Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-01-20 / 6. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Vármegyénk befolyásos tényezői ugyanis közbenjártak a kormánynál, hogy a gyár részére kölcsönt eszközöljön ki. Ez a kölcsön eleintén 300.000 koronában lett volna folyósitandó, de kitűnt, hogy a gyár talpraállitására mintegy 500.000 korona szükséges. Wekerle Sándor miniszterelnök közbenjárásának köszönhető, hogy a kereskedelmi bank M a h u n k a János fővárosi nagyiparos társaságában leküldte egyik tisztviselőjét, aki a gyártelep, az üzem és a kalkulacio megszemlélése után véleményt mondjon, vájjon folyósithatják-e a kölcsönt a Magyar Mübutorgyár Részvénytársaságnak ? Nem sokkal erre közgyűlést tartott a részvénytársaság. Ekkor tudtuk meg, hogy a kereskedelmi bank megbízottai kilátásba helyezték a kölcsön megszavazását. Ez a hir megnyugtatólag hatott, az aggódó igazgatóságra, a hitelezőkre és a részvényesekre s boldogan várták a pozitív értesítést. E kölcsönügyben most aztán ujabb fordulat állott be. De ez a fordulat csöppé sem hatott örvendetesen a reménykedő várakozókra. A bank ugyanis kilátásba helyezte a kölcsön folyósítását, de csak a következő feltételek mellett: 1. Az alaptőke teljesen leírandó s a részvényesek élvezeti kuponokat nyernének. Vagyis akkor kapnának osztalékot, amikor ezt helyénvalónaktartja a kereskedelmi bank; 2. a B) sorozatú részvények, melyeket a Reisz és Porjesz cég bírt, megsemmisítendők. A gyár követaléseit^a Kereskedelmi Bank dubiosnak tekinti, az áruraktárt, az anyagkészletet pedig nem tekinti nagy értéknek s azt az ügylet megkötésénél ráadásnak veszi, a hitelezőktől pedig 40 százalék engedményt kór. Látni való, hogy a Kereskedelmi Bank feltótelei egy jelentőségűek a kölcsön udvarias visszautasításával. Mi legalább kizártnak tartjuk azt, hogy a gyár igazgatósága teljesíthetőnek vélje ezt az ajánlatot, amely sem részvényeseknek, sem a gyárnak, egyedül csak a kölcsönt nyújtó pénzintézetnek érdekeit tartja szem előtt. Az ilyen jóindulatot köszönjük, de nem kérünk belől^, Se ma, sem holnap. Az ilyen mentőakció csak a pénzintézet aranybányája lenne, ellenben megfosztaná a tulajdonjogtól teljesen a részvénytársaságot. Hogy a dolgok most már hová fejlődnek, alig tudnók megmondani. Egygyel tisztában vagyunk. S ez az, hogy a Kereskedelmi Bank féltélei elfogadhatatlanok.Ezek a feltótelek nem szolgálják azt a célt, hogy a válság megoldása lehetőleg károsodás nélkül történjen. A társaság azonban teljesen meg lenne fosztva jogaitól. A kilátásba helyezett előnyök is olyanok, amelyeknek beváltása a Bank szeszélyétől tétetik függővé. Bizonyos tehát, hogy a kölcsönből semmi sem 1 eszs éppen azért a legteljesebb aggodatommal nézünk a Mübutorgyár jövendő sorsa elé, melyet a kezdet felületes vezetése okozott. Tény az is, hogy most már gyors cselekvésre van szükség. E kórdós megoldása sok jóindulatot igényel a részvényesek s nagy körültekintést az igazgatóság részéről. Módot kell találni a sima megoldás bármilyen formájára. Ez a legjobb, amit még tehetünk. A meghurcolt törvényhatóság. Berényi Ármin volt a cikkíró. Ambrus és az „Egyetértés". Vármegyeszéltében mély felháborodást keltett az a valótlanságoktól hemzsegő cikk, mely az a Egyetértés" hasábjain otromba gyanúsításokkal támadt vármegyénk töi ^ényhatósági bizottságára. Az első pillanatban senki 'sem tudta a cikkíró nevét és személyét. Legkevésbbé tudta és gondolta volna valaki azt, hogy békés megyei ember lépett föl abban a saját törvényhatósága ellen. De íme, a cikk sötét hátterét mind jobban bevilágítják a fölszinre kerülő tények s ma már az is nyilvánvaló, hogy nemcsak békésmegyei ember, de éppen egy békésmegyei törvényhatósági tag volt az, aki vármegyénk illusztris testületét a közmegvetés és közmegbotránkozás prédájául dobta egy nem mindig alapos fővárosi újság hiszékenységének jóvoltából. A gyanúsító és rosszindulatú közlemény anynyira fölkorbácsolta vármegyénk törvényhatósági bizottsági tagjainak szenvedélyét, hogy a legkomolyabb retorzióról beszélnek már széles körökben. Az otromba gyanúsítást mindenütt mély megveté&sel utasítják vissza s tiltakoznak az ellen, hogy egy tekintélyes testületet éppen annak a törvényható2 tatása célra nem fog vezetni s nem vezetett célra eddig sem, mert aki tanulni akar, azt csak ugy teheti, ha a maga és családja megélhetése ez idő alatt is biztosítva van. A tanulmány befejezésével még nincs a cél elérve, a háziipar bizonyos irányában kitanított családapa vagy anya tovább lesz támogatandó. Ugyanis első sorban, hogy otthon saját családja megélhetésére tanultságát érvényesíthesse, az anyag beszerzést kell megkönnyíteni. Ez már minden egyes községnek lenne kötelességévé teendő és pedig ugy, hogy azt a kendert, cirkot, kosárfüzet, kákát, a község nekik hitelbe adja s mikor kész áruját értékesítette, a községnek az anyag árát megfizeti. A további teendő az értékesítés megkönnyítése, a piac megteremtése. Ez a legnehezebb feladat s múlhatatlanul szükséges az értékesítő szövetkezet felállítása. Ezekben a dolgokban különben minden község mint erkölcsi testület egy-egy nagyfogyasztó s talán kötelezni lehetne a községeket arra, hogy házi szükségleteiket a háziiparosoktól szerezzék be A gazdasági ismétlő iskolák keretében állítandó fel a baromfi-tenyésztés és méhészet, ahonnét minden évben a növendék aprójószág és raj szétosztandó az arra érdemes szorgalmas háziiparosok között. Hasonló módon itt talál oktatásra a szegényebb néposztály a zöldség termelés és gyümölcsfa tenyésztésben s itt volna felállítandó az értékesitő szövetkezet is. Karolja fel tehát a gazdasági egyesületünk nemes intencióit vármegyénk minden egyes községe s a nagyközönség, mint felkarolta a törvényhatóság s alispánunk. A községek részéről támogatás, a nagyközönség részéről pedig az ügy iránt egy kis érdeklődés s a cél el lesz érve. Mert hiszen nincs ház, ahol seprű, kosár, lábtörlő, fogas, fa konyhaeszközök ne volnának szükségesek, szerezze be szükségletét ki-ki a híziiparosoktól s télen át eddig munkátlanságra kónyszeritett szegény embertársainkon segítünk, öüet munkához s kenyérhez juttatjuk. A földművelésügyi kormány támogatása — bizton hiszem el nem marad s a háziipar fejlesztése céljából kiküldött bizottság szívlelje meg ezen a cél érdekében lelkes öröm s reménnyel irott pár sort. A mübutorgyár válsága. A Kereskedelmi Bank felételei. Se kölcsön, se mentő-aktió. Alig egy hónapja, hogy a Magyar Mübutorgyár válságos helyzetének örvendetes megoldásáról adtunk hirt. napról-napra nehezítette az illető állatkák testi gyarapodása is. A kukurica termésnek sikerült volta merész ambitióra ösztökélte őket, mintha eltökélték volna magukat arra, hogy az egészet lefogják a maguk javára, olyan mohósággal élvezték. Ez idő alatt annyira megszokták egymást, hogy mindenben egy nézeten voltak. A hol az egyik evett, ott akart a másik is élvezni; ha az egyik vizet kivánt, megkívánta a másik is. E miatt apróbb összekoccanások is történtek köztök, de az ilyen apróbb félre értések hamar elsimultak s az összetartás állandósult. A nagyobbnakegyre súlyosbodó testi állapota azt eredményezte, hogy minduntalan lehevert s kedveskedő röfögóssel kivánta, hogy valaki a tenyeréből etesse. A kicsi szintén melléfeküdt utánozva annak hizói mivoltát, megduzzasztotta tokáját, mintha ő is kövér hizó volna s annak vastag hangján próbált röfögögetni, követelvén, hogy őt is ugy etessék és vakargasság. A két hizó összetartása megható módon nyilvánult e földi létőknek alkonyán. Felsőbb helyen elhatározták, hogy nem okvetlenkép szükséges bevárni a Pál fordulását. Ezt hangoztatta a Balog mészáros is, kinek jelenléte kissé nyugtalanította a delinkvenseket, de azután, hogy eltávozott, szabadabban föllélegzett mind a kettő. — Felesleges aggodalom, mondja a kisebbik. — No-no! — röfög a nagyobb, — jobb félni, mint megijedni! Még azon a napon a községi mázsához terelték őket Vigan mentek. Hátha ütött már a szabadulás órójaj? A mázsára csakis együtt akartak lépni, alig lehetett elkülöníteni őket. Itt azután kitudódott, hogy mit használt a kukurica ? Gyanús lehetett, hogy az utolsó i délután senki sem törődik velők. Az etetés elmaradt; úgyszintén a vakargatás is. No majd reggel, gondolták magukban. A kegyetlen mester előbb a nagyobbat vezette elő. Nem szabadkozott soká. Jöjjön, a minek jönnie kell! Ez a viselkedés bátorítólag hatott a kisebbre. Elő jött önként az ólnak odújából. Pillanatra megdöbbent, hogy a társa már csendes és nyugodt. Szemrehányólag tekintett a mészáros mesterre; ez pedig gyanús jóakarattal rá vissza. — No gyere kis „csirkés", mindjárt meg lesz . .'. Az pedig ment, hogy hátha etetés lesz ... A mészáros gyorsan és ügyesen végzett vele s azt állitja, hogy könynyeket látott a kis malac szemében. Ki disputálna egy szakértővel ? — Derék, becsületes . . . — Nem ugy értem, hanem a szalmájára ! — Gyönyörű mély hangja van s ugy beszél . . . — Ej, ej, tanitó ur — szólt közbe a vót esküdt — azt célozza a komám, hogy van-e olyan terimés embör az uj káplán, mint a Kovács tiszteletös ur volt? — Nincs, nincs . . . Persze, persze ... a tanitó a magot csépelte, holott világos kérdés : a szalmájára voltak kíváncsiak a magyarok, mivelhogy a magot majd csak magok bírálják meg annakidején. Békéscsaba, 1907. január 20. sági bizottsági tagnak részéről érjen támadás, akinek közéleti szereplése és működése nemcsak zavart ide-oda kapkodásból, hanem az érthetetlenségnek és személyeskedésnek mixtum compositumából áll. Ez a tag pedig Berényi Ármin dr. gyulai ügyvéd, az elvtelen függetlenségi és a radikális demokrata, vagy ha jobban tetszik, szocialista — közharcos. Berényi Ármin közéleti szereplésének csak akkor tudtunk tömjénezni, amikor nem ismervén még felszólalásának és működésének indító rugóit uem ismertük s ugy véltük, hogy küzdelme igazán nem Don Kizsó-féle szélmalomharc. Később azonban mind nyilvánvalóbbá lett mindenki előtt az, hogy ez a küzdelem nem egyéb a személyes gyűlölködés dühöngésénél, vagy a'képviselőség felé va'ó csörtetésnél. Nos hát lehetnek Berényi Árminnak is ambiciói. De azórt ezek a vágyak és törekvések nem jogosítják fel ínég őt arra, hogy a megye tisztviselői után most a törvényhatósági bizottságnak ruccanjon s legkevésobé jogosítják föl arra, hogy ezt a törvényhatósági bizottságot megrágalmazza s gyanúsításaival kipellengérezze az egész ország előtt. Berényi Árminnak, mint minden önimádásban szenvedő szegény embertársunknak, lehetnek hibái. De a mostaninál nagyobb bünt és nagyobb hibát nem követett még el, mert ez a hiba egyet jelent a törvényhatóság elárulásával, és ennek büntetlenül, megbélyegezetlenül nem szabad maradnia. S hogy véleményünk helyes nyomon jár, példa erre a megkeresett képviselők állásfoglalása is. Berényi Ármin sorba házalta az országgyűlési képviselőket. K. Schriffert Józsefnél kora estétől késő éjszakáig kapacitált ama híres, nevezetes népgyűlési határozattal á markában. Lengyel Zoltánt ott puhította, ahol csak találta. Pető Sándor parasztpárii képviselőnek beszámolóján teletorokkal szidta ő is a koalíciót, csakhogy hízeleghessen ezzel a békéscsabai követnek. Kecskeméthy Ferenc békési képviselőnek a nevét is kinyomatta az „Egyetértésibe. Ez sem használt, az sem használt. A képviselők nem voltak hajlandók B e r é n y i Ármin dr. alant járó játékaira segédkezet nyújtani s Berényi Ármin dr. most is magában maradt nagyszerű terveivel ós hétköznapi fogásaival. Az „Egyetértés" is belátta már tévedését s teljes egészében közli azt a nyilatkozatot, melylyel Ambrus Sándor alispán egyenesen lehazudtolja Berényi Ármin rögeszméinek vádjait. Ez a nviiatkozat azonban, melyet először a „Jékésmegyei Közlöny" ismertetett a vármegye közönségével, még nem nyújt elégtételt a meghurcolt, legyalázott és meggyanúsított törvényhatósági bizottságnak. Meg kell kérdezni ettől az úrtól már a legközelebbi közgyűlésen, hogy honnan meriti vádjait ? Honnan meríti a jogot, hogy a saját törvényhatósága ellen rágalmazó állításokat röpítsen világgá ? Mert ez az ur megérett már arra, hogy közéleti szereplését túlérettnek jelentsük ki. Megérett már arra, hogy ezt a szereplést ne tűrje tovább a törvényhatósági bizottság. Megszűnt a Pálffy-társaság. A „Kalászok" sem jelennek meg Egy kis esemény a békésmegyei irodalomban. Lelkesebben, odaadóbban aligha pártoltak még irodalmi társaságot, mint minő odaadással mi kisértük ősz folyamán a Békésmegyei Pállffy-társaság ügye

;.t és érdekeit. Pedig ez a támogatás voltaképp nem is volt mindenben indokolt. Nem volt indokolt, mert a megalakulás előmunkálatainak során már észrevettük azt, hogy az ifjonti lelkesedés, amely e társaságnak megalakulását sürgeti, csak szalmaláng, amelynek nagy a füstje, de kevés a hevitő ereje. Már akkor láttuk azt, hogy ez a fiatalos lelkesedés még nem olyan komoly alap, melyre egy nagy kulturális érdeket átható társaságnak falait fölépíteni lehessen. Ebbeli meggyőződésünk azonban némileg veszített szilárdságából akkor, amidőn olyan egyéneket sikerült meg nyerni az elnöki és alelnöki állásokra, akik nevűknek súlyával s kiváló képességeikkel a társaság egészséges, maradandó működését biztosítani lettek volna képesek. Akaraterejük s tennitudásuk be is vitte a társaság életébe azt az életerőt, melynek lüktetését a tevékeny irodalmi működés első fokán már érezni i is lehetett. Nekik köszönhető az, hogy Körös mentén. Irta: Féczely József. Szalmájára Körösmenti kis falunkban történt. A vót bíró, meg a vót esküdt — mint ahogy a nép zöme nevezte őket — megszomjazván a tikkasztó nyári melegben, betekintettek a Bán bácsi hoteljének a belső emberek számára fentartott, vadszőlővel köritett, cukorspárgával megteremtettézett szeparéjába. A kis tanitó már ott szűrte a hegy levét szólóba. — Aggyon Isten. Aggyon Isten. A kezelés után letelepszik a két magyar s ráccsapási bikavért rendel. Politika jön a szőnyegre, mint az nagyon természetes. A kis tanitó adja a szót. A magyarok csak bólongatnak, legyingetnek. Nyilvánvaló, hogy nem tetszik nekik a sor. Nem hisznek ők ma már, még ha kézzel tapogathatják is az ügyet. Közbe ürülnek a fiaskók. Majd meg egy kis szünetet tartanak, csak úgy magukba elmélkednek a sor felett. • A csendet a vót biró töri meg, a kis tanítóhoz intézve a szót: — Mondja csak tanitó úr, milyen ember az káplán úgy szalmájára ? Jól felelt. A kérődző állatokat bizgatta, egy, a magyar nyelvet kissé térdelgető egyházi tanfelügyelő az I-ső osztályban. Rámutat egy baglyos, szöszke nebulóra: — Mi nagyobb egy kecskénél? A fiu nézeget hol a tanítójára, hol a padlásra. Nem értette meg mindjárt a kérdést. Majd hirtelen kiderül két piros orcája, a szemei ragyognak s aztán hangosan kivágja: — Két kecske. Megfelelt. Előadás után friss levegőt szivni mentek az iskola vastag atmoszférájából szabadult professzorok. A szőlők előtt találkoznak a jegyző ' Jóskával, ki hóna alatt egy köteg lucernát szorongat. Az öreg deresfejü, de vidám, fiatal lelkű direktor rászól a buksifejűre: — Kinek viszed fiam ? — Apámnak . . . — Mond meg neki, hogy jó étvágyat kívánok. A fiu észhez kapott . . . két lépést hátrált s aztán dacosan mondá : — Tiszteli apám az igazgató urat,, szívesen látja vacsorára. Hanem aztán vitte is a rőföt.