Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám
1905-10-19 / 99. szám
BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1Q05. október IS. pitik 17 km. hosszúságban a keskenyvágányu orosháza—gézamegállói vonalt s erre a község 150 ezer koronás kölcsönt vesz fel a jövő évi költségvetés terhére. A kölcsön megszavazása nem mtnden vita nélkül történt. László Elek dr. a bodzás—csanádapáca—pusztaföldvár—orosházi vonal kiépítése mellett érvelt és ezen az állásponton volt B r ó s z János is, mig B e r t ó t h y Károly dr., Y a n g y e 1 Szilárd és Torkos Kálmán a tanácsi javaslat mellett szólaltak, amelyet 22 szavazattal 11 ellenében el is fogadott a közgyűlés. A kérdéses vasútvonal kiépítési költségeihez a 150 ezer koronán felül eső részt Békésvármegye és Hódmezővásárhely törvényhatóságai, valamint gróf Wenckheim Frigyes fedezik. A vastukiépitéséhez, ha ezt a határozatot a felsőbb fórumok jóváhagyják, még a jövő év folyamán hozzáfognak. — Kataszteri felmérések. A vármegye hosszú időn át kilincselt a pénzügyi kormánynál a telekkönyvek rendezése céljából. Ugyanez ügyben a vármegyei ármentesitő társulatok is intéztek kérvényt a pénzügyminis '-terhez, aki végre is a tavaszszal, mint annak idején megírtuk, elrendelte a kataszteri felmérések eszközlését. Ezen munkálatok már javában folynak, s a rendelet értelmében Gyomáii már be is kell fejezni az idén, valamint Endrődön is. Amint e községgel végeznek, Szarvasra kerül a sor, ahol előreláthatólag csak 1907-ben fejezik be a kataszteri felméréseket. — Az államvasutak uj szervezete. A kereskedelemügyi miszter már hosszabb idő óta foglalkozik azzal a tervvel, hogy a máv. szervezetében igen lényeges egyszerűsítéseket és a hatáskörök célszerűbb megosztásával oly beosztást létesítsen, mely ugy a forgalom, mint a közönség érdekeinek inkább megfeleljen és a mellett lényeges megtakarítást is eredményezzen. E munkálat készítésére a miniszter az államtitkár vezetésével az elnöki ós a vasúti osztályok főnökeinek, valamint a máv. igazgatóinak bevonásával külön bizottságot rendel ki, mely tényleg behatóan foglalkozik már áz ügy gyei és előreláthatólag oly időben készül el munkálatával, hogy a tervezett intézkedések 1906. január hó l-ével életbeléptethetők is legyenek. Most még a munkálat nem jutott oly stádiumba, hogy abból részletek nyilvánosságra hozhatók lennének, de bizonyos, hogy ugyanezen munkálatok keretében fog az illetményszabályzat ujabb átvizsgálása iörténni. — A kabala. A kabalának mindenütt vannak hiveí, nemesak a „csöndesben", nemcsak a lóversenynn, de még a komoly politikai adomákban is. Legújabban Barabás Béla az aradiak kuruc követe is gyártott - persze csak tréfásan, — egy politikai kabalát. Tizenhárom évvel ezelőtt választották meg először képviselőnek a gyomaiak, Október 6-án, a nemzet nagy gyásznapján aradi negyvennyolcas pártállásu köztisztviselők díszalbumot adtak át neki, március 15-én kelt elhatározásuk értelmében. A küldöttségben negyvenkilencen vettek részt. 13, okt. 6, 1848. márc. 15. és 49, hát engedhet-e ő a negyvennyolcból ? — Gyopáros fejlesztése. Orosháza község elöljárósága az utóbbi időben szeretettel karolta fel a Gyopáros fürdő fejlesztését. Az elöljáróság e célra most is állított be tételt a jövő évi költségvetésbe s azt a napokban megtartott képviselőtestületi közgyűlés meg is szavazta. Érdekes följegyezni, mint vélekedik a Gyopárosról László Elek dr. tb. vármegyei főorvos. Szerinte minden fillér kárba vész, amit Orosháza a Gyopárosba fektet, mert abból gyógyfürdő sohasem lehet, miután a gyógyfürdő legfőbb kelléke: az állandó víz hiányzik. Esős években a viz annyira kiárad, hogy közel sem lehet menni a Gyopároshoz, száraz években pedig teljesen kiszárad. Különben is ami gyógyerő a Gyopárosban van, azt a szikes "talajtól kapja. Fentartani a Gyopárost, ahogy jelenleg van, helyes, de ujabb befekté tést fölöslegesnek tart. A közgyűlés többsége azonban a tanács javaslatára állt és megszavazta a Gyopáros fejlesztését célzó befektetések összegét. Igen, mert Orosházának nagy szüksége van a jövedelmekre, miután a község pótadója 63 %• A Gyopáros pedig kincsesbánya, mely megérdemli az aránylag csekély befektetést. — Áthelyezett vándorkönyvtár. A népiskolai ifjúsági könyvtárak felügyelősége a soproni tanyai iskolában lévő vándornépkönyvtárat a fürjesi községi iskolához helyezte át Potsztrelen Endre tanitó felügyelete alá. — Egy házszabályozás. A Zsiros-utcán és a Forint-sikátor felől az ág ev. egyháznak egy utcavonalon kivül eső kerítés részlete már régem akadályozza a forgalmat. Éppen azért a mérnökség megkereste a tanácsot aziránt, hivja fel az egyházat, hogy a kérdéses kerítést épitse be a szabályozási vonalba. A tanács a felhívásnak meg is felelt s igy hihető, hogy az egyház mihamar utcavonalba tolatja kerítését. — Megmérgezett sertések. A multkorában megemlékeztünk a komádi-i kendergyár szeny vizének leeresztéséről, aminek folytán á Kőrös medréből kipusztulj az egész halállomány. Ez a veszedelem,' nem járt magában, mert mint most Körösladányból jelentik, ott feltűnően hullanak a sertések. Ennek okát arra vezetik vissza, hogy a sertések fölfalták a megmérgezett és partra vetett halakat és ezenfelül ittak a Körös fertőzött vizéből. Itt különben megjegyezzük, hogy a Körös halászati jogának bérlői hir szerint kártérítési pert indítanak a kornádi i kendergyár igazgatósága ellen. Életuntak. A napokban Gádoroson két ember is ráunt a küzdelmes életre. Jávorcsik András ugy szabadította meg magát tőle, hogy hurkot vetett a nyakába. Mire rátaláltak, halott volt. A másik öngyilkos N e u s t a d 11 József, aki fölmetszette az ütőereit. A gyógyíthatatlan betegség keseritte el a szegény embert, halálát mégse elvérzés, hanem szivbaj idézte elő. Allatkiáilitás Orosházán. Kitüntetett gazdák. Az októberi borzongatós szellő nemzeti színű lobogókat lengetett az elmutt vasárnap Orosháza utcáin. A trikolorók a vármegyei gardák tiszteletére bontódtak ki, akik a vármegyei gazdasági egylet ló-ős szarvasmarha kiállítására és az őszi közgyűlésre sereglettek Orosháza falai közéNehéz napokat élünk és sok-sok bajunkat tetézi az egymásután következett két ínséges esztendő is. Alapos volt tehát az aggodalom az orosházi állatkiállitás sikerei iránt. A vasárnap azonban szerencsére eloszlatott minden kétséget, mert ha a kiállítás a körülmények figyelembevételével nem is mondható nagysikerűnek, mindenesetre azonban kielégítő eredménynyel végződött. És ez a kielégítő eredmény arról tett tanúságot, hogy Békésvármegye gazdái igenis figyelmet szentelnnk az állattenyésztés fejlesztésének, s hogy a gazdasági egyesület e tekintetben is nemes buzgalommal működik közre'a gazdaközönség érdekében. A gazdasági egyesület különben az okleveleken és érmeken kivül 800 korona, s az állam ugyanennyi összeget osztott ki a kitüntetett állatok tulajdonosai között. Ezek között nem egy gazda van, aki több jutalmat is nyert. Itt szemrehányással kell illetnünk a csabai gazdákat, akik bár szép anyagot tudtak volna felhajtani a kiállításra, mégis alig voltak képviselve. A kiállítás különben a vásártéren folyt le, ahol a zsűrik igy alakultak meg. A tenyészmarha vizsgáló-bizottság elnöke volt Dércy Péter földbirtokos tagjai: Brezovay István állattenyésztési kerületi felügyelő, Szabó János, Qovrik János, Oalgóczy Géza, Jankó Ferencz és /?aranyai Kálmán. A ló vizsgáló-bizottság tagjai voltak, Sherly Kálmán elnöklete mellett: Kolier Lajos csabai méntelepi százados, Torkos Kálmán, Horváth Mátyás, Ravasz Antal, Pfeiffer István. A vizsgálat délig tartott, s ennek eredményeként a következő gazdák nyertek jutaímakat: Teheneknél: I. díj. 100 kor. Kovács István Orosháza (Junó tehenéért.) II. díj. 90 kor. Jankó József Orosháza, (Fátyol). III. díj. 70 kor. Nagy Pál Gerendás, (Jámbor). IV. dij: 60 kor. Bérezik Gábor Békés (Vilma). V. dij: 50 kor.: Rácz György Orosháza (Vilma). VI. dij: 40 kor. Szenes Gábor Csorvás (Formósa). VII. dij: 30 kor. Bérezik István Békés (Kávé). VIII. dij : 20 kor. Durkó János Békés (Borcsa). Bikánál : II. díj: 80 kor. Bérezik Gábor Békés (Vezér). IV. dij: 40 kor. Papp Horvátk Antal, Orosháza (Samu). Az első és harmadik dijat Itt nem adták ki, hanem más csoportnál osztották ki. Üszőknél: I. dij : 80 kor. Szenes Gábor Csorvás (Emma). II. dij. 60 kor. Harsányi Lajos Pusztaföldvár (Böske). III. dij. 50 kor. Berta Pál Orosháza (Rózsi). IV. dij. 30 kor. Bohus József Orosháza (Rézi). Okleveleket nyertek: Kamuti uradalom aranyoklevelet berni tehénért; Oswald Sándor Kamut ezüst érmet Lenke üszőjéért és Kovács István Orosháza ezüst oklevelet Rózsa tehénért. Lovaknál: I. dij. 120 kor. Kis György, Szarvas (Pej kanca). II. dij. 100 kor. Kovács Lajos Orosháza (Nóniusz). III. dij. 80 kor. Kis György Szarvas (Nóniusz). IV. dij. 60 kor. Verasztó János Orosháza (Szürke gólya, angol félvér). V. dij. 40 kor. Ravasz Antal Orosháza (Nóniusz). VI. dij. ezüst érem, Kalmár József, Endrőd. VII. Ezüst oklevél. Szász Imre, Orosháza (Cica). A 2 3 éves kancacsikóknál : I. dij. 80 kor. Ravasz Lajos Orosháza (Nóniusz). II. dij. 60 kor. Németh Mihály Orosháza (Nóniusz). III. dij. 40 kor. Kalmár József Endrőd (Nóniusz). IV. dij. 20 kor. Kovács Lajos Orosháza (Nóniusz). V. dij. ezüst érem Zsiros Pál, Csaba (pejkanca). VI. dij. ezüst oklevél Zsiros Pál, Csaba (fekete kanca). VII. dij ezüst oklevél, Nagy Antal Köröstarcsa (Nóniusz). VIII. dij. ezüst oklevél Bondár Gábor, Békés (Kígyó). Kancacsikóknál: I. dij. 80 kor, Sipiczky János, Pusztaföldvár (angolfélvér). II. dij. 60 kor. Balázs József Orosháza (angolfél vér). III. dij. 40 kor. Nagy Károly, Köröstarcsa (Nóniusz). IV. dij. 20 kor. Kalmár József, Endrőd (Nóniusz). A zsűri a jutalmakat délben osztotta ki a kitüntetett gazdák között: Mulatságok — Csabai nyomdászok mulatsága. A csabai nyomdászok szakszervezetük csabai csoportjának 10 éves fennállása alkalmából vasárnap este szépen sikerült műkedvelői estélyt rendeztek a színházban. Az ügyes műkedvelők a nemzet csalogányának, Blaha Lujzának kedvenc darabját, az Uzsai gyöngyöt adták zsúfolt ház előtt. A darab kifogástalan rendezése Kalmár Gyula érdeme. A címszerepet F i s c h e r Erzsike kreálta műkedvelőtől szinte páratlan ügyességei. Ugy élethű alakításaival, mint szép énekszámaival sok tapsott aratott. Tatár Juci szerepében egy szépséges csabai leány, Kovács Rózsika kedveskedett, akit a zajos ováción kivül két szép csokorral is megleptek tisztelői. A férfiszerepekben Rác Ferenc, S z t r u h á r György, Bara János, Kun Mihály, Klein József, Klein Gyula, Budai János, B 1 a h u t Pál és T a n k a Pál arattak szép sikereket. A tapsból különben bőven kijutott a többi szereplőnek is, mint Bara Jánosnénak, (ki játékáért szintén szép csokrot kapott), Ancsin Mariskának és Zsuzsikának, Drienyovszky Mariskának, Fitkonidesz Jucikának. S ternheim Miksának, Szelezsán Mariskának és Ilonkának, Zsiros Pálnak, R é 1 a y Annuskának, L i n d e r Erzsikének B e n c z e Rózsikának és Farkas Juliskának, akik mindnyájan hozzájárultak az est sikeréhez. Az előadás keretében ifj. P u r c s i Pepi jeles zenekara szórakoztatta a közönséget. Előadás után pedig hajnalhasadásig tartó parázs mulatság volt a Zöldfa-vendéglő nagytermében. A műkedvelő társaság az előadást közkívánatra vasárnap megismétli, amelynek jövedelmét a kórházi szegény-alapra juttatja a rendezőség. Irodalom. — Uj imakönyv. Dr. Csókás Viktor „Gyémántok'' cimü imakönyve már elhagyta a sajtót. Az imakönyv mindössze 6 -4'/ 2 cm. nagyságú, de ezért meg vannak benne az összes imák, melyekre az Isten után sóvárgó léleknek szüksége van. Ez az első imakönyv, melyben már az a fohász is bennfoglaltatik, melyet Pius pápa rendeletéből a földkerekség minden templomában a mise után mondani kell. Ezen rendelet kiadása óta ugyanis aligha jelent meg imakönyv, a régiebbekben pedig nincs meg. A gyemántkiadásu könyvecske uri nők és urak számára ké- i szült. Megrendelhető a Corvina könyvkereskedésnél Csabán. Vászonkötésben aranyozva I K és 1 K 2 fill, bőrkötésben vattázott táblában' -2 -2'40f ,0 | 5 TORVÉNYKEZES. — Aki másnak vermet ás ... Rácz András csabai legény nagy méltatlankodással panaszkodott a gyulai törvényszék előtt, hogy ez év aug. hó 15-én, őt, szegény ártatlant, amint épen a kedvenc ablaka előtt enyelgett, a sötétben megtámadta Sipiczky János és bicskával összeszurkálta. Az ügyészség vizsgálatot indított, melynek' eredménye azonban az lett, hogy a vádat Sipiczky ellen elejtették, de sőt az eljárást Rácz ellen indították meg. Kisült ugyanis, hogy épen Rácz volt az, aki Sipiczkyt ötödmagával megrohanta és ez csak önvédelemből használta kését. Igy cseréltek aztán vádló és vádlott szerepet. Az ügyet a gyulai törvényszék legközelebb tárgyalja. Elitélt tolvaj. P o c s a i János mezőberényi lakos a mult év folyamán két rendbeli lopást követett el a'falujában. Előbb Tarkó Juliannától lopott el egy téli kendőt, majd meg özv. Hajdú Jánosné padlásán dézsmálta meg a szemes tengerit. Ezért a cselekményéért Pocsait a héten jogerősen 6 hónapi börtönre ítélte a gyulai törvényszék. — Politika ós kaució. Do'bay János, a „Békés" kiadója, lapjának 19Ö5. julius 23-iki számában „Búcsú Lukács Györgytől" cím alatt politikai cikket tett közzé Mivel lapja kauciót nem tett le, most sajtórendőri vétség miatt 5 korona pénzbüntetésre Ítéltetett. — Garázda legények. Gádoroson 1905. febr.jl-én K r u z s 1 i c z János öt társával erősen illuminált állapotban ment végig. Egyszerre csak temetéssel találkoztak. A duhaj legények nemhogy tisztelettel tértek volna ki, de gúnyolódni és szitkozódni kezdtek. Sőt mikor Deák Ferenc rendőr csendre intette őket, Kruzslicz őt tettleg bántalmazta. A garázda legények a törvényszék elé kerültek, mely most Kruzslicot 7 napi fogházra és 10 k. pénzbüntetésre, C s i k Lászlót pedig 10 k. pénzbüntetésre Ítéltek. A többiek sikeresen letagadtak mindent. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik sokat szenvedett, szegény jó leányom halála alkalmából fájdalmunkat részvétükkel enyhítették, fogadják ez uton a kis árvák, a család, az egész rokonság s a magam nevében is őszinte hálás köszönetünket. Mertz Antal. KÖZGAZDASÁG. Gabona árak. Békéscsaba, okt. 18. A budapesti gabonatőzsde irányzata utóbb megszilárdult. A csabai hetipiason gyenge volt a kinálat: Uj búza I. rendű .... 15-80—''16 Uj búza II. „ . . . 15-60—15.80 Morzsolt 15-00—15-00 Heremag 104.— Budapest, október 18. (Saját tud. táv) Készbuza irányzata szilárd, 5—10 fillérrel magasabb, okt. 16.28, áprilisi buza 16-80, tengeri 13-32. Acetylen fejlesztö-gep teljesen jó Karban, teljes felszereléssel, 2t 28 lia|fi WT eladó "is® Bővebbet: M¥EB LAJOü divatkereskedőnéi Békéssabán. Az elmúlt rendkívüli száraz öf nyár folyamán ismét a Küküllőmenti Első Szőlőojtvány-telep (Tulajdonos: CASPARI FRIGYES MEGGYES, 71. N.-Kükillómegye). volt az egyedüli az egész országban, mely oltványait óriási mennyiségű, naponta 5 millió liternyi vizzel öntözte s ennek folytán az egyedüli szőlőtelep, amely ez évben is valóban szép és minden tekintetben kifogástalan minőségű szőlőojtványokat szállít. Képes árjegyzék számes elismerő levéllel ingyen és bérmentve.