Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-10-14 / 86. szám

4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY sék, az erzsébethelyi magyarnyelvű is­tentiszteletek életbeléptetésének tüzetes tárgyalására s módozatainak esettleges részletes megállapítására javaslattétel el­várásával kiküldetett a következő bizott­ság : valamennyi lelkész, mindkét ügyész, Blaskó András, Csicsely Mihály, Nóvák András, Kocziszky Mihály, Aradszky Pál és Zahoran János képviselők. A bizott­ságban való elnöklésre, miután igaz­gatólelkész nem kiván annak ülésein részt venni, felkóretett az egyházfel­ügyelő. Ennek a bizottságnak feladata az is leend, hogy a kérvényezőket maga elé idézvén, az aláírások hiteléről s egybb körülményekről is meggyőződést szerez­zen. Kiadta: K n y i h á r Károly lelkész, jegyző. Előző cikkünkben különösen azt ki­fogásoltuk, hogy a magyar istentisztele­tet kérő memorandumot a presbitérium többszöri megsürgetés dacára sem volt hajlandó elintézni. Az ügynek halasztása Zsilinszky Endre dr. egyházi fel­ügyelő hosszas betegségével van indo­kolva, amiről az alábbi jegyzőkönyv ta­núskodik : „Kivonat a békéscsabai ág, liitv. evang. presbyterium 1906. évi aug. hó 24-ik napján "tartott gyűlésének jegyző­könyvéből. Buthy László egyháztag az erzsó­b-3thelyi magyar istentiszteletek dolgá­ban beadott' folyamodványára választ kért. Egyben kijelentette, hogy válasz hiányában az egész ügyet felsőbb fórum elé viszi. Elnök kijelentette, hogy az erzsébethelyi magyar istentiszteletek ügye az egyházfelügyelő kezében van letéve, ki e dologban súlyos betegsége miatt mindeddig nem intézkedhetett, miért is kimondta a gyűlés, hogy a felügyelő intézkedése és jelentése be­várandó. Kiadta: Knyihár Károly lel­kész, jegyző. Ezek után még fennmaradna az a vád, hogy Linder Károly állítólag meg­korholta és kocsmázó alakoknak nevezte volna azokat, akik a magyar istentiszte­letet kérték. Erre vonatkozólag annyit sikerült megtudnunk, hogy hírforrá­sunk ezt többektől hallotta volna, de olyan egyénektől, akik szintén nem tud­ták a hir gazdáját. Szóval a vádnak ez a része is alaptalan mende-mondává zsugorodik össze. Ezek után kötelességünknek tartjuk Linder lelkész urat a pánszlávizmus vádja alól rehabilitáltnak kijelenteni. A mi igazunk védelme. Berényi elitélése. A vármegye őszi közgyűlésének B e­r é n y i Ármin szenvedélyes és bosszu­diktálta akcióját megbélyegző határoza­táról már lapunk mult számában részle­tesen szólottunk. Alább pedig adjuk a határozatok szószerinti szövegeit, ame­lyek minden kommentár nélkül igazol­ják a mi igazságos és elitélő kritikánkat Berényi Árminnal és törekvéseivel szem­ben. íme a határozatok: Az alispáni jelentésre hozott vár­megyei határozat: A törvényhatósági bizottság helyes­lőleg tudomásul veszi az alispáni jelen­tés 10-ik pontját is és sajnálatát fejezi ki a felett hogy dr. B e r é n yi Ármin bizottsági tag a vármegye autonómia elé tartozó ügytt népgyűlés előtt oly meg nem engedhető modorban tárgyalt, a mely a vármegyei tisztikart igaztalanul sértette — és egyben a vármegyei tisz­tikar iránti bizalmát fejezi ki ' Az inkompatibilitási indítványra hozott határozat: A törvényhatósági bizottság az in­dítványt 28 szóval 6 ellenében nem fo­gadja el, s kimondja, hogy nem látja szükségesnek a vármegyei szervezeti szabályrendelet azon rendelkezésének módosítását, amely a vármegyei tisztvi­selők összeférhetlensógéről intézkedik. Mert a vármegyei tisztviselők a hivatali állásukkal egybekötött jog és hatáskör­ben kifejtett tevékenységükön felül egy­szersmind a közéletnek is munkásai és éppen a közérdek szempontjából tért kell engedni ós lehetőséget kell nekik nyújtani arra, hogy a gyakorlati köz­gazdasági életbe is belevigyók tevékeny­ségüket, a köz- ós társadalmi élet fejlett­ségének kétségtelenül még létező hiá nyait ebbeli működésűkkel kiegészítsék, közérdekű és közhasznú intézmények létesítésénél kezdeményezőleg felléphes­senek, támogatólag és fejlesztőleg közre­működjenek s közrehassanak, valamint állásuk tekintélyével annak a közintéz­ménynek, amelynek hozzáértő munkás és tevékeny tagjai, külsőleg is súlyt köl­csönzőnek. Nem teszi magáévá az indítványt a törvényhatósági bizottság móg azért sem, mert semmi különösebb ok vagy szükség nem jelentkezik annak elfoga­dására. Ugyanis a vármegyei tisztviselők között, mint a múltban nem volt, jelen­leg nincs senki, aki hivatali állásával összeférhetetlen megbízatást töltene be. Nem tekinti ilyennek a törvényhatóság a vasúti részvénytársaságoknál elfog­lalt igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagságokat, hova éppen maga küldi ki saját érdekében képviseletére tisztvise­lőit s igy azok megbízatása összeférhe­tetlen ném lehet. Nem fogadja el az in­dítványt végül azért sem, mert az utóbbi időben nem merültek fel oly jelensé­gek, amelyek a tisztviselői összefórhet­lenség kérdését, az érvényben levő szer­vezeti szabályrendeletben helyes alapra fektetett megoldási módtól eltérő irány­elvek szerint újból való szabályozását időszerűvé tennék és mert az indítvány értelmében a vármegye alispánja ós a többi tisztviselők között való megkü­lönböztetést a törvényhatóság indoko­latlannak tartja. Oltalmazni akarván azonban a tör­vényhatósági bizottság jövendőre a vár­megyei tisztviselői karnak olyannyira kívánatos tekintélyét, bárhonnan jövő megtámadtatásokkal szemben, egyszer­smind biztosítani kívánván a közgazda­sági élet fejlődésével összefüggőleg e kérdésben a közvélemény kialakulásnak érvónyesülhetését, felhívja a vármegye alispánját, hogy mindazon esetekben, midőn a tisztikar valamelyik tagja hiva­tali állásán kivül eső bármely mellék­foglalkozást folytat, vagy megbízatást el­vállal, ezt a körülményt, rendes jelen­tése során tudomás és esetleges intéz­kedéstétel végett hozza a törvényható­sági bizottságnak tudomására. „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A kiegyezési tárgyalások. Bécsből táviratozzák, hogy az egész héten keresztül naponta több órás ülést tartott az osztrák szakbizottság, hogy a budapesti tárgyalások folytatását előké­szítse. A parlament teljesen igénybe veszi a minisztereket, ugy a budapesti ut valószínűleg csak a jövő hét végén fog bekövetkezni. Goluchovszky nem megy. Azokkal a hírekkel szemben, hogy gróf Goluchovszky a novem­beri delegációk előtt lemond, egy for­rás ezeket jelenti Bécsből: Wekerle keddi kihallgatásán a király figyelmeztette a bizalmatlansági szavazat bekövetkezésének következményeire a miniszterelnököt. — Wekerle felkereste Goluchovszkyt ós biztosította arról, hogy a delegációk lefolyása alatt semmiféle kellemetlen incidens nem érheti. Mi­után gróf Goluchovszky aggodalmai ek­ként elosztottak, a külügyminiszter ki­jelentette Wekerle miniszterelnöknek ab­beli hajlandóságát, hogy személyesen Budaprstre megy és a delegáció ülésein maga védi meg a külügyi költségvetést. Bánffy kontra Gajári. A sajtóbiróság ma nagy port felvert Zeisig-pör egy epizódjával, de szintén nagy feltűnést keltett részletével foglal­kozott. Annak idején az „Az Újság" cimü lap, mely a királyellenes brosúra mögött a koalíciót vélte látni, báró Bánffy Dezsőt gyanúsította meg,különösen. Két­szer is olyan hirt közölt, mely ezt a gyanút nemcsak fentartotta, de megerő­síteni is látszott. Azt irta ugyanis, hogy van egy levél, mely Zigány Árpádhoz íródott és amely Bánffyt határozottan kompromittálja. Később pedig egy „magasabb reud­őrtisztviselönek" azt az állítólagos nyi­latkozatát reprodukálta, hogy Bánffyt, ha nem védené az immunitás, letartóz­tatnák. Mindkét közlemény miatt meg­indulván a sajtópör, érettük a törvény előtt való felelősséget Gajári Ódön, a nevezett lap főszerkesztője vállalta el. Ma a törvényszék vádtanácsa, mely előtt a panaszost dr. Sebestyén József kép- 1 viselte ós dr. Darvai Fülöp volt a védő, Gajárit kétrendbeli rágalmazás miatt vád alá helyezte. Orosz forradalom. » Don-Rosztovban a Freiberg-cég üz­letét. ma kirabolták. Hat rablót tetten értek. Egy hetedik 6180 rubellel meg­szökött. A rablók a pénzt az üzletben jelenlévő idegenektől szedték el. Az üzlet egyik alkalmazottja megsebesült, A letartóztatott rablókat az üzlet előtt összegyülekezett tömeg meg akarta lin­cselni és a rendőrségnek csak nagy­nehezen sikerült a nép dühe elől meg­védeni. Bubics püspök panasza. Kassa agg főpapjának, Bubics Zsigmondnak el kellett hagynia püs­pöki székét s tetejébe, amire bizony aligha lett volna szükség, odahurcolták a büntető bíróság elé. Hogy ez első­sorban az érdemes férfiúnak meghurco­lásával járt, ma már kétségtelen s ezt bizonyítja a törvényszék ma hozott ha­tározata is. ] Bubics részéről azt a panaszt tet­ték, hogy a volt titkára, H a j n ó c z i József és László Fülöp műkeres­kedő kifosztották, a vád szerint sok pénzt és százezreket érő műkincseket csaltak ki tőle. Mikor a bűnvádi eljárást folyamatba tették, Lászlót és Hajnóczit letartóztatták, magát a beteg püspököt pedig egy külföldi szanatóriumba, Ba­denbe vitték. Ez az anyag került aztán most a törvényszók vádtanácsa elé, amely az ügygyei dr. L a n g e r biró elnöklése és dr. T h o 11 biró előadásával foglalkozott­Két teljes napon tárgyalta ezt a bűn­pört a törvényszék, végül pedig akként határozott, hogy ugy László Fülöppel, mint Hajnócival szemben — a bűnvizs­gálatot egészben mellőzve — megszün­tette a további eljárást. ÚJDONSÁGOK. - Időjárás. Az országos központi időjelző ál­lomá sszeriut mára az időjárásban eáltozás nem vár­ható. — Békésvármegye ós a Rákóczi-ünnep. Tudvalevő, a vármegye törvényhatósága a főispán vezetése mellett küldöttséget választott, amelynek feladatául tette a Rákóczi hamvainál való hódolást. Kassa város megkeresésére ez a bizottság a vármegye régi kuruc és színeit viselő zászlóval és kuruc kocsi jelvényekkel jelenik meg a fejedelmi hamvak teme­tésén. A küldöttség Békósmegye hódo­latának ós kegyeletének jeléül díszes ciprus- és babérból font koszorút he­lyez a kuruc fejedelem koporsójára. Itt említjük még meg, hogy Debrecen tör­vényhatósága utóbbi közgyűlésén elha­tározta : feliratot intéz a képviselőházhoz, a nagy Rákóczi Ferencet gyalázó törvény eltiprása iránt. Ezt a hazafias átiratot most Debrecen városa átküldte a Békés­vármegye törvényhatóságához, hasonló határozathozatal céljából. Semmi kétsé­günk az iránt, hogy törvényhatóságunk felír a parlamenthez, hogy a magyar törvkönyvből ezt a szégyenletes lapot kitöröljék. — A gyomai járásbíróság ügye. Isme­retes az a mozgalom, amely a gyomai járásban még a tavaszszal megindult a Gyomán felállítandó kir. járásbíróság engedélyezése ügyében. A mozgalom ugy látszik nem lesz sikertelen, mert az igazságügyminisztert kedvezően infor­málják az illetékes körök. Ma ezügyben Fábry Károly gyomai képviselő veze­tésével küldöttség járt a vármegye fő­ispánjánál. A küldöttség, amelyben rószt­vettek P á 1 f f y Béla plébános, G a r z ó Gyula lelkész, Kollár János stb. előbb üdvözölte Fábry Sándort vásárhelyi fő­ispánná történt kinevezése alkalmából, majd támogatását kérte ki. A főispán kilátásba helyezte, hogy küldöttséget vezett az igazságügyi miniszterhez. A küldöttség azután Nóvák Kamill kúriai bírónál, a törvény szók elnökénél tisz­, telget, aki szintén kedvező vólemónye­I zóst ós támogatását helyezte kilátásba. — Az újtáblaelnök beiktatása Szent­| kereszthy Zsigmond báró, a nagy. váradi kir. tábla új elnöke péntek dél­előtt érkezett Nagyváradra. Kinevezése mintegy 14 napja jelent meg a hivatalos lapban, a Kúriánál való elfoglaltsága miatt azonban előbb új állását nem foglalhatta el. Báró Szentkereszthy Zsig­mond délelőtt 10 órakor jelent meg a kir. táblán. Először az elnöki titkárhoz ment, aki az új elnököt bevezette a ta­nácselnökhöz. Hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy az ünnepélyes eskü­tétel szombaton délelőtt 10 órakor fog j megtörténni a kir. tábla disztormében. Ez tegnap csendben, minden ünnepies ceremónia nélkül végbe is ment. A beiktatásnál a kir. tábla teljes birói kara részt vett. — Esküvük. Turteltaub „Cecilt Békéscsabán ma délután 3 órakor ve­zeti oltárhoz az izr. templomban F r i e d Pál, békési kereskedő. W a 11 i n g e r Erzsikét, Wallinger Antal békési uradalmi tiszt leányát ked­den vezette oltárhoz Katona László peszerényi gazdatiszt. — Jóváhagyott szabályrendelet. Békés­vármegyei községi jegyzők hozzátar­tozói által igényelhető temetési járulók­ról alkotott szabályrendeletet a belügy­miniszter jóváhagyta. — Névmagyarosítás. Moczkovcsák Tibor, Jenő, Ilona és Dezső békéscsabai lakosoknak, néhai Moczkovcsák Dezső gyermekei „Maros"-ra kért névváltozta­tását a belügyminiszter engedélyezte. — Vizsgázó lelkészek. A csabai kato­likus parochiának két fiatal hitbuzgó lelkésze vizsgázott jeles eredménynyel a napokban K o z i c s Gusztáv a hitok­tatói tanári, Hazay Gyula pedig a plóbánosi vizsgát tették le. — A gyulavidéki helyiérdekű vasutvo­nalán a Weitzer-féle vaggongyár által szállított benzin-motorokkal vasárnap tartották meg az első motor-próbát Z e r­k o v i t z Rudolf igazgató-főmérnök ve­zetésével. A motorok kitűnőknek bizo­nyultak és igy átadják az egész vonalat a személyforgalomnak. A vonal nagyobb része Aradmegyót is érinti és a részvény­társaság ujabban engedélyt kapott' a vonal folytatására Simonyfalvától Apáti és Barakony érintésével Ökrösig. Tekin­tettel arra, hogy az érdekeltség már a vonal létesítésére is együtt van, a tár­sulat a vonal meghosszabbított részét még a jövő év folyamán át óhajtja adni a forgalomnak. A teherforgalom már eddig is olyan arányokat öltött, hogy a társulat kénytelen volt nagyobb számban ujabb kocsikat beszerezni. A részvényesek — ami természetes — oly keresetnek örvendenek, hogy az egész részvénytőke már jóval tul van jegyezve s mint értesülünk, a társulat alaptőké­jót legközelebb fel fogja emelni. Mind­ezek ékesen bizonyítják az egészséges alapon s kiváló vezetés alatt álló vasút életképességét s biztató nagy jövőjét. — Eljegyzés. Tardos János me­zőberényi kereskedő eljegyezte Nagy­szalontán Ellraann Etelkát — Halálozások. Csabának egy derék, szorgalmas iparosa hunyt el ismét. Tur­c s á n Pál müesztergályos, kit jó kedé­lyéért, törekvéséért általánosan szeret­tek, pénteken éjjel élte 57-ik óvóben, hosszas betegség után elhunyt. Temetése ma délután 3 órakor megy végbe. Klein József csabai bőrkereske­dőt ós családját gyász érte Nejének édes atyja, Klein Sámuel nagykörösi tekin­télyes terménykereskedő hunyt el pén­teken. — A szarvasi Tulipán-kertből. A szarvasi Tulipán-kert választmánya csü­törtökön ülést tartott H a v i á r Dá­nielné elnöklésóvel, melyen a mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Fa­ragó Mór dr. titkár előterjesztette a középponti irodától érkezett átiratokat­Tárgyalta a választmány első óv költ­ségvetését Kollár Lajos előterjesztése alapján. A Tulipánkert-Szövetség elnök­ségének fölhívására elhatározta a fiók választmánya, hogy a közgyűlésnek Szarvason létesítendő kosárfonóm ü­hely fölállítását fogja javasolni, mint olyan intézményt, melynek megfelelően képzett munkásokat ós a kosárfonóipar­hoz szükséges anyagot a városban is szerezni nem nehéz dolog ós a mely intézmény sok éhező családnak fog ke­nyeret adni. A terv ós részletek kidol­gozásával az iparpártoló bizottságot biz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom