Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-02-22 / 15. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIlI-ik évfolyam. 15-ik szám. Csütörtök, február 22. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: Vasárnap és csütörtökön. EltŐFIZBTÉSI DI3 : F.gész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : I Felelős szerkesztő: Laptulajdonos : Dr. SAILER VILMOS PALATÍNUS JÓZSEF SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Közigazgatási anarchia. Békéscsaba, febr. 21. Békésvármegye hazafias polgárai! Hozzátok szólunk és első sorban a törvényhatósági bizottság hazafiasan érező és komolyan gondolkozó tagjaihoz. Szólunk e helyről, ahol már két utóbbi számunkban sikra szállottunk a vármegye hazafias tisztikaráért. És tesszük ezt most is a hazafias kötelességnek szentséges és elvitázhatlan jogán, mert földönfutókká, kenyeretlenné akarják tenni őket. 'A törvényhozás házát szétkergette a zsoldos sereg. Az alkotmány tépdesett rongy, mit szemétre szórt a bécsi dölyf. Maholnap sárba tiporják a büntető hodexeket. Nincs fórum, ahol a jóban, rosszban velünk tartó, érdekeinkért önzetlenül fáradozó hazafias tisztikar oltalmat, védelmet találna. Csak nálunk, Békésvármegye polgárságánál. Csak mi menthetjük meg őket a földönfutástól, csak mi ránk, egyedül e megye polgáraira hárul a megvédelmezés feladata. Késhetünk-e hát csak egy pillanatig is? Habozhatunk-e addig, mig a saját lelkiismeretének, sem felelős erőszakos hatalom kiveszi szájukból a mindennapi falatot, hogy az- tán mint koldusok tengődjenek ? Nem ! Békésvármegye egész polgárságának pártkülömbség nélkül egy táborba kell állani és olyan módon, amiként lehet a szomorú viszonyok között, meg kell menteni a tisztviselőket önmaguknak, családjaiknak és a vármegyének. Hangsúlyozzuk, hogy a vármegyének, mert nem találkozhatik e megyében polgár, akinek óhaja volna a becsületes és kitűnő szakképzettségű tisztikar helyén egy mindenhonnan összeszedett kétes egzisztenciákból álló bandát látni és tudni, érezni, hogy ez a minden lelkiismeret és tudás nélküli kompánia intézze a mi közigazgatásunk, rendelkezzék fölöttünk csendőrrel, katonával. Mi hát a teendő? A törvényhatóságnak, amely határozatilag kényszeritette a tisztikart a rezisztálásba, fel kell oldani. És pedig azon kötelezettség alul, hogy nem szabad nekik az önként befizetett állami adókat a kincstárnak beszállitaniok. Ez ugy is meg fog történni, ha mindjárt a legbrutálisabb erőszakkal is. Ezt a bekövetkezendő szomorú ténybeli igazságot nem tagadhatja le senki, de senki. Hát csupán azért, hogy a hazafias tisztikar helyét egy hitvány, becstelen gárda foglalja el, mért áldozzuk föl érdemes tisztviselőinket? Ekkora égbekiáltó bűnt, ilyen szentségtörést, ilyen hazafiatlanságot nem követhet el Békésmegye polgársága. De ilyen gondolatok nem motoszkálhatnak még azok fejében se, akik ma bizonyos jóleső kárörömmel látják a nemzeti jogokért a nemzettel küzdő tisztviselői tábor kinos kényszerhelyzetét. Ily lelkiismeretlenséget nem tételezünk föl beszámítható, józan gondolkozású emberekről, csak azokról, akik két héten belül közigazgatási anarchiát akarnak. A mód is megadatott a tisztviselők megmentéséra. Indítványt nyujta, nak be a januári közgyűlés elé, amely indítvány szószerinti szövegébén igy hangzik: „Tekintettel arra, hogy Békésvármegye törvényhatósági bizottságának azon határozata, mellyel az önként befizetett adóknak az államkincstárba való beszállítását, valamint a hadseregbe önként belépők részére kiállítandó okmányoknak kiadását s az ezek körüli közreműködést ugy tisztviselőinek, mint a községi elöljáróságoknak megtiltotta : gyakorlati jeBékésmegyei Közlöny tárcája. A kereszt előtt. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája Irta : Zalay Maaa. Van egy szó, amely szebben zeng a bülbül szavánál, szebb a hárfazenénél, az imádságnál; — ha büszke férfiajkról árad: a legboldogitóbb igéret, mely a kiejtés pillanatában, mikor a teremtés urai megalázkodnak egy eleven bálványkép előtt, — félistenné avatja őket magukat is. Egy bűbájos szó, amely varázserejénél fogva besurran lopva, vagy betör merészen az ostromlott szivbe és ha viszhangot kelt, Jlerombol áthághatlannak vélt akadályokat, harmonikusan kiegyenlít születés, — rang, — vagyon, — sőt lelkikülönbségeket; ha csak susogva rebben, megdőlnek tőle az égig magasló válaszfalak; az ajkat, amelyről elszáll, jobban fölégeti a csóknál, a szemre rózsás fátylat borit, az asyra mámort lehel, de a lelket fölgyújtja és elvezérJi, mint a napkeletibölcsek csillaga, hogy két embert az üdvözülés utján összevezessen. Önök hölgyeim bizonyára eltalálták immáron, mert lényünknél fogva nékünk a legkedvesebben hangzó, — meg hiszen nincs is önök között egyetlen, akinek szivét sebesebb dobogásba ne hozta volna ez az ígéretes szó: szeretlek! Mégis, — van ennek egy sötét árnyalata, amikor orvvul hálózza be a női szivet, amikor bün a kiejtése, még nagyobb bűn a meghallgatása, — és a bűnhődése az, hogy átokká lészen a gyönyör, pokollá a mennyország, —• valahányszor asszony az, aki meghallgatja, de nem a férje, aki elrebegi. Erről óhajtanék egy novella kere- 1 tében beszélni, kijelentvén előre, hogy a hősnőm ámbátor gyenge ós ingatag volt, mint annyi sok gyermektelenül unatkozó, gondtalan jólétben élő, léha hajlamú asszony, — de kijózanult idejekorán, a huszonharmadik órában, mert ott kapta a halálos sebet, ahol legjobban fájt és e seben keresztül szerencsésen elvérzett minden gonosz szenvedély, minden hazug indulat, ami a férje megtévesztésére lobbant föl lelkében. A hősnőm tehát megtépett, de fehér szárnyakkal pihent meg a kereszt előtt és innen ered cime is a novellámnak: A kereszt előtt. Gyöngén hullámzó alásztenger sugaras aranyszinéből előbiborlott a pirosselyem asszonyi ponygyola. És egy daliás" férfi meilette hajlodozott, hogy csokorba gyűjtse azt a sok, szanaszéjjel szórt égővörös foltot, mely sűrűn belepte az egész határt, akárha az aszszony pongyolájának foszlányait hintette volna szét a reggeli szellő. Pedig csak nyilló, teljes pipacsok voltak, kápráztatóan lángragyajtva az érett búzatáblákat, amelyek közül kikacérkodó fejük pirulva köszöntötte az arrahaladó, szótlan emberpárt. Igaz, a szótlanságuk nem volt indoknélküli. Ebben a csöndes, zavartatan pillanatban jutottak el ahhoz a döntő fordulathoz, amikor oktalanul bizonyítékát kívánják a szerelemnek, habár áldozatokba kerüljön is. Beszélniök immáron fölöslegessé vált. Az assony gyáván elismerte érzelmei veszélyességét, amikor arra kérte társát, hogy utazzék el bárhová és minél előbb, — de a férfi panasszal felelt és türelmetlenül kitört. Elmondta leplezetlenül az óhaját, : nem is annyira az érdekes, mint inkább ' a jogos követelés hangján, ugy érezte, lentőséggel nem bir s a változott viszonyokra való tekintettel a nemzeti ellenállás sikerét nem biztosithatja, mert az önként befizetett adók, az államkincstár rendes bevételeinek oly e'enyészően csekély részét képezik, hogy azok hiányát az államháztartás meg nem érzi ; tekintettel továbbá arra, hogy a kormány ezen kérdés súlypontját a vármegyei tilalmak figyelembevétele nélkül a községekre helyezte át s az azokat vezető s életfogytiglan alkalmazott, bár hazafias érzelmektől áthatott jegyzői kartól nem kívánható, hogy existenciájokat veszélyeztető el lentállást fejtsenek ki, tekintettel továbbá arra, hogy a törvényhatóságok nagyrésze e kérdésben a tilalmat fent nem tartotta, vagy azt ki sem mondta, továbbá arra, hogy e tilalmak fent nem tartása esetén is módjában áll az adózó polgároknak az adók be nem fizetése s a hadseregbe belépéstől való tartózkodás által a nemzeti ellentállás sikerét támogatni, s tekintettel végül arra, hogy e vármegyei tilalom fentartásával, °mig egyrészt a megyei dotáció megvonása s az ellentálló tisztviselők felfüggesztése következik — addig másrészt kipróbált s hazafias kötelességüknek mindenben megfelelő, a közigazgatás magasabb feladatait mindig pontosan teljesítő s hivatásának magaslatán álló tisztviselői kar élet- és családfentartási viszonyai oly változásoknak lennénk kitéve, melyeken a törvényha'óság minden erkölcsi és anyagi támogatása dacára segítve nem lenne, ellenben idegen tisztviselők alkalmazásával a törvényhatóság közönsége elvesztené azon nyugalmat ós biztonságot, melyet ügyének egy kipróbált s ügyeit, bajait mindég szivén hordó tisztviselői kar részéről vitele által élvezne: kimondja Békésvármegye közönsége, hogy az önkéntesen befizetett adókat az államkincstárba beszolgáltatja, a hadseregbe önkéntesen belépőknek a szüksé ges okmányokat kiállítja s tisztviselőit s a községi elöljáróságokat az ezeknélvaló hogy evvel a határozott, kitérést nem tűrő föllépéssel teljesen megbűvölte a habozó asszonyt ós most kedvező feleletre várakozott. A mezei virágokat is asért tarolta olyan vandál módon, hogy ez a mohó várakozás ne lássék férfiatlanul izgalmasnak, vagy reménytelennek. Hiszen a lezajlott előjáték után föltétlenül bízott a sikerben, szokva is volt hozzá, meg — ha termete kiegyenesült, fejét büszkén magasra emelte — el kellett ismerni a leggonoszabb indulatú ellenségének is, hogy tökéletes, ellenállhatlanul vonzó férfiszépség! És az asszony is a szédülettel küzdött, amely hirtelen lecsapott reá. Néhány hétről, talán egy egész hónapról volt szó, amit egy alig ösmert, kiesfekvésü tengerparti fürdőhelyen álmodhatna keresztül, hová hazai madár se száll, még kevésbbé félhetnék gonoszlelkü kémek árulkodását. Idegen, gyanútlan emberek között, flörtölni; sétálni kettesben a sűrű erdők végtelenségét ; hosszan, szorosan összekulcsolni egymás forró kezét; megérteni a reszkető ujjak némabeszédét, talán csókot is váltani ? . . . tilalmas, de annál gyönyörteljesebb csókot — s aztán betelve ez igézetektől, édelegni eme soh'se halványuló emlékeken, tévesztett életük utolsó pillanatáig. A férfi vallmása még ott vibrált a levegőben, csábos, izzó szavak, amelyek, mint egy színes pillangótábor, megejtő táncot jártak az asszony lelke körül. — Vagy eljön oda, ahová hivom, mondta komolyan — és akkor elhiszem, hogy a szerelme nem puszta képzelődés, csalfa szivárvány, tünékeny délibáb, hanem fókezhetlen lavina, ami percenkint nő és elsöpör minden akadályt, — vagy marad, — és akkor örök bucsut veszek! Betegje vagyok már ennek az j asszonyos szeszélynek, bűnös kacérság- ' közreműködésre feljogosítván, eddigi tilalmát megszünteti anélkül, hogy nevezetteknek ebbeli ténye hazafiasságukat a legcsekélyebb mérvben is érintené,.« Ezt az indítványt körözik a törvényhatósági bizottság tagjai között, írja alá mindenki, járuljon hozzá habozás nélkül a tisztviselők megvédelmezéséhez. A felmentés csak az önkéntes adókra szól, nem egyszersmind rendes adók- és újoncok szállítására Azt már csak szuronnyal szerezhet magának Bécs. Próbálja meg! p. J. — Egy táborban. Gróf T i s a a István adta ki jelszót a szabadelvű párt keddi értekezletén, ahol a passzív rezisztenciáról szólva, oda konkludált, hogy a nemzetnek a mai viszonyok között egy táborba kell sorakozni. Tisza országos feltűnést keltő beszédjében különben a passzív rezisztenciáról ezeket mondta: Én azt hiszem, érezzük mindnyájan, hogy ez igazság hová céloz. De nevezzük nevén a gyereket! Akkor, amidőn a passzív rezisztenciát hirdetjük, akkor, amidőn a mozgalom vezetői se magukra, se a nemzet egyetemére nézve_több áldozatot nem kívánnak, mint aínuKTe passzív reziszte

nciáv

al jár, akkor lelketlenség, de egyúttal hibás és káros politika is a tisztviselői kartól azt kívánni, hogy megsemmisítse magát. Lelketlenség ; mert ha az erőszaknak mindnyájunknak szabad engedni, ha a szuronyok elől mindnyájunknak szabad viszszatordulni, akkor nem kívánhatjuk meg a tisztviselői kartól, hogy koldusbotot vegyen. kezéBefós elhibázott politika, mert kérdem, mit érünk el az által, ha előidézzük és fentartjuk a tisztviselői karra nézve ezt a kényszerhelyzetet. Elérjük azt, hogy a magyar intelligenciának igen becses elemét képező néhány magyar család koldusbotot vehet kezébe, akiknek helyét azután elfoglalják a magyar társadalom söpredékéhez tartozó elemek; ós elfoglalják olyanok, akiknek talán egyéni értéke van, de nak, amely kiszámithatlan esélyeivel rövidesen az őrületbe kerget. Égy ilyen mély karcolás a lelken, egy ilyen gyógyulatlan sebhely a szivén nem halálos ugyan, de állandóan kínzó fájdalom, ami megkeseríti ma még lobogó érzelmeimet maga iránt és könnyen bosszúálló gyűlöletté fajulhat. Gondolkozzék, van-e joga megfosztani bennünket egy botor előítélet cimén attól a verőfénytől, amely messziről bár, de halványan már ránkmosolyog? hiszen a nagy, fojtó szürkeség maholnap betemet mindkettőnket s nem lesz egy sugár, ami megaranyozza az emlékeinket. Szeretlek! — és soha még egy futó ölelés, egy röpke csók nem jutalmazta epedésemet! S mig az asszony szerelemszomjas lelke mohón fölitta a kisértő, bóditó szóáradatot, — odajutottak az útszéli kereszt elé. Oldalt állt a gyalogösvény hajlásánál, határát jelölvén a férj birtokának és jelképezvén egyszersmind ama fényes békekötést, mely évtizedes harcok után a két szomszédbirtok uraságai között létesült avval a fordulatos eseménynyel, hogy az apák gyűlölködése elült a fönséges jelenet alatt, mikor gyermekeik kezét egymásba helyezve, megáldotta az egyház szolgája. Mindzek után kölcsönös hozományképen összekapcsolták a két uradalmat ós rokonná vált két ősnemesi familial ellenséges múltjának kiengeszteléseü, fölállította a határmezsgyén ezt az egyszerű fakeresztet, amely előtt buzgón imádkoztak a zsellérek és ünnepnapon valóságos templomi gyülekezet környezte. A békesség szelíden intő szimbóluma volt ez a kereszt, itt panaszkodott minden környékbeli parasztasszony, akit durván megütlegelt az ura, itt fohászkodott a szerelmes leány, ha I hűtlenül elhagyta a kedvese és a fölfe1 szitett Krisztus jóságáról csudás legen-