Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-09-08 / 76. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba 1906. szept. 8. attól, hogy valamelyik tisztviselőnek az érdekképviseletbe való kiküldetése összeférhetetlen, már maga az alapelv helytelen, mert a közigazgatás tisztviselői az élet emberei^ nem pedig elvont bürokraták ós éppen ezért szükséges ós kívánatos, hogy a közigazgatási élet vonatkozásaiban gyakorlatilag is résztvegyenek. Ám csinálják kis játékukat a közélet pendeles gyerekei. De legalább válogassák meg a módot. Ne ámítsák az arra érdemetlen tisztviselők renoméját és ne különösen akkor, amikor az álarc alól éppen a tisztviselők reputációját, annak védelmezését kiabálják És ne izgassák a társadalomnak azt az elemét, amelynek a fehér is fekete, ha kétszer mondják előtte. És még más megjegyzésünk is van a módban, amely alkalmaztatik a szóbanforgó kérdés forszirt >zásánál. Tudtunkkal a vármegyei tisztviselők összeférhetetlenségének kérdésében indítvány tétetett a vármegye őszi közgyűlése elé. Már most éppen az a megyebizottsági tag, aki ezt az indítványt megtette, fütyülve a törvényhatósági autonómiára, be |sem várva az illetékes fórumon való intézkedést az ügy érdemében, népgyűlés elé viszi indítványát, nem-e szembekerül azzal ós nem-e a törvényhatóságot sérti meg,? Ennek az eljárásnak a jellemzésére már nincs a kritikának jelzője. Szavunk van azután itt még Békésvármegye függetlenségi pártjához is. Az a szerény kérdésünk, hogy él-e tulajdonképpen a párt s ha igen, látja-e mik történnek Gyulán a függetlenségi párt kebelében ? Kérdjük tisztelettel, azonositja-e magát a megyei párt a gyulai függetlenségi párt esi nytevéseivel? Mi ugy képzeljük, hogy nem. De a nagyközönség Ítéletére pedig bizonyára súlyt fektet a megyei függetlenségi párt is. Ennyit egyelőre. Wekerle Bécsben. A politikai helyzet. A politikai világ legújabb eseménye Wekerle Sándor miniszterelnök bécsi utja. Hogy miért utazott Wekerle Bécsbe, azt legkülönbféle kommentárral kisórik. A kiegyezés feltételét hangoztatják mégis a legtöbben, noha az valószínű, hogy a miniszteri tanácson történt megállapodások felől eddig nem tárgyal Wekerle Beckkel, amig a királynak jelentést nem tesz. Ugyanis Wekerle nem azért utazott Bécsbe, hogy ott találkozzék báró Beckkel, aki Budapestre készül, hanem azért ment, mert meg kell jelennie a király előtt. Utazásával kapcsolatosan félhivatalosan is közlik, hogy a király fogadja Wekerle Sándor miniszterelnököt ós hogy ez alkalommal a miniszterelnök folyó ügyeiről tesz jelentést. Az eddig nyilvánosságra jutott tervekből konstatálni lehet, hogy ezúttal a folyó ügyek közé sorozzák azt a kérdést, hogy tárgyaljon-e a magyar miniszterelnök az osztrákkal, ha igen, hát minő alapon és hogy mi történjók, akár abban az esetben, ha a tárgyalásokat meg sem lehet kezdeni, akár akkor, ha a megkezeett tárgyalások nem vezetnének kellő eredményre. A minisztertanács mindenik eshetőségre gondolt. De azt hisszük, hogy egyúttal számot vetett a közvéleményben megnyilvánúló hangulattal is és gondolt arra, hogy ezidőszerint sem egyik, sem másik irányban nem szükséges lekötnie magát. Valószínű, hogy fontosabb elhatározások előtt csakugyan megtudakolják, hogy a többségi pártoknál a tervek minő fogadtatásra találnak. Ma már a kormányhoz közelálló függetlenségi orgánum is teret nyit oly irányú fejtegetésnek, melyben az van mondva, hogy a kiegyezés nem tartozik a paktumhoz ós hogy a szakbizottságokkal való tárgyalások nem helyeselhetők. Azt hisszük mégis, hogy sok aggodalom eloszlik, mihelyt a kormány álláspontja nyilvánosságra jut. A miniszterelnök Bécsben nem folytat tárgyalásokat, hanem valóban csak az a feladata, hogy a királynak referáljon s a király elhatározása szerint gondoskodjék a modus vivendiről. Esetleg a kihallgatásnak olyan eredménye is lehet, hogy a tárgyalásokat most meg sem kezdik és báró Beck Bécsben maradhat, a magyar kormány pedig idehaza teljes erővel folytathatja a reform javaslatok megalkotását, anélkül, hogy a kiegyezési tárgyalások ebben a munkájában akadályoznák. Ez azt jelentené, hogy egy időre még a status quo fentartása mellett döntenének és a végleges megegyezést elhalasztanák. Ez elhatározás mellett az az álláspont jutna érvényesülésre, hogy az átmeneti kormány a végleges kiegyezés megalkotására nem illetékes és hogy az esetleg utána következő más kormánynak a kezét nem akarj i megkötni és állásfoglalásának nem akar prejudikálni. Más a helyzet, hogyha a kormány ' beleegyezik abba, hogy ügy magyar részről, mint osztrák részrörszakbizottságok tárgyaljanak és a kiegyezést tételenként vitassák meg. E szakbizottságok tulajdonképen a két kormányt képvisel nók, de egyezkedésük még sem lenne olyan jellegű, mint hogyha a két kormány közyetlenül tárgyalna. Tudniillik, ha a két bizottság nem tudna megi egyezni, akkor a kormányok nem is I tárgyalnának s igy ki lehetne kerülni, ' hogy emiatt akár nálunk, akár túlfelől válság keletkezzék. A kiegyezés elintézése ez esetben arra az időre maradna, a mikor az átmeneti kormány elvégezvén a paktumban megjelölt feladatokat, az új választások rendjén a kiegyezés dolgában is meg lehetne kérdezni az országot. Az egész kiegyezés revíziójára is csak ekkor kerülhetne sor, még pedig leginkább abban az esetben, hogyha függetlenségi többség keletkeznék. Polgári vagy felsőbb leányiskola ? Csaba elöljáróságának figyelmébe. Ilyenkor, tanév elején általános a panasz, hogy a gyermekek iskoláztatása nagy terhet ró a szülőkre. Tagadhatlan, bizonyos mértékben jogosult ez a panasz, jelenlegi kultusztörvényeink melj lett. Mégis, bizonyos mértékben elviselhetőbb a szülők előtt az a teher, amit fiúgyermekeik iskoláztatására fordítanak. Mert hogy a férfin cinnek minden körülményok között nagyobb szüksége van az általános tudományokra, már csak azért is, mert jórészük szellemileg foglalkozik és keresi mindennapi kenyerét. Még elviselhetetlenebbeknek mondják a szülők az iskoláztatás terheit a leányoknál, akiknek — sokak felfogása szerint — nem oly föltétlen kötelező az általános műveltség megszerzése. Téves felfogás. A leányoknak épp oly mértékben kell rendelkezniük átlagos műveltséggel, mint a férfiaknak. Sőt egy bizonyos tekintetben még jobban. Mert nem-e az anyák nevelik a jövő generációját ? És lehetne a gyermeknevelés helyes és tökéletes, ha az anyák nem rendelkeznek műveltséggel ? | Mégis az a felfogás uralkodik, hogy I a leányok a szülők kevesebb megterhelése mellett sajátíthatják el a szükséges tudnivalókat, mint a fiúgyermekek. Tény. De ez az igazságosak akkor állhat fenn. ha valamely városnak, községnek men| tül több és változatosabb alkalmas tanintézete nyújt erre módot. Már annál a régi igazságnál fogva is, hogy valamely város vagy község annál magasabb műveltségű társadalommal rendelkezik s tehát az anyák annál hatékonyabban felelhetnek meg a helyes népnevelés követelményeinek, mentül több taninté zete, iskolája van. A tanintézetek, iskolák és kultúrintézmények a fokmérői a műveltségnek. E tekintetben Csabán valóban nem lehet panasz. A községnek ciklusokon át volt nagynevű követe, Zsilinszky Mihály nyugalmazott államtitkárnak szülővárosa iránti szeretete megteremtette a Rudolf-főgimnáziumot, polgári fiúiskolát, az állami elemi iskolákat, amelyek mindegyike dicséretesen megfelel hivatásának, sőt dicséretes buzgalmukkal csak nagyobb igyekezetre serkentették a felekezeti és egyéb megyei iskolákat. A város nagy szülöttének közbenjárására felállitatódott az állami felsőbb leányiskola is. És itt álljunk meg. A szülők léptennyomon éppeu ez intézet ellen panaszkodnak. Lányaiknak nincs szüksége hat osztályra, hogy az általános műveltség alaptudományát megszerezzék. Nem is igen járnak többet négy osztálynál. Tehát annyit, mint a polgári leányiskolában. Csakhogy mig a polgári leányiskolában 17 korona volt az évi tandíj, ez most 47 koronára emelkedett, amelyen kivül még a szülők gondját növelik a könyv és tanszerek beszerzése. Ily formán számos szülő inkább elvonja leányát a tanulástól, minthogy a magas tandijat fizesse. A felsőbb leányiskolától való idegenkedés meg is látszik, mert hiszen ez intézetnek alig feleannyi növendéke van, mint volt akkor, mikor polgári leányiskola volt. Az ötödik osztályba pláne 10, a hatodikba 6 rendes és 2 magántanuló jelentkezett, akik — szinte kénytelenségből ülnek már az iskola padjai közé, — s akik száma nem ad közel sem ellenértéket azért a veszteségert, amely az alsóbb osztályok létszámának a jelen viszonyok között tetemes csökkenésében jelentkezik. Nem azt akarjuk ezzel mondani, mintha a csabai állami felsőbb leányiskola nem felelne meg hivatásának. Oh igen. De nem a jelen viszonyok között. Csak akkor, ha amint annak idején tervezték, intermatussal kapcsolják össze. Mert a hasonló tanintézetek csak interl matussal boldogulnak. Bizonyos, hogy | ezt is megkapta volna idővel a csabai felsőbb leányiskola, ha annak idején nem szakit a helyi politikával ós továbbra is megtiszteli bizalmával nagy fiát. Másként törtónt! A rekriminációnak azonban nincs helye. Csak a munkának. A munkáját pedig ezekután oda fordítja Csaba elöljárósága, hogy vagy eszközölje ki a felsőbb leányiskolának internátust, vagy pedig hasson oda, hogy az intézet fejlesztessék vissza polgári leányiskolának és azáltal mód adassék Csaba társadalPár perc múlva az asztalon állanak a karcsú nyakú üvegek s a poharakban gyönygyözik a Leányka, az asztalnál pedig mosolyog a kasszák tündére. — Mariska nagysám, tudja mit ünnepelünk ma ? — veti fel a kérdést Sanyi, az óvatos. — Nam én. Mariska felkacagott. — Tudtam, hogy nem tudja. Hát a maga születésnapját. — Hiszen nekem nem ma van a születésem napja. — Az mindegy, — vág közbe Fábián. — Maga nem tehet arról, hogy nem ezen a napon született. Hát éltesse az Isten! Mariska felkiált: — Három a magyar! És ittak egymásután háromszor, velük pedig a kasszák tündére. Az összeesküvők egymásra pillantanak ; jól megy a dolog. Fábián, ki az ivás terén szaktekintélynek tartja magát, odaszól a leánynak : — Mariska! tud maga bácskaiasan inni? — Hogy megy az, mutassa. Fábián tele töltött egy nagy vizes poharat, s egy szuszra kiitta. Igy la! Mariska fogott egy tele üveget s abból kezdte kikotyogtatni addig, mig csak volt benne. Mikor az utolsó cseppet is kiitta, letette és szerényen megkérdezte : — Igy kellett ? A fiuk álmélkodtak s elvoltak ragadtatva. Sanyi, ki a leggyengébb ivó volt, s már ingadozott, felállott, odament a kasszák tündéréhez s meghatóan gratulált neki: — Pompás gyerek maga, Mariska. Maga egy angyal . . . nem, két angyal . . . nem, maga sok angyal! . . . Ugyanezt konstatálták mindnyájan. De egyúttal azt is konstatálták, hogy Sanyi veszedelmesen be van állítva. Kezdett felmelegedni a levegő bent a füstös kávéházban. Miska indítványozta: — Fiuk igyunk valami hűsítőt. Mariska nyomban előállott, hogy nincs jobb hüsitő a pezsgőnél. Elfogadták. És aztán jött a pezsgő. Éjfél felé Sanyi üllőhelyben elaludt. — Helyes, — mormol a másik két összeesküvő — egy gyei kevesebb. Fábián éjfél után azt indítványozta, igyanak likőrt, mivel már hajnal lesz. Mariska nyomban rendelt egy üveg chartreuset, meg egy üveg barackpálinkát. Ekkor ehhez fogtak. Vegyesen, felváltva ittak addig, mig Fábián azt nem vette észre, hogy a kávéház forog. Ijjesztő, szédületes gyorsasággal forog, a tükrök hol fenn vannak, hol lenn, sőt három helyett hatan ülnek az asztalnál. Odaszólt Miskának : — Pajtás, itt forog valami, én nem birom ki ezt a forgást, s azzal harsány hangon rendelt egy nagy üveg — vizet. Nem lehet megállapítani, mi célja volt Fábiánnak a tekintélyes mennyiségű vizzel, mert mire a pincér visszatért; Fábián kánforrá vált, csupán a hangja hallatszott, amint az emeleten vendégszobáért veszekedett. Miska egyedül maradt Mariskával. Miska jól birta még Föltette magában, hogy tul jár a leány eszén, s óvatosan j ivott. A leány észrevette. — Nem ugy, doktor ur, hiszen ön svindlizik! Igyunk csak egyformán. És ittak egyformán. Nemsokára Miska is el volt ázva, j de még maradt némi öntudata. Dadogva mondta: I — Egy kicsit mámoros vagyok, de ! az nem tesz semmit. Ilyenkor megiszom tiz feketét és józan vagyok. Igen tiz feketét akarok . . . tizet . . . A pincér hűségesen elhozta a tiz eketét Mariska fogott két csészével s kiöntötte a padozatra, aztán teletöltötte miudkettőt cognakkal. — Csak nem iszik moslékot, mikor velem koccint ?j Miska tétovázva nézett a lányra. — Nagy huncut maga, Mariska, istenugyse nagy huncut! E; felhajtotta a csésze cognakot. Az üresen maradt csésze nagyot koppant a márvány-asztalon s ugyanakkor Miska feje is oda hanyatlott a csésze mellé s nem birta onnét fölemelni . . Mariska összeszedte a széjjel szórt cigaretteket, felvett egy négy darabra szakított tiz koronást, azután'feje köré csavarta shawlját. Intett a bóbiskoló pincérnek : — Hajnalban költse fel az urakat! Jó éjszakát. Ugyanakkor a bricsess nadrágos szabólegény is felemelkedett ós eltávozott . . . Beugrás. A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Zöldi Márton. A nagy bonviván, Lotáry Antal, — mint rendesen — baráti körben vacsorázott. Barátai, tisztelői agglegénynek tartották, pedig nem volt az ... Ez a nagy, fényes talentumú szinész nem szeretett színházi dolgokról beszélni. Mikor a színpadról lelépett, egyszerű polgár szeretett lenni. Melegen érdeklődött a természettudományok iránt, ösmeretei ugyan rendszertelenek voltak, de szívesen ragadott meg minden alkalmat, hogy azokat bővítse. Ha politikai téma került szóba, szava néha a szenvedélyességig fokozódott. Erősen radikális elveket vallott, s nem egyszer mondotta, hogy életének legszebb ábrándja az lenne, ha egyszer a parlamentben elmondhatná nézetét. — Azt hiszem, nagy siker lenne, mondotta szinte félénken az ember, ki estéről-estére a legnagyobb sikereket aratta. Esy kritikusa, Dusán Imre jóhirű esztétikus, ki húsz év óta az árnyék hűségével kisérte és dicsőitette a nagy bonvivánt, vacsora után epés hangú megjegyzést tett egyik utóbbi előadásra : — Ennek a mostani igazgatónak nincs öntudatos terve. Minden incidentálisan történik. Micsoda vakmerőség volt például egy kezdőt, kinek tehetsége legalább is aggályos, Medea szerepében beugratni. Az nem ok, hogy a tragika hirtelen beteg lett. Tessék más darabot előadatni, de az ilyen vakmerő kockázatok . . . A nagy bonviván már az utolsó szavaknál tagadóan rázta a fejét. — Nincs igazad, Imre, mondotta. Az esztétikus csodálkozva kérdezte : — Te barátja vagy a beugratásoknak ? A nagy bonviván kissé színpadiasan lóbálta a fejét: — Edes barátom, — mondotta könynyü sóhajjal, — én azt, ami vagyok, a beugrásnak köszönhetem. Ha az igazgató, az öreg Bodaj, ezelőtt harminc esztendővel, nem ment volna neki egy kissé vakmerőnek tetsző kockázatnak, akkor én most a legjobb esetben falusi jegyző lennék .. Igen, falusi jegyző ... Aztán nem minden melankólia nélkül hozzátette: — Eldönthetetlenül hagyom, hogy igy történt-e helyesebben, vagy amúgy, de ha akarjátok, elmondom az én be-