Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám
1906-04-01 / 27. szám
Békéscsaba, 1906. március 15. 3 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY dr. budapesti lakos ez, aki a fővárosi 17. gyalogezred helyőrségi kórházában működött eddig mint segédorvos. A főispán Stossmannt a H a s s z a Károly dr. lemondásával megüresedett belgyógyintézeti osztály segédorvosi állására nevezte ki. —' Ugyanitt közöljük, hogy a főispán Kiss Kálmán gyomai járásbirói Írnokot jelenlegi szolgálati beosztásában véglegesítette. — Uj biró a gyulai törvényszéken. Váratlan ós meglepetést keltő kinevezést közölt a hivatalos lap tegnapi száma. A király ugyanis az igazságügy mihiszter előterjesztésére a gyulai törvényszéken a Fekete Márton kinevezésével megüresedett birói állásra Illés József dr. igazságügyminiszteri segédtitkárt neveztd ki. Ezzel a kinevezéssel tehát az eddig tarvezett kombináció elesik s igy Tóth Ferenc kir. alügyészt más módon részesitik előléptetésben. — Sok az eszkimó, kevés a fóka. Ismét aktuálissá vált ez a mondás, amely valóban aranyigazság a mai kenyérért tülekedő korban. A K i s s Kálmán előléptetésével megürült csabai kir. járásbirósági albirói állására hirdetett pályázat ugyanis pénteken délután járt le, ameddig 79 pályázó adta be kérvényét szentmiklósi N o v|á k Kamill kúriai bíróhoz, a gyulai törvényszék elnökéhez A pályázók közül előbb a törvényszék, majd a tábla jelöli ki a kandidáltjait, akik sorából fogja kinevezni a király a kormány előterjesztésére az uj csabai albirót. — Választások. Mezőberény község képviselőtestülete P o p o v i c s Szilveszter főszolgabíró elnökleteallatt szombaton töltötte be választás útján a főpénztárnoki és ellenőri állást. Főpénztárnoknak Sziráczky Pált, ellenőrnek pedig Wallner Györgyöt választotta meg. A választás egyhangúlag történt. Gádoroson segédjegyzői öt pályázó közül szintén egyhangúlag Leszich László, eddigi terikei segédjegyző választatott meg. — Egy elmaradt bankett története. A mai áldatlan, furcsa viszonyokra vetnek világot az alábbi sorok. Lapunk mult számában jeleztük már, hogy Fekete Józsefet, a gyulai törvényszék bíráját a király kinevezte a nagyváradi kir. táblához táblabíróvá. Arról is hirt adtunk, hogy Gyula uritársadalma bankett keretébe óhajtott búcsút venni a távozó uj táblabirótól. A búcsúlakomát most vasárnapra tervezték, ám ennek lefújtak. Politikai okok szolgálnak ennek hátteréül. Krcsmárik János dr. főispán ugyanis levizittelt a birósság minden egyes tagjánál, igy Fekete Józsefnél is. A búcsúlakomán való részvételtől tehát lehetétlen lett volna mellőzni a főispánt, akinek a megjelenése pedig az áldatlan állapotok miatt esetleges tüntetésekre adott volna alkalmat. Fekete tehát kereken kijelentette, ha búcsúlakomát rendeznek a tiszteletére, azon nem jelenik meg, hanem elutazik. • Ilyformán a tervezett bankett elmaradt, s a távozó táblabirótól egyszerű vizitten vesznek búcsút barátai. — A nőegylet gyűlése. A csabai nő egylet szerdán, április 4-én délután 3 órakor tartja meg évnegyedes választmányi ülését a felsőbb leányiskola termében, melynek tárgya folyó ügyek és a nyári teendők meghatározása. — Román tudós Gyomán. Néhány nap óta rendkívül érdekes vendége van Gyomának. Georg ecsó Aurél dr. román tudós, bukaresti egyetemi tanár ez, aki évedre terjedő európai kőrútjában, most Magyarországot járja be, tanulmányozván az ethnografiai szempontból. A román tudós Európa valamennyi müveit nemzetének nyelvet beszéli. Érdekes, hogy Georgescó tanár épp aznap érkezett Gyomára, amikor Zöldyék ott hangversenyeztek. A román tudós inegismerke dett a jeles iróval, akivel francia nyelven sokáig társalgott. Georgescó különben vendége volt Christián Kálmán drnak, a színpatikus fiatal ügyvédnek, akivel meg anyanyelvén társalgott, kérdezősködött és mondott el érdekes dolgokat útjában szerzett tapasztalatairól. — A második böjti felolvasás. A csabai jótékony nőegylet közkedveltségnek örvendő böjti felolvasásainak másodikát ma délután tartja meg a városi széképület közgyűlési termében. Amint már közöltük a programmot, szerepel a délutánon felolvasás, zongora duett, monológ és dramolett, tehát változatos és élvezetes a műsor, amelynek a szerepeit ezúttal is a legügyesebb műkedvelők kreálják. A jótékony célú felolvasást, mely délután 3 órakor kezdődik, ezúttal is melegen ajánljuk a nagyközönség jóindulatú támogatásába. — Áthelyezés. A pénzügyminiszter B r ó d i Kálmán gyulai kir. adótiszteUa sümegi kir. adóhivatalhoz áthelyezte. A gyulaiak meg a kellemetlen gözkürt. Mindarra, amije nincs Csabának, büszkék a jó gyulai szomszédok. Természetesen a jóhirii és országosan ismert harisnyagyára is, amelyben annyi sok botost, meg miegyebet szőnnek, hogy még a külföldnek is jut belőle. Akármennyire büszkék is erre a szépen virágzó ipartelepre, egy idő óta bizonyos rtehezteléssel fordultak a kéménye felé, különösen a környékbeliek, akiknek édesded hajnali álmát naponta megzavarta a tulhang9s gőzkürt, mely munkára hivta a gyár alkalmazottait. A neheztelés utóbb boszankodásba tört ki, majd meg egy beadványban, amely Gyulaváros tanácsának az asztalára jutott. Itt aztán a méltatlankodás olyaténképpen tört ki, hogy a gyár igazgatóságát határozatilag utasították a csendháborító és álomzavaró gőzkürt eltávolítására. A társaság ezt a határozatot megfellebezte az alispánhoz, aki azzal a kiegészítéssel járult hozzá a tanács javaslatához, hogyha a telep igazgatósága a gőzsipot el nem távolítja, azt hatóságilag fogják elnémítani. Megindokolta pedig az alispán ezt a határozatot azzal, hogy a harisnyagyár a város kellőközepén fekszik, ahol a lakosság nyugalmának megvédése érdekében nem engedhető meg a fülsiketítő zaj, pláne akkor, amikor a munkásság más kifogás alá nem eső eszközzel figyelmeztethető a munka megkezdésére. Ezt a határozatot az alispán tegnap közölte lovag Weisz Mórral, a szövőgyár vezérigazgatójával. Érdekes aranylakadalom. Ritka kedves családi ünnepély folyt le a napokban Szarvason. A község egyik legnagvobb tiszteletnek örvendő ősz polgára, M e 11 i s György takarékpénztári pénztárnok ünnepelte nejével, Mellis Judittal aranylakodalmát. A jubiláló házaspár, -'- mindketten 77 évesek — ünnepségén nagyszámú rokonság ós a szerető barátok üdvözlése halmozta el az ősz párt, akiket — csodálatos — nem részesített a sors szülői örömökben. A vésztői motoros állomás. A legközelebbi időkben egy régi óhaja valósul meg a vésztőieknek. A kereskedelmi miniszter ugyanis a napokban érkezett leiratával értesítette a vármegye-alispánját, hogy a vésztői motoros kitérő mellett létesítendő állomás tervet és költségvelését, ugy amint azt a mult év december 24 én megtartott közigazgatási bejárás alkalmával felvett jegyzőkönyvben megállapították, jóváhagyta. Ennek alapján a motoros vasút igazgatósága már a tavasz folyamán folyamatba helyezi az uj állomás építésének munkálatait. Meghiusult földvétel. Korábban már hirt adtunk arról, hogy gróf Károlyi Istváu nagybirtokos áruba bocsájtotta 8000 holdas békésmegyei birtokát, a gyulamezői földet, amelyre leginkább Orosháza és Tótkomlós aspiráltak. Mindkét község elöljárósága hosszabb időn át tárgyalásokat folytatott a grófnak Budapo6tan lakó titkárjával, ezek a tárgyalások azonban most végleg befejeződtek minden siker nélkül, mert a tulajdonos gróf a megállapított méregdrága eladási^árból — kisholdankint 760 korona — nem hajlandó semmit engedni. — Egy nász törtenetéhez. Csak egyik közeli napokban adtunk hirt arról a nászról, amely Fuchs Jakab és neje házánál lefolyt. Kovács Jenő dr. Munkácsról vezette oltárhoz hétfőn a család bájos leányát Matildot. Ebből az alkalomból a gratulálók egész serege kereste fel a házurnőjét, aki mint az irz jótékony nőegylet elnöknője humánus gondolkodásával nagy tiszteletet vivott ki magának. A nász alkalmából szerencsekivánataikat fejezték ki a jótékony urnő előtt a nőegylet választmánya Friedmann Mórné vezetésével, továbbá P 1 e s c h I. M. a szegény gyermekek egyesülete részéről. — Macskák az automatában. Cirmos cicákról, hamvas kandúrokról sok minden furcsa mesét irtak már a gyermekvilág barátai. Azt azonban aligha, hogy bandába muzsikálnak a legkülönfélébb instrumentumokon. Vagy ha irtak is ilyesmit, hát az mese volt. A fabulairókat azonban alaposan lepipálta bizonyos Szabó nevű :nacskamenazsériás, aki megvalósítva a legmerészebb karmesteri álmot, macskabandát rendezett, amelylyel járja az országot. Ezen útjában eljutott Csabára is, ahol a Fiume nyári helyiségében ütötte fel a világhírűnek hirdetett látványossági csodát; öles reklámokkal hirdetve 16 tagu idomított macskazenekarának ideérkezését. A függönyökön belől pedig csakugyan Bánffy bájuszu cicák húzták, fújták, dobolták, sípolták a különféle nótákat. Csupa eleven macskák. Csakhamar kisült azonban, hogy az idomított menazséria nem egyéb, mint minden jó érzést felháborító állatkínzás. A csavargós eszű, agyafúrt szélhámos ugyanis az elcsigázott macskákat olyan automata kényszerzubbonyba helyezi, amelyekben akként kénytelenek lábukat mozgatn'', amint az automata géprészei kívánják. A botrányos állatkínzásról K e 1 e János csendőrőrmester, a humbug felfedezője, jelentést tett a rendőrhatóságnál. — A nagy Galeottó. Az egész országban kinos feltűnést ós mély részvétet kelt F ü c h s 1, Csabán is ismert dúsgazdag nagyvárad bornagykereskedő öngyilkossága. A kereskedőt, aki a társadalomban nagy szerepet vitt, a rágalom kergette a halálba. Néhány rossz akarója rut bűnökkel vádolta meg és ezekről tudósítást is küldött a fővárosi lapoknak. — Szerdán reggel, amikor az öngyilkosságnak hire terjedt, nem tudták elhinni, hogy a dúsgazdag kereskedő, aki törvényhatósági bizottsági tag és kedvelt embere volt a társaságoknak, önkezével vetett véget életének. Később azonban megállapították, hogy Füchslt egy zsaroló magát újságírónak kiadott gazfinak esett áldozatul. Ez a banda napok óta a legocsmányabb rágalmakat terjesztette Füchslről a városban, azzal a célzattal, hogy a nagykereskedőt társadalmilag lehetetlenné tegye. Az egyik nagyváradi újságíró ezt az erköcs ellen elkövetett, súlyos tettekkel vádoló hirt a fővárosi lapoknak is beküldte. Amikor Füchslnek tudomására hozták, hogy a sajtóban megakarják hurcolni, csak enynyit válaszolt: Tudom, de nem akarom megakadályozni. Átadtam az ügyet ügyvédemnek, aki majd intézkedik. A rágalmak azonban eljutottak a nagyváradi jobb társaságokba is, s ugy látszik, ez keserítette el annyira Füchslt, hogy megvált az élettől. Öngyilkossága előtt lqvelet irt Csabán leányánál Wallerstein Sámuel nejénél látogatóban levők aty jának. A tragikus ügyben több letartóztatás várható. — A lakosság minden rétegében ismeretes, hogy az orvosi kitűnőségek egy hangú elismerő nyilatkozata tette a Zoltán-féle kenőcsöt híressé, mert kiderült a Londonban, Berlinben megejtett vizsgálatok alapján is, hogy a csuz és köszvényes betegek az eredmény biztos reményében használják e kenőcsöt, mely üvegenként 2 koronáért kapható Zoltán B. gyógytárában Budapest V, Szabadságtér. A legkedveltebb arcszópítö, mely joggal viseli a felülmulhatatlanság jeljelzőjét, kétségtelenül a hires Földesféle Margit-créme, valóban meghódította a világ hölgyközönségét, sőt urak is használják, mert teljesen ártalmatlan, a bőr mindennemű tisztátlanságát, szeplőt, pattanást, mitessert stb. néhány nap alatt eltávolítja és az arcot üdévé, fiatallá varázsolja Nemcsak az arcbőrt, hanem a nyak, váll és kéz fehérítésére, finomítására is használják. Hölgyeink elragadtatással szólnak bámulatos "hatásáról. Nagy tégely 2, kicsi 1 kor. Kapható a készítő .Földes gyógyszerésznél Aradon óé minden gyógyszertárban, de óvakodni kell az utánzatoktól. — Boros Brindusz úr... Ilyen furcsa nevű uraké ma a világ minálunk. A nevüket Belzebub fészkes pokla se hallotta soha, most pedig csak ugy teremnek, mint eső után a gyom. De még a dudváknál is rosszabbak Azokat ki lehet irtani, mig Boros Brinduszokat nem kisebb hatalom támogatja, mint a magas kormány. Csoda-e hát, hogy megnő a szarvuk. Boros Brindusz ur viseli dolgairól különbeu már irtunk. Ez a jeles személy szervezi ugyanis a dobozi bizalomszállitó ós földosztást követelő százas küldöttséget a miniszterelnök elé. A dobozi szerepléséről még ezeket jelentik : Boros Brindus ur szónokolván a népnek a dobozi piactéren, ezeket mondotta : Majd megmutatom én nektek véreim, hogy ha majd kalászban lesz a buza, a minisztériumtól egy főtisztviselőt küldök ki, aki megfogja állapítani, hogy a nagy gazdák földjei nem jól vannak fölvéve a kataszterben, tehát kétszeres adót fogokrájuk ki vetetni, ha nem ád néktek elegendő földet . . . Ugyan ne tréfálják Boros Brindus ur! És te szegény magyar államhatalom, akinek ilyen csibészekre van szükséged ! Oh, oh, sirjunk-e vagy kacagjunk ? Népgyűlés Gádoroson A földmunkások országos szervezetének gádorosi csportja ma délután nép gyűlést tart, amelyen az általános választói jogról és a szervezkedésről négy vidéki és közte egy budapesti népapostol fog prédikációt tartani. Az esetleges rendszavazás meggátlására az elöljáróság megtett minden szükséges intézkedést. — Ribilliú a cigánysoron. A dobozi cigányok igen ellenséges lábon állanak egymással. Ezen ellenséges viszonyt sok esetben vagy az egyik, vagy a másik párton keserülték meg. Az elmúlt héten Botos János és négy társa, akik között asszon* ok is voltak, baltával, késekkel felfegyverkezve rontottak Köteles Lajos, Mucsi Istvgn, Dézsi János és Sztojka Ferenc kerítésének, azt betörve, megöléssel fenyegették Botosékat, akik időközben a szobába menekültek s az ajtót magukra zárták. A veszedelembe forgó rigáuyokat csak a csendőrök megérkezése mentette meg a szomszédok boszujától. A dühöngő cigányokat a csendőrök lefülelték s feljelentették őket a gyulai kir. ügyészségnek. Agyonvert dámvad. A gyulavári uradalom dús vadaskertje, amelynek fenntartására sok ezreket áldoz' A1m á s s y Dénes gróf, — minduntalan ki van téve a vadorzók pusztításainak. A napokban is egy értékes vadat pusztítottak el kegyetlen módon lelkiismeretlen emberek. A keszi erdőrésznél a fekete körösi állami kotrógépnél dolgozó Fazekas Mihály és tizenhat társa gyulai napszámosok ugyanis egy dámvad tehenet a szarvaskert sodrony keritssének szorítva, botokkal agyonverték és a vadat a kunyhóikhoz cipelve, elfogyasztották. Az erdőőrök már csak a vad bőrét találták meg. A vadorzó munkásokat feljelentették a hatóságnak, s egyben az uradalmi intézőség példás megbüntetésüket kéri. — Csendélet Gyulaváriban. A gyulavári legényekből még mindig nem halt ki az Ősi virtus, aminek mult vasárnap ismét tauujelét adták, amidőn kissé bepálinkázva Bözsi Istvánt és Pánti Jánost este megtámadták, s ugy elverték őket, hogy alig tudtak hazavánszorogni. A csendőrség sérteltek panaszára megindította a nyomozást, s a tözesvérü legényeket Szabó János s négy társa személyében letartóztatta és a gyulai kir. járásbíróságnak feljentette. — Ellopott sertések. S z a b u k a András kétegyházi lakosnak nagy kárt okoztak a napokban. Ismeretlen tettesek feltörték ugyanis a kaput, azután a sertés ólat, s elhajtották három darab hizott sertését, mintegy háromszáz korona értékben. A csendőrség nyomoz, de mindezideig nem sikerült a tolvajokat elcsípni. — Tüz a jegyzöilakban. Pénteken délelőtt Popovi t3 M. Aurél kétegyházi első jegyző udvarán, amely a község tulajdonát képezi, eddig ki nem deríthető okokból az istálló kigyulladt s leégett. A csendőrség nyomozást indított nem-e gyújtogatás következtében keletkezett a tüz. A kár mintegy 400 korona, mely biztosítás révén megtérül. —- A gözgépkezelök ós kazánfűtök vizsgáló bizottsága április hó 8-án Aradon képesítő vizsgálatot tart. A vizsgázni akarók kellően felszerelt kérvényeiket a m. kir. iparfelügyelőséghez Arad, Rákóczy-utca 20. szám I. emelet nyújtsák be. — Tüzek. Orosházán szombaton délután, nagy szélben tüzet jeleztek s ez a lakosság körében meglehetős ijedelmet keltett. A tüz Baranyai Mihály gazda házánál keletkezett. Az udvaron levő egyik szin gyulladt ki és égett le. A tüz tovaterjedését a gyors segélynek sikerült megakadályozni. Katonai és luxuslóvásár Csabán. Az idén halaszthatlanul és utoljára rendezi ezt a vásárt a gazdasági egyesület, — mondották ki visszavonhatlanul az intézők. S ha most sem sikerül, akkor legyenek a jövőben bármily kecsegtetőek is kiláták, lefújják a napirendről és többet nem áldoznak rá egy fittyinget se. Mert az eddigi tapasztalatok kivétel nélkül azt is igazolták, hogy, hiábavaló a fáradtság, a költség, a kellő siker csak nem jelentkezik. A luxuslóvásár követke etes sikertelenségének nem az intéző körök tehe