Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-11-18 / 96. szám

Békéscsata 1906. nov. 18. 5, veszedelmes, mert a fakereskedők aka­dályozva vannak megrendeléseiknek le­bonyolításában. Ez az ügy dr. Nagy Sándor országgyűlési képviselő inter­pellációja következtében szerdán a kép- i viselőházatisjfoglalkoztattasKosssuth | Ferenc kereskedelemügyi miniszter az | interpellátióra adott válaszában ki- | jelentette, hogy a waggon-hiány meg­szüntetéséről már gondoskodás történt. Ezt az értesítést vesszük most az állo­másfőnökségtőljis azzal a kiegészítéssel, hogy kedd óta 50 waggonnal töb­bet kapott mára Nagyvárad—sze­gedi vonal. Halálozás. Csaba egyik régi, köz­tisztelt, s mig a betegség ágyhoz nem szögezte nagyszorgalmu iparospolgára, H a v r a n Pál asztalos hunyt el szom­baton délben élte 76-ik évében. A meg­boldogult korábbi években élénk részt vett a megye iparosmozgalmaiban és alapitó-elnöke volt a csabai ipartestü­letnek. Neje, szül. Such Karolin, fia Lajos, ennek neje, gyermekei siratják a jó férjet, apát, nagyapát és rokont. Te­metése hétfőn délelőtt fél 9 órakor megy végbe. Az ipartestület tagjai ez uton is felkéretnek a testület első elnöke teme­tésén való megjelenésre. - Karácsonyi bazár Békéscsabán. A jótékony szivek átérzik a kötelességek súlyát télelő idején. Ilyenkor kezd jelt adni magáról az a földön csúszó rém, amelyet nyomornak nevez az emberiség s amelynek átka sok szegény családot elpusztítással fenyeget. A békéscsabai nőegylet derék vezetősége enyhíteni kíván a szenvedők nyomorán. Ezért határozta el, hogy a ségély pénztár ja­vára munka-bazárt rendez. A bazár tiszta jövedelméből azt az összeget fogja gya­rapítani, melyet a szűkölködők fölsegé­lyezésére szánt. Karácsonyi bazárt ren­dez a nagy ünnepek hetében községünk tulipán-szövetsége is. Ezen a bazáron a helyi iparnak jeles produktumai kerül­nek eladásra. Mindkét tervnek intentiója nemes is, dicséretes is, S nem csaló­duuk, ha állítjuk, hogy a nagyközönség méltánylásával találkoznak mindkét eset­ben derék, jótékony úrasszonyaink. — A vármegyei tisztviselők fizetésrer*­dezóse. A királyi pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség a belügymi niszternek kiadott utasítása alapján el­készült már a tisztviselők fizetésrende­zésének kimutatásával. Az alispáni zá­radékkal elrendelt kimutatás névszerint sorolja föl azokat a tisztviselőket és vár­megyei alkalmazottakat, akik igénynyel hirnak a magasabb illetményre. A szám­vevőség elkészítette a törvényhatósági bizottság elé terjesztendő javaslatát is. Ebben azt javasolja kimondani a bizott­ság által, hogy negyvenkét alkalmazott­nak ismeri el a magasabb illetményre szerzett ígényjogosultságát. Az eddig él­vezett és a magasabb illetmény közötti különbözetnek összege 12603 koronát tesz ki. Ebből folyó óv végéig 5516 ko­rona válik esedékessé. Ezek alapján ja­vasolja feliratilag kérni a belügyminisz­tert, hogy ezt az összeget kiutalványozni kegyeskedjék. A kimutatás ellen beér­kezett felszólalások közül S c h m i d t István árvaszéki jegyző, dr. S z o n d y Lajos járásorvos, Endreff y György központi irnok kérelmét elutasítandóna'k yéli a számvevőség. Az alispán hivatalvizsgálaton. Ambrus Sándor alispán tegnapelőtt kezdte meg a szokásos évi hivatalvizsgálati körút­ját. A vizsgálatot a gyulai járásban kezdte. Két járásnak hivatalait s hivatali keze­léseit át is vizsgálta már. Mindenütt q legnagyobb rendet és pontosságot ta­pasztalta, Egy sztrájk története. Bókésvár­megye munkásizgatóinak keze elért szep­tember hóban a békéscsabai selyembe­váltóig is. Az eddig békességesen és meg­elégedéssel dolgozó munkásnők egy szép napon panaszkodni kezdtek s mert kö­veteléseiket ínem teljesítették abban hagyták a munkát. A selyem beváltó vezetősége nem hagytq magát terrorl­aáltatni s alkudozás helyett az üzemet beszüntette. Két hónapon keresztül szü­netelt az üzem s ez a két kónap elég volt ahhoz, hogy a munkásnők a kijóza­nodás útját megtalálják. Erre vall leg­alább az, hogy a napokban ivet köröztek | maguk között, aláirás céljából. Az irat­| ban azt kérik, hogy állítsák be újból az | üzemet. Lemondanak követeléseikről, | arra is fogadalmat tesznek, hogy jövő­ben még a telep tájékáról is elzavarják az izgatókat. — Rendelet a vármegyéhez. A pénteki posta egy belügyminiszteri rendeletet hozott Békésvármegye alispáni hivatalá­hoz. A rendeletet a helyi szakcsopor­tok megalakulása tárgyában bocsájtotta ki a belügyminiszter. Eszerint a helyi­csoportok kötelesek megalakulásuk után 48 óra alatt beterjeszteni az alapszabá­lyukat a hatóságnak. Be kell igazolni azonkívül, hogy kitüntetett taglétszám tényleg meg van. A bejelentés tárgyá­ban az alispán hoz határozatot Műkö­désüket megkezdhetik a csoportok már az alapszabílyok tudomásul vétele előtt is, ha a bejelentés az elsőfokú hatóság­nál szabályszerűen megtörtént Népkör 'Kétegyházán. Kétegyháza község polgárai életrevaló eszmével foglalkoznak. Egy Népkört akarnak lé­tesíteni, ahol téli időben szórakozásra találjon a földmunkás és földmives. A Népkö.i az általános művelődés céljait is szolgálná s hétről-hétre előadásokat tar­tanának e Népkör tagjainak a felkért szakemberek. A Kétegyházai Népkör ez évi december hóban fog megalakulni. — Uj baromfi-tenyésztő egyesület. A nyár folyamán kezdte meg működését Szarvas községben az első békés megyei baromfi-tenyésztő egyesület. Az egyesü­letnek sikeres működése nagy jövőt jó­sol Békésmegye területén a hasonló alapokon létesítendő egyesületeknek s ezért Békéscsabán is elhatározták, hogy a baromfiak tenyésztése és értékesítése céljából a szaivasi mintára baromfi-te­nyésztő egyesületet alakítanak. Az egye­sület szervező munkálatait a gazdasági egyesület támogatása mellett végzik a kezdeményezők. Elnökül gróf Wenck­heim Dénesnét fogják felkérni. — Kivilágított toronyórák. Békéscsabai község mérnöki hivatalában tervbe vet­ték, hogy az ág. ev. nagytemplom órái­nak címlapjait ki fogják világítani. A két méter nyolcvan centiméter átmérőjű cím­lapokat homályos üveglapokkal cserélik ki, melyek mögé egy-egy 50 gyertyafény erejű izzólámpát helyeznek s az izzók fé­nyét reflektorral fokozzák. E praktikus terv megvalósítása azonban még sok mindentől függ. De hogy praktikus s hogy mindenütt bevált, erről azok a rolgártársaink is tanúskodhatnak, akik nappali világítás mellett nem igen bá­mulnak a toronyóra címlapjára . . . — Idegen munkások a vármegyében. Jelentős elhatározás előtt állanak most Békésvármegye gazdái. Arról van szó, hogy a még mindig tartó munkásizga­gatások következtében tűrhetetlenné vált munkásviszonyok szanálására a legeré­lyesebb eszközökhözjnyulnak. Ez az esz­köz abban nyerne kifejezést, hogy az esetben, ha a békésmegyei mezei mun­kások január hó végéig nem volnának hajlandók aratási szerződéseket kötni, akkor idegen munkásokkal köt­nek egyezséget a gazdák. Ez a módszer kétségtelenül a leghatásosabb védelmi eszköz a munkástul kapásokkal szemben. Erkölcsi hatása pedig annál is inkább sikerrel fog járni, mert ehhez a módszerhez folyamodnak azok a kisgaz­dák is, akik csak 2 -3 munkásnak látják szükségét. A gazdák ilyenirányú szervez­kedése és védekezése Békéscsabáról in­dult ki s ebben a községben kötelező aláírásokat fognak gyűjteni a szolidari­tás biztosítására, — Köszönetnyilvánítás. Valaki a csa­bai szegény iskolás konyhára 1 zsák burgonyát, '2 zsák répát, 6 liter babot és a raktárba ruhaneműt; Félix i István egy zsák vegyes zöldséget a sze­gény konyhára; K i s s László né a rak­tárba ruhaneműt adományozott. A ke­gyes adakozóknak hálás köszönetet mond a nőegylet elnöksége. Jóváhagyott szabályrendeletek. A földmivelésügyi miniszter vármegyénk alispáni hivatalát arról értesítette tegnap, hogy Köröstarcsa községnek a szabadki­kötőkre vonatkozó szabályrendeletét vál­toztatás nélkül jóváhagyta. Békés község szabályrendeletének 6-ik pontját azonban csak a következő módosítással hagyja jóvá: „A terület szerint érdekelt parttu­lajdonosok által nyugtatvány, vagy bárca ellenében beszedendő dijak mindig az illető párttulajdonost illetik". — A krajcáros újság panasza. Értesí­tettük olvasóinkat, hogy a „Békésme­gyei Hiradó" című krajcáros újság utcai elárusitásának beszüntetése tárgyában hozott alispáni határozatot a közigazga­tási bizottság is jóváhagyta. Két egybe­hangzó itélet ellen felebbezésnek helye nem lévén, a „Békésmegyei Hiradó" szerkesztő-tulajdonosa, Szentmik­ló s s i József most panasszal fordult a belügyminiszterhez s panaszában kifo­gásolja a közigazgatási bizottságnak, mint felebviteli fórumnak illetőségét ebb .n az ügyben. Szentmiklósi pana­szát tegnap terjesztette föl az alispán a belügyminiszterhez. Mozgófényképek a színházépületben. Egy mozgófénykép-készüléknek tulajdo­nosa engedélyt kért tegnapelőtt a békés­csabai színházi bizottságtól, hogy a szín­házépületben előadásokat tarthasson. Ér­tesülésünk szerint a a kérvényező el lett utasítva kérésével, habár csak feltétele­sen is. Mi ugy tartjuk, hogy ha már meg van ez az épület, s éveken keresztül min­dig üresen áll, nem szabad elutasítanunk egy olyan kérést, amely jövedelmet biz­tosit e színház révén a községnek. Inkább egy mozgófényképes vonuljon be abba egynehány estére, mint azok a műked­velő társaságok, amelyek többet értenek a diszletrongáláshoz, mint a művészet­hez, de emezek mégis bebocsátást nyer nek Tháliának békéscsabai árucsar­nokába. x Tüdőbetegek megmentője a törvé­nyesen védett „Sylol". E csodás hatású­kellemes ízű gyógyszer megszünteti a kö­högést, bámulatos eredménynyel használtt­tik mindennemű tüdőbántalmak, hurut, el­nyálkosodás és influenza llen ; az éjjeli izzadást teljesen megszünteti, a test súlyát gyarapítja. Ára egy üvegnek utasítással együtt 2 kor. Kapható Hajós Árpád gyógyszertárában Arad, Andrássy-tér 22 és Magyrország minden nagyobb gyógy­szertárában. — Törők A. és Társa Bankház R. T. Budapesten. Ha körültekintünk a magyar kir. szabadalmazott osztály sorsjáték fő­elárusitói között, önkénytelenül a Török cég tűnik fel előttünk. Ezen bankház a legnagyobb osztálysorsjegy-főelárusitó és a legtöbb sorsjegyet hozza forgalomba. Ez nem is csoda, mert e bankház a játszó közönség kegyét minden egyes sorsjátékban a legnagyobb mértékben kiválóan meghódította. Azonkívül ve­vői hatalmas szerencsével játszanak. Pél­dául e bankház szerencsés vevői egyisors­játék 6. osztályában két legnagyobb fő­nyereményt és pedig 600,000, 400,000 koronásat egy millió korona összegben nyerték ós számtalan egyéb nagyobb fő­nyereményt. Ugy, hogy rövid idő alatt 27 millió korona óriási összeget fizetett ki szerencsés vévőinek. Ennélfogva megragadjuk az alkalmat, hogy Török A. és Társa bankházát, melynek főüzlete Szervia-tér 3. sz. alatt saját palotájában, fiókjai pedig Teréz-körut 46., Váci-körut 4. és Muzeum-körut 11. alatt van, min­denkinek ajánljuk. A terv szerint az I. osztály húzása már csütörtökön és pén­teken, e hónap 22-én és 23-án lesz. — Szemkápráztatóan szép újdonsá­gok ékszerek, ezüstnemüek és zsebórák­ban érkeztek óriási választékban az országszerte jóhirü L ö f k o v i t s Athur debreceni raktárába. A közönség tájé­koztatására e cikkekről szóló nagy képes árjegyzékét díjtalanul küldi a cég. — Szerencse föl! Köztudomásu. hogy a m. kir. osztálysorsjáték tervezete a leg­kedvezőbb nyerési esélyelyekefc nyújtja. Nagy nyeremények mellett számos kisebb nyeremények vannak és különösen az, hogy e fele a kibocsájtott sorsjegyeknek — te­l hát minden második — nyer, az oka, hogy a nagyközönség minden rétege ki­próbálja szerencséjét.. Eíer é3 ezer ember lett ily t^on szegényből egyszerre gaz­daggá. Húzás már november 23. Tegyen | tehát szerencsekisérletet és vásároljon sors­jegyet az előnyösen ismert Kiss-bankhá­záb-in (Bpest,, Kossuth Lajos-utca, 13.), mert pontosan és lelkiismeretesen szol­gálja ki vevőit és mert Kiss szerencséje nagy­— Mindennek az idő a legalaposabb próbája. Különösen áll ez a gyóg5 rsze­rekre nézve. Ha mérlegeljük, hogy a „Scott­féle Emuisió" 30 évnél hosszabb próbát állt ki, — ugy tényleges jóságáról bi­zony meglehetünk győződve. A „Scott­féle Emuisió" főleg csukamájolajból áll. Ezt azonban teljesen jó izű és mindenki­nél könnyen emészthető formában nyújtja. A „Scott-féle Emulsó" minden gyógyszer­tárban raktáron van. — A roppant nagy gyermekhalandósá­got végre teljes erővel le kell küzdenünk. Sajnos, hogy épen Magyarország a gyer­mekhalandóság tekintetében az európai államok között a harmadik helyet fog­lalja el és e szomorú statisztikában csak Oroszország és Román a által lesz meg­előzve. Fő oka még mindig a hibás táp­lálásban rejlik, mintán a gyermeknek a legszívesebben tehéntejet adnak, abban a hiszemben, hogy az képes az anyatejet pó­tolni. — Tehéntej egyedül, ha móg olyan jó is, nem elegendő a gyermek táplálására, mert tulsok sajtanyagot tartalmaz, melyet a csecsemő gyomra nem képes megemész­teni. — A tej a gyomorban megemészt­hetetlen csomócskákká válik, ennélfogva hasmenést és más bajokat okoz, ugy hogy sok különben életrevaló gyermek korai ha­lálát okozza. — Különösen nyáron nagyon veszélyes a friss tej által VBIÓ táplálás, mert hamar feloszlik és savanyu lesz — nem is említve a már mindenütt szokásos hamisítást. Ezen bajok elkerülése végett az orvosok a legszívesebben a Nestlé­féle gyermektáplisztet ajánl­ják, egy tiszta „tej kétszersült port", mely a gyermektáplálás igényeinek teljesen meg­felel és vizzel keverve s főzve igön jóizü pépet ád. — A Nestlé-féle liszt nem csak a hús- vér- izom- és csontfejlődést segiti elő gyermekeknél, hanem megakadályozza és eltávolítja a hányáet, hasmenést stb. törvenykeze's. Áchim L. András a törvényszék előtt. A májusi képviselőválasztás alkalmá­val történt, hogy Á c h i m L. Ándrás megválasztott képviselő a kisebbségben maradt függetlenségi párti jelöltről, B a­k o s Mátyásról illetlen hangon emléke­zett meg, mikor a mandátumot párthi­veinek megköszönte. Bakos Mátyás pört indított Áchim ellen a békéscsabai já­rásbíróságnál s M u r i n y i Endre járás­bíró meg is büntette a vádlottat 300 korona pénzbüntetésre. Áchim L. András védője, dr. Tar­d o s Dezső megfelebbezte az Ítéletet s e felebbezés folytán a gyulai királyi tör­vényszék előtt tegnap kerültek tárgya­lás alá az akták. A felebbviteli tanács elnöke Szak m áry Arjsztid, szavazó­birák pedig Httbay Lajos és Tóth Ferenc voltak. Az előadó ismertetése után Bakös Mátyás jogi képviselője, Pándy István dr. tartotta meg vádbeszédét. Az itélet helybenhagyása mellett érvelt, — mert Áchim több izben büntetve volt ezért a vétségért, sőt most is büntető eljárások vannak ellene folyamatban. Dr. Tardos Dezső az itélet enyhítését kérte. A perbeszédek elhangzása után ta­nácskozásra vonult vissza a felebbviteli tanács s a tanácskozás eredményeképpen Szakmáry Arisztid elnök kihirdette a fe­lebbviteli fórum ítéletét, amely helyben­hagyja az elsőfokú Ítéletet. Mulatságok. — Casinó-estély Csorváson. E hó 24-én nyitják meg a csorvási casinót. Ez a társaskör nagy lendületet fog adni Csor­vás község társadalmi fejlődésének s a társadalmi viszonyok megszilárdulásá­nak. A megnyitás alkalmából fényes casi­nó-estélyt rendez a csorvási uri társada­lom s a meghívókat szét is küldte már. A tiszta jövedelmet a casinói pénztár-alap gyarapítására fordítják. Személyjegy 2 korona, családjegy 5 korona. A tánc­vigalom esti 8 órakor veszi kezdetét. Az őszi idény alkalmából a férfi-világ figyelmét felhívjuk a löwy Jakab L. és Tsa cég szabóüzletére, hol a legelegánsabb őszi öltönyök és felöltők 10393* kivitelben készülnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom