Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-07-15 / 60. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Hosszan ir még Ágoston az amerikai életről, majd ezekkel a szavakkal fejezi be levelét: Nem komendálom senkinek Amerikát. Megbántam én is, de meg mindnyájan, hogy kijöttünk. Csak még egyszer segítene a kegyelmes jó Istenem szülőföldemre, soha többet nem vágyódnék Amerikába ! Nánássy Géza tragédiájához. Lapunk mult számában hírt adtunk arról a sötét tragédiáról, amelynek szerencsétlen hőse Nánássy Géza, az élőhalottak szomorú birodalmába jutott körösladányi származású népénekese. Nánássy Gézának, aki valóságos baritonistája a nagyváradi elmekórháznak, a következő sorokat írja ottani tudósítónk: Abban a szomorú hangulatban, mely a tébolydát a megdöbbentő tragédiák otthonává teszi, sokszor vegyül a véletlen folytán vidámság és kedélyesség. Most egy szerencsétlen sorsa jutott színész változtatja hangossá a nagyvá- . radi elmekórház egyik pavillonját csengő éneklésével. Nánássy Géza ez a boldogtalan tébolyodott színész. Alig egy hete szállították be az élőhalottak házába. A kórház főorvosa az I. szánni pavillon földszinti termében helyezte el Nánássy Gézát. Ott fekszik 15 beteg társaságában a rideg vaságyon. Teste rendkívül lesoványodott, az' egész emberen valóban csak csont és bőr van. Az orvosok megállapítása szerint mielőtt a kórházba belekerült, napokig éhezett, amellett a folytonos bolyongás és tépelődés teljesen megőrölték nemcsak lelkét, hanem az egész testalkotását is. Arca beesett, ide-oda révedező barna szemébe nincs egy csöppnyi erő, egy szikrányi tűz sem. Torzonborz nagy művészhaja tövig le van nyirva. Egyébiránt igen csendes őrült, a többi betegekkel nagyon jól összefér, az ápolókkal, vagy orvosokkal szemben még egyetlen durva vagy indulatos kifejezést sem hallatott. Csak akkor hoz a nagy betegszobába élénkséget és mozgalmasságot, mikor eszébe jut, hogy ő Magyarország legelső énekese, az ő bariton hangjánál szebb nincs széles e hazában. Ilyenkor felkél az ágyból, kilép a terem közepére, szinpadi állásba helyezkedik és valami dalt kezd hangosan énekelni. A betegek azonnal felülnek az ágyban és figyelemmel, élvezettel hallgatják az éneklést. A megfigyelő orvos szerint Nánássy Géza hangját sem a sok szenvedés és'nélkülözés, sem a megtébolyodás nem pusztította el. Hangja áttöri a vastag falakat, a kinyitott ablakon át betölti a csendes halotti nyugodt kertet és eljut az egymástól távolabb fekvő pavillonokba is. A fenjáró betegek mind az ablakhoz sietnek, arcuk felvidul és némán mutogatnak arra a helyre, a honnan az ének feléjük száll. Benn a kórteremben ezalatt Nánássy egész operettfelvonásokat ad elő Minden arcvonása mozgásba jő, kezével színpadias gesztusokat végez. A betegek az éneklés befejeztével valóságos tapsviadalt rendeznek a boldogtalan baritonista üdvözlésére, aki mély meghajlással és leereszkedő mosolylyal fogadja az életből számkivetett társainak ovációját. És megtelik élénkséggel a szomorú palota és boldogak, vidámak az ágyban fekvő őrültek. Néhány hét múlva Nánássy Géza elhagyja az ágyát és miután békés, nyugodt, összeférő természetű, a csendes tébolyodottak közé helyezik el. Kiszabadulni alig fog innen Nánássy. De ő maga sem vágyik máshová. Rendkívül jó érzi magát a tébolydában, folyton azt hajtogatja, hogy míg a világ nem törődött vele, addig itt az ő beteg kollégái neki is juttatnak rendes ebédet és vacsorát. És a míg köztük ól, fel fog hengzani egy jobb sorsra érdemes művész éneke ós vidámság, öröm és maguk tragikumának boldogító elfelejtése árad keresztül az élőhalottak palotáján. Piaci mizériák. Második sorozat. Lapunk mult számában szóvá tettük azt a tűrhetetlen állapotot, amit a főtéri kereskedések elé telepitett kofák teremtettek, — pofoncsapására jóizlésnek, közegészségügynek és morálnak. Figyelmébe ajánlottuk az elöljáróságnak a mizeráblis állapotokat, amelyek már régen megértek az orvoslásra. A főtéri légynevelő bódékkal azonban nincsen kimerítve Csaba piaci mizériája. Hasonló tűrhetetlen, vagy legalább kifogás alá eső állapotok uralkodnak a Gabonatéren, ahol hetipiacok alkalmával hosszú kocsisorok foglalják le a házak elejét, közvetlen a gyalogjárók mellett. A kocsisorok kora reggeltől a déli órákig táborozik a gyalogjáró mellett, s mikor elvonul, olyan szemétdombot hagy hátra, amilyen csak augias istállójában lehetett. Csak természetes, hogy az egészségügyre nincs valami kedvező hatással ez a szemét, de meg rendészeti szempontból is kifogás alá esik. — Nem enyhit ez állapoton az a körülmény sem, hogy amint elvonul a kocsitábor, seprűs emberek jelennek meg a térén és néhány perc múlva porfellegben úszik az egész városrész. A locsolás ugyanis ismeretlen fogalom, a lajtok a Főtérnek csak a Yasút-utcáig terjedő részóig jutnak el, néha még odáig sem. Pedig hát talán a Gabonatéren is Csabának adózó polgárai vannak, akik hasonló módon akarják megtennisznél, itt-ott, mindennap találkoz- I tak azóta. Markó Feri halkan szólalt meg. í — Tehát eljött ide, Kata . . . Kata fölnézett rá. Ugy érezte, hogy ebben a fényes kék szempárban az ő szivének napsugaras üdvössége ragyog. Az az elfogódott hang tele volt szerelemmel, remegő gyöngédséggel. Egy pillanatig összehasonlította Hollódy Imrével, a vénülő, hiu és poétás pozőrrel. A homlokáig pirult szégyenletében és gyorsan felelt. — Eljöttem. S ha lehetne, mindjárt itt is maradnék . . Mikor a fejét kényelmesem megtámasztotta a Markó vállán, aki karjába fogva, rohamlépésben vitte az erdészház felé, — mosolyogva folytatta : — De vissza fogok jönni nemsokára. Jó lesz, édes ? . . . V. A Parnóy lányokat, akik félóra múlva egy-egy fris cipóval tértek vissza, nagy diadallal fogadta az éhes társaság. A másik csapat még nem került elő. Katának ragyogó kedve támadt és mindenkit elragadott a szeretetremóltóságával. Hollódy néhányszor a jogos tulajdonos büszkeségével nézett körül. Annál nagyobb volt a meglepetése, mikor hazafelé, a közben odacseppent erdészszel indult el Kata. Mitsem gyanítva, csatlakozott Bóbushoz, aki bizalmasan kapaszkodott a karjába és nagy titkot bizott reá. Hogy a Bébus közlései miképpen hatottak rá, azt soha sem tudta meg senki; tény, hogy másnap ő kérte meg Parnóynétól a Kata kezét — fiatal földije számára. Parnóy mama, aki már előzetesen értesült a lánya perfideájáról, sőt ellenkezése 'mellett sem maradt egészen hajlithatatlan, végre is bölcs arcot vágott a fait accompli előtt s beérte annyival, hogy hosszú és panaszos levélben köszönte meg Ida néninek a kárbaveszett meghívást. Ida néni expressz válaszában súlyos szemrehányásokat tett Katának és keserű gúnynyal illette sógornéját, aki a/, egész családot lóvá tette a „praktikus" Katával. Azt is közölte, hogy amennyire kedvére lett volna Hollódy, épp olyan mértékben, kegyvesztes előtte ennek az „ostobaságának a hőse, — magyarán: nem ad Katának semmit. Kata nevetve szorította az arcát a vőlegénye szürke lodenkabátjához. — Maga ugyancsak póruljárt a prak. tikus Katájával, szegény barátom . . . Kint állottak a társalgó előtt, a fedett sétányon. Bent Bébus zongorázta a jegyesek nótáját és énekelte hozzá: „. . . Megbánod még . . Markó Feri aggodalmasan nézett Katára, — Megbánja,

JKata ? Maga talán egy fényes pártit dobott el értem . . . Kata gyors pillantást vetett köröskörül. Sehol egy élőlény. Minden ember délutáni sziesztát tartott az augusztusi hőségben. Nyugodtan ós mosolyogva nyújtotta csókra a száját s behunyt szemekkel is látta a napsugárban I fürdő kis erdei házat . . . óvni tüdejüket a bacilushaddal fertőzött portól, mint azok, akik a Főtéren laknak, s akiknek, nem tudni, milyen különös kegy folytán, megjelenik néha a házuk előtt a vizes lajt és elveri a port. Tudomásunk szerint Csaba nem szenved vizszükséget. Az ártézi kutak bőségesen ontják a vizet, amelynek feleslegével akár fél Csabát lehetne naponkint locsolni. De ha nem volna elég, ott a Köröság, mely a legszárazabb időben sem annyira vizázegény, hogy el ne tudná látni a locsolás szükségletét. És kérdjük, a városi lajtoknak van-e egyéb dolguk, mint locsolni ós tűz esetén szállítani a vizet ? Tudomásunk szerint nincs. A lajtokban sem esik kár, a lajtosok dereka sem hibban meg tehát, ha csak hetenkint kétszer, szerdán meg szombaton a hetipiac után végiglocsolják a Gabonateret, amely művelet különben elkel a Yasút-utcán is, ahol, mint általában Csabán, csak fényűzésből locsoltat néha-napján az elöljáróság, meg néha a jó Isten. Sebaj! Majd elkövetkezik az ősz s akkor nem kell nyelni a port, de helyette vigan hencsereghetünk nyakig a sárban. Merfha egyebünk nincs is, van porunk ós sarunk. Aki nem fog fegyvert. Elitélt nazarénus katona. A nazarénus szekta buta bigottsága ismét áldozatot követelt. Napirenden lévő eset, hogy a hivő megtagadja a fegyverfogást, ellenszegülve törvénynek, társadalmi rendnek, megtagadva a haza és király iránti hűséget, kötelességet. A fanatikus rajongókkal szemben hiábavaló minden törvénymagyarázat, a felvilágosodottság szelleme nem tudja őket eltántorítani az apostolaik által irott biblia zsoltáraitól, amelyek tiltanak mindennemű gyilkoló szerszámnak a használatát. És semhogy megtadjákhitüket, amely tulajdonképpen nem is hit, mert nélkülözi azokat a morális tételeket, melyeket minden más vallásfelekezet törvényei közzé iktatott, némán, szinte baromi megadással tűrnek el szenvedéseket, hoszszas, kínzó fogságot. A nazarénus szekta híveivel, akik leginkább a föld egyszerű fiai sorából kerülnek ki, legtöbb baja van a katonaságnak. A katonai fegyintézetekben állandóan egész sereg nazarénus legény szenved fogságot függelemsértésért. A debreczeni hadbíróság éppen a közelmúlt napokban ítélkezett egy ilyen békósmegyei nazarénus katona fölött. Fagó Pálnak hívják és még 1904-ben besorozták. Bármit tettek azonban vele, eldobta a Manidichert. Végre felettes katonai hatósága hadbíróság elé állította, mely függelemsértésért 3 havi fogházra ítélte. Érdekes a Fagó Pál esete. Nazárénus létére ugyanis furfanghoz, vagy, mondhatni csaláshoz folyamodott, hogy j megmentse a bőrét. A hadbíróság előtt ugyanis azzal a mesével állt elő, hogy besoroztatása alkalmával nem tette le a törvényes esküt, tehát nem is kötelezhető katonai szolgálattételre. Van azonban a katonai törvényben egy cikk, amely kimondja, hogy a besorozott egyén előtt, utólag felolvasott' eskünek- ugyanaz a kötelező ereje van, mint a tényleges eskünek. Ezt a paragrafust olvasták a Fagó Pál fejére, akinek az állítását különben megdöntötte az eskütevésnél jelenlevő csabai katonatiszt. A Fagó Pál esete pedig jó arra, hogy tanuljanak belőle a fanatikns nazarénusok. Levél haza, Békésországba. - A Békésmegyei Közlöny számára. — Nagybecskerek, junius hó. A bánsági rónák pipacscsal szegett, búzakévéktől görnyedő áldott testvérföldjéről, ábrándos tanyai kutgémek s a vetések között százával sétálgató gólyák rokonvilágából köszöntöm inindnyájokat! — A kedves szerkesztő urnák különben ígértem is, hogy beszámolok útközben szerzett impresszióimról, teszem ezt most annál inkább, mivel szerkesztő ur megvédte irói reputációnkat, nekimenvón a nagyváradi tollforgató kartársnak, ki negligálni merte a békésmegyei „Sapphó"-kat. • Minden asszonyi irigységtől menten én is meghajtom a zászlót Nil és Zalai Masa tehetsége előtt. Fogékony leánylelkűk a vágy ós sejtelem atmoszférájában lebegve, igazán közvetlen ós megkapó dolgokat produkál. Elismerem, hogy a „csirkék" elhagytak bennünket veteránokat, ősmunkatársait a Közlöny nek. Mi, kik férjhez menve, beváltottuk aprópénzre azt, a mi mint álom kincset ér, — az ábrándok világából annyira slüyedtünk, hogy nekem például néha nagyobb gyönyörűséget okoz egy szerencsésen kifoltozott nadrágja a kis fiamnak, vagy egy jól sikerült almáslepény, — minden irói dicsőségnél. Azonban nem mondanék igazat, ha be nem vallanám, hogy néha engem is meglep a kleptománi és ellopva tulajdon magamat, kedves Lampérth Gézánk szavával szólva: „elcsavargok az álmok erdejébe, hol a gerle bug, a vadrózsafa nyit „Álmok erdeje !" — átvitt értelem, de megfordíthatjuk igy: olyan volt az az erdő, mint egy álom . . . Nagyváradon tul, másfél óra járásnyira vonaton, és egy jó órai gyalogolás után van az a meseország, az az álomerdő, mely valóságos kis kápolnája lehetne az alföldnek, hova eljárhatna imádkozni a természetimádó épen ugy, mint a lelkibeteg. A kolozsvári vonalon menve, mindjárt Várad után, szinte rohamlépésben jutunk bele a vadregényes vidékbe. A szelid szőlőhegyek, mik Szent-László városát környékezik, Élesd körül már hatalmas bazaltóriások, termő foltjaikon százados szilfákkal és üde, zöld hegyi növényzettel. Szétszórtan legelő kecskenyájak tarkítják a lankásabb oldalakat, a pakulár álla alá szorított egyenes botjára támaszkodva, közömbös arccal néz a robogó vonat után s legfeljebb a kecskegidók kapják fel a zajra ? molyhos fehér fejüket. A tenyészet, a hegyalakulás úgyszólván évszázadok óta egyforma ott, az egyetlen változat, mit a kultura végzett, az az egymás mellé fektetett sinpár, mely magasra felhányt kavicsrétegen' kígyózik, csavarog le ós fe

1, Rév állomásnál elérve a Sebes-Körös völgyét, melynek pártján egy mély bevágásban halad odébb, Erdély felé! Mi kirándulók Réven szállottunk le, holott a Zichy-cseppkőbarlanghoz közelebb esik Vár-Sonkolyos, a Rév után következő állomás. A vonat ugyan elfut a barlang kis turista vendéglője előtt, ám megállóhely eddigelő nincs. Ha jól tudom, most folynak a tárgyalások ez irányban a kereskedelemügyi minisztériummal. Kár, hogy a barlang ambiciózus kutatója és fejlesztője Czárán Gyula, volt aradmegyei nagybirtokos, inimár fenyőlombokkal borított koporsójában alussza örök álmát s a barlang tényleges birtokosa, Zichy gróf is betegen fekszik kastélyában. A róvi állomáson leszállva, mindjárt kínálkozott vezető, egy 10—15 éves oláh fiu képében, ki helyes magyar szóval ajánlkozott és mindjárt át is vette felöltőinket. Délután 3 óra körül járt az idő, kellemes esős délelőtt után tisztán ragyogott" a nap s körül-körül harmatos volt a fű s szivárványszínt játszott a vízcsepp az üde lombokon. Alaposan fölfogózkodva útnak eredtünk a pályatest mentén, mert a tényleges út a hegyoldalban nagyon meredek és eső után igen síkos. Csakhamar elértük kedves ismerősünket, a Sebes Kőröst, mely vigan szökik itt sziklaágyában kőről-kőre, kavicsról-kavicsra. Mindjárt a kanyarulatnál hatalmas két kőalakzat fogad bennünket, a Ménmaróth-pár, vagy mint a velünk magyarul szívesen szóbaálló oláhgyerekek neveztek: a két püspök. Hegyes, süvegforma kúpjokról csakugyan találó a hasonlatosság. A Körös ott helyt-helyt egész a sziklafalat mossa. A lecsüngő vadborostyán és iszalag fantasztikus hálóján üveg-gyöngként törik meg a sok apró vizesós, odébb a fűzfa hajlós ezüstleveles ágát jó darabon sodorja magával az ár. A vasúti töltés mentén pázsitos gyalogút vezet, amely azonban néha oly szűk és meredek, hogy Istenkísértés volna ott valamelyik vonattal találkozni. A vasúti őr eleget korholta is érte vezetőnket, a miből ugyan mi is érthettünk. Közben mind beljebb és beljebb haladtunk a szép vadregényes tájba. Kék és vörössel csíkozott hatalmas kőóriások sorakoztak az innenső oldalon, bevésett mély rovátkákkal, melyből a kivált vasércet rozsdásra oxidálta a csapadék. Ez az úgynevezett Rézhegység, mely a Sebes-Körös jobb partján húzódik végig. A vasérc mellett többnyire mészkŐaiakulás van, mert rendkivüisok benne az üreg és barlang. A legtöbb