Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-11-29 / 99. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIlI-ik évfolyam. 99-ik szám. Csütörtök, november 29. BÉKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön ElíOFIZBTÉSl Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EI3íizetni bármikor lehet évncgvedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések' és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Nemzetiségi kérdés a Házban. A magyar országgyűlés képviselőházában most tárgyalják a belügyi költségvetést. Ez a körülmény természetesen pompás alkalmat nyújtott arra, hogy a nemzeti padsorok elzengjék keserű panaszkodásukat s vélt sérelmeiknek egész légiojóval kifogásolják a belügyi kormányzat nemzetiségi politikáját. Vajda, Hodzsa és a többiek egyenlő szívóssággal kapaszkodtak e kérdésbe s buzgó igyekezettel domborították ki legkivált az oláh nemzetiségnek érdemeit az államfentartás ideális munkájában. Kivánhatja-e azt valaki, hogy a nyúl opera-áriát dúdoljon, vagy hogy a kanári madár nyeritsen ? óhajthatja-e azt valaki, hogy a nemzetiségi képviselők ne haza beszéljenek s ne úgy beszéljenek, amint azt titkos céljaink és törekvéseinknek érdekei kivánják? Vajda például „hazafias" elemnek mondta az oláhságot. Hát ez az elem igazán hazafias nátió. Példát nyújtottak arról éppen Vajdáék. Mikor az abszolutizmus réme elnyomással fenyegette Magyarországot, mikor az egész nemzet egygyé olvadt a bécsi törekvések visszaverésében, mikor a ránkküldött kalandorok egymásután konfískálták el az alkotmány alapköveit, akkor Hodzsa és társai megszövegezték azt a nevezetes javaslatot, mely az oláh nemzetiségnek parlamentbe küldött izgatóira passziv viselkedést parancsolt. A nyegyvennyolcas történelemnek lapjai sem dicsőitik különben az oláhok hazafiasságát. Nagyenyed, AbrudréktBcsaba, nov. 28. bánya, Verespatak vérfürdőivel ezt az érzést pecsételték meg Hodzsa úréknak elődei. A hires memorandum pörben sem ismertek magyar királyt, csak osztrák császárt, a nagyszebeni hirhedt „Comité" határozatairól is mindenki tud, csak éppen azok nem, akik az ország szine előtt az oláh faj hazafiasságával kérkednek, S mit látunk, ha körülnézünk a jelenben ? Erdély melegágya lesz a bujtogatóknak. Ezek a derék oláh agitátorok, ezek a jeles hazafiak — hiába tagadják ez Vájdáék — Románia felé kacsintgatnak. A törvénytelen kormányzás időszakában sok olyan hirt hozott az erdélyi szellő, amely mindenben indokolta azt az aggodalmat, melylyel a magyarság és oláhok mozgolódását kisérte. De ha az Alföldön maradunk, itt is konstatálhatjuk azt, hogy az államnyelv fokozatos és folytonos háttérbe szorításával s terjedésének megakadályozásával meritik ki hazafias buzgalmukat a derék oláh pópák. Az Alföld kellős közepén, Kétegyházán például, ebbéli sikerért azt eredményezték már, hogy aki tudta a magyar szót, az ma csak hirből ismeri és aki nem tudta, az nem is ismeri. Olyan ez a kerület, mint egy kiszakított rész a magyar lakta ország kellős közepében, mint egy szirt a tengerben, melynek kiáltó veszedelmeire ez a szirt szolgál figyelmeztető oszlopul. cs mindezt tudják a parlamentbe küldött agitátorok is. S talán mert tudják, azért kiabálnak oly szenvedelmesen.Handabandázásuk azonban nem téveszti meg a nemzeti kormányt. Figyelmét nem vonhatja el a veszedelem fészkétől, amely folyton forrongásban van s tüz és vas kell hozzá, hogy elpusztíttassák. A tüzet és vasat pedig pompásan tudja alkalmazni Andrássy Gyula belügyminiszter. Jegyezzék ezt meg maguknak a parlamenttel dikciózó „hazafias" oláhok. (BZ.) Politikai levél. - Budapesti munkatársunktól. E hétnek politikai eseményei közül magasan kiemelkedik az a válasz, amelyet Andrássy Gyula gróf belügyminiszter adott a nemzetiségi képviselők kifakadásaira. „Szeretet az állam iránt, hűséges nemzetiségi törvényekkel szemben. (kíméletet nem ismerő hadüzenet a lelketlen izgatók ellen." Ez volt alapja Andrásy Gyula válaszának, amelyet mindvégig zajos helyesléssel kisért a Ház. A válasz annál kellemesebb benyomást gyakorolt, mert abból a pár szóból nemcsak a nemzetiségiek, hanem a nemzetközi szocialisták is sok következtetést vonhatnak le. B á n f f y Dezső ideje óta az áüam és nemzetellenes törekvések megbénítása ellen irányító törekvést senki energikusabban és kifejezőbben nem dokumentálta gróf Andrássy Gyulánál, akinek belügyi politikája megelégedéssel kell hogy eltöltsön minden hazafit. Ha Andrássy Gyula hamarosan érvényesíti ezt a politikáját a sziklák közé bujt nemzetiségi törekvések s az internationálizmus igéit hangoztatók ellen, akkor nemsokára elnémulnak ezek, mint ahogy elnémul a mezők patkányainak cincogása is egy tisztító égiháború után. A belügyi költségvetés körül kifejlődött vitában Éber Antal rátért az alföldi magyarság pusztító veszedelmére: tüdővészre is. Elfogadta ugyan a költségvetést, de sok kifogást emelt egyes pontjaival szemben. Igy említést tett arról, hogy a tüdővészben elpusztult magyar emberek száma az elmúlt év folyamán tizenegyezerrel szaporodott. A gyulai szanatórium elhelyezését nem tártja szerencsésnek. Szóba hozta kórházi viszonyainkat, melyek a legszégyenletesebbek s a belügyminiszter figyelmét a közegészségügyi viszonyokra kéri koncentrálni. A fővárosban tartózkodó magyar politikusok élénk megbeszéléseket folytatnak most az osztrák parlament legfontosabb kérdése : a választói reform tárgyában. Most már bizonyos, hogy ez a reform a király egyenes és kifejezett óhajára sem fog oly simán menni Ausztriában, amint ezt általában hitték. Az ellenállás nagy s a királyi akarat aligha töri meg azt. Példa erre Sternbergnek tegnapetőtti beszéde, amely heves kirohanás volt a bécsi udvar ellen. „A hadseregre apellálok, mondta Sternberg, és kezeskedem, hogy akár a Burg ellen is vezetem ezt a hadsereget !" Majd később : „A császár bűnösen jár el, amikor befolyásolni akarja a képviselőház tagjait . . ." Ausztriából érkező hirek szerint a hangulat általában igen harcias. Bizonyosra vehetjük, hogy Magyarországon sokkal szélesebb alapon terjesztik ki a választói jogot, mint „a szomszéd államban. Őfelségének a delegátusokhoz intézett beszéde egy csöppet sem keltett megelégedést. E beszédnek egyik sarkalatos pontja az volt például,' hogy a múlt delegáció óta „misem történt a politikai életben". Pedig tudvalevő dolog, hogy vakmerőbben, irgalmatlanabbul az utóbbi óvtizadek leforgása alatt nem támadták meg a magyar alkotmányt, mint a közelmúltban. Ez azonban „mitse" jelent a király előtt, aki derűs kedvvel, mosolygó arccal szeretett volna a cercle alkalmával keresztülsiklani ezen a valótlanságon. A magyar delegátusokat csak ugy érintette ez a passzus, mint azokat, akik nyom atásban olvasták a királyi választ. Kellemetlen érzést keltett itt is, ott is. A Habsburg-dinasztia munkálkodásának történetében nem uj fejezett az ehh ^z hasonló. De vigyázBékésmegyei Közlöny tárcája. JVéss kék szentembe... Nézz kék szemembe s higyj igaz szavamnak: le angyal vagy, nem sejtelek csak annak ! Szeretlek forrón, lángolón, imádlak, Mert szeplőtlen vagy, nemcsak annak látlak! Szeretlek, ah!... őrjöngve, önfeledten : Szeretlek, mint ahogy sosem szerettem ! Tiéd vagyok, te napkeleti álom, Te éltetőm, te korai halálom ! — Tiéd az elmúlás, tiéd a lét; Tiéd vagyok, örökre a tiéd! Tiéd vagyok, csak a tiéd, te drága ! Tiéd, te édenkert csodavirága : Tiéd agyamnak minden villanása, Tiéd szivemnek minden dobbanása — Teérted küzdve folyjon szivem vére, S enyém leszel ég és föld ellenére : Enyém leszel, korán vagy nagysokára : Legyen bár életem szerelmed ára ! — Előre hát, a küzdelemre fel! Tiéd vagyok s te az enyém leszel! Táncoljon csolnakom forgó örvényen : Nem sülyed el: fentartja szent reményem; Nem rémit engem szikla, zátony, orkán, Áthajtom csolnakom a vészek torkán ; A rámszakadó égboltot kitartom, Ha érzem, hogy karodba vársz a parton /... ... De tán, ha már enyém lesz majd a pálma, Ha éltem alma már valóra válna, A célnál tán halálomat lelem : Megölt a hosszú, gyilkos küzdelem ! . . . Ferke Ágost. | Nemes vér. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta: Vértesy Gyula. Bartafalvy Géza ur papája: Bartafalvi Domokos ur először hallani se akart a házasságról. Szó sincs róla. Ő nem egyezik bele, hogy a família utolsó sarja egy sváb árendás leányát vegye el. — Én pedig elveszem. Mert nem fogok koldulni menni. Te juttattál, apám, a koldusbotra, hát nincs jogod megakadályozni azt, hogy én eldobhassam magamtól azt a koldusbotot. Száz holdunk maradt még a háromezerből, az még szivarra is kevés ! A Liebel-pénzen vissza vehetjük az egész busái határt. Még nagyobb urak leszünk, mintvoltunk. Azután szeretem is Etelkát. — Szereted? Akkor vedd el, fiam. A szerelemnek nem lehet paranc-olni. Ha szereted, vedd el, ha cigány leány is. (Természetesen csak ugy, ha a cigányapa háta rnegett is százezrekvannak). Lám, én is elvettem a te boldogult édes anyádat, az Isten nyugoszta'ja, elvettem, bizony, pedig hát . . . — Pedig hát ő tisztázta ki apámat, mert hallottam, hogy akkoriban már ugy állt, hogy az utolsó holdját is ellicitálták volna. Ne maszkoljon előttem, öregem. Tudok én mindent. Az öreg kellemetlenül érzi magát. Köhécsel és elsompolyog otthonról a kaszinóba, útközben mormogva valamit a kölykök hálátlanságáról, akikre ráköltik a szegény apák mindenüket s a kik ezért hála fejében gúnyolják őket. Géza pedig, mig nézett a tipegő öreg ember után, ugy érezte, mintha valami hatalmas erkölcsi szégyenérzet szállná meg. Hát ő is csak egy módot tud a megélhetésre, a házasságot. Egy pillanatra felébredt benne a fiatalos büszkeség. Megírja a leánynak, hogy hazudott neki, mikor azt mondta, hogy szereti. Nem szereti, csak a pénze kell neki. De ez se igaz, mert szereti. | És szerette is. Persze, csak a maga módja szerint. Legfőképen azért, mert I gazdag volt. Hanem mikor az esküvőn 1 ott állott a szép, szerelmes menyasszonya mellett, akkor ugy érezte, hogy igazi, őszinte szerelem vezeti őt az oltárhoz. Pedig hát Etelkát is csak ugy szerette, mint azelőtt akármelyik szeretőjét, i Néhány hónap múlva ráunt. Mig az apja élt, az alatt csak nem hanyagolta mégse el a feleségét, mert az öreg minduntalan a füléhe beszélte, hogy a becsület ugy hozza magával, hogy a feleségót becsülje meg, mert annak köszönhet mindent. Ő se szerette valami rajongóan a feleségét, de mig élt szegény, mindig alázatos, hódoló alattvalója és hűséges hitestársa volt. — Én is az vagyok! — veti oda a fiu. — De én ezt tíz évi együttélés után | mondhattam el, te pedig már most is, • alig egy év múlva, menyecskék után j jársz. — Van is abban valami ? Én tőlem neki is udvarolhatnak. Én is csak ud! varolok! Mikor aztán az öreg behunyta a szemét ós elment a Barlafalvyak családi sírboltjába, a mellé a halovány arcú aszszonv mellé, akit, becsületére legyen mondva, ha nem is szeretett, de nagyon becsült, hát akkor azután kieresztette a gyeplőt az úrfi. Az atyja még csak a lelkére beszélt néha, de most már nem volt, ami kor| látolja. Mert a felesége könnyei, a szép i kék szemekből aláhuló könnyek, azok csak ingerelték. Minek pityereg az az asszony, hiszen őt is szereti ? Szegény Etelka először szemet akart hunyni e férje dolgai felett. Gyöngédebb akart lenni, semhogy mutatta volna, hogy fáj neki a férje hűtlensége. De mikor látta, hogy az ő gyöngédségét egy- j szerűen gyengeségnek, gyávaságnak nézi , hát más módot próbált meg. Jó ismerte ' férje büszke természetét, hát annak az utján akart hatni rá. Hátha figyelmeztetné őt, hogy tulajdonképpen tartozik is neki szerelemmel ? Együgyű, naiv asszonyka volt, jóformán meg se gondolta jól, amit mondott és legfőképen nem értette úgy, amint mondta. — Jogom van tőled hűséget követelni ! Én mentettelek meg! Nélkülem koldúlhatnál! iga Persze, hogy volt e szavakban valami a pénzemberek rideg, hideg számító hangjából is, maga is kiérezte és a következő pillanatban már odaborult a férfi mellére s csókkal, szerelmes szóval engesztelgette De későn volt már! A gőgös, büszke Bartafalvy Gézának felfutott a vér az arcába, halántékán kidagattak az erek, keze ökölbe szorult. Látszott rajta, hogy ajakán ott lebeg valami sértő, kíméletlen szó, hanem csak még se mondta ki. Lefejtette magáról az ölelő karokat durván, idegesen. Az asszonyka kétségbeesetten kérlelte : —- Bocsáss meg! Ne haragudj : — Miért haragudnék ? Nincs oka rá. Igazat mondott. Hanem m^g egy szer nem akarná meghallani. És ezért kell, hogy vége szakadjon közöttük mindennek. —Aki engem nem becsül, azzal én nem élhetek együtt. Meg azután a Bartafalviak nem is szoktak senki kegyelméből sem élni. A mit a felesége hozott a házhoz, azt viheti, megél még ő a maga emberségéből is. Könyöröghetett azután előtte a szép asszony, amennyit csak akart. Megmondta, punktum. Még egy meleg tekinte se volt számára. Mikor elbúcsúzott tőle, csak azt mondta : — Azelőtt szerettem de most gyűlölöm. Igy maradt azután egyedül Barta falvy Géza ur a Bartafaívy-kastélybin,