Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-02-15 / 13. szám

Bé késcsab a, 190 6. f Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. XXXIlI-ik évfolyam. 13-ik szám. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenkint kétszer: Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI Din : F.gész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SATLER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Csütörtök, február 15. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A szervezkedés módja. Békéscsaba, febr. 15. Sötét korszak előtt áll a nemzet, amelynek fiaira hárul a haza becsü­lete, az ország jövője. Amit most az ujabb küzdelem küszöbén nagyon meg kell a koalíciónak fontolni, az a pasz­sziv rezisztencia kérdése. A várme­gyék eddig dicséretes módon kivették a részüket a nemzeti küzdelemből, sőt az országgyűlés elnémitásával vezetői is lettek önvédelmi harcunknak. Tö­mérdek sebesültje van az önfeláldozó működésüknek, számos kitűnő tiszt­viselő vesztette el hivatalát, minden­napi kenyerét. Mindenütt teremtettek ellentállási alapot a nemzeti harc első vértanúinak anyagi kárpótlása érdeké­ben, de nagy kérdés, hogy ez az alap elegendő-e arra, hogy abból egész vármegyék tisztviselői fizetésüket hosz­szabb ideig élvezhessék. Mert ha nem, akkor fel kell men­teni a megyék embereit attól, hogy az újból meginduló harc első sorában har­coljanak. Ezt annál is inkább meg­teheti a koalíció, mert e mentesítéssel nem válik még a legkisebb mértékben sem kárára a nemzeti küzdelemnek. Sőt e kipróbált hezafias tisztviselőknek megmaradása a hivatalban állandó akadályát fogja képezni a megyebizto­sok működésének. S különben is első sorban a megyebizottsági tagok hiva­tottak arra, hogy a törvénytelen kor­mány által kiküldött főispánok intéz­kedéseit meghiúsítsák, ahhoz pedig nem feltétlenül szükséges a megyei tisztviselők rezisztenciája. Rövid idő múlva, az országgyűlés feloszlatása után a társadalom köteles­sége lesz, hogy a nemzeti önvédelem vezérszerepét átvegye. A társadalom egységén fog múlni a harc sikere. Az egységes szervezkedés oly erőt fog adni a nemzet összes rétegeinek s oly hatalmas öntudatot teremt, amelyen nem fog a hatalom minden erőszakos­kodása sem. S akkor nem egyesekről lesz szó, hanem mindnyájunkról, az egész nemzetről. Mint ahogy a harc sem egyesek érdekében indult meg és folyik tovább, hanem az egész nem­zet jogaiért. Súlyos és aggodalmas forduló pont előtt áll az ország. A válság utolsó nap­jainak pozitívuma ugyanis az, hogy hétfőn, február 19-én feloszlatja a kép­viselőházat. Mint a hirek jelentik, a Burgban ez még a mult szombaton el­határoztatott és Fejérváry báró most fent időzik Bécsben, hogy meg­állapodjon az udvarral azokban a mó­dozatokban, amelyekkel az elhatározás­nak érvényt szerezzenek. Ma vagy holnap tehát eldől Magyar­ország közeljövője. Miként ? A csilla­gokból kiolvasni lehetetlen. A válságnak ilyetén fordulóra jutott állásáról a következő tndósitást adjuk: A kormány körében legelőször az volt a terv, hogy a feloszlatásról szóló királyi kéziratot s az ahoz járó mani­fesztumot közzéteszik a hivatalos lap­ban és megküldvén egyúttal a képviselő­ház és a főrendiház elnökének, ezzel a dolgot befejezettnek tekintik. A kézirat megjelenése és elküldése után a király és a kormány már az országgyűlést nem létezőnek tekintette volna és a képvise­lőket nem ismert volna, a mentelmi jo­got pedig teljesen megszűntnek tekin­tette volna. Ez esetben azt az elhatáro­zást várták volna, hogy vajon az ország­gyűlés tekintetbe veszi-e a feloszlató kéziratot vagy nem. Amennyiben a kéz­iratot nem veszik figyelembe, az ország­gyűlés december 19-iki elnapoló kéz­irat rendelkezése szerint március elsején összeül. De viszont az ott összegyiilőket már nem tekintik képviselőknek és egy­szerűen, csakis a királyi kéziratra való hivatkozással erőszakkal szétkergetik. A kézirat kihirdetésének a módjára vonaikozó terv azonban megváltozott. Az uj terv az, hogy a királyi kéziratról szóló értesítést mindenekelőtt megküldik a képviselőház elnökének és a főrendi­ház elnökének azért, hogy ennek kihir­detése és a rendelkezés foganatosítása céljából a képviselőházat és a főrendihá­zat három nap alatt hivják össze. Ameny­nyiben az értesítés mára megérkez­nék, már péntekre vagy szombatra össze kellene hívni a képviselőházat és a fő­rendiházat. A feloszlatásról szóló kéz­iratot s a miniszterelnök levelét egy mi­nisztériumi tisztviselő vinné a képvise­lőház elnökének. Ezután következnék a többi eljárás. Az összehívandó országgyűlésen az el­nöknek ki kellene hirdetnie a kéziratot. A többi attól függ, hogy mit határoz az országgyűlés. Ugy gondolják, hogy min­dent az 1861-iki mintára csinálnák. Ha azonban az országgyűlés együtt marad és tanácskozást akar folytatni, akkor meg­jelenik az országgyűlés feloszlatásának végrehajtására a király megbízottja. A feloszlatás végrehajtása során a felszólítás indokolásából is át vannak véve egyes passzusok az 18Q,l-iki ok­mányból. Igy például ezek: „Ő felsége szükségesnek találta a magyar ország­gyűlés feloszlatását. elhatározni és el­rendelni. Ő felsége ezonban azon re­ményt táplálja, hogy a zavaros nézeték megtisztulnak, a kedélyek lecsillapod­nak s a körülmények majd akként ala­kulnak, hogy rövid idő múlva bekö­vetkezhetik az uj országgyűlés egybe­hivása, melynek hivatása leend ama kötelességeket teljesíteni, melyek a je­len országgyűlés által oly menthetetlen módon félreismertettek, vagy elhanya­goltattak. Különben ő felsége a legha­tározottabb parancsokat méltóztatott ki­adni, hogy a kormány közegei a rend helyreállításáról és fentartásáról gon­doskodjanak." Arra számítanak, hogy ezután a karhatalom igénybevételének bejelen­tése után az országgyűlés ki fogja je­lenteni, hogy az erőszaknak enged és szétoszlik. Királyi megbízott gyanánt a felosz­latás végrehajtásának eszközlésére Nyliri Sándor volt honvédelmi minisztert, a székesfehérvári honvédkerületi parancs­nokot, emlegetik. A király elé terjesztett javaslatok között említik azt is, hogy tervezték, hogy az országgyűlést a király a ren­des módon a törvényhozás két házának a budai várlakba való meghívásával és trónbeszéddel oszlassa fel. Arról bizto­sították volna az uralkodót, hogy a Vár­ban zavarok nem lennének, annál ke vésbbé, mert annak következményei te­lől mindenki tisztában van. Nem tudjuk, vájjon ezt a javaslatot csakugyag előter­jesztette-e báró Fejérváry Géza, de majd­nem bizonyos, hogy abban az esetben nem fogadták el. Ha ugyanis a király Budapestre készülne, ennek már nyoma lenne előkészületek által, de ezekről szó sincsen. De ebben az esetben ném is lehetne pár nap alatt feloszlatni az or­szággyűlést, mint ahogy azt báró Fejér­váry Géza közvetlen elutazása előtt is mondotta. Manifesztum a nemzethez. Budapesti tudósítónk jelenti a késő délutáni órákban : A házfeloszlatás befejezett tény. Báró Fejérváry Géza miniszterelnök Bécsben marad, hogy a királylyal és tanácsosaival megbeszélje a házfelosz­latás módozatait és hogy résztvegyen a nemzethez intézendő királyi mani­fesztum kidolgozásában. A házfelosz­latást tudató királyi manifesztumot, Békésmegyei Közlöny tárcája. -A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája ­Irta : Marriot Emil. Lili válólevelet irt Robetjének. Más­képen már igazán nem tehetett. Végre valamit kellett tennie. Valami döntőt Tehát a válás, a válás örökre. Mert valami bizalmasabbat nem tudott elkép­zelni, mint kiadni az útját és örök időre lemondani róla. Elhamarkodó sietséggel irta a ha­ragos levelet : meggondolás és a szavak latolgatása nélkül. Ez azt jelenti, hogy a legkeserűbb és legfájdalmasabb szava­kat választotta . . . szavakat, melyeket egyidőben szeretett és gyűlöltnek ez óráig csak álmában merészelt mon­dani. Nagyon gyakran álmodott Róbert­jéről és valahányszor róla, álmodott, annyiszor veszekedett vele. Álmában el­mondott és elpanaszolt neki mindent, ami keserűség összegyűlt szivében, s ez a megkönnyebbülés, minden alka'oin­mal csodálatosan jól esett. És legkivált­képpen tetszett neki az, hogy Róbertje álmában rendkívül engedékenynek mu­tatkozott, hibáját ellentmondás nélkül beismerte, alázatosan bocsánatot kért tőle, javulást, radikális javulást fogadot. Igy történt ez álmában és Lili világosan átlátta, hogy Róbertjével csak álomban van megelégedve és csak akkor boldog. Egyébként persze egész másképen voit. Róbert nem volt engedékeny, a meg­bánás csak igéret maradt. Mert Róbert­nek midég igaza volt és neki soha. Ezért veszekedtek folytonosan ép oly kitartóan mint cél nélkül. És emiatt boldogságról szó sem lehetett köztük. Ellenkezőleg, zsörtölődtek és időnként már kimerül­tek. A csata mindennap újra kezdődött, i Ha még tegnapról fáradtak voltak e roskadásig, azért előre lehetett tudni, hogy holnap ép ugy folytatják. Elgon­dolta, eh, ennek semmi értelme nincs. Tehát, cselekedni kell, kitartónak lenni, végett vetni a lehetetlen helyzetnek. Igy irta Lili a búcsúlevelet és rögtön egy levélszekrénybe dobta. Saját kezűleg. A biztonság okáért, hogy az valóban el­ment, minden kétséget kizárólag. Estefelé elgondolta, mit szól majd Róbert a levélhez. Egyet rendkívül saj­nált : hogy nem lehet tanúja, midőn e vég­zetes sorokat olvassa, hogy nem láthatja kezének reszketését, arcának feltűnő hal­ványság vagy pirulását, a keserű vagy kétségbeesett vonásait. Ha látatlanul meg­lehetne figyelni ! Pompás egy élvezett lenne ! Sajnos, elérhetetlen vágy. Mit volt, mit tennie ? Aztán ismét gondolkozott. Holnap a reggeli postával megkapja a levelet. Természetesen, rohanni fog hozzá és beszélni fog, kérni fogja őt. Megkellett tehát gondolni a további cselekedetet: Róbertet fogadni, vagy elutasítani. Az elutasítás hatásosabb és illőbb a levél tartalmához. Tehát, egyáltalán holnap nem fogadja. Pedig holnap is el fog jönni. Nemcsak egyszer, de többször is, ha mindjárt el is utasítja. Pedig eluta­sítja. Előbb megkínozza, s csak aztán bocsájt meg neki. És csak ismételje meg a felháborító sorokat! Oh, ez nem for­dulhat elő. Először javulást kérek uram! És bizonyítékot, hogy komolyan gon­dolkozik. Ön hosszú időn keresztül kí­nozott uram ! Most rajtam a sor. Ez az „uram" Lilinek rendkívül tet­szett. Ugy hangzott, mint a színpadon és batást keltett. „Uram"-nak és „Ön"-nek fogja szólítani. Ezt föltette magában. Ha meggondolja mi mindent adott ő ennek az embernek és az milyen hit­ványán visszonozta! Szeretném tudni mi teszi oly elbizakodottá ? Gondolta ma­gában és heves léptekkel lépdelt le s föl a szobában. Az a kis talentuma ? Jó Istenem! Más irók is arattak babért. Ezzel mindenesetre egy varróleánynak imponálhat, de nem nekem, egy hírne­ves színésznőnek. Nekem az írók egy csöppet sem imponálnak. Nagyon jól ismerem őket. Micsoda hiú, érzékeny, túlzásban szenvedő alakok! Na és a szinpadirók. Róbert még nem a legros­szab, pedig ő is már elég rossz. Ez a borzasztó nevetséges arrogancia! Én tudni szeretném, tudni, mit csinálnának az urak, ha mi nem volnánk ? De hálá­datosnak lenni, ami fáradalmunkért ? Arról fogalmuk sincs. Ha jó az előadás, úgy tisztán a szerzőé a dicsőség. Ha bajul üt ki, ugy mindennek a színészek a színészek az okai. Csak a színészek. Soha a költők. Róbertnek is éppen ez a felfogása és ekként is cselekszik. Én igyekeztem volna utolsó darabját tönk­re silányitani? Természetesen. Mert a kvartét ;a közönségnek, mint előrelát­ható volt, nem tetszett, igy hát magától érthetően, visszataszító módon játszot­tam. Hiszen már az első próbánál tud­tam, hogy darabja megbukik és az oka én leszek. Ez volt az utolsó, uram! Tu­dom, mennyi az értékem, mint színésznő. A lebecsülést kikérem magamnak! És ön merészelt nekem ilyet mondani, hogy én vagyok az oka darabja bukásának? Holnap a reggeli postával megkapja utolsó levelem, arait biztosan nem fog kitenni az ablakba! Erre mérget ve­szek, mélyen tisztelt töltőm ! A következő napon Lili leghóditóbb negligéjében ült a kereveten és heve sen dobogó szívvel várta Robertet. Már körülbelül tizenegy óra volt. Gondol­kozott : a levelet már rég megkapta és elolvashatta ; jöhetett és kellett is volna jönnie. A számítás mindjárt kezdetben nem volt megfelelő. Hol marad hát? Talán beteggé tette a levél ? Vagy — isszonyu gondolat — éppen öngyilkos­ságba kergette ? De nem ! Az irók nem lövik agyon magukat oly hamar. Ezt a kedvtelést átengedik a darabban sze­replő személyeknek. Nem, biztosan nem lőtte és nem mérgezte meg magát. Ta­lán nem volt otthon, mikor a levél ment? Bár ez nem egyezik meg az ő természetével, mert Róbert sokáig al­szik. Lehet, hogy az igazgató magához hivatta. Egy óráig várt, aztán elfogyott a türelme. Idegesen ugrott fel a kerevet­ről, köpenyt vett magára, csipkeken­dővel bekötötte fejét, kocsiba ült és Róbert lakására hajtatott. Megkérdezte a házmestert, hogy Róbert délelőtt távozott-e el hazulról. — Nem, csak egy félórával ezelőtt, mint rendesen, a mindennapi sétájára és aztán a vendéglőbe ebédelni — mondta a házmester. Mint minden nap . . . Ezen le­vél olvasása után ? Hajmeresztő! — szörnyülködödött magában Lili. De még nem akarta minden remé­nyét föladni. Ideges nyugtalansággal kér­dezte a házmestertől: — Izgatott ? Megzavart ? Beteg Róbert ? A házmester, aki az egész dolog­ból nem értett semmit, közömbösen felelt: — Egy sem a sok közül, kisasz­szony. A doktor ur ugy nézett ki, mint máskor. A kisasszonynak elég volt. Vissza­ült a kocsiba és hajtatott haza. Aztán megkezdődött újra a várakozás. Csak a negligét váltotta fel egy sötétkék utcai ruha. Már nem akart hódítani. Gon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom