Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám
1906-05-20 / 44. szám
BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba. 1906. május 276. Gazdasági egyesületek orsz. szövetsége igazgató választmányába tagokul kiküldöttek : Dérczy Péter, Fábry Károly, Pfeiffer István Ugyancsak nagygyűlésére képviselőkiil az egylet részéről : Wenckheim Dénes gróf, Beliczey Géza, Dérczy Péter, Wágner Ferenc, Pfeiffer István. Számvizsgáló-bizottsága tagjai: elnök Vidovszky Károly, Kállay Ödön, Haraszti Sándor. „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Wekerle Bécsben. Dr. Wekerle Sándor miniszterelnök ma Bécsbe érkezett és a magyar minisztérium palotájában szállott meg. A miniszterelnök gróf.Zichy Aladár ő felsége személye körüli miniszterrel tanácskozott. Dr. Wekerle Sándor miniszterelnök, az első délelőtti órákban megbeszélést folytatott gróf Zichy Aladár felség személye körüli miniszterrel, majd Daruvár y Géza udvari tanácsossal, a kabinetiroda főnökével, 10 óra után pedig fölkereste Hohenlohe herceg osztrák miniszterelnökkel. W e k e r 1 e látogatásának az volt a célja, hogy megkérdezze az osztrák miniszterelnököt, milyen álláspontot foglal el a magyar kormány kivánságát illetőleg, hogy az autonom vámtarifát, mint önálló magyar vámtarifát iktassa törvénybe. A magyar kormány ehez a követeléséhez föltétlenül ragaszkodik. A tanácskozás után Wekerle a királyhoz megy kihallgatásra, ebben az órában azonban a kihallgatás ideje még nincs megállapítva. A pártok értekezlete. A nemzetiségi képviselők ma d. u 6 órakor tartottak értekezletet. Az alkotmánypárt e hó 20-án, vasárnap 7 órakor' a néppárt pedig este 6 órakor. Vas- és fémipari kiállítás megnyitása. Ma délelőtt 11 órakor nyitotta meg ünnepiesen S z t e r é n y i József államtitkár a vas- és fémipari kiállítást. Szterényit, aki Kossuth Ferencet a kiállítás védőjét helyettesitette, F r e y Ferenc elnök üdvözölte nagyon melegen s megköszönte neki a kereskedelmi kormány érdeklődését. Szterényi nagy beszéddel válaszolt, amelyben megelégedésének adott kifejezést a látottak fölött s buzdította a kiállítás vezetőségét, hogy folytassa a munkát azon a csapáson, amelyen megkezdték. Uj egyetemi tanárok. A király dr. Magyary Gézát a budapesti tudományos egyetemhez a polgári törvénykesési jog nyilvános rendes tanárává nevezte ki. Cserháti Jenő okleveles gépészmérnököt és a Ganz ós Társa vasöntöde és gépgyár elektrotechnikai osztályának igazgatóját a József-műegyetemen a gépszerkezettani tanszékhez, dr. Zsilinszky Szilárd műegyetemi magántanárt pedig ugyanezen műegyetemen az ut- és vasutépitéstani tanszók nyilvános rendes tanárává nevezte ki. A polgármester választása. A miniszteri döntés arra az állítólagos felebbezósre, melylyel a közgyűlésnek a polgármesteri állásra való pályázat kiírását megtámadták, máig nem érkezett a fővároshoz. Mihelyt a miniszteri leirat leérkezik, a főpolgármester a pályázatot azonnal ki fogja irni, még pedig törvényadta jogánál fogva nagyonrövid katáridüvel. Ami azt a fölvetett állítást illeti, hogy S i p ő c z László árvaszéki elnök a kormány jelöltje volna a polgármesteri állásra: nem áll meg, mert a kormánynak nem volt és nincs is szándókában akár jelölt megnevezésével, akár más módon a polgármesterválasztásra bárminő befolyást gyakorolni; sőt ellenkezőleg, azt akarja, hogy a törvényhatósági bizottság ezt az ő autonom ogát teljesen önállóan gyakorolja. A „képviselőjelölt". Leraey Imre hírhedt betörő M ad a r á s z Imre karcagi képviselőjelölt néven vett lakást Gödöllőn egy övegyasszonnál. A legelső alkalmat fölhasználta arra, hogy mindent magával vigyen, ami a házból elvihető volt. A kardos asszony keresésére indult, meg is találta egy korcsmában ós minden ellenkezése dacára lefogla ós átadta a rendőrségnek. Leugrott a harmadik emeletrö'. A Csömöri-ut 11. számú házában ma korán reggel a harmadik emeletről az udvar kövezetére vetette magát Pataki Erzsébet tizenöt esztendős cselédleány és életveszedelmesen megsérült. A boldogtalan teremtés hosszú idő óta hely nélkül lézengett s bátyjának Pataki József házmesternek a jóvoltából tengődött. Nála is lakott a Csömör-utca 11. számú házban. A leány ma reggel még kapunyitás előtt lopózott ki a lakásból, fölszaladt a harmadik emeletre ahonnan pillanatnyi habozás után levetette magát. A zuhanásra fölriadtak a házbeliek, akik kihívták a veszedelmesen sebesült leányhoz a mentőket. Ezek, miután bekötözték sebeit, a Rókus-kórházba szállították, ahol most a halállal vívódik. Hozzátartozói csak sejtik inkább, mintsem tudják, hogy Pataki Erzsébetet szerelmi csalódás késztette az öngyilkosságra. ÚJDONSÁGOK. Gyula újra földet vásárol. A Gyula városánál mult évben nyilvánosságra jutott visszaélések tárgyalása alkalmával több izben éles kritika tárgyává tettük azt a rendszert, amely szinte évtizedeken keresztül megbénította a város közgazdasági haladását. Alig múlott el egy esztendő, rektifikálnunk kell. Szíves örömest tesszük. A gyulavárosi székházba ugyanis uj szellem vonult be. És az uj óra elsőbben is a szociális eszmék szolgálatában szegődött. Csak egyebet ne említsünk, a benedeki földvásárlást, amely által sok-sok kisgazda földéhsóge nyert kielégítést. De még nem mindenkié. Legalább azt mutatja az az ujabban megindult akció, amely a remetei földbirtok megvásárlását és parcellázását, esetleg bérbeadását célozza. A remetei uradalom, mely özv. gróf Almás s y Kálmánnó tulajdona, közvetlen Gyula alatt terül el és 1700 holdat foglal magába. Ezt óhajtja megvenni a város és vagy parcellázni, vagy pedig kisebb testekben bérbeadni a legkisebb gazdáknak. Érdekes ennek a földvásárlási akció megindulásának a története. A szocialista kisgazdák és földmunkások ugyanis állandóan deputációztak Szekér Gyula uradalmi intézőnél, hogy adják nekik bérbe a remetei uradalmat. A tulajdonosnő eleinte hallani sem akart a bérbeadásról, később azonban odanyilatkozott, hogy nem idegenkedik a szocialisták tervétől, de csak azon esetben, ha a bérlőkért jótállást vállal a város. Természetesen, a város nem vehette magára a garanciát, tárgyalásba bocsájtkozva azonban a tulajdonosnő képviselőjével, kitűnt, hogy a grófnő részéről meg van a hajlandóság a földbirtok eladására is. Mint bennünket értesítenek, a remetei uradalom holdját 700 koro. náért bocsájtják eladásra. Közben törtónt, hogy K. S c h r i ff e r t József gyulai képviselő a földvétel érdekében önálló indítványt nyújtott be a képviselő testülethez. Ez indítványt Gyulaváros képviselőtestülete a tegnap délután 3 órakor megtartott rendkívüli közgyűlésén tárgyalta. — Időjárás. Az országos központi időjelző állomás mára változékony hűvösebb időt jelez, sok helyűt csapadékok, zivatarok. — Ülések a vármegyén. A vármegyeházán szaporán működnek az egyes szakbizottságok, jeléül annak, hogy közgyűlés közeledik. Holnap délelőtt az állandó választmány tart ülést, amelyen a szerdai közgyűlés tárgysorozatát készítik elő. Tegnap délután a kórházi bizottság tartott ülést, amelyen a selejtezésre bemutatott iratokat és a husáremelést tárgyalták. Az építkezési és a község jegyzői nyugdíj-választmány ugyancsak tegnap ülésezett. Az építkezési bizottságban a vármegye tulaj donában levő épületek javítását határozták el, mintegy 4000 korona összeggel, Valamennyi bizottságban az elnöklést Daimeí Sándor dr. alispán-helyettes vezette. — A Pálffy társaságból. Békósvármegyének ez a fiatal kultúregyesülete, amely csak a mult hónapban alakult meg," szerdán este 8 órakor tartja első választmányi ülését Zöldy János drelnöklete alatt. A gyűlés ezúttal a gyu. lai kereskedelmi csarnok olvasótermében tartják meg és a folyó ügyeken kivül megállapítják az első ünnepélyes hangverseny megtartását, melyet a társaság patrónusának emlékére rendeznek. Az elnökség ezúttal is kéri a választmány tagjait az ülésen való szives megjelenésre. — Gyászrovat. A hét vége egész sor előkelő békésmegyei családot döntött gyászba a halál két érdemes matrónának az elhunytával. Békésen özv. Wagner Jánosné," született H a u s e r Johanna hunyt el pénteken délben 1 órakor 74 éves korában. Az egész megyében tisztelt matróna halálát mellhártyagyulladás okozta. Az elhunytban Fábry Károly, gyomai képviselő és neje, Wagner Jeani anyósát, illetőleg édes anyját siratják. A gyászoló rokonok sorában vannak még Vidovszky Lászlóné, L a v a t k a Gyula, L a v a t k a József és neje, Wagner Sarolta, Wagner Ferenc továbbá nagyszámú unokái. Az elhunytat Békésen ma reggel 9 órakor beszentelik és Csabára szállítják, ahol délelőtt 11 órakor helyezik örök nyugalomra a Széchenyi-liget melletti kátholikus temetőben lévő családi sírboltba. — Csaba társadalmának is gyászt hozott a pénteki nap. A sorscsapás özv. Rosenthal Ignácnét és K e r é n y i Soma dr. ügyvédet érte, akiknek édesanyjuk, özv. Kerényi Sándorné hunyt el pénteken hosszas szenvedés után 78 éves korában. A köztiszteletben álló úrinő földi maradvanyait ma délelőtt helyezik örök nyugalomra. — Gyógyszerészek gyűlése Csabán. Békésvármegye gyógyszerészei, akik az országos gyógyszerész egylet XV. járását alkotják, csütörtökön délután gyűlést tartottak Varságh Béla csabai gyógyszerész, járási igazgató elnök lakásán. A gyűlésen, amelyen az igazgató elnökön kivül több a gyógyszerészek ügykörébe vágó tárgy került napirendre, egyébként jelenvoltak a gyűlésen : N i g r i n y i Zoltán (Szarvas), S u 11 e r Károly és Ö s a p a y Lajos (Endrőd), Debreczeny Károly (Békés), Tábit Mihály (Csorvás), Lőr i n c z y László és R é t h y Béla (Csaba), egyleti 'tagok, és mint vendégek : Major Ágoston ós Dobay Kálmán gyógyszerészek. A jegyzői tisztet Réthy Béla töltötte be. Először is uj gyógyszerészi házszabályzat pontjai kerültek megvitatás alá, melyeket a gyűlés néhány jelentéktelenebb módosítással terjeszt a központ elé. A másik fontos kérdés az országos gyógyszerész kongresszus határoz mányainak megbeszélése volt, melyet a gyűiés úgy általánosságban, mint részleteiben egyhangúlag helyeselt és megvalósítását, mely eddig sok akadályba ütközött, a közegészségügyi törvény ujjáalkotása alkalmával mielőbb megvalósitandónak véleményezte. Az ülést Varságh Béla járási igazgató elnök szavai zárták be, melyben megköszönve a tagok megjelenését, összetartásra és érdekeik védelmére buzdította a tagokat. — Esküvök. Áchim János csabai birtokos leányát, Mariskát kedden délután 5 órakor vezeti oltárhoz a csabai ev. kistemplomban Moldoványi János központi járási szolgabíró. Ugyancsak e napon ülik meg az örömszülők is házasságuk 25-ik évfordulóját. Klein Zsigmond kereskedő vasárnap tartotta esküvőjét Tótkomlóson, Grósz Bernát tótkomlósi kereskedő leányával, Emiliával. — Válság a csabai kath. egyházban. Az áldátlan politika bevonúlt az egyházi életbe, is. És nem csak Békésen, de Csabán is, amit legkevésbé lehet helyeselni. A csabai róm kath. egyháztanács tagjainak az intelligens és iparosztályhoz tartozó tagjai ugyanis az egyháztanács elnökével, ..Pándy István drral egyetemben lemondottak tisztségükről. E lépésnek indoka az, amint a lemondók kijelentették, hogy a szavazattal biró róm. kath. egyház kebelébe tartozó gazdák, 15 - 20 kivételével, mond Áchim L. Andrásra adta szavazatát. — Bocskay ünnepségek. Lapunk mult számában már megírtuk, hogy a bécsi békének 400 éves évfordulója alkalmá ból vármegyénk protestáns tanintézeteiBoeskay ünnepségeket rendeznek, amelyek műsorát is adtuk már. Bocskay emlékét megünnepeli a szeghalmi ev. ref. egyház is Az ünnepséget délután a Király-erdőben tartják meg, ahol az ünnepi beszédet C s á n k y Benjámin lelkész fogja tartani. _ — Kormányküldöttek a csabai öntözött réten. Pénteken előkelő vendégei voltak Csabának. A földmivelésügyi kormány részéről az öntözött rétek felügyeletével megbízott főtisztviselők jártak ugyanis Csabán, megtekinteni az országos hirii öntözött rétet. A kiküldöttek sorában voltak: K v a s s a y Jenő miniszteri tanácsos, J ó z s a miniszteri osztálytanácsos, Szalay műszaki tanácsos, Cserháti Jenő, az óvári állami gazdasági iskola tanára, akiket a város részéről Áchim Gusztáv főmérnök és W i 1 i m Isván városgazda kalauzolt. A miniszteri kiküldöttek a legszebb elismeréssel szólottak a csabai öntözött rétről. — Eljegyzés. Csibrányi Imre az A. e. g. v. motorvezetője Csabán eljegyezte Lamper György csabai iparos leányát Ilonkát. — Véres párbaj Csabán. Az otromba párbajmánia, tegnap ismét áldozatot követelt magának. A társadalom tehát ismét súlyos és elitélő kritikát gyakorolhat a párbaj fölött. Három nap múlva pedig elfelednek újra mindent, s ha valamelyik ficsúr tyúkszeme sérülést szenved, újból vigan durroghat a pisztoly, csattoghat rz emberi mészárszéken a kard. A tegnapi véres kimenetelű affér különben Székely Béla szerkesztő és T e 1 e k y Sándor joghallgató között folyt le. A duellumra tettleges inzultus adott okot, amiért Teleky megbízottai, Broda Béla és F e t s László tanárok által provokálta Székelyt, aki segédeiül Weisz Frigyes drt ós P a 1 a t i n u s Józsefet nevezte ki. A segédek pisztoly és kardpárban állapodtak meg, amely tegnap hajnalban folyt le. A pisztolypárbaj sebesülés nélkül végződött, a kardpárbajnál azonban mindjárt az első heves csapásnál megsérült Teleky. Az ellenfele kardja az arca és jobb mellen végighúzódó, 15—20 centiméter hosszú, csontig ható mély sebet vágott Telekyn, akit súlyos sérülésével a kórházba szállították. A megsebesült fiatalembernek itt Reisz Miksa dr. és Wagner Dániel dr., a párbajnál asszisztáló orvosok várták be a sebeit. A felek a párbaj után kibékültek. — Érdemes iparosok jutalmazása. A kereskedelmi miniszter minden kamarai székhelyen öt érdemes iparos munkást részesít 100 100 korona jutalomban. Az errevonatkozó leiratot tegnap küldötte meg az aradi kereskedelmi és iparkamara közzététel végett a csabai ipartestület elöljáróságához. Az átirat szerint állami jutalomban részesülhetnek az oly ipari, illetve gyári üzemben, iparszerü munkában alkalmazottak, akik a következő minősítéssel birnak: magyar állampolgárság, tényleges ipari munkában való állandó alkalmazást, legalább 15 évi, megszakítás nélküli működés a munka körében, a rendes munkabér vagy munkakereset évi öszszege a bejelentés évében 2000 koronát meg nem haladhat. Pályázatok junius 15-ig adhatók be a páiyázó iparosok munkaadói által az aradi kamara elnökségéhez. — A gyulai Tulipánkert megalakulása Abba a hatalmas és lelkes táborba, arae lyet a magyar nők alakítottak a magyal par védelmére, junius 2-án beáll Gyu laváros társadalma' is. A gyulai hölgy világ ugyanis e napon alakítja meg Í bécsi portékának hadatüzenő Tulipán kertet, amelynek védnöke gróf A1 mássy Dénesné, elnöknője pedij Fábry Sándor dr. szeretetreméltó hit vese lesz. A gyulai tulipánkert meg alakulása, melyet érdeklődéssel vár a egész vármegye társadalma, ünnepélye formák között fog megtörténni. — Vasúti kedvezmény a vasipari kiál litás látogatóinak. A kereskedelemügyi mi niszter értesítette a kamarát, hogy Bt dapesten tegnap megnyílt országos vas és fémipari kiállítás megtekintése céljá ból Budapestre utazó kereskedők, vas és fémipari szakmabeli iparosok és jaze 1 alkalmazottjai II. osztályon egy egós