez év tavaszán a kártékony hernyók " (különösen a sárgafarku piilangó,' Porthcsia chrysovihoca) nagy mennnyiségben fognak mutatkozni. A miniszter ezen kivül az ország több vidékét saját szakközegeivel is felül fogja vizsgáltatni. A rendeletre elöljáróságunk ezúton is felhivja a gyümölcsös és szőlő tulajdonosok figyelmét. * Egy gazdasági könyv ismertetése Az országos gazdasági egyesület megbízásából" Gyárfás József, az aradi növénytermelési kísérleti kirendeltség vezetője Hermann Bácsmegyei földbirtokos gazdálkodási rendszerét "és tengeri termesztési módszerét a helyszínén beszerzett adatok alapján — kis könyvecskében össsefoglalva ismerteti. Gazda közönségünk legnagyobb része bár hallott ezen tengeritermesztési módról, fogalmai erről nem tisztázódtak. E téves fogalmakat akarja eloszlatni Gyárfás könyvecskéje. Maga a Hermann-féle tengeritermesztés módja — a fészek müvelés A jól megművelt talaj keresztben s hosszában — aszerint, hogy milyen a talaj és éghajlati viszonv —• 60—70 cm. sorokra van vonalozva. A sorok találkozási pontjára kézi erővel 3—4 szem tengeri jön elvetve- A tengeri a fejlődés és szemképzés ideje alatt háromszornégyszer lesz kapálva, — de sohasem töltögetve. A tengeri ezen müvelésénél szintén aszerint, hogy milyen a climatikus és talajviszony egy-egy fészekben 1—2 száz tengeri lesz meghagyva. Ezen művelési mód mellett ért el Harmann 10 évi átlag termésként 27 q szemes termOst, Kis ismertető cikkünk keretén kivlü fekszik az ezen tengeri termesztési mód bővebb ismertetése, — mindössze arra utalunk, hogy kíséreljék meg a mi gazdáink is ezen módszert. Természetesen koránt sem mondjuk azt, hogy holdszámra ; csak 100 négyszögölön először. S ha több évi kísérlet után beválik, miért ne vezetné ezen módszert minden gazda be gazdaságába, — mert minden esetre jobb 15 q szemestengeri termés a mai 6—8 q-nál. Willim István. Gabona árak. Békéscsaba, március 27. A budapssti gabonatőzsdén a hangulat most már nyugodtabb, s igy az irányzat is csendesebb, de ez áresést is hozott. A csabai hetipiacon csekély volt a kínálat. I. rendű búza 14-20—14 60 II. „ 13-60 -13*80 Árpa 11-60-11-60 Morzsolt tengeri . . 9-20-9.40 Budapest, március 27. Készbuza irányzata csendesebb, 3 1/ 2 fillérrel olcsóbb ; áprilisi buza 14-54, októberi 16.34, mátengeri 10-60. Pályázati hirdetmény. Békés községben lemondás folytán üresedésbe jött községi állatorvosi állásra pályázatot hirdetek. Az állatorvos javadalmazása évi 1200 korona készpénz, a vágatási dijakból szabályrendeletileg megállapított osztalék — mely évente mintegy 1506 koronát tesz ki — és szabáiyrendeletileg megállapított látogatási ós egyéb dijjak. Felhívom pályázókat, hogy az 1888. évi VII. t.-c. 117. §-a értelmében felszerelt kérvényeiket hozzám folyó évi április 6-ig bezárólag beterjesszék. A választás Békés községénél folyó évi április nó 8-án fog megtartatni. Az elválasztott állatorvos állását f. évi május 1-én köteles elfoglalni. Popovics Szilveszter, főszolgabíró. ilvázati hirdetmény. Békéscsaba községben üresedésbe jött évi 1000 korona fizetéssel, szabad lakás, fűtés, világítással javadalmazott közkórházi gondnoki. évi 1000 korona fizetéssel javadalmazott közkórházi ellenőri, továbbá 1200 kor. fizetéssel javadalmazott árvaszéki kiadói, évi 1200 korona fizetéssel javadalmazott írnoki s végül ezen állások betöltésével esetleg üresedésbe jövő egyéb állásokra pályázatot hirdetek. A választások Békéscsaba község képviselőtestülete által élethossziglan történik s mindnyájan kötelező tagjai a községi nyugdijegyesületnek. Felhívom pályázni óhajtókat, hogy képesítésüket s eddigi működésüket igazoló okmányokkal felszerelt sajátkezűleg irt kérvényeiket hozzám folyó évi április |5-ig bezárólag adják be, mert a később érkező kérvényeket figyelembe veúni nem fogom. A választás Békéscsaba község közházánál a folyó évi április hó 18-án fog megejtetni. Békéscsaba, 1907. mírcius 12. Seiler Elek, főszolgabíró. Pályázati hirdetmény. (Jjkigyós községben lemondás folytán üresedésbe jött községi orvosi állásra pályázatot hirdetek s felhívom a pályázni kívánókat, hogy orvostudori oklevéllel, szolgálati bízonyítványnyal s születési anyakönyvi kivonattal felszerelt pályázati kérvényeiket f. évi április hó 15-ig bezárólag adják be hozzám, mert a később érkező kérvényeket figyelembe venni nem fogom. Az állás javadalma évi 1200 korona, 4 szobából álló szabad lakás és udvar használata, továbbá éjjel kétszeresen számítandó nappali házon kívüli 60 fillér, az orvos lakásán 40 fillér látogatási és 40 fillér halottkémlési dij. Megjegyzem, hogy Újkígyós község képviselőtestülese folyó évi március 12-én egyhangú véghatározatával az orvosi állás javadalmazását évi 400 koronává! felemelte, amely véghatározat a törvényhatósági tavaszi közgyűlés által lesz jóváhagyandó. A választást később megállapítandó napon fogjí. Újkígyós község képviselőtestülete megejteni. A választási naptól számított 15 napdn belül a megválasztott községi orvos állását elfoglalni köteles. Békéscsaba, 1907. március 15. Seiler Elek, főszolgabíró. Hirdetmény. Békés község elöljárósága zárt ajánlati versenytárgyalást tart egy 6 tantermű egyemeletes épület építésére. Terv, előméret, vállalati feltótes lek és szerződés minta a mérnöki irodában megtekinthetők. Leteendő bánatpénz 4030 korona. Az egységárak alapján készítendő részletes ajánlat folyó évi április hő 5-éa, délelőtt 10 órájáig adható be a községi iktató hivatalban. A község fentartja migának a jogot, hogy a beérkező ajánlatok közül az árra való tekintet nélkül szabadon választhat. Békés, 1907. március 23. Az elöljáróság-. Két szobából álló udvari lakás a szükséges mellékhelyiségekkel Szt-György naptól Csabán, dr. Kulpin féle házban bérbe kiadd. Bővebbet ugyanott. Ló vizsgálat. A lóvizsgálat a folyó évben ápriiis 4-én az alvégi temető mellett és a vásártéren lesz. Április 5-ón pedig a Szalay-féle gerendási és a szt-miklósi csárdánál, vagyis a szokott helyeken fog megtartatni. A többi haszonállat vizsgálat április hó 6-án lesz megtartva. Felhivatnak a tulajdonosok, hogy e napokon, illetve április 6-án szarvasmarha állományukat, sertésüket és juhaikat a tanyán tartsák, mert a vizsgálat odakint a helyszínén lesz megtartva. Egyidejűleg figyelmeztetnek a lótulajdonosok, hogy akiknek tenyésztésre használni szándékolt szembajos kancájuk van, azzal a vizsgálat alkalmával jelentkezzenek a járási állatorvosnál, aki azt ingyen megvizsgálja és bizonyítványt állit ki. Továbbá figyelmeztetnek a lótartó tulajdonosok, hogy a vizsgálatra törvényes következmények terhe mellett összes lovaikat vezessék elő. A lóvizsgálat reggel 7 órakor kezdődik. CBÉJVÍZ- és tyúkszemkBzelBs O ^jfcSMM —— l ll l ll III • I I K ^l——bm^ Masszirozás ! (2A9 Otthon a háznál! Van szerencsém a t. közönség becses tudomására ho^ni, hogy miután a helybeli gőzfürdőből 7 ós fél évi működés után eltávoztam, ezután ina, tyű a háznál, a tisztelt közöns gnek mérsékelt díjazásért szívesen rendelkezésére állok. Az igen tisztelt közönség eddig irán tam tanúsított szives jóindulatát ezutánra is kérve, vagyok teljes tisztelettel Sztankó Mátyás, volt gőzfürdő masszőr, Veres-utca 2150 sz. Választott nálam kapható s a háznál megtekinthető. dr. Zsilinszky Endre Békéscsabán. Arlejtési hirdetmény. Öcsöd község képviselőtestülete a községben az 1906, óv tolyamán épített második artézi kút medenceiének létesítését határozván el, a munkálat biztosítására zárt ajánlati versenytárgyalást hirdet. Vállalkozók felhivatnak, hogy ezen építkezési munkálat elvállalására vonatkozó zárt ajánlataikat Öcsöd község elöljáróságához címezve, 1907. április 10-nek délután 5 órájáig „Ajánlat a második ártézi-kút medencéjének építésére" való jelzéssel annyival inkább nyújtsák be, mert az elkésetten érkező, valamint távirati úton tett ajánlatok figyelembe nem vétel neu. Köteles vállalkozó zárt ajánlatához a vállalati összeg 10°/ 0-át készpénzben vagy ovadékképes értékpapírban msllókelni. A munkálatra vonatkozó terv, kőit ségvetés, mü és építési leírás s feltételek az első jegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthetők s azokról másolatok vehetők. Beérkazett pá yázatok folyó évi április hó 11-én az elöljáróság által bontatnak fel. A képviselőtestület fentartja magának azt a jogot, hogy a pályázók sorából annak fogadja el ajánlatát, ki képossége s megbízhatósága tekintetéből a községnek negyobb garantiát nyújtja. Öcsödön, 1907. míraius 20. Soós István s. k., Ro iyai István s. k., első jegyző. biró.