Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-03-01 / 17. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIlI-ik évfolyam. 17-ik szám. Csütörtök, március í. f BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. . Főszerkesztő: " | Felelős Szerkesztő: Laptulajdonos: Dr. SAILER VILMOS PALATÍNUS JÓZSEF SZIHELSZKY JÓZSEF Telefon-szám:7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTER-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Békésvármegye tisztviselői felmentve. Békéscsaba, febr. 28. Békésvármegye törvényhatósága fel­mentette a passzív rezisztencia alól tisztviselőit. Ez az esemény a februári közgyűlés legkiemelkedőbb és legje­lentősebb momentuma. Nem leszere­lést jelent ez, de bizonyítványt arról, hogy a törvényhatóság bölcs elhatá­rozással kitett a becsületéért, higgadt mérsékléssel megmentette magának azt a hazafias és kitűnő munkaerejű tiszti­kart, amelynek az elvesztése végzetes veszedelembe sodorta volna közigaz­gatást és társadalmi életünk, feldúlta volna azt a nyugalmat, amelyet eddig csak messziről érintettek a nyomor és szenvedések árjának hullámai. A tiszt­viselőket tehát a mai naptól kezdve nem köti a kormánynyal szemben való eljárásuknál semmiféle határozat. De ennél sokkal szentebb erő : a haza­fiságuk, törhetetletlen törvénytisztele­tük, amely, hogy ég szivükben, arról a törvényhatóság egyhangú lelkese­déssel megadott fölmentése tanúsko­dik. És a bizalom, amely megnyilvá­nult a fölmentés tényével a tisztvise­lők iránt, másrészről a tisztviselők tán­torithatlan hazaszeretete s az igéret, hogy továbbra is a legszigorúbb al­kotmányosság alapján fognak megma­radni, legszebb záloga annak, hogy polgárság és tisztviselői kar megért­vén egymást, kölcsönös jóindulattal törekednek a jövőben ^s biztosítani a a békét, közreműködni a köz javára. Elismerés a törvényhatóságnak és tisztviselői karnak egyaránt! * Közel egy év óta nem volt oly népes Békésvármegye székházának közgyűlési terme, mint tegnap. A legritkábban lá­tott képviselők jelentek meg a megye minden részéből. Egyesek, hogy szava­zatukkal hozzájáruljanak a tisztviselők felmentéséhez, másokat az a hir csalt be a megye székhelyére, hogy Krcsmá­r i k János dr. főispán fog elnökölni. Ami a felmentést illeti, az egyhangú volt, méltóságos, szinte komor egyhan­gúsággal mondták ki, a főispán pedig egyéb elfoglaltsága miatt távolmaradt a közgyűléstől, illetőleg néhány napra Budapestre utazott. A tisztviselők fölmentésein kivül különben még több politikai kérdés ke­rült napirendre, vitát azonban egy sem provokált. Részletes tudósításunk a nagyér­dekü ülés lefolyásáról ez: Alispáni megnyitó. A közgyűlést F á b r y Sándor dr.. ezekkel az emelkedett szavakkal nyi­totta meg: Szomorú időben ülünk össze köz­ügyeink tárgyalására. A magyar nemzet legszebb alkotmányjogi biztosítékai, maga a nemzet ősi alkotmánya, veszé­lyeztetve vannak. Országgyűlésünk, az alkotmányos kormányzás legfőbb szerve és biztositéka, katonai karhatalom segéd­letével feloszlattatott; a törvényhatósági önkormányzat, közjogi törvényeinkben nem ösmert, teljes hatalmú királyi és kormánybiztosok kiküldésével csorbit­tatik ; a gyülekezés és szabad vélemény nyilvánítás joga rendeletileg korlátoz­tatik, s a rideg hatalmi erő látszik ár­nyékát hazánkra mindinkább ráterjesz­téni. A súlyos megpróbáltatások e nehéz napjaiban higgadtan, ezredéves hazánk jövőjébe, valamint igazainkba vetett csüggedetlen hittel tartsunk ki hiven törvényeink mellett, s őseink példája nyomán s félre nem magyarázható szi­gorú törvényesség álláspontjára helyez­kedjünk. Csakis ezen legbiztosabb alapon nézhetünk szembe a támadásokkal és védelmezhetünk sikeresen. Ösmerve vármegyém közönségének méltósággal teljes, higgadt gondolkodás módját, s mindenek felett álló szilárd törvényes álláspontját és hazafiságát, jól tudom, hogy e szempontok vezérlendik jövendő magatartásában is. Magam is ez érzelmektől áthatva, üdvözlöm a vár­megye nagyérdemű közönségét, s meg­nyitom a közgyűlést. Alispáni jelentés. A lelkes éljenzéssel fogadott be­széd után Áchim L. András kért szót. F á b r y Sándor dr. kijelenti, hogy Áchim csak az alispáni jelentés kap­csán kérjen szót. D á i in e 1 Sándor dr. előterjeszti az alispáni jelentést, amelyet az állandó választmány javaslatával együtt elfo­gadnak. Az állandó választmány javas­lata szép szavakban emlékezett meg H a v i á r Lajoa volt államépitészeti hi­vatali főnökről és a közgyűlés elhunyt özvegyének nyugdiján kivül 500 korona pótlékot szavazott meg egyhangúlag. Fábry Sándor dr. köszönetet mond a javaslat megszavazásáért a köz­gyűlésnek, majd a ,maga részéről is méltatta Haviár Lajos érdemeit. Interpellációk Áchim L. András: A megye 1874­ban szabályrendeletet alkotott a községi jegyzők magánmunkálatairól, mely sze­rint községünkben publikálásért hely­beliek 6, vidékieknek 20 fillért kéli szedni, mig Csabán ezzel szemben 40— 60 filléreket szednek. Van-e erről tu­domása az alispánnak, s ha igen, ugy hajlandó-e orvoslást nyújtani? Szól a csabai kórház panamájáról s mert a kaució kevés, a hiányzó össze­get fizesse meg a biró és a főjegyző. Hanyagsággal vádolja Korosyt és az elöljáróságot és kéri, hogy az elöljáró­ság ellen fegyelmi vizsgálatot inditson. F á b ry Sándor: Első kérdésre vá­lasza, hogy tudomása van róla, mert nyilt levelet intéztek hozzá egyik napi­lapban. Erre választ nem adott, nem is ad, mert egyebet sem tehetne, mint nyilatkozna. A szabályrendelet tényleg 6 fillérben állapítja meg a hirdetési di­jat, de e rendelet már hatálytalan, mert a szabályrendeletet re vizionálták 1877­ben, ebben elhagyták a hirdetési dijat. Csaba szabályrendelete pedig kimondja, hogy helybelieké 40, vidékieké pedig 100 fillér. Tehát a község teljesen tör­vén3 resen járt el, csupán árra nézve rendeli el a közgyűlés kívánságára a vizsgálatot, hogy 1904-ig mi módon sze­dettek a dijak. Ezt elfogadták. A kórház ügyben előterjeszti az ál­tala és a belügyminiszter által tett in­tézkedéseket, a vizsgálat lefolyását ismer­tette, majd a jegyzőkönyvről szólt, ame­lyet néhány nap múlva Csaba meg fog kapni. Nyugodt leli3t, hogy el­tussolásra nincs ok. Haviár Dániel inditványt terjeszt elő az alispáni jelentés, kapcsán. Felesleges erősebb kifejezéseket használni, felhívja figyelmét a közgyűlésnek, hogy mind­nyájukat bántja a hatalom intézkedései. Szól a helyzetről, majd arról, hogy a beszámoló bejelentését tudomásul vet­ték a rendőrhatóságok, mégis mikor be­számoló percéhez értek, a hatalom fegy­veres katonái erővel megakadályozták ezt a különben törvényes szokást. Anél­kül, hogy hevítő és kedélyeket ingerlő kifejezéseket használna, elvileg a köz­igazgatás menete meg van bontva, mert a vármegye tisztviselője szembetalálja magát azzal a közeggel, aki tulajdon­képpen alá van rendelve. Ez kétségte­lenül ugy van, azért indítványozza, fáj­dalommal tapasztalván utóbb történt erő­szakos katonai beavatkozást, ezek ellen a törvényhatóságó vást emel, tiltakozik és fentartja magának a jogot, annakide­jén a hatalom önkényeskedései ellen fölír a parlamenthez. A közgyűlés egyhangú lelkesedés­sel fogadta el a határozatot. Fábry Sándor dr. alispán beje­lenti, hogy M árki János dr. és 139 társa inditványt nyújtottak be, a tiszt­viselők mentessenek fel az önkéntesen befizetett adók beszáliitása ós az ön­kOntes újoncozás tilalma alól. Ez inditványt, már szószerint közöl­tük lapunkban. Ezzel szemben az alkot­mányvédő bizottság a következő javas­latot terjesztette elő, amelyet egyhangú lelkesedéssel elfogadtak: Határozat A m. kir. belügyminiszt. 19082/1906 számú rendelete, a melyben az önkén­tesen fizetett adók beszállításának ós az önként jelentkezett újoncok kiállításá­nál való közreműködésnek eltiltása ügyé­ben a törvényhatósági bizottság 815. bgy. 16631/190D ikt. szám alatt hozott véghatározatával szemben kijelenti, hogy Békésmegyei Közlöny tárcája. Kedves testvér Peregrina. Irta: Katona Ernő. A tanár ur rossz kedvvel jött be a klinikára. Hogy ballábbal kelt-e föl, vagy a tegnapi tudományos vitában szenve­dett veresége hozott-e borút méltóság­gal teljes arcára, azt a szépen fésült asszisztens nem tudta eldönteni. Méltóság alatt nem udvari tanácsosság értendő, mert a tanár ur ahhoz nagyon fiatal volt, bár ő a maga életkorát egyénisé­gének fényes tulajdonságai szerint rész­letezte. Szép testének — mert a tanár ur sokat adott arra, hogy ő szép — üde ereje a húszas évekre vallott, érett megfontolása valódi korával, a 40-ik esztendővel tartott lépést, tudományát az aggkor kivételesen előlegezte neki. Persze, a mások véleménye más volt, de saját magát mindenki maga ismeri legjobban s mikor mutatott homályos képet az a tükör, a mit féltve őrizünk Íróasztalunk legrejtettebb fiókjában ? Hogy a tanár ur tükre kiválókópen csil­logott, az az ő különös szerencséje volt. De a magasztos homlok is elborul néha s a tanár ur tökéletes boltozatu kopo­nyáját most felhó övezte. — Bejött már az öreg? — Még nen, nagyságos tanár ur. — No, megint elaludt a vén csősz. Ez a vén csósz az öreg professzor volt, a kire az if;u óriás csendes meg­vetéssel tekintett le. — Van valami újság ? — A nyolcas az éjjel rosszul volt, kétszer felköltötiek. Más nem történt. De igen, az uj testvér megérkezett. — Az uj testvér? Ja, igen, amelyik a Veronika helyett jött. Hogy hívják ? — Peregrina. — Peregrina. Nagyszerű. Honnan a csodából végzik ezek a teremtések a ne­vüket ? Peregrina! Miért nem Pellagra ? Az stílszerűbb lenne. A szépen fésült asszisztens a köte­les derültséggel fogadta a tanári ajk bi­1 borában született elmésséget. — Persze sült stájer. Egy szót se tud magyarul. — Nem tud; csak németül beszél. — Csak németül. Azt sejtettem, hogy franciául, angolul nem tud, de azt re­méltem, hogy jártában-keltében ragadt rá egypár magyar szó. Milyen buták ezek a teremtések, Istenem milyen bu­ták. Valóságos állatok. Meg vagyunk verve velük. Az asszinsztens újra elmosolyodott, de ezúttal befelé. Az apácák elleni kiro­hanás megnyugtatta. Tapasztalásból tudta már, hogy a legfelsőbb harag ma ezekre a szegény áldozatokra fog zudulni s a táborkar — dijas és díjtalan gyakornok és pupák — meg lesz kiméivé. Az angolról jut eszembe, hogy tegnap késő este hoztak egy beteget. Valami angol nyelvmester. Csak ango­lul tud, egyikünkkel*se tudta magát meg­értetni. — Majd én beszélek vela — szólt előkelő hanyagsággal a tanár úr, ki a többi közt azt is elhitte magáról, hogy tud angolul, pedig csak a gyermekei angol nevelőnőjétől lesett el pár köz­napi szót, a melyeknek azonban semmi közük sem volt az orvosi tudományhoz. A táborkar, mint minden reggel, a klinika könyvtárában várta alázatos tü­relemmel á római hadvezérek emlé­keztető bevonulást. A szentélybe csak a szépen fésült asszisztens juthatott te a reggeli jelentés megtételének s a paran­csok átvételének cime alatt. Akkor adta be ő nagyságának a legújabb adomákat, az — Isten tudja, hol szerzett — politi­kai újdonságokat s az orvosi világ leg­újabb pletykáit, megcukrozva a kliniká­ról szólókat, megborsolva a többiek ro­vására onnan kiindulókat. Ekkor törtek pálcát a testvórklinikák fölött s ekkor mondtak lesújtó bírálatot a szaklapok legújabb cikkeire. Azután jött a reg­geli vizit, a kórtermek látogatása, a hol már teljes kísérettel jelent meg a nagy tudós. Sasszeme mindent észrevett, min­den hibát meglátott. Futó pillantást ve­tett a villamos csengő jelző táblájára s kemény hangon szólt rá az arra siető testvérre: — Nem látja, hogy a nyolcas külön beteg csöngetett? Miért nem megy be hozzá ? Tanuljon rendet. Az apáca szelid alázattal felelt: Onnan jövök, tanár úr. A tanár úr összeráncolta szemöldö­két. Nem felelt meg az igazságérzetének, hogy ne neki legyen igaza. Haragosan vette szemügyre az apácát, a ki egy szo­bor mozdulatlanságával állott előtte. Tö­kéletes fejedelmi alak volt. Arca a ger­mán szépség eszményi tipusa; hidegen csillogó, tiszta szeméből egészség és aka­raterő sugárzott, enyhítve a magára vett alázat szelid bájtól. Ha a tanár úr olyan emberismerő lett volna, mint a milyennk hitte mását, kiolvashatta volna e szemekből, hogy a csodálatosan szép apáca sohasem fog dacolni, nem duzzog, nem békétlenkedik, nem játsza a sértet­tet, nem intrikál ós nem bizalmaskodik, mert mindezeknek a kicsinyességeknek fölötte áll. De a tanár úr sokkal büsz­kébb volt, semhogy emberismeretét szol­gákon gyakorolta volna s azért gondo­san ápolt kezének egy kimért mozdula­tával maga után intve az apácát, foly­tatta útját a közös kórterembe. És ez az út a szegény Peregrina testvére va­lóságos vesszőfutása volt. Orvosok, be­tegek és kórházi szolgák fülehallatára zúdult rá a szidalmak özöne. Ügyetlen­sége, korlátoltsága, szórakozottsága, moz­dulatainak a sikert eleve tönkretevő eset­lensége elriasztó példa gyanánt lön köz­guny prédájára bocsátva. Tőle tanulhat­ta meg mindenki, hogy nem szabad a beteggel bánni, hogy nem szabad a párnát igazítani s általában hogy nem kell valamit végezni a betegágy körül. És a kedves testvér, Peregrina, hallgatta mindezt a szobrok rendihetetlen nyu­galmával. Szép arcán egy vonás sem mozdult, szempillái meg se reppentek. Pedig mártíromsága csak az utolsó ágy­nál ért véget, a melyben az a bizonyos angol feküdt. Itt már békét hagyott a tanár úr a szerencsétlen apácának, mert minden gondját angol nyelvtudományá­ra kellett fordítania. S e gond, vagy maga a nyelvtudomány még igy is ke­vés volt, mert az angol egy betűt sem értet meg a tanár úr beszédéből. Persze, a szegény nem a gyermekei nevelőnő­jétől iest'e el az anyanyelvét. A helyzet kezdett kritikussá válni, midőn a tanár úr egy megvető kézmozdulattal ott akar­ta hagyni a beteget. Ekkor azonban kö­zelebb lépett Peregrina testvér s hibát­lan, folyékony kiejtéssel beszélni kezdett a beteghez, a kinek a szeme egyszerre fölragyogott. Azután minden póz nélkül odafor­dult az apáca a tanár úrhoz, s halk, szenvedélynélküli hangon tolmácsolta neki a beteg szavait. Szegény! Már al­kalmasabb módon nem is hívhatta volna

Next

/
Oldalképek
Tartalom