Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-11-04 / 92. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIlI-ik évfolyam. 92-ik szám. Vasárnap, november 4. BEKESM KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElcOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EISfizctni bármikor lehet éunegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr SAIL.BR VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések' és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A legfontosabb kérdés. Aerenthal báró Budapesten járt. Pontot is tehetnénk e három szó után, ha Aerenthal úrat nem most nevezték volna ki külügyminiszternek. Egyebek iránt senkit sem érdekelne ez a tény. Csak annyiban, hogy Goluchovszky Agenor utódais volt egyszer a fővárosban már. Az uj közös hadügyminiszter, Schönaich úr, szintén látogatást tett a magyar kormány tagjainál. Ezek a látogatások megállították egy pillanatra a vágtató közélet szekerét, de a figyelem mégis arra a fokusra szegeződik, amit úgy hivunk, hogy adóreform s amelyre mindig félő aggodalmaskodással tekintünk, ha Budapesten is aktulális néha-néha a közös miniszterek látogatásáról beszélni. Van valami sajátos összefüggés a közös-miniszterek és az adóreform között. Harminc esztendő óta mind a kettő beszéltet magáról. S harminc esztendő óta sem az adóreform, sem a közös miniszterek lényegében nem történt semmi változás. Amaz súlyos terheivel együtt nehezedik polgárságunk vállára még ma is. A reform benne mindössze az, hogy elviselhetetlenségét és súlyosságát minden év fokozza. Emezek pedig járnak, változnak s egyre változnak, de törekvésünk mindig csak egy : a Nagy Ausztria megteremtése Magyarország létérdekének veszélyeztetésével. Ez az a sajátos hasonlatosság, amely az adóreform kérdését modern közös miniszterekké avatja s amely a közös miniszterekből magyar-adóreformot csinál. Ámde ezúttal mégis csak nagyobb lángra lobbant a bizalom tüze. A nemBékéscsaba, nov. 3. zeti kormány valóban hozzáfogott az 1 adóreform munkájához. Az a készsség pedig, amelylyel ma kezelik ezt a ; kérdést, a felszínen járó okoskodást meg is nyugtatta már. Wekerle Sándor miniszterelnök- a pénzügyi bizottság tegnapi tanácskozásán nyilatkozatot tett az adóreformról. Nyilatkozatában sok volt a kecsegtető rész, de hiányzott belőle a progressziv-adó behozatalát illető határozottság. Pedig harminc év óta egyebet sem kaptak az adófizetők, csak Ígéretet s újból ígéretet. Az ígéretek pedig nem sokat érnek, hiába adják be azt a bizalom ostyájába csomagoltan beteg adórendszerünk súlya alatt görnyedő polgárságunkba. Wekerle miniszterelnök szavai szerint az adóreformokra vonatkozó javaslatok még a tél folyamán a képviselőház elé kerülnek. Miért a javaslatok ? S miért a tél folyamán ? Aggódva valljuk, hogy a javaslatok törvényerőre való emelkedéséig még sok hullám fog végigsöpörni a magyar politikai élet tengéren s ezeknek a hullámoknak valamelyike megsemmisítheti azt a kis ladikot is, melyben a nemzeti kormány az adóreform kérdéseivel hajókázik most a megvalósítás réve felé. Mennyivel praktikusabb, mennyivel kedvezőbb lett volna, j ha a kész adóreformnak legközelebb való publikálását jelentette volna be Wekerle miniszterelnök ? Mert ki biztosit bennünket arról, hogy nem ismétlődik meg ennél a kérdésnél is az, ami annak idején az iparfejlesztési törvénnyel történt, hogy fölötte mérvadó körök, sürgősebb és fontosabb elintézést igénylő kérdések letárgyalása érdekében az adóreformot illető törvényjavaslat elhalasztását fogják szorgalmazni esetleg azzal az indokolással, hogy a javaslat aggasztó részleteit megvitassák ? Akkor nem vették figyelembe a felszólamlásokat s az iparféjlesztési törvény felületesen s hibásan keresztülszaladt a tanácskozások durva szövésű rostáján. Az adóreform'kérdése azonban nem ipartörvény, amelynek fogyatékosságait noveliáris u'.on rem nehéz kikorrigálni. A szilárd a'apokon nyugvó adóreform eminens érdeke az országnak és polgárságnak. A felületesség, vagy elhamarkodottság mélyenjáró sérelmeknek válhatik forrásává. Nem szabad kitennünk ezt a kérdést annak, hogy az adózó rétegek kívánságai törvényerőre emelkedett sérelmekké váljanak, de annak sem, hogy a javaslat hozzászólásához ne adassék idő a közvélemény lek. Három évtizedig vártunk. Várunk még egy-két hónapig, csak kész munka kerüljön a Ház elé. Mert biz mondjuk, hogy ellenkező esetben újból csak Ígéretnek marad az adóreform érdekében bejelentett készség. S a polgárság nem nagyon szereti a mordern minisztereket . . . 8. Rendkívüli közgyűlés a megyén. Fontos folyó ügyek. Bizonyára nem ér bennünket a lokálpatriotizmus vádja, ha minden előzetes bevezetés nélkül is a munka vármegyéjének nevezzük Békésmegyét. Mert valóban, a szó legnemesebb értelmében vett munka és kötelességteljesítés az, ami ezt a törvényhatóságot minden izében jellemzi s az ország többi törvényhatósága fölé helyezi. Az elmúlt válságos idők folyamán annyira elhatalmasodott a politika a vármegyéken az adminisztratív erőkifejtés rovására, hogy a tulajdonképeni közigazgatási feladatok elvégzésére sem az idő, sem alkalom nem nyújtott megfelelő módot. A közigazgatás gépezete csaknem kivétel nélkül mindenütt bénultan. tehetetlenül állt meg jó clarab dőre s ezalatt számtalan elintézésre váró fontos feladat maradt a vármegyéknél restanciában. Nálunk nem igy történt. Ebben a vármegyében a politika sohasem tudott annyira beférkőzni a közigazgatásba, hogy akadályokat, vagy netalán munkatorlódást okozott volna az adminisztratív jellegű teendők elvégzésénél. Békésvármegye sohasem hajszolta csak a politikai k érdóseket és megtudta őrizni teljes tárgyilagosságát akkor is, amikor másutt teljes csatatérré változtatták a közgyűlési termeket, s annyira túltengett a politizálás kultusza, hogy a tulajdonképeni vármegyei ügykörbe tartozó dolgokat elintézés nélkül tették ad acta.J Igaz, hogy abban a pillanatban, amikor már ugy látszott, hogy az alkotmány komoly veszedelemben forog, Békésvármegye is megállapodott egy pillanatra s felfüggesztette az adminisztrációt addig, amig fölemeli tiltó szavát; de azért sohasem felejtkezett meg tulajdonképpeni hivatásáról s irattárában sohasem hagyta felszaporodni a munkát. De nem is tehet s nem is tehetett volna máskép a vármegye soha, mert a rendes adminisztráció elvégzése is oly sok munkát ró mindenkor a törvényhatóságra, hogy rendkívüli közgyűléseket kell beékelni a munkaprogramba, ha a halasztást nem tűrő folyóügyeket elintézni akarják. A vármegye utolsó negyedévi közBékésmegyei Közlöny tárcája. A vakmacska. A Békésmegyei Közlöny számára irta: Nil. Á kávéházban a Berger Zsiga románcát húzta a cigány; kint meg az aszfaltos gyalogjárón, a virágzó oleander-bokrokkal elkülönített asztalok mellett, fagylaltozó társaságok kritizálták az esteli korzó közönségét. Az ívlámpák előkelő, fehéres világításában a fiatal urak imitált panamakalapja s a hölgyek kisvárosi elegánciája egyformán tűrhetően festett s még Hollódy Imre, a város legrosszabb májú agglegénye is mélabúsan konstatálta, hogy az ilyen langyos, rózsaszagu, fent csillagfényes, lent elektromoslángú szeptemberi estét sokkal jobban lehet élvezni holmi mosolygószáju csitri társaságában ... És mikor a legfrissebb je gyespár egyenlő ritmusú lépéssel, szorosan összesimulva elhaladt a Hungária oleanderbokrai előtt, utánuk fordította kopaszodó fejét. A szomszédos asztaltól egy fehérszakállú öreg ur szólt át hozzá: — Kedves két kölyök, mi? — Kedves . . . bólintott Hollódy Imre és odament a másik asztalhoz. A fehérszakállú bácsi az öreg Győrbiró volt, a megyei főügyész. Feleségével, leányával és a főjegyzőékkel hallgatta itt a cigányt. Hollódy az ő cinikus modorában köszöntötte a hölgyeket és letelepedett a szőke Tusi melle: ''kit néhány évvel ezelőtt még meg akart buktatni lélektanból, mert végképen nem tudott tisztába jönni a véralkatok elméletével. Tulajdonképpen nagyon ostobának tartotta a kisleány „ s a véleményét mindmáig nem változtatta meg róla; de ugy találta, hogyha már az egész világ harmad-, negyed-, tizedmagával fagylaltozik, mért üljön épen ő egyedül a feketéje mehett? És Tusi volt hozzá legközelebb s Hollódy mindenekfölött kényelmes volt. — Csakugyan kedvesek, — ismételte Győrb

í

róné is, — de azért mégis csodálkozom, hogy az alispánné beleegyezett ebbe a házasságba. Elvégre Szentes Pali nem rossz parti, hanem . . . — Ugyan kérlek, édes mamám, — vágott közbe Tusi egy kicsit szelesen, — amit te akarsz mondani, az csak előítélet, az nem lehet komoly akadály, ha két ember boldogságáról van szó! — Előítélet, megengedem, — de nagyon csalódol, ha azt hiszed, hogy előítélet nem lehet komoly akadály. Ott talán n^m, ahol az emberek magasabb nézőpontokat követnek, de a mi köreink^ ben, ez a házasság mindig messallianceszámba fog menni, — Nálunk, a mi köreinkben, — hangsúlyozta Tusi nagy megvetéssel, — az emberek igen buták s remélem, hogy Szentes Pali elég okos lesz kiválasztani azokat, akik magasabb nézőpontok szerint tudnak Ítélni. Különben, ha egy csöpp esze van, nem fognak vizitelni sehol. Hidd el, ha ő marad tartózkodó, mindenki törni fogja magát utána, — Milyen jó emberismerő lett magából, Tusika, — mondta Hollódy meglepetve. És ha szabad kérdeznem, minő magasabb nézőpontok szerint itél maga Szentes Paliról ? — Mindenekelőtt nem vetem a szemére, hogy zsidó volt, — viszonozta Tusi bátran. Sőt azt is megbocsátanám neki, ha még az volna. Mondhatnám jobban tetszenék úgy nekem. A kikeresztelkedés végre is csak formaság. A hit nincsen dogmákhoz kötve . . . Másodszor természetesnek találom, hogy bele mert szeretni egy alispánkisasszonyba, akinek nincsen semmije, ha mindjárt nemestóti Vörös Adrennenek hívják is. Harmadszor, nem ütközném meg rajta túlságosan, ha Szentes Pali azt az egész tiszteletreméltó bagázsiát, amelyet édesmama „a mi köreink"-nek nevez, egyszerűen keresztülnézné, mint fölöttük álló valaki. — Nem tudod mit beszólsz, Tusi, — hangzott a főügyészné erélyes rendreutasitása, de Hollódy érdeklődve és gyönyörködve hajolt kőzelébb s ugy kérte a leányt, hogy csak folytassa. Tusi mély lélekzetet vett s hirtelen elpirulva fogadta egy arra haladó fiatal férfi köszöntését. Tovább beszélt, de a pillantása azt a tovatűnő alakot követte. — Igaz, jóbarátnője vagyok Adriennenek, de szinte irigylem tőle azt a boldogságot, amit meg nem érdemel, mert meg nem ért. Remélem, tanár úr, ezt a kijelentést nem magyarázza félre ? — szakította félbe magát okos, édes mosolygással. — Ezt a kijelentést csak egyféleképpen lehet magyarázni, — tréfált Hollódy — és Szentes Pali sajnálhatja holtáig, hogy nem hallotta. — Szentesnek ehhez vajmi kevés köze van, — mondta Tusi nyugodtan, Ugy értse, hogy Adrienne nem tudja felfogni a valódi helyzetét. Szereti őt egy kiváló férfi, akiben jellem, tehetség, sőt zseniálitás egyesül a legpompásabb külső körülményekkel, — csinos, megnyerő, vagyonos. Adrienne is szereti, mert . . . nos, — mert remekül táncol, jószabásu ruhákat visel, ápolt a körme, gondozott a bajusza és a többi. Talán még azért is, mert a megyebálon, az első csárdás alatt, amit együtt jártak, kijelentette már, hogy komoly szándékai vágynák. Körülbelül ez az Adrienne szerelme. És ezzel szemben mégis azt hiszi, hogy áldozatot hoz, mikor feleségül megy hozzá. Tanúja voltam egy kis scénának a jegyváltás napján. Szentes azt kérdezte Adriennetől: Nem fogja megbánni soha? És a menyasszony azt felelte: Nem Pali, sőt örülök, hogy bebizonyíthatom magának, mennyire szeretem, hogy mindenre képes vagyok magáért! Ojjé ! hát ha Szentes nem volt-volna zsidó, a szerelmét be sem tudta volna neki bizonyítani ? Micsoda szerelem az, amely érzi, hogy áldozatot hoz és mérlegeli az áldozat nagyságát ? Tusi fölhevülten, csillogó szemmel, de tompított hangon beszélt és anj-ja figyelmét szerencsésen kikerülte az utolsó félig öntudatlan kitörés. Hollódy azonban ábrándozott, nézett a leány kipirult, finom arcába. Hova tünt ebből az arcból az a szánalmasan bamba, ijedt kife, jezés, mely 5—6 évvel korábban majd j mindenik lélektanórán jelentkezett, ha felelésre került a sor ? Az ostoba nő-