Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-08-19 / 70. szám

Békéscsaba, lQuo. aug. 19. BÉKÉSMEGYEI KOZLONT rágódnak. Talán nincs egyéb dolguk a kánikulában, vagy talán egyesek ennek a hínárba esett embernek a szerencsétlenségéből akarnak maguknak népszerűséget kovácsolni? Tudja a jó ég a szándékukat! De térjünk a tényekre. Mint tudvalevő, a város képviselőtestülete legutóbb tartott ülésén kimondotta, hogy Dutkaynak szabadságolása és nyugdíjazása iránti kérelmét leveszi napirendről és ezeknek mikén tvaló elintézésére ügyészi véleményt kér, s csak azután fog dönteni. E határozat a napokban került a város jogi szakosztályának asztalára. A tanács ugy formulázta a kérdést, vájjon a Dutkay ellen harmadik fórumon hozott fegyelmi határozatban megállapított 6117 korona kártérítési összeg erejéig kérhető-e kereseti per indítása Dutkay ellen és továbbá sikkasztásért meginditható-e a polgármester ellen a büntető jogi eljárás ? A jogi szakosztály Follmann János dr. elnök indítványára a legtermészetesebb választ adta: kimondotta ugyanis, hogy a miniszter Ítéletét felülbírálni nem áll jogában az alantas forumoknak, s Dutkay ellen sem a kereseti, sem a bűnvádi per meg nem indítható. A képviselőtestület által kivánt vélemény meglévén, a tanács augusztus 21-re rendkivüli közgyűlés egybehivását mondta ki. Ez rlkalommal döntenek hát a Dutkay ügyben. A dolgok rendje ugy hozná, hogy a megtartandó közgyűlésen a jogi bizottság javaslata értelmében döntsenek. De mivel Gyulán emberemlékezet óta mindig az az álláspont győzött, melyet ellenzett a józan felfogás, most is valószínű, hogy a jogi szakosztály határozatával ellentétes határozatot hoznak Szóval leszavazzák Dutkay szabadságolás és nyugdíjazása iránti kérelmét. Mert hogy nem azért fenik a fogukat Dutkayra, hogy éhesen maradjanak azok, akik két bőrt akarnak lenyúzni a szerencsétlen polgármesterről. A Hrdlicska-Sztik fegyelmi ügy. Elhalasztott ítélet. A tótkomlósi ág. ev. egyház kebelében évek óta húzódó békétlenségnek, valamint észlelt pánszláv mozgalmaknak fázisait számos alkalommal ismertettük az Úr szent neve! Paolot visszaadta nékem az ő nagy kegyessége, én pedig az Isten dicséretére áldozom minden kincsemet. IV. Fluvia fogadalma eljutott a dogé tanácstermében is. Ott pedig az lőn az első eredmény, hogy Paolo Renier beszüntette a halálbüntetést, a tanács pedig kimondotta, ha az Isten kegyelme elfordítja a város felöl a pestist, a Megváltó tiszteletére diszes hajlékot emelnek Giudecca szigetén. És erre mintha megelégelte volna a kegyetlen pusztítást a rémes halál is, miután ezer, meg ezer életnek fonalát szakította, eltakarodott a városból. A. város is állta a fogadalmat. Fluvia kincsei gyarapodtak, a gyöngyvirág havának harmadik napján pedig letevők a Megváltó Jézus templomának alapkövét. Leírhatatlan fénynyel és pompával ülték meg ezt az ünnepet. A dogek analesei káprázatos dolgokat beszélnek el; a legérdekesebb azonban, amit tartalmaznak, hogy e napon ötszáz nászt ült szerelmes Velence. Adria királynője megelevenedett és megmámorosodott és még azok szemében is az öröm fénye lobogott, akik gyászolták elhunytaikat. Amint irva vagyon, az ötszázaaik nászt a Lorenzi palotában ülték. Paolo és Fluvia frigyét az ősz Trevizán áldotta meg, aki aznap ötszáz szerelmes pár szivet kötött össze, ezer szerelemre éhes szivet. Velencére pedig a csodák éjjele borult, amelyet még ma is La nőtte famosissimának nevez a velencei nép. Az évfordulón megelevenednek a lagúnák s'a habokon ringó szerelmesek szivében a legendás emlékek. lapunkban. Annak idején megírtuk azt is, hogy a békési egyházmegye fegyelmi bizottsága fegyelmi vizsgálatot rendelt el Hrdlicska Lajos tótkomlósi ág. ev. lelkész és id. Sztik Gyula tanitó elleni, mint akik ellen az a vád merült föl, hogy r'szesei és elsősorban előidézői a tótkomlósi felfordult állapotoknak. Majdnem egy évig folyt a fegyelmi vizsgálat, mig végre tárgyalásra érett meg az anyag. Valami negyven tanút hallgattak ki eskü alatt. Ezeknek nyilvános tárgyaláson pénteken délelőtt kellett volna megismételniük vallomásukat, j Az egyházmegye fegyelmi bizottsága ugyanis ekkor ült össze, hogy Ítéletet hozzon Hrdlicska és id. Sztik ügyében. Az ülésen, melyet Szarvason tartottak meg, az egyház részéről Veres József esperes, a világiak részéről pedig H av i á r Dániel, országgyűlési képviselő elnököltek. A tárgyaláson megjelentek a terheltek is, és pedig jogi képviselőjük kíséretében. Hrdlicskát Vas Nándor dr., Sztiket pedig D a n c s Szilárd dr. védte. Az eredmény nem elégítette ki a kíváncsi érdeklődést, amelylyel a közönség a tárgyalás kimenetele elé nézett. A fegyelmi bizottság ugyanis nem hozott Ítéletet, részben mert a megidézett tanuk nagy része nem jelent meg, részben pedig, mert a védők a bizonyítási eljárás kiegészítése végett ujabb tanuk kihallgatását kérték. Erre való tekintettel a bizottság a tárgyalást elnapolta, s uj tárgyalás határnapjául augusztus 30-át, helyéül pedig Orosházát tűzték ki. Egy másik fegyelmi .ügy is szerepelt a bizottság előtt. S i m k o v i c s Pál szarvasi kántoré, akit a szesz iránt táplált túlságos szeretete miatt megfosztották orgona hiványától. Sajtőpör ad infinitum. Berényi ellenünk. Ügyvédi rabulisztika. Kapóra jön a sajtótörvény revíziójának hire, amelylyel éppen mai vezetőcikkünkben foglalkalkozunk. Az ott elmondott gondolatainkhoz füzhetjük az alábbi észrevételeket. Szokás-mondás szerint a sajtónak az a hivatása, hogy sebeket üssön és azokat aztán begyógyítsa. Hát ez állításban tagadhatlanul vagyon valamelyes igazság. Tartozik pedig az igazság lapjára az, hogy a sajtó csakugyan üt sebeket, de ezt éppen igygmegteszi a közéletnek más tényezője. Közöttük a külömbség csak az, hogy a sajtóra haragudni is szokás érte. Már tudniillik az ütött sebekért. Ellenben ha a sebeket begyógyítja, még há más ütötte is azokat, azt észrevenni éppenséggel nem szokás. Aminthogy nem szokás elismerni a sajtónak azt a jogát sem, hogy jogosított kritikát gyakorolni a közéletet irányító férfiak szereplése fölött. Pedig hát talán éppen ez a jog volna a sajtószabadság elvének a magja Csodálatos, hogy még akadnak kiskorúak, akik ezt nem tudják. Ilyeténkép gondolkokozhat Berényi Ármin is, akinek lapunk közelmúlt számaiban megjelent és az ő legutóbbi nyilvános szereplését bíráló cikkeink ugy^ j annyira megfeküdték a gyomrát, hogy I orvosságért a bírósághoz fordult. Nem több, mint ötrendbeli sajtópört indított • lapunk ellen, elégtételt keresve megbántott hiúságára ott, ahol nincs mit keresnie. Ám jó. A fiskális ur, aki mosakodik, mint egy jól nevelt szerecsen és mégis csak fekete, mint a szerecsen, tehet azt, amit akar. Es ha sajtóperelni akar bennünket, azt is megteheti ugyanazzal a joggal, amelylyel mi bírálat alá vettük az ő pamflettjét és annak odiszszeáját Álljuk a sarat, mert hogy amit megirtunk, azt nagyon jól és nagyon igazságosan irtunk meg. És kezeskedünk róla, hogy ez igazunkat fogja dokumentálni a józanul látó, bölcsen itélő magyar bíróság is, amely éppannyira független Berényi Ármintól, aminthogy a mi tollúnkat se tudja megfélemlíteni, avagycsak mégis lágyítani, a minden lébenloty annak fogadatlan prókátora, ha beleőszül is a sajtófeljelentések gyártásába. Az alábbi sorok még ide tartoznak : Berényi, akinek fegyvere és kenyere a rabulisztika, ismét ehhez folyamodik, megkísérelvén letagadni, hogy ő csempészte be a fővárosi lapokba a saját pamflettje dicsőítését, s azt, hogy gróf Andrássy Gyula belügyminiszter azzal megegyező irányú törvényjavaslatot készit. Azt mondja, hogy ő pamflettjét a Figyelőnek nem küldte be, annak szerkesztőjével semmi összeköttetése nincs és sejtelme sem volt róla, hogy e kőnyomatos az ő röpiratát felhasználta volna. Ez mind igaz: ravasz szó összerakásban. Ezzel szemben a megállapított tényállás • hogy Berényi tényleg nem a pamflettjét küldte be a Figyelőnek, hanem a már elkészített kész cikket adatta le közvetve egy szintén haladópárti újságíró barátja által s igy igazán sejtelme sem lehetett róla, hogy röpiratát a kőnyomatos felhasználta. Sí tacuisses . . . A gyülekezési jog korlátozása. Békésvármegye legközelebbi közgyűlésén egy átiratot fog tárgyalni, amelyet pártolás végett Szeged városa küldött meg. Nem kevesebbet kér abban Szeged városa, mint a gyülekezési jog bizonyos korlátok közé leendő szorítását Mi ez, a vármegyék sokalják a közszabadságokat ? A múltkor a sajtó nyakába kértek az fiiamtól koloncot, most a gyülekezési jog miatt fáj a foga Szeged törvényhatóságának. Siralmas szerep az, amelyre igy a törvényhatóságok vállalkoznak. Elbizakodott, pandúr-deres-észjárás sugallja ezeket az ötleteket, amelyek éles pallosok módjára csapnak le a közszabadságok fejére. Már pedig ezek a szabadságok oly drágák az országnak, hogy egy hajukszálának görbülését sem nézhetjük tétlen. Most is, hogy a gyülekezési jog korlátozásáról van szó a vármegyéknél, hangos tiltakozásnak kell e reakciós tervet fogadni. Azt is csak pandurprespektiva állithatja, hogy a szocialismust és a sztrájkokat a nagy szabadság szüli. Mert először is nálunk nemhogy túlságosan nagy a szabadság, de — sajnos — még mindig nem teljes. És a szóciálizmus egyebektől terem. A gabonaföldeken azért, mert ugy vagyunk berendezve, hogy rövid azon a munkaalkalom. A felirat egy ici-pici okot sem tud felhozni amellett, hogy miért akarja éppen a gyülekezési jogot megnyirbálni. Hisz az nem a szociálistáké, nem bujtogatóké, az mindnyájunké. Olyannak látjuk a feliratot, mint a kuruzsló asszony ostoba hókuszpókuszait s piszkos mérgeit, amelyek a beteget meg nem gyógyítják, de megölik. Megölik, mert nem ismeri a betegséget

; nem is törődik annak okaival, csak előkap egy tégelyt, amelyben egy öreg boszorkánytól maradt méreg van s beakarja adni a betegnek. Ma már vége a kuruzslásnak, ma már okos, tanult orvos nyúlhat csak a beteghez, az is megfon tolva, higgadt, okos ésszel. Aratóünnep Gerendáson. Apponyi munkásai között. A p p o n y i Albert gróf gerendási gazdaságában a mult vasárnap aratóünnep volt, a melyen a földesúr is résztvett. A gazdaság aratóit, kik nagyobbrészt csabai munkások, délután két órakor a csorvási vasútállomáson az uradalmi megizottak fogadták ; onnan föllobogózott kocsikon a gazdaság nagymajorjába hajtattak s ott az összes aratók mindenekelőtt hálaadó istentiszteletre gyűltek a földesúrralés tisztikarral együtt. Majd a számtartói lakás közelében felállított sátorhoz vonultak, a hol K o r o s y János intéző szép beszédben üdvözölte az aratókat és a miniszter-földesurat, a ki ezer gondja között időt szentelt arra, hogy szeretett munkásai között megjelenjék. A számtartó beszédére Apponyi Albert gróf többek között az alábbiakbán válaszolt: Ősi szokás szerint, áldomás közt, úgymond, felköszöntöm önöket, kedves barátaim! Köszöntöm p edig önökben a becsületes, hazafias munkásságot is. A becsületes munka gyümölcséből tartjuk fönn magunkat és családunkat, neveljük gyermekeinket és éltetjük hazánkat. Munkásember vagyok' én is, kedves barátaim, teljes életemet munkában töltöttem, bár más eszközökkel dolgozom, mint önök. Az igaz, ha önök kezembe adják a kaszát, hogy csak kaszáljak vele a nap hevében, bizony én hamar kidőlnék, de ha önöknek kellene a székesfőváros nyári füledt levegőjében, négy fal közt, naponkint 10—12 órát betűk fölött görnyedni, bizony ott önök dőlnének ki. Igaz, ha azt a munkát, a mit önök végeznek, nem végezné el senki, hamar éhen halnánk, de épp oly igaz az is, ha a mi munkánkat abbanhagynánk, hamar rablók tanyájává lehetne a mi szép hazánk. Ez okból tudom én becsülni a munkát, és akarok minden becsületes munkásember javáért dolgozni. Meg lehetnek győződve, kedves barátaim, hogy én, ugy is mint polgár, ugy is mint szomszéd, ugy is mint földesúr, ugy is mint a jelenlegi kormány tagja, minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy a becsületes munkás boldog és igazán megelégedett legyen! És ha a jelenlegi nemzeti normánynak időt nyújtanak, oly alkotásokat teszünk a munkásság érdekeinek, mely egy pár év alatt meghozza a becsületes, hazafias munkás boldogságát és megelégedését! Erre a boldogságra ürítem poharamat, illetve az én derék aratóimat! A földesúr poharával körüljárta az összes asztalokat ós koccintott mindenkivel. Lakoma végeztével a szabadban tánc következett. Apponyi Albert gróf még sokáig elbeszélgetett munkásaival. István király. Holnap ismét évfordulót ül az ország. Az első magyar királynak, szent István nak ünnepét. Nem egyedül Magyarország kereszténységének kegyeletes ünnepe ez a magyar históriának egyik legkimagaslóbb dátuma, de kegyeletes ünnepe mindeneknek, akiket magyar föld táplál, akiket magyar levegő éltet. Árpád, a honszerző, szent István, a magyar királyság alapító, az országépítő. A tömjénfüstben uszó oltár előtt összekulcsolt kézzel emlékezvén az ő nagy szellemére, képzeletünk régelmult századok küszöbéhez ér vissza, egy dicsőséges, de tengerkönnyel és vérrel áztatott mult küszöbéhez, az 1000-ik évhez, amikor megkoronázták az első apostoli királyt. István király, magyaroknak első szent királya! Hozsánna a Te nagy Nevednek, a Te dicsőséges Szellemednek, áldás halhatatlan Emlékednek! Te valál, aki honszerző Árpád népét, Ázsia barbár törzseit bevezetted a civilizált népcsaládok sorába, aki megteremtetted az egységes magyar birodalmat, az alkotmányos magyar királyságot, aki trónt szereztél nemzetednek és koronát a trónnak, szent koronát, amelynek dicsőséges fénye annyi balszerencse és oly sok viszály után most is, közel egy ezredév multán, fennen hirdeti a világnak a Te nagy müved. István király, áldassék a Te szent Neved! És küld le hozzánk nagy szellemed, hogy megerősítse nemzetünket, ha alkotmányerősitő munkájában pogány Koppányok ós Somogyok támadnának ellene. Szent jobbod hatalmas ereje sújtson le rájuk, akik ellenségei e hazának! Ferenez József szillstásiiaplaKülönös véletlen-e a sors rendelésének, hogy holnap is királyát ünnepli, tegnap is királyát ünnepelte a magyar nemzet ? A holnapi ünnep a mult kegyelete, a tegnapi a jelené volt. Mind a kettő azonban a nemzeté. Merthogy elmúlt a sötét korszak és fátyol borult a végtelen nyomor és szenvedések napjaira amint nemzete felé fordult királyának szive, azonképen fogadta szeretetébe az ősz királyt a haza népe.