Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám
1906-02-08 / 11. szám
Békéscsaba. 1906. február 8. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 legdyLalos dr. ügy véd elnöklete alatt. Az intézet egy éve, a szokástól eltérőleg államsegély nélkül alakult. Igazgatósági jelentéséből kiemelkedik, hogy a tagok száma rohamosan emelkedik, hogy tagjait máris számos jövedelmező vállalathoz juttatta s az év folyamán 22,000 korona kölcsönt folyósított s szép tiszta nyereséget produkált. Választás folya mán a kisorsolt igazgatók helyébe S a 1 József és Szilágyi István lettek megválasztva, mig a felügyelő-bizottság tagjaiul K ö r b e r Tivadar, V é g h Lajos, S a r k a d i Mór dr. és B á t e r Jakab lettek megválasztva. — "gyilkosban csizmadiát fogtak. Legutóbbi lapszámunkban megírtuk, hogy Miskolcon egy Friedmann József nevü 23 éves kefekötő segédet fogtak el, amdyben a K o h n Mór csabai kereskedő gyilkosára véltek ismerni a kiadott körözőlevél alapján. A gyanúba fogott legényt előbb a gyulai kir. ügyészségen hallgatták ki, majd a csabai főszolgabiróság szembesítette a gyilkosság színhelyén jelenvolt tanukkal. Mivel azonban sem a kihallgatásnál sem a szembesítésnél terhelő adat nem merült föl Friedmann József ellen, kitűnt, hogy a miskolczi rendőrség csizmadiát fogott benne. Friedmann Józsefet különben szabadon bocsájtották. — Tüz a tanyán. Csabán a fényesi tanyarészen tüz volt kedden. Bagyinka György tanyáján kigyulladt és leégett 10 kocsi buzaszalma és törek. A tüz keletkezésének oka ismeretlen, a kár 250 korona; biztosítva volt. — A Körös titka. Szomorú leletre bukkantak tegnap Endrődnél a Körös zajló jegében. Még a mult hó 31-én történt, hogy G u g o 1 n a i György 20 éves endrődi napszámos, aki az endrődi szőlőskertekben lakott, hazafelé menet ; át akart kelni a Körös jegén. Gogolnai nem vette észre, hogy útjában lék tátong a jégen és igy a viz alá merült, ahol halálát lelte. Holttestére, hogy megindult a folyó jege, tegnap rátaláltak hozzátartozói. — Életuntak. A közelmúlt napok rendőrségi krónikájában három öngyilkosság szerepel. Csupa szegény emberek, akik nem tudták elviselni az élet keserves küzdelmeit. Az egyik életunt T o m as o v s z k y György 14 éves fiú, akit bizonyára koraórettség kergetett halálba. Apja házának padlásán felakasztotta magát. — P. Kiss Lídia 18 éves öcsödi cselédleány azért mérgezte meg magát gyufaoldattal, mert gazdasszonya megkorholta. — Gy eb il ár Pál mezőberényi földmives pedig életuntságból akasztotta fel magát. Az aradi ipar- és népbank közgyűlése. Az Ipar- és Népbank, amelynek csabai fiókja a békésmegyei pénzintézetek egyik legelsője, aradi palotájában vasárnap délelőtt tartotta meg évi rendes közgyűlését, amelyen az igazgatóság a kedvezőtlen gazdasági és politikai viszonyok dacára is sikeres, gazdag üzletévről számolt be a nagyszámban megjelent részvényeseknek. A közgyűlésen a csabai fiók részéről megjelentek: Maros György és F r i e d Lipót igazgatósági tagok, Keresztes Ferenc vezérigazgató és Dusbaba Vilmos főkönyvelője. Az aradi Ipar- és Népbank, ez a nagyarányokban fejlődő pénzintézet, mint minden évben, most is tanúságot tett arról, hogy alapjaiban megvannak a biztos előrehaladás garanciái. E biztosítékot pedig még jobban meg fogja szilárdítani az a tőkefelemelés, amelyet a vasárnapi közgyűlés határozata folytán fog keresztülvezetni az igazgatóság. A vasárnapi közgyűlésről, amely még alkalmat adott az uj vezértitkárnak, Hehs Bélának a bemutatkozásra, az alábbi részletes tudósításunk szól: Az iparbank nagyterme szorongásig megtelt részvényesekkel. Szalay Károly elnök megnyitván a közgyűlést, szívből iövő meleg szavakban emlékezett meg az elhalt T a g á n y i István intézeti elnök, Schwarcz Simon és Weisz Sándor választmányi tagok érdemeiről. A közgyűlés indítványára jegyzőkönyvi részvétét fejezte ki, s egyszersmind Tagányi István elnök ós igazgató életnagyságú arcképét a közgyűlési teremben megörökíteni határozta. Hehs Béla vezértitkár olvasta fel ezután az igazgatóság jelentését és zármérlegét, melyet a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel vett tudomásul s a szokásos felmentvónyt a felügyelő-bizottságnak megadta. Szalay Károly elnök ezután határozatilag megállapította, hogy az 19Ö5. évi mérleg szerint a pénzintézet tiszta nyeresége 140,642 korona. Ebből levonandó az alapszabályok 141. §-a értelmében a részvénytőke 5 százalék 50000 kor., maradt 90642 kor. Ezen összegből fordítandó: a) 10 százalék a tartalékalapra 9,064-20 kor. b) 1 százalék a hiteltartalékra 906-42 kor., c) 4 százalék a nyugdijalapra 3,625-68 kor., d) 10 százalék az igazgatóság jutaléka 9,064.20 kor., e) 2 százalék a vezérigazgató és a vezértitkár jutakéka 1,812-85 kor. összesen 24,473-34 kor., marad 66,168.66 kor. hozzáadva az 1904. óvi nyeremény áthozatot 12,133.46 kor. összesen 78,302.12 kor. azon összeg, mely a t. közgyűlés rendelkezésére áll. Indítványozza az igazgatóság, hogy ezen összegből részvényenkint 20 kor. vagyis 50,000 korona osztassák fel olyképpen, hogy f. évi február hó 5-ikétől kezdve részvényeink 35. szánni szelvényei 40 koronával beváltassanak. A fennmaradó 28,302.12 korona összegből fordítassák: 1. a felügyelő bizottság díjazására K. 2,400, 2. jót'ékonycélokra K. 1,500 3. az intézet tisztviselőinek jutalmazására 5000 K., összesen K. 8900, mig a fennmaradott K. 19,402.12 uj számlámlán az 1906. évre átvitessék. Választások. Majd az elnök, igazgató és két igazgató-választmányi tag megválasztására került a sor. Szabó Zoltán nyugalmazott honvédalezredes indítványára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elnökké Szalay Károlyt választotta, aki 30 óv óta az intézet igazgatóságában van, igazgatójává Walder Gyula kereskedelmi tanácsost és igazgató-választmányi tagokká V a rj a s s y Árpád kir. tanfelügyelőt ós Weisz Márk cukorkagyárost. Szalay Károly a maga és a megválasztott igazgatók és Walder Gyula a maga nevében siet megköszönni a közgyűlésnek személyökbe helyezett bizalmat. A részénytőke emelése. S z a 1 a y Károly ezután előterjesztette az igazgatóságnak a részvénytőke felemelésére vonatkozó javaslatát, miszerint az alapszabályoknak az alaptőkére vonatkozó szakaszának módosításával az „Aradi Ipar- és Népbank" részvénytőkéje 1250 darab ujabb 400 kor. névértékű részvény kibocsájtása által 1.500,000 koronára felemeltessék, hogy az uj részvények 500 korona árfolyamon bocsátassanak ki, s hogy a befolyandó 625,000 koronából 500,000 kor. a részvénytőkéhez, a névértéket meghaladó többlet az uj részvények kibocsájtásával járó költségei levonása után a tartalékalaphoz csatoltassék. A közgyűlés az erre vonatkozó javaslatot egyhangúlag fogadta el. Az alapszabályok módosítását P á r i s Lajos dr. felszólalása után szintén magáévá tette. Miután még B o d i Bodó szőlőnagybirtokos megköszönte a részvényesek nevében az aradi igazgatóság, a vezértitkár, a felügyelő-bizottság, az aradi és csabai választmánynak, úgyszintén a tisztviselői karnak ügybuzgó és eredményes működését, s a közgyűlés a megválasztott uj elnök és igazgató lelkes éljenzése közben oszlott szét. •' I ' ' i A Rudolf főgimnázium tornaün:nepélye. Nem satnyul még a magyar. Nincs okunk a sopánkodásra. Sőt büszkeséggel tekinthetünk a jövő nemzedékének élete elé. Olyan jóleső érzéssel telitett büszkességgel, amilyennel merengünk a magyar lovagkor bátorszivü ifjainak hősi versenyein, tornajátékain. Ezek a gondolatok dagaszthatták i mindazok szivét, akik vasárnap délután résztvettek a csabai Rudolf főgimnázium Torna körének emlékezetes^ szép házi tornaversenyén, amely az intézet diszes tornacsarnokában folyt le. Pedig sokan voltak a résztvevők, ugy a szülők, mint a tanügybarátok köréből. Ezenkívül megjelent a disztornaversenyen a békési ref. főgimnáziumnak 60 tanulója, akiket az intézet két tanára vezetett át Csabára. Szivet-lelket nemesítő volt ez a verseny s arról tett tanúságot, hogy az ifjúság a szellemiekben való haladás mellett a mult tradícióihoz hiven, kiválóan nagy gondot fordit, a test és lélek erőképzésére is. De tanúságot tett ez az ünnepség, amely egyúttal a tornaegylet félévi eredményes munkás ságáról számol be, arról is, hogy az intézet neves tornatanára, Á'c h i m Károly, megértvén a kor szellemét, nagy szaktudással és szivvel-lélekkel csüng hivatásán. Elismerés ós hála sikerdus munkálkodásáért. Amikor az alábbi sorokban beszámolunk a vasárnapi tornaversenyről, amilyent az országnak kevés hasonló intézete produkál, a magunk részéről és az ifjúság testi ügyességének fejlesztése érdekében kívánatosnak tartanánk, ha a Rudolf-főgimnázium igazgatósága az ilyen házi versenyeket a jövőben meghonosítaná. A versenyről különben ez a tudósításunk : Pont 5 órakor a Rákóczy hangjai mellett vonult fel az öltözőből a piros csillagos, fehér dresszes festői tornász csapat a tornakör zászlaja alatt, s azonnal felállott a szabadgyakorlatokhoz hármas sorokban, melyet fabotokkala legnagyobb precizitással végeztek. Ezután következett az általános szertornázás. Az első csapat alacsony nyújtónál működött 40 taggal, vezette Révész Sándor VIII. o. t.; a második csapat lónál 9^ taggal, vezette Neumann Andor VIII. o. t.; a harmadik csapat roham deszkánál 9 taggal, vezette Csák István VI. o. t. A csapatok gyönyörű testtartartással fokozatos gyakorlatokat mutattak be a már magasabb fokú iskolai tornázás köréből. Ezután következett a magasabb ugrási handicap (előny) verseny, melyben 18 tanuló vett részt. Az ' előnyöket (scratsch-mann) Gajdács János VIII. o. t. adta, aki, bár szépen ugrott, de 150 cm.-nél többet nem tudott ez alkalommal ugrani. Első lett Révész Sándor VIII. o. t. 142 +„(21 cm.) 163, 2 ik : C h r i s t i á n Jen" VII. oszt. tan. 150 + (10 cm.) 160,3-ik: F e h é r László V. o. t. 142 f (18 cm.) 160. Az első ezüst, a második és harmadik bronz érmet kapott. A gyönyörű ugrásokat, amelyek földről történtek s általában 140 cm.-en felül voltak, a közönség rendkívüli érdeklődéssel szemlélte, s lelkesen tüntetett egy-két ugró mellett; akik közül különösen Christián Jenő tetszett valósággal kiforrott stílusával. Ezután következett az V.—VI. osztály kötélmászó és a VII.—VIII. osztály függeszkedő versenye. Az V-ben 16 versenyző indult 4 csapatban és 2 csoportban. Az első csoport győzte^ lett Donn e r Iván (4 3/s mp.); 2-ik Ki s Sándor. A 2-ik csoport győztese : Fábry Ödön (5V mp ): 2-ik Szabó András. A VI. oszt.-ban 8 versenyző közül első Áchim Mihály (5 mp., 2-ik: Sf i t z e r Jakab. A VII. oszt.-ban 8 versenyző közül elsők háromszori ujramérközés után is : Christ i á n Jenő és P o p a Aurél (4Vs mp.); 2-ik B u s t e a Kornél. A VIII. oszt.-ban 4 versenyző közül első : Kohn Lajos (3 2/,-, mp.); 2-ik : Révész Sándor. Az első ezüst, a második bronzérmet kapott. Azután bumlizás volt magas nyújtón, majd korláton, ahol a tanulók nagy csoportja mutatta be tornász-képzettségét a szabadon választott gyakorlatokkal, amelyekről mondhatjuk, hogy rendkívül magas nivón állottak s arrói tettek tanúbizonyságot, hogy a testi nevelés mily magas fokon áll iskolánkban s az kiváló kezekben van. A sok jó tornász közül kitűntek elegáns, szép testtartással végzett gyakorlataikkal : Révész Sándor, Neumann An-dor, Christián Jenő, Spitzer Jakab, Kis Sándor, Móga Oktáv, de különésen Nagy Sándor, aki macskaügyességü gyakorlataival önkónytelen kitörő tetszésnyilvánításra ragadta a közönséget. A disztorna után Bukovszky János igazgató lelkesítő beszédet intézett az ifjúsághoz, buzdítván őket a további kitartó munkára, köszöntötte az iskola kitűnő tornatanárát, Áchim Károlyt, üdvözölte a békési testvérintézetből ellátogatott vendégeket, s végül megköszönvén a nagyközönségnek meleg érdeklődését, kiosztotta a győzteseknek dijaikat. Ezután a közönség a Rákóczyinduló hangjai mellett eloszlott egy kellemes, kedves ünnep emlékével. Itt még megemlítjük, hogy a főgimnáziumi tornakör vándordiját ez alkalommal Christián Jenő VII. o. t. kapta, mint az iskolának egyik legkitűnőbb és legszorgalmasabb tornásza. Mulatságok. — A nagy mulatság előtt. Még csak két nap és következik az idei farsangi szezon mulatságainak clouja, a csabai elite-bál, amely úgy arányaiban, mint külsőségeiben felülmúlja az eddig rendezett ós ezután következő békésmegyei bálakat. A legújabb, amiről az elite-bál rendezősége ezalkalomból beszámolhat, az, hogy megérkeztek a rendkívül diszes és ötletes táncrendek, amelyek antilopjbőrtáblára vannak készítve mantirozott selyem festésű betéttel és vastag selyemövvel ellátva, hogy azt a bájos táncosnők öv gyanánt viselhessék. A diszes táncrendek szombat estig bárki által megtekinthetők a C o r v i n a könyvkereskedésben és G e n c s i József főtéri divatárú üzletében. Ami a szombati estélyt illeti, az találkozó helye lesz nemcsak a megye, de a messzevidék intelligenciájának. Báli belépőjegyek, személyek részére 4, családoknak 10 korona, előre válthatók Szántó Géza és Szeberényi Tibor rendezőségi pénztárnokoknál. — Kalikó-bál Gyulán. Február 17-én, a jövő szombaton eleven tavaszi élet költözik be a gyulai Göndöcs-kerti pavillonban, amelyet ma még lombtalan fák, dísztelen cserjék vesznek körül. A csodálatos változásra a gyulai izr. jótékony nőegylet ad alkalmat, mely nevezett estén nagyszabású kalikó-bálat rendem. Az álarcos estélyre, amely az idei farsangnak egyik legkimagaslóbb eseménye lesz, nagyban folynak az előkészületek az egész megyében. Érdekessége lesz az álarcos estélynek, hogy tombolával és virágvásárral lesz egybekötve. A virágárús leányok a vármegye legbájosabb úrileányaiból kerülnek ki. A nőegylet a táncestóly tiszta jövedelmét a gyulai szegények felsegélyezósére fordítja. — Iparos bál Vésztön. A vésztői iparos ifjúságból alakult rendezőség elhatározta, hogy még a farsang végén műkedvelői estélylyel egybekötött táncestólyt rendez. Az iparosság köréből álló műkedvelők ez alkalommal a Betyár kendője cimű népszínművet fogják előadni. A redezőség a mulatságra legközelebb kibocsájtja a meghívókat. — Estély a póttartalékosok javáre. A gyomai Kner-nyomda személyzete* által a szegénysorsu póttartalékosok családjai javára rendezett estély jól_ sikerült, amennyiben a jótékonycólra 67 kor. 70 fillér tiszta bevétel maradt, mely összeg a községi elöljáróságnak adatott át kiosztás végett. Fölülfizettek az estélyen : Kner Izidor 15 kor. 80 fillért. Weiszberger J. 2.20, ,;|Polgár Emil 2. kor. Iványi Aladár 60 fii. Iványi P. 60 fii. Marcz Konrád (Mezőberény) 1 kor. Bányász (Budapest) 1., N. N. 1., Róchel mérnök 2 kor., Ifj. Purcsi 2.60, Sipos Sándor 1 kor. Utalványon jött (Greif-cég gyűjtése) 3.40 ós Fábry Károly orsz. képviselőtől 10 kor. Ugy a szereplőknek, mint a fölülfizetőknek ez uton is köszöntet mond az estélyt rendező személyzet. Könnyen elképzelhető, hogy egy olyau szer, amely a szervezetet új erőforrásokhoz juttatja, azt képessé teszi arra, hogy fenyegetőleg fellépő % betegségeknek hathatósan ellent tudjon állani. Ezt, legkönnyebben a SCOTT-féle EMULSIO használata által érhetjük el. A SCOTTféle EMULSIÓ jó izű és könnyen emészthető készítmény, mely legfinomabb gyógycsukamájolajból készül mész és nátron hypophosphitok hozzáadásával. A csukamájolaj az egészséges, izmos hús képződósét előmozdítja, mig a nypophosphitok az idegeket edzik és aé életerőt fokozzák. A SCOTT-féle Emuisió valódiságának fele a „hátán nagy csukahalat vivő halász" védjegy. Kapható minden gyógyszertárban. . .AEzen lapra való hivatkozásnál és 75 fillér levélbélyeg beküldése ellenében minta-üvegffOjf' gel bérmentve szolgál: irf Dr. BUDAI EMIL, IMtt „Városi gyógyszertára" BUDAPEST, IV., Váci-utca 34/50. Egy eredeti üveg ára 2 kor. 50 fillér KUZGAZDASAG. Gabona árak. Békéscsaba, febr. 7. A budapesti gabonatőzsdén a teljes üzlettelenség folytán az irányzat még jobban ellanyhult. I. rendű búza 15 90—16-00 II. „ „ 15-80—15-90 Tengeri 14-50—14-60 Budapest, február 7. (Saját tud. táv) Készbuza lanyha; áprilisi buza 16 73, októberi 16.74, tengeri 13-84.