Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-03-08 / 19. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIlI-ik évfolyam. í9-ik szám. Csütörtök, március 8. BEKESM KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön. ElrŐFIZETÉSI DP : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : . Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, S76. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Vándorló gyárak. Békéscsaba, inárc. 7. Számos alkalommal hangzik föl a jogos panasz, hogy nemcsak kisiparunk pang, hanem gyáriparunk sem áll a fejlettségnek azon a színvonalán, amelyen pedig állhatna Társadalomnak és törvényhozásnak minden fóruma foglalkozott az okok ki kutatásával és ezenközben csöppet sem tévedtek azok a körök, amelyek magyaros őszinteséggel rukkoltak ki az igazsággal: hogy a tőke tulajdonosaiból hiányzik a vállalkozási szellem és az arrahivatott tényezők érthetetlen indolenciával viseltetnek a gyáralapitásokkal szemben. Ezt az indolenciát sajnosan kellett már ismételten tapasztalnia Csaba közönségének. Részint az élhetetlenség, részint pedig az áldozattól való tartózkodás nem egy Csabára tervezett gyár felállítását tette lehetetlenné. Pedig Csabára nagyonis ráfér, hogy szociális viszonyai javuljanak. E feladatot pedig gyárak alapításán kivül aligha lehetne könnyebben megoldani. Kedvező alkalom már nem egyszer kínálkozott, a tervezgetéseknél azonban alig egy-két esetben jutottunk tovább. Anélkül, hogy ezúttal rekriminációkba bocsájtkoznánk, vagy akár elöljáróságot, akár a társadalomnak egyes köreit mulasztásokkal vádolnánk, figyelmébe és meleg érdeklődésébe ajánljuk az alábbi sorokat mindazoknak, akiket illet: Schimerlick Mór, Magyar Miklós és Magyar Mór budapesli kereskedők kérdést intéztek Győr városához, hogy egy általuk létesítendő selyemgyár részére milyen kedvezményeket nyerhetnének. Ugyanezt a kérdést intézték az alapítók Kőszeg, Veszprém, Pápa és Kaposvár város tanácsához is. Csabán régóta pengetik a selyemfonoda felállítását. Ez annál könnyebben keresztülvihető volna, mert a selyembeváltó hivatallal kapcsolatosan kevesebb költséget igényelnének a berendezkedés munkálatai, de meg mert az állam részéről már történtek olyan kijelentések, hogy a hajlandóság megvolna a tervezett fonodának támogatása iránt. Álljanak bármiként a viszonyok, Csaba elöljáróságának föltétlen kötelessége volna a fönt emiitett gyáralapitókhoz fordulni és velük oly irányú tárgyalásokat folytatni, hogy a tervbevett selyemgyárat lehetőleg Csabán állítsák fel. Megvannak mindama kedvező körülmények, amelyek mind egyik föntemlitett várossal szemben több előnyt biztosítanak a budapesti kereskedőknek. Ez előnyöknek a felsorolásával ezúttal nem foglalkozunk, de hogy melyek azok, azt az illetékes körök mindenesetre tudni fogják, valamint a módot is, amelylyel a legjobban kidomborítsák azokat. S ha nem szalasztják el a kedvező alkalmat, lehetetlen, hogy eredményeket ne érjenek el. Hanem itt cselekedni kell, s addig ütni a vasat, amig meleg. Elég volt a civakodásból, mit az istenverte politikai viszonyok teremtettek. Egyszer végre kezdődjék meg már az áldásos munka, mely örömet szerez mindeneknek és fölvirágzást a városnak, amelynek nem szabad megállania fejlődése útjában. P. A helyzet. A, politikai válságban, amely már megszülte az abszolutizmust is, jelentős események állottak be Nem olyan a fordulat, amely esetleg biztató volna a kibontakozásra, olyanok, amelyek mélyreható kihatással vannak a válság további menetére. Ezek az események a koalíció felbomlásában csúcsosodnak ki, mely nagy kavarodást idéz elő a politikában, s igy zavaros vizét csak a hatalom malmára hajtja. A bomlási proceszszus ujabb részletei különben ezek: Tegnap báró B á n f f y Dezső levele a koalíció vezérkara elé került, amely tudomásul vette az uj párt elnökének kilépését, de a nagy nyilvánosság számára glosszákat nem fűzött hozzá. Az ülésen azonban szenvedelmesen és éles kritikával foglalkoztak Bánffy viselkedésével azzal a testülettel szemben, amelynek tagja volt. de amelyet távozása percében már kicsinyelt és súlyosan megbántott. Kossuth Ferenc szerette volna, ha a bizottság nyilatkozatot ad ki, amelyben reflektál Bánffy állításaira, de társai eltérítették ettől e szándékától. Épp igy viszhang nétkül marad az a szó is, amelyet Eötvös Károly kiálltott bele a bizottságba. A vajda levelét felolvasták, azután eltették a bizottság irattárába. Csak annyit konstatálnak róla, hogy borongó titkolózásával kissé érthetetlen. A vezérbizottság eképpen elintézte a Bánffy-ügyet, de annál nagyobb hullámokat vet az egyes pártok közt. Minden politikai csoport hibának tartja az ujpárt vezérének lépését, amelylyel kockázhatta, hogy a nemzeti küzdelem egységét bonthatja meg, de erre az eshetőségre nem volt tekintettel. Bánffy pártjának elnöke, báró Wesselényi Miklós vezérének ezt a lépését szintén nem tekinti expiálhatónak s vasárnap'.' Kolozsvárott bejelenti, hogy a függetlenségi párthoz csatlakozik. Bánffy csapata tehát, amely a vezér szerint az igazságért küzd, ebbe a harcba már megfogyva indul. Bánffy kilépése azonban a vezérlőbizottság lelkiismeretét is megmozgatta. Sietteti azt az akciót, amely már folyamatban van, amelyről legközelebb a vezér-bizottság is tudomást fog szerezni. v — A koalíció most elkerülhetetlennek tartja, hegy minden izében kifejezésre juttassa demokratikus elveit s ennek a felfogásnak a kellő külső érvényesítése módján most dolgozik. Igy amint halljuk — alkalmat fog találni arra, hogy eloszlassa az országban azokat a félreértéseket, melyek a szövetkezelt ellenzéknek az általános választói jog dolgában való álláspontja körül fenforognak. Jelentős híre még a politikai helyzetnek az, hogy a kormány az eddigi jelek szerint a törvényes formák betartásával, ki fogja hirdetni az új választásokat. E hir valódiságát azonban ma még nem lehet kellőképpen ellenőrizni. Magyarország íegyverben. Egy sereg rémhir. Nagyon-nagyon gyászos napokat élünk. Nem kell falra festeni az ördögöt, mert előttünk vigyorog félelmetes ábrázatával. És nap-nap után rémítenek furcsánál furcsább hírek, amiket igazol a hatalom, amely most már teljesen katonai uralomra rendezkedett be. De még kevés a szurony, mely égnek meredezik, kevés a Mannlicher, az ócska fegyverek is előkerülnek a lomtárból ós gazdát várnak. Az egész országot fegyverbe akarják szólítani. Ki ellen ? Az otthonmaradó tehetetlen aggok, a védtelen nők és gyermekek ellen ? Vagy hogy meg ne induljon a föld ? Az sem siklik ki a lábunk alól. Sem egyik, sem másik ok nem áll meg, hanem az az igazBékésmegyei Közlöny tárcája. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. Irta: Péczely József. Dr. Félix mesélte Fiúméban, az Andalgók törzsasztalánál: „Z" vármegyében a közigazgatás nagyon franciás lábon állt. Sok volt a gazda, azaz dehogy sok . . . mind az volt. A legkisebbtől, a legnagyobbig mind kiskirálynak tartotta magát a saját rezidenciájában, sőt még azon tűi is egy-két lépéssel. Különösen a szúnyogosi járásban fordult fel fenekestői a rend. Mint egy fiók Csimborasszó, oly arányokat öltött a restancia. A községeket járta szolgabíró, alispán; hiába dorgáltak, fenyegetőztek fegyelmivel, felfüggesztéssel; a sógorság, komaság, atyafiság révén biztonságban érezték magukat s a „szent-heverd el napok" csak oly nyomtalanul tűntek el a homályban, mint azelőtt. De, mint minden jónak, ennek a semmittevésnek is beköszöntött az alkonya. Váltózott a' főispán. Vóletlenül-e, vagy tudatosan (erről nem szól a krónika) egy „erős kezéről" hires ember ült b v főispáni székbe. Azaz dehogy ült, nem vett arra időt, hanem ismerve a szúnyogosi mizerabilis állapotokat befogatott s az ide tartozó községeket sorba járva, gyomlált, metszett, dugványozott rendületlenül. Nem kímélt s^nki' . . semmit. Ha kisebbméretű hanyagságot ta'ált, leckéztetett; de ha bűü'- -kor büntetett irgalmatlanul. Legelőször kerüit krédóba Kerekes. Augusztusi'délután volt, mikor úgy három' >;;. tájban a főispán fogata megállt a .kei'ekesi községháza előtt. Biz ott nem fi Ita senki. Mért nem tudatta előre ! ? Lett volna akkor olyan tisztelgés, amilyet még nem pipált fél Európa. S a 'dolog is csak úgy égett volna az irodákban görnyedező elöljárók keze alatt. Persze igj

r alig tudott vezető nélkül elvergődni a kiszáradt vizipuskák, lajtok s a burjánzó szerbtövisek közt a tanácsteremig. Kopogtat . . . semmi nesz. Benyit, széjjel néz . . . senki. Még csak egy árva kisbirót sem sikerült felfedeznie. Mit volt mit tenni, tovább vándorolt a folyosó másik végébe, a jegyzői irodához. Kopogtat egyszer . . . kétszer . . . — Buj be — dörmögi egy recsegő hang, kinek tulajdonosa szeilős kosztümben, az egyetlen hosszú asztalon végig nyúlva, bizonyára édesded szundikálásban zavartatott meg. Kalapja félarcára van borítva, az alól böki oda a szót a jövevény elé : — Na . . mi kéne, ha vóna? — A jegyző urat keresem. — Nincs itt. — Szeretnék vele beszélni. — Hát beszéljen! — veti . oda, s nagy rezignációval fordult a másik oldalába. Ézen vastag, de érthető mimikával jelezvén, hogy végeztünk. De a főispán még nem retirált. — A bíróval nem lehetne beszélni ? — Most is azt teszi, — szólt nagyott ásítva a fekvő magyar. — Hát kend a biró? . — A kend szóra fél könyökre emelkedett az atyafi, s mérges szemekkel nézett végig a kemény szavú uron, miközben dölyfösen veté oda a szót: — Én vónék, ha nincs ellene! Ez utolsó szóváltás alatt a főispán az ajtón ki, a jegyző meg belépett az irodába. A félig nyitva maradt-ajtó mellől a jegyző — jó megnyomkodva minden egyes szót, hogy az őt még köszöntésre sem méltató jövevény is meghallja — kérdi a bírótól: Ki volt ez? — Tudja fene, ki esi kaja-borja . . . tán valami kócos vigéc lesz, mert nagyon magasan hordja az orrát . . . Ez elég hangos párbeszédre a főispán visszafordult, s az ajtó mellett álló jegyzőtől kérdi: — Ön a jegyző ? — Igen szólt félvállról végig nézve a főispánt s hálát fordítva, az ablak felé indult. — Egy pár szóm volna . . . ^ Halljuk! — Én „X. Y." — „Z." vármegye főispánja vagyok. Hol az elöljáróság ? Kérem ... ón bocsánatot kérek . . . szerencsétlen félreértés . . ' engedelmet hebeget a jegyző. De a biró is észnélkül ugrott le az asztal tetejéről s kapkodott jobbrabal lra ... a kalapját kereste, pedig azt ijedtében a fejébe nyomta. — Na lesz most a „csikaja-borjáért" meg a „kócos vigécért", — motyogott magában — csak már ezt ne mondtam volna . . . Vagy tán meg sem hallotta. Ezen önmagát biztatgató monologizálása közben az ajtó felé somfordált elpárolgási szándékkal. De a főispán elébe állt. — Fél óra alatt hivja össze az egész elöljáróságot, át fogok vizsgálni mindent. A hivatalos órák be nem tartásáért s az esetleges mulasztásokért s a kend goromba modoráért utólag számolunk. — Igenis kérem ... én nem tudtam . . . — Akár tudta, akár nem, — az nem számit. Itt senkivel sem szabad gorombán bánni, ha mindjárt k ó - c o s v i - gé c is az illető. Bizony betelt ott másfél óra is, mig a benső emberek ünneplőbe öltözve, mind összevergődtek. A főispán azalatt átvizsgált mindent, majd igy szólt: — Most pedig nézzük meg az iskolát S menni kellett. Bár ezt — tekintve az iskola szomorú kinézését — határozottan elengedték volna az atyafiak. A tanitói lakással szemben, vele egy udvaron volt az iskola. Mindkettő meglehetősen magán viselte a nagy idők viharos bélyegét. Megy a deputáció az udvarba. Ép az iskolaszoba ajtaját akarja nyitni a jegyző, mikor a tanitói lakás konyhaajtajából rászól egy könyökig felgyűrkőzött, fehérkötényes menyecske: — Hallja komám uram! . . . az iskolá-ajtót meg jó lesz becsukni, mert ha a malacok kiszöknek, szaladhatnak ám utánna . . . . . . Biz' ott meg-megcsóválta fejét a főispán s rá-ráijesztett a mindjobban rőkönyödő nemes tanácsra. Majd visszamenve a községházára összegezte a nemtörődömség által előállt hiányokat s mosdatta, szapulta egy fél órán át őket úgy, hogy sülve-főve kerültek ki az alaposan kiérdemelt purgatoriumból. Közbe persze Ígértek mindent menyre-földre, hogy ezután hogy lesz, mint lesz ... itt ülnek pontosan, dolgoznak . . . csak most az egyszer . . . Neki is álltat a munkának ott mindjárt melegibe. — Majd meglátom elöljárók akarnak-e maradni! . . . ezzel a kemény szóval köszönt el a főispán. Majd felült a hintóba s elhajtatott. A nemes tanács fellélegzett. — No, hogy ily simán megszabadultunk — szólt a biró — ennek már megigyuk az áldomását. Az indítvány általános helybenhagyó fejbólingatásokkal fogadtatott, minekj utánna a tisztölt tanács szép csendesen átbal.jagott az árendászsidó szeparéjába. Ömlött a szó, ömlött a vinkó. Egyik 1 ki, a másik be. A téma természetesen a mai eset volt. Itt már a biró is a sarkára állt. „Ezt mondtam, azt mondtam. Igy, meg úgy. Én volnék tán a falu feje, vagy mi ? Aztán kié ez a falu? A főispáné, vagy a mienk?